Fővárosi Lapok 1876. szeptember (200-224. szám)

1876-09-16 / 212. szám

— Köppölyöz a doktor úr ? — kérdeztük azután. — Igen, uraim, sőt eret is vágok és fogat is húzok. A foghúzás pedig nem olyan könnyű mesterség, mint sokan gondolják. Vigyázni kell, hogy ne az egés­­séges fogat húzza ki az ember, — a bölcseségfogat meg pláne akkor sem szabad bántani, ha fáj, mert az összefüggésben áll az agyvelővel s így azokkal a gondolatokkal is, melyek képesek a jövőbe látni. Egymásra néztünk, csöndesen megmosolyogtuk a magas beszédet,­­ és én figyelmesebben kezdtem a tudós ember arcát vizsgálni. Kalaplevéve beszélt velünk. Haja már kissé őszbejátszott és hátra volt fésülve, homloka magas volt, szemeinek fényéből s az alattuk elhúzódó gyűrűk árnyából tisztán ki lehetett olvasni azt a bizonytalanságot, melyet szavai hallha­­tólag elárultak. Minthogy bennünket értelmes, tanult ■embereknek gondolt, ő sem akart hátramaradni, fitog­tatni akarta mély ismereteit. Vonásai komolyak let­tek s minden szavát bizonyos méltósággal iparkodott kiejteni. Egyik társamnak rögtön kedve kerekedett megkérdezni tőle, hogy mit tart a napról? — A nap a világrendszer központja. Nagyobb a földnél, ezer mértföld távolságban van tőlünk. Fé­nyes, meleg levegőből áll s az isten lakhelye. A nap­nak köszönhetünk minden létet, mert a nap terjeszti a világosságot, világosság nélkül pedig semmiféle lét nem képzelhető. (E szavaknál hátrább simította baját , szemöldökeit összevonta.) Ha az ember az égre tekint s a végtelenségen gondolkodik, maga is végtelen lesz -s ilyenkor érzi, hogy isten teremtette, mert isten lé­nyének részeit érezi magában. — A doktor úr tehát nagy hivő? — kérdezte komolyan az előbbi falgató. — Ha az égre tekintek, hiszek, — válaszolt iskolás pathoszszal, — de a földön hamar felejtjük istent, s az ember végre is földi lény. De fontosabb az öt »égi kű« (a »kő« dunántúli szójárással,­ melyek az­­ember sorsát intézik! — Az öt égi kű ? Planétákat ért a doktor úr ? — Nem planétákról beszélek, — felelek­ kissé izgatottan, miközben szemének téveteg fényével végigtekintett rajtunk, s két kezével erősen hadoná­­zott, aztán ismételte: — Nem a planétákról beszélek, hanem az öt égi kűről, melyek csak koronkint látha­tók ; de a ki látja őket, belát a maga, és néha a mások jövendőjébe is. Így mondtam én meg előre Pozdor Mihály uramnak, hogy a sógorát Sopronban szélütés éri. Jött is levél, hogy megütötte. Puzdor Mihály uram ugyancsak elcsodálkozott. Persze, bölcsészethez nem értenek a parasztok. — Legyen szives engem megnyitni, doktor úr, — vágott közbe egy útitársam, ki már megunta a tudo­mányos előadást. A doktor úr azonnal leszállt az öt égi kű ma­gasságából és előkereste ollóját, miközben nagyot só­hajtott, kétségkívül nyomorult foglalkozására gon­dolva. E pillanatban hasonlított a lángészhez, ki meg­adja magát sorsának. A nyírás után,­­mely műtét alatt különben folyton bölcselgett,) megmutattattuk magunknak a fürdőket. Két vakolatlan, gerendás szoba, összevissza rakva kádakkal, minden válaszfal nélkül, ebből állt a fürdő. Volt első és második osz­tályú. Egyik piszkosabb, mint a másik. A­mint így nézegettük ezt a különös helyiséget: egy kétökrös szekér állított be az udvarra, öt paraszttal a közeli faluból. A doktor ur sietett a vendégeket elfogadni s aztán a fürdőket kezdte készíteni egy szurtos szolgáló segédkezése mellett. Az öt fürdővendég addig letele­pedett az udvar eperfája alá és torkig ette magát érett túróval meg fekete kenyérrel. Mikor aztán nem fért már több beléjük, akkor bementek a fürdőszobába, le­vetkőztek, beleültek a langymeleg vízbe, köppölyöz­­tették magukat, eret vágattak, fogat huzattak s szé­dülve, támolyogva egyenkint