Fővárosi Lapok 1873. szeptember (201-224. szám)

1873-09-27 / 222. szám

222-ik sz. Szombat, szeptember 27. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere, .Ahennen­a-ípölet. Tizedik évfolyam 1873­ Előfizetési dij: Félévre ...... 8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve minden­ nap. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót­ utca 42. sz. földsz. Hirdetési dij: Hatodhasábos petit­sor .................10 kr. Bélyegdij minden ik­tatáskor . . . 30 kr. Előfizetési fölhívás a „FŐVÁROSI LAPOK“ október-decemberi évnegyedére. Szépirodalmi napi­lapunk ez esztendő utosó negye­dével fejezi be fenállásának tizedik évfolyamát. Okunk van teljes örömmel tekinteni vissza ez évtizedre, melyben a »Fővárosi Lapok« az olvasó közönség és írói köröknek évről­­évre fokozatosan s nagymérvűleg gyarapodó támogatásában részesült. Veteránok, minők Toldy Ferenc, Szigligeti, Fáik, Székács stb., a fiatalabb nemzedékek legjobb tollú képvise­lőivel együtt szokták érdekesíteni lapunk tartalmát, s ezek közreműködésével válik lehetővé folyvást oly lapot szer­kesztenünk, mely a műveit nők és férfiak igényeit egyaránt kielégítse s válogatott szépirodalmi munkák, bel- és külföldi tárcák, változatos és élénk hírrovatok által az irodalmi, művészeti és társasélet eseményeit visszatükrözze. Töre­kedni fogunk ezentúl is teljes gondot fordítani arra, hogy lapunk mindarról, mi az értelmiséget érdekli, élénk é­s tar­talmas közléseket adjon, megtartva mindig a jóízlés hangját, kiküszöbölve a botránykeresést és személyeskedést, s ter­jesztve a magyar műveltség termékenyítő szellemét. Teljes bizodalommal fordulunk tehát az olvasó­közönséghez, mely­nek támogatása a »Fővárosi Lapok«-at a magyar időszaki sajtó egyik legolvasottabb közlönyévé emelte. Tóth Kálmán, Vadnai Károly, laptulajdonos, lapszerkesztő. Az „Athenaeum“-társulat, a »Fővárosi Lapok« kiadója, mely ennek pontos kiállításáról és szétküldéséről gondoskodik, kéri az előfizetések mielőbbi megújítását. Az előfizetési összegek — évnegyedre 4 frt, félévre 8 frt. (egész évre 16 frt.) — a „Fővárosi Lapok kiadó-h­ivatalá­­nak“ (Pest) küldendők. A megrendelés legkönnyebb módja a postai utalványok használata. A császárfü­rdő utósó fecskéi. (Vig beszély.) Lauka Gusztávtól. I. A császárfürdői park vetkező fái közt sétáltam s a poros oleandereket kefélő és mosó petrozsényi nimfákon legeltetem szememet, mikor az uj portás (minden évben legalább ötször változnak) már mesz­­sziről integetve és mosolyogva közeledett egyenesen felém. — Végre itt vannak, megérkeztek! — Kik? — Minka és Lin­ka kisasszonyok. 1873-ban nem egykönnyen nevet az érzéke­nyebb szivü ember, mégis nem állhattam meg, hogy fenhangon el ne nevessem magamat. Minka ugyanis már huszonhárom, Linka húsz év óta voltak férjnél, mégis a császárfü­rdőben négy éven keresztül tudtak mint hajadonok figuráink -- Jó színben vannak-e ? — Megcsappantak egy kicsit, de a szinök nem változott. Szegény portás aligha tudta, hogy vannak nők, kik a váltólázban is pirosak maradnak. — Képzelem, mint fognak örülni! — Kik? — Egy magasabb és egy alacsonyabb nagysá­gos ár. Ez a két úr május elseje óta mindennap kér­dezősködött, előbb elődeimnél, egy idő óta pedig ná­lam, megérkeztek-e már az alföldről a gazdag kis­asszonyok, kik négy év óta a szórakozási idényt ren­desen a császárfürdőben töltik, s