Fővárosi Lapok, 1874. november (11. évfolyam, 250-274. szám)
1874-11-01 / 250. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 250-dik számához, épúgy, mint a népszerűség, mely csak ideiglenes dicsfénynyel környezi választottjainak homlokát. Lallemand, az ifjú szabadsághős sírja, melyhez még néhány évtized előtt a párisiak ezerenként vándoroltak, most puszta és elhagyott. Manuel sírboltját is csak azért látogatják, mert Bérangert tették melléje benne örök nyugalomra, nem messze az ő kedves Lizettjétől, Lepére Judittól. Közönynyel járnak el ma már Fáy tábornok ércszobra mellett is, mígnem egy kis ibolya- és százszorszép-ültetvényhez érünk, melynek jelképező lantjai alatt nyugosznak Ney tábornoknak az odaadó hűség és rendithetlen vitézség eme példányképének földi maradványai. A júliusi forradalom Lallemand-nak annyira keresett sírját a feledékenység sötét fátyolával bobta el, a februáriusi óta pedig Godefroy Caraignac-é szűnt meg az ifjú politikus nemzedék zarándokhelye lenni, épúgy, amint mai nap nem törődnek már Baudine-nel, a decemberi államcsíny áldozatával sem. Csak egy sírnak van folytonos vonzereje: a Héloise és Abailardénak, hol a hű szerelem e ritka példányképei fekszenek. Oda zarándokolnak ezrenkint a szerelmesek; ott tolulnak nem ritkán könyek, forró könyök az ifjú házastársak szemébe. Gyakran meghatóak a jelenetek, melyeknek e régi emlék mellett tanúi lehetünk, s melyek nem egy regénynek képezik zárfejezetét. Valamivel csekélyebb, de mindig nagy részvét tárgya a Rachel sirja is, melyet a dráma minden kedvelője kegyelettel látogat meg, s melyet a temetői igazgatóság vasrácsozattal volt kénytelen körülvenni, nehogy a síremlék maga, a tömérdek koszorú felfüggesztése s a magukat nevek följegyzése által megörökíteni kívánók kíméletlen igyekezete miatt maholnap pusztulásnak induljon. Sőt annyira ment néhány, az illemszokások kedvelőjének tisztelete, hogy névjegyének behajtása által kívánt a korán elhúnyt művésznő földi maradványainak hódolni. A magas porta kívánságára a mohamedánok számára is hasítottak ki egy kis területet a Pére-Lachaisen, melynek mostanáig azonban csak egy nevezetes lakója van, s ez : Pude szerencsétlen királynője, ki áldozatul esett az égaljnak, mely alá sebeire írt, fájdalmainak orvosságot jött keresni. A Pére-Lachaise a párisiak kedvenc temetője, s mostanáig huszonkilencezernél több állandó síremlékkel bír; az eltemetettek összes száma mintegy hétszázerre megy benne. Ott fekszenek békében egymásmellett a Commune uralmának szerencsétlen áldozatai, Lecomte és Clément Thomas tábornokok, ott 878 katonája a confoederációnak. Nagyságra és fontosságra nézve második temető : a Montmartre. Van benne vagy húszezer örökös síremlék s körülbelül négyszázezer betöltött sír. Bejárata már igen megviselt, bensejét pedig sötét színezetű fasorok teszik rideggé. Egyformaságát csak itt-ott szakítja meg egy-egy mesteri szobor vagy síremlék. Az előbbiek közt első helyen áll Godefroy Cavaignac művésziesen alakított szobra, mely határozottan legfőbb díszét képezi az egész temetőnek. Ebben is fekszik vagy nyolcszáz confoederált harcos egy százméternyi hosszúságú árokban, mely fölött dúsan kezdett burjánozni a növényzet, mígnem egy vén anyóka többévi fáradozása pompás virágteleppé idomította át. A déli temető, a Montparnasse, 1824-ben nyílt meg s mostanáig már tizenkétezer állandó síremlékkel bir. Sírjainak száma vagy négyszázhúszezer. Ott fekszik Dumont d’Urville, ott La Rochelle várának négy elhirhedt sergent-ja: Bonnes, Goubin, Pommiers és Raouls. 