Fővárosi Lapok 1875. március (49-72. szám)

1875-03-02 / 49. szám

los munkákat Kovács András, a szobrászatiakat Marschalkó Vilmos, az aranydíszítéseket T­e­i­c­h­e­r­­ Károly helybeli iparosok készíték. Az egész terem százharmincezer forintba kerül. Hátra vannak azon­ban még a széles márvány karzat fölött lévő hat üres fal freskóképei. Oda e tárgyak vannak kijelölve: Tak­sony fejedelem átveszi Budavár kulcsait, IV. Béla visszatérése Budavárába, Mátyás király budai bevo­nulása, Buda visszafoglalása a töröktój, a pesti nagy árvíz, a fővárosok egyesülése allegóriában. E képeket jeles hazai képírók fogják festeni, ha a közgyűlés megszavazza rá a költséget. A melléktermek és szo­bák is igen szépek, a lépcsőház pedig impozant hatá­sú. A mérnök- és építész-egylet meghívott tagjai, a város elöljárói, képviselői, sőt, mind kifejezték elis­merésüket Steindl Imre építész-tanárnak. Az egész épület nyolcszázezer forintba került. * Rövidhírek. A kreton és jelmez-pikniket ma tartja meg a nőipar-egylet a »Hungária« termé­ben s az előjelekből ítélve, díszes és látogatott mu­latság lesz. — A képviselőház megürült elnöki szé­kére több jelöltet emlegetnek: Ghyczy Kálmánt, Bittót, Várady Gábort. — A központi erőbel­­nőegylet vasárnap tartott gyermek-ünnepélye, (já­tékokkal, magyar szavalatokkal, sat.) igen jól si­került s sokan voltak jelen , többi közt Majláth Györgyné védnöknő , Rosenzweig Saphir Sarolta asszony, e buzgó elnöknő, több főrangú hölgy sat. — A kaszinó vasárnapi Széchenyi-lakomájában 65 tag vett részt s az emlékserlegből gr. Majláth György ivott, kegyelettel emlékezve meg az elhunyt nagy férfiról; b. Podmaniczky Frigyes, gr. Lónyay Menyhért és b. Eötvös Dénes is mondtak toasztokat, ez utóbbi Deák Ferencet éltetve. — A lovarda­egylet elnökének ismét gróf Szapáry Antalt vá­laszték meg. — A közoktatásügyminiszter nyil­vános köszönetet mond gr. Zichy Pál Ferencnek a bikszárdi községi iskolai alapvagyon gyarapítására tett földadományáért. — A budai árvaház javára rendezendő hangversenyt, melyet múlt pénteken Schweida hirtelen megbetegülése miatt el kellett ha­lasztani, csütörtökön este tartják meg. — A jégpá­lyán vasárnap délután zeneszó mellett élénk zárün­nepély volt. — A népszínház bizottsága felszólítja mindazokat, kik e célra összeget írtak alá, hogy azt fizessék be; a nagyobb összegek negyedrészét márc. 10-dikéig. — Thewrewk Árpád tanár »Mire való az a görög nyelv« címmel röpiratot adott ki pro et contra levelek alakjában, a görög nyelv tanítása érdeké­ben. — Muttnyánszky Ádám budapesti aljárásbiró eljegyezte Saager Sarolta kisasszonyt, özv. Saager Jakabné leányát. — A reboutban vasárnap este hangverseny-estély volt a Mollináry és és Alfoldi ez­­redek zenekaraival. — A »Vasárnapi Újság« csinos rajzban közli a komáromi alházat, fákkal környezeti udvarával, a­hol Jókai Mór született. — A Liszt­egylet tagjai Mátyás napján szép babérkoszorút nyújtottak át Engesszer Mátyás karnagyuknak, elis­merésük jeléül. — Wehner József, az első hazai takarékpénztár tisztviselője, pénteken rövid szenvedés után elhunyt, 27 éves korában, s vasárnap temették el. — Boskovitz Lipót könyvvivőt, ki Abeles bor­­kereskedőnél két ezrest alattomosan elsikkasztott, a fenyitőszék egyévi börtönre ítélte. — A H­­orváth­­kert színkörét megvizsgálják s ha csakugyan roska­tag, el is h­ordatják; legalább nem fog benne meg­bukni több magyar színigazgató. — Buda területe a szántóföldekkel, szőllőkkel, erdőkkel