gazdagságokon kí­vül arról is nevezetesek, hogy az egyiknek szőke chinonja és fekete szeme, a másiknak fekete chinonja és kék szeme van. — Tudják már, hogy megérkeztek ? — Már pozíciót is foglaltak. A magasabb a gyógyforrásnál meleg vizet iszik és sétálgat. Az ala­csonyabb a gyógyudvar közepéről leskelődik fel az emeletbe. Talán épen ez lesz a legalkalmasabb idő, kérde­zősködő urainkkal megismerkednünk. A magasabb Kiss Antal hivataltiszt, az alacso­nyabb Nagy Ferenc pedig iktató volt a közoktatási minisztériumban. Hogy minő jövő várt rajok, annak jelzéséül elég lesz meg­említenem, hogy kétszáz forint fizetésük, háromszáz forint fenhagyásával, már tíz évre le volt foglalva, s az is tudtukra adatott, hogy az alkotmányos kormány alatt előléptetésről ne is ál­modozzanak. A Matusalem­-körút egyik szerény hotel-garnijában meghúzódva, minden reményüket egy gazdag házasságba fektették. Hallották, de olvasták is, hogy a szegény házas­ságok az égben, a gazdag házasságok a császárfürdő­ben köttetnek. Azt is hallották, hogy rendesen a vi­rágok hónapjának kezdetén két hajadon szokott a császárfürdőben megjelenni, kik nem ravaszkorúak ugyan, de bájosak és gazdagok, s még 1873-ban is, sem a járvány áldozatai nem lettek, sem főkötő alá nem jutottak. Kiss és Nagy tehát ez idei május óta résen áll­tak, hogy Minkát és Linkát megismerve és elbájolva­­ egy hasonló törekvésű és sorsú halandó elől elhalász­hassák. Kiss már két pohár meleg vizet vágott be, s már nemcsak szivét, de gyomrát is dagadni érezte, a­nélkül, hogy a hajadonok egyikével vagy másiká­val találkozhatott volna. Nagy Ferenc szerencsésebb volt. Ő, a­mint harmadszor tekintett az emeleti folyo­sóra, megpillantotta támlásszékben ülve Minkát és Linkát, mégpedig azokban a delejes reggeli köntösök­ben, melyekről azt híresztelték, hogy kezelekben az ideges férfi bajsza egyre mozog. Nagy intett Kissnek, és egy hyperbolikus szem­vágással az emeletre mulatott. A folyosón álló tükör előtt rendezték kráglisokat, fortéiket s barkójukat, és az emeletbe föllépdeltek. Bizonyos tartózkodással közeledtek a delhajadonok felé. Minka Ponsont, Linaja pedig Gaboriaut olvasta. Elhaladtak mellettük és köszöntek, s köszöntésüket a nők nyájas mosolylyal viszonozták. — Ez elég lesz már a bevezetésnek ! — jegyző meg Kiss elégedetten. — Holnap megkezdhetjük a szóbeli ismeretsé- I­get, — tévé utána Nagy. A gondviselés is kedvezni látszott embereinknek. A kolera tökéletesen megszűnt a két városban, jel­­legtelen őszi ég mosolygott, s a császárfürdőben nem­csak vetélytárs, de még vendég sem mutatkozott. Kiss egy aethiopiai hamisgyémántos talmi arany­­melltűt, Nagy pedig egy pár hamis pecsétnyomós­­ gyűrűt alkalmaztak, hogy föltűnjenek. Reggeli nyolc órakor már elfoglalták helyüket. Zene már szeptember vége felé nincs, de a vere­bek mintha pótolni akarnák azt, fáradhatlanul csiri­pelnek. Minden olyan vidékies és természetes. Kiss a gyógyforrásnál épen a poharat emelő ajkaihoz, mikor Minka a korlát másik oldalán meg­jelent. — Jó reggelt! — Jó reggelt! — Nagysád! Alkalmasint mi vagyunk az idény utósó gólyái. — Pfuj ! mondja inkább: fecskéi. Kiss átsuhant a másik oldalra. — Engedelmével Kiss Antal miniszteriális hi-­­­vatalnok. Minka kezet nyújtott. — Palossy Minka Piskárkosról. Kiss kezet csókolt. — Hát a barátja ! ? Tán Pesten maradt. — Oh nem! Mi soha sem hagyjuk el egymást.