Fővárosi Lapok 1876. szeptember (200-224. szám)
1876-09-16 / 212. szám
— Köppölyöz a doktor úr ? — kérdeztük azután. — Igen, uraim, sőt eret is vágok és fogat is húzok. A foghúzás pedig nem olyan könnyű mesterség, mint sokan gondolják. Vigyázni kell, hogy ne az egésséges fogat húzza ki az ember, — a bölcseségfogat meg pláne akkor sem szabad bántani, ha fáj, mert az összefüggésben áll az agyvelővel s így azokkal a gondolatokkal is, melyek képesek a jövőbe látni. Egymásra néztünk, csöndesen megmosolyogtuk a magas beszédet, és én figyelmesebben kezdtem a tudós ember arcát vizsgálni. Kalaplevéve beszélt velünk. Haja már kissé őszbejátszott és hátra volt fésülve, homloka magas volt, szemeinek fényéből s az alattuk elhúzódó gyűrűk árnyából tisztán ki lehetett olvasni azt a bizonytalanságot, melyet szavai hallhatólag elárultak. Minthogy bennünket értelmes, tanult ■embereknek gondolt, ő sem akart hátramaradni, fitogtatni akarta mély ismereteit. Vonásai komolyak lettek s minden szavát bizonyos méltósággal iparkodott kiejteni. Egyik társamnak rögtön kedve kerekedett megkérdezni tőle, hogy mit tart a napról? — A nap a világrendszer központja. Nagyobb a földnél, ezer mértföld távolságban van tőlünk. Fényes, meleg levegőből áll s az isten lakhelye. A napnak köszönhetünk minden létet, mert a nap terjeszti a világosságot, világosság nélkül pedig semmiféle lét nem képzelhető. (E szavaknál hátrább simította baját , szemöldökeit összevonta.) Ha az ember az égre tekint s a végtelenségen gondolkodik, maga is végtelen lesz -s ilyenkor érzi, hogy isten teremtette, mert isten lényének részeit érezi magában. — A doktor úr tehát nagy hivő? — kérdezte komolyan az előbbi falgató. — Ha az égre tekintek, hiszek, — válaszolt iskolás pathoszszal, — de a földön hamar felejtjük istent, s az ember végre is földi lény. De fontosabb az öt »égi kű« (a »kő« dunántúli szójárással, melyek azember sorsát intézik! — Az öt égi kű ? Planétákat ért a doktor úr ? — Nem planétákról beszélek, — felelek kissé izgatottan, miközben szemének téveteg fényével végigtekintett rajtunk, s két kezével erősen hadonázott, aztán ismételte: — Nem a planétákról beszélek, hanem az öt égi kűről, melyek csak koronkint láthatók ; de a ki látja őket, belát a maga, és néha a mások jövendőjébe is. Így mondtam én meg előre Pozdor Mihály uramnak, hogy a sógorát Sopronban szélütés éri. Jött is levél, hogy megütötte. Puzdor Mihály uram ugyancsak elcsodálkozott. Persze, bölcsészethez nem értenek a parasztok. — Legyen szives engem megnyitni, doktor úr, — vágott közbe egy útitársam, ki már megunta a tudományos előadást. A doktor úr azonnal leszállt az öt égi kű magasságából és előkereste ollóját, miközben nagyot sóhajtott, kétségkívül nyomorult foglalkozására gondolva. E pillanatban hasonlított a lángészhez, ki megadja magát sorsának. A nyírás után,mely műtét alatt különben folyton bölcselgett,) megmutattattuk magunknak a fürdőket. Két vakolatlan, gerendás szoba, összevissza rakva kádakkal, minden válaszfal nélkül, ebből állt a fürdő. Volt első és második osztályú. Egyik piszkosabb, mint a másik. Amint így nézegettük ezt a különös helyiséget: egy kétökrös szekér állított be az udvarra, öt paraszttal a közeli faluból. A doktor ur sietett a vendégeket elfogadni s aztán a fürdőket kezdte készíteni egy szurtos szolgáló