Fővárosi Lapok 1875. november (251-274. szám)

1875-11-03 / 251. szám

— Igazad van. Nagy rálátó, kegyeskedő kisasz­­szony; a világba nem való, apácának való. Gabrielle kisasszony sem gazdasszony. Ha nagyobb vágyaid volnának, Antoinette jó úrnője lehetne házadnak. Julia kisasszony a polgári lányok erényeivel hibáit is egyesíti; Laurának szép hozománya van. Fiatal le­ányka, kellemes, feddhetlen jellemű, nyugodt, minden jóra hajló. A­mi Amáliát illeti, tőle sem idegenke­dem , mert mindig szerettem a hölgyeket, kik maguk varrják meg a ruháikat; hanem ha hiszesz szavaim­nak, kövesd első hajlandóságodat és válaszd Ange­likát, ki valóságos kincs. Nem akarom ízlésemet rád tukmálni, csakis azért mondom, mert látom, hogy véle­ményünk egyező. — De édes néni, én nem mondtam, hogy ő. — — Köbért! ne akadékoskodjál. Nem látod-e Angelika kisasszonynak előnyeit ? — Látom, látom, de mégis csak szükséges lenne legalább, hogy őt is lássam. — Láttad; egészen fölösleges, hogy szemtől szembe lásd. Aztán, — mondá bizonyos fontoskodó arccal, — néha a királyok is csak arckép után háza­sodnak.­ — Itt nem ez az eset fordul elő, hisz nekem nem kell valami hercegnőt nőül vennem. — A józan ész kívánja, hogy megházasodjál és én megházasitlak. — Mikor ? — Két hét alatt. — De szükséges legalább annyi idő... — Mire ? — Arra, hogy dolgaimat rendezzem. — Magamra vállalom. — Tanulmányoznom kell jellemét jövendőbe­limnek. — Jót állok értte. — Csak tudnom kell annyit legalább, hogy va­­­gyok-e oly szerencsés megnyerhetni Angelika kisasz­­szony tetszését ? — Megnyerted. — Hanem, mégis.. — Beszélj, beszélj, kihallgatom megjegyzé­­s­eidet. — Úgy válaszszon az ember feleséget, hogy csak arcképét lássa ?­­—Nos? — Annak teszi ki magát, hogy valami bamba teremtést vezet oltárhoz. — Nézd csak, nézd, nem igéző teremtés? — Ilyen hajat még soh­sem is láttál! — Azt hiszi ön, ez a dús haj egészen az övé ?­­ — Paraszt. — Hát ez itt mi az arcán ? — Lencse ? — Egy kis jegyeske, s mily jól illik! — Végre is, kedves néni, micsoda passziója te­lik benne, hogy fiatal lényeket összeházasítson, kik ön­nek soha semmit sem vétettek. — Te nem érted azt ? — Bevallom.. — Megmagyarázom hát. Az asszonyoknak ab­ban az időben, midőn fiatalságuk és szépségük búcsúzni kezd s gyermekekkel nem áldotta meg az ég, többféle menedék kínálkozik; egyik a játékot, másik a plety­kát, hírhordást, harmadik az ájtatoskodást kedveli; nekem az a szenvedélyem támadt, hogy a házasság lotteriáját űzzem, összeraktam a számokat és nem egy­szer jött ki a boldogság tom­ája. — És vannak most is nyerőszámai ? — Néhány. Te is ily nyerőszám vagy, csak hadd tegyelek be a lutriba. — S ez önt mulattatja, kedves néni ? — Nagyon. Tudsz-e ennél jobb dolgot ? — Ha az ember látja a húsz fiatal embert és húsz leányt összeházasodni azokkal a jó tulajdonságokkal, melyek a házassághoz szükségesek és látja mily boldogok lesznek, maga is felüdül, megelégedett lesz, ki pedig csak némán nézi boldogságukat. Ilyen volt D’Héricourt aszszony elmélete, me­lyet Róbert következő szavakban foglalt össze : »Nő­sülj csak meg, aztán majd meglátjuk!