Fővárosi Lapok 1874. január (1-25. szám)
1874-01-14 / 10. szám
elütő ékszerek: gránát és üvegek, amaz csucsorra, ez laposra köszörülve, arany vagy ezüst rekeszben. E technika különben az atlanti tengertől a feketéig divatos az avar-longobard-frank korban. Állítsuk össze e csekély adatok alapján az avarok művelődésének képét. Mint a szentendrei kengyelvas mutatja, lovas nemzetről van szó, melyet lova követ a sírba is, mint Thonuzobát. E kengyelvasaknál régibbeket nem ismerünk. Ha az avarok voltak csakugyan első használói Európában, ez megfejti hadi szerencséjüket. Ez esetben velük kezdődik a középkori hadi taktika, melyben a lovasság lesz döntővé és amely tart egész a lőpor és puska föltalálásáig. A lovagkor rabló volt mindenütt: az avarok rabló hajlamait is bizonyítják e leletek. Fényt is űztek: kincseiket öltözetükön hordták. Nem voltak egészen barbárok: az aranyat és ezüstöt nem tömören, hanem rézzel béllelve használták, sőt volt hamis ezüstjük is. Mindez műveltségről, de már hanyatló civilizációról tanúskodik. Virágzott náluk az ötvös, kovás és szíjgyártó ipar, mégpedig nem a bizánciakat utánozva, kiknél estist nem találjuk meg Végül azt hangsúlyozta Pulszky, hogy e leletek is bizonyítják, hogy a turáni népek csak úgy emelkednek, ha az árja fajtól nem szigetelik el magukat. Pulszky nagy érdekű tanulmánya után a megjegyzések véletlen sora merült föl. Mindenki bekukkant a föld kincses mélébe. Hunfalvy Pál, ki tulajdonképen Worsaac könyvének ismertetésével alkalmat adott Pulszkynak a felebbiek elmondására, megjegyezte, hogy mindenesetre jelentékeny szolgálatot tenne tudományunknak a múzeum érdemes igazgatója, ha vázlatban előadott értekezését kidolgozná és a külfölddel is megismertetné. — Ipolyi eddigi régészeti kutatásaink rendszertelenségére utalt. Amit találtunk, csak a véletlennek köszönjük. Pedig az avar időkből különösen a monda és történet megőrizte a »ringek« emlékét, ez erődített »gyűrűket,« honnan valószínűleg a »Győrök« származtak. Ezek kérdésével azonban eddigelé nem az archaeologok, hanem egy jogtörténész, Bartal foglalkozott. Azután ott van az Aventinus-nál emlegetett Hont-árka, Csörsz-árka, melyek utóbbiát szintén átalánosan avarnak tartjuk. Ezek lennének azok a helyek, hol az avar emlékek utáni ásatást meg kellene kezdeni. — Rómer megemlékezik a Garam melletti három gyűrűről, melyek szintén avar emlékek, minthogy a rómaiak ily nagy terjedelmű erődítményeket nem építettek. — Fogarasi János néhány fenmaradt avar szónak azonosságát emeli ki a hason értelmű mongol szavakkal (baján , gazdag, muzzo , buzogány, stb.). Henszlmann Imre bizonyára sokkal könnyebben jutott a székhez, melyre megválasztották, mint a szóhoz, melylyel azt el akará foglalni. A régi góthok művészetéről akar szólani, nem az építészetről, melyet ő nem góthnak, hanem csúcsívesnek nevez. Értekezése a tudománynak azon a színvonalán mozgott, hol a tudós, elég tévesen, már semmi közösséget nem akar ismerni előadásban és alkotásban a művészszel. Visszás e mulasztás kétszeresen, mikor épen a művészetről, átalános érdekű dolgokról van szó. Csak nagy fáradsággal vagyunk képesek ez idézetekből, rajzmutogatásból, saját és idegen vélemények gyakran váltakozó emlegetéséből mozaikként összerakott értekezés magját kiszedni. Spanyolországban Jecla mellett, hol 1871. óta folytatnak rendszeres ásatásokat, számos u. n. csészetartó szobrot találtak, melyeknek stílje antik előképek utánzására mutat. Ebből következik, hogy a pún háborúknál későbbiek. Csak arcuk, kezeik és lábaik fedetlenek; ruházatuk antik, csakhogy kötényük is van. Mindkét kézzel edényt tartanak és nagyobbára női alakok. Bővebb leírásukat Henszlmann egy, az ottani karthauziak által kiadott és a bécsi kiállításra