Fővárosi Lapok 1873. szeptember (201-224. szám)
1873-09-02 / 201. szám
előítéleteket táplálok e tekintetben , de már sokkal idősb vagyok, hogysem leszoktam erről. Ma az én nászajándékomat fogjuk kiválasztani : ha tetszik, egy hó múlva majd eljövök, hogy az önét segítsem kiválasztani. Ezt az okoskodást ugyan könnyen lehetett volna megcáfolni, de oly hízelgő, oly anyai hangon adta elő, hogy Gaston nem talált rá választ. Már három nap óta értekezett egy uzsorással emez átkozott nászkosár miatt. Megfordultak húsz kereskedőnél is, Gaston kelméket, sálokat, csipkéket és ékszereket választott. Gyémántokat nem , Benoitné a magáét osztotta meg leányával. Május 5-én a napa búcsút vett vejétől, és május 12-re adott neki légyottot. Magára vállalta, hogy a templomban és városházánál a hirdetéseket ő eszközlendi, addig pedig Gaston zaklatta szabóját és fehérnemű-varróját. Az elutazás elkerülhetlen zavarában, tévedésből Benoitné magával vitte az Outreville-család valamennyi okmányát. Midőn Lucile meglátta anyját, az első pillanatban azt híve, hogy Párisban kicserélték. A szép özvegy soha sem volt oly elnéző és kedélyes. Amit Lucile tett és mondott, az jól volt téve vagy mondva; olyan volt mint az angyal és minden szava aranyat ért. A gyöngéd anya, soha sem birt volna elválni leányától; követni fogja mindenüvé, s csakis a halál fogja őket elválasztani. Lucile kitárta szivét emez új anya előtt, és élénk elégtétellel tudta meg, hogy vannak fiatal, jól termett marquis-k is, kik nem járnak aranypillangós ruhában. Benoitnét, megérkezte utáni napon, barátnője Mélierné meglátogatta és tudtára adta, hogy Celine leánya bizonyos Jordyhoz megy nőül. Ez a Jordy fiatal és igen gazdag cukorfinomító volt Párisból, és Mélierné nem titkolta abbeli örömét, hogy leánya ily szerencsét csinált. Viszonzásul, Benoitné élénken adta tudtára Lucile közel összekelését Outreville marquisval. Mindkét részről üdvözölték és több ízben megölelték egymást. Mihelyt Mélierné távozott, Lucile, kinek a jövendőbeli Jordyné gyermekkorú barátnője volt, örvendve mondá : — Mily szerencse! majd ha Párisba megyek, közel leendek Célinehez; ő engem fog meglátogatni, én pedig őt mindennap látjuk egymást. — Úgy van, gyermekem, — felelte Benoitné, — te meg fogod látogatni címeres diszkintódban,parókás és hajporozott szolgáiddal; ami azonban elfogadtatását illeti, az egészen más. Az embernek kötelességei vannak köre irányában, és annak némileg rabszolgája. Midőn hercegnő fog majd megjelenni termeidben, nem szabad a finomító nejével találkoznia, oly emberével, ki cukorsüvegeket csinál! No no, azért nincs okod arra, hogy kedvetlen arcot csinálj ! a dolgot könyen el lehet intézni, Celine majd délelőtt fog meglátogatni. — Istenem! mily ostoba város az a Páris! Inkább szeretnék maradni szegény Arlangesemben, hol a nap minden órájában elfogadhatjuk barátjainkat! Benoitné kenetteljesen felelte : — A nő követni tartozik férjét. Az Arlangesben készülő nagy eseményt csakhamar megtudta az egész vidék. Mélierné épen látogatásai folyamatában volt, és így nem került fáradságába, ha egy házasság helyett kettőt jelentett be. Mindegyik háznál, melyhez beszélt, eme mondókát ismétlé, melyet Benoitnétól távoztakor gondolt ki : — Asszonyom, sokkal jobban ismerem amaz érdeket, melylyel családunk iránt viseltetik, hogysem kötelességemnek ne tartottam volna, hogy bejelentsem kedves Célinem férjhezmenetelét. Az igaz, hogy nem marquis veszi őt nőül, mint Morel Lucile kisasszonyt, hanem Jordy úr derék kézműves, ki harminchárom éves korában Páris egyik leggazdagabb cukorfinomítója. Méliernénak igen jó lovai voltak : mielőtt az éj beállt, kocsija és házassági hívei tíz mértföldet tettek meg. A vidéki Saint-germain-negyed sajnálni kezdé Lucilet, és éltetni kezdek Benoitnét, ki, szerintök egy második Kerpry marquist hajhászott föl leánya számára. Benoitné szó nélkül vette eme mendemondákat. Összeszedte az Outreville-család okmányait és bizonyos Sommerfogel bárónéhez vitette magát, ki nagyon gonosznyelvű és nagyon befolyásos nő volt. — Báróné