Fővárosi Lapok, 1874. november (11. évfolyam, 250-274. szám)

1874-11-01 / 250. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 250-dik számához, épúgy, mint a népszerűség, mely csak ideiglenes dics­­fénynyel környezi választottjainak homlokát. Lalle­­mand, az ifjú szabadsághős sírja, melyhez még né­hány évtized előtt a párisiak ezerenként vándoroltak, most puszta és elhagyott. Manuel sírboltját is csak azért látogatják, mert Bérangert tették melléje benne örök nyugalomra, nem messze az ő kedves Lizettjé­­től, Lepére Judittól. Közönynyel járnak el ma már Fáy tábornok ércszobra mellett is, mígnem egy kis ibolya- és százszorszép-ültetvényhez érünk, melynek jelképező lantjai alatt nyugosznak Ney tábornoknak az odaadó hűség és rendithetlen vitézség eme példány­képének földi maradványai. A júliusi forradalom Lal­­lemand-nak annyira keresett sírját a feledékenység sötét fátyolával bob­ta el, a februáriusi óta pedig Go­­defroy Caraignac-é szűnt meg az ifjú politikus nem­zedék zarándokhelye lenni, épúgy, a­mint mai nap nem törődnek már Baudine-nel, a decemberi állam­csíny áldozatával sem. Csak egy sírnak van folyto­nos vonzereje: a Héloise és Abailardénak, hol a hű szerelem e ritka példányképei fekszenek. Oda zarándokolnak ezrenkint a szerelmesek; ott tolulnak nem ritkán könyek, forró könyök az ifjú há­zastársak szemébe. Gyakran megh­atóak a jelenetek, melyeknek e régi emlék mellett tanúi lehetünk, s me­lyek nem egy regénynek képezik zárfejezetét. Valami­vel csekélyebb, de mindig nagy részvét tárgya a Rachel sirja is, melyet a dráma minden kedvelője kegyelettel látogat meg, s melyet a temetői igazgatóság vasrácso­zattal volt kénytelen körülvenni, nehogy a síremlék maga, a tömérdek koszorú felfüggesztése s a magukat nevek följegyzése által megörökíteni kívánók kímélet­len igyekezete miatt maholnap pusztulásnak induljon. Sőt annyira ment néhány, az illemszokások kedvelő­jének tisztelete, hogy névjegyének behajtása által kí­vánt a korán elhúnyt művésznő földi maradványai­nak hódolni. A magas porta kívánságára a mohamedánok számára is hasítottak ki egy kis területet a Pére-La­­chaisen, melynek mostanáig azonban csak egy neve­zetes lakója van, s ez : Pude szerencsétlen királynője, ki áldozatul esett az égaljnak, mely alá sebeire írt, fájdalmainak orvosságot jött keresni. A Pére-Lachaise a párisiak kedvenc temetője, s mostanáig huszonkilencezernél több állandó síremlék­kel bír; az eltemetettek összes száma mintegy hét­­százerre megy benne. Ott fekszenek békében egymás­mellett a Commune uralmának szerencsétlen áldoza­tai, Lecomte és Clément Thomas tábornokok, ott 878 katonája a confoederációnak. Nagyságra és fontosságra nézve második te­mető : a Montmartre. Van benne vagy húszezer örö­kös síremlék s körülbelül négyszázezer betöltött sír. Bejárata már igen megviselt, bensejét pedig sötét szí­nezetű fasorok teszik rideggé. Egyformaságát csak itt-ott szakítja meg egy-egy mesteri szobor vagy sír­emlék. Az előbbiek közt első helyen áll Godefroy Cavaignac művésziesen alakított szobra, mely hatá­rozottan legfőbb díszét képezi az egész temetőnek. Ebben is fekszik vagy nyolcszáz confoederált harcos egy százméternyi hosszúságú árokban, mely fölött dú­san kezdett burjánozni a növényzet, mígnem egy vén anyóka többévi fáradozása pompás virágteleppé idomította át. A déli temető, a Montparnasse, 1824-ben nyílt meg s mostanáig már tizenkétezer állandó síremlék­kel bir. Sírjainak száma vagy négyszázhúszezer. Ott fekszik Dumont d’Urville, ott La Rochelle várának négy elhirhedt sergent-ja: Bonnes, Goubin, Pommiers és Raoul­s. 1847-ben augusztus 24-ikére viradó éjjel egy fekete posztóval borított koporsót is temettek el mély csendben. Később derült ki csak, hogy ez Praslin Choiseul herceg