felküldött munkából veszi. — Oláhországban 1837- ben találták paraszt-emberek az u. n. petrossai kincset, melynek aranya 3 mázsát nyomott. Sokat eltékozoltak belőle a találók, kik nem tudták értékét és egy élelmes görög kereskedő, a ki nagyon is tudta. A maradékra végtére évek múlva Ghika Mihály herceg rátette kezét és államtulajdonnak nyilvánította. A meglevő tizenöt tárgy közül legfontosabb — nem csak azért, mert 2 fontos — egy nagy arany csésze, melynek közepén szintén egy edénytartó női szobrocska látható. Bock, ki e csészét először ismertette, már határozottan góthnak tartja. Itt tanyáztak ezek, mikor a szerencsétlen Athalorikot népe legnagyobb része elhagyta, s ő a római birodalomba volt kénytelen húzódni. Ekkor áshatta el kincsét. A csészehordó szobrok tulajdonképeni hazája azonban a fekete tenger környéke, mely vidéken már XIII. évszázbeli krónikák említést tesznek felőlük. E keresi, a Don és Dnyepr közti szobrokat látta Jerney hazánkfia 1844-ben először az odessai múzeumban, utóbb künn eredeti helyükön, a kun halmokon. Augusztus 2-kán levelet intézett az akadémiához, melyben azon nézetének adott kifejezést, hogy e szobrok, főleg ruházatuknál fogva, nem lehetnek mások, mint magyarok. Az akadémiának e tárgyban kiküldött bizottsága ugyanazon évi okt. 14-kén adta be jelentését, melynek lényege az volt, hogy nem talál elegendő alapot Jerney nézetének elfogadására. Henszlmann csatlakozik e bizottság nézetéhez és kiemelvén, hogy csak a góth nemzet volt az, mely mind a három említett helyen megfordult, a csészehordó szobrok csak a gáth művészet maradványai lehetnek. Ez volt a megéljenzett székfoglaló eredménye. Utána néhány kisebb fontosságú folyó ügy következett és a jövő ülés tárgyául Tarczy Lajos erőműtani értekezése említtetett. (Múlt heti akadémiai levelünkben Homerust a harmadik hasában egy sajtóhiba igen barbar névre keresztelte s az olvasónak nem volt másról miről ráismernie, mint gyöngeségéről, a szunyókálásról. Az igazságtalanság nyomja szivünket és ezen akarunk e kis jegyzettel könnyíteni. Bgy.) Fővárosi hírek. * A nemzeti színház felügyeletét gyakorló kormányközeghez , Ribáry József minisztertanácsos úrhoz kell fordulnunk, kérve őt, hogy a Richter János eltávozását mindenképen megakadályozni törekedjék. A »Baloldal« tegnapi állítása szerint: Richter eltávozási szándéka komoly, mivel az opera körüli »machinátiók« nem tetszenek neki és mivel fölöslegesnek látja magát akkor, midőn az opera fölmerülő fontosabb kérdéseiben mindig csak mellőzik. Megváltjuk, hogy mi már akkor, midőn Erkelre bízták (szerencsére, még csak ideiglenesen) az opera igazgatását, tartottunk hasonló bajok kitörésétől. Az a nagy tisztelet, melylyel Erkel zeneszerzői érdemei iránt viseltetünk, nem tartóztathat vissza bennünket annak kimondásától, hogy ő régebben is, midőn az operára korlátlan befolyással bírt, saját érdekeit nem egyszer helyezte fölebb az intézet érdekeinél. E miatt távozott el sok művészi erő a zenekarból és a színpadról, oly erők, kik aztán a külföld kitűnőségei lettek. E miatt történt sok oly szerződtetés, mely a színháznak kárára vált. Ha szükség lesz rá, adatok egész halmazával állunk elő a régi időkből. Most újra ez a befolyás kártékonysága fenyegeti az operát, midőn távozni készüi az opera éltető lelkét: Richtert. De ez nem engedhető meg. Az operának, kivált az új dalszínház építése küszöbén, nem oly vezetőre van szüksége, kinek dicsteljes múltja van, hanem olyanra a kié a jövő. Óhajtjuk, hogy a mai meghasonlás lehetőleg békés utón oldassák meg,úgy hogy az operai zene mind a két jelese megmaradjon az intézet szolgálatában ; de ha ez az ügy oda fejlődik, hogy e két dudás közül egyik nem fér meg a csárdában, akkor a döntő befolyásnak