asszonyom, —szólt hozzá tiszteletteljes hangon, — ámbár csupán kétszer-háromszor volt szerencsém, hogy elfogadhassam, de ez is elég volt arra, hogy elismerjem ítéletének csalhatatlanságát, mély ismeretét az úri körök dolgaiban, észlelési tehetségeit és kitűnő tapasztalatait. Jól tudja, asszonyom, szerencsétlen esetemet ama méltatlan emberrel, ki nem tudom miként, tisztességes, de lopott név alá bújt. Jelenben Outreville marquis személyében, leányomnak látszólag nagy szerencse kínálkozik. Származási fája és összes családi okmányai kezeim közt vannak. Én azonban csak szegény, tudatlan polgárnő vagyok; azt már keservesen tapasztalnom kellett, s magamtól mit sem merek már tenni. Megengedi-e, báróné asszonyom, hogy a rám bízott okmányokat bölcs ítélete alá bocsássam ? Ez a kis speach ügyesen volt alkalmazva : hízelgett a báróné hiúságának, és fölcsigázta kíváncsiságát. Sommerfogel báróné jól fogadta a szép özvegyet, és észrevehető megelégedéssel fogadta el a fontos megbízást. Még ugyanaz nap összehívta a környék nemességét és húsz-harminc vidéki nemes szemlét tartott Gaston okmányain. Ezt akarta Benoitné s nem egyebet. Eme tiszteletreméltó okmány-csomag, mely valóságos nemes illatot terjesztett, mély benyomást idézett elő valamennyi kurta nemesre, aki csak szagához közeledhetett. A humortulajdonosnő legnagyobb ellenei hirtelen feléje fordultak. Valóságos dicsőítő hangversenyt tartottak, melyben Sommerfogel báróné játszta a karmester szerepét. — Ez a szegény Benoitné legalább megvigasztalódhatik, s ennek nagyon örvendek, mert érdemes nő. — Ez a Benoit, ki megcsalta, semmirekellő volt. Ha akkoriban ismertük volna, mindenesetre figyelmeztettük volna. — De hát mit is lehet neki szemére vetni ? Hogy a nemes osztályba akart lépni. Ez csak azt bizonyitja, hogy a fölvilágosodott polgárok előtt a nemesség még mindig ér valamit. — Aztán Benoitné nem ostoba. — Sem rút. Nem tudom mily titka van, hogy megőrizte fiatalságát. — A mi pedig leányát illeti , az valóságos angyal. (Folyt. köv.) A krajnai Draefenberg. (Tárca Felső-Karnioliából.) (A Száva völgye. — Veldes és környéke. — A veldesi tó és vár. — Veldes, mint fürdőhely. — A Rikli-féle vizgyógyintézet. — Rikli, mint a vizgyógymód regenerátora.) Veldes és környéke, főleg a legutóbbi időkben, több német lapban volt ismertetve, s ez ismertetésekben különösen annak regényes vidéke és üde havasi levegője lett kiemelve. Legújabban pedig egy munka is jelent meg róla, »Werdes das krainische Gräfenberg« cím alatt Dr. Germaniktól. Magyar lapban még nem emlékszem, hogy olvastam volna róla valamit, pedig kivált vízgyógyintézetéért — megérdemli, hogy legalább szenvedő hazánkfiai előtt ne legyen ismeretlen. E fürdőhely Karniolia felső részén, Laibachtól a Rudolf-vaspályán utazva 3 órányira eső radmannsdorf-besi vasúti állomástól órányira fekszik. A nevezett vasúti állomáson mindig elegendő alkalmatosság vár az érkező vendégek rovarszállítására. A Rudolf-vaspálya Laibachtól kezdve csaknem folyvást a Száva partján halad, s míg útközben szemünket jobbra, a Dráva és Száva völgyeit elválasztó úgynevezett »K a r a v a n k e n« hegység kopár dob- [ mimész-sziklai változatos alakzatain legeltethetjük, balról csaknem szakadatlan láncolatban erdővel borított bércek húzódnak a vasút mentében egész Radmannsdorfig. De mig azután Radmannsdorfon felül a vaspálya egy egészen szűk völgybe fut be, addig a völgy ama része, hol Veldes fekszik, egy katlanná tágul ki, melynek legfelső részében fekszik a veldesi tó, s ennek partján, közel 300 láb magas, egészen külön álló s a tó felől függélyesen felemelkedő sziklán a veldesi vár, mely hajdan a brixeni püspökségé volt, jelenleg pedig Ruard Viktor tulajdonát képezi, ki azt a hozzá tartozó uradalommal együtt 275.000 forinton vásárolta meg. Maga a völgy, a Száva völgye, melyen a vasút halad, igen sovány talajjal bir. Sok helyen alig borítja egy lábnyi termőréteg a mészmurva altalajt, mindamellett, a völgyet lakó szlovén nép dicséretére legyen mondva, a még kin lévő termények, dacára az itten