Fővárosi Lapok 1875. december (275-299. szám)

1875-12-01 / 275. szám

a fordítást, mely irodalmunknak mindenesetre egyik­­ dísze és a németnél nemcsak teljesebb, hanem sok­­ tekintetben előbbvaló is. » A költői szépségeken —­­ mondja Arany László, — a felfogás, szerkezet és alaki­­­­tás eredetiségén kivűl e kiválóan szalon-költeménynek­­ egész hangulata teljesen harmonizált Bérczy egyéni­ségével. A társadalom pedig, melyet az orosz költő rajzol, méltán tükre lehetne, egy-két évtizeddel ezelőt­ti időkből, a magyar társadalomnak is. Franciául negédeskedő főurak a fővárosban, világtól elmaradt régi módi nemesség a vidéken, lassan terjedező nem­zeti irodalmi befolyás a falusi kisasszonyoknál, ide­gen gouvernanteok kegyeskedése a régi nemesi kúriá­kon, tért nem találó tettvágy az ifjúság közt, a mi­­ aztán kicsapongásban dühöngvén ki magát, végre tétlen életunalomban tompul el, — mind­ez, le egé­szen a falusi leányka albumáig és a jobbágyok vasár­napi veszekedéséig, nemde, mutató nomine rólunk beszélhetne.« Hiába orvosolt betegsége kínjait, melyeket a bölcs megadó nyugalmával tűrt, kevés, megindító vo­nással rajzolván az emlékbeszéd, Bérczy írói műkö­­­désének jellemzését a következő szavakkal adja: »Igaztalan lenne, a­ki az olyan életet, mint az övé volt, csak a siker nagyságából akarná megítélni. Ő bizonyára több lelki küzdelem közt érhette el a ke­vesebb eredményt, mint más talán a nagyobbat. Szel­leme folyvást vívódott az anyag gyöngesége ellen s a régi példaszó szerint: minél gyöngébb a test, annyi­val erősebb lélek kell, hogy uralkodni bírjon rajta, írói tehetsége különben sem tartozott azok közé, me­lyeknek termékei önkényt, a természet áldásai által buzognak elé, mint a bővizű forrás habjai. Azok so­rába tartozott, a kiknek kitartó, szorgalmas, rend­szeres munka által kell az eredményt fölszinre hoz­niok, mint az artézi kút vizét, de aztán ennek fölfa­kadó forrása nem kevesbbé üde, erősítő, bő és jótékony lehet, mint amazoké.« A folyó ügyek közül — némi ösztöndíjak oda­ítélésén és könyvtári bizottsági jelentéseken kívül a legérdekesebb volt Csengery előterjesztése, mely sze­rint az újonnan rendszeresített alkönyvtárnoki állo­másra Lindner Ernő, a könyvtártisztire pedig Luka­­vecz János neveztetett ki. A kézirattár rendezése Jakab Elekre, mindenesetre jó kezekre, bizatott. A harmadik osztály jövő heti ülésén Koch An­tal tart földtani, Schenzl Guido pedig természettudo­mányi előadást. A „Tücskök-bogarak“-ra. (Válasz Herman Ottónak.) Hermann Ottó támadást intézett ellenem, me­lyet nem lehet szó nélkül hagyni. De minthogy én a dicsőséget nem személyeskedésben keresem s a »Főv. Lapok« hasábjai sem heves polémiákra valók , igye­kezni fogok lehetőleg rövid és tárgyias lenni. Her­man Ottó engem legelőször is gúnyosan »az apró lények legújabb barátjá«-nak nevez, azt mondva, hogy oly dolgokkal foglalkozom, melyeknek irodal­mát nem ismerem eléggé s elavult forrásokat hasz­nálok. Hogy mennyiben vagyok a rovarok legújabb barátja, erről tudomást szerezhetett volna magának, (mint szintén múzeumi tisztviselő,) ha máshonnan nem, legalább az általa sokszor emlegetett múzeumi ál­­lattári könyvtárból is, melyben eddig megjelent igénytelen dolgozataim is megvannak, (»Természet­rajzi szemelvények,« Írták Podhraczky Ferenc és Mocsáry Sándor, Nagyvárad, 1868 157 lap; »Jel­lemző adatok Biharmegye téhelyröpűinek ismereté­hez,« a fiumei nagygyűlés munkálataiban, »Adatok Biharmegye faunájához,« s »Biharmegye téhely- és pikkelyröpái« ;) tudomást szerezhetett volna továbbá a nagyváradi főgymnáziumtól, melynek ezernyolcszáz faj bogarat és hatszáz faj lepkét ajándékoztam. Én ez állatokat 1854-től 