Fővárosi Lapok, 1874. szeptember (11. évfolyam, 198-222. szám)
1874-09-11 / 206. szám
Péntek, szeptember 11. 1874.__________ 206. szám.________ Tizenegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: — — £ __ 1. ^ Hirdetések ^^rr42-"' Pfi\/A R H^JT T A pfiXr Előfizetési dij: P m. M V fm 1 Bl V IL 1 J. B B fm B (Budapest, barátok tere, Félévre W mUBHaBB BAMBI rfhiilAB ■ Athenaeum-épület) Negyedévre.......................4 » r / SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. a kia]!|^Stalba Őszi napfény. Oh gyönyörű, szép őszi napfény, Egy kissé még maradj velünk, Ha tőlünk te is elbúcsúztál, Első rideg, komor telünk. Olyan szelid a ragyogásod Az őszi tájon oda kinn, Mint a mosoly, mely tűnve lebben A szép betegnek ajkain. Oly enyhe sugarad melegje A hervadó vidék felett, Miként a szívé, mely utólszor Egyszer, utólszor, még szeret. Ha lelkeinknek forró lángja, Ha fényes álma rég letűnt: Oh gyönyörű, szép őszi napfény, Egy kissé még maradj velünk! Rónay István: A sóstói agarászat. (Elbeszélés.) Irta: Homoky József. (Vége.) A sárréti vendégek után kisebb-nagyobb csapatban érkezett a násznép. A sándorházi udvar óránkint új arcot öltött, s a régi jó idők eleven életére emlékeztett, azzal a kis különbséggel, hogy ezúttal a társaság tagjai bizonyos nemével a feszességnek közeledtek egymáshoz. A nyilt hangulaton, mely hajdanában úgy egybeolvasztotta a rokon elemeket, hogy a legnépesebb társaság is egy családnak látszott, az idő befolyása nagyon meglátszott. A társadalom új tényezői más irányba terelték a társalgást, mely régibb szokás szerint, csekély változtatással agarászat, mulatozás és néhanéha emberszólás körül forgott. Ez alkalommal a feszességet még az a körülmény is növelte, hogy a felvidéki és alföldi vendégek is tekintélyes számot képviseltek, pedig köztudomású dolog, hogy a felvidéki, nyíri és alföldi ember nem könynyen árul egy gyékényen. Ez a háromféle elem néha oly éles súrlódásba jön egymással, hogy szerencsének lehet mondani, ha a rendesen felmerülni szokott nézetkülönbségből kifejlődő vita nem megy túl a gúnyoros szóváltás határán. A sárréti urak, kik a szorgalommal űzött gazdászat közben nem igen érnek rá a külső csillogásra gondolni, farkas szemet néztek a nyiri atyafiakkal, kik kevésből is sokat szeretnek mutatni, s amazokat fél parasztoknak tartották. A vőlegény nászkiséretével jött felvidékieket pedig, kiknek modor és viselet tekintetében feltűnő választékossága a Nyíren is szemet szúrt: mint fertálymágnásokat mind a két fél idegen szemmel nézte. Bence úr és Kálmán a legszeretetreméltóbb sürgölődéssel igyekeztek a különböző elemek összesimítását elősegíteni, de minden fáradozásuk füstbe ment, mert valahányszor igazodni kezdett a társalgás, a járatlan után mindjárt meg-megdöccent. Ha egy felvidéki vendég ama boldog hitben kezdett politikai eszmecseréhez, hogy ez a tárgy talán legalkalmasabb lesz a különböző vidéki elemek összehozására s a saját megyéjebeli dolgokról beszélt, csakhamar belevágott valamelyik nyiri uraság, hogy jobb arról nem is beszélni; szóra sem érdemes az olyan vármegye, ahol a főispán félisten, a vármegye meg mindenre térdet fejet hajt. Ugyanazért jobbnak látta a gazdászatra térni át, s megelégedéssel említette, hogy nincs áldottabb föld a Nyírnél; a homok soha sem csal; sógora a silány időjárás dacára is háromszáz köböl rozsot tudott eladni. Erre meg Bessenyey Sándor duplázott rá, hogy náluk a horgasréti pusztán egy paraszt gazda az idei terméséből négyszáz köblöt már elvetett őszi alá s még a házi szükségén felül is van eladó vagy