Fővárosi Lapok 1875. április (73-98. szám)

1875-04-08 / 79. szám

őket lekötő; de senki sem volt jelen, a ki e szót súgja nekik s ők az örökre megválás veszedelmének voltak kitéve. Francastel könnyű szerrel végezte a rábizott feladatot s 'Dupontois asszony, kinek épen nem volt szándéka e házasságot előmozdítani, nem nagyon vá­gyott tudni az értekezés részleteit. Paulin apó eközben nem hevert tétlenül s szö­vetkezett a d . . . i kolomposokkal, kik átalában irigykedvén Dupontoisra s nemkevésbbé hajlandók lévén Dupontois asszonyság tervére keresztet vonni, elhatározták, hogy a választás napján szavazatukat Paulin bérlőre adják, az elhunyt maire e másodhe­lyettesére. VII. Francastel bizonyítgatá a maire-jelöltnek a szá­mára készített szónoklat által, hogy jelentékeny diplomáciai tapintattal bir. D .. . ben a köztársasági jelölt 750 választó után hétszáz szavazatot nyert, miből kiviláglik, hogy a városi hatóságnál a »fehér kalap« nem igen emel­kedhetett érvényre. Hogy valamely jelölt a választó­kat maga köré csoportosíthassa, elkerülhetlenül szükséges volt megígérnie, hogy az elhunyt maire ösvényén fog haladni. Dupontois, dacára ama harcnak, melyet ellené­ben Paulin apó megindított, a körülmények felől csu­pán az utósó pillanatokban értesült. Anténor óvakodott barátja ügyének érdekében működni közre. Ő határozottan kinyilatkoztatá a Dupontois­­nak a számára készített szónoki beszédében, hogy a kisebbség eszméinek hódol. Szellemesen gúnyolta a halhatatlan elveket s hevesen kikelt a képviselő ellen, kit csaknem átalános szavazattal küldtek a képviselőházba. A kötelező utasításra nézve azt bi­zonyítgatta, hogy teljességgel hiábavalóság a burgo­nyatenyésztés végett Virgilt fordítani, végül azt ta­nácsolta polgártársainak, hogy hagyjanak föl a poli­tikával s adják magukat kiváltképen a rejtvenyszek tenyésztésére. Ily értelemben szólva, Dupontois asszony mal­mára hajtá a vizet, mint a kinek arisztokratikus elő­­itéletei voltak. Őszinte örömét fejezte ki annálfogva a szónoki beszéd fölött, melyet a tanárjelölt, a »kitüntetett« férfiú készített el barátja számára; annyival inkább örvendezett pedig, mert Francastel meg tudta őt a felől győzni, hogy a közvélemény minden óhaja je­lenleg egy törvényes királyságban pontosul, a­helyett hogy köztársasági kísérletekkel bajlódjanak, melyekbe az ország már is szerfölött belefáradt. Dupontois mindent készséggel alájegyzett, akár­mit akartak. Midőn a nyilt vallomás D . . . házainak falain ki volt ragasztva, s a lakosság azt lebetűzgette, ámul­­va-bámulva nézett össze, nem akarván hinni a saját szemének sem. — Dupontois tréfát akar belőlünk űzni! — ki­­áltanak föl. — No, ilyesmit még soha sem tapasztaltunk. Itt valamely fogadás rejlik a dologban! — Ez ember önnönmagát teszi tönkre, — szólt Paulin apóhoz Filochon, a jegyző, ki annál elkese­­redtebben küzdött a Dupontois jelöltsége ellen, mi­vel ez minden ügyében Chauvel urat, azt az elvtelen kis jegyzőt bízta meg, ki a philantropot oly előszere­tettel játszta. — úgy látszik pénzbeli veszteségei egészen meg­zavarták a fejét, — jegyzé meg jámborul Paulin apó. — Micsoda ? Hát roszul állanának az ő pénz­ügyei ? — Képzelje csak, Filochon úr, ő a tőzsdén ját­szott. Mindenesetre nagy szerencsétlenség ez arra a derék jó emberre nézve. Egy félórával később az egész városkában hire szárnyalt, hogy Dupontois tönkre ment s szegénynek megzavarodott a feje. Eközben a d . . . i városi tanácsnokokat s a többi hivatalnokot Dupontois asszony levélben meg­hívta egy nagy lakomára, melynek rendezésével Ri­gódon úr, a »Kék nap« fogadója volt megbízva, ki egy álló héten át egyre készült arra, latba vetve min­den konyhászati ügyességét, melyet tőle elvitatni tel­jességgel nem lehetett. A legizletesebb éteknemeket válogatta ő ki a Dupontois ur asztalán leendő szereplésre. Kiváltké­pen megemlítendő itt a szagérzéket csiklandoztató szarvasgombás kappan, melyet fogadósunk ízléssel s étvágygerjesztőleg tudott föltálaltatni. Sokat ígért magának mindenki a másnap élve­zendő lakomára nézve. Persze, először meg kell ízlelni Dupontois urék­­nak a felséges étkeit — majd az emésztés után elég idő lesz kacagni s jól mulatni az ő becs­vágyás