affelé kell fordulnia, a ki erélyesebb, a ki buzgalomban, zenészeti lelkiismeretesség tekintetében kifogástalan s a kitől még ez után várhatjuk a legtermékenyítőbb munkálkodást. Mert a jövő évek operáján nem sokat fog lendíteni az, hogy valaki mily érdemeket szerzett a múltban , hanem erre oly férfi kell, ki két kézzel s egész lélekkel tud a dologhoz látni, nem bágyadt el a karnagyság mesterségében, s ép annyi erélylyel, mint komoly becsvágygyal bir. Nagyon sajnálnék, ha a dolog vége oda jutna ki, hogy a színházi zeneművészet érdekében ez a közvélemény formálódnék : nyugdíjazzák Erkel Ferencet teljes fizetéssel, hogy élhessen fényes zeneköltői pályájának, az opera élére pedig állítsák Richtert, aki amainál sokkal több erélyt, buzgalmat és eredményt képes tanúsítani az opera vezetésében. * Deák Ferencnek legújabb arcképe készült el természet után. Kern Armin képíró festő olajban, s az »öreg úr« kétszer ült előtte, még pedig dec. 30- kán és január 5-kén. Ez arckép, mely egy jó rokon számára készült s mint mondják : igen hű, jelenleg a művész fürdő utcai műtermében látható, de talán a Deák-körben is ki lesz állítva. * A tombola jelmezeiről utólag következő sorokat kaptuk: »Hogy ez estély igen fényes volt, abból is látható, miszerint némelyik referens szeme elkáprázott, minélfogva sok jelmezt összezavartak, Mária Stuart-féle köntöst láttak ott, ahol »a-német delno« ruhája volt s »Friquet«-nek nézték egy »rococo-marquise« tunikás öltözetét. Próbálok tehát a részletekből egy pár hisebb adatot közleni, annyival inkább, mert a vidéken is lesz néhány jelmezes bál s az ezekbe készülők talán hasznát is vehetik soraimnak. Persze az én névsorom sem lesz teljes, csak tán teljesebb, mint a többi. Pompadour (Forinyákné,) Maintenon asszony (Prielle Kornélia,) az egyleti elnöknők, a törül metszett pórnő (Blaháné,) a párisi confetti-árus lány (Gerando Antonina) s a normandi dajka (gr. Gyürkyné) említve voltak már tegnap. Most tehát, »folytatást« kell írnunk. Igen feltűnt, Kendeffy Árpádné Inkey Ella urhölgy pompás uszályos rococo-ja, kinek arcához ez öltözet oly kecsesen állt, hogy valóban egy Yatteau-féle legyező kedves alakját eleveníté föl magán; továbbá Almássyné urhölgy ,mint »Coeur dame« piros bársony ruháján kártyákkal , fején arany korona; Kármán Lajosné hajporos rococo, fején kócsagtollakkal; dr. Schnierer egyetemi tanár szép szőke neje, mint igen elegáns »árvácska« virág; Hellebrantné, mint barna oláh menyecke, aranyos kotrincával, nyakán, fején arany és ezüst pénzekkel; Egressy Samuné és László Kálmánná, mint olasz nők; Rózsaáginé, mint windsoori víg nő; Vadnainé, mint rococo úrhölgy; Tömöriné-Pscherer Emma, mint XIV-dik Lajos korabeli delnő, kis barettel, nagy gombos, piros hajtókás kék bársony felöltővel, melynek szakszerü szabása volt ; Geppertné, mint vizi nympha; Pollák Jenőné, mint sárga tulipán; Braunné »Mária Stuart,« Molnár Györgyné, mint régi »francia hölgy«; Várady Gáborné, mint fekete ruhás rococo, hajporosan; Szabó Szentpály Janka, Stuart Mária-szerü öltözékben, Herzbergné rövid rococoban; Barthodeiszky Matild (egy kedves kis szőke lány, mint trianoni pásztorlány, élénk színű creton ruhában, kis szalmakalapján sok apró virággal; Kőnek k. a., mint francia lovaghölgy a romantikus időkből; Földváry Jolán, mint vizi liliom; Okolicsányi Gizela, mint postilion; Beke k. a., mint »postagalamb«, (de mivel nagyon zaklatta az embereket tombolajegyeivel, »karvaly«-nak nevezték .) Kende Claudine,mint igen érdekes pór leány ; Rátonyi Leona, mint oláh leány; Németh Lujza »vadrózsa« volt, Németh Mari pedig liliom; Székely k. a. (Imre leánya) Titánia, liliom-pálcával; Stettner Henriette rococo, Stettner Stephanie pedig cigány királynő, fényes, ízléses, aranyos