Fővárosi Lapok, 1874. október (11. évfolyam, 223-249. szám)
1874-10-01 / 223. szám
— 973 — váratlant, jót, roszat; de azt amit akarunk, hogy valami örökkévaló legyen, azt soha nem fogjuk elérni, így van már ez a világ alkotva.« Február hetedikén, ismét igyekezvén Virieu-t a forradalmi eszméknek megnyerni, ezt írja: »Azt hiszed, hogy a társadalmi világ (csak erről szólok) válságos ponton van, s minden megújul, hogy jobb legyen és tökéletesedjék; én is e vélekedésben vagyok, mégpedig rég óta. Továbbá azt állítod, hogy a társadalom a hatalom és szabad intézmények kiterjesztésére törekszik, azt én is hiszem. Azt mondod, hogy Franciaországnak és Európának engedniök kell a gondviselés vagy a végzet e fugalmának, különben százszor szétzúzatik és ezer darabra omlik. Ez az én véleményem is. De ezek után azt jegyzed meg, hogy mégis minden forradalom vagy átváltozás undorító, pokolbeli és borzasztó, hogy téged iszonyodással tölt el és mind inkább arról győz meg, hogy általa semmi sem fog létesülni; itt van úgy hiszem a hiba az okoskodásban, s ezt már többé nem értem. Ha a társadalmi szervezet átalakulása szükséges és elkerülhetlen, ha a dolgok természetes folyamából következik vagy magukban a tényekben megvan már csirában: miként lehet, hogy ez az átalakulás ne történjék meg? Miként lehetséges az, hogy minden forradalom szükségkép rész, pokolbeli és undorító legyen? Hogy minden, ami negyven év óta, vagy ezer meg ezer év óta (mert hisz minden század forradalmi, átalakító, eredetétől eltért, szerinted istentelen, átkos és rész legyen. Okoskodásod nyilván hamis, mégpedig azért, mert nem tudsz különböztetni. A forradalom jó lehet, hasznos és eredménydús az emberiségre, az erkölcsösségre és a valódi haladásra nézve, habár néha percnyi változásaiban, a tudatlan és kegyetlen tömeg miatt, melyet föllázít, ideiglenesen tudorítónak tetszhetik is. Ez az igazság a mi forradalmunkról és sok másról. A keresztyénség minden bizonynyal nagy forradalom volt, még pedig messze kiható, eredménytelen forradalom ; és mégis, ha az ember abból a szempontból ítélné meg, melyből a haldokló pogányság ítélte, ha Constantin háborúiról és a közeli kor kegyetlenségeiről ítélnék, és ama sok borzasztóságról, melyet nevében elkövettek, a kimondhatlan sok vérről, melyet utján mindenütt szétöntött századokon át minden országban , akkor ép úgy ítélnék meg, mint ahogy te ítélted meg azt, ami most a jelen korban szemed előtt történik. És szerintem igen roszul ítélnének.« Júniusban Lamartine a legnagyobb választási mozgalmakban és forrongás közt volt. »Mennyi fenyegetést, bántalmazást, rágalmazást, hazugságot és álnokságot tapasztal az az ember, aki kezét ama kígyófészekbe teszi, melyet cselekvő, forrongó és szenvedélytől elragadt emberiségnek neveznek !« Elégedjünk azonban meg ez idézésekkel. Lamartine nem lett képviselővé. Folytatta tehát előbbi életét s újra szántó-vető költő lett; aztán pedig 1832-ben »Alceste« nevű hajóján elment keleti útjára. Néhány hónapra gyönyörű életet volt képes magának teremteni, de ez a boldogság oda lett. December tizenhatodikén tizenhat éves leánya hunyt el karjai közt. E családi csapással végződik 1833-ban a negyedik kötet. A költő ezt írja: »Csak sötétséget és csöndet óhajtok.