Fővárosi Lapok 1874. január (1-25. szám)

1874-01-14 / 10. szám

elütő ékszerek: gránát és üvegek, amaz csucsorra, ez laposra köszörülve, arany vagy ezüst rekeszben. E technika különben az atlanti tengertől a feketéig divatos az avar-longobard-frank korban. Állítsuk össze e csekély adatok alapján az avarok művelődésének képét. Mint a szentendrei kengyel­vas mutatja, lovas nemzetről van szó, melyet lova követ a sírba is, mint Thonuzobát. E kengyelvasak­nál régibbeket nem ismerünk. Ha az avarok voltak csakugyan első használói Európában, ez megfejti hadi szerencséjüket. Ez esetben velük kezdődik a közép­kori hadi taktika, melyben a lovasság lesz döntővé és a­mely tart egész a lőpor és puska föltalálásáig. A lovagkor rabló volt mindenütt: az avarok rabló haj­lamait is bizonyítják e leletek. Fényt is űztek: kin­cseiket öltözetükön hordták. Nem voltak egészen barbárok: az aranyat és ezüstöt nem tömören, ha­nem rézzel béllelve használták, sőt volt hamis ezüst­jük is. Mindez műveltségről, de már hanyatló civili­zációról tanúskodik. Virágzott náluk az ötvös, ko­­vás és szíjgyártó ipar, még­pedig nem a bizánciakat utánozva, kiknél e­stist nem találjuk meg Végül azt hangsúlyozta Pulszky, hogy e leletek is bizonyítják, hogy a turáni népek csak úgy emelkednek, ha az árja fajtól nem szigetelik el magukat. Pulszky nagy érdekű tanulmánya után a meg­jegyzések véletlen sora merült föl. Mindenki bekuk­kant a föld kincses mél­ébe. Hunfalvy Pál, ki tulaj­donképen Worsaac könyvének ismertetésével alkal­mat adott Pulszkynak a felebbiek elmondására, meg­jegyezte, hogy mindenesetre jelentékeny szolgálatot tenne tudományunknak a múzeum érdemes igazga­tója, ha vázlatban előadott értekezését kidolgozná és a külfölddel is megismertetné. — Ipolyi eddigi régé­szeti kutatásaink rendszertelenségére utalt. A­mit találtunk, csak a véletlennek köszönjük. Pedig az avar időkből különösen a monda és történet meg­őrizte a »ringek« emlékét, ez erődített »gyűrűket,« honnan valószínűleg a »Győrök« származtak. Ezek kérdésével azonban eddigelé nem az archaeologok, hanem egy jogtörténész, Bartal foglalkozott. Azután ott van az Aventinus-nál emlegetett Hont-árka, Csörsz-árka, melyek utóbbiát szintén átalánosan avar­nak tartjuk. Ezek lennének azok a helyek, hol az avar emlékek utáni ásatást meg kellene kezdeni. — Rómer megemlékezik a Garam melletti három gyű­rűről, melyek szintén avar emlékek, minthogy a ró­maiak ily nagy terjedelmű erődítményeket nem épí­tettek. — Fogarasi János néhány fenmaradt avar szónak azonosságát emeli ki a hason értelmű mongol szavakkal (baján , gazdag, muzzo , buzogány, stb.). Henszlmann Imre bizonyára sokkal könnyebben jutott a székhez, melyre megválasztották, mint a szóhoz, melylyel azt el akará foglalni. A régi góthok művészetéről akar szólani, nem az építészetről, me­lyet ő nem góthnak, hanem csúcsívesnek nevez. Érte­kezése a tudománynak azon a színvonalán mozgott, hol a tudós, elég tévesen, már semmi közösséget nem akar ismerni előadásban és alkotásban a művészszel. Visszás e mulasztás kétszeresen, mikor épen a művé­szetről, átalános érdekű dolgokról van szó. Csak nagy fáradsággal vagyunk képesek ez idézetekből, rajzmutogatásból, saját és idegen vélemények gyak­ran váltakozó emlegetéséből mozaikként összerakott értekezés magját kiszedni. Spanyolországban Jecla mellett, hol 1871. óta folytatnak rendszeres ásatásokat, számos u. n. csésze­tartó szobrot találtak, melyeknek stílje antik előké­pek utánzására mutat. Ebből következik, hogy a pún háborúknál későbbiek. Csak arcuk, kezeik és lábaik fedetlenek; ruházatuk antik, csakhogy kötényük is van. Mindkét kézzel edényt tartanak és nagyobbára női alakok. Bővebb leírásukat Henszlmann egy, az ottani karthauziak által kiadott és a bécsi kiállításra felküldött