« — Tehát néni, minthogy követeli — — Értsük meg egymást, én mit sem követelek. — Hogyan ? Nem látja ön ebben az erőszakolt házasságot ? — Öcsém! — Nénikém! — Ön mindig oktondi marad. — Azt hiszem. — Albumom gyöngyével ajándékozlak meg, egy szép leánynyal, ki a mellett módos, jól nevelt, ki­tűnő vezetője lehet a háznak és családnak. Ily tulaj­donok ellen mi kifogásod lehet ? — Jól van , de ha már megházasodom, háza­­s­­odjará gyorsan, azonnal. Nem is a házasság ellen van nekem kifogásom, hanem a sok ceremónia ellen, mi ezzel jár. El kell menni fűhöz-fához, paphoz, jegyző­höz, fogadni a gratulációkat, szüleim tanácsát, levele­ket írni és fogadni, felvilágosításokat adni, ezer kér­désre egyet felelni. Kínos állapot!­­— Más kifogásaid nincsenek ? — Dehogy vannak! — Nem kell túlozni semmit; jó házasságot csi- ' nálsz s kikerülöd ezeket a kellemetlenségeket; nincs is szükségem rád, csakis anyáddal fogok beszélni. Most feloldalak a további unatkozás alól. Később majd hálás köszönet lesz azért, a­mit veled tevék. * Mikor Agatha néni így belekeveredett a háza­­sításba, addig aztán nem is nyugodott, míg össze nem hozta az összehozandókat. Most az a célja volt, hogy D’Héricourt Róber­tet Debryon Angelika kisasszonynyal egyesítse. A nénike ígérete szerint cselekedett. Maga tárta fel a két házasulandó fél családját s Róbertnek úgy látszott, egyéb dolga sem marad, mint épen meghá­zasodni. Debryon asszony négy nap múlva azután, hogy D’Héricourt asszony öcscsével találkozott, leányával együtt Párisba érkezett. A szükséges irományok már le voltak téve a bíróságnál, a hivatalos kihirdetés is megtörtént, nemkülönben a templombeli. A kétjegyes első találkozása a rokonok körében volt és Róbert úgy találta, hogy Angelika élénk szel­leme sokkal erősebb benyomást tett szivére, mint nénje hideg számításai után remélhető. Ezután né­hány nap bokrétával kedveskedett Róbert jegyesének és mikor aztán ismét találkoztak, meghivatott az ün­nepélyre Aubertin, párisi jegyző is, ki felolvasta a házassági szerződést. (Folyt. köv.) Pulszky Ferencnél. — Sturm Albert »Culturbilder aus Ungarn«-jából.*) •— (K.) Pesten folyvást boulevardokat építünk. Az országúti boulevard azon a ponton fog végződni, me­lyet én a jövendő »Faubourg de Seint-Germain«-jének vagyok hajlandó látni. Egy oldalán fekszik a mú­­zeum-park, másikon a Duna, mint határszélek. Egye­lőre csak a múzeum parknak van kiváló képe. Ke­­rülte paloták, közepén egy nagy közpalota. A pa­lotákban Esterházyak, Pálffyak, Károlyiak, Seny­­nyeyek laknak, a közpalotában pedig az ódon fel­sőház tanyáz, hová vajmi kevesen járnak, mert lord­jaink jó szokása, hogy csak ritkán és röviden tanács­koznak. Ha valaki a parkba megy, vagy a séta, vagy a múzeumi gyűjtemények kedvéért teszi, (ez utóbbia­kat szakértők a legjobban rendezettek közé számít­ják,) vagy pedig látogatni megy valakit, a­ki sokakra nézve csak oly érdekes, ha nem érdekes­, mint maga a múzeum, Pulszky Ferencet, a honi múzeu­mok és gyűjtemények főigazgatóját. Pulszky Ferenc születése által vidéki nemes és törvénytudó, képzelme által szépíró, anyai családjá­nak örökölt hajlamai által tudós, a saját szenvedélyé­nél