Fővárosi Lapok 1875. február (26-48. szám)

1875-02-02 / 26. szám

egy régi rézhúré, keze a papírhalmazok közt keres, szeme a harmadikszor szolgáló papír palimpheszusai közt el-elakad, vagy épen nem találja, a­mit keres; érve olyan, mint minden antique, jó és divatos, mert régi. Pulszky a sarkán fél körben forog, hogy oda nézzen, a­hová nem vág. Előadása mozgékony, mint arca és kezei. Hol a zsebében keresgél, hogy semmit se vegyen elő; hol összefonja a mellén, hogy ne szalasz­­sza el, a­mit megragadott; hol a levegőbe vág, hogy annál inkább találjon. Hangja hasonlít a hegedű egy olyan hó-húrjához, mely éles hangot hallat, sokat szol­gált már és mindig hamis hangot adott. Beszédét szel­lemesség jellemzi, mi nem sarkazmus, nem is hu­mor, hanem gúnyból és éléből szövődik kellemes cseve­géssé. Nem a bizonyítás, hanem a cáfolás szónoka ő. Lelkesedést soha sem fog gerjeszteni, de nevetést so­kat , haragot még többet. Nem véd, mindig támad; őt sem védik, hanem annál gyakrabban támadják. Mostani felszólalása olyan volt, mint midőn a poty­­kák tavába a haltenyésztő csukát ereszt, mely minde­­niket űzőbe veszi s a tó tükre éledni kezd, a viz tisz­tul, a potykák étvágya megjön és lustaságuk elmúlik. A költségvetési vitát voltakép nem is az előadó, ha­nem Pulszky nyitotta meg. Kármán és Máriássy Béla beszédeikkel leköte­lezték R­abuffet-t. Nem a zsúfolt társalgó­ és étte­rem, a nyüzsgő folyosó mutatták a­­holnap nagy ese­ményét , sem Szögyényi és Beöthy Ákos pártértekez­letei, Ürményi és Sennyey mosolygásai és sétái jelez­ték, hogy a­mi Máriássy önfeláldozása miatt halad, azért el nem marad, hanem Pulszky — mint Sennyey afic­eurje — tudatta: holnap lesz egy nagy és soha nem látott, soha nem hallott előadás. Itt van az erős Sennyey, emel hat mázsát, birkózott Bécsben és Bu­dán, huzamos­ idő után új fogásokkal erősödve, fel fog lépni komolyan és először, tessék megjelenni, én bírtam rá erre a nagy produkcióra. Az inpresario fogása sikerült. A ház majd min­den tagja helyén, a karzatok zsúfoltan, a főrendek mint heringek egymás hátára sózva várták a Sennyey beszédét. Sennyey a helyéről a Deák helye mögé szál­lott le. Monocl­ját megerősítette,,Ürményi és Cser­­nátony pedig a magukét föltették. És Sennyey másfél óráig beszélt. O, ki eddig az egyptomi szobrok me­revségével ült, most egy dárda feszességével állt. Csak nagyritkán mozdult s akkor is, mint a dárda hegye szokott, úgy villant monoklija. E merevség fifikus embert látszik elfedni, ki mindennek ismeri a határát és azontúl nem akar menni. Minden szava ki és meg volt mérve, mivel jól tudja, hogy azt a mér­ték­hivatalok újra mérlegelni fogják. Érvei axiómák, okoskodása röviden konkludál. A stylje egyszerű s nem pongyola. Szónoki figurát nem használ, képet is alig. Hangja szép és férfias, egész hanglajtorjával. Hangsúlyozása nemcsak mondatot és szót, hanem szótagot is ismer. Nézeteit vagy oly határozottsággal mondja, mely ellenmondást látszik tűrni, vagy oly bő palástba bur­kolja, hogy termetének minden gyönge­­sége el van takarva. Rokon tárgyakat úgy csoporto­sít, hogy az átmenet létezik, az összefüggés átvonul s a beszéd kerek egészet képez. Meg van beszédjében, a mi a kormánynak, a mi a háznak, s a mi vidéknek szól. Taglejtése nem változatos, inkább nem tud mit tenni karjaival, mikor azok olyan hosszúk és zsebe sincs, aztán nem is szokása a kezével dolgozni. Dolgozott ám a kezével is Ghyczy ellen ugyan­csak kíméletlenül Somsich Pál, ki­mutató- és hüvelyk­ujjait úgy fogja össze, mintha egy szipat tobákot őrizne, midőn gesztál. Szónoklata, mert szónokol, kerek egészet képez, telve csattanós érveléssel és beszédének alapgondolata ritornelle-ben ismétlő­dött többször. Műforma és szónoki alkotás tekin­tetében tanulmányozást érdemel. Beszédéről ugyanazt a megjegyzést tette egy ellenzéki képviselő, a­mit az atyjáéra mondott egykor Beöthy Ödön: »Ne éljenez­zétek, mert szalámit kiált és­­szappant árul.