Fővárosi Lapok 1875. május (99-121. szám)
1875-05-01 / 99. szám
a csukával szokott vivni. Szerinte a béka álnok módon meglesi e jámbor halat, s mielőtt védhetné magát, hirtelen a fejére ül. A szegény csuka fickándoz, forgolódik, hánykolódik, hogy e valódi lidércet lerázhassa nyakáról, de az hátsó lábaival mintegy oda nőve lovagol a hal tarkóján, és előlábaival kivágja a védtelen szemeit. Midőn aztán a béka gonosztettét véghez vitte, hidegvérrel úszik tovább a maga utján, mig a csuka látérzékétől megfosztatva nyomorultan vesz el. — A derék öreg Joannes Dubravius mennyre földre esküszik, hogy jó barátjával Thurzó Szaniszlóval együtt gyakran látott ilyen béka-csukaharcot. A szegény béka kevéssé rokonszenves külseje miatt gyakran szerepel az ilyen rémtörténetekben. Csaknem minden nép regeköltészetében vannak tüzet hányó békákról, megátkozott kincseket őrző koronás ingokról, mérget lövelő pokoli varangyokról szóló mesék. A babona sötét boszorkánykonyháin is keresett megrontásokra, bűvölésekre való szer a békahamu, szárított, lefejezett varangy, szent Iván éjjelén fogott keresetlen földibéka veleje stb. Pedig a sok tévhit és monda valóban méltatlanul bántalmazza e tárca annyira rettegett hősét, mert a béka nagyon ártalmatlan, sőt igen hasznos állat. A »struggle for life« (harc a létért) épen a legkártékonyabb rovarok és férgek ellenévé tette őt. Csak ez élősdi lényeknek szokott ártani. Vadászatait rendesen éjjel tartja, s így épen a legtöbb kárt okozó éji bogarakat pusztítja. A kertészek és gazdák valóban hálával tartoznak a békának azért, hogy étlapján rendesen a növényzetet tönkretevő pajorok, cserebogarak, hernyók, pókok, csigák, darazsak, esőkukacok és más ilyen férgek szerepelnek. Az angolok tudják is méltányolni ezt az erényt, és kertjeikben valóságos békatenyésztőket rendeznek be. Ezek árnyékos helyekre rakott lapos kövek, eltört virágcserepek, melyek alatt az érdemes kerti munkások nappal meghúzódnak. Az angol gyerek nem tapossa agyon a békát, hanem szépen sapkájába téve, viszi eladni a kertészeknek, kik örömest megadnak e hasznos állatért néhány pennyt. Ezernyolcszázhetvenben a svéd Gothenburgban egy társulat alakult e címmel: »Smaoglarnas zänner« (apró madarak barátai, mely célul tűzte ki magának a kártékony rovarokat annyira pusztító kis madarak védését.. Valóban méltányos és igazságos lenne egy »béka-védegylet« szervezése is, mely népszerű iratok által adná a népnek tudtára, hogy e hasznos állat annyira szokásos kínzása, agyoncsapása és kiölése hernyólepett fákban szokta magát megbeszélni. Annak a sok üldözésnek, melynek a béka ki van téve, főoka annyira rútnak kikiáltott alakja. Pedig e megvetett állatok közt is van néhány faj, mely csinosnak, sőt kedvesnek is mondható. Ilyenek például a levéli békák, s köztük főleg a zöld lombász (hyla arborea.) Olvasóim bizonyára nem egyszer látták kerti sétáik alkalmával ez alig hüvelyknyi, nyúlánk, zöld tricotba öltözött fickót, amint magát egy fris falevélen hintázva, fényes, ragyogó szemeivel vidáman nézegető a szép világot, melynek neki is szabad örülnie. Valóban öröm nézni e pici állatot, a mint finom lábacskáival valódi akrobatás ügyességgel szökdel levélről levélre. Még a legidegesebb hölgy is megmosolyoghatja azt a hamis furfangot, melylyel a kis húla az apró szállongó rovarokra vadász, hosszú, tapadós nyelvével, s aligha borzad, midőn látja, hogy mily kecseset iszsza ki e kis zöldruhás levente a levelek mélyedéseiből a föl nem szikkadt tiszta harmatcsöppeket. A kis lombászt gyakran láthatjuk fogságban is, időjósi minőségben. A húla egy csöppet sem látszik elveszett szabadsága fölött búsulni, sőt a fogság oly jól hat rá, hogy csaknem kétakkorára nő, mint ha szabad. Ez azonban