holtteste volt, ki életében csakis annyiban volt némileg nevezetesnek mondható, amennyiben köztudomású elvetemültsége dacára is nagy befolyású embernek tartották. Nyughelye puszta és elhagyatott; füvet, mely oly dúsan terem az itt el­temetett ezerhatszáz confoederált harcos hantjain, hiába keresünk sirhalmán. A negyvenes évek végén történt, hogy e temető­ben a sírokat földúlva, a holttetemeket összevissza­hányva találták. A legszigorúbb vizsgálat sem veze­tett eredményre, s csak a véletlennek köszönhetni a bűnös fölfedezését, egy különben példás ember és vi­téz katona képében, ki őrjöngési rohamaiban képes volt nyolc-tíz holttestet is kevés óra alatt kiásni s da­rabokra tépni. A monomániában szenvedő szeren­csétlent gyógykezelés alá vették, úgyhogy egy év múlva már gyógyultan hagyta el a kórházat. Jelenleg is él, neve Bertrand Ferenc. A temetkezést Párisban egy társulat végzi, melynek a várostól minden egyes halott után öt frank­­nyi díja jár. E díjakból a társaság tavaly tíz híján kétszáztizennyolcezer frankot vett be. A temetések mi­nősége kilenc osztályra van osztva, melyek elseje hét­ezer, kilencen­dike 18 és fél frankba kerül. Emellett kötelessége a kiváltsággal fölruházott társulatnak, a szegényeket díjmentesen temetni, s összes bevételei­nek ötvenhat­száztak­ját a megfelelő vallásfelekezetek templomainak engedni át. Mindenesetre nagy és sú­lyos megadóztatás ez, mert csak tavaly egy millió és hétszázezer franknál több jutott a templomoknak; mindamellett a társulat évenként oly szép osztalékot ad, hogy ha kiváltsággal nem bírna, bizonyára nem egy versenytársa akadna. A társulat ügykezelése rendkívül pontos és lel­kiismeretes, miért is nagy mértékben bírja a lakos­ság megelégedését. Ama körülmény pedig, hogy a te­hetősek hiúságának megadóztatása kiválólag a sze­gények javára történik, jótékonysági színezetet köl­csönöz a társulatnak, mely kettős célt ér el működé­sével : tisztességes nyereséget és a szegényebb sorsúak terheinek némi könnyebbítését. Bár ha a mi számos temetkezési egyleteink is, egyesülésük és ügykezelé­sük egyszerűsítése által, átültethetnék a párisi társu­latnak a szegények halottainak eltakarítására vonat­kozó szép szokását! Fővárosi h­irek. * Ez a »csöndes emberek« napja. Ma meghó­dol az élet a halálnak. A kegyelet omló könyek közt viszi ki koszorúit a temetőkertbe; a hiúság letépi kendőzött arca bájait s néma borulattal jár az aláme­­rült világok hamvain; a dölyf gondolkodni kezd s úgy lehet: egy hideg sirszobor márványlapjához simul megalázva; a nagyság szerény kis sirhalmok előtt mereng kétkedőn s döbbenve gondolja el sorsa gyá­szait ; a dicsvágy ajkain gyanakvó mosoly reszket, a feledés emlékezik; elfásult, hitetlen szív felérez, halk imába kap s a magasra törő lelket valami különös, ki­­magyarázhatlan fájdalom vonja le a porba, mely egy­kor fényes része volt az életnek s szintén érzett, emlé­kezett. Kinek ne volna ott ama csöndes, szent biro­dalomban egy keresztje, melyet édes, fájó vágygyal ne ölelne át ? Ki ne gondolna vissza­tűnt örömökre, odaveszett, boldog álmokra, meghalt reményekre, az élet ígéreteinek tovamosódó, ragyogó sorára mély meghatottsággal akkor, midőn szeretteinek, kedvesei­nek drága hamvát tiporja ? Mindenkinek van halottja, mindenkinek van egy emléke, melyet féltékenyen őriz és keservesen megsirat. Az ember — egy árnyék álma — látogatni megy az alvó árnyakat s fölálmodja őket a sírból, úgy ahogy azok emlékében megmaradtak; visszacsókolja szederjes ajkaikra az élet melegét, ujjá­­teremti őket néhány pillanatra bár s ölelkezik, zokog velük kínos gyönyörrel, mint ama bűvös órákban, mi­dőn nem kellett attól tartania, hogy körvonalaik egy sóhajtás fugalmára szétbomlanak. A sírok fölé gyúj­tott ingó fényességek között