Fővárosi Lapok 1875. június (122-146. szám)

1875-06-01 / 122. szám

­­ yous is a külső tagok közé vétetett föl, éljenekkel fo­gadta a közönség. Néhány pillanat múlva Horváth Boldi­zsár (aranyos bársony diszken) lépett a felolvasó asztalhoz, hogy emlékbeszédet tartson Szemere Bertalan fölött. Nagy érdekeltséggel várták e beszédet s a hallgatók mind a szónokra néztek. E hall­gatók közt ült egy kedves fiatal lány is, kinek szívét ez a beszéd mélyen meghalhatta : a Szemere Berta­lan lánya, Gizela. Horváth Boldizsár egészen politi­kai beszédet tartott, úgyhogy e miatt az író, a pá­lyanyertes akadémikus, a művészi stilista alakja nem is domborodhatott ki kellőleg. Úgy festé Szemerét, mint idealistát, mint theoretikust; de az adatok, me­lyeket életéből felsorolt, arra mutattak, hogy Szemere nem annyira idealista, mint inkább európai ideák embere volt; nem theoretikus, hanem gyakorlati re­former már a megyében, tevékeny működő az ország­­gyűlésen s erélyes szervező szellem a szabadságharc alatt. Az aljegyző, ki szakítva a hagyományos hosz­­szú körmondatú irálylyal, rövid, szabatos stílben ir, a főszolgabíró, ki országutjait külföldi rendszerben építteti s éhínség idején nem rögtönítélő bíróság, ha­nem takarékmagtárak felállítása által segít a bajon, s az alispán, ki javít a börtönön, s hetekig tartja együtt a törvényszéket, hogy a sok hátralék­pert elvégezze, bizonyára a gyakorlati politika embere. Az volt a forradalomban is, sőt az volt akkor is, mi­dőn lemondva kormányelnökségének köztársasági esz­méiről, 1860-ban az októberi diplomát melegen üd­­vözlő. Ha idealista lett volna, bizonyára jobban rá­­ragaszkodik egyszer vallott eszméjéhez; de mert becsvágyát a gyakorlati tevékenység képezte , múlt­jával is tudott szakítani, csak hogy tért nyerjen a haza szolgálatára. Horváth Boldizsár meleg ékes­­szólással, melynek hatását növelte az előadás, a hang ereje, — festette a kort, melyben a hazafiak politiká­ja védelmi jellegű harc volt, s­ amaz ideális tudós kört, mely Szalay László »Pesti Hírlap«-ja útján rendszert hozott a szabadelvűség mozgalmaiba, a sérelmi politi­ka helyett az alkotó politika európai eszméit, (a parla­­mentarizmust sat.) terjesztő s közvéleményt teremtve, a márciusi napokban érte meg győzelmét. Szemere is két­ségtelenül ez európai eszmék embere volt, de szorosan véve nem tartozott ama theoretikusok közé, kik csu­pán mint politikai tudósok kívántak irányt adni a mozgalomnak. Ő alkotott a gyakorlat terén. Megal­kotta többi közt Magyarország első tűzkártérítő in­tézetét megyéjében s egy vállalkozni és­­áldozni nem igen kész korban tudott részvények útján is létre­hozni állandó és nagy színházat Miskolcon. Horváth Boldizsár emlékbeszéde ránk azt a hatást tette, melyet egy művészileg festett kép, mely igen szép munka, csakhogy nem könnyen ismerünk benne arra, a­kit ábrázolni akar. Mert a művész kezét in­kább saját kedvenc eszméje vezette, mintsem az élet­hűség szempontja. Az idealisták, a theoretikusok mellett gyönyörű védbeszédet hallottunk, de e beszéd­ből nem domborodott ki a Szemere alakja eléggé. Egy oldala, az írói, mely pedig az akadémia emelvényén a főoldal, csaknem árnyékban maradt. A száz aranyat nyert »Halálbüntetés,« a nagyhatású »Utazás külföl­dön,« a »Napló,« a kelet rajza, a szónoklati remekek, politikai iratok, a Kölcsey és »Mária emlékezete« mind csak érintve voltak s nem jellemezve. A politika embere vett igénybe minden tért. 1832-től kezdve, mi­dőn Palóczy László mellett volt a pozsonyi diétán, de még kevés kedvvel a politika iránt, aztán mint szabad­elvű követ, mint tevékeny belügyminiszter, mint a for­radalom legerélyesebb kormánybiztosa, majd mint köztársaságot proklamáló kormányelnök, mint mene­kült, ki az ország érdekében emlékiratokat készít, mígnem utójára szívesen üdvözli az októberi