Fővárosi Lapok 1873. szeptember (201-224. szám)

1873-09-02 / 201. szám

előítéleteket táplálok e tekintetben , de már sokkal idősb vagyok, hogysem le­szoktam erről. Ma az én nászajándékomat fogjuk kiválasztani : ha tetszik, egy hó múlva majd eljövök, hogy az önét segítsem kiválasztani. Ezt az okoskodást ugyan könnyen lehetett volna megcáfolni, de oly hízelgő, oly anyai hangon adta elő, hogy Gaston nem talált rá választ. Már három nap óta értekezett egy uzsorással emez átkozott nász­kosár miatt. Megfordultak húsz kereskedőnél is, Gaston kelméket, sálokat, csipkéket és ékszereket választott. Gyémántokat nem , Benoitné a magáét osztotta meg leányával. Május 5-én a napa búcsút vett vejétől, és május 12-re adott neki légyottot. Magára vállalta, hogy a templomban és város­házánál a hirdetéseket ő eszközlendi, addig pedig Gaston zaklatta szabóját és fehérnemű-varróját. Az elutazás elkerülhetlen zavarában, tévedés­ből Benoitné magával vitte az Outreville-család valamennyi okmányát. Midőn Lucile meglátta anyját, az első pillanat­ban azt híve, hogy Párisban kicserélték. A szép öz­vegy soha sem volt oly elnéző és kedélyes. A­mit Lucile tett és mondott, az jól volt téve vagy mondva; olyan volt mint az angyal és minden szava ara­nyat ért. A gyöngéd anya, soha sem birt volna elválni leányától; követni fogja mindenüvé, s csakis a halál fogja őket elválasztani. Lucile kitárta szivét emez új anya előtt, és élénk elégtétellel tudta meg, hogy vannak fiatal, jól ter­mett marquis-k is, kik nem járnak aranypillangós ru­hában. Benoitnét, megérkezte utáni napon, barátnője Mélierné meglátogatta és tudtára adta, hogy Celi­ne leánya bizonyos Jordyhoz megy nőül. Ez a Jordy fiatal és igen gazdag cukorfinomító volt Párisból, és Mélierné nem titkolta abbeli örö­mét, hogy leánya ily szerencsét csinált. Viszonzásul, Benoitné élénken adta tudtára Lucile közel összeke­­lését Outreville marquisval. Mindkét részről üdvözölték és több ízben meg­ölelték egymást. Mihelyt Mélierné távozott, Lucile, kinek a jö­vendőbeli Jordyné gyermekkorú barátnője volt, ör­vendve mondá : — Mily szerencse! majd ha Párisba megyek, közel leendek Célinehez; ő engem fog meglátogat­ni, én pedig őt­ mindennap látjuk egymást. — Úgy van, gyermekem, — felelte Benoitné, — te meg fogod látogatni címeres diszkintódban,parókás és hajporozott szolgáiddal; a­mi azonban elfogadta­tását illeti, az egészen más. Az embernek kötelessé­gei vannak köre irányában, és annak némileg rab­szolgája. Midőn hercegnő fog majd megjelenni ter­meidben, nem szabad a finomító nejével találkoznia, oly emberével, ki cukorsüvegeket csinál! No no, azért nincs okod arra, hogy kedvetlen arcot csinálj ! a dolgot könyen el lehet intézni, Celine majd délelőtt fog meglátogatni. — Istenem! mily ostoba város az a Páris! Inkább szeretnék maradni szegény Arlangesemben, hol a nap minden órájában elfogadhatjuk barát­­jainkat! Benoitné kenetteljesen felelte : — A nő követni tartozik férjét. Az Arlangesben készülő nagy eseményt csak­hamar megtudta az egész vidék. Mélierné épen látogatásai folyamatában volt, és így nem került fáradságába, ha egy házasság he­lyett kettőt jelentett be. Mindegyik háznál, melyhez beszélt, eme mondókát ismétlé, melyet Benoitnétól távoztakor gondolt ki : — Asszonyom, sokkal jobban ismerem amaz érdeket, melylyel családunk iránt viseltetik, hogy­sem kötelességemnek ne tartottam volna, hogy be­jelentsem kedves Célinem férjhezmenetelét. Az igaz, hogy nem marquis veszi őt nőül, mint Morel Lucile kisasszonyt, hanem Jordy úr derék kézműves, ki harminchárom éves korában Páris egyik leggazda­gabb cukor­finomítója. Méliernénak­ igen jó lovai voltak : mielőtt az éj beállt, kocsija és házassági hívei tíz mértföldet tet­tek meg. A vidéki Saint-germain-negyed sajnálni kezdé Lucilet, és éltetni kezdek Benoitnét, ki, szerintök egy második Kerpry marquist hajhászott föl leánya számára. Benoitné szó nélkül vette eme mendemondákat. Összeszedte az Outreville-család okmányait és bizonyos Sommerfogel bárónéhez vitette magát, ki nagyon gonosznyelvű és nagyon befolyásos nő volt. — Báróné