« A Somsich beszéde által felidézett vihar után jött az özönvíz. Jött Simonyi Ernő, ki jeles szónok volna, ha röviden beszélne, hanem hát most is két napig beszélt. A költségvetési vita vége be nem látható. Van a beszédből még, mint a vörös szalagból minden sza­tócsnál vagy hatvan vég, keskenyebb és szélesebb, finomabb és durvább a sokféle közönség igényeihez képest, Don Paeró­ ban mulassanak. Öltözéke páncélderekú kék faille selyem volt, fehér point csipkékkel és halvány rózsa­szín akácfürtökkel díszítve, hajában brilliánt ékszer, nyakán drága gyöngy. A legszeretetreméltóbb házi­asszony volt, ki egyszerre tudott élni a jelennek és jövőnek. Élénkité a körülte hullámzó köröket s tobor­zott a »protestáns bálra,« melyre Tisza Kálmánné­­val együtt már vagy kétszáz jegyet adtak el az elő­kelő körökben. Körülte a nőegyletek legbuzgóbb hölgyei közül sokat lehetett látni. Ott voltak: Veres Pálné, (egyleti elnök, fekete selyemben, szép ősi éksze­rekben,a­kit ezúttal is az egyleti tanoda komoly ügye hozott a fővárosba. Damj­anics Jánosné, gr. Zichy Pálné, (hímzett fehér selyemben, gyémántokkal,) gr. Berényi Ferencné, Kralovánszkyné, sat. Érdekes ven­dég volt gr. Bethlen Vilma, Klotild főhercegnő udvar­hölgye. A miniszterek közül Bartal és Szende B. (kik lányaik örömét élvezték,) az »ex«-ek közül Szlávy, Tóth Vilmos, gr. Festetich György jelentek meg. Ráth Károly főpolgármester szintén látható volt itt is, meg a másik két bálban is. A tánc tíz óra felé kezdődött és egyre fokozódó jókedvvel egész viradtig tartott és olyan véget ért, min­t »extra Hungáriám« aligha ér bál valahol. Reggel felé, mikor már a legkitartóbb táncosok is kimerülten húzódtak el a coulok­ fülkéibe, egyszerre új hang zendült föl, de nem mozdultak a lábak, s csak Pázmándy Béla és Almássy Viola ketten járták s a­hogy a Boriska mondja »A falu roszszá«-ban: »az andalgón kezdték, azután cicáztak s a kopogós után olyan frisét jártak, hogy mikor végtére el akarták hagyni, a frisével kétszer meg kellett szerezni;« de még akkor sem hagyták volna abba, ha Berkes Lajos égre-földre nem esküszik, hogy a világ minden kin­cséért sem bírja már tovább! E csárdás alatt a katonai zenekar, mely különben is csak éjfél után jelent meg, szépen fölszedte a sátorfáját és megszökött, igy aztán akarva nem akarva vége szakadt a bálnak, melynek — mint ebből is látszik — vidám mulatásban nem volt párja a farsangon. A női kör gyönyörű volt. Forinyák Gyuláné (díszes rózsaszínben, feketével,) a gr. Zichy Pálné kedves leányai, (fehérben, halvány rózsafüzérekkel,) Hollán Blanka és Hertelendy Gizela, (mindkettő fe­hér ruhában, világos kék díszítéssel,) Bérczy Margit (rózsákkal díszített fehér ruhában,) Csernovics Roxane (fehérben kék folyókákkal,) Földváry Jolán (zöldben,) Török Erzsike (rózsa színben,) Wittich Anna (Szeged­ről,) Flesch Ilona (margeuritekkel díszített rózsa­színben) gr. Keglevich Róza, Szende Anda (a minisz­ter leánya, fehérben,) Rudnyánszky Ilka (kék és rózsaszínben,) az Almássy nővérek (rózsaszínben,) Per­­czel Erzsike, Bartal­k­­a, (vörös tárlatában) Nyiry, Ala­­dárné (vörös selyemben, arany makkp­opáncsokkal,) Buday Sándorné (rózsaszínben fekete diszszel és szép ékszerekkel,) Sántáné Gaál Mari (fehér bársonyrecés selyemben) Tóth Erzsike, Návay Lenke (fehérben vö­rössel,) Takács k. a. (Aradról,) Kralovánszky Vilma (fehérben virágokkal,) b. Lal­ért Matild (fehérben rózsaszínnel,) Losonczy Bella, Horváth Emilia és Gizela (kékben,) Schoszberger k. a., Nagy Linda, Bu­­lyovszky Lilla (almaszin zöld selyemben blond csip­kékkel és t­ea