Fővárosi Lapok 1875. február (26-48. szám)
1875-02-02 / 26. szám
egy régi rézhúré, keze a papírhalmazok közt keres, szeme a harmadikszor szolgáló papír palimpheszusai közt el-elakad, vagy épen nem találja, amit keres; érve olyan, mint minden antique, jó és divatos, mert régi. Pulszky a sarkán fél körben forog, hogy oda nézzen, ahová nem vág. Előadása mozgékony, mint arca és kezei. Hol a zsebében keresgél, hogy semmit se vegyen elő; hol összefonja a mellén, hogy ne szalaszsza el, amit megragadott; hol a levegőbe vág, hogy annál inkább találjon. Hangja hasonlít a hegedű egy olyan hó-húrjához, mely éles hangot hallat, sokat szolgált már és mindig hamis hangot adott. Beszédét szellemesség jellemzi, mi nem sarkazmus, nem is humor, hanem gúnyból és éléből szövődik kellemes csevegéssé. Nem a bizonyítás, hanem a cáfolás szónoka ő. Lelkesedést soha sem fog gerjeszteni, de nevetést sokat , haragot még többet. Nem véd, mindig támad; őt sem védik, hanem annál gyakrabban támadják. Mostani felszólalása olyan volt, mint midőn a potykák tavába a haltenyésztő csukát ereszt, mely mindeniket űzőbe veszi s a tó tükre éledni kezd, a viz tisztul, a potykák étvágya megjön és lustaságuk elmúlik. A költségvetési vitát voltakép nem is az előadó, hanem Pulszky nyitotta meg. Kármán és Máriássy Béla beszédeikkel lekötelezték Rabuffet-t. Nem a zsúfolt társalgó és étterem, a nyüzsgő folyosó mutatták aholnap nagy eseményét , sem Szögyényi és Beöthy Ákos pártértekezletei, Ürményi és Sennyey mosolygásai és sétái jelezték, hogy ami Máriássy önfeláldozása miatt halad, azért el nem marad, hanem Pulszky — mint Sennyey aficeurje — tudatta: holnap lesz egy nagy és soha nem látott, soha nem hallott előadás. Itt van az erős Sennyey, emel hat mázsát, birkózott Bécsben és Budán, huzamos idő után új fogásokkal erősödve, fel fog lépni komolyan és először, tessék megjelenni, én bírtam rá erre a nagy produkcióra. Az inpresario fogása sikerült. A ház majd minden tagja helyén, a karzatok zsúfoltan, a főrendek mint heringek egymás hátára sózva várták a Sennyey beszédét. Sennyey a helyéről a Deák helye mögé szállott le. Monoclját megerősítette,,Ürményi és Csernátony pedig a magukét föltették. És Sennyey másfél óráig beszélt. O, ki eddig az egyptomi szobrok merevségével ült, most egy dárda feszességével állt. Csak nagyritkán mozdult s akkor is, mint a dárda hegye szokott, úgy villant monoklija. E merevség fifikus embert látszik elfedni, ki mindennek ismeri a határát és azontúl nem akar menni. Minden szava ki és meg volt mérve, mivel jól tudja, hogy azt a mértékhivatalok újra mérlegelni fogják. Érvei axiómák, okoskodása röviden konkludál. A stylje egyszerű s nem pongyola. Szónoki figurát nem használ, képet is alig. Hangja szép és férfias, egész hanglajtorjával. Hangsúlyozása nemcsak mondatot és szót, hanem szótagot is ismer. Nézeteit vagy oly határozottsággal mondja, mely ellenmondást látszik tűrni, vagy oly bő palástba burkolja, hogy termetének minden gyöngesége el van takarva. Rokon tárgyakat úgy csoportosít, hogy az átmenet létezik, az összefüggés átvonul s a beszéd kerek egészet képez. Meg van beszédjében, a mi a kormánynak, a mi a háznak, s a mi vidéknek szól. Taglejtése nem változatos, inkább nem tud mit tenni karjaival, mikor azok olyan hosszúk és zsebe sincs, aztán nem is szokása a kezével dolgozni. Dolgozott ám a kezével is Ghyczy ellen ugyancsak kíméletlenül Somsich Pál, kimutató- és hüvelykujjait úgy fogja össze, mintha egy szipat tobákot őrizne, midőn gesztál. Szónoklata, mert szónokol, kerek egészet képez, telve csattanós érveléssel és beszédének alapgondolata ritornelle-ben ismétlődött többször. Műforma és szónoki alkotás tekintetében tanulmányozást érdemel. Beszédéről ugyanazt a megjegyzést tette egy ellenzéki képviselő, amit az atyjáéra mondott egykor Beöthy Ödön: »Ne éljenezzétek, mert szalámit kiált ésszappant árul.