Fővárosi Lapok 1873. szeptember (201-224. szám)
1873-09-27 / 222. szám
222-ik sz. Szombat, szeptember 27. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere, .Ahennena-ípölet. Tizedik évfolyam 1873 Előfizetési dij: Félévre ...... 8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve minden nap. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 42. sz. földsz. Hirdetési dij: Hatodhasábos petitsor .................10 kr. Bélyegdij minden iktatáskor . . . 30 kr. Előfizetési fölhívás a „FŐVÁROSI LAPOK“ október-decemberi évnegyedére. Szépirodalmi napilapunk ez esztendő utosó negyedével fejezi be fenállásának tizedik évfolyamát. Okunk van teljes örömmel tekinteni vissza ez évtizedre, melyben a »Fővárosi Lapok« az olvasó közönség és írói köröknek évrőlévre fokozatosan s nagymérvűleg gyarapodó támogatásában részesült. Veteránok, minők Toldy Ferenc, Szigligeti, Fáik, Székács stb., a fiatalabb nemzedékek legjobb tollú képviselőivel együtt szokták érdekesíteni lapunk tartalmát, s ezek közreműködésével válik lehetővé folyvást oly lapot szerkesztenünk, mely a műveit nők és férfiak igényeit egyaránt kielégítse s válogatott szépirodalmi munkák, bel- és külföldi tárcák, változatos és élénk hírrovatok által az irodalmi, művészeti és társasélet eseményeit visszatükrözze. Törekedni fogunk ezentúl is teljes gondot fordítani arra, hogy lapunk mindarról, mi az értelmiséget érdekli, élénk és tartalmas közléseket adjon, megtartva mindig a jóízlés hangját, kiküszöbölve a botránykeresést és személyeskedést, s terjesztve a magyar műveltség termékenyítő szellemét. Teljes bizodalommal fordulunk tehát az olvasóközönséghez, melynek támogatása a »Fővárosi Lapok«-at a magyar időszaki sajtó egyik legolvasottabb közlönyévé emelte. Tóth Kálmán, Vadnai Károly, laptulajdonos, lapszerkesztő. Az „Athenaeum“-társulat, a »Fővárosi Lapok« kiadója, mely ennek pontos kiállításáról és szétküldéséről gondoskodik, kéri az előfizetések mielőbbi megújítását. Az előfizetési összegek — évnegyedre 4 frt, félévre 8 frt. (egész évre 16 frt.) — a „Fővárosi Lapok kiadó-hivatalának“ (Pest) küldendők. A megrendelés legkönnyebb módja a postai utalványok használata. A császárfürdő utósó fecskéi. (Vig beszély.) Lauka Gusztávtól. I. A császárfürdői park vetkező fái közt sétáltam s a poros oleandereket kefélő és mosó petrozsényi nimfákon legeltetem szememet, mikor az uj portás (minden évben legalább ötször változnak) már meszsziről integetve és mosolyogva közeledett egyenesen felém. — Végre itt vannak, megérkeztek! — Kik? — Minka és Linka kisasszonyok. 1873-ban nem egykönnyen nevet az érzékenyebb szivü ember, mégis nem állhattam meg, hogy fenhangon el ne nevessem magamat. Minka ugyanis már huszonhárom, Linka húsz év óta voltak férjnél, mégis a császárfürdőben négy éven keresztül tudtak mint hajadonok figuráink -- Jó színben vannak-e ? — Megcsappantak egy kicsit, de a szinök nem változott. Szegény portás aligha tudta, hogy vannak nők, kik a váltólázban is pirosak maradnak. — Képzelem, mint fognak örülni! — Kik? — Egy magasabb és egy alacsonyabb nagyságos ár. Ez a két úr május elseje óta mindennap kérdezősködött, előbb elődeimnél, egy idő óta pedig nálam, megérkeztek-e már az alföldről a gazdag kisasszonyok, kik négy év óta a szórakozási idényt rendesen a császárfürdőben töltik, s