rózsákkal díszítve,) gr. Bethlen Mar­git (fehérben) Justh Ilona (violaszin selyemben,) Czompóné, Fehérváryné, Biedermann bárónő (fehér selyemben, rózsafüzérekkel,) Orosz Róza (Borsodból, kékben,) Tarczali Berta, Máriássy Béláné (rózsaszín selyemben, meggyszín bársonynyal) — és még hányan de hányan voltak ott! De a szegény báltudósító feje sem káptalan, hogy emlékezetében meg tudjon tartani minden kedves arcot, meg szép nevet. Nem tud tehát máskint segíteni magán, mint a jóltevő ,s a többi­vel, melynek mit sem mondó betűit tágítva ki az olvasó képzelm­e egy igen széles keretté, azon belől a legde­­rültebb, legvidámabb, legszeretetreméltóbb arcok egész nagy csoportját illesztve. A füzértáncot Jankovich Aladár nyitotta meg a házi kisasszonynyal s ifj. Bánó József rendezte sok elevenséggel, mulattató figurákkal. A drága kotillen­­jeleket ezúttal az egylet tagjai által sajátkezűleg ősz­­tűzött ízléses szalagcsokrok pótolták, melyek bizo­nyára kedvesebb emlékek az obuigát baba, állatfej, papucs, szív és a többi más, szerencse-kártyák alak­jaira emlékezető, kötséges füzértánc-jelvényeknél. »Hatfontos vasgolyó« a nyakára annak, ki a nő­­képző egylet buzgó és szeretetreméltó hölgyeit, kik igy fáradnak, buzognak, kik komolyak a nőnevelés vezetésében s vidámak a bálban, úgy megtudta köze­­lébb szomoritani! A „nőképző egylet“ bálja. (Szombaton.) (E. B.) Az idei farsang ezen az éjen érte el tető­fokát. Három bál volt egyszerre: az »Európádban a nőképző egyleté, a redoutban az építészeké, a lövöl­dében pedig a lövészegyleté. A nőképző-egyleté dísze és vidámsága által egy­aránt kitűnt. Oly kedélyes volt, mintha csupa rokon vagy jó ismerős mulatott volna együtt az »Európa« díszes termeiben, melyek nem voltak túltömöttek, de üresen sem maradtak. A házi­asszony, gr. Teleki Sándorné (egyleti alel­nök) mindent elkövetett, hogy vendégei a legjob­­ b13 Fővárosi h­írek. * A De Gerando család szalonjában múlt vasár­nap Rogeard az első francia császárság alatti iroda­­dalomról tartott előadást. Noha e tárgy nem volt oly vonzó, mint az eddigiek, a hallgatóság mégis feszült figyelemmel kísérte a jeles francia író szellemes érte­kezését. Először is azt a kérdést veti föl, hogy az iro­dalom és művészetek fejlődéséhez okvetlenül szüksé­­ges-e a szabadság ? Ő szükségesnek tartja, habár sokan azt vetik ellen, hogy önkényuralom alatt is volt néha fényes irodalmi korszak. De a Perikies korát nem lehet számítani, mert a görögök akkor szabadok voltak, az Augusztus császárét sem, mert hisz az alatta élt legnagyobb írók még a császárság előtt tá­madtak. A XIV. Lajos korszaka azonban minden­esetre erős érv, mert az ő kény­uralma alatt az iro­dalom csakugyan fényes volt. Csakhogy —jegyzé meg Rogeard,— ez az irodalom is csak külső alakban, for­mában remek, nagy eszmék, az emberiséget érdeklő társadalmi kérdések hiányzanak belőle. E pontnál azonban Rogeard ach­illsarka fordul felénk, az t. i. hogy ő az irodalomtörténetet politikai s nem széptani szempontból tárgyalja. Ezért tagadja meg a tartal­mat oly korszaktól, melynek Moliéreje támadt, ki az emberi természet örök gyöngéit festve, maradandób­bat, tartósabbat adott tartalomban is, mintha változás alá eső társadalmi eszméket s kérdéseket karolt volna föl. Áttérve a nagy Napoleon uralmára, Rogeard fej­tegető, hogy oly erőszakos zsarnokság alatt, minő az övé volt, a művészet, s a művészetnek legszebb kifeje­zése nem virágozhatik. Az író vagy parancs szerint ír, vagy üldözés tárgya lesz. Napóleon szerette az iro­dalmat, mint minden zsarnok, ha belátja, hogy annak hatalma nagyobb, mint az övé, s ezért vagy hizeleg az írónak, vagy üldözi őt. A császárság alatt voltak még írók a múlt századból, kik csöndesen folytatták munkájukat, mint Lebrun, e francia