ott lebegnek a szerető szellemek s nem mese az, hogy ujraérezzük csókjai­kat. Az anyátlan árva ott csüng újra anyja keblén; a jó barát barátjának árnyára lel; a szerető felzo­kogja kedvesét s a múló élet boldogító játékokat űz a virágokkal behintett hantok homályában. — Oh! le­gyen áldott emlékük, kik áldva terjesztik ki felettünk szellemük védő szárnyait s kiknek arca visszaragyog hulló könyeinkről! Látogatásunk véget ér, sírjaikra tett virágaink elhervadnak, apró mécseink kiégnek; de örök csillagjaival ott lobog felettük a végtelen ég s a nagy természet halhatatlan lelke fennen hirdeti, hogy egykor találkozunk még velük és akkor nem válunk el tőlük soha többé! * A képzőművészeti társulat elöljárósága buz­dító felhívást küldött szét az építendő »műcsarnok« sorsjátéka ügyében. Hogy e »műcsarnok,« mely kiál­lítási palota s egyszersmind az iparmúzeumnak is haj­léka leend, fölépülhessen, szükség van a műbarátok, a hazafiak, honleányok pártfogására. Nem adakozásról van szó, hanem oly sorsjegyek vételéről, melyekkel ki­tűnő képeket lehet nyerni. Háromszáz mű — ötven­ezer forint értékben — képezi a nyereménytárgyakat A művészek ingyen ajánlottak föl e célra szebbné szebb festvényeket. Valószínű, hogy a mivelt közön­ség is megteszi a magáét, véve a sorsjegyet, melynek ára másfél forint. A­ki húsz jegyet vesz vagy ennyi vevőt gyűjt, annak a társulat 16 frtos rézmetszetű em­léklappal kedveskedik. A sorsolás 1875 március 15-dikén lesz, hatósági fölügyelet mellett. * Szathmáry L-né asszony javára tegnapig kétszázhárom forint, egy arany, egy tallér és öt da­rab ezüstforintos gyűlt be szerkesztőségünknél. Ez összeget tegnap adtuk át a t. művésznőnek, ki fölkért bennünket, hogy köszönetet nyilvánítsuk mindazok­nak, kik részvéttel emlékeztek meg róla. Megjegyez­zük, hogy az adományokat számára ezentúl is örömest elfogadjuk. * A színházi játékrendnek csupán drámai részét kaptuk meg tegnap estig. Ez a következő: holnap 2-án, Kovács Gyula első föllépteül »Essex«, 4-én a »Lowoodi árva«, Kovács Gyulával, 6-án a »Makran­cos hölgy« a Lendvai párral, 8-án a »Háromszéki leányok«. A jövő hétre kitűzvék: 9-én Kovács Gyula utósó vendégjátékát »Macbeth«, 11-én »A véletlen« Varga Jánostól, »Mi a jelszó« francia vígjáték elő­ször s a »Marcell«, 13-án »A szerelem iskolája« Rá­kosi Jenőtől először. 15-én »A strike«, Budán, 5-én »Jó barátok«, 7-én a »Csók,« 8-án »Alfonzul­,« 11-én »Huszárcsíny,« 12-én »Gauthier Margit,« 14-én »Don Caesar de Bazan,« 15-én a »Szökő év.« * Az akadémia második osztályának holnapi ülésében tartja székfoglaló értekezését Jakab Elek evelezőtag, a levéltárakról átalában s különösen egy magyar államlevéltár szükségességéről. Azután Rö­mer Flóris tesz jelenést Svéd- és Oroszországban tét tudományos utazásáról; végül Ribáry Ferenc érteke­zik, a rómaiak és hellenek jobbágyi viszonyairól. * A szerviták templomában ma d. e. tiz óra­­kor, mint már írtuk, Kugler Flórián miséjét fogják előadni, Mozart »Tantum ergo«-jával, Ligouri »Gra­­duale«-jával és Guglielmi »Offertórium«-ával, Ha­­nisch karnagy vezetése alatt. A magán-énekrészeket Serimny Jozefa, Dárday Ernesztina, Nessi Aurélia úrhölgyek, Noszéda Gyula és Janik Ferenc fogják előadni; mind a zenekedvelők egyletének tagjai. * A budai várszínház tegnapelőtti műkedvelő előadása jól sikerült. A »szerencsétlen család« javára szépen jövedelmezett, mert a nézőtér egészen megtelt s Pestről is sokan mentek át a budai hölgyek és urak játékát nézni. És senki se bánhatta meg, ha át­ment. Ábrányi Kornél »Légyott«-jában Kiss Korné­lia és Bolberitz Georgine k. a. tetszettek legjobban. Amaz egy kitűnően szép színpadi alak, olyan arccal, melyet nagyon sok művésznő irigyelhet tőle. Kiss Ce­cil k. a., Cserményi és Reviczky urak szintén