« Noel Eugén: Fővárosi hírek. A népszínműi pályázat sorsát tegnap délután dönte el a nemzeti színház bíráló bizottsága. A huszonöt pályamű közt kettő volt, melyek közül a megjutalmaztatás vitája forgott. Szótöbbséggel azonban »A falu rossza« címűnek ítélték oda a száz aranyat, amaz előnyénél fogva, hogy inkább van benne benső drámai élet s inkább is van a népéletből merítve. A másodikat is azonban: »Panna asszony leányá«-t egyhangúlag előadásra méltónak találták. Sőt szótöbbséggel a »Cserebogár« címűt is ajánlják, azzal a megjegyzéssel, hogy jelentékeny változtatásokat igényel. A pályanyertes színmű szerzője — mint a jeligés levélből kitűnt - Tóth Ede színész. I név az irodalomban. * A vasúti kongresszus tiszteletére kedden a nemzeti színházban Erkel »Brankovics«-át adták elő, mely igen alkalmas ma ily ünnepélyekre, miután fényesen van kiállítva, három nemzet (magyar szerb és török) jelmezeit mutatja be, nagy csoportozatok, látványok fordulnak elő benne, aztán van a kóla-tánc, mely eredeti, kivált a külföldieknek, végül pedig odalikok tánca, mely gyönyörű sátor alatt foly, arany és ezüst rojt-szoknyákban. A zene is nagyon változatos s habár szép részleteit, festői jelenéseit és hatalmas együtteseit néha száraz és lapos dialógok szokgatják meg, mégis az egész mű mindjárt első hallásra is meggyőzhető a külföldi vendégeket, hogy van egy zeneköltőnk, ki erőteljes drámai alkotásokra képes. A támlásszékek két sorát nagyobbára a vasúti kongresszus tagjai foglalták el, kik közül sok jutott a a zártszékekbe, páholyokba és az erkélyre is. Néhány urhölgy szintén volt velük. Mindnyájan nagy figyelemmel kisérték az előadást s nem egyszer fejezték ki tapssal elismerésüket. Attól tartunk, hogy a zene folyamában itt-ottígy darab vérükből való vérre is ismerhettek, mert például a nyitányban, mely oly megható bús hangokkal kezdődik, a harci zene úgy zajdúl fel, mintha a »bolygó hollandi« hajója zúgna felénk; az első felvonás ritka erejű indulója a Tannhäusermarsch architektúrája szerint van alkotva; a szerelem és ábránd kifejezéseiben pedig néha a »Lohengrin«, búskomoly zenehullámzása viszhangzik, de e mellett eredetiség, sajátszerű gondolat és színezés is van elég, méltó a legnagyobb elismerésre. A zenekart maga az ősz költő vezette, kit egy felvonás után zajosan ki is tapsoltak. A rendezésre és előadásra kellő gond volt fordítva. Nagyobb hibába csak a szultán esett, midőn a keleties zenéjű esküjének hangjából nagyon kizökkent. Brankovicsnál itt-ott csak egy kis hiány mutatkozott a hangerejében. De a játék szépsége pótolta e hiányt. Ellinger erős hangja s Odry jellemző ábrázolása méltó elismerésben is részesültek. Hátha még a külföldi vendégek értették volna e szöveget! De számukra nem nyomattak valami kis kivonatot, hogy a dalmű jobban hathasson rájuk, így aztán bizonyára csak sejtegették, hogy mi történhetik e színpadon. Tannerné asszony soha sem éneklő Marát több gonddal és sikerrel. Néhol kifejezés is volt énekében. A csoportozatok jól voltak rendezve. A hallétben Rotter Irma k. a. nagy bravourral táncolt s mivel az ő művészetének teljes méltatásához nem kell más, mint szem: valószínű, hogy az ő színpadi értékével a külföldi vendégek is mind egészen tisztába jöttek. A tánckar is díszesen és ügyesen mutatta be magát. Kecsegtethetjük tehát magunkat azzal, hogy a sok ezer mértföldnyi vasútvonalak igazgató és elnöklő urai kedvező véleményt visznek magukkal egy magyar zeneköltőről s a nemzeti színpad kiállítási és előadási képességéről , abban pedig egészen bizonyosak vagyunk, hogy színházunk atmospheráját jó darabig megemlegetik. Mert a jól kivilágított és egészen megtelt nézőtéren izzasztó hőség fejlett ki. A jó külföldiek meglepetve gondolhattak rá, hogy hát Budapestre nézve nem találták még föl a ventilláció áldását! Megemlítjük, hogy a vasúti urak kedden délután, az ünnepiesen fölzászlózott gőzösön, a lánchídon alól tettek sétát, megnézve a vámpalotát s dunai munkákat. Hatkor pedig a »Hungáriá«-ban volt közebédjük Berkes Lajos zenéje mellett. Az első toasztot Ivánka Imre mondá, éltetve a német császárt, királyunk barátját, a mi nagy lelkesedést idézett elő. Istrics titkos tanácsos Magyarország jólétére emelte poharát, Fournier pedig Erzsébet királynét éltette. Ittak a szép magyar