Fővárosi Lapok 1875. április (73-98. szám)
1875-04-08 / 79. szám
őket lekötő; de senki sem volt jelen, a ki e szót súgja nekik s ők az örökre megválás veszedelmének voltak kitéve. Francastel könnyű szerrel végezte a rábizott feladatot s 'Dupontois asszony, kinek épen nem volt szándéka e házasságot előmozdítani, nem nagyon vágyott tudni az értekezés részleteit. Paulin apó eközben nem hevert tétlenül s szövetkezett a d . . . i kolomposokkal, kik átalában irigykedvén Dupontoisra s nemkevésbbé hajlandók lévén Dupontois asszonyság tervére keresztet vonni, elhatározták, hogy a választás napján szavazatukat Paulin bérlőre adják, az elhunyt maire e másodhelyettesére. VII. Francastel bizonyítgatá a maire-jelöltnek a számára készített szónoklat által, hogy jelentékeny diplomáciai tapintattal bir. D .. . ben a köztársasági jelölt 750 választó után hétszáz szavazatot nyert, miből kiviláglik, hogy a városi hatóságnál a »fehér kalap« nem igen emelkedhetett érvényre. Hogy valamely jelölt a választókat maga köré csoportosíthassa, elkerülhetlenül szükséges volt megígérnie, hogy az elhunyt maire ösvényén fog haladni. Dupontois, dacára ama harcnak, melyet ellenében Paulin apó megindított, a körülmények felől csupán az utósó pillanatokban értesült. Anténor óvakodott barátja ügyének érdekében működni közre. Ő határozottan kinyilatkoztatá a Dupontoisnak a számára készített szónoki beszédében, hogy a kisebbség eszméinek hódol. Szellemesen gúnyolta a halhatatlan elveket s hevesen kikelt a képviselő ellen, kit csaknem átalános szavazattal küldtek a képviselőházba. A kötelező utasításra nézve azt bizonyítgatta, hogy teljességgel hiábavalóság a burgonyatenyésztés végett Virgilt fordítani, végül azt tanácsolta polgártársainak, hogy hagyjanak föl a politikával s adják magukat kiváltképen a rejtvenyszek tenyésztésére. Ily értelemben szólva, Dupontois asszony malmára hajtá a vizet, mint a kinek arisztokratikus előitéletei voltak. Őszinte örömét fejezte ki annálfogva a szónoki beszéd fölött, melyet a tanárjelölt, a »kitüntetett« férfiú készített el barátja számára; annyival inkább örvendezett pedig, mert Francastel meg tudta őt a felől győzni, hogy a közvélemény minden óhaja jelenleg egy törvényes királyságban pontosul, ahelyett hogy köztársasági kísérletekkel bajlódjanak, melyekbe az ország már is szerfölött belefáradt. Dupontois mindent készséggel alájegyzett, akármit akartak. Midőn a nyilt vallomás D . . . házainak falain ki volt ragasztva, s a lakosság azt lebetűzgette, ámulva-bámulva nézett össze, nem akarván hinni a saját szemének sem. — Dupontois tréfát akar belőlünk űzni! — kiáltanak föl. — No, ilyesmit még soha sem tapasztaltunk. Itt valamely fogadás rejlik a dologban! — Ez ember önnönmagát teszi tönkre, — szólt Paulin apóhoz Filochon, a jegyző, ki annál elkeseredtebben küzdött a Dupontois jelöltsége ellen, mivel ez minden ügyében Chauvel urat, azt az elvtelen kis jegyzőt bízta meg, ki a philantropot oly előszeretettel játszta. — úgy látszik pénzbeli veszteségei egészen megzavarták a fejét, — jegyzé meg jámborul Paulin apó. — Micsoda ? Hát roszul állanának az ő pénzügyei ? — Képzelje csak, Filochon úr, ő a tőzsdén játszott. Mindenesetre nagy szerencsétlenség ez arra a derék jó emberre nézve. Egy félórával később az egész városkában hire szárnyalt, hogy Dupontois tönkre ment s szegénynek megzavarodott a feje. Eközben a d . . . i városi tanácsnokokat s a többi hivatalnokot Dupontois asszony levélben meghívta egy nagy lakomára, melynek rendezésével Rigódon úr, a »Kék nap« fogadója volt megbízva, ki egy álló héten át egyre készült arra, latba vetve minden konyhászati ügyességét, melyet tőle elvitatni teljességgel nem lehetett. A legizletesebb éteknemeket válogatta ő ki a Dupontois ur asztalán leendő szereplésre. Kiváltképen megemlítendő itt a szagérzéket csiklandoztató szarvasgombás kappan, melyet fogadósunk ízléssel s étvágygerjesztőleg tudott föltálaltatni. Sokat ígért magának mindenki a másnap élvezendő lakomára nézve. Persze, először meg kell ízlelni Dupontois uréknak a felséges étkeit — majd az emésztés után elég idő lesz kacagni s jól mulatni az ő becsvágyás