csak akkor történik, ha nem tartják a szokott vízzel telt, kis létrával ellátott befőzöttes üvegben. E lakhely ugyanis károsan hat rá, először azért, mert a víz kis beöntésével járó hirtelen hőmérsékváltozás gyakran rögtöni halálát is okozhatja, másodszor pedig abból az okból, hogy a hyla inkább régi, mint vízi állat, s a túlságosan sok viz satnyitja. Legjobb kalitka a lombász számára egy szúnyoghálóval beborított erős levelű növény, melyet azonban gyakran meg kell vízzel hinteni, s kivált a cserép földje tartandó folyton nedvesen. A hyla azért itt is oly híven teljesíti auguri tisztét, mint a létrás üregben : ha száraz időt jósol, a növény csúcsán üldögél, ha pedig esőt érez, a cserép földjére vonul le. A hyla egyik nevezetes tulajdonsága az, hogy színét környezetéhez képest változtatja, mint a chamaeleon. Ha homályban van, sötét színű köntöst ölt, világosságban pedig szép, élénk zöld. E köpenyegforgatási művészeten kívül a leveli béka még az énekművészethez is ért. Nem érezzük magunkat hivatva körvonalazni azt a zenészeti irányt, melyet a hyla arborea kuruttyolásában követ, s röviden csak azt jegyezzük meg, hogy az ének csak a hímek tulajdonsága. A hímeket zöld és sárga csíkos tokájukról lehet megismerni. Az Európában található békák földi és vízi békákra oszthatók. A földi békák színe sohasem zöld, hanem vörösbarna, sötét pettyekkel tarkázva, hasuk pedig mocskos hamuszínes. A vízi békák ellenben szép zöld kabátot viselnek, hátukon három sárga sávval, s e mellett mindig hófehér mellényük van. Azok a békák, melyek kora tavaszszal minden álló vízben hemzsegnek, mind földi békák, melyek oda vonultak, petéiket lerakni. Mihelyt ezt elvégezték, rögtön seregestül a szárazra tódulnak s a fűben ütik föl tanyájukat. A vizi béka (rana esculenta) már ápril közepén szokott a mocsárokban és az iszapos vízpartokon jelentkezni, hirhedt hangverseny-idénye azonban csak a melegebb napok beálltával kezdődik. Mihelyt a nap vérpiros arca lebukik a távoli nádasok mögé, s a májusi éjek csodás lanyha köde ereszkedik le a csendes vizekre, megrendül a békák énekkara. Kezdetben csak névtelen, halk zummogás, búgás hallatszik, amint a basszisták érdemekben megvénült kórusa megnyitja a philharmoniai estélyt, azonban csakhamar belevág a tenoristák keserves solója, lamentabile, de azért mégis confuoco , brekeke! Eme aztán rákezdi az alt, a szoprán és még száz más hang, melynek nevét csak a béka-karmesterek tudják. Kiki a maga módja szerint fújja, míg a szoprán egy szonáta háromvonásos gisszeinek magaslatán szárnyal, addig egy megnevezhetetlen hang A-mollban gyászindulót trombitál. A tenoristák kegyetlenül jajgatnak, az al bágyadt epedéssel békanépdalokat énekel, a basszisták pedig mérgesen prüsszögnek. E hangversenyekben azonban a legérdekesebbek a tenoristák dalpárbajai. Az állatélet e különös tüneményeire legelőször Darwin hívta föl a komolyabb figyelmet. E szó szoros értelmében vett hangverseny mindig két hím között foly a nőstény kegyei fölött. A két vetélytárs azon van, hogy egymást túlkiáltsák, lévén az a győztes, aki nagyobbat tud ordítani, mert a hölgy, elbájoltatva a hangok által, mindig azt részesíti kegyeiben, amelyiknek ordítása rémítőbb. Némelyek szerint a versenyzők néha annyira megerőtetik magukat, hogy mindketten nyomban halva rogynak le. A békák ilyen dalnokversenyeiben a két hős fülhasító sivalkodását a kar halk piánóval kíséri. A basszisták, melyek már túltették magukat az efféle fiatalokhoz illő szenvedélyeskedésen, közönyösen dörmögnek; a többi hang azonban várakozásteljesen, egész odaadással, de mégis csendes kuruttyolással várja a wartburgi verseny eredményét. A hangversenyek ez idill, költői idénye azonban csak szeptember végéig tart; az