fogva pedig politikus lett, Ő mindezek vegyüléke. A Pulszkyak és Fehérváryak (Pulszky anyja Fe­hér­váry-lány volt.) Sáros megye legjobb protestáns családjai közé tartoztak. A Fehérváryak több mint egy századon át bérelték a sárosi híres opálbányákat (az egyetlen ilyeneket Európában,­ s műgyűjtők is voltak. Pulszky már igen ifjú korában beutazta anyai nagybátyjával Németországot és Angliát. Ez itt mentette őt meg egy nem is sejtett elfogatástól, melyet akkor a bécsi kormány több gyanús szabad­elvű ifjú ellen rendelt el. Később letéve az ügyvédi vizsgálatot, a diétára ment, s 1839-ben az országgyű­lés megbízásából részt vett az 1844-ben érvényre emel­kedett váltójog kidolgozásában. E szerint Pulszky, noha nem több 61 évesnél, az ország legrégibb törvényhozói közé tartozik. De az ifjú Pulszky akko­riban sokkal ismeretesebbé vált irodalmi működése, főleg pedig ama cikkek által, melyeket az augsburgi­­Allgemeine Zeitungéba szabad és magyar szellem­ben irt gr. Thun Leónak már akkor is szörnyen anti­­liberális irányzata ellen. A szabad szó akkor nagyon ritka volt s és ezért igen széles körben keltett visz­­hangot. Pulszky tehát csakhamar az egész országban ismeretessé és ünnepeltté vált. Akkor már ő a német körökkel élénk érintkezésben állt. Német hölgyet is vett nőül egy bécsi bankárcsaládból. Walter bankár­nak akkoriban Bécsben olyan szalonja volt, mint Ber­linben a Herzeknek,Mendelssohnoknak; a bankár neje, ki ma is él még igen öregen Flórencben, rendkívül szel­lemes és finom műveltségű asszony volt, ki igen kiváló kört birt vonzani szalonjába s e kört oda is csatolni. I­­tt lehetett látni a magyar politikusokat is, kik Bécs politikai tespedésébe akkor új életet leheltek. A ban­kárnak volt egy lánya, unokahuga és fogadott lánya. Lányát Pulszky vette nőül, unokahugát pedig gróf Breda. Mikor 1848-ban István nádor visszavonult, ama háromtagú bizottságnak, melyre a rend fentar­­tását bízta, Pulszky is egyik tagja volt. Az első fele­lős kormány megalakulásakor a király személye mel­letti miniszter herceg Esterházy Pál lett, ki egészen más világban nőtt fel, semhogy a 48-diki eszmék az övéi lehettek volna. Az ügyek vezetését tehát hagyta államtitkárára, ki nem más volt, mint Pulszky Fe­renc. Az persze, hogy ő a bécsi mozgalom közepett valami állást ne foglaljon el, kikerülhetlen volt Ud­vari körökben neki rótták föl ama mozgalom szitását, mely a szerencsétlen Latour életébe került, hogy igy — a­mint mondták — az udvar ne küldhessen csapatokat Magyarország leküzdésére. S ha Win­­dischgrätz Bécs bevételekor Pulszkyt megcsiphette volna , ma már ő rég nem is tartoznék az élők so­rába. De a magyar kormány már jóval előbb Lon­donba küldte, a­honnan többé nem is térhetett haza. Világos után javait is elkobozták s a ki addig gazdag ember volt, most a saját keresetére szorult. Tolla után élt, tudományos értekezéseket, regényt, tanul­mányokat, hírlapi cikkeket írva. Neje is, e rendkívül mivelt és szellemdús asszony, irodalmilag műkö­dött, s magyar regéinek gyűjteményével s egy magyar hölgy emlékirataival csakhamar ismere­tessé tette magát, így aztán külföldön is addigi szokásaiknak