is uralgó szárazságnak, többnyire igen szépen állottak. A veldesi katlant közvetlenül erdős bércek s gyeppel borított kissebb-nagyobb halmok veszik körül, míg a háttérben, jobbról (észak), a »Karaván ken« hegység kopár csúcsos, szegletes bércei s legközelebb annak legmagasb (7064) pontja a »Ston« s balról (dél) a »Bochain« szintén dolomitmész, de többnyire erdővel fedett magaslatai látszanak, míg szemben (nyugat) a suli havasok (Julische alpen) zárják a láthatárt, melyeknek legmagasb pontja (8505' a tengerszin fölött) a »Trigton« (három fej), mely a veldesi katlan minden részéből látható, mint háromágú korona uralja a vidéket. A tavat, melynek kiterjedése 256 hold, s melynek csaknem kellő közepéből emelkedik ki a búcsújárásairól e vidéken híres »Mária-sziget«, négy község környezi, melyek közül Veldes, Schalkendorf és Seebach, hol a tó kifolyása van, közvetlen a tó part ,ján fekszenek, mig Auritz, mely egy emelkedettebb dombon fekszik, csupán a hozzá tartozó Villa Rittmayer, Mannerhof vendéglő és a Rikli-féle vizgyógyintézet által van a tóval összefüggésben. Veldesnek regényes fekvését s vidékének elragadó szépségét illetőleg, elég legyen annyit mondanom, hogy az 1818-ban itt időzött hires angol természetbúvár Sir Humphry Davy azt Európa legszebb völgyének mondá. S valóban oly panoráma látásában, milyet a vár erkélye nyújt, vagy milyet a veldesi rétekről szemlélhetni kora reggel, midőn a suli alpok egyes csúcsait a kelő nap bevilágítja s emellett a bochaini hegyek, s a Karavanken sziklás bércei a láthatártól élesen elmetszve tűnnek föl, m oly panoráma látásában a szem csak ritkán gyönyörködhetik! Nem csoda tehát, hogy mióta a Rudolf-pálya Veldest is összeköti a nagy világgal, a közeli Laibach, Agram és Triest tehetős polgárai sietnek e kies helyen legalább egy kis nyaralónak való helyet szerezni, s a már fenálló Rittmayer, Malner, Báró Svit és Pongrátz nyaralókon kívül ez évben is 3 uj nyaraló van épülőben s a tó körül fekvő birtokok nagy része már ily célra van lefoglalva. Mesterséges sétahelyekkel Veldes csupán a vendéglők közelében bir, de annál gazdagabb természetes sétahelyekben a vidék, hol kinek mikint tetszik, lapályos rétek vagy erdős, sziklás vidéken órahoszszáig, sőt mondhatni napokig elbolyonghat, folyvást szebbnél szebb s szünetlenül változó tájakban gyönyörködve. Távolabbi kirándulási helyei kínálkoznak a Rothwein és Savicza vízesés és a Babji zub (vénasszony foga) hegység alatti barlang. S a kinek a hegymászásban telik kedve, a közeli havasok s főleg a Ston és Triglon erre is szép alkalmat szolgáltatnak ereje megpróbálására. A ki csak szórakozás végett látogatja meg Veldest, s csupán a nagyvárosi rohanva haladó élet által felizgatott idegeit akarja itt lecsilapítani, vagy ki azért menekül ide, hogy az irodai büzhödt levegő által lelankasztott élettevékenységét testének, az itteni üde, havasi levegő újra felébreszsze, az az itteni vendéglőkben — Mannerhof, Louisenbach és Petrano — igen jó fogja magát találni s ha még napjában párszor, a nyáron át egész 18— 20°-ig is felmelegedő tó habjaiba is belemerül, a nevezett vendéglők jó konyhájának élvezete mellett, akkor azt hiszem, hogy különben egésséges konstitució mellett, teljesen felfrisülve fogja elhagyni Veldest. — Kinek azonban már egy vagy más betegség támadta meg életerejét — az legokosabban teszi — ha a vízgyógymód üdítő hatását is igénybe veszi, amire itt épen a legjobb alkalom kínálkozik a Veldesnek okvetlenül legnagyobb nevezetességét képező Rikli-féle vizgyógyintézetben, mely évről évre látogatottabbá is válik épen azért, mivel annak alapítója Rikli Arnold okvetlenül egyike a jelenleg élő vízgyógyászok legjelesbjeinek, sőt én kockáztatni merem azt az állítást is, hogy azok között az első helyet foglalja el, amennyiben ő az, ki a vízgyógymódnál a hidegvíznek kizárólagosan egyoldalú használatától eltérve, a beteg testben még létező, lappangó életerő serkenté-sére, felébresztésére, az oly végtelenül élesztőleg ható levegőt és napsugár melegét is (lég- és napfürdő alak- 874