diplo­mát. E következetlenség — mondá a szónok — a ha­zaszeretet következetességéből eredt: a célnak áldoza­­tul vett legkedvencebb eszméit is, mint ahogy a hajós viharban kidobja legdrágább kincseit is, csakhogy a hajót megmenthesse. De az erélyes forradalmi ember e fordulásának nincs-e — mint már említettük — közelebb fekvő kulcsa is ? Azt hiszszük, hogy a gya­korlati munka ez embere inkább óhajtott a követke­zetesség árán is tért kapni a működésre, semhogy tétlenül maradjon a következetesség idealitásának meddő talapján ? Sorsának tragikuma azonban ép abban állt, hogy midőn már útban volt hazafelé, el­méje egyszerre elborult s munkakör helyett itthon a tébolyda falai közé jutott. Az erélyes szellemű férfi­ból egy élő halottat kaptunk vissza. Az­­emlékbeszéd vége igen emelkedett volt. Megemlítve, hogy az 1848-diki alkotmányt ép úgy, mint a koronázásban megpecsételt kiegyezést, idealisták elmélete teremte, rámutatott nemzeti életünk közelmúltjára, melyből megtanulhatjuk, hogy a nagyszabású reformoknak a szünetelés nem árt, mert ha a jelen nem is kedvezne nekik, övék a jövő. Élénk taps és éljenzés jutalmazta a kitűnő ékesszólót, midőn az asztaltól eltávozott. Aztán — ekkor már dél lévén — a közönség is rit­­kulni kezdett s egyre fogyott. Pedig még két igen tartalmas értekezés volt hátra. Grreguss Ágost »A szépnek erkölcsi alapjáról« tartott felolvasást, mely méltó volt a köz­figyelemre. Élénk eszmemenet jellemzi e munkát, melyben Grreguss az erkölcsi szép és erkölcsi jó fogal­mait szerencsésen határozza meg, fejtegetve, hogy bi­zonyos aesthetikai fogalmak bizonyos erkölcsi fogal­makkal azonosak. Idézett régi és új írókat, köztük a görög Plotint, ki szerint: »a szép a jóság fénye« s Sand George«-ot, ki azt mondá: a mi igazán jó, min­dig szép s a mi igazán szép, mindig jó.« A kérdésre tehát: mi a szép, azt mondhatni: »a jó.« Ez értekezést is megéljenezték s Greguss sok elismerő véleményt hallott az akadémia kitűnő tagjaitól. Dr. Lenhossek József koponyaismei érte­kezését szintén nagy figyelemmel hallgatták. A tudós bonctanár sokkal jobb felolvasó, mint ahogy kép­zelnék az élclapok kíméletlen csipkedései után. Ért­hetni minden szavát, kivált ha értjük azt a sok régi és új nyelvet, melyből idéz. Anti-darwinista, ki nagy hangsúlylyal említé a tudósok véleményét, kik szerint: a legrégibb korban élt emberek meglevő koponyái a maiaktól nem különböznek. Előre bocsátva, hogy az agytekervények nagyobb kifejlődése értelemre mutat, érdekesen sorolta el, hogy a hazánkbeli nemzetiségek milyen széles és magas homlokúak. Az eredmény az, hogy népünknél a koponyavisszonyok elég kedvezők, de a tudós felolvasó egyszersmind óhajtá, hogy azok — a K. Eötvös által megindított népnevelés terje­désével — még kedvezőbbekké váljanak. A fölhangzó éljenzés bizonyára azt jelentette, hogy ez óhajtásban mindenki osztozik. Fél kettő lehetett, midőn az elnök zárszavai el­hangzottak. Két órakor az akadémia számos tagja közebédre gyűlt össze a »Hungáriá«-ban. Vagy hat­­vanan ültek asztalhoz. Gr. Lónyay Menyhért már a közízlés alatt gyöngélkedvén, nem jelenhetett meg s az asztalfőn Csengery Antal foglalt helyet. Ő mondá az első felköszöntést a királyi párra. Éltették aztán az elnököket, új tagokat sat. Sayous magyarul kö­szöntötte föl a magyar történelem, szótár és iroda­lomtörténet jeleseit : Horváth Mihályt, Fogarassyt és Toldy Ferencet. Pulszky Ferenc Sayoust, Budent pedig egy jelenlévő, finn vendéget : Almberg Antal finn tanárt éltette. Érdekes volt a Fogarassy János toasztja is, melyben elmondá, hogy ő ötven év előtt jelen volt a pozsonyi diétán, mikor az akadémiát megalapították, akkor nem is álmodva, hogy midőn ennek félszázados emlékét ünnepük, ő is kitüntetésben fog részesülni. Fővárosi h­­­­r­e­k. * K­éthy Mihály temetése tegnap délután négy órakor volt