igé­nyükön. lítve lesz, egy helyhez rögzítve élik le világukat, még inkább tévútra vezethető a régi állattudósokat. Van­nak ugyan e szabálynak egyes osztályai, melyeknek jellemző tulajdonsága a helyváltoztás, mivégből igen eredeti készülékekkel is ruházzák fel. Ilyenek a Sy­­phonophorák, Ctenophorák és Medusák. Ez utóbbiak harangalakú testének karimájáról karnyujtványok lóbálódnak alá, hogy velük, mint evezőkkel hajtsa magát előre az állat. Ismertetésem tárgyai a koraiak, azonban a Polypok osztályához tartoznak, me­lyeknek alásülyedő testét gallérként övezik az ide­­oda hajlítható karok, mig a tömlő falában apránkint szénsavas mész­váz, az u. n. poliparium képző­dik. Csakhogy nem minden polyp dicsekedhetik ám ilyen védelmi készülékekkel s a mi édes vizeinknek parányi lakója a hydra például (hogy a tengeri kökörcsinekhez, actineakhoz, ne fordúljak) soha sem cseréli fel polypariummal lágy izomtömlőjét. Ha azon­ban a természet bennünket is meg kívánt ajándékozni egy polypfajjal, az aztán képes is érdekünket teljes mértékben kiérdemelni. Keztyűmódjára ki lehet for­dítni, a­nélkül hogy életrendjében legkisebb változást okoznánk neki. Valamely karjának levágott darabjá­ból a teljes állat kinövi magát s így cseppet se cso­dáljuk, ha a mesebeli elpusztíthatatlan sárkánytól keresztelték el a magában szerfelett ártalmatlan kis állatkát. Igaz, hogy a polyp­ név nem okozhat valami kel­lemes érzést amaz olvasóimnak, kik talán Hugo V. »Tenger munkásai«-ból képzelik el maguknak, miután ott tudvalevőleg egy félelmes szörnyeteg fordul elő ily címmel, habár a Hugo által tévesen nevezett állat, bár nem oly rettentő tulajdonokkal, a puhányok (Mollusca) típusához tartozó fej­lábúak (cepha­­lopodák) osztályában csakugyan előfordul s a gyógy­szertárainkban ismeretes és sepsit adó gyógy­ festön­­cöt ismeri fel benne a zoológus. Az általam ismertetés alá vett koraiak még a gyógy-festöncnél (Saepia officinalis) is egyszerűbb és veszélytelenebb lények, legalább egyedlenkint és éle­tükben, mert haláluk után s az ivadékok hosszú során át feltorlódó polyparium bizony sok tengeri utasnak Anténor résen állott. Ernestine hű segédtársat talált föl benne, mint a ki a vendéglátás misztériumá­ban, mint gyakorlott kalauz tűnt ki. Senkit sem volt szabad elhanyagolni, mert a meghívottak átalában meglehetős étvágynak örvendeztek s hatalmas gyom­ruk az étkeknek nagy mennyiségétől várták teljes ki­­elégittetésüket. A nagy nap elérkezett. Dupontois szóról-szóra betanulta mondókáit, melyeket úgy pecsenye után el kelle mondania. Ezek pedig körülbelül ama frázisok ismétléséből állottak, melyek politikai hitvallásába lefektetve voltak. Keveset törődve jelöltségével, bemagolta ő az eléje írtakat, anélkül hogy azok értelmére ügyelt volna. Soha sem nyugtalankodva a társadalmi kérdé­sek miatt, mit sem tudott kerületének szellemi álla­potáról. Tökéletesen megbízott ő élettársának poli­tikában való jártasságában s nem gondolkodott be­hatóan a mondandók fölött. A lakoma pompás volt s Dupontoisnak mintegy negyven főból álló vendége, kik elemükben érezték magukat a majorsági kastély földszinti termében, egész lelkiismerettel láttak körülbelül három óra hosszat amaz étkek fogyasztásához, melyeket ők kel­lően, érdemileg méltányoltak. A pohárköszöntések egymást érték. Voltak el­lágyult emberek, kik könyekig elérzékenyültek a szi­ves vendéglátásra, mig mások rózsás kedvükben a kacagásnak engedtek szabad folyást. Hiába D... ben számtalan elmés, szellemes ember található. Miután a csemegés tányérokat kiosztották, Casi­mir fölkelt tiszttartójának a feladására s hátrataszit­­va karos székét, kissé mély hangon szónokolni kezdett. — Uraim, — szólt, — én nem ereszkedem hosz­­szadalmas magyarázatokba, egyszerűen tudatom önök­kel, hogy én a maire-i állomásra pályázom. (Csön­desség! Halljuk!) A nélkül hogy a szerénység ellen vétenék, kinyilváníthatom, hogy én, vagyoni helyze­temnél és neveltségemnél fogva méltónak hiszem ma­gamat ez állomásra. Két oly tulajdonság ez, melyek együtt nehezen találhatók föl D... ben egy és ugyan­azon egyéniségnél. E beszédre gúnymosoly vonult el a szónok el­lenségeinek ajkain. Anténor, ki a buffet közelében állott, titkon