szekerükre ültek, meg lévén arról győződve, hogy most már a kutyabajuk. Én csodálom, hogy bele nem veszekedtek a kúrába. A sok tapasztalatszerzés közben végre a mi ebédünk is, jobban mondva vacsoránk (mert már es­teledett) elkészült a hajón, meginvitáltuk a doktor urat is rá, jól tartottuk rántott levessel, beatsteekkel, kirántott süllővel, jó borral, meg fekete kávéval, aztán az első csillagok feltüntével felszedtük horgonyunkat, felvontuk a vitorlát s érzékeny búcsút véve a neveze­tes philozóphtól, kiereszkedtünk a vérkuti árnyék alól. Én még visszakiáltottam: — Látja-e doktor úr az égi küveket? — Látom — válaszolt, — de csak kettőt, tiszták, szépek, jót mondanak! S nyakát kinyújtva, mint egy gém, iránytalan gondolataival s révedező tekintetével egészen bele­veszni látszott a végtelenség fényeibe és árnyaiba. Endrődi Sándor: Fővárosi hírek. * Király Ő Felsége mára fővárosunkba jő Gö­döllőről, hová csütörtökön délután négy órakor érke­zett. A gyulai hadgyakorlatokkal teljesen meg volt elégedve, főleg a huszárok magatartásával. Ő Felsége tegnapelőtt megnézte a kis-péli határban tartott gya­korlatokat is , d. e. tizenegykor a harangok zúgása közt utazott el, egy napot pihenni Gödöllőn. Érdekes­nek tartjuk ide jegyezni azt, a­mit a porosz táborkari tisztek jelentettek a nikolsburgi hadgyakorlatokról. »A­mi — szól e jelentés — az ütközetben való kitar­tást, nyugodtságot, a fegyvernemek kezelését és a parancsok kivitelére szükséges gyorsaságot illeti: az osztrák-magyar hadcsapatok elérik, ha túl nem szár­nyalják a németeket; ellenben az élelmezés nem ki­elégítő.« * Gróf Mikó Imréről tegnap azt a hírt kaptuk Kolozsvárról, hogy folyvást nagyon szenved. Májbe­tegsége oly természetű, melyben rendesen hamar be­következik a feloszlás, de nála ellenkezőleg van. A hosszan tartó szenvedést azonban a legférfiasabb megadással tűri. Orvosa, dr. Machik Béla, kihez a legnagyobb bizalommal viseltetik, azt mondja, hogy összes orvosi gyakorlata alatt nem tapasztalt a nemes gróféhoz hasonló megnyugvást és lelki erőt. Szomorú rágondolni, hogy ép a legnemesebb szívű emberek egyikére mért ily nagyfokú szenvedést a sors. * Hymen. A Rókus-kórház egyik derék fiatal orvosa, Koller János jegyet váltott Tallián Alice kis­asszonynyal. Esküvőjük november 5-én lesz. * A Thern-testvérek e napokban ismét művészi körútra indulnak. Egy ideig déli, aztán északi Német­országban fognak zongora- hangversenyeket adni. Az­tán Oroszországba utaznak, honnan csak májusban térnek vissza. * A nemzeti színházban tegnapelőtt Auber »Kőmives«-ének szépszámú közönsége és jól sikerült előadása volt. Kivált a hölgyek: Nádayné asszony, ki igen szeretetreméltólag játszott, Saxlehner Emma asszony, ki komikai elevenséget öntött szerepébe s Maleckyné Ellinger Jozefa asszony, ki hosszasabb gyöngélkedés után most lépett föl először s a román­cot szépen énekelte, sok tapsot kaptak. Átalában a jelen személyzet mellett hálás dolog volna, több fran­cia játékoperát is betanulni. * A népszínház csütörtöki előadását megza­varta egy baleset. Eljátszották az első darabot, eltán­­colták a balletet s megkezdték a Rosen vígjátékát, midőn egyszer csak ajtócsapódás, zaj, járáskelés hal­latszott ki a színfalak közül. Csakhamar egy ember is átfutott a színpad hátsó részén. A közönség sejté, hogy baj van s mivel sokan tűzre gondoltak, a nézők tódultak kifelé. Ekkor jelent meg az ügyelő, hogy Eőry roszul lett s a darabot nem lehet folytatni. A kárpitot lebocsátották. Eőry, ki a »Vénus elvonulá­­sá«-ban (az első darabban) vígan játszott, egyszerre roszul lett a színfalak közt, szívgörcsöt vagy szélhü­­dést kapott (eleintén az orvosok sem tudták megálla­pítani a bajt,) e