« A Somsich beszéde által felidézett vihar után jött az özönvíz. Jött Simonyi Ernő, ki jeles szónok volna, ha röviden beszélne, hanem hát most is két napig beszélt. A költségvetési vita vége be nem látható. Van a beszédből még, mint a vörös szalagból minden szatócsnál vagy hatvan vég, keskenyebb és szélesebb, finomabb és durvább a sokféle közönség igényeihez képest, Don Paeró ban mulassanak. Öltözéke páncélderekú kék faille selyem volt, fehér point csipkékkel és halvány rózsaszín akácfürtökkel díszítve, hajában brilliánt ékszer, nyakán drága gyöngy. A legszeretetreméltóbb háziasszony volt, ki egyszerre tudott élni a jelennek és jövőnek. Élénkité a körülte hullámzó köröket s toborzott a »protestáns bálra,« melyre Tisza Kálmánnéval együtt már vagy kétszáz jegyet adtak el az előkelő körökben. Körülte a nőegyletek legbuzgóbb hölgyei közül sokat lehetett látni. Ott voltak: Veres Pálné, (egyleti elnök, fekete selyemben, szép ősi ékszerekben,akit ezúttal is az egyleti tanoda komoly ügye hozott a fővárosba. Damjanics Jánosné, gr. Zichy Pálné, (hímzett fehér selyemben, gyémántokkal,) gr. Berényi Ferencné, Kralovánszkyné, sat. Érdekes vendég volt gr. Bethlen Vilma, Klotild főhercegnő udvarhölgye. A miniszterek közül Bartal és Szende B. (kik lányaik örömét élvezték,) az »ex«-ek közül Szlávy, Tóth Vilmos, gr. Festetich György jelentek meg. Ráth Károly főpolgármester szintén látható volt itt is, meg a másik két bálban is. A tánc tíz óra felé kezdődött és egyre fokozódó jókedvvel egész viradtig tartott és olyan véget ért, mint »extra Hungáriám« aligha ér bál valahol. Reggel felé, mikor már a legkitartóbb táncosok is kimerülten húzódtak el a coulok fülkéibe, egyszerre új hang zendült föl, de nem mozdultak a lábak, s csak Pázmándy Béla és Almássy Viola ketten járták s ahogy a Boriska mondja »A falu roszszá«-ban: »az andalgón kezdték, azután cicáztak s a kopogós után olyan frisét jártak, hogy mikor végtére el akarták hagyni, a frisével kétszer meg kellett szerezni;« de még akkor sem hagyták volna abba, ha Berkes Lajos égre-földre nem esküszik, hogy a világ minden kincséért sem bírja már tovább! E csárdás alatt a katonai zenekar, mely különben is csak éjfél után jelent meg, szépen fölszedte a sátorfáját és megszökött, igy aztán akarva nem akarva vége szakadt a bálnak, melynek — mint ebből is látszik — vidám mulatásban nem volt párja a farsangon. A női kör gyönyörű volt. Forinyák Gyuláné (díszes rózsaszínben, feketével,) a gr. Zichy Pálné kedves leányai, (fehérben, halvány rózsafüzérekkel,) Hollán Blanka és Hertelendy Gizela, (mindkettő fehér ruhában, világos kék díszítéssel,) Bérczy Margit (rózsákkal díszített fehér ruhában,) Csernovics Roxane (fehérben kék folyókákkal,) Földváry Jolán (zöldben,) Török Erzsike (rózsa színben,) Wittich Anna (Szegedről,) Flesch Ilona (margeuritekkel díszített rózsaszínben) gr. Keglevich Róza, Szende Anda (a miniszter leánya, fehérben,) Rudnyánszky Ilka (kék és rózsaszínben,) az Almássy nővérek (rózsaszínben,) Perczel Erzsike, Bartalka, (vörös tárlatában) Nyiry, Aladárné (vörös selyemben, arany makkpopáncsokkal,) Buday Sándorné (rózsaszínben fekete diszszel és szép ékszerekkel,) Sántáné Gaál Mari (fehér bársonyrecés selyemben) Tóth Erzsike, Návay Lenke (fehérben vörössel,) Takács k. a. (Aradról,) Kralovánszky Vilma (fehérben virágokkal,) b. Lalért Matild (fehérben rózsaszínnel,) Losonczy Bella, Horváth Emilia és Gizela (kékben,) Schoszberger k. a., Nagy Linda, Bulyovszky Lilla (almaszin zöld selyemben blond csipkékkel és tea