ruhában ; Tóth Erzsi, mint az éj királynéja; Horváth Gizela, mint a Flotow »Marthá«-ja; Horváth Emilie, mint francia pórleány, vöröscsikos ruhában; Szigligeti Ferike, mint Roxane, Helvey Laura ka, pedig mint Gretchen; Török Erzsike (egész lényéhez illőleg) kedves, szerény nefelejcs, kezében is nefelejcs-virágos kosárkával; Kralovánszky Vilma, mint aratólány kalászokkal; a Simontsits nővérek egyike, mint érdekes Satanella, másika mint Diána; b. Laffert Matild gyönyörű rococoban; Tömöri Irma mint Flóra, Tömöri Paula pedig mint »rózsa«; Arányi Hortense festői görög hölgy, fején fezzel, rózsaszín ruháján sok fehér gyöngygyel; Móricz Margit k. a. igen szép népviseletben jelent meg; Gönczy Etelka a csillagos eget képviselte, kék ruháján és fején ezüst csillagokkal; Kurz k. a. »promesse«-nek volt öltözve; Rapp Irma spanyol gitánának volt öltözve, s ily szép, defies jellegű arcot valóban Dóré is csak keveset rajzolt; Asbóth Flóra, nevéhez és lényéhez illőleg, »virág« volt. Láttunk egy nagyon kedves kis lánykát is ördög képében, zöld-fekete ruhában, melyre röpülő ördög alakok voltak varrva, fején egy sisakon szintén egy aranyszarvú, guggoló kis ördög, a cipők zöldek, a harisnya vörös, az egész igen jól összeállítva. Egy érdekes leány (mondják angol) Amerikát képviselte, kék ruháján fehér csillagokkal. Volt egy Pallas sisakkal, s egy skót nő csinos jelmezben, sat. Ki győzné elszámlálni mind. Megemlítjük még, hogy Prielle Kornéliának a parketen is igen »finom szerep« jutott Arra kérte föl az egylet, hogy ellenőrizze a tombolaárus kisasszonyok netaláni túlbuzgalmát. »Megyek galambjaim után, — mondá ismerőseinek, — mert a mint hallom, megint nagyon fosztogatnak, az ártatlanok!« Minden tárcát persze nem menthetett meg, de soknak őrangyala lett. — Megemlítjük végül, hogy a tombolaestély bevétele tegnapig nyolcezer hétszáz forint, de a melyhez még vagy háromszázat várnak eladott jegyekből. A kiadás körülbelől kétezer forint lévén, tiszta jövedelmű tanc képző egyeti tanodára vagy hétezer forint marad. * Karnevál. A központi Frőbel-nőegylet táncestélyén, (vasárnap a »Hungariá«-ban) a gyermekek számára tombolát rendeznek. — A terézvárosi kisdedóvoda bálját a lövöldében e hó 31-én tartják meg s háziasszonya Radócza Jánosné urhölgy lesz. — A katonatiszti kaszinóban szombaton hangverseny volt tánccal; e hó 17-én, 24-én és 31-én estélyek lesznek, katonai zenével, tombolával és tánccal; február 7-én bál s február 14-én jelmezes táncestély. A protestáns árvaházi bált, mely az előbbi években különösen kedélyessége által tűnt ki s mely tavaly egyike volt aránylag a legnépesebb báloknak, az idén február 14-kén a redont kisebb termében tartják meg. A lövöldében e hó 29-dikén a fodrászsegélyző egylet javára lesz bál ifj. Fahrbach zenéje mellett. * Hymen. Dr. Janny Gyula pesti orvos jegyet váltott Za már Gizela kisasszonynyal, az egyetemi tankár leányával. — A »Reform« írja, hogy Kubinyi A. országos képviselő közelebb tartja esküvőjét Rózsa A. urhölgygyel Pesten. — Treszinszky Mihály, az alföldi vasút hivatalnoka s a korcsolya-egylet egyik igazgatója, eljegyzé Schaffer Irma kisasszonyt, egy gőzhajózási hivatalnok leányát. * Az „Apollónak“ Fellegi Viktor zenemű folyóiratának, ez évi első száma megjelent, zöld borítékban, melynek benső részén zenészeti kisebb cikkek és hírek olvashatók. A számban e zeneművek vannak: ábránd »Mignon« egy dallama fölött, Feigler Viktortól, »Album-lap« Gobbi Henriktől, »Szabadság-induló« Tisza Aladártól, »Nem a szemed, mégse,« dal, Tóth Kálmán költeményére szerzé Huber Károly. — Az »Apolló« múlt évi folyamához a csinos címlap s tartalom-jegyzék is megjelent, továbbá Felleginél (Buda, iskola utca, 681 sz. a.) igen diszes * 45