asszonyom, —szólt hozzá tiszteletteljes hangon, — ámbár csupán kétszer-háromszor volt sze­rencsém, hogy elfogadhassam, de ez is elég volt arra, hogy elismerjem ítéletének csalhatatlanságát, mély ismeretét az úri körök dolgaiban, észlelési tehetsé­geit és kitűnő tapasztalatait. Jól tudja, asszonyom, szerencsétlen esetemet ama méltatlan emberrel, ki nem tudom miként, tisztességes, de lopott név alá bújt. Jelenben Outreville marquis személyében, leá­nyomnak látszólag nagy szerencse kínálkozik. Szár­mazási fája és összes családi okmányai kezeim közt vannak. Én azonban csak szegény, tudatlan polgárnő vagyok; azt már keservesen tapasztalnom kellett, s magamtól mit sem merek már tenni. Megengedi-e, báróné asszonyom, hogy a rám bízott okmányokat bölcs ítélete alá bocsássam ? Ez a kis s­p­e­a­c­h ügyesen volt alkalmazva : hízelgett a báróné hiúságának, és fölcsigázta kíván­csiságát. Sommerfogel báróné jól fogadta a szép özve­gyet, és észrevehető megelégedéssel fogadta el a fon­tos megbízást. Még ugyanaz nap összehívta a környék ne­mességét és húsz-harminc vidéki nemes szemlét tar­tott Gaston okmányain. Ezt akarta Benoitné s nem egyebet. Eme tiszteletreméltó okmány-csomag, mely va­lóságos nemes illatot terjesztett, mély benyomást idézett elő valamennyi kurta nemesre, a­ki csak sza­gához közeledhetett. A humortulajdonosnő legnagyobb ellenei hir­telen feléje fordultak. Valóságos dicsőítő hangversenyt tartottak, mely­ben Sommerfogel báróné játszta a karmester sze­repét. — Ez a szegény Benoitné legalább megvigasz­­talódhatik, s ennek nagyon örvendek, mert érde­mes nő. — Ez a Benoit, ki megcsalta, semmirekellő volt. Ha akkoriban ismertük volna, mindenesetre figyelmeztettük volna. — De hát mit is lehet neki szemére vetni ? Hogy a nemes osztályba akart lépni. Ez csak azt bizonyitja, hogy a fölvilágosodott polgárok előtt a nemesség még mindig ér valamit. — Aztán Benoitné nem ostoba. — Sem rút. Nem tudom mily titka van, hogy megőrizte fiatalságát. — A mi pedig leányát illeti , az valóságos angyal. (Folyt. köv.) A krajnai Draefenberg. (Tárca Felső-Karnioliából.) (A Száva völgye. — Veldes és környéke. — A veldesi tó és vár. — Veldes, mint fürdőhely. — A Rikli-féle viz­­gyógyintézet. — Rikli, mint a vizgyógymód regenerátora.)­­ Veldes és környéke, főleg a legutóbbi időkben, több német lapban volt ismertetve, s ez ismertetések­ben különösen annak regényes vidéke és üde havasi levegője lett kiemelve. Legújabban pedig egy munka is jelent meg róla, »Werdes das krainische Gräfen­­berg« cím alatt Dr. Germaniktól. Magyar lapban még nem emlékszem, hogy olvastam volna róla va­lamit, pedig kivált vízgyógyintézetéért — megér­demli, hogy legalább szenvedő hazánkfiai előtt ne legyen ismeretlen. E fürdőhely Karniolia felső részén, Laibachtól a Rudolf-vaspályán utazva 3 órányira eső radmanns­­dorf-b­esi vasúti állomástól órányira fekszik. A nevezett vasúti állomáson mindig elegendő alkalma­tosság vár az érkező vendégek rovarszállítására. A Rudolf-vaspálya Laibachtól kezdve csaknem folyvást a Száva partján halad, s míg útközben sze­münket jobbra, a Dráva és Száva völgyeit elválasztó­­ úgynevezett »K a r a v a n k e n« hegység kopár dob­- [ mi­mész-sziklai változatos alakzatain legeltethetjük, balról csaknem szakadatlan láncolatban erdővel borí­tott bércek húzódnak a vasút mentében egész Rad­­mannsdorfig. De mig azután Radmannsdorfon felül a vaspálya egy egészen szűk völgybe fut be, addig a völgy ama része, hol Veldes fekszik, egy katlanná tágul ki, melynek legfelső részében fekszik a veldesi tó, s ennek partján, közel 300 láb magas, egészen külön álló s a tó felől függélyesen felemelkedő sziklán a veldesi vár, mely hajdan a brixeni püspökségé volt, jelenleg pedig Ruard Viktor tulajdonát képezi, ki azt a hozzá tartozó uradalommal együtt 275.000 forinton vásárolta meg. Maga a völgy, a Száva völgye, melyen a vasút halad, igen sovány talajjal bir. Sok helyen alig bo­rítja egy lábnyi termőréteg a mészmurva altalajt, mindamellett, a völgyet lakó szlovén nép dicséretére legyen mondva, a még kin lévő termények, dacára az itten is uralgó