segédkezése mellett. Az öt fürdővendég addig letelepedett az udvar eperfája alá és torkig ette magát érett túróval meg fekete kenyérrel. Mikor aztán nem fért már több beléjük, akkor bementek a fürdőszobába, levetkőztek, beleültek a langymeleg vízbe, köppölyöztették magukat, eret vágattak, fogat huzattak s szédülve, támolyogva egyenkint szekerükre ültek, meg lévén arról győződve, hogy most már a kutyabajuk. Én csodálom, hogy bele nem veszekedtek a kúrába. A sok tapasztalatszerzés közben végre a mi ebédünk is, jobban mondva vacsoránk (mert már esteledett) elkészült a hajón, meginvitáltuk a doktor urat is rá, jól tartottuk rántott levessel, beatsteekkel, kirántott süllővel, jó borral, meg fekete kávéval, aztán az első csillagok feltüntével felszedtük horgonyunkat, felvontuk a vitorlát s érzékeny búcsút véve a nevezetes philozóphtól, kiereszkedtünk a vérkuti árnyék alól. Én még visszakiáltottam: — Látja-e doktor úr az égi küveket? — Látom — válaszolt, — de csak kettőt, tiszták, szépek, jót mondanak! S nyakát kinyújtva, mint egy gém, iránytalan gondolataival s révedező tekintetével egészen beleveszni látszott a végtelenség fényeibe és árnyaiba. Endrődi Sándor: Fővárosi hírek. * Király Ő Felsége mára fővárosunkba jő Gödöllőről, hová csütörtökön délután négy órakor érkezett. A gyulai hadgyakorlatokkal teljesen meg volt elégedve, főleg a huszárok magatartásával. Ő Felsége tegnapelőtt megnézte a kis-péli határban tartott gyakorlatokat is , d. e. tizenegykor a harangok zúgása közt utazott el, egy napot pihenni Gödöllőn. Érdekesnek tartjuk ide jegyezni azt, amit a porosz táborkari tisztek jelentettek a nikolsburgi hadgyakorlatokról. »Ami — szól e jelentés — az ütközetben való kitartást, nyugodtságot, a fegyvernemek kezelését és a parancsok kivitelére szükséges gyorsaságot illeti: az osztrák-magyar hadcsapatok elérik, ha túl nem szárnyalják a németeket; ellenben az élelmezés nem kielégítő.« * Gróf Mikó Imréről tegnap azt a hírt kaptuk Kolozsvárról, hogy folyvást nagyon szenved. Májbetegsége oly természetű, melyben rendesen hamar bekövetkezik a feloszlás, de nála ellenkezőleg van. A hosszan tartó szenvedést azonban a legférfiasabb megadással tűri. Orvosa, dr. Machik Béla, kihez a legnagyobb bizalommal viseltetik, azt mondja, hogy összes orvosi gyakorlata alatt nem tapasztalt a nemes gróféhoz hasonló megnyugvást és lelki erőt. Szomorú rágondolni, hogy ép a legnemesebb szívű emberek egyikére mért ily nagyfokú szenvedést a sors. * Hymen. A Rókus-kórház egyik derék fiatal orvosa, Koller János jegyet váltott Tallián Alice kisasszonynyal. Esküvőjük november 5-én lesz. * A Thern-testvérek e napokban ismét művészi körútra indulnak. Egy ideig déli, aztán északi Németországban fognak zongora- hangversenyeket adni. Aztán Oroszországba utaznak, honnan csak májusban térnek vissza. * A nemzeti színházban tegnapelőtt Auber »Kőmives«-ének szépszámú közönsége és jól sikerült előadása volt. Kivált a hölgyek: Nádayné asszony, ki igen szeretetreméltólag játszott, Saxlehner Emma asszony, ki komikai elevenséget öntött szerepébe s Maleckyné Ellinger Jozefa asszony, ki hosszasabb gyöngélkedés után most lépett föl először s a románcot szépen énekelte, sok tapsot kaptak. Átalában a jelen személyzet mellett hálás dolog volna, több francia játékoperát is betanulni. * A népszínház