1847-ben augusztus 24-ikére viradó éjjel egy fekete posztóval borított koporsót is temettek el mély csendben. Később derült ki csak, hogy ez Praslin Choiseul herceg holtteste volt, ki életében csakis annyiban volt némileg nevezetesnek mondható, amennyiben köztudomású elvetemültsége dacára is nagy befolyású embernek tartották. Nyughelye puszta és elhagyatott; füvet, mely oly dúsan terem az itt eltemetett ezerhatszáz confoederált harcos hantjain, hiába keresünk sirhalmán. A negyvenes évek végén történt, hogy e temetőben a sírokat földúlva, a holttetemeket összevisszahányva találták. A legszigorúbb vizsgálat sem vezetett eredményre, s csak a véletlennek köszönhetni a bűnös fölfedezését, egy különben példás ember és vitéz katona képében, ki őrjöngési rohamaiban képes volt nyolc-tíz holttestet is kevés óra alatt kiásni s darabokra tépni. A monomániában szenvedő szerencsétlent gyógykezelés alá vették, úgyhogy egy év múlva már gyógyultan hagyta el a kórházat. Jelenleg is él, neve Bertrand Ferenc. A temetkezést Párisban egy társulat végzi, melynek a várostól minden egyes halott után öt franknyi díja jár. E díjakból a társaság tavaly tíz híján kétszáztizennyolcezer frankot vett be. A temetések minősége kilenc osztályra van osztva, melyek elseje hétezer, kilencendike 18 és fél frankba kerül. Emellett kötelessége a kiváltsággal fölruházott társulatnak, a szegényeket díjmentesen temetni, s összes bevételeinek ötvenhatszáztakját a megfelelő vallásfelekezetek templomainak engedni át. Mindenesetre nagy és súlyos megadóztatás ez, mert csak tavaly egy millió és hétszázezer franknál több jutott a templomoknak; mindamellett a társulat évenként oly szép osztalékot ad, hogy ha kiváltsággal nem bírna, bizonyára nem egy versenytársa akadna. A társulat ügykezelése rendkívül pontos és lelkiismeretes, miért is nagy mértékben bírja a lakosság megelégedését. Ama körülmény pedig, hogy a tehetősek hiúságának megadóztatása kiválólag a szegények javára történik, jótékonysági színezetet kölcsönöz a társulatnak, mely kettős célt ér el működésével : tisztességes nyereséget és a szegényebb sorsúak terheinek némi könnyebbítését. Bár ha a mi számos temetkezési egyleteink is, egyesülésük és ügykezelésük egyszerűsítése által, átültethetnék a párisi társulatnak a szegények halottainak eltakarítására vonatkozó szép szokását! Fővárosi hirek. * Ez a »csöndes emberek« napja. Ma meghódol az élet a halálnak. A kegyelet omló könyek közt viszi ki koszorúit a temetőkertbe; a hiúság letépi kendőzött arca bájait s néma borulattal jár az alámerült világok hamvain; a dölyf gondolkodni kezd s úgy lehet: egy hideg sirszobor márványlapjához simul megalázva; a nagyság szerény kis sirhalmok előtt mereng kétkedőn s döbbenve gondolja el sorsa gyászait ; a dicsvágy ajkain gyanakvó mosoly reszket, a feledés emlékezik; elfásult, hitetlen szív felérez, halk imába kap s a magasra törő lelket valami különös, kimagyarázhatlan fájdalom vonja le a porba, mely egykor fényes része volt az életnek s szintén érzett, emlékezett. Kinek ne volna ott ama csöndes, szent birodalomban egy keresztje, melyet édes, fájó vágygyal ne ölelne át ? Ki ne gondolna visszatűnt örömökre, odaveszett, boldog álmokra, meghalt reményekre, az élet ígéreteinek tovamosódó, ragyogó sorára mély meghatottsággal akkor, midőn szeretteinek, kedveseinek drága hamvát tiporja ? Mindenkinek van halottja, mindenkinek van egy emléke, melyet féltékenyen őriz és keservesen megsirat. Az ember — egy árnyék álma — látogatni megy az alvó árnyakat s fölálmodja őket a sírból, úgy ahogy azok emlékében megmaradtak; visszacsókolja szederjes ajkaikra az élet melegét, ujjáteremti őket néhány pillanatra bár s ölelkezik, zokog velük kínos gyönyörrel, mint ama bűvös órákban, midőn nem kellett attól tartania, hogy körvonalaik egy sóhajtás fugalmára szétbomlanak. A sírok fölé gyújtott ingó fényességek között