igényükön. lítve lesz, egy helyhez rögzítve élik le világukat, még inkább tévútra vezethető a régi állattudósokat. Vannak ugyan e szabálynak egyes osztályai, melyeknek jellemző tulajdonsága a helyváltoztás, mivégből igen eredeti készülékekkel is ruházzák fel. Ilyenek a Syphonophorák, Ctenophorák és Medusák. Ez utóbbiak harangalakú testének karimájáról karnyujtványok lóbálódnak alá, hogy velük, mint evezőkkel hajtsa magát előre az állat. Ismertetésem tárgyai a koraiak, azonban a Polypok osztályához tartoznak, melyeknek alásülyedő testét gallérként övezik az ideoda hajlítható karok, mig a tömlő falában apránkint szénsavas mészváz, az u. n. poliparium képződik. Csakhogy nem minden polyp dicsekedhetik ám ilyen védelmi készülékekkel s a mi édes vizeinknek parányi lakója a hydra például (hogy a tengeri kökörcsinekhez, actineakhoz, ne fordúljak) soha sem cseréli fel polypariummal lágy izomtömlőjét. Ha azonban a természet bennünket is meg kívánt ajándékozni egy polypfajjal, az aztán képes is érdekünket teljes mértékben kiérdemelni. Keztyűmódjára ki lehet fordítni, anélkül hogy életrendjében legkisebb változást okoznánk neki. Valamely karjának levágott darabjából a teljes állat kinövi magát s így cseppet se csodáljuk, ha a mesebeli elpusztíthatatlan sárkánytól keresztelték el a magában szerfelett ártalmatlan kis állatkát. Igaz, hogy a polyp név nem okozhat valami kellemes érzést amaz olvasóimnak, kik talán Hugo V. »Tenger munkásai«-ból képzelik el maguknak, miután ott tudvalevőleg egy félelmes szörnyeteg fordul elő ily címmel, habár a Hugo által tévesen nevezett állat, bár nem oly rettentő tulajdonokkal, a puhányok (Mollusca) típusához tartozó fejlábúak (cephalopodák) osztályában csakugyan előfordul s a gyógyszertárainkban ismeretes és sepsit adó gyógy festöncöt ismeri fel benne a zoológus. Az általam ismertetés alá vett koraiak még a gyógy-festöncnél (Saepia officinalis) is egyszerűbb és veszélytelenebb lények, legalább egyedlenkint és életükben, mert haláluk után s az ivadékok hosszú során át feltorlódó polyparium bizony sok tengeri utasnak Anténor résen állott. Ernestine hű segédtársat talált föl benne, mint a ki a vendéglátás misztériumában, mint gyakorlott kalauz tűnt ki. Senkit sem volt szabad elhanyagolni, mert a meghívottak átalában meglehetős étvágynak örvendeztek s hatalmas gyomruk az étkeknek nagy mennyiségétől várták teljes kielégittetésüket. A nagy nap elérkezett. Dupontois szóról-szóra betanulta mondókáit, melyeket úgy pecsenye után el kelle mondania. Ezek pedig körülbelül ama frázisok ismétléséből állottak, melyek politikai hitvallásába lefektetve voltak. Keveset törődve jelöltségével, bemagolta ő az eléje írtakat, anélkül hogy azok értelmére ügyelt volna. Soha sem nyugtalankodva a társadalmi kérdések miatt, mit sem tudott kerületének szellemi állapotáról. Tökéletesen megbízott ő élettársának politikában való jártasságában s nem gondolkodott behatóan a mondandók fölött. A lakoma pompás volt s Dupontoisnak mintegy negyven főból álló vendége, kik elemükben érezték magukat a majorsági kastély földszinti termében, egész lelkiismerettel láttak körülbelül három óra hosszat amaz étkek fogyasztásához, melyeket ők kellően, érdemileg méltányoltak. A pohárköszöntések egymást érték. Voltak ellágyult emberek, kik könyekig elérzékenyültek a szives vendéglátásra, mig mások rózsás kedvükben a kacagásnak engedtek szabad folyást. Hiába D... ben számtalan elmés, szellemes ember található. Miután a csemegés tányérokat kiosztották, Casimir fölkelt tiszttartójának a feladására s hátrataszitva karos székét, kissé mély hangon szónokolni kezdett. — Uraim, — szólt, — én nem ereszkedem hoszszadalmas magyarázatokba, egyszerűen tudatom önökkel, hogy én a maire-i állomásra pályázom. (Csöndesség! Halljuk!) A nélkül hogy a szerénység ellen vétenék, kinyilváníthatom, hogy én, vagyoni helyzetemnél és neveltségemnél fogva méltónak hiszem magamat ez állomásra. Két oly tulajdonság ez, melyek együtt nehezen találhatók föl D... ben egy és ugyanazon egyéniségnél. E beszédre gúnymosoly vonult el a szónok ellenségeinek ajkain. Anténor, ki a buffet közelében állott, titkon