szárazságnak, többnyire igen szé­pen állottak. A veldesi katlant közvetlenül erdős bércek s gyeppel borított kissebb-nagyobb halmok veszik kö­rül, míg a háttérben, jobbról (észak), a »Kara­ván ken« hegység kopár csúcsos, szegletes bércei s legközelebb annak legmagasb (7064­) pontja a »Ston« s balról (dél) a »Bochain« szintén dolo­mitmész, de többnyire erdővel fedett magaslatai lát­szanak, míg szemben (nyugat) a suli havasok (Juli­­sche alpen) zárják a láthatárt, melyeknek legmagasb pontja (8505' a tengerszin fölött) a »Trigton« (három fej), mely a veldesi katlan minden részéből látható, mint háromágú korona ural­ja a vidéket. A tavat, melynek kiterjedése 256 hold, s mely­nek csaknem kellő közepéből emelkedik ki a búcsú­járásairól e vidéken híres »Mária-sziget«, négy köz­ség környezi, melyek közül Veldes, Schalkendorf és Seebach, hol a tó kifolyása van, közvetlen a tó part­ ,­ján fekszenek, mig Auritz, mely egy emelkedettebb dombon fekszik, csupán a hozzá tartozó Villa Ritt­­mayer, Mannerhof vendéglő és a Rikli-féle vizgyógy­­intézet által van a tóval összefüggésben. Veldesnek regényes fekvését s vidékének elra­gadó szépségét illetőleg, elég legyen annyit monda­nom, hogy az 1818-ban itt időzött hires angol termé­szetbúvár Sir Humphry Davy azt Európa legszebb völgyének mondá. S valóban oly panoráma látásá­ban, milyet a vár erkélye nyújt, vagy milyet a vel­desi rétekről szemlélhetni kora reggel, midőn a suli alpok egyes csúcsait a kelő nap bevilágítja s emellett a bochaini hegyek, s a Karavanken sziklás bércei a láthatártól élesen elmetszve tűnnek föl, m oly pano­ráma látásában a szem csak ritkán gyönyörködhe­tik! Nem csoda tehát, hogy mióta a Rudolf-pálya Veldest is összeköti a nagy világgal, a közeli Lai­bach, Agram és Triest tehetős­ polgárai sietnek e kies helyen legalább egy kis nyaralónak való he­lyet szerezni, s a már fenálló Rittmayer, Malner, Báró Svit és Pongrátz nyaralókon kívül ez évben is 3 uj nyaraló van épülőben s a tó körül fekvő birtokok nagy része már ily célra van lefoglalva. Mesterséges sétahelyekkel Veldes csupán a ven­déglők közelében bir, de annál gazdagabb természe­tes sétahelyekben a vidék, hol kinek mikint tetszik, lapályos rétek vagy erdős, sziklás vidéken órahosz­­száig, sőt mondhatni napokig elbolyonghat, folyvást szebbnél szebb s szünetlenül változó tájakban gyö­nyörködve. Távolabbi kirándulási helyei kínálkoz­nak a Rothwein és Savicza vízesés és a Babji zub (vénasszony foga) hegység alatti barlang. S a kinek a hegymászásban telik kedve, a közeli havasok s főleg a Ston és Triglon erre is szép alkalmat szol­gáltatnak ereje megpróbálására. A ki csak szórakozás végett látogatja meg Vel­dest, s csupán a nagyvárosi rohanva haladó élet által felizgatott idegeit akarja itt lecsilapítani, vagy ki azért menekül ide, hogy az irodai büzhödt levegő által lelankasztott élettevékenységét testének, az itteni üde, havasi levegő újra felébreszsze, az az itteni vendéglőkben — Mannerhof, Louisenbach és Petrano — igen jó fogja magát találni s ha még napjában párszor, a nyáron át egész 18— 20°-ig is felmelegedő tó habjaiba is belemerül, a nevezett vendéglők jó konyhájának élvezete mellett, akkor azt hiszem, hogy különben egésséges konstitució mellett, telje­sen felfrisülve fogja elhagyni Veldest. — Kinek azonban már egy vagy más betegség támadta meg életerejét — az legokosabban teszi — ha a vízgyógy­mód üdítő hatását is igénybe veszi, a­mire itt épen a legjobb alkalom k­ínálkozik a Veldesnek okvetle­nül legnagyobb nevezetességét képező Rikli-féle viz­­gyógyintézetben, mely évről évre látogatottabbá is válik épen azért, mivel annak alapítója Rikli Arnold okvetlenül egyike a jelenleg élő vízgyógyászok leg­­jelesbjeinek, sőt én kockáztatni merem azt az állítást is, hogy azok között az első helyet foglalja el, a­mennyiben ő az, ki a vízgyógymódnál a hidegvíznek­­ kizárólagosan egyoldalú használatától eltérve, a be­­­­teg testben még létező, lappangó életerő serkenté-­­­sére, felébresztésére, az oly végtelenül élesztőleg ható levegőt és napsugár melegét is (lég- és napfürdő alak- 874

Next