ott lebegnek a szerető szellemek s nem mese az, hogy ujraérezzük csókjaikat. Az anyátlan árva ott csüng újra anyja keblén; a jó barát barátjának árnyára lel; a szerető felzokogja kedvesét s a múló élet boldogító játékokat űz a virágokkal behintett hantok homályában. — Oh! legyen áldott emlékük, kik áldva terjesztik ki felettünk szellemük védő szárnyait s kiknek arca visszaragyog hulló könyeinkről! Látogatásunk véget ér, sírjaikra tett virágaink elhervadnak, apró mécseink kiégnek; de örök csillagjaival ott lobog felettük a végtelen ég s a nagy természet halhatatlan lelke fennen hirdeti, hogy egykor találkozunk még velük és akkor nem válunk el tőlük soha többé! * A képzőművészeti társulat elöljárósága buzdító felhívást küldött szét az építendő »műcsarnok« sorsjátéka ügyében. Hogy e »műcsarnok,« mely kiállítási palota s egyszersmind az iparmúzeumnak is hajléka leend, fölépülhessen, szükség van a műbarátok, a hazafiak, honleányok pártfogására. Nem adakozásról van szó, hanem oly sorsjegyek vételéről, melyekkel kitűnő képeket lehet nyerni. Háromszáz mű — ötvenezer forint értékben — képezi a nyereménytárgyakat A művészek ingyen ajánlottak föl e célra szebbné szebb festvényeket. Valószínű, hogy a mivelt közönség is megteszi a magáét, véve a sorsjegyet, melynek ára másfél forint. Aki húsz jegyet vesz vagy ennyi vevőt gyűjt, annak a társulat 16 frtos rézmetszetű emléklappal kedveskedik. A sorsolás 1875 március 15-dikén lesz, hatósági fölügyelet mellett. * Szathmáry L-né asszony javára tegnapig kétszázhárom forint, egy arany, egy tallér és öt darab ezüstforintos gyűlt be szerkesztőségünknél. Ez összeget tegnap adtuk át a t. művésznőnek, ki fölkért bennünket, hogy köszönetet nyilvánítsuk mindazoknak, kik részvéttel emlékeztek meg róla. Megjegyezzük, hogy az adományokat számára ezentúl is örömest elfogadjuk. * A színházi játékrendnek csupán drámai részét kaptuk meg tegnap estig. Ez a következő: holnap 2-án, Kovács Gyula első föllépteül »Essex«, 4-én a »Lowoodi árva«, Kovács Gyulával, 6-án a »Makrancos hölgy« a Lendvai párral, 8-án a »Háromszéki leányok«. A jövő hétre kitűzvék: 9-én Kovács Gyula utósó vendégjátékát »Macbeth«, 11-én »A véletlen« Varga Jánostól, »Mi a jelszó« francia vígjáték először s a »Marcell«, 13-án »A szerelem iskolája« Rákosi Jenőtől először. 15-én »A strike«, Budán, 5-én »Jó barátok«, 7-én a »Csók,« 8-án »Alfonzul,« 11-én »Huszárcsíny,« 12-én »Gauthier Margit,« 14-én »Don Caesar de Bazan,« 15-én a »Szökő év.« * Az akadémia második osztályának holnapi ülésében tartja székfoglaló értekezését Jakab Elek evelezőtag, a levéltárakról átalában s különösen egy magyar államlevéltár szükségességéről. Azután Römer Flóris tesz jelenést Svéd- és Oroszországban tét tudományos utazásáról; végül Ribáry Ferenc értekezik, a rómaiak és hellenek jobbágyi viszonyairól. * A szerviták templomában ma d. e. tiz órakor, mint már írtuk, Kugler Flórián miséjét fogják előadni, Mozart »Tantum ergo«-jával, Ligouri »Graduale«-jával és Guglielmi »Offertórium«-ával, Hanisch karnagy vezetése alatt. A magán-énekrészeket Serimny Jozefa, Dárday Ernesztina, Nessi Aurélia úrhölgyek, Noszéda Gyula és Janik Ferenc fogják előadni; mind a zenekedvelők egyletének tagjai. * A budai várszínház tegnapelőtti műkedvelő előadása jól sikerült. A »szerencsétlen család« javára szépen jövedelmezett, mert a nézőtér egészen megtelt s Pestről is sokan mentek át a budai hölgyek és urak játékát nézni. És senki se bánhatta meg, ha átment. Ábrányi Kornél »Légyott«-jában Kiss Kornélia és Bolberitz Georgine k. a. tetszettek legjobban. Amaz egy kitűnően szép színpadi alak, olyan arccal, melyet nagyon sok művésznő irigyelhet tőle. Kiss Cecil k. a., Cserményi és Reviczky