együtt 17,000 magyar holdat tesz, hozzá számítva a Duna tükré­nek felét is. — A nagy vámház raktárai rendesen üresek ; a múlt hét utosó napján például csak három­száz mázsányi küldemény érkezett bele; csempésze­tet ott még csak egyszer födöztek föl: kávé közé ra­kott szivart. — Babes Vince képviselő Győző fiát nyolcnapi fogságra ítélte a fenyitőszék, mivel 1873-as­ 214 ki katona kötelezettségének nem tett eleget s pere tárgyalására is elő kellett vezettetni. — A budapesti ügyvédi kamara irodáját ideiglenesen a kalap utcai 6. sz. házban nyiták meg s minden beadványt ott fo­gadtak el d. e. 9—12 s d. u. 2—5 órakor. — Az állatkert igazgatósága e tavaszon kísérletet tesz olasz méhekkel s e célra tiz törzset kap Bolognából. * Helyreigazítás. Vasárnapi számunk vidéki hír­rovatában az elhunytak közt Farnos Elekné csa­ládneve hibásan jelent meg Tarnos­nak.­­ A szer­kesztői üzenetek közt pedig »Az ültetvények«-re vonatkozó sorok utósa előtti pontjában néhány szó véletlenül kimaradt, s e pont második része így olva­sandó : »mintha egy olyan hosszú cikkből ol­vasná, melynek széles körmondatos és száraz előadása nem szépirodalmi lap stíljéhez van szabva.« ** Vidéki hírek. A pápai nőegylet vidám »közvacsorá«-t rendezett szombaton a »Griff« foga­dóban , vagy harmadfélszáz teríték, jó vacsora, jó ze­ne (a Cseresnyés Károlyé) és lelkes toasztok voltak a nőegyletre, a buzgó nőkre, áldozatkész férjekre sat; miután az estélyt főleg a társasélet élénkítésére ren­dezték, (mely cél el is jön érve,) tiszta jövedelem fő­leg a tombolajegyek eladásából gyűlt be vagy száz­harminc forint. — Vácott Tóth Julia kisasszonyt, dr. Kerkapoly Gyula fővárosi orvos, a volt­ pénzügyér unokaöcscse jegyezte el. — P.­Szent-Mártonban a múlt napokban volt Tóth István fiatal ügyvéd és Szénásy Mariska k. a. esküvője. — Kovács Sándor nagyenyedi mérnök jelentést tett az erdélyi ref. egy­háztanácsnak, hogy ő úrbéri kötvényekben húszezer forint alapítványt tesz a székely iskolák és templomok céljaira, úgy azonban, hogy a­míg ő, édes­anyja és testvérei élnek, ez összeg kamatait ők húzzák. Bécsi hírek. *** Ofenheimot — mint már vasárnap jelen­tettük — mind a kilenc vádpont alól fölmentet­te az esküdtszék. Lehrl Gusztáv, mint az esküd­tek elöljárója nyilvánítá ki az ítéletet. Vádlottat a Herz lovagnak tett fizetésekben csupán három es­küdt találta vétkesnek; a mérnököknek és az enged­ményeseknek adott pénz dolgában is három ; a ne­gyedik pontban kettő; a telekmegváltásokban egy sem; a talpfák ügyében csak egy; az anyagszállítás­ban öt; a forgalmi eszközök dolgában egy sem; a Brassey-vel kötött zárszámadásban csak kettő. A töb­bi arra szavazott, hogy »nem vétkes.« A hallgatóság éljent rúgott ez ítéletre s az elnöknek csendre kellett inteni az éljenzőket, de midőn az ítéletet »Ő Felsége nevében« kimondá, mely szerint Ofenheim lovag fölmentetett s a perköltséget ennélfogva az állam viseli, a közönség újra kifejezte tetszését, az elnök pedig megrovását. Ez a tetszésnyilatkozat bélyegző Becs erkölcsi érzületére. Örvend azon, hogy megme­nekült egy eszes szédelgő, ki kárt okozott a részvé­nyeseknek, és az államnak, s kit ha az esküdtek nem találtak vétkesnek, csak abból az indokból indulha­­tok ki, hogy ilyen vétkes a szédelgés éveiben volt min­denütt elég s miért lakoljon csak egy? Egyébiránt történt is elég, mi az esküdtek szigorát meglazíthat­ta. A közvádló néhány vádpontot kénytelen volt