Fővárosi Lapok 1873. július (149-175. szám)

1873-07-01 / 149. szám

lelki valóságukban hatnak reánk, hanem a lélek nyelvéből mintegy az érzék nyelvére lefordítva, csakis a külső valóságban termenek előttünk, így mind az ártatlanságot, ezt a tisztán erkölcsi jelensé­get, mind a belőle rejlő aesthetikai jelenséget, a kel­lemet, mind a kellemnek merőben érzéki tünemé­nyeit, például a tavasz virágait, az élet tavaszát, az ifjúságot, s ez emberi tavasz virágait, a gyermekeket valamennyit a rokonszenvnek azon egy módjával üdvözöljük, a szeretet érzelmével. Hasonlóképen az er­kölcsi élet teljessége, az erény, mikint a vele párvo­­nalas aesthetikai jelenség is, a fenség, külső képei­vel együtt, mint például akár a háborgó akár a nyugalmas tenger, ezek viszont egyaránt a rokon­szenvnek azt a másik módját, azt az érzelmet keltik fel, melynek neve tisztelet. A rokonszenv két fő moz­­zanta tehát a szeretet és a tisztelet: a kellemet szeret­jük, a fenséget tiszteljük. A szeretet, legátalánosb értelmében, egyszerűen vonzódás. A magyar ember ennélfogva a szeretet szót következetesen alkalmazza mindenre, a­mi őt, bármi magas vagy alacsony körben, magához vonja, így a magyar ember nemcsak feleségét s gyermekét sze­reti, hanem szereti lovát, kutyáját, szereti pipáját, szereti a disznóhúst, szereti az utópiákat, szeret he­nyélni, szeret pörösködni, szóval, szeret sok olyast is, a­mi koránsem szeretetreméltó. A­mely szeretetről jelenleg beszélünk, az aesthetikai szeretet természe­tesen csak olyasmit illethet, a­mi igazán szeretetre­méltó ; ennek a szeretetnek pedig kétféle árnyalatát különböztetjük meg, mely a kellemnek szintén két­féle főárnyalatára vonatkozik: egyik a kedvelés, a kedves kellem irányában, a másik a gyönyörködés, mint a gyönyörű kellem hatása. S ugyanez érzelmek­kel hajlunk a párvonalas erkölcsi tulajdonságokhoz: a szívességet is kedveljük, a tisztaságban is gyönyör­ködünk. A kellem szépségével, a rút felől, szemben áll az undok, a szeretettel a gyűlölet. Szemben állnak egy­mással az árnyalatok is: a gyönyörűvel az undorító, mely az undor, a kedvessel az utálatos, mely az utá­lat értelmét szüli. S mind­ezek az érzelmek azono­san mutatkoznak a megfelelő erkölcsi körben: a kár­tékonyság átalában gyűlöletet kelt, az erkölcsi pisz­kosság undort, a gonoszság utálatát. Hasonló csoportosulással találkozunk az erköl­csi szépség másik nagy rendében, a fenség birodal­mában, csakhogy az itt uralkodó alapérzés, a tiszte­let, nem oly egyszerű, közvetlen és kezdetleges mint a szeretet. A kellem iránt bármely lélek fogékony, és szeretni mindenki tud; de a fenség megérezheté­­sére már bizonyos érettség kívántatik, s a tisztelet hosszabb lélektani fejlődés útján keletkező, bonyolult, kettős érzelem. A fenség, erejével és nagyságával, először is saját gyöngeségünk és kicsinységünk érze­tét gerjeszti föl, tehát lesújt, megaláz bennünket, a­mi kétségtelenül kellemetlen érzés; e kellemetlen érzést azonban csakhamar fölváltja azon való büsz­ke örömünk, hogy képesek vagyunk ama reánk ható nagyságot és erőt annyira­ mennyire fölfogni, azaz hozzá, kicsiny és gyönge létünkre is, felemelkedni. E szerint a tisztelet érzése megalázkodásból indul ki, s emelkedésbe menvén át,lelkünket felmagasztalja; eleinte kellemetlen érzés, mely végül kellemessé változik. Ezt a fejlődést jelzi Goethe, midőn a fenség hatását így írja le : oly kicsinynek érzem magamat, oly nagynak. Szép és teljes képe a tisztelő érzés kifejtésének, a­mely mellett annál világosabban meg­győződhetünk Longin és Bürke félszegségéről ugyan­ezen tárgyak értelmezésében. Longin a nagyságba he­lyezvén a fenséget, a fenség hatását a bámulás, csodál­kozás érzetében találja, mert a nagyság csakugyan ál­­mélkodásba is szokott ejteni. Bürke viszont