1870-ig gyűjtöttem, mikor is a nemzeti múzeumhoz lővén, az azóta gyűjtötteket ez intézetnek adtam. A »Fővárosi Lapok«-ba irt tárcacikkeim célja nem az volt, hogy szakszerű tudományos előadást tartsak a szöcskék és a sáskák hangszerveiről, mint azt Herman Ottó legújabban a természettudományi társulat szakülésén igen helyesen tette; sem pedig az, hogy harminchárom fajnak nótáját, hangját és nótáját kótába szedjem, hanem csak az, hogy ha­zánkban a még oly kevéssé mivelt természettudomá­nyok és közvetlenül a zenélő állatok iránt az érde­keltséget fölkeltsem s azok zenélésének célját elő­adjam. E végett pedig a Herman Ottó által említett szakmunkákra mi szükségem sem volt. S ha a szár­nyakat egyszerűn csak »rezgő és sercegő lemezek­nek« mondottam, melyek egymáshoz dörzsöltetve idézik elő az ismert hangokat, halálos bűnt még nem követtem el. Kár tehát tüzet kiáltani akkor, midőn nem ég a ház, hanem legfölebb a szobában véletlenül egy gyufaszál gyuladt meg! A cikk velejére térve, hogy a »Callimenus dasy­­pus« nevű óriás tücsköt hívják és hívhatják a bu­dai svábok csak egyedül »tücsökkirály«-nak, alig hiszem el. Én ez adatot múzeumi gyűjtőnktől hallot­tam, ki több mint húsz éve jár a budai hegyek közé rovarászni, s ki a néppel gyakran érintkezik. Hallot­tam egy másik budai rovarásztól is, ki az állatokat­­ ezrivel gyűjti és külföldre viszi, mert ez keresetforrása, s kinek rovarjait meghatározni szoktam. De újabb meg­­figyelésekig már csak amaz­okból sem hihetem el, mert a »Callimenus a­dasypus« csakis a svábhegyi kőbányák­ban és a Farkasvölgy déli oldalán *) fordul elő, és oly valami ritkaság, hogy néha négy-öt évben sem talál­nak egyet, holott messzehallatszó hangja által a hím magát csakhamar elárulja. A gellérthegyi és többi szőllő közt tehát nem tenyészik, s igy az ott gyakran hallható zenész nem lehet más, mint a »Cicada haema­­­­todes,« a legnagyobb kabóca (engedelmével!), melyet­­ a nép jól ismer hangjáról s mely ott valóban bőven található. Nekem kirándulásaim és gyűjtéseim alkal­mával a néppel nem igen van alkalmam érintkezni s igy ezt ettől közvetlenül nem is hallottam; de hát hallotta-e Herman Ottó is, ki csak fél éve lakik Buda­pesten. Az a körülmény, hogy ezt Roy után mondja, még nem zárja ki azt, hogy a nagy »Cicada h­aema­­todes«-t miért ne mondhatná a nép szintén »tücsök­­király«-nak ? miként a »Callimenus dasypus«-t, mert hisz erős hangjuk sokban megegyező lehet! Találó példa erre ép Anakreon magyar fordítása Zeehenter Antalnál (Prága, 1785. pag. 53) és Édes Gergelynél (Vác, 1802, 45-ik dana), hol az eredeti »Tettix« szó »prücsök« és »tücsök«-nek van fordítva ; pedig ott a kabócáról van szó, s nem az egyenesröpű újabb tet­­tix-genusról. Hogy »Leh­er«-nek hívják másutt és hazánkban a másik két kis fajt, ezt magam is hallot­tam és tudtam. Azt mondja Herman Ottó, hogy a »Cicada« magyarul nem »kabóca,« s a »Locusta« nem »szöcs­ke.« Ha ő az iskolákban tanított természetrajzokat, Hanáktól Mihálkáig, Krieschtől Paszlavszkyig, fel­üti, azonnal meglátja, hogy kinek van igaza! A tiszamenti halász és pásztornép meg a Herman Ottó kedvéért nem változtathatja minduntalan a már be­vett elnevezéseket, ha azok kifogás alá nem esnek. Er­délyben a nyulat »tapsifülesnek,« a »medvét« meg »mackónak« hívják, de mi csak maradunk a nyúlnál és medvénél. Herman Ottó nézeteit s tanácsait: mikép kell­jen cikkeimet írnom, nem fogadom el. Ha szépiro­dalmi lapba írok, ezentúl is csak Michelet, Taschen­berg és Lázár Kálmán fognak előttem lebegni. Ab­ban a nézetében sem osztozom, hogy a természettu­dományok atyja Arisztoteles, mert én annak Linnét tartom. A­mi pedig ama tiltakozását illeti, hogy én »a rovarok anyai gondoskodásáról« irt cikkemben jegy­zet alatt a magyarországi 13 Megachile-faj között, az egy újat, mint »M. intermedia Mocsáry n. sp.