kaptak tapsokat. M-me Dreyer »L’orgeilleuse« (a gőgös) című színdarabjában, mely száraz színpadi moralizá­­lás, a már említett két kisasszonyon kívül Ziegler Anna és a Schindler nővérek vettek részt, kedvesen mutatva be francia társalgási képességüket, miután e darabot franciául játszották. Aztán Axsterné szül. Kiss Paula úrhölgy énekelte a »Dinorah« árnyék­­táncdalát, s háromszori kihívásban részesült. Végül »Az első szerelem« című francia vígjátékot láttuk Martonffy Fr. fordításában. Kiss Kornélia k. a., Axsterné úrhölgy, Kedves és Rapy urak játszák fő­szerepeit. Mind a szereplőket, mind az előadás ren­dezőjét , Halmi Ferencet kitapsolták. A közreműködő budai hölgyekre minden bók nélkül mondhatjuk el, hogy nemcsak nemesszívűséget tanúsítottak egy sze­rencsétlen család iránt, hanem ügyességet i­s­­ a szín­padon. * Az egyetemi fiatalság ma is, mint minden év­ben, ünnepélyes menetben vonul ki a kerepesúti te­metőbe. Az indulás délután három órakor lesz az egyetemi épület elől. A Batthyány Lajos, a többi vér­tanúk, ünnepelt írók, tanárok és a Forinyák Géza sír­jait látogatják meg kegyelettel. * »Báró Imhof,« a fölsült iparlovag makacsan megtagad minden felvilágosítást, mely származására vonatkoznék. Hanem a vizsgáló sok szép adatot kap ró­la. Közelebb egy weidhofeni osztrák nagybirtokos irta róla, hogy tavaly báró Félits Ferenc név alatt a war­­tenbergi fürdőben volt s ott ő tőle 270 frt kölcsönt kért s aztán eltűnt. A károsult megküldé a fényképét s erről kiderült, hogy a wartenbergi báró Félits és a margitszigeti báró Imhof egy személy. * Az »Athenaeum« kiadásában közelebb a kö­vetkező fordított művek jelennek meg: »Egy szív törté­nete,« Castelar Emil kétkötetes regénye; továbbá ugyancsak a nagyhírű spanyol politikusnak elragadó útirajzai: »A művészet, vallás és természet Olaszor­szágban;« az első Beksics Gusztáv s ez utóbbi Szath­máry Györ­gy fordításában; végül Ouida kétkötetes regénye, a »Cigarette.« * Vígjátéktárgy. Akár megtörtént, akár újdon­dászok költeménye, mindenesetre pikánt történet a következő. Egy grófnő valamelyik német kisváros­ban ünnepély alkalmával sorsjegyeket ajándéko­zott a vén nevelőnőnek, a fiatal felolvasónőnek és a tanítónak. E két utóbbi szerette egymást s elhatárzák, hogy ha nyernek, összekelnek. A húzás után a tanító megkapva egy lapot, abból szomorúan látta, hogy mit sem nyertek, hanem a vén nevelőnő nyert nyolcvan­­ezer tallért. Rögtön tervet főzött. Eldugta a lapot s udvarolni kezdett a vén nevelőnőnek, a kit meg is hó­dított a fiatal felolvasónő nagy bajára. Két hét múlva volt az esküvő, mely után a férj igy szólt nejéhez: »Tudod-e lelkem, hogy sorsjegyeddel nyolcvanezer tallért nyertél!« — »Oh én szerencsétlen! — jajga­tott rá a nevelőnő — egy hó előtt eladtam a sorsje­gyet a grófnőnek!« — »Lehetlen! De tán a grófnő lesz oly nemesszivű, hogy visszaadja.« — »Nem teheti kedvesem!, mert ő meg harmadnap a felolvasónőnek ajándékozta.« A tableaut, ha nem is történt meg, el lehet képzelni. * Loor János orgonaművész előadása szerdán d. u. három órakor lesz a józsefvárosi templomban. Játszani fogja Beethoven második szonátájának s Mendelssohn orgona-szonátájának egy-egy részét, Liszt »Dante«­­jának kivonatát, Bach D-moll toccatáját nagy A-moll fugáját. Közben Kajdácsy Matild k. a. énekli Stra­­della »O del mio dolce arcor «-j­át s Szubolics Manó­­ gordonkán játsza Mozart egy andantéját. A tiszta jö­vedelem fele a józsefvárosi orgona tökéletesítésére van felajánlva. Jegyek kaphatók a Rózsavölgyi- és Tá­­borszky-féle műkereskedésekben, Szemek és Mayer­­nél s a józsavárosi templommal szemben fekvő Szkálla­­féle gyógyszertárban. * Egy­­költő* a legfőbb itélőszék előtt. Több év előtt egy földes ur jött Pestre, (előkelő nógrádi ♦ 1089

Next