visz­­szavonni; b. Hern elnök (elég tapintatlanul) oly leve­let küldött b. Wittmannak, mely a bírói függetlensé­get ép úgy megsebző, mint az elnököt; a pert megin­dító Banhans miniszter, kompromitáltatva a per által, szabadságidőt kapott; az erkölcsi elvektől független sajtó egy része Ofenheim mellett működött; az új »Pressé«-t és az ítéletmondás napján , olyan cikk miatt foglalták le, mely rászalta az Ofenheim peré­ben ítélő bíróság pártos eljárását; aztán maga Ofen­­heim is erősen tudta védni ügyét, szóvirágokkal és bá­torsággal, kényekkel és elájulásokkal. Denique, az es­küdtek nem találták vétkesnek, nagy örömére mind­azoknak, kik felebarátaik kárán gazdagodtak s Ofen­­heim elvét követték: »erkölcstannal nem építünk vas­utakat!« A pör, mely az erkölcstelenség annyi iszap­ját veté fölszínre, olyan enyhe ítélettel végződött, melyre Bécs nem lehet büszke. Annyit jelent az, hogy »szabad károsítani a részvényest is, az államot is, csak ügyesen történjék.« A gschaftelők és furfangos prókátorok örvendhetnek, de nem örvendenek az igazak és jók, és nem igen örvend az a fejedelem, ki nem oly rég azt az óhajtását fejezte ki, hogy a tisztes­séges munka napjai térjenek vissza Ausztriába. Saj­nos, hogy a népbirák ítélete nem mozdu­l elő e ne­mes óhajtás teljesedését. A rászedettek, a károsultak nem kapván igazságot, okvetlenül a rászedők kapnak újra vérszemet. A kéthavi pernek azonban — ez íté­let dacára is — lesz erkölcsi eredménye, miután a nyilvánosság előtt megbélyegzett nyerészkedő főurak és híres kitűnőségek piruló arcái nem mennek egyha­mar feledségbe s tán még némely esetben visszariasz­tó például is szolgálhatnak. Kár, hogy a pert nem olyan miniszter kezdte meg,­­ha ugyan volt olyan,­ a­kinek keze egészen tisztán maradt a szédelgési kor­­szak nyereséghajhászatában. Akkor alkalmasint olyan vége lett volna, mely a szigorú erkölcs elveinek in­kább megfelel. Ofenheim különben ez ítélet után sem járhat emelt fővel. A­mit ő e perben elvesztett, nem nyerheti többé vissza, s az csak igen szomorú elégtételéül szolgálhat neki, hogy »ellenségei« is tönkre mentek e pör által: Banhans miniszter, a pör megindítója, szabadságon van, Barghhar üdv. taná­csos pedig kénytelen lemondani az osztrák állami vas­utak főigazgatói állomásáról. Mondják, hogy midőn Ofenheim neje megtudta férje fölmentetését, elájult. Midőn magához tért, akkor már otthon volt férje és dr. Neuda, kinek arca sugárzott a siker örömétől. A Schwarzenberg-téren fekvő Ofenheim-ház termei hosz­­szú idő óta ekkor voltak ismét kivilágítva, virágok­kal diszitve s megtelve a családhoz közelállókkal, kik örvendezni és szerencsét kívánni mentek. Ofenheim zokogva ölelte át nejét, lányait és fiait. Őt a sok izga­tottság után oly bágyadtság lepte meg, hogy orvosai ajánják: utazzék mielőbb délre. Ekkér megeshetik, hogy rövid időn még Banhans miniszterrel is talál­kozik. A perköltség, mint mondják, nem igen megy többre huszonötezer forintnál s sokkal nagyobb fizetni valója lehet az államnak a híres vasút zár alá vétele miatt, mert a zárlat alatt a kormány vagy kilencszáz­­ezer forintig építtetett s erről a vasút igazgatótanácsa nem akar tudni mit sem. *** Bécsi hírek. Királyné Ő Felségének jelenleg a birodalomban 227 palotahölgye van. — Hire jár, hogy az uralkodó kivonatára Albrecht fő­herceg Berlinbe készül, hogy még nyomát is eltörölje ama kedvetlenségnek, melyet a János Salvator főher­ceg tüzérségi röpirata ébresztett. — A