­ Künn van az esplanádon. — Gyakrabban és meddig fognak önök kijárni? — Mindaddig, míg nagyságtok a fürdőben mu­latnak. — Önök igazán kedves és szeretetreméltó em­berek. Lehetővé teszik, hogy e magányban ne unat­kozzunk. — De, hogy is maradtak nagyságtok ily későre ? — Mamám rendkívül félt a ragálytól, s a­mint magában maradt, azonnal görcsöket kapott. A parkba már karöltve mentek sétálni. Nagy és Linka között még sebesebb jön az ismeretség, mert ők már a Dunapartra nyíló oldalon egy padon egymás mellett ültek, társalogtak és nevetgéltek. A­mint sötétebb lett, Minka és Linka jó éjt kí­vántak. A folyosón két más ifjú várakozott rájuk. — Vénecskék, de kedvesek! — szólt Kiss az omnibuszban. — Minka szebb, de Linka gömbölyűbb. — Hátha annak meg az erszénye laposabb. — Úgy veszem észre, hogy hatást gyakoroltunk. — Pajtás ! Hiába! a hivatalnok még akkor is valami, ha a fizetése le van foglalva. — Mit gondolsz, ne csalnánk őket holnap a Margit-szigetre ? — Az eszme nem rész ! Ott több a fa, több a virág. Ezek a szívnek castoreumai és morphiumai, narkotizálják azt, amikor aztán az »igen« könnyeb­ben kireppen ajkainkról. — Hátha ozsonnáznak ? — Attól függ, mit ozsonnáznak. Ha bercencei szilvát, akkor mi fizetjük; ha fagylaltot vagy csoko­ládét, akkor ők fizetik. — Ferkó, én remélek. — Antal! én hiszek. (Folyt, köv.) Amor iskolájában. Beszély Vely B.-től. (F­oly­tatás.) Ünnepi öltözetben s díszben fogadták Kvintin Messys munkásai az Angliából hazatérő mestert. A belépőt átalános örömzaj üdvözölte. A kemény ke­zek feléje nyúltak s erősen, de szívélyesen szok­ták meg az érkezőnek jobbját. Antwerp város tanácsa is megtisztelte őt, mint »polgártársat« úgy, hogy bárki is büszke lehetett volna rá, amennyiben egy küldöttséget nevezett ki kebléből, mely egy kanta kitűnő bort vitt neki, a visszatérés örömére elfo­­gyasztandót. Van Tylt mester pedig annyira meg­ijedni látszik nem igen kedvelt szomszédjának vá­ratlan visszatértén s annyira csodálkozott a tisztelet­­adásokon, hogy zavarában elfeledte leányát a zöld függönyök mögé rejteni. Kvintin Messys természete­sen ezt nagyon szerette s a szép Adela csakhamar az ablakhoz is állott s az ifjú mester meleg üdvözle­tét, kezét szivére téve, kedves mosolylyal viszonozta, — ennek a köszöntésnek örült legjobban Kvintin Messys. Este felkereste a kedvesnek öreg nagynénj­ét s a mit az neki beszél, sokkal érdekesebb s fonto­sabb volt előtte, mint művezetőjének, Pitter János­nak minden munkát s üzletet illető jelentése. A mit neki az öreg néni beszélt, az mind olyan volt, hogy Kvintint boldog érzettel töltötte el. ügy van, kétszer is elmondatta magának, hogy a szeretett leány mily erélyesen ellene szegült Kloos Péter ké­réseinek s atyjától gondolkodási időt kért az elhatá­rozásra. Kvintin Messys másnap reggel felvette prémes tiszöltönyét, fölakasztotta rá az Angliában nyert kitüntetési jeit, mely az aranyláncon csakúgy csillo­gott s átment Van Tylt házába. Sem többet sem ke­vesebbet nem akart, mint megkérni az egyetlen leány kezét, é­s fogadott volna bármibe, hogy azt meg fogja nyerni. Van Tylt mester különös öregecske volt, azt tudta az egész város s a kovács azért is zsémbes, nyers fogadtatásra számitott; — de hogy az a festő­teremben, az ecsetekkel fölfegyverzett művészgya­­kornokok szeme láttára s füle hallattára, a vereshajú.

Next