nyolcszáz köböl olyan tiszta búzája, hogy szikrát vet a malomban. A nyiri atyafi nagyot nyelt s hogy fordítsa a beszédet, hamarjában a parasztok szorgalmát kezdte dicsérni, kik náluk is szemlátomást boldogulnak. Például felhozta, hogy falujában, épen a múlt héten adott egy paraszt gazda férjhez ment leányával húszköblös földet meg ezer forint készpénzt. A Sárrété erre sem maradt adós, mert az öreg Nábrády azon melegében elsorolta ama női hozomány pontos leltárát, melyet Buzgó Ferenc nevű volt- i jobbágya a Julis leányával adott. A százköblös pusztai tanya birtokán volt száz tinó, száz darab sertés, a magtárban száz köböl búza, száz köböl árpa, száz köböl tengeri, a pincében száz cseber bor, a tulipános láda fiókjában pedig száz darab arany és száz darab százforintos bankó. Az esperes úr maga is megrestelvén ezt a dicsekedést, az iskolák állapotáról kezdett tudakozódni, de ebben a dűlőben csak most kezdődő dicséretes koszolódás hire érkezvén minden oldalról, a társalgás fonala megszakadt. Kálmán és rokonérzelmű barátai azzal vigasztalták magukat, hogy noha az átalakulás nagy műve még sok időt vesz igénybe, a jövő nem kétségbeejtő, mert az anyag erőteljes, s a munkakedv pezsdülő télen van. A menyegző napján Korda Bandi intéző szelleme az ispán segedelmével tartotta rendben a kocsik hosszú sorát, melyeken a nászmenet az isten házába vonult; mert Bence úr, mint vallásos ember, a háznál esketést a szent házasság ünnepélyességével nem tartotta összeegyezhetőnek. Jenő, a vőfély, pajkos évődéssel figyelmeztette a menyasszonyt, hogy ha az öreg urak tervét nem ellenzi, még most nem késő a véletlen hibáját jóvá tenni. Margit pedig válasz helyett boldog elégültséggel a vőlegényre nézett, kit a nyoszolyó leány, az alispán szép szőke kálvinája, azzal boszantott, hogy ha olyan elnöki arcot csinál, lemond a titkári szerepről, melyet két álló év óta nehéz körülmények közt oly hűségesen vitt. Az öreg Nábrády azt magyarázta Sándorházynénak, hogy milyen rengeteg hiba lett volna ezt a szerető párt családi számításból egymástól elszakasztani, s Jenőre is olyan feleséget erőtetni, akit az isten nem neki rendelt. Bence úr az alispánné előtt fejtegette, hogy az isteni gondviselés intézkedését látta abban, hogy az ő agarász szenvedélyének megalázásából fejlődjék ki kedves leánya sorsának jobbra fordulása. Az alispánná mosolyogva intett Helennek, ki a Béla kezét megszorítva, maga részéről is áldotta az isteni gondviselést, mely egy kitartó barát feláldozó készségével szemelte ki amaz erős munka kivitelére, hogy az örg ur makacs előítéletét saját szenvedélye segélyével romboltassa le. Dombováryné született Tóháti bárónő megkérdezvén Kálmántól, hogy miről van szó, búsan elgondoló, hogy hát várjon a bölcs gondviselés minő különös eseményt rendelt el ama nagy munka végrehajtására, hogy az ő három hajadon leányát a pártából kisegítse. Az egyház áldása után visszatért a násznép a lakodalmas házhoz s a szokásos siránkozáson s hálálkodáson túlesvén, az eddig összesimulni nem tudott különböző elemek e semleges téren mozogva, ugyanynyira összeforrtak, hogy rövid idő múlva a nagy társaság egyöntetűségét semmi kirívó vonás nem zavarta meg. A vendégeket mélyen meghatotta a falubeli küldöttség tisztelgése. E küldöttség szónoka egyszerű paraszt észjárással azt kívánta, hogy ha Bence úr fegyverrel állott a nép élére nemzetőr korában, fia meg a munkás jó példájával vezesse az ifjúságot a nagy ellenség , a tétlenség legyőzésére, s azt sem hallgatta el, hogy ha ő visszaemlékezik a leélt idők sanyarúságára, s elgondolja, hogy