bécsi kereske­delmi minisztérium százötvenezer forint póthitelt kér ez évre a végett, hogy az osztrák ipar képvisel­­tetését a philadelphiai világtárlaton lehetőleg előmoz­dítsa. — Grácban múlt hó 20-án hunyt el Petrek Tiva­dar cs. kir. nyug. alezredes, 79 éves korában, özvegyet, szül. de La Tour en Voivre Anna grófnőt hagyva hátra. — A német természettudó­­k és orvosok idei nagy­gyűlésére, mely Grácban lesz, húszezer forint áll már eddigelé is Roller titkár rendelkezésére. — A Sigl-féle gépgyárról az a hir terjedt el, hogy Strauss­­berg vette volna meg ötödfél millióért. Átalános grea . Bérletszünet. NEMZETI­­­# SZÍNHÁZ. Budapest, kedden, március 2-kán 1875. MIGNON. Regényes opera 3 felv. Goethe »Meister Vilmos ta­nuló évei« című regénye után írták: Carré és Barbier Meister Vilmos Lothario Laerstes Fridiik Jarno Antonio Mignon Philvne Inas Pauli. Odry. Szabó I. Halmi. Kőszeghy. V. Kovács. Hauck M. k. a. Balázsné B. V. Halmai. Kezdete 7 órakor. Hölgyeknek D A VICC ANTI1! Ifjúság titka, nélkülözhetlen. UA 9 llJijAil 1 fj ■ Ara 1.50. 45 (Dr. LEJOSSE-tól Párisban). Kapható Hatschek Miksánál, Pesten, váci­ utca 8. Iliim giel Győző Budapesten, nagy-(b­ánna)-korona-utca 16-dik szám, (Hampel-féle ház). Nu­piríran varifontkint. Cukor, legfinomabb Kaffinad 9 üvegszámra 24 sz kr. » » Melis » 23’/a Kávé, Mocca nagyon finom 82» » Cuba, legfinomabb 85» » Java, különösen finom 78» » Costarica, finom .... 78 Gyertya, stearin 6-os és 8-as . 54 Vz Rizs, olasz fényes.......................... 15» » » Pioretton .... 13» » Rangoon legfinomabb 12 » Anacan ja ..........................9 » Lencse, stockeraui .... 18» Borsó, hámozott, puhára jövő 11» Bab, kis és nagy ..........................8 » Szilva, slavoniai .......................... 14» » valódi török .... 18» Lekvár, slavoniai, édes 16» Mák, kék.............................................. 24» Dió, egészséges................................ 12 Keményítő, legfinomabb jegecekben 18 » » Tallanglais 15 J« Pezsgő, valódi francia, egy palack . . 3.50» Vidéki megrendelések utánvét mellett azonnal eszkö­zöltetnek. 63 I Várszínház. Ma, kedden, műkedvelői előadás a bukovinai magyarok javára: »Becsületszó,« eredeti vígjáték, 1 felvonásban. Ezt követi: »A szép molnár­né,« vígjáték­­ felvonásban. Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. „Budapest szálloda“ ujbécsi-utca _______(ezelőtt fehér hajó helyén.)_______ Van szerencsém a nagyérdemű közönséget tisz­telettel értesíteni , miszerint Pesten, az uj­­bécsi-utcában (ezelőtt a fehér hajó helyén) „BUDAPEST“ című szállodámat megnyitottam. A főváros ezen legdíszesebb részében fekvő szál­lodában, a t. c. utazó- és megszálló-közönség ré­szére, a korszerű igényeknek teljesen megfelelő s kényelemmel berendezett szo­bák állnak készen, az első emeleten levő éttermemben pedig ízletes magyar konyháról került ételekkel és h­amisítatlan jóféle borokkal szolgálhatok t. c. vendégeimnek mérsékelt árak mellett. 64 Hosszú évek során áz e szakmában szerzett tapasztalatom következtében iparkodom, hogy a nagyérdemű közönség s t. c. vendégeim igényei­nek minden tekintetben megfelelhessek. Miért is számos látogatásért esedezem. Mély tisztelettel Zsoldos Imre, szállodatulajdonos. „Budapest szálloda“ újbécsi­ utca (■ azelőtt fehér hajó helyén.) «ep_ t»­vain »NP-1-4 ►—* oPlp 6*©-o«I op. Tulajdonos: Tóth Kálmán. Kiadja és nyomatja az »Athenaeum« irodalmi és nyomdai részvénytársulat.

Next