hölgyekért is. Tegnap délután a fogaskerekű vasúton a svábhegyre rándultak föl s az Alfoldi-ezred zenekara játszott tiszteletükre. * Castelar Florencből levelet irt Beksics Gusztávhoz, »Egy szív története« című regényének magyar fordítójához, s örömét fejezi ki a fölött, hogy Magyarországon rokonszenveznek vele. »Örömem annál nagyobb — úgymond, — mert bámulom a magyar nemzetet, mely önkormányzatát meg tudta alapítani az által, hogy erejét csodálatosan megegyezteté az eszélylyel. E nemzetre magasztos, szép szerep vár a világ színpadán. S hogy e szerepet méltóan be fogja tölteni: erre nézve kezesség a magyar nemzet múltja, törhetetlen ereje, de főleg a szabadság iránti lángoló szeretete.« Azt is írja, hogy a legközelebbi években meg fogja látogatni Budapestet. * Strampfer, a részvényszínház igazgatója, csődöt mondott, s arról értesíti a személyzetet, hogy követelésükkel forduljanak a tömeggondnokhoz , dr. Székéhez. A zavar képzelhetőleg nagy a személyzet körében, s kérdés, hogy együtt lehet-e őket tartani addig, míg új igazgató vállalkozik ? Strampfernek havonkint tízezer forint kellett a személyzet fizetésére s tíz száztél a részvénytársulat számára, mely kiadásokat csak ötszáz forintnyi napi bevétel mellett födezhetett volna. De ennyit nem vett be még a legvonzóbb újdonságokkal sem. A meddő küzdésnek bukás lett a vége. A részvénytársulat most újra ajánlhatja gyapjú utcai épületét a magyar kormánynak ideiglenes operaházal, s nem lehetetlen, hogy lesz, aki meghallgatja. * Emberség. Az üllői kaszárnyából egy tiszt két honvédet küldött a budai indóházhoz, hogy hozzák el onnan málháját, közte egy nehéz ládát. Hozták, ahogy bírták, de a régi színháztéren egészen kimerülve tették le. Meglátja ezt egy ott álló bérkocsis, kérdi, hová viszik, s. igy szól hozzájuk: »Tegyétek föl a ládát a bakra, ti pedig üljetek be, majd én a kaszárnyába hajtatok; lássátok, hogy van még emberség Magyarországon.« S úgy tett a mint beszélő. A tiszt úr bizonyára tanulhatna emberiességet e bérkocsistól. * Renz cirkust épít. Legalább megkeresett egy főmérnököt, hogy a városliget táján jelöljön ki neki alkalmas helyet, ahol állandó cirkust állíthatna. Meg is teheti, miután Pesten ugyancsak szeretik. A város például megengedte neki, hogy e hó 13-dikáig tarthat előadásokat, ha az iparmúzeumra kétszáz, az iskola- és szegény alapok javára ötven-ötven forintot fizet. Szombaton a »Concordia« izraelita jótékony egylet javára tart előadást. Diescher József építészt tegnap délután nagy részvéttel temették el az akadémia bérházából. Ő szakjában igen képzett, a város ügyeiben igen buzgó, tiszta jellemű polgár volt, kit ismerősei nagyrabecsültek s a király is arany érdemkereszttel tüntetett ki. Az ő vezetése alatt épült az akadémia-palota is. Özvegyet (szül. Strohhoffer Jozefina asszonyt) és gyermekeket hagyott maga után. * 215 hazafit pöröltetett be Simonyi Ernő, mint a központi ellenzéki kör elnöke. Ezt a kört tudvalevőleg Jókai és párthívei alakíták, de időközben egy szó többséggel a szélsőbal jutott benne a diadalra, s ekkor a balközépi tagok, kik három évre kötelezték magukat, nem akarták a tagdíjat fizetni, mivel — mint mondák — a kör nem képviseli többé az ő elveiket. Most azonban a hátralékon kívül még fejenkint írt 20 kvnyi perköltséget is kötelesek fizetni. * Rövid hírek. Király Ő Felsége a karcsai (zempléni) hatszáz éves ref. templom helyreállítására kétszáz forintot, a dunaszerdahelyi »Szent testvériség« című izraelita betegápoló egyletnek kétszázat, a kismartoni tűzoltó-egyletnek pedig százat adományozott. — A fogaskerekű pálya rendes vonatai mától fogva így közlekednek: alulról fél reggeli félhétkor, délben, délután három és hét órakor indul egy-egy ; fölülről lefelé pedig d. e. nyolc és tizenkét