fölkiálltással: »Jaj, oda vagyok,« ön­kívületi állapotba esett s az »Orient« fogadó egy szobájába kellett szállítani, hol folyvást dörzsölték lábait s két orvos ápolta nagy buzgalommal: dr. La­dányi és Wittman, kik egész éjjel ágya mellett ma­radtak s remélik, hogy a beteg négy-öt nap alatt job­ban lesz. E baleset miatt a játékrendben is változta­tásokat kellett tenni. * Ridley­ Kohne tanár, a nemzeti színháznak sok éven át elsőd-hegedűse, visszaköltözött a fővá­rosba, hol hegedű-iskolát fog nyitni. Öt évig volt tá­vol Debrecenben, hol a zenedét igen jó sikerrel igaz­gatta.* A nagyvárosok nemzetközi statisztikájá­ból megjelent az első kötet francia nyelven. E mun­kával még a szentpétervári kongresszus bízta meg Kőrösy Józsefet, ki azt nagy gonddal készítő s fővá­rosunk adta ki saját költségén, díszes kiállításban, Ráth Mór által. Harmincnyolc olyan város (Budapes­ten kezdve, Londonon végezve) van bele fölvéve, mely­nek több lakosa van százezernél. Az első kötet kiállí­tási ára hatezer franknál többre ment. A második kötet később következik. Összesen 92 olyan város van, mely százezer lakosnál többel bir. * Kibékülés. A dunaföldvári regatta tudvale­vőleg megbonta a barátságot a nemzeti hajósegylet, »Egyetértés« és az athletikai klub között. T. i. a győztes Maurer nem fogadta el az athletikai klub ezüst­érmét, melyet az »Egyetértés« tűzött ki. Bán­­tódva folyt e miatt a polémia egy darabig, vitáztak, nehezteltek, boszankodtak, mignem a vége az lett, hogy a győztes meggondolta magát s most már elfo­gadja az érmet. Ma este e végett a három egylet tagjai összegyűlnek a »Hungária« egy szobájába, lakomáz­­nak és ünnepélyesen adják át az érmet. Csak­is így történhetett, hogy egy regattáról, melyet a közelebbi esemény gazdag időben már négy nap múlva elfelej­tettek volna, még ma, hetek múlva is beszélnünk kell. * A kék Othelló. A szerelem féltés tragikai hősét rendesen »zöldszemű«-nek nevezik, de mi most egy kék­ arcúról fogunk beszélni, kinek e napokban komikai történetkéje volt. Keresztneve Pepi, foglal­kozása cukrászlegény, baja a féltékeny szerelem, melyet egy csinos, kedves, pajzán leány iránt érez. Mivel a lányka másoknak is feltűnt, Pepit annyira meglepte a féltés, hogy a lány lakására, a víg­ utcába ment s ott leskelődött egy farakás mögött. A lány ép a kútnál egy mosónővel beszélt, s azt mondá: »Osto­bább fickó nincs a világon, mint az én Pepim.« Erre a féltékeny előrohant, miközben megbotolva egy dézsába, elesett s a kifolyt kékítő viztől arcban ruhá­ban egészen indigószii lett s még dühösebben kelve föl, pisztolyt rántott, e szavakkal: »Vess keresztet, mert meghalsz.« Képzelhetni a boltra ijedt két nő sikoltását. Emberek rohantak elő s nyakon csípték a vérszomjazót. Midőn be akarták kisérni, megszólalt: »Ugyan mit akarnak, hisz nézzék, ez a pisztoly csoko­ládéból van.« A rendőr megnézte s­inte, hogy hát: »Ne bolondozzon az úr.« A nők pedig kinevették a kék Othellót, míg a felocsúdott lányka pedig megle­­gyinté dühös és furcsa barátját, mondván : »Na jöjjön a szobámba, hadd mossam meg.« És aztán megmosta jól, vízzel is, szóval is. * Gépgyári szerencsétlenség. A Koczó Pál üllői­ úti gépgyárában nagy szerencsétlenség történt. Guszmann Márton, ki 13 éve szolgál e gyárban s Ferdinand Sándor napszámos egy kukorica-morzsoló­gépet húztak fel a raktár második emeletére, de elfe­ledve a csapóajtó kapcsait megerősíteni, ez ajtó a gép terhe alatt megnyílt s a rajtuk álló két ember alázu­hant. Guszmann rögtön meghalt, a másik súlyos sebe­ket kapott. Koczó Pál e szerencsétlenség után rögtön kijelentette, hogy az elhúnytnak öt árvájáról gondos­kodni fog.