gazdagságokon kívül arról is nevezetesek, hogy az egyiknek szőke chinonja és fekete szeme, a másiknak fekete chinonja és kék szeme van. — Tudják már, hogy megérkeztek ? — Már pozíciót is foglaltak. A magasabb a gyógyforrásnál meleg vizet iszik és sétálgat. Az alacsonyabb a gyógyudvar közepéről leskelődik fel az emeletbe. Talán épen ez lesz a legalkalmasabb idő, kérdezősködő urainkkal megismerkednünk. A magasabb Kiss Antal hivataltiszt, az alacsonyabb Nagy Ferenc pedig iktató volt a közoktatási minisztériumban. Hogy minő jövő várt rajok, annak jelzéséül elég lesz megemlítenem, hogy kétszáz forint fizetésük, háromszáz forint fenhagyásával, már tíz évre le volt foglalva, s az is tudtukra adatott, hogy az alkotmányos kormány alatt előléptetésről ne is álmodozzanak. A Matusalem-körút egyik szerény hotel-garnijában meghúzódva, minden reményüket egy gazdag házasságba fektették. Hallották, de olvasták is, hogy a szegény házasságok az égben, a gazdag házasságok a császárfürdőben köttetnek. Azt is hallották, hogy rendesen a virágok hónapjának kezdetén két hajadon szokott a császárfürdőben megjelenni, kik nem ravaszkorúak ugyan, de bájosak és gazdagok, s még 1873-ban is, sem a járvány áldozatai nem lettek, sem főkötő alá nem jutottak. Kiss és Nagy tehát ez idei május óta résen álltak, hogy Minkát és Linkát megismerve és elbájolva egy hasonló törekvésű és sorsú halandó elől elhalászhassák. Kiss már két pohár meleg vizet vágott be, s már nemcsak szivét, de gyomrát is dagadni érezte, anélkül, hogy a hajadonok egyikével vagy másikával találkozhatott volna. Nagy Ferenc szerencsésebb volt. Ő, amint harmadszor tekintett az emeleti folyosóra, megpillantotta támlásszékben ülve Minkát és Linkát, mégpedig azokban a delejes reggeli köntösökben, melyekről azt híresztelték, hogy kezelekben az ideges férfi bajsza egyre mozog. Nagy intett Kissnek, és egy hyperbolikus szemvágással az emeletre mulatott. A folyosón álló tükör előtt rendezték kráglisokat, fortéiket s barkójukat, és az emeletbe föllépdeltek. Bizonyos tartózkodással közeledtek a delhajadonok felé. Minka Ponsont, Linaja pedig Gaboriaut olvasta. Elhaladtak mellettük és köszöntek, s köszöntésüket a nők nyájas mosolylyal viszonozták. — Ez elég lesz már a bevezetésnek ! — jegyző meg Kiss elégedetten. — Holnap megkezdhetjük a szóbeli ismeretsé- Iget, — tévé utána Nagy. A gondviselés is kedvezni látszott embereinknek. A kolera tökéletesen megszűnt a két városban, jellegtelen őszi ég mosolygott, s a császárfürdőben nemcsak vetélytárs, de még vendég sem mutatkozott. Kiss egy aethiopiai hamisgyémántos talmi aranymelltűt, Nagy pedig egy pár hamis pecsétnyomós gyűrűt alkalmaztak, hogy föltűnjenek. Reggeli nyolc órakor már elfoglalták helyüket. Zene már szeptember vége felé nincs, de a verebek mintha pótolni akarnák azt, fáradhatlanul csiripelnek. Minden olyan vidékies és természetes. Kiss a gyógyforrásnál épen a poharat emelő ajkaihoz, mikor Minka a korlát másik oldalán megjelent. — Jó reggelt! — Jó reggelt! — Nagysád! Alkalmasint mi vagyunk az idény utósó gólyái. — Pfuj ! mondja inkább: fecskéi. Kiss átsuhant a másik oldalra. — Engedelmével Kiss Antal miniszteriális hi-vatalnok. Minka kezet nyújtott. — Palossy Minka Piskárkosról. Kiss kezet csókolt. — Hát a barátja ! ? Tán Pesten maradt. — Oh nem! Mi soha sem