intett, hogy a beszéd a várt hatást idézte elő. (Folyt, köv.) A koralokról. A tenger csodái között nem utósó helyet foglalnak el ama természeti lények, melyek közül mi kontinens-lakók, csupán némelyeket, s azokat is a művészet alkotó kezéből ismerünk s melyeknek eredeti életfolyamatáról ilyen mutatványok után halvány képzetet sem alkothatunk magunknak. Ugyan ki is gondolná első tekintetre, hogy a vér áttetsző pirosságában ragyogó korai sor egykor mint élőlény küzdött létekért a nagy óceán valamelyik mélységében. Nem tartom tehát érdektelen feladatnak nyájas olvasóimmal közölni e rejtélyes lények életfolyamatából, sőt annyival inkább felhíva érzem erre magamat, mert közbeszédben a nemes koraion kívül nem igen szoktunk másokról megemlékezni, holott igen sokan népesítik ezen kívül még Neptun birodalmát s akinek alkalma van hozzá, százával láthatja ott a növényállatokat. Talán nem lesz ismeretlen olvasóim előtt ez a név, hisz nem oly rég még széltében-hosszában beszéltek ilyen lényekről iskolai könyveink, úgyhogy ma is a meg nem értés veszélyének teszszük ki magunkat ilyen belletrisztikai lapban,ha azt mondjuk, mit a tudomány codexe diktál reánk, hogy a koraiak több más, velük szervezetre s kifejlődési folyamatra megegyező ínyekkel a tömlős állatok (coelenteraták) típusához tartoznak. Sajátlag a gerinces állatok is rendelkeznek tömlőszerű készülékekkel s csak azért illőbb mégis ide ez a név, mert ez állatkörhöz tartozóknak összes belszervezete egy zsákforma üregből áll s legfeljebb egyes hosszredők nagyobbitják annak felületét. E szerint külön edényrendszer, emésztési, légzési készüléket itt hiába keresnénk s az egész szabányt legtalálóbban egy cilinder üveghez hasonlíthatjuk. De ha belső alkotás tekintetében áll is a hasonlat, külsőleg felette nagy különbséget okoznak ama b ambók, melyek a tömlősök egyetlen nyilatát, a szájat sugarasan környékezik s a csalódásig híven emlékeztetnek némely növényalakokra, így hát a növényállat-elnevezés külső formát illetőleg nem épen alaptalan, sőt az a körülmény, hogy közülök igen sokan, mint alább emokozta már vesztét. Linné emlékezetes mondása, hogy natura in minimis est maxima (a természet parányi dolgokban legnagyobb) alig láthatjuk valamiben szebben megvalósítva, mint eme poliparium képződésénél. Mint feljebb említem már, a tömlő lágy alapállományában kis mész vagy szarupálcikák rakodnak le, s ezeknek egyesüléséből, vagy a tömlő alapanyagának elmeszesedéséből szilárd váz támad. A váz ismét oszlopszerű lehet, mikor belváz módjára támaszul szolgál az őt körülvevő állati anyagnak (coenenchym), majd csövesen formálódhatik s ekkor benne védelmet találhat a korai a tenger viszontagságai ellen. A csöves váznak ismét többféle változatai támadhatnak, a szerint, a mint sugárosan irányuló vízszintes pálcikák hézagokra osztják, vagy kellő közepében egy tengelyfajta képződvényt kap. Minket azonban kevésbbé érdekel az egyes koralvázak alakzata és sokkal inkább megérdemli figyelmünket az a körülmény, hogy az egyes vázakat valamely kötszer egymáshoz erősíti, vagy vízszintes középlemezek számnélküli emeletek létrejövését, s így a koraltörzseknek képződését okozzák. Ha aztán több egyednek valamelyik módon közösségbe sikerült társaival jőni, finom csatornahálózat közvetíti a tápnedvnek egyiktől másikhoz forgását, hogy ne pusztuljon el étlenűl az sem, melyiknek helyzete prédafogásra épen nem alkalmas. Itt tehát a kommunizmus lehető legszélesebb alapon nyert megvalósulást s az élet céljai hathatós munkára ösztönzik a nagy állategyetem minden tagját. De individuumok összekapcsolásán kívül még a tenyészés módjai is befolynak a koraltörzsek gyarapodására. Ugyanis ezek némelyikénél az uj ivadék valóságos rügyezés útján keletkezik, mintázt a fáknál láthatjuk, majd az érett egyén többfelé oszlik s az uj nemzedék folyvást szerves kapcsolatban marad a régivel. A szaporodásnak csak imént elősorolt módjait vévén tehát figyelembe: önkényt elképzelhetjük ama festői alakzatokat, melyek évszázadok, ezredek lefolyása alatt igy kikerekednek. Minden gyűjtemény száz meg száz változata mutatja, a többnyire Folytatás a mellékleten. 348