munkából veszi. — Oláhországban 1837- ben találták paraszt-emberek az u. n. petrossai kin­cset, melynek aranya 3 mázsát nyomott. Sokat elté­­kozoltak belőle a találók, kik nem tudták értékét és egy élelmes görög kereskedő, a ki nagyon is tudta. A maradékra végtére évek múlva Ghika Mihály herceg rátette kezét és államtulajdonnak nyilvání­totta. A meglevő tizenöt tárgy közül legfontosabb — nem csak azért, mert 2 fontos — egy nagy arany csésze, melynek közepén szintén egy edény­tartó női szobrocska látható. Bock, ki e csé­szét először ismertette, már határozottan góthnak tartja. Itt tanyáztak ezek, mikor a szerencsétlen Athalorikot népe legnagyobb része elhagyta, s ő a római birodalomba volt kénytelen húzódni. Ekkor áshatta el kincsét.­­ A csészehordó szobrok tulaj­­donképeni hazája azonban a fekete tenger környéke, mely vidéken már XIII. évszázbeli krónikák emlí­tést tesznek felőlük. E keresi, a Don és Dnyepr közti szobrokat látta Jerney hazánkfia 1844-ben először az odessai múzeumban, utóbb künn eredeti helyükön, a kun halmokon. Augusztus 2-kán levelet intézett az akadémiához, melyben azon nézetének adott kifeje­zést, hogy e szobrok, főleg ruházatuknál fogva, nem lehetnek mások, mint magyarok. Az akadémiának e tárgyban kiküldött bizottsága ugyanazon évi okt. 14-kén adta be jelentését, melynek lényege az volt, hogy nem talál elegendő alapot Jerney nézetének elfogadására. Henszlmann csatlakozik e bizottság nézetéhez és kiemelvén, hogy csak a góth nemzet volt az, mely mind a három említett helyen megfor­dult, a csészehordó szobrok csak a gáth művészet maradványai lehetnek. Ez volt a megélj­enzett székfoglaló eredménye. Utána néhány kisebb fontosságú folyó ügy követke­zett és a jövő ülés tárgyául Tarczy Lajos erőműtani értekezése említtetett. (Múlt heti akadémiai levelünkben Homerust a harmadik hasában egy sajtóhiba igen barbar névre keresztelte s az olvasónak nem volt másról miről rá­ismernie, mint gyöngeségéről, a szunyókálásról. Az igazságtalanság nyomja szivünket és ezen akarunk e kis jegyzettel könnyíteni. B­gy.) Fővárosi hírek. * A nemzeti színház felügyeletét gyakorló kor­mányközeghez , Ribáry József minisztertanácsos úrhoz kell fordulnunk, kérve őt, hogy a Richter János eltávozását mindenképen megakadályozni töreked­jék. A »Baloldal« tegnapi állítása szerint: Richter eltávozási szándéka komoly, mivel az opera körüli »machinátiók« nem tetszenek neki és mivel fölösle­gesnek látja magát akkor, midőn az opera fölmerülő fontosabb kérdéseiben mindig csak mellőzik. Meg­váltjuk, hogy mi már akkor, midőn Erkelre bízták (szerencsére, még csak ideiglenesen) az opera igaz­gatását, tartottunk hasonló bajok kitörésétől. Az a nagy tisztelet, melylyel Erkel zeneszerzői érdemei iránt viseltetünk, nem tartóztathat vissza bennünket annak kimondásától, hogy ő régebben is, midőn az operára korlátlan befolyással bírt, saját érdekeit nem egyszer helyezte fölebb az intézet érdekeinél. E miatt távozott el sok művészi erő a zenekarból és a szín­padról, oly erők, kik aztán a külföld kitűnőségei let­tek. E miatt történt sok oly szerződtetés, mely a szín­háznak kárára vált. Ha szükség lesz rá, adatok egész halmazával állunk elő a régi időkből. Most újra ez a befolyás kártékonysága fenyegeti az operát, midőn távozni készüi az opera éltető lelkét: Richtert. De ez nem engedhető meg. Az operának, kivált az új dal­színház építése küszöbén, nem oly vezetőre van szük­sége, kinek dicsteljes múltja van, hanem olyanra a kié a jövő. Óhajtjuk, hogy a mai meghasonlás lehető­leg békés utón oldassák meg,úgy hogy az operai zene mind a két jelese megmaradjon az intézet szolgálatá­ban ; de ha ez az ügy oda fejlődik, hogy e két dudás közül egyik nem fér meg a csárdában, akkor a döntő befolyásnak affelé kell fordulnia, a