októberi deres hajnalok, ködös reggelek, felhős napok, hideg éjek nem ismernek sem idillt, sem poézist. Az első északi szélsuhogás már a békák álomdala, s hőseink szépen hálósipkát húznak fejükre és elmennek az iszapba aludni. Miután már a költői érzelmű békáról ennyit szóltunk, méltányos volna, ha a kalakogatnia kívánalmainak kevésbbé megfelelő varangyokról, valamint a békák édes testvéreiről, a szalamandrákról és gőtékről sem feledkeznénk meg. De mindkettő sokkal távolabb esik fölvett tárgyamtól, a tavasz jelképétől, semhogy róluk értekezhetnénk. Néhány szót még csak a béka igen érdekes fejlődési menetéről szólunk. A béka mindig vízbe rakja petéit, melyekből a magyar műszóval »poronty«-nak nevezett békafiúk kelnek ki. E porontyok alig különböztethetők meg a kis haltól, mert valóságos uszonyai és kopoltyúi vannak. E kopoltyúk azonban rövid idő alatt elsatnyulnak, s helyettük a tüdők fejlődnek ki. Ugyanígy tűnnek el az uszonyok is, mialatt a lábak nőnek. E metamorphosis alatt a poronty vízi mohokkal táplálkozik, de mihelyt szája kifejlik, rovarevő lesz. Az átváltozás után a békák töméntelen menynyiségben vonulnak a szárazra, még pedig rendesen eső után, mi a hirhedt »béka-eső« mondásra adott okot. A béka azonban még ekkor sem éri el teljes fejlettségét, mely csak élete tizenkettedik évében szokott bekövetkezni. Most veszszük csak észre, hogy épen ott végeztük, ahol kezdeni kellett volna, tudni illik a béka születésénél. Különben nem nagy baj, mert reméljük, a jószívű olvasó, ki már megbocsátotta azt, hogy ily borzalmas tavaszi tárcával mulattatjuk, e kisebb hibát is bizonyosan el fogja nézni. Tóth Béla: 443 Fővárosi hírek. * Május elseje sem a régi többé! A természet olyan szűkmarkú, hogy a hársfákon alig zöldült ki a lomb, s maholnap — ha ily komoran fog járni az idő — még a »májusfát« is a tűlevelű fenyőktől kell kölcsön kérni. Mert hisz még a bokrok is alig kezdték kibontani zöld díszüket, s virág is csak gyéren kerül a természet szabad kebeléről. Aztán Budapesten néhány év óta van egy külön baj is: a tavaszi ünnep poézisébe a költözködés sanyarú prózája vegyül. Mióta az évnegyedek rendjét megváltoztatták, azóta május elsejének — még verőfényes és lombsátoros időkben is — csak a fél főváros örülhet; a másik felét a hurcolkodás gondja, baja nyomja. Mindamellett ma is — régi jó szokás szerint — nyájasan kell üdvözölnünk e napot, melyhez adjon a jó ég mennél több meleg sugarat, hogy már reggel vígan lehessen sétálni a városligetben, hallgatva a katonai zenekarok harsány dallamait; délután oly jól sikerüljön a nőképző-egylet majálisa, a mint csak e buzgó egylet megérdemli; este pedig a lövöldében nagy közönség előtt hangozzék a férfi-dalegylet sok szép karéneke és tavaszi dala! * Vastagh György képiró jelenleg fővárosunkban időzik s állandóan is itt telepszik le. Arcképeket fog festeni. Jelenleg a »műcsarnok« számára ajándékképet fest, egy szép »Oláh koldusfiú«-t. * A Valeria-egylet ma (május elsején) i. e. tizenegy órakor fogja megnyitni állandó népkonyháját, e hó 15 én pedig cselédmenedékhelyét. Az egylet tagjai közé újabban következők jelentették be magukat : alapitó tagoknak : Kakulay Lajosné, Helsinger Simonné, Samuely Terézia, Térey Pálné, özv. Réczey Imréné urhölgyek és Vanckó Gyula ur; rendes tagoknak : Szentkirályi Albertné, Karlovszky Zsigmondné, Kenessey Kálmánná, Hubert Albertin, Simon Józsefné, Duráczky Jánosné, Egger Samuné, Nyiry Aladárné és Stamné úrhölgyek. Megemlítjük, hogy a Valeria-egylet öttagú női küldöttsége, élén Glatzné Ebetzky Matild elnökkel, pár nap előtt nyújtotta át a tiszteleti tagsági oklevelet Királyi Pálnak és Thaisz Eleknek, kik azt köszönettel fogadták el, megígérve, hogy az egylet fölvirágoztatását