hagyjuk el egymást. Künn van az esplanádon. — Gyakrabban és meddig fognak önök kijárni? — Mindaddig, míg nagyságtok a fürdőben mulatnak. — Önök igazán kedves és szeretetreméltó emberek. Lehetővé teszik, hogy e magányban ne unatkozzunk. — De, hogy is maradtak nagyságtok ily későre ? — Mamám rendkívül félt a ragálytól, s amint magában maradt, azonnal görcsöket kapott. A parkba már karöltve mentek sétálni. Nagy és Linka között még sebesebb jön az ismeretség, mert ők már a Dunapartra nyíló oldalon egy padon egymás mellett ültek, társalogtak és nevetgéltek. Amint sötétebb lett, Minka és Linka jó éjt kívántak. A folyosón két más ifjú várakozott rájuk. — Vénecskék, de kedvesek! — szólt Kiss az omnibuszban. — Minka szebb, de Linka gömbölyűbb. — Hátha annak meg az erszénye laposabb. — Úgy veszem észre, hogy hatást gyakoroltunk. — Pajtás ! Hiába! a hivatalnok még akkor is valami, ha a fizetése le van foglalva. — Mit gondolsz, ne csalnánk őket holnap a Margit-szigetre ? — Az eszme nem rész ! Ott több a fa, több a virág. Ezek a szívnek castoreumai és morphiumai, narkotizálják azt, amikor aztán az »igen« könnyebben kireppen ajkainkról. — Hátha ozsonnáznak ? — Attól függ, mit ozsonnáznak. Ha bercencei szilvát, akkor mi fizetjük; ha fagylaltot vagy csokoládét, akkor ők fizetik. — Ferkó, én remélek. — Antal! én hiszek. (Folyt, köv.) Amor iskolájában. Beszély Vely B.-től. (Folytatás.) Ünnepi öltözetben s díszben fogadták Kvintin Messys munkásai az Angliából hazatérő mestert. A belépőt átalános örömzaj üdvözölte. A kemény kezek feléje nyúltak s erősen, de szívélyesen szokták meg az érkezőnek jobbját. Antwerp város tanácsa is megtisztelte őt, mint »polgártársat« úgy, hogy bárki is büszke lehetett volna rá, amennyiben egy küldöttséget nevezett ki kebléből, mely egy kanta kitűnő bort vitt neki, a visszatérés örömére elfogyasztandót. Van Tylt mester pedig annyira megijedni látszik nem igen kedvelt szomszédjának váratlan visszatértén s annyira csodálkozott a tiszteletadásokon, hogy zavarában elfeledte leányát a zöld függönyök mögé rejteni. Kvintin Messys természetesen ezt nagyon szerette s a szép Adela csakhamar az ablakhoz is állott s az ifjú mester meleg üdvözletét, kezét szivére téve, kedves mosolylyal viszonozta, — ennek a köszöntésnek örült legjobban Kvintin Messys. Este felkereste a kedvesnek öreg nagynénjét s a mit az neki beszél, sokkal érdekesebb s fontosabb volt előtte, mint művezetőjének, Pitter Jánosnak minden munkát s üzletet illető jelentése. A mit neki az öreg néni beszélt, az mind olyan volt, hogy Kvintint boldog érzettel töltötte el. ügy van, kétszer is elmondatta magának, hogy a szeretett leány mily erélyesen ellene szegült Kloos Péter kéréseinek s atyjától gondolkodási időt kért az elhatározásra. Kvintin Messys másnap reggel felvette prémes tiszöltönyét, fölakasztotta rá az Angliában nyert kitüntetési jeit, mely az aranyláncon csakúgy csillogott s átment Van Tylt házába. Sem többet sem kevesebbet nem akart, mint megkérni az egyetlen leány kezét, és fogadott volna bármibe, hogy azt meg fogja nyerni. Van Tylt mester különös öregecske volt, azt tudta az egész város s a kovács azért is zsémbes, nyers fogadtatásra számitott; — de hogy az a festőteremben, az ecsetekkel fölfegyverzett művészgyakornokok szeme láttára s füle hallattára, a vereshajú.