sok bajjal és küzdelemmel ugyan, de mégis csak gyarapodtunk, lehetetlen a jövőbe vetett erős hittel azt nem remélnie, hogy ha a fiatalság összehordja azt a sok anyagot, amit az öregek véres verítékkel előkészítettek, majd csak fölépül a ház, s egy falka esztendő múlva majd eljut, a ki azt éri, ama csöndes megelégedett állapotra, melyet a gondviselés az igyekező néptől meg nem tagad. Helén meglepetve hallgatta a nép egyszerű fiának szívből fakadó értelmes beszédét, s elálmélkodva az öreg népszónok előadási folyékonysága s illedelmes volta fölött, örömmel figyelmeztette Kálmánt ama külföldi utazók méltánytalanságára, kik a magyar népről, mint művelődésre nem képes durva fajról, emlékeznek. Hogy Helén a magyar nép minden fajtájával megismerkedhessek, Guba Mihály uram, a hintós kocsis is előállott, s szokott ékesszólásával előadta, hogy ő a Würtemberg-huszároknál is, meg Dézsnél is együtt szolgálta Bence úrral a császárt; huszárfővel is, kocsisfővel is kitöltött két-két kapitulációt; megérte azt a nagy örömet, hogy Kálmán urfit ő szállította haza az apai házhoz, Margit kisasszonyt pedig az esküvőre; most az ideje, hogy letegye az ostort, mig becsülettel teheti; mert eddig hála istennek még semmi hiba nem volt; de már öreg a legény s nyugalomra van szüksége, biz ő penzióba kívánkozik ezen a szép napon, s alássan jelenti Bence urnak, hogy ő megyen Kálmán urfihoz a Verhovinára erdő-csősznek. Bence úr nagy örömmel adta beleegyezését, csak azon aggódott, hogy az ilyen nyakas vén huszár ki tud-e majd jönni az olyan német asszonynyal, mint az ő menye ? Guba Mihály uram megcsavargatva deres bajuszát, megkövette a lássan a kadét urat, — igy hívta az öreg Bencét, mikor jókedve kerekedett, — hogy ezt a nevet csak olyanra ruházza, a kinek dukál; mert a Kálmán urfi felesége olyan helyes magyar menyecske, a milyet a Nyírség még keveset látott, s kijelentette, hogy ő olyan igaz magyar becsülettel tiszteli, mint akár Margit kisasszonyt, sőt már fel is tette magában, hogy akármiféle nevet adnak is a verhovinai hámorosok új falujának, ő a maga részéről igazhitű kálvinista létére is Szent Helénának, a bányászok faluját pedig Margitfalvának fogja hívni. Ez a jó ötlet átalános helyesléssel találkozott, s Guba Mihályt Kálmán már is úgy mutatta be Kraloveczky erdész úrnak, mint a szent-helénai faraktár felügyelőjét, mely tetszős cím hallatára az öreg huszár szemlátomást kiegyenesedett, s komoly feszességgel köszönte meg az uraság jóakaratát; bírált uraiméktól pedig, — kik őt kimenetelben szerencsekivánataikkal elhalmozták, — nyájas leereszkedéssel fogadta el a szives megemlékezést. Ezután meg Sándorházyné mutatta be Bugarszky Katinkát, ki a nászünnepély alkalmával a házi kisasszony szerepére vállalkozott s tűzről pattant kislány volt, a vendégek zajos éljenzése közt, mint a Zahoreczky Muki margitfalvai bányatiszt jegyesét. Korda Bandi a lelkére is kötötte mindjárt Katinkának, hogy ezt a két vármegyére terjedő atyafisággal bíró embert igyekezzék úgy Margitfalvához láncolni, hogy onnan többé másfelé ne vágyakozzék; Zahoreczkyt pedig azzal vigasztalta, hogy ha kikopott is a lengyel örökségből, kapott most helyette olyan muszka kincset, amelylyel egy ilyen tót ember mindig beérheti. Hanem ez ellen a muszka beszéd ellen Bugarszky tisztelendő ur hevesen tiltakozott, s kijelentette, hogy e lánynak a hetvenedik szépapja is mindig becsületes magyar hazafi volt, s egy Bugarszky Rákóczit még Rodostóba is elkísérte. A nászlakomán, amint Bence ur sárréti vendégeinek megírta, a család becses ereklyéje, a Rákóczi