órakor, d. u. fél négykor és hétkor; ha pedig harminc ember jelentkezik, pótvonatot is kapnak (reggeli 8-tól esti 8-ig, a jelentkezés után legfölebb egy óra alatt. — Gr. Andrássy Gyula csak a szerb fejdelem meglátogatása végett jött Pestre s tegnap már ismét visszautazott Terebesre. — Kerkápoly hetilapját, ha megindúl, alkalmasint Eötvös Károy fogja szerkeszteni. — Koller Károly, a besztercei jeles fényképész, állandóan Pesten marad, mint a Borsos üzlettársa. — Gyulai Pál, mint az írói segélyegylet titkára, melegen köszönte meg azt a 840 írtos alapítványt, melyet a rozsnyai árubazár-bizottsága a Tompa Mihály nevére tett; e jótékony cél körül elsősorban Sziklay Szeréna urhölgy buzgólkodott. — A fővárosi népiskolák helyettes altanítónői állomásait e napokban tölték be, többnyire igen ügyes hölgyeket nevezve ki. — A Türi tábornok által Budapest és Újpest közt létesített propeller-közlekedés célszerűnek bizonyult be; a megnyitás óta 36,000 embert szállított egy kis csavargőzös , minélfogva tavaszszal már két nagyobb jármű fog közlekedni Újpestre. A Milán szerb fejdelem szerdán délután kocsizást tett a főváros szebb utcáin s viszonlátogatást tett gr. Andrássy és gróf Szapáry minisztereknél, kiket azonban nem talált otthon. Bittó kormányelnöknél is névjegyét hagyta. Vidék. * Miskolcon, mint már említettük, m. hó 27. és 28-dikán voltak az ottani tűzoltó-egylet javára rendetzett műkedvelői előadások, melyek iránt oly nagy részvét nyilvánult, hogy a tiszta jövedelem nyolcszáz forintra megy. A városból és környékből nagyszámú közönség gyűlt össze s voltak fölülfizetések is. A választmány ingyen engedi át a színházat, a világításra, is akadt adakozó: Groák Ignác, a színlapot Rácz Ádám nyomdája díj nélkül szolgáltatá s a felvonások közt Radics Vilmos népzenekara szívességből játszott. Az előadással mindenki meg volt elégedve. Első este Tóth Kálmán »Nők az alkotmányban« című vígjátékot játszották, s midőn Dominkovich Mária k. a., mint Bánfalviné megjelent, sok éljent, tapsot, virágokat, sőt koszorúkat is kapott. Ő ez előadások érdekében buzgón fáradozott. A férfiak közül Horváth László tűnt ki leginkább Borbács szerepében. Közreműködtek még: Kahle Berta, Polányi Ilka, Politzer Ida kisasszonyok, dr. Zaak, Simon Pál, Altmann B., Weber, Haniszkó, Bénisz és Szekrényessy L. urak. Második este a »Dicsőség bajjal jár« című angol bohózatot és ifj. Ábrányi K. »Légyott« című vígjátékát adták elő, szintén sok taps és virágszórás mellett. Az elsőben közreműködtek: Politzer Ida k. a., Rácsok Etel, dr. Guttmann, dr. Zaak, és Popovics István. A másodikban : Rubinstein Róza k. a., ki igen meglepte a közönséget, mely koszorúkkal halmozta el: Goldu Mari és Politzer Emma, Horváth László, Kiss M. és Haniszkó L. Az előadást zeneestély követte a »Korona« vendéglő termében, s ez a jókedvet annyira fokozta, hogy aztán reggeli öt óráig a legvigabban táncoltak. ** Tasson (Pest megyében) múlt szombaton Végh György földbirtokos házánál kedélyes táncestély volt. A háziasszonyi tisztet a házi úr testvérei kitűnő szívélyességgel teljesíték. A társaságban távolabbról is voltak kedves vendégek, mint Kolozsvárról Végh Gabriella, N. Katáról Katona Róza, Pestről Csernovics Roxán, Hajós Erzsiké és Margit. A tassi és környéki hölgyek közül ott voltak: Bereczky Endréné, Lipcsey Mórné, Valkayné, Farkas Mariska, Földváry Lidi és Erzsi Tassról, Nagy Istvánné Dabról, Szilágyi nővérek Bankházáról, Hajós Kálmánná, Irma nővérével Dömsödről. Reggeli hét óráig mulattak. ** Vidéki rövid hírek. A szepesi káptalanhoz Kankala József püspöki irodaigazgató kineveztetett a megürült utósó kanonoki állomásra. — Báthory Labor ipolysági jeles ügyvéd,(a néhai ref. szuperintendens fia,) meghalt, özvegyet és hét árvát hagyva hátra. — *