rózsákkal díszítve,) gr. Bethlen Margit (fehérben) Justh Ilona (violaszin selyemben,) Czompóné, Fehérváryné, Biedermann bárónő (fehér selyemben, rózsafüzérekkel,) Orosz Róza (Borsodból, kékben,) Tarczali Berta, Máriássy Béláné (rózsaszín selyemben, meggyszín bársonynyal) — és még hányan de hányan voltak ott! De a szegény báltudósító feje sem káptalan, hogy emlékezetében meg tudjon tartani minden kedves arcot, meg szép nevet. Nem tud tehát máskint segíteni magán, mint a jóltevő ,s a többivel, melynek mit sem mondó betűit tágítva ki az olvasó képzelme egy igen széles keretté, azon belől a legderültebb, legvidámabb, legszeretetreméltóbb arcok egész nagy csoportját illesztve. A füzértáncot Jankovich Aladár nyitotta meg a házi kisasszonynyal s ifj. Bánó József rendezte sok elevenséggel, mulattató figurákkal. A drága kotillenjeleket ezúttal az egylet tagjai által sajátkezűleg ősztűzött ízléses szalagcsokrok pótolták, melyek bizonyára kedvesebb emlékek az obuigát baba, állatfej, papucs, szív és a többi más, szerencse-kártyák alakjaira emlékezető, kötséges füzértánc-jelvényeknél. »Hatfontos vasgolyó« a nyakára annak, ki a nőképző egylet buzgó és szeretetreméltó hölgyeit, kik igy fáradnak, buzognak, kik komolyak a nőnevelés vezetésében s vidámak a bálban, úgy megtudta közelébb szomoritani! A „nőképző egylet“ bálja. (Szombaton.) (E. B.) Az idei farsang ezen az éjen érte el tetőfokát. Három bál volt egyszerre: az »Európádban a nőképző egyleté, a redoutban az építészeké, a lövöldében pedig a lövészegyleté. A nőképző-egyleté dísze és vidámsága által egyaránt kitűnt. Oly kedélyes volt, mintha csupa rokon vagy jó ismerős mulatott volna együtt az »Európa« díszes termeiben, melyek nem voltak túltömöttek, de üresen sem maradtak. A háziasszony, gr. Teleki Sándorné (egyleti alelnök) mindent elkövetett, hogy vendégei a legjob b13 Fővárosi hírek. * A De Gerando család szalonjában múlt vasárnap Rogeard az első francia császárság alatti irodadalomról tartott előadást. Noha e tárgy nem volt oly vonzó, mint az eddigiek, a hallgatóság mégis feszült figyelemmel kísérte a jeles francia író szellemes értekezését. Először is azt a kérdést veti föl, hogy az irodalom és művészetek fejlődéséhez okvetlenül szükséges-e a szabadság ? Ő szükségesnek tartja, habár sokan azt vetik ellen, hogy önkényuralom alatt is volt néha fényes irodalmi korszak. De a Perikies korát nem lehet számítani, mert a görögök akkor szabadok voltak, az Augusztus császárét sem, mert hisz az alatta élt legnagyobb írók még a császárság előtt támadtak. A XIV. Lajos korszaka azonban mindenesetre erős érv, mert az ő kényuralma alatt az irodalom csakugyan fényes volt. Csakhogy —jegyzé meg Rogeard,— ez az irodalom is csak külső alakban, formában remek, nagy eszmék, az emberiséget érdeklő társadalmi kérdések hiányzanak belőle. E pontnál azonban Rogeard achillsarka fordul felénk, az t. i. hogy ő az irodalomtörténetet politikai s nem széptani szempontból tárgyalja. Ezért tagadja meg a tartalmat oly korszaktól, melynek Moliéreje támadt, ki az emberi természet örök gyöngéit festve, maradandóbbat, tartósabbat adott tartalomban is, mintha változás alá eső társadalmi eszméket s kérdéseket karolt volna föl. Áttérve a nagy Napoleon uralmára, Rogeard fejtegető, hogy oly erőszakos zsarnokság alatt, minő az övé volt, a művészet, s a művészetnek legszebb kifejezése nem virágozhatik. Az író vagy parancs szerint ír, vagy üldözés tárgya lesz. Napóleon szerette az irodalmat, mint minden zsarnok, ha belátja, hogy annak hatalma nagyobb, mint az övé, s ezért vagy hizeleg az írónak, vagy üldözi őt. A császárság alatt voltak még írók a múlt századból, kik csöndesen folytatták munkájukat, mint Lebrun, e francia