­­ Alaptalan hír volt, hogy a statisztikusok visszatérő kérvonaláért az osztrák állami vaspályán nagy összeget kértek, s ezért tértek volna haza kerülő­­úton. Ebből egy szó sem igaz. Keleti Károly, a ki­rándulás vezetője, épen azért nem kívánta igénybe venni ama vonalat, mivel az osztrák vaspálya igazga­tósága már e nélkül is igen sok szívességet tanúsított a kongresszus vendégei iránt, főleg Resicán. * Rövid hírek. A kir. tábla megerősítő a kereskedelmi törvényszék ama végzését, mely szerint belföldi felügyelő tanács többségének belföldiekből kell állni. — A dalszínház belső díszítéséhez zsoboki márványt fognak használni, melynél szebbet nem is kaphatnának sehol. — Szende Béla miniszter tegnap­előtt este érkezett vissza Gyuláról. — Petőfi diszkö­­tetének második kiadása, újabb, szebb képekkel, ka­rácsonyra megjelenik az »Athenaeum«-nál. — A budai szüret október elején fog kezdődni. — A józsefvárosi szabadelvű kör holnap d. e. tiz órakor közgyűlést tart a helyiség nagyobbítása végett, mert a kör tagjai folyvást szaporodnak; közelebb Szende Béla miniszter is belépett. — Mikszáth Kálmán be­­szélyírónkat súlyos családi csapás érte: édes­anyja, Mikszáthné Veres Mária asszony tegnapra viradó éjjel meghalt. — A pesti közúti vaspályatársaság rendkívüli közgyűlése kimondta, hogy a sugárúti vo­nal építésére csak úgy lehet vállalkoznia, ha föltéte­lül nem teszik hozzá, hogy a városliget körüli pályát is azzal együtt el kell vállalni, mert ez utóbbi sok költséggel, kevés haszonnal, szóval veszteségekkel járna. — Farone Ferdinándné szül. Lőw Karolina asszony meghalt hosszas betegség után, 51 éves ko­rában. — Kensesey Kálmán osztálytanácsos hosz­­szabb szabadságidőre elutazott. — A két egyetem egyleteinél szerdán mentek végbe a bizottsági tagok választásai. — Benedek Gyula ügyvédet a kir. tábla is fölmentette tényálladék hiányában a csalás és rá­galmazás vádja alól s a kir. ügyész nem fölebbezett — Széll Kálmán pénzügyminiszter pár nap óta ismét fővárosunkban van. — A népszínházban az előadá­sok mától kezdve hét órakor kezdődnek. 997 Y i­d ó k. ** Máramaros-Szigetről írja tudósítónk, hogy a színészek a »Tiszteletes úr keservei« című vígjáték­kal befejezték küzdelmes idényüket. Gerőfi derék színtársulata nagyobb pártolást érdemelt volna, ha­nem a kis közönség intelligenciája már előbb több ol­dalról volt igénybe véve s igy nem tehette, a mit kü­lönben megtett volna. A társulat jobb tagjai voltak: Gerőfi, Gerőfiné, Gabányi, Gabányiné-Lenkei Ella, Csatár, Csatárné-Pajor Emma, Balog (jóhangú nép­­színműénekes,) Gerőfi az »Ármány és szerelem «-ben Ferdinándot, Gabányi a »Törvény«-ben (mely nejé­nek jutalomjátéka volt) oly érdemesen ábrázolták, hogy bármely színpadon megtapsolták volna. Az utósó előadás (szerdán) a M.-Szigeten építendő állandó színház javára meghozta az első kis összeget, melyhez hogy minél előbb s minél több jöjjön, mindenki kívánja. Az ócska színkör, melyben egy eső után, ladikban sem maradhat a néző, már csak feltüzelni való. — Az e hó 14-iki rónaszéki búcsúval bevégződtek a vig­­búcsúk is, melyeken a táncosoké, a vigadóké s nem­ az imádkozóké a főszerep. Szlatinán, Bocskón oly szép közönség vett részt, mely akármely nagyobb bálba bevált volna. A bocskói táncvigalomban (a szóda-gyár nagy termében) a hölgyek közül jelen vol­tak: Schweiger Antónia és Mariska, Kesztner Mari, Soltész Mariska, Geiszt Irma, Jőry Mari, Bendelné, Bogdán Berta, Perlik Mari, Grosschmiedné, Krausz Regina, Tormanekné, Fiala Kamilla, Csaszkóczy Irén sat. Az ünnepélynek és táncnak egyaránt ked­vezett a szép idő, mely megengedte, hogy távolabb vidékekről is többen érkezhessenek. Ez volt talán az utósó kifogástalan nap, mert úgy látszik, már bekö­szöntött véglegesen a komor ősz. A Pappenheimer -f

Next