a színháztól. Az elhunyt művész 64 évet élt. (Vasárnapi számunkban születési éve hibásan volt szedve: 1819-nek, holott ő 1810-ben született.) A gyászoló gyülekezetben, mely temetésére össze­gyűlt, nem volt senki, a­ki ne tudott volna valami jellemző, tréfás esetet mondani, mert hisz ő tréfált, komázott még a halállal is. Még nem oly rég, midőn pedig már humora is fogytán volt, odaüzent az »Athenaeum« kiadó­hivatalába, ahová azelőtt bejárt hírlapot olvasgatni, hogy küldjék el neki az »Üstö­­kös«-t és »Bolond Miskát,« hadd vihessen magával egy kis fris tréfát útravalónak! Már beszélni sem tu­dott, s Szigeti Józsefnek akkor is kézintésekkel mu­togatta, hogy már ő megy­­ fölfelé. Szigeti két óra után mellette volt, s aztán a drámai ülésbe ment s oda üzentetett hozzá, hogy menjen hamar, mert vala­mit akar neki még mondani. Mire azonban Szigeti a színháztól az orvos-egyetemi klinikáig (pár száz lépés) ért, akkorra az öreg színész már meghalt. Öreg volt mindenesetre, de korántsem oly öreg, mint némely lap írja, azt mondván: a régi gárda úttörő veteránjai közé tartozott. Ő kétségkívül eredeti utat tört magá­nak a színpadon, csakhogy ez áttörés nem régebben történt, mint a negyvenes évek közepén. Tegnap mi­dőn az öreg művészt temették, igen kellemetlen, esős, sáros délután volt. Mindamellett nagy néptömeg gyűlt a színházhoz, melynek fekete függönyökkel díszített csarnokában állt a ravatal. A koszorúk­kal borított koporsót drámai tagok vették kö­rül égő fáklyákkal. Az egész csarnok a legnagyobb szorongásig megtelt, de kívül még sokkal többen ma­radtak. A színházi énekkar énekelt gyászdallamokat. Majd Fejes Dániel ref. segédlelkész mondott halotti beszédet s Feleki Miklós búcsúztatót a személyzet nevében. Aztán megindult a menet. Elől a színház gyászzászlóját vitték s az előtt két városi hajdú lova­golt. A négylovas gyászkocsi mellett a pályatársak szövét­ekkel s utána b. Podmaniczky Frigyes, Szig­ligeti, a drámai szülésznők gyászruhában s a pálya­társak szintén feketében mentek. Ott voltak a Szőnyi nevelőintézetének növendékei is, kiket az öreg művész évek óta szavalni tanított. Nagy tömeg csatlakozott a menethez, mivel az eső egy kis időre megállt. Künn a sírnál a lelkész mondott imát s mindenki áldást kí­vánt az öreg színművész hamvaira. Kortársai nem fogják őt feledni! * Országgyűlési számadások. A szétoszlott­­országgyűlés, három év alatt 3,264,358 forintjába került az országnak. Ebből egy ülésre átlag 5818 ft s minden egyes hozott törvényre 21,618 forint esik. Ha Simonyi Ernőnek kedve jött két óráig beszélni, az az új »Pester Journal« kiszámítása szerint, mintegy háromezer forintra tehető. Egyébaránt ő 72-szer beszélt (persze gyakran igen hosszan,­ míg Lázár Ádám — a legbeszédesebb — 125-ször tartott kisebb­­nagyobb beszédet. Ugyancsak drága honatya volt tehát. Ellenben százöt képviselő egyetlen egyszer sem szólalt föl s még kérvényt sem adott be. Deák Ferenc huszonhét alkalommal beszélt, utójára 1873. nov. 10-én, midőn sajnálkozását fejezte ki, hogy Tisza Kálmán nem fogadta el a pénzügyi bizottságba tett megválasztatását. Interpelláció 373 adatott be, melyek közül a miniszterek 240-re feleltek. Hát ez mennnyibe kerülhetett. * „Kelet népe.“ Ez lesz a címe egy új politikai lapnak, mely e hó tizenötödikén indul meg Kállay Benő fővezérlete mellett. A jobboldali ellenzék köz­lönye lesz, s a »Közérdek« és »Magyar Politika« bele fognak olvadni. E két lap szerkesztői : Kecske­­méthy Aurél és Halász Imre az új lap főmunkatár­sai lesznek, a­mint ezt maguk jelentették ki a múlt vasárnap. * A Du­gonics-szobor­bizottság egy küldöttje jött fel Szegedről a múlt hét végén Izsó Miklós özve­gyéhez, kijelentve előtte, hogy a bizottság — hacsak lehet — e szobrot az elhunyt művész műtermében és az ő elfogadott tervvázlata szerint óhajtja