a félelemre alapítja a fenséget, ennek erejére gondolva, mint a mely veszedelmes is lehet s ennélfogva megfélemlíti az embert. De a félelmetes, a borzasztó, nem minden­kor fönséges is, valamint a bámulat érzelmét sem csu­pán a nagyszerű idézi elő, hanem előidézheti minden, a­mi meglepő, miért is sem a félelmet, sem a bámula­tot nem tekinthetjük a fenség sajátlagos érzelmének, annál kevésbbé, minél bizonyosabb, hogy a fenség ha­tását akár a félelem, akár a bámulat hiánya mellett is teljesen érezhetjük. Egy Sokrates erkölcsi fensége előtt bizonyára minden félelem nélkül hajlunk meg, valamint bámulni valót nem fogunk lelni abban, hogy az óriás tenger hullámain egy Leviathan is könnyű dióhéj kint hintáz, pedig fenséges a látvány. S a­mennyiben a fenség hatásába mégis bele vegyül akár a félelem, akár a bámulat értelme, ez mindenkor alá van rendelve valamely hatalmasabb érzésnek. Mind a félelmen, mind a bámulaton túl kell már lennünk, hogy a fenséget igazán élvezhessük : a bámulatnak legalább is becsüléssé, a félelemnek hódolattá kell tisztulnia. Horace Vemet az árboc tetejéhez kötöz­­tette magát, hogy minél tökéletesebben végig néz­hesse a vihart: várjon csak bámulni akart-e ott? vagy csak félni? Az állatok és kisebb gyermekek képesek félni, képesek bámulni, de nem képesek tisz­telni. A fenség szépsége ismeretlen elüttök. A kutya szereti urát és fél tőle, de semmi jel nem mutat arra, hogy tiszteletet érez iránt; csak vonzódni, megaláz­kodni tud, s olykor, megfeledkezve, indulatában, el­lene szegülni. Épen igy van a gyermek is,első éveiben, szüleivel , csak midőn a megalázkodásból feljebb emelkedik, midőn sejteni kezdi atyja magasabb tulaj­donságait, csak akkor dereng lelkében a tisztelet érzése, s némi kezdetleges vallásos hangulat kelet­kezik benne, természetesen csak szülője irányában,­­ a ki ekkor istenévé lesz; s a gyermeknek még éve­ken át szüksége van e látható istenre, a­ki mindenha­­tólag és közvetlenül, kézen fogja, vezérli, míg végre képessé válik a láthatatlan istenre is ráeszmélni. Köz­­bevetőleg megjegyezve, a tisztelet érzésének ez a később fejlődése az okos nevelőnek intésül szolgálhat, hogy hiába ne akarjon a gyermek lelkébe vallásos érzelmeket oltani, midőn még tiszteletre gerjedni nem bir. Hiszen mi a vallás? Kern egyéb, mint istentiszte­­telés. Mondják ugyan hogy : timor peperit deos, s maga a vallástan is emlegeti az isten félelmét; ez a vallásos félelem azonban helyesen csak azt a meg­alázkodást jelenti mely, mint feljebb kimutatni igye­keztünk, épen a tisztelet érzésének egyik alkatrésze. A lassúbb és huzamosb fejlődés, mely a tisztelet érzését jellemzi s melyet ez érzés teljessége múlha­tatlanul meg is kiván, az ember átalános fejlődésén alapul, s a­mily különböző fokú és terjedelmű ez, szint­­oly különböző lesz maga a tisztelet is, vagy jobban mondva ama jelenségek hatása, melyek az embert tiszteletre gerjesztik. Különböző fejlettségű emberek különböző tárgyakat ítélnek tiszteletreméltóknak, és ugyanazon ember is mást meg mást tisztel fejlődése külön szakaiban. Szóval, egynek fenséges, a­mi más­nak nem az, és megfordítva. Valakit például a feje­delmi udvar pompája hódít meg vagy valami ünne­pélyes körmenet, más valakit a fölkelő nap vagy a csillagos égbolt magasztossága, egy harmadikat a mindenható és mindentudó isten gondolata, egy negyediket valami világra szóló nagy eszme, nagy mű, nagy áldozat. De ki mit fenségesnek lát, abban tiszteletreméltót lát, mikint a kellemben szeretetre méltót látunk, s a különbség­e részben csak az, hogy az emberek inkább eltérnek egymástól arra nézve, a­mit tiszteletre, mint a­mit szeretetre méltónak találnak. Greguss Ágost: Fővárosi h­írek. * Lajos bajor herceg Lipót hercegnek, a Gize­­la főhercegnő férjének