tehetségük szerint előmozdítani törekszenek. * Hymen. Huszár Kálmán belügyminiszteri titkár jegyet váltott Lenhossék Adél kisasszonynyal, özv. Lenhossék Györgyné bájos leányával. A képviselőháznak tegnap megint rövid ülése volt. Horváth Lajos bemutatta a jelen évi államköltségvetésről szóló törvényjavaslatot, melyet hétfőn fognak tárgyalni. A közlekedési miniszter pedig törvényjavaslatot terjesztett elő az első magyar-gácsországi vasút függő ügyei rendezése iránt. A mai ülésen Madarász indítványát tárgyalják a közjegyzőkké lett képviselőkről. Máday Sándor, pesti közjegyző, tegnap már lemondott képviselői állásáról. * A nőképző-egylet majálisán még a következő hölgyek fognak közreműködni: Veres Pálné Beniczky Hermin az egylet elnöke, gr. Vay Sarolta, Tannerné Szabó Róza, Hertelendy Gizela, Popper Berta, Oláh Juliska, Küszler Nina és Schwarcz Paula. * A nemzeti színpadon tegnap délben Komáromy Irma k. a. (az érdemes apaszinész leánya) tett próbát az igazgatóság és a drámabíráló bizottság tagjai előtt. Ezeken kívül számos színházi tag, néhány író és több urhölgy (köztük a belügyminiszter neje) is nézték. Komáromi k. a. a színi képezde tanfolyamát elvégezte s azóta rövid ideig a kassai színpadon gyakorolta magát. Most a »Szigetvári vértanúk«-ból Anna elégikus monológját szavalta és egyik nagyobb jelenését játszotta, s azt mondhatjuk róla, hogy meglepte hallgatóit. Másfél év előtt, a színi tanoda színpadi próbatétel alkalmával, hangja gyönge, szavalata színtelen volt, de azóta orgánuma annyira kifejlődött, hogy képessé vált nagyobb indulatok kifejezésére is, előadásában pedig hév nyilvánult. Ily próbák után a felfogásról, a jellemábrázolásról nem lehet biztos véleményt mondani, miután a próbálkozó csupán egyes betanult töredéket mutat be. Tehát csak a színpadi anyag az, mely megítélhető benne. E tekintetben Komáromy Irma kisasszonyról kedvezőleg nyilatkozhatunk. Hangja, mely elég erős és teljes, egyaránt alkalmas eszközzé válhatik a lágy érzések és háborgóbb indulatok kifejezésére, kivált ha a gyakorlat és jó iskola köszörűje kisimítja egyenetlenségeit. Kiejtése tiszta, s a felfogásban értelem, a kifejezésben érzelem nyilvánul nála. A mellett sugár alakja és szép arca van, ami minden nőnél nagy előny, a színésznőnél pedig kellék. Az illúzió követeli meg, hogy a szépek, a szeretett hősnők vagy hódító szalonhölgyek ábrázolója valóban szép is legyen. Hogy egész szerepet mint tud felfogni és kivinni azt csak színpadi fölléptetése után ítélhetjük meg. S ily fölléptetésre mindenesetre méltónak mutatta magát e színpadi próba alkalmával. A nézők a próbán is elismerőleg tapsolták meg. * A »nemzeti dalkör« huszonnégy tagja pünkösdvasárnapján Balaton-Füredre rándul s dalestélyt rendez az ottani szeretetház javára. Ünnep másodnapján reggel pedig Veszprémbe mennek, Ranolder püspök termében matinéét, este pedig a kaszinó termében jótékonycélú dalestélyt tartanak. Az iparos-dalkör tagjai is szándékoznak Balaton-Füredre lerándulni. * Hauck Minnie k. a. csütörtökön ismét »Mignon«-t, legszebb szerepét énekelte a nemzeti színpadon tele ház előtt. Ismét oly kellemmel, oly elragadó bájjal s mély érzéssel, mint rendesen. A poudre-áriát ezúttal is ismételtette a közönség, mely Hauck Minnie mellett Balázsné Bognár Vilma asszonyt és Odry Lehelt is kitüntette. A különben sikerült előadásból sokat levontak a működők szóbeli szerepei, különösen Kőrösmezei (kit Halmy helyett Fridrik szerepében léptettek föl) úgy csetlett-botlott a szavak kimondásában s oly szögletesen mozgott,hogy Görömbölyön is kirítt volna. Megemlítjük ezúttal, hogy a »Norma« keddi előadásán hangzott őszinte tapsokra azt jegyzi meg a »Jelenkor«, »mintha csak tüntetés lett volna ama fél-