« is fölemlíteni mertem, mielőtt azt leírtam volna, előre is csak annyit jegyzek meg, hogy a­ki törvényre hi­vatkozik : szükséges, hogy maga is tiszteletben tartsa azt. Már­pedig a »Természettudományi Közlöny« májusi füzetében ezt olvastam: »míg a Kriván-csúcs és a Glanzenberg altárna aknája Selmecbányán még két új fajt is (t. i. pókot) szolgáltatott (Linyphia al­­pina és Cryphoeca carpathica 0. H.), addig a mély­ségben is előfordult még egy, még pedig új faj (Liny­phia Thorelii 0. H.). Itt a H. O. annyit tesz, mint »Linyphia Thorelii Ottonis Herman,« azaz a Her­man Ottóféle Linyphia Thorelii, azaz Herman Ottó által leírt fajok. De hol írta le azokat ? Én úgy tu­dom, hogy ezeknek leírása még csak ezután fog nap­világot látni. Vagy talán ő, magának, az általa diktált törvény alól kiváltságot akar? Neki szabadulás­nak nem ; szabad volt azonban nekem is, mert e jogot külföldi szakmunkákból is kimutathatnám. Végül még egyet. A természettudományok nép­szerűsítői irodalmunkban nincsenek oly nagy számmal, hogy azok eszélyesen tennék, ha minden kis hibáért vagy nézeteltérésért szenvedélyesen egymásra ronta­nának. Ám világosítsák fel — a­miben kell — egy­mást, de szenvedélyesség nélkül, mert hisz egy célra törekszenek, s a ki netán többet tud, tanítsa a mási­kat, de ne törekedjék ellene oly hangot használni, mely buzdítás helyett kedvetlenitőleg hat.**­ Mocsáry Sándor: Fővárosi hírek. * Érdekes családi estély volt vasárnap Kunz József nagykereskedő házánál. Műkedvelői előadást tartottak jótékony célra, egy a házi úr üzletében al­kalmazva volt és elhuny­t varrónő árvái javára. Je­lentékeny összeg gyűlt be s az előadás jól sikerült. Először Pecz Emma k. a. szavalta a »Thalia« című prologot, aztán Balázs Sándor »Mert nem házasodik a sógor,« Kaiser »Gute Nacht« és Baumeister »In sicherer Hut« kis színműveit adták elő. Közremű­ködtek : dr. Hauser Adorján, Pecz Emma és Matild. Kunz Ilona és Róza k. a. s a Kunz-család több tag­ja. Az előadást Mössner József, külföldiül nem rég visszatért fiatal kereskedő rendezte, igen ügyesen. E téren a derék család körében több ily jótékony célú előadást is készülnek rendezni.­­ A képviselőház tegnapi ülésén a közlekedési minisztérium költségvetésének részletes tárgyalását befejezték. Péchy Tamás miniszter ezúttal is jól tájé­kozott és szakavatottságról tanúskodó válaszokat és fölvilágosításokat adott. A kereskedelmi minisztérium költségvetésének átalános tárgyalása megkezdetvén, b. Kaas Ivor szólalt föl s erősen harcolt a külön vámterület mellett; beszéde tartalmas, de az előadás nagyon ideges, szakgatott volt. Az ülés végén Tisza Kálmán felelt Horánszky Nándornak a vámügyre vonatkozó interpellációjára. Mond a többi közt, hogy a kormány törekszik a közös vámterületet az ország érdekeinek megóvásával tartani fenn; de ha az alku­dozások alatt a birodalom lajtántúli részének fölté­telei az országra hátrányosaknak mutatkoznának, ez esetben a kormány — sajnálkozva bár — belenyu­­godnék a külön vámterület fölállításába. * A budai zeneakadémia jó sikerrel adta elő Mendelssohn »Dicsének«-ét, melyet már Knahl Antal vezetése alatt is bemutatott pár ízben. Most Zimay László, az új karmester, vezette az előadást. Mind a zene, mind az együttes ének, mind a magán részek, melyeket Stegmann Hermin és Nagy Ottilia kisasszonyok, Bogisich Mihály és Scherabel urak énekeltek, átalános tetszésben részesültek. Közönség — a kellemetlen idő dacára — szép számmal volt együtt. * A kormány feloszlatta a Turóc-Szentmár­­tonban