Pindár, inkább az alak, mint az eszme művésze; Ducis, e hősi jellemű költő, kit a körülmények gátoltak meg, hogy nagyiró legyen, s Delille a leiró iskola alapitója, ki a jó ég tudja, hány zivatart, napkeltét és napnyugtát irt le. Voltak aztán oly írók, kik magukat egészen átad­ták a császárságnak, mint Fontanes, Luce de Lanci­­val (ki megéneklé Mária Terézia halálát, Mária Lujza férjhez menetelét, jó díjért.) sat. Aztán irók, mint Stael asszony és Chateubriand, kik ellenszegültek a császárságnak. Végre fiatal irók, kik Napóleon alatt kezdték el pályájukat. Minden irodalmi műág közt csak vígjáték és mese virágzott a császárság alatt. Picard írt néhány elmés színművet, (Les petits bour­geois­, sat.) Le Mercier is kitűnt, Arnaud meséi pedig valódi remekek. A rokonszenves Arnaud nem arany lánccal volt kötve Napóleonhoz, hanem valóban szívből szerette őt, s volt bátorsága néha ellenmon­dani legyőzhetetlen urának. Egyszer Napóleon mondá neki: »Írjunk együtt egy színdarabot.« ő pedig azt fe­lelte: »Jól van, de előbb készítsünk együtt egy csata­tervet.« Arnaud nem tűrhette, ha darabjait kifütyül­ték a színházban. »Én — úgy­mond — csúfolhatom a közönséget, de annak nem szabad engemet csú­folnia.« Lemercier ellenben igen hidegvérű volt. Ha figyelmeztették, hogy fütyölnek, azt mondta rá: »Nem sokára még jobban is fognak fütyölni!« Rogeard azzal végző vasárnapi felolvasását, hogy Arnaud »Le Coli­­macon« és »La Feville című szép költeményeit elsza­valta. * A költségvetési vita iránt folyvást nagy az érde­keltség. A ház tegnap is tömve volt, s a hölgyi karza­ton igen díszes és nagyszámú női közönség jelent meg. A vitát gr. Lónyay Menyhért nyitotta meg s egész részletes pénzügyi tervezetet adott elő, kiter­jeszkedve a költségvetés majd mindenik pontjára. A részletekből megemlítjük, hogy a képviselői napidíjak helyett átalányt ajánl s a hadügyi költségekből két milliót vél megtakaríthatónak; a mostani deficitből tizenkét milliót a kölcsön fedezvén, a többi tizenhá­rom millióra elfogadta az adóügyi bizottság által ed­dig tárgyalt javaslatokat. Második s egyszersmind utósó szónok Bartal Gy. miniszter volt, ki leginkább Sennyey bárót igyekezett cáfolni, védve az adófeleme­lést, s végül páthoszszal jelenté ki, hogy a bajainkból való kibontakozás iránt bízik a nemzet szerencsecsil­lagában. Ma az ünnep miatt nem lesz ülés, holnap először Tisza Kálmán fog beszélni. * A kisdedévé egyesület vasárnap tartott vá­lasztmányi ülése örvendetes képét adta az egylet te­vékeny fejlődésének. A gyűjtő osztály, Tisza Kálmán­ná vezetése alatt, kérő leveleket intézett a budapesti pénzintézetekhez, aláírási íveket osztott szét a tagok közt, közvacsorát rendez s a böjtben színi előadást tart. A tanügyi szakosztály az intézeti képezdőben jósikerű vizsgákat tartott s Peregriny Elek jelentése a tanárok közül különösen d. Schermannt emelte ki. A vagyonkezelő osztály— Pilaszanovits József pénz­tárnoki jelentése szerint — elintézte az egylet pénz­ügyeit. A terjesztő osztály elnökségét Szentkirályi Mór nem fogadván el, erre báró Simonyi Lajost vá­­l­aszták meg. Intézkedtek továbbá, hogy a kormány­hoz segélyért folyamodnak, a város által ajándékozott telket átveszik, az intézet építésére lépéseket tesznek, a hátralékokat behajtják s alapító leveleket állíta­nak ki. * Farsang. Mára viradó éjjel a korcsolya­­egylet nagy bálja zajlott le, melyről már csak a jövő számunkban adhatunk leírást. — Holnap este pedig a »protestáns árvaházi bál« lesz ugyanott, a redout nagy termében. Eddig e bálokat a kisebbik teremben rendezték, de most oly örvendetesen meg­nőtt a közönsége, hogy az a helyiség már szűk volna számára. — A gazdasszony-egylet álarcos bál­jának jövedelme, a még be nem számolt 185 frttal. *

Next