megfelelőleg élhettek. Közben Pulszky Amerikába kísérte Kossuthot, majd Londonban ven­dégszerető házat vitt, később pedig Turinban lett háza a politikai és művészeti nevezetességek gyűlhe­­lyévé. Nógrádi vagyonáért, mely neje nevére volt írva, pert folytatott az osztrák kormánynyal s neje azt 1865-ben vissza is kapta. Sőt neje és gyermekei a ha­­zatérhetési engedélyt is megkapták. De alig hogy Pulszkyné és nagyobbik virító szép leánya Pestre ér­keztek, azonnal kolera áldozatául estek. Akkor övéi­nek eltemetése végett, Pulszki is megkapta az enge­délyt, hogy Pestre jöhessen, de úgy, hogy azonnal tá­vozzék ismét. Az a temetés akkor rendkívüli részvé­tet keltett. A rég száműzött s keményen sújtott férfi közrészvét és figyelem tárgya volt. A haza kapui azon­ban csak a másik évben nyíltak meg előtte. A kiegyezés létrejöttével Pulszky ismét élénk részt vett a politikában, a Deák-párthoz csatlakozva. Magyarországnak európai lábra állításán működött. Lapot segített alapítani: az »1848«-at, melynek leg­­idősb fia lett főmunkatársa, s Csengeryvel együtt Deák legszorosb környezetéhez tartozott, azzal vádol­­tatva, hogy titkos kormányt képeznek a »felelős« mel­lett, törvényeket csinálva és a kormányzáson uralkod­va. Pulszky mindenesetre a képviselőház egyik legbe­­folyásosb és legfélelmesb szónoka volt, ítélete élével, mindig kész elmésséggel, nagy műveltséggel, gazdag tapasztalással és a külföldi ügyek ismeretével bírván, túlsúlyban volt a sok doctrinák­ fölött s ez előnyét érvé­­nyesitgette is kíméletlenül. Tevékenysége sok ellen­séget­­szerzett neki a házban, főleg az ellenzék köré­ben. Ő jó magyar, de olyan magyar, ki a németet, franciát, angolt és olaszt is úgy beszéli, mint anya­nyelvét, s Magyarországot az európai műveltségi élet közösségébe kívánja emelni. Ő az ellenzék által nagy­­rabecsült nem egy ódon intézményben a jó közigazga­tás és a műveltségi fejlődés akadályát látta. Kivált erősen szállt szembe ama túlzókkal, kik a Magyaror­szág és a német kultúra közé khinai falat szerettek volna emelni. Ezek ellen gyakran élesen lépett föl. De habár politikai ellenfele sok volt is, szellemi je­lentőségét elismerte mindenki. Az öreg Kubinyi Ágoston halálával a múzeum igazgatását vette át. S ez ama kevés intézetek egyike, melyeknek haladása ellen egy párt sem tehetett kifo­gást. Újabban Pulszky a hazai múzeumok és gyűjte­mények főigazgatója lett. S e tisztjének szenteli most egész tevékenységét. Noha a Deák-párt kevés régi tagja üdvözli a balközéppel való egyesülést oly hatá­rozottan mint ő, a számára több helyről felajánlott képviselőjelöltséget még­sem fogadta el, hogy időt nyerjen főigazgatói tisztjének teljesítésére, emlékiratai elkészítésére, kisebb tanulmányok írására a »Buda­pesti Szemlé«-be, miközben közelből és távolból annyi ember látogatását fogadja. Az ő szombati estélyei, (melyek a múlt télen ki­maradtak,) Budapesten társaséleti jelentősséget ké­peztek. Magyarország fővárosában elég gazdag és nagyvagyonú mágnás, tekintélyes kereskedő, telt Wertheim-pénztár van, szóval megvan az eszköz *) Nem sokára megjelenik Lipcsében, Oswald Mutze-nél. 1118

Next