ki erélyesebb, a ki buzgalomban, zenészeti lelkiismeretesség tekinteté­ben kifogástalan s a kitől még ez után várhatjuk a legtermékenyítőbb munkálkodást. Mert a jövő évek operáján nem sokat fog lendíteni az, hogy valaki mily érdemeket szerzett a múltban , hanem erre oly férfi kell, ki két kézzel s egész lélekkel tud a dologhoz látni, nem bágyadt el a karnagyság mesterségében, s ép annyi erélylyel, mint komoly becsvágygyal bir. Nagyon sajnálnék, ha a dolog vége oda jutna ki, hogy a színházi zeneművészet érdekében ez a köz­vélemény formálódnék : nyugdíjazzák Erkel Feren­cet teljes fizetéssel, hogy élhessen fényes zeneköltői pályájának, az opera élére pedig állítsák Richtert, a­ki amainál sokkal több erélyt, buzgalmat és ered­ményt képes tanúsítani az opera vezetésében. * Deák Ferencnek legújabb arcképe készült el természet után. Kern Armin képíró festő olajban, s az »öreg úr« kétszer ült előtte, még pedig dec. 30- kán és január 5-kén. Ez arckép, mely egy jó rokon számára készült s mint mondják : igen hű, jelenleg a művész fürdő­ utcai műtermében látható, de talán a Deák-körben is ki lesz állítva. * A tombola jelmezeiről utólag következő so­rokat kaptuk: »Hogy ez estély igen fényes volt, abból is látható, miszerint némelyik referens szeme elkáprázott, minélfogva sok jelmezt összezavartak, Mária Stuart-féle köntöst láttak ott, a­hol »a-német delno« ruhája volt s »Friquet«-nek nézték egy »ro­­coco-marquise« tunikás öltözetét. Próbálok tehát a részletekből egy pár hisebb adatot közleni, annyival inkább, mert a vidéken is lesz néhány jelmezes bál s az ezekbe készülők talán hasznát is vehetik soraim­nak. Persze az én névsorom sem lesz teljes, csak tán teljesebb, mint a többi. Pompadour (Forinyákné,) Maintenon asszony (Prielle Kornélia,) az egyleti el­nöknők, a törül metszett pórnő (Blaháné,) a párisi confetti-árus lány (Gerando Antonina) s a normandi dajka (gr. Gyürkyné) említve voltak már tegnap. Most tehát, »folytatást« kell írnunk. Igen feltűnt, Kendeffy Árpádné Inkey Ella urhölgy pompás uszá­­lyos rococo-ja, kinek arcához ez öltözet oly kecsesen állt, hogy valóban egy Yatteau-féle legyező kedves alakját eleveníté föl magán; továbbá Almássyné ur­hölgy ,mint »Coeur dame« piros bársony ruháján kártyákkal , fején arany korona; Kármán La­­josné hajporos rococo, fején kócsagtollakkal; dr. Schnierer egyetemi tanár szép szőke neje, mint igen elegáns »árvácska« virág; Hellebrantné, mint barna oláh menyecke, aranyos kotrincával, nyakán, fején arany és ezüst pénzekkel; Egressy Samuné és László Kálmánná, mint olasz nők; Rózsaáginé, mint wind­­soori víg nő; Vadnainé, mint rococo úrhölgy; Tömöri­­né-Pscherer Emma, mint XIV-dik Lajos korabeli delnő, kis barettel, nagy gombos, piros hajtókás kék bársony felöltővel, melynek szakszerü szabása volt ; Geppertné, mint vizi nympha; Pollák Jenőné, mint sárga tulipán; Braunné »Mária Stuart,« Molnár Györgyné, mint régi »francia hölgy«; Várady Gá­­borné, mint fekete ruhás rococo, hajporosan; Szabó Szentpály Janka, Stuart Mária-szerü öltözékben, Herzbergné rövid rococoban; Barthodeiszky Matild (egy kedves kis szőke lány,­ mint trianoni pásztor­lány, élénk színű creton ruhában, kis szalmakalapján sok apró virággal; Kőnek k. a., mint francia lovag­hölgy a romantikus időkből; Földváry Jolán, mint vizi liliom; Okolicsányi Gizela, mint postilion; Beke k. a., mint »postagalamb«, (de mivel nagyon zaklatta az embereket tombolajegyeivel, »karvaly«-nak ne­vezték .) Kende Claudine,mint igen érdekes pór leány ; Rátonyi Leona, mint oláh leány; Németh Lujza »vad­rózsa« volt, Németh Mari pedig liliom; Székely k. a. (Imre leánya) Titánia, liliom-pálcával; Stettner Hen­riette rococo, Stettner Stephanie pedig cigány király­nő, fényes, ízléses, aranyos ruhában ; Tóth Erzsi, mint