intett, hogy a beszéd a várt hatást idézte elő. (Folyt, köv.) A koralokról. A tenger csodái között nem utósó helyet foglal­nak el ama természeti lények, melyek közül mi kon­tinens-lakók, csupán némelyeket, s azokat is a művé­szet alkotó kezéből ismerünk s melyeknek eredeti életfolyamatáról ilyen mutatványok után halvány képzetet sem alkothatunk magunknak. Ugyan ki is gondolná első tekintetre, hogy a vér áttetsző pirossá­­gában ragyogó korai sor egykor mint élő­lény küzdött létekért a nagy óceán valamelyik mélységében. Nem tartom tehát érdektelen feladatnak nyájas olvasóim­mal közölni e rejtélyes lények életfolyamatából, sőt anny­ival inkább felhíva érzem erre magamat, mert közbeszédben a nemes koraion kívül nem igen szoktunk másokról megemlékezni, holott igen sokan népesítik ezen kívül még Neptun birodalmát s a­kinek alkalma van hozzá, százával láthatja ott a növényállatokat. Talán nem lesz ismeretlen olvasóim előtt ez a név, hisz nem oly rég még szélté­­ben-hosszában beszéltek ilyen lényekről iskolai köny­veink, úgyhogy ma is a meg nem értés veszélyének teszszük ki magunkat ilyen belletrisztikai lapban,ha azt mondjuk, mit a tudomány codexe diktál reánk, hogy a koraiak több más, velük szervezetre s kifejlődési folyamatra megegyező í­nyekkel a tömlős álla­tok (coelenteraták) típusához tartoznak. Saját­­lag a gerinces állatok is rendelkeznek tömlőszerű ké­szülékekkel s csak azért illőbb mégis ide ez a név, mert ez állatkörhöz tartozóknak összes belszerve­­zete egy zsákforma üregből áll s legfeljebb egyes hosszredők nagyobbitják annak felületét. E szerint külön e­d­é­n­y­rendszer, emésztési, légzési készüléket itt hiába keresnénk s az egész szabányt legtalálóbban egy cilinder üveghez hasonlíthatjuk. De ha belső al­kotás tekintetében áll is a hasonlat, külsőleg felette nagy különbséget okoznak ama b a­m­b­ó­k, melyek a tömlősök egyetlen nyilatát, a szájat sugarasan kör­nyékezik s a csalódásig híven emlékeztetnek némely növényalakokra, így hát a növényállat-elnevezés külső formát illetőleg nem épen alaptalan, sőt az a körülmény, hogy közülök igen sokan, mint alább em­okozta már vesztét. Linné emlékezetes mondása, hogy natura in minimis est maxima (a természet pa­rányi dolgokban legnagyobb) alig láthatjuk valami­ben szebben megvalósítva, mint eme poliparium kép­ződésénél. Mint feljebb említem már, a tömlő lágy alapállományában kis mész vagy szarupálcikák ra­kodnak le, s ezeknek egyesüléséből, vagy a tömlő alapanyagának elmeszesedéséből szilárd váz támad. A váz ismét oszlopszerű lehet, mikor belváz módjára támaszul szolgál az őt körülvevő állati anyagnak (coenenchym), majd csövesen formálódhatik s ekkor benne védelmet találhat a korai a tenger viszontag­ságai ellen. A csöves váznak ismé­t többféle változa­tai támadhatnak, a szerint, a mint sugárosan irányuló vízszintes pálcikák hézagokra osztják, vagy kellő kö­zepében egy tengelyfajta képződvényt kap. Minket azonban kevésbbé érdekel az egyes koralvázak alak­zata és sokkal inkább megérdemli figyelmünket az a körülmény, hogy az egyes vázakat valamely kötszer egymáshoz erősíti, vagy vízszintes középlemezek szám­­nélküli emeletek létrejövését, s így a koraltör­zseknek képződését okozzák. Ha aztán több egyed­nek valamelyik módon közösségbe sikerült társaival jőni, finom csatornahálózat közvetíti a tápnedvnek egyiktől másikhoz forgását, hogy ne pusztuljon el étlenűl az sem, melyiknek helyzete prédafogásra épen nem alkalmas. Itt tehát a kommunizmus lehető leg­szélesebb alapon nyert megvalósulást s az élet céljai hathatós munkára ösztönzik a nagy állategyetem minden tagját. De individuumok összekapcsolásán kívül még a tenyészés módjai is befolynak a koraltörzsek gyara­podására. Ugyanis ezek némelyikénél az uj ivadék valóságos rügyezés útján keletkezik, mintázt a fáknál láthatjuk, majd az érett egyén többfelé oszlik s az uj nemzedék folyvást szerves kapcsolatban ma­rad a régivel. A szaporodásnak csak imént elősorolt módjait vévén tehát figyelembe: önkényt elképzel­hetjük ama festői alakzatokat, melyek évszázadok, ezredek lefolyása alatt igy kikerekednek. Minden gyűj­temény száz meg száz változata mutatja, a többnyire Folytatás a mellékleten. 348

Next