csütörtöki előadását megzavarta egy baleset. Eljátszották az első darabot, eltáncolták a balletet s megkezdték a Rosen vígjátékát, midőn egyszer csak ajtócsapódás, zaj, járáskelés hallatszott ki a színfalak közül. Csakhamar egy ember is átfutott a színpad hátsó részén. A közönség sejté, hogy baj van s mivel sokan tűzre gondoltak, a nézők tódultak kifelé. Ekkor jelent meg az ügyelő, hogy Eőry roszul lett s a darabot nem lehet folytatni. A kárpitot lebocsátották. Eőry, ki a »Vénus elvonulásá«-ban (az első darabban) vígan játszott, egyszerre roszul lett a színfalak közt, szívgörcsöt vagy szélhüdést kapott (eleintén az orvosok sem tudták megállapítani a bajt,) e fölkiálltással: »Jaj, oda vagyok,« önkívületi állapotba esett s az »Orient« fogadó egy szobájába kellett szállítani, hol folyvást dörzsölték lábait s két orvos ápolta nagy buzgalommal: dr. Ladányi és Wittman, kik egész éjjel ágya mellett maradtak s remélik, hogy a beteg négy-öt nap alatt jobban lesz. E baleset miatt a játékrendben is változtatásokat kellett tenni. * Ridley Kohne tanár, a nemzeti színháznak sok éven át elsőd-hegedűse, visszaköltözött a fővárosba, hol hegedű-iskolát fog nyitni. Öt évig volt távol Debrecenben, hol a zenedét igen jó sikerrel igazgatta.* A nagyvárosok nemzetközi statisztikájából megjelent az első kötet francia nyelven. E munkával még a szentpétervári kongresszus bízta meg Kőrösy Józsefet, ki azt nagy gonddal készítő s fővárosunk adta ki saját költségén, díszes kiállításban, Ráth Mór által. Harmincnyolc olyan város (Budapesten kezdve, Londonon végezve) van bele fölvéve, melynek több lakosa van százezernél. Az első kötet kiállítási ára hatezer franknál többre ment. A második kötet később következik. Összesen 92 olyan város van, mely százezer lakosnál többel bir. * Kibékülés. A dunaföldvári regatta tudvalevőleg megbonta a barátságot a nemzeti hajósegylet, »Egyetértés« és az athletikai klub között. T. i. a győztes Maurer nem fogadta el az athletikai klub ezüstérmét, melyet az »Egyetértés« tűzött ki. Bántódva folyt e miatt a polémia egy darabig, vitáztak, nehezteltek, boszankodtak, mignem a vége az lett, hogy a győztes meggondolta magát s most már elfogadja az érmet. Ma este e végett a három egylet tagjai összegyűlnek a »Hungária« egy szobájába, lakomáznak és ünnepélyesen adják át az érmet. Csakis így történhetett, hogy egy regattáról, melyet a közelebbi esemény gazdag időben már négy nap múlva elfelejtettek volna, még ma, hetek múlva is beszélnünk kell. * A kék Othelló. A szerelem féltés tragikai hősét rendesen »zöldszemű«-nek nevezik, de mi most egy kék arcúról fogunk beszélni, kinek e napokban komikai történetkéje volt. Keresztneve Pepi, foglalkozása cukrászlegény, baja a féltékeny szerelem, melyet egy csinos, kedves, pajzán leány iránt érez. Mivel a lányka másoknak is feltűnt, Pepit annyira meglepte a féltés, hogy a lány lakására, a víg utcába ment s ott leskelődött egy farakás mögött. A lány ép a kútnál egy mosónővel beszélt, s azt mondá: »Ostobább fickó nincs a világon, mint az én Pepim.« Erre a féltékeny előrohant, miközben megbotolva egy dézsába, elesett s a kifolyt kékítő viztől arcban ruhában egészen indigószii lett s még dühösebben kelve föl, pisztolyt rántott, e szavakkal: »Vess keresztet, mert meghalsz.