szabályellenesen működött tót »Maticá«-t. Jól tette, mert a boldogult Moyzes püspök e szeren­csétlen alkotása — irodalmi és művelődési célok he­lyett — csak nemzet- és alkotmányellenes izgatások tűzfészke volt. * Az akadémia könyvkiadó vállalata az idei évfolyam harmadik sorozatából most adta ki a má­sodik kötetet. Ez »A jogi állam,« írta Gneist Rudolf, fordította dr. Takács Lajos egyetemi magán­tanár. A 275 lapra terjedő kötet finom velin papír­ra van nyomva és egész kiállítása kiválóan díszes. Takács Lajos fordítása hű, szabatos, a jeles műhöz méltó. Ugyancsak e kiadásban jelen meg közelebb a »történelmi sorozat«-ból : Curtius »A görögök történeté«-nek egy kötete és Carlyle »A Fran­cia forradalom történet­é«-nek első kötete. A »jog- és államtudományi sorozat«-ból pedig még Marie Sumner-től »A jog őskora« * M­me Olquipe Noël de Bertier meghívta a publikumot hétfőn estére a »Hungária« termébe francia »irodalmi estélyre«. Noha e francia nő neve nem ismeretes nálunk s így szavaló és rögtönző ké­pessége felől sem lehetett tisztában senki, mégis vol­tak, kik — a kellemetlen idő dacára, mert vegyest esett eső és hó, az idén először vonva fehérbe a köve­zetét, — elsétáltak vagy kocsiztak a nagy hotelbe, hol azonban Olympia asszony szavalata helyett a por­tás engedelemkérésével találkoztak. Madame-nak — mint ez mondá — meghívás következtében Gödöllőre kellett mennie, s nem volt ideje kihirdettetni, hogy a hétfői estélyt csütörtökre halasztja. Különben enge­­delmet kér. A vállalkozó szellemek persze kénytelenek voltak visszafordulni s esőben, hóban szépen hazatér­ni. Elmennek-e csütörtökön ? kérdés. Az eljárás nem igen buzdító. * A „nemzeti dalkör“ szombati dalestélyén, mely a redoute új helyiségeiben tánccal lesz egybe­kötve, a műsora ez: »Dalra magyar« férfi-négyes Er­kel Sándortal, előadja a dalkör. »Ha megfogom az ördögöt« új népdal, előadja a dalkör. »Dal« Schubert­tel és »Új népdalok« énekli ifjú Huber Károly; »Csókot ide« férfi­négyes Huber Károlytól, előadja a dalkör; »Hegedű-verseny« Bernot-tal hegedűn előad­ja Barcsay Sarolta úrhölgy; »A víg vándor« férfi­négyes Mendelsohn-tól, előadja a dalkör; »Ábrán­dos dal« a »Király csókjá«-ból és »népdalok« zon­gora-, és ifj. Pintér cimbalom-kísérete mellett énekli Sziklay Emilia úrhölgy; »Gyere haza édes anyám« népdal előadja a dalkör. * Anyáknak való könyv. A Franklin-társu­­latnál megjelent és szerkesztőségünkhöz is kekülde­­tett: »A gyermekápolás rövid k­é­z­i­k­ö­n­y­­v­e, tekintettel a hazai viszonyokra« című munka. Közhasználatra írta dr. W­i­tt­m­a­n­n Lázár, első alorvos a pesti gyermekkórházban. A tartalom fog­lalkozik a bőr ápolásáról, a mesterséges táplálásról, a védhimlő-oltásról, továbbá a beteg gyermekeknél , a lázról, a beteg gyermekek étrendéről, a gyógyszerek nyújtásáról sat. A,hasznos könyv dr. Bókay János­nak van ajánlva. Ára­­ írt 50 kr. * A „Századok“-ból, a magyar történelmi tár­sulat jelesen szerkesztett közlönyéből megjelent a IX-ik évfolyam kilencedik füzete. A közlöny mostani szerkesztője: Szilágyi Sándor. E füzet tartama is ér­dekes. »Ranke Lipót« (tanulmány Wertheimer End­rétől) mind szyl, mind előadási forma és szabatosság tekintetében kiváló gondra mutat. A nyolcvanéves történetíró hű, alapos és tanulmányos jellemzését találjuk e közleményben. A tanulmány irója jellemzi az angol és francia írókat, összehasonlítja őket Rankével * *) A m­agyarországi egyenesrüpűek magánrajza. Fri­­valdszky Jánostul. Pest, 1867. pag. 86. **) E cikket még a múlt h­ét végén kaptuk, de tér­­hiány miatt csak ma közölhetjük. A polémiát ezzel egy­szersmind lapunk terén befejezettnek nyilvánítjuk. Szerk. 1231

Next