urak szintén kaptak tapsokat. M-me Dreyer »L’orgeilleuse« (a gőgös) című színdarabjában, mely száraz színpadi moralizálás, a már említett két kisasszonyon kívül Ziegler Anna és a Schindler nővérek vettek részt, kedvesen mutatva be francia társalgási képességüket, miután e darabot franciául játszották. Aztán Axsterné szül. Kiss Paula úrhölgy énekelte a »Dinorah« árnyéktáncdalát, s háromszori kihívásban részesült. Végül »Az első szerelem« című francia vígjátékot láttuk Martonffy Fr. fordításában. Kiss Kornélia k. a., Axsterné úrhölgy, Kedves és Rapy urak játszák főszerepeit. Mind a szereplőket, mind az előadás rendezőjét , Halmi Ferencet kitapsolták. A közreműködő budai hölgyekre minden bók nélkül mondhatjuk el, hogy nemcsak nemesszívűséget tanúsítottak egy szerencsétlen család iránt, hanem ügyességet is a színpadon. * Az egyetemi fiatalság ma is, mint minden évben, ünnepélyes menetben vonul ki a kerepesúti temetőbe. Az indulás délután három órakor lesz az egyetemi épület elől. A Batthyány Lajos, a többi vértanúk, ünnepelt írók, tanárok és a Forinyák Géza sírjait látogatják meg kegyelettel. * »Báró Imhof,« a fölsült iparlovag makacsan megtagad minden felvilágosítást, mely származására vonatkoznék. Hanem a vizsgáló sok szép adatot kap róla. Közelebb egy weidhofeni osztrák nagybirtokos irta róla, hogy tavaly báró Félits Ferenc név alatt a wartenbergi fürdőben volt s ott ő tőle 270 frt kölcsönt kért s aztán eltűnt. A károsult megküldé a fényképét s erről kiderült, hogy a wartenbergi báró Félits és a margitszigeti báró Imhof egy személy. * Az »Athenaeum« kiadásában közelebb a következő fordított művek jelennek meg: »Egy szív története,« Castelar Emil kétkötetes regénye; továbbá ugyancsak a nagyhírű spanyol politikusnak elragadó útirajzai: »A művészet, vallás és természet Olaszországban;« az első Beksics Gusztáv s ez utóbbi Szathmáry György fordításában; végül Ouida kétkötetes regénye, a »Cigarette.« * Vígjátéktárgy. Akár megtörtént, akár újdondászok költeménye, mindenesetre pikánt történet a következő. Egy grófnő valamelyik német kisvárosban ünnepély alkalmával sorsjegyeket ajándékozott a vén nevelőnőnek, a fiatal felolvasónőnek és a tanítónak. E két utóbbi szerette egymást s elhatárzák, hogy ha nyernek, összekelnek. A húzás után a tanító megkapva egy lapot, abból szomorúan látta, hogy mit sem nyertek, hanem a vén nevelőnő nyert nyolcvanezer tallért. Rögtön tervet főzött. Eldugta a lapot s udvarolni kezdett a vén nevelőnőnek, a kit meg is hódított a fiatal felolvasónő nagy bajára. Két hét múlva volt az esküvő, mely után a férj igy szólt nejéhez: »Tudod-e lelkem, hogy sorsjegyeddel nyolcvanezer tallért nyertél!« — »Oh én szerencsétlen! — jajgatott rá a nevelőnő — egy hó előtt eladtam a sorsjegyet a grófnőnek!« — »Lehetlen! De tán a grófnő lesz oly nemesszivű, hogy visszaadja.« — »Nem teheti kedvesem!, mert ő meg harmadnap a felolvasónőnek ajándékozta.« A tableaut, ha nem is történt meg, el lehet képzelni. * Loor János orgonaművész előadása szerdán d. u. három órakor lesz a józsefvárosi templomban. Játszani fogja Beethoven második szonátájának s Mendelssohn orgona-szonátájának egy-egy részét, Liszt »Dante«jának kivonatát, Bach D-moll toccatáját nagy A-moll fugáját. Közben Kajdácsy Matild k. a. énekli Stradella »O del mio dolce arcor «-ját s Szubolics Manó gordonkán játsza Mozart egy andantéját. A tiszta jövedelem fele a józsefvárosi orgona tökéletesítésére van felajánlva. Jegyek kaphatók a Rózsavölgyi- és Táborszky-féle műkereskedésekben, Szemek és Mayernél s a józsavárosi templommal szemben fekvő Szkállaféle gyógyszertárban. * Egyköltő* a legfőbb itélőszék előtt. Több év előtt egy földes ur jött Pestre, (előkelő nógrádi ♦ 1089