fivére, — szombaton este gőz­hajón fővárosunkba érkezett m­engnito, nejével, Terézia modenai főhercegnővel. Kíséretükben jöttek: Türkheim grófnő palotahölgy és gr. Holsstein Ottó főudvarmester. Az­­ Európádba szálltak. Vasárnap délelőtt elmentek a múzeumba, déli egykor pedig megnézték a tűzoltók belvárosi telepét s a városház­téren igen megbámulták azt a toronymagasságig székelő vízsugarat, melyet a vízvezetéki zárósap megnyitása után zajdúlt föl. Gr. Széchenyi Ödönnek mint a tűzoltók főparancsnokának, kifejezték elisme­résüket ez ügy körüli példás buzgalmáért. Délután kikocsiztak a városligetbe hová a szép idő tenger népet csalt ki, hat óra felé pedig a zugligeti »Szép juhásznő«-nél (hol ép az »Athenaeum« személyzete mulatott), élvezték a pompás kilátást. Tegnap dél­előtt a hajógyárat is meglátogatták, délután hat órára pedig József főherceg hívta meg őket ebédre, a Margit-szigetre, hol Klotild főhercegnő és a Koburg hercegek is jelen valának. Ugyanez este volt az alsó vendéglőben a gazdasszony-egylet javára rendezett hangverseny és bál. A bajor hercegi pár ma reggel hagyja el fővárosunkat. * A képviselő­ház tegnapi ülésén a rozsnyói püspök ügye fölött keletkezett vitát befejezték. Hu­szár Imre tett egy közvetítő indítványt, hogy t. i. Trefort javaslata fogadtassék el, mely szerint egy bizottság küldetik ki az állam és egyház közti ügyek rendezése végett, úgy azonban, hogy a ház elé ter­jesztendő javaslat szerkesztésénél a Deák Ferenc által múlt szombaton elmondott irányeszmék: köte­lező polgári házasság, sőt, figyelembe vétessenek. — Ez indítványt több érdekes beszéd után (G h­y c­z y és Paczolay is szóltak) nagy többséggel elfogad­ta a ház. — A további napi­rendet az igazságügy­minisztérium költségvetésének részletes tárgyalása képezte. — A gyűlés elején Széll Kálmán a ház zajos éljenzése közt mutatta be a magyar és horvát regnicoláris bizottság jelentéseit.— Pulszky Ágos­ton, mint a könyvtári bizottság előadója, bemutatta annak jelentését a Ghyczy Ignác örökösei által a képviselőháznak ajándékozott könyvtár átvétele és felállítása tárgyában. Jelen volt tegnap a ház kar­zatán Lajos bajor herceg is, nejével, gr. Huyn had­­parancsnok kiséretében. — A horvát képviselők, a szerencsés kiegyezés örömteléül, mind Irakban és fehér nyakkendőben ültek, a mi meglehetősen pon­gyola külsejű képviselőink közt. "* Az orvosok és természetvizsgálók győri nagygyűlésének idei megtartása még nincs elhatároz­va. Több ok van, mely a jövő évre halasztás mellett szól. Először is: Győrt a börzeválság alatt sok csapás érte, s e miatt ott folyvást nyomott a hangulat, már­pedig noha a gyűlés nem is kíván semmi pénzáldoza­tot sem egyesektől sem a községtől, de mindenesetre kedvező hangulatra, a nagygyűlési ügyek iránti fo­gékonyságra van szüksége, miután ez összejövetelek egyik célja: a tudományos ismeretek népszerűsítése. Még fontosabb ok azonban a járvány. Ily időben az orvosok nem hagyhatják el állomásaikat s igy meg­történhetnek, hogy a tagok sorában az orvosi tudo­mány sokkal kevésbbé volna képviselve, mint a régibb gyűléseken. Másfelől: a járványos helyekről érkező vendégek aggodalmakat is szülhetnének a népben. Mindezt okvetlenül komolyan meg kell fontolni. * A nemzeti torna­egylet növendékeinek disz­­tornázása szombaton, a Hermina-kápolna mögötti tornahelyen igen érdekes látvány volt. Több mint háromszáz tanuló vonult ki oda a városból, zászlóval, katonai zeneszó mellett, katonás rendben. Közönség is nagy számmal szegte körül a tornahelyet, s az or­vosi képviselők közül is láttunk egyet, ki jó h­írmon­­dó gyanánt elmondhatja társainak, hogy a tornázás­­ra kiadott állami segély pompásan gyümölcsöző tőke, és hogy a szombati látványban a »honatyák« is nagy kedvöket leltek volna, ha eszükbe jut oda