elkészít­tetni. A Petőfi-szoborbizottságnak is intézkednie kel­lene mielőbb, a­miben nem szolgálhat akadályul az sem, hogy a bizottság elnöke , Reményi Ede külföl­dön időz. Az ügy oly fontos, hogy azzal gyorsan kell tisztába jönni. * Dr. Lónyay Menyhért akadémiai elnök múlt szombati estélye, mint már röviden említettük, igen fényes férfi-estély volt. A házi­asszony Tuzséron időz­vén, hölgy egy sem volt jelen. Az akadémia tagjai közül vagy hatvanan gyűltek össze, köztük Csengery Antal másodelnök, Pauler Tivadar, Toldy Ferenc, Horváth Boldizsár, Székács József, Hunfalvy Pál, Tóth Lőrinc. A miniszterek közül K. Wenckheim kor­mányelnök és Perczel Béla igazságügy él. Volt egy pár előbbkelő hivatalnok s néhány szerkesztő is: Fran­ciaországból Sayous Ede. A társaság egy ideig a kertben mulatott, élvezve a gyönyörű kilátást a budai vároldal e magas­ pontjáról. A gazdagon ellátott estebéd nyolc órakor vette kezdetét az alsó termekben. Felköszöntés egy volt: a Pulszky Ferencé, ki a házi­gazdát éltette, ki mindent elkövetett vendégei szives fogadására. Egyik asztalnál Nagy János szombat­­helyi kanonok s akadémiai rendes tag, ki közelebb az irói segélyegyletnek kétszázforintos alapítója lett, megígérte, hogy ha megéri az ötvenedik nagygyűlést, mely 1883-ban lesz, (miután őt 1833-ban válasz­tották meg s­­azóta részt vett mindenik nagygyűlés­ben, kivéve az 1847-dikit) akkor a segély­egyletnek ezer forintot ad. Vacsora után a társaság egy része a kertre nyíló verandán mulatott, nézve a kivilágított Pestet s elmésen társalogva. E veranda előtt egy szökőkút hányja magasra a vizet. Nehány nap előtt, midőn Lónyay gróf, mint egyházi főgondnok, az egyházkerületi gyűlés tagjait vendégelte meg, ezt a szökőkutat igen elmésen használta föl vendégei ma­­rasztására. A tiszteletes urak ugyanis, mint korán fekvő, rendes emberek, vacsora után készülődtek szé­pen haza. Ekkor a gróf megeresztete a szökőkút viz­­sugarát, mely aláestében nagy zajt csinált s igy szólt vendégeihez : »Csak maradjanak tisztelendő urak, hisz úgy sem mehetnek, hallják, hogy esik.« Sokkal sötétebb­ volt, semmint észrevehették volna, hogy azt a zuhogást a szökőkút csinálja, s maradtak és mulat­tak tovább a házi­gazda örömére. Ez az elmés fogás jellemzi a gr. Lónyay Menyhért vendégszeretetét, ki­nek házában otthonosan szokta magát érezni minden vendég. Szombaton is csak tíz óra után kezdett oszol­ni a társaság. * A kisdedóvó egyesület választmányi ülésében a Ghyczy-féle alapítványt hálás köszönettel fogadták el. A képezde építésére nézve azt határozták el, hogy — ha csak lehet — az épület még ez évben tető alá hozassák. Az óvodai takarékpénztár behozatalára tett indítványt nem fogadták el, mivel erre a három-hat éves gyermekeket nem tartják még alkalmasaknak. Szabó Endre kisdednevelési módszertanát a nevelési szakosztálynak adták ki bírálás végett. Egy bizottsá­got a kisdedóvodai törvényjavaslat készítésével bíztak meg. Végre P. Szathmáry K. titkár tett jelentést a Dunántúl tett útjáról s a tállyai óvoda megnyitásáról. * A budai színkör első előadásának — szombat­este — kis közönsége volt, az is nagyobbára Pestről került oda. Temesvári Lajos előbb mutatta be szín­társulatát, mint­sem az teljesen együtt lett volna, mert például az este még drámai személyzete Miskolcon játszotta »Stuart Máriá«-t, melyben ott Bulyovszkyné asszony jótékony célra lépett föl. Temesvári különben az első előadást nem is nagyon hirdette. Még a lapok­hoz sem küldte be színlapját, így aztán nem csoda, ha a közönség kevéssé vehetett tudomást róla. Külön­ben nem is volt ez valami nagyon vonzó kezdet. A »Házassági készlet« gyönge kis német vígjáték, mely­ben: Siposné asszony (csinos jelenség és gyakorlott színésznő,) Tímár, Tihanyi és Dezső mutatták be ma­gukat. »A szép Galathea« pedig meglehetősen elkop­ik 555

Next