az éj királynéja; Horváth Gizela, mint a Flotow »Marthá«-ja; Horváth Emilie, mint francia pórleány, vöröscsikos ruhában; Szigligeti Ferike, mint Ro­­xane, Helvey Laura k­­a, pedig mint Gretchen; Tö­rök Erzsike (egész lényéhez illőleg) kedves, szerény nefelejcs, kezében is nefelejcs-virágos kosárkával; Kralovánszky Vilma, mint aratólány kalászokkal; a Simontsits nővérek egyike, mint érdekes Satanella, másika mint Diána; b. Laffert Matild gyönyörű roco­coban; Tömöri Irma mint Flóra, Tömöri Paula pe­dig mint »rózsa«; Arányi Hortense festői görög hölgy, fején fezzel, rózsaszín ruháján sok fehér gyöngygyel; Móricz Margit k. a. igen szép népviselet­ben jelent meg; Gönczy Etelka a csillagos eget kép­viselte, kék ruháján és fején ezüst csillagokkal; Kurz k. a. »promesse«-nek volt öltözve; Rapp Irma spa­nyol gitánának volt öltözve, s ily szép, defies jellegű arcot valóban Dóré is csak keveset rajzolt; Asbóth­ Flóra, nevéhez és lényéhez illőleg, »virág« volt. Lát­tunk egy nagyon kedves kis lánykát is ördög képé­ben, zöld-fekete ruhában, melyre röpülő ördög­ alakok voltak varrva, fején egy sisakon szintén egy arany­­szarvú, guggoló kis ördög, a cipők zöldek, a harisnya vörös, az egész igen jól összeállítva. Egy érdekes leány (mondják­ angol) Amerikát képviselte, kék ruhá­ján fehér csillagokkal. Volt egy Pallas sisakkal, s egy skót nő csinos jelmezben, sat. Ki győzné elszámlálni mind. Megemlítjük még, hogy Prielle Kornéliának a parketen is igen »finom szerep« jutott Arra kérte föl az egylet, hogy ellenőrizze a tombolaárus kisasszo­nyok netaláni túlbuzgalmát. »Megyek galambjaim után, — mondá ismerőseinek, — mert a mint hallom, megint nagyon fosztogatnak, az ártatlanok!« Minden tárcát persze nem menthetett meg, de soknak őr­angyala lett. — Megemlítjük végül, hogy a tombola­estély bevétele tegnapig nyolcezer hétszáz f­orint, de a melyhez még vagy háromszázat várnak eladott jegyekből. A kiadás körülbelől kétezer forint lévén, tiszta jövedelmű t­a­n­c k­é­p­z­ő­ e­g­y­­­e­t­i tanodára vagy hétezer forint marad. * Karnevál. A központi Frőbel-nőegy­­let táncestélyén, (vasárnap a »Hungariá«-ban) a gyermekek számára tombolát rendeznek. — A terézvárosi kisdedóvoda bálját a lövöldé­ben e hó 31-én tartják meg s házi­asszonya Radócza Jánosné urhölgy lesz. — A katonatiszti kaszi­nóban szombaton hangverseny volt tánccal; e hó 17-én, 24-én és 31-én estélyek lesznek, katonai zené­vel, tombolával és tánccal; február 7-én bál s február 14-én jelmezes táncestély.­­ A protestáns ár­­vaházi bált, mely az előbbi években különösen kedélyessége által tűnt ki s mely tavaly egyike volt aránylag a legnépesebb báloknak, az idén február 14-kén a redont kisebb termében tartják meg.­­ A lövöldében e hó 29-dikén a fodrász­segélyző egylet javára lesz bál ifj. Fahrbach zenéje mellett. * Hymen. Dr. Janny Gyula pesti orvos je­gyet váltott Z­­­a m­á­r Gizela kisasszonynyal, az egyetemi tankár leányával. — A »Reform« írja, hogy K­u­b­i­n­y­i A. országos képviselő közelebb tartja es­küvőjét Rózsa A. urhölgygyel Pesten. — Tre­­szinszky Mihály, az alföldi vasút hivatalnoka s a korcsolya-egylet egyik igazgatója, eljegyzé Schaffer Irma kisasszonyt, egy gőzhajózási hivatal­nok leányát. * Az „Apollónak“ Fellegi Viktor zenemű folyó­iratának, ez évi első száma megjelent, zöld boríték­ban, melynek benső részén zenészeti kisebb cikkek és hírek olvashatók. A számban e zeneművek van­nak: ábránd »Mignon« egy dallama fölött, Feigler Viktortól, »Album-lap« Gobbi Henriktől, »Szabad­ság-induló« Tisza Aladártól, »Nem a szemed, még­se,« dal, Tóth Kálmán költeményére szerzé Huber Károly. — Az »Apolló« múlt évi folyamához a csi­nos címlap s tartalom-jegyzék is megjelent, továbbá Felleginél (Buda, iskola­ utca, 681 sz. a.) igen diszes * 45

Next