ki­­rándulni. A vörösinges, kéköves kis­fiúk pompásan produkálták magukat, s úgy megforogtak a nyújtón lábaiknál fogva, a két bakon oly fürgén röpködtek át, oly magasan és hosszan ugrottak, (egy köztük három ölnyi hosszat,) hogy csupa öröm volt látni könnyű­, szabatos ügyességüket és fáradhatlan tornakedvüket. Az állványokat, a kötélhintát, a zász­lós oszlopokat mind vörösinges fiúk lepték el, vala­mint a pázsitot, bukfencezve és kézen járva rajta. Matolay Elek egyleti elnök, ki beszéddel és dijosz­­tással buzdítá őket, nagy érdemet szerez magának ama lelkismeretes buzgóság által, melyet ez ügyben tanúsít. Este volt már, midőn a jutalmakat, szalagos koszorúkat fehérruhás kis lánykák átnyújtották a nyertes fiúknak, a többiek zajgó éljene és a szülők, rokonok öröme közt. Örülhet különben ez eredmény­nek mindenki, mert a tornázás jó eredményében fajunk erősbülése nyilatkozik. Vasárnap reggel meg a tűzoltók mászóházánál az erdősori gyakorlatot néz­ték sokan. Ott is egy új vívmány köszönt felénk és a gyarapodó ü­gyesedés jelei nyilvánulnak örvende­tesen. * A magyar gazdák hamaros kétségbeesésére e napokban jellemző adomát mondott az »öreg úr.« Néhány éve — úgy mond — lemegy Ő—r sógorá­hoz, kit igen elcsüggedve talál. »Mi baj ?« — kérdi tőle. »Sok, igen sok. A repce elfagyott, a búzát eszi az egér, a tengeri elsenyvedt, a juhba métely esett. Szomorú idő, éhen veszünk.« Pár hó múlva az »öreg úr« ismét lemegy hozzá s kérdi: »Na hát éhen ve­szünk-e?* » Micsoda? Húsz éve nem volt ilyen ter­mésem ! A tiszta búzám 85 fontos, a repce csak úgy omlott, a kukoricát alig bírom hordatni, gyapjú is van bőven.« »Hát mért búsultál pár hó előtt oly nagyon, mikor ily jóra fordult minden?« Erre a sógor egyet gondolkozik s azt feleli rá: »Ugy ám, de mák még se lett!« * Az öreg Balogh régi színigazgatói pályájából egy pár korjellemző adomát olvasunk. Egyszer egy kisvárosban Kisfaludy K. »Ilka« című színművét vette elő, de nem volt közönsége. Másnap sem volt. Harmadnap a színlapokon azt hirdetteti: »Hiába okoskodnak, míg ezt a darabot meg nem nézik, addig mi mást nem adunk. “ Ez használt, megnézték igen sokan. Egyszer meg túl a Dunán játszván, a gróf Zichy család is elment egy előadására, ötven forintot fizetve belépti díjat. A darab vége felé azt mondja Baloghnak: Azt szeretném én látni, a­mit maguk előadás után a színpadon mivelnek­.« „Tes­sék velem jöni!« — mondá Balogh nem sokára, s felvitte a színfalak pongyolái közé, hol a többi közt megszólitja pénztárnokát: »Hol a gróf belépti dija ?« »Itt van 50 frt.« » Nemde a felét eltagadod, mert a gróf százat adott?" »De hát nem elég uriasan meg van a bik­ét fizetve ötvennel is?« „Ej, egy ily gaval­lér dehogy adott kevesebbet száznál.« E tréfára a gróf nevetve nyúlt be zsebébe : »Bocsánat! tévedés­ből a zsebemben maradt,« s oda nyujtá a másik öt­venest. Ez a szinfalak belépti dija volt. * Egy kis guelf-ghibellin-párt keletkezett a városligeti nyaraló birtokosai és lakói közt. Egyik rész igazságtalannak tartja, hogy a társaskocsik nem a városligeten keresztül járnak a Clemens-vendéglő­höz és »Gólyá«-hoz, hanem az istvánúti kerülőn; másfelől pedig az István-út közelében lakók nagy kérvényt adtak be, hogy a mostani menetrendet tart­sák érvényben továbbra is 145 nyaraló érdekében. Persze leghelyesebb volna, mind a kétfelé járatni társaskocsikat Az ellen is naponként nagy a duzzo­­gás, hogy a közúti vaspályán szivarozni nem szabad. Ez — mint mondják — az államra kár, az egyéni sza­badságra pedig korlát. Hanem hát Angliában — hol az egyéni szabadság elég nagy — még gőzkocsikon sem engedik a dohányzást. * A protestáns lapban Ballag­ Mór jelentékeny véleménykülönbségek miatt igen élesen megtámad­ta Tisza Kálmán egyházi főgondnokot, ki e támadás­* 649

Next