Pindár, inkább az alak, mint az eszme művésze; Ducis, e hősi jellemű költő, kit a körülmények gátoltak meg, hogy nagyiró legyen, s Delille a leiró iskola alapitója, ki a jó ég tudja, hány zivatart, napkeltét és napnyugtát irt le. Voltak aztán oly írók, kik magukat egészen átadták a császárságnak, mint Fontanes, Luce de Lancival (ki megéneklé Mária Terézia halálát, Mária Lujza férjhez menetelét, jó díjért.) sat. Aztán irók, mint Stael asszony és Chateubriand, kik ellenszegültek a császárságnak. Végre fiatal irók, kik Napóleon alatt kezdték el pályájukat. Minden irodalmi műág közt csak vígjáték és mese virágzott a császárság alatt. Picard írt néhány elmés színművet, (Les petits bourgeois, sat.) Le Mercier is kitűnt, Arnaud meséi pedig valódi remekek. A rokonszenves Arnaud nem arany lánccal volt kötve Napóleonhoz, hanem valóban szívből szerette őt, s volt bátorsága néha ellenmondani legyőzhetetlen urának. Egyszer Napóleon mondá neki: »Írjunk együtt egy színdarabot.« ő pedig azt felelte: »Jól van, de előbb készítsünk együtt egy csatatervet.« Arnaud nem tűrhette, ha darabjait kifütyülték a színházban. »Én — úgymond — csúfolhatom a közönséget, de annak nem szabad engemet csúfolnia.« Lemercier ellenben igen hidegvérű volt. Ha figyelmeztették, hogy fütyölnek, azt mondta rá: »Nem sokára még jobban is fognak fütyölni!« Rogeard azzal végző vasárnapi felolvasását, hogy Arnaud »Le Colimacon« és »La Feville című szép költeményeit elszavalta. * A költségvetési vita iránt folyvást nagy az érdekeltség. A ház tegnap is tömve volt, s a hölgyi karzaton igen díszes és nagyszámú női közönség jelent meg. A vitát gr. Lónyay Menyhért nyitotta meg s egész részletes pénzügyi tervezetet adott elő, kiterjeszkedve a költségvetés majd mindenik pontjára. A részletekből megemlítjük, hogy a képviselői napidíjak helyett átalányt ajánl s a hadügyi költségekből két milliót vél megtakaríthatónak; a mostani deficitből tizenkét milliót a kölcsön fedezvén, a többi tizenhárom millióra elfogadta az adóügyi bizottság által eddig tárgyalt javaslatokat. Második s egyszersmind utósó szónok Bartal Gy. miniszter volt, ki leginkább Sennyey bárót igyekezett cáfolni, védve az adófelemelést, s végül páthoszszal jelenté ki, hogy a bajainkból való kibontakozás iránt bízik a nemzet szerencsecsillagában. Ma az ünnep miatt nem lesz ülés, holnap először Tisza Kálmán fog beszélni. * A kisdedévé egyesület vasárnap tartott választmányi ülése örvendetes képét adta az egylet tevékeny fejlődésének. A gyűjtő osztály, Tisza Kálmánná vezetése alatt, kérő leveleket intézett a budapesti pénzintézetekhez, aláírási íveket osztott szét a tagok közt, közvacsorát rendez s a böjtben színi előadást tart. A tanügyi szakosztály az intézeti képezdőben jósikerű vizsgákat tartott s Peregriny Elek jelentése a tanárok közül különösen d. Schermannt emelte ki. A vagyonkezelő osztály— Pilaszanovits József pénztárnoki jelentése szerint — elintézte az egylet pénzügyeit. A terjesztő osztály elnökségét Szentkirályi Mór nem fogadván el, erre báró Simonyi Lajost választák meg. Intézkedtek továbbá, hogy a kormányhoz segélyért folyamodnak, a város által ajándékozott telket átveszik, az intézet építésére lépéseket tesznek, a hátralékokat behajtják s alapító leveleket állítanak ki. * Farsang. Mára viradó éjjel a korcsolyaegylet nagy bálja zajlott le, melyről már csak a jövő számunkban adhatunk leírást. — Holnap este pedig a »protestáns árvaházi bál« lesz ugyanott, a redout nagy termében. Eddig e bálokat a kisebbik teremben rendezték, de most oly örvendetesen megnőtt a közönsége, hogy az a helyiség már szűk volna számára. — A gazdasszony-egylet álarcos báljának jövedelme, a még be nem számolt 185 frttal. *