« Képzelhetni a boltra ijedt két nő sikoltását. Emberek rohantak elő s nyakon csípték a vérszomjazót. Midőn be akarták kisérni, megszólalt: »Ugyan mit akarnak, hisz nézzék, ez a pisztoly csokoládéból van.« A rendőr megnézte sinte, hogy hát: »Ne bolondozzon az úr.« A nők pedig kinevették a kék Othellót, míg a felocsúdott lányka pedig meglegyinté dühös és furcsa barátját, mondván : »Na jöjjön a szobámba, hadd mossam meg.« És aztán megmosta jól, vízzel is, szóval is. * Gépgyári szerencsétlenség. A Koczó Pál üllői úti gépgyárában nagy szerencsétlenség történt. Guszmann Márton, ki 13 éve szolgál e gyárban s Ferdinand Sándor napszámos egy kukorica-morzsológépet húztak fel a raktár második emeletére, de elfeledve a csapóajtó kapcsait megerősíteni, ez ajtó a gép terhe alatt megnyílt s a rajtuk álló két ember alázuhant. Guszmann rögtön meghalt, a másik súlyos sebeket kapott. Koczó Pál e szerencsétlenség után rögtön kijelentette, hogy az elhúnytnak öt árvájáról gondoskodni fog. Alaptalan hír volt, hogy a statisztikusok visszatérő kérvonaláért az osztrák állami vaspályán nagy összeget kértek, s ezért tértek volna haza kerülőúton. Ebből egy szó sem igaz. Keleti Károly, a kirándulás vezetője, épen azért nem kívánta igénybe venni ama vonalat, mivel az osztrák vaspálya igazgatósága már e nélkül is igen sok szívességet tanúsított a kongresszus vendégei iránt, főleg Resicán. * Rövid hírek. A kir. tábla megerősítő a kereskedelmi törvényszék ama végzését, mely szerint belföldi felügyelő tanács többségének belföldiekből kell állni. — A dalszínház belső díszítéséhez zsoboki márványt fognak használni, melynél szebbet nem is kaphatnának sehol. — Szende Béla miniszter tegnapelőtt este érkezett vissza Gyuláról. — Petőfi diszkötetének második kiadása, újabb, szebb képekkel, karácsonyra megjelenik az »Athenaeum«-nál. — A budai szüret október elején fog kezdődni. — A józsefvárosi szabadelvű kör holnap d. e. tiz órakor közgyűlést tart a helyiség nagyobbítása végett, mert a kör tagjai folyvást szaporodnak; közelebb Szende Béla miniszter is belépett. — Mikszáth Kálmán beszélyírónkat súlyos családi csapás érte: édesanyja, Mikszáthné Veres Mária asszony tegnapra viradó éjjel meghalt. — A pesti közúti vaspályatársaság rendkívüli közgyűlése kimondta, hogy a sugárúti vonal építésére csak úgy lehet vállalkoznia, ha föltételül nem teszik hozzá, hogy a városliget körüli pályát is azzal együtt el kell vállalni, mert ez utóbbi sok költséggel, kevés haszonnal, szóval veszteségekkel járna. — Farone Ferdinándné szül. Lőw Karolina asszony meghalt hosszas betegség után, 51 éves korában. — Kensesey Kálmán osztálytanácsos hoszszabb szabadságidőre elutazott. — A két egyetem egyleteinél szerdán mentek végbe a bizottsági tagok választásai. — Benedek Gyula ügyvédet a kir. tábla is fölmentette tényálladék hiányában a csalás és rágalmazás vádja alól s a kir. ügyész nem fölebbezett — Széll Kálmán pénzügyminiszter pár nap óta ismét fővárosunkban van. — A népszínházban az előadások mától kezdve hét órakor kezdődnek. 997 Y id ó k. ** Máramaros-Szigetről írja tudósítónk, hogy a színészek a »Tiszteletes úr keservei« című vígjátékkal befejezték küzdelmes idényüket. Gerőfi derék színtársulata nagyobb pártolást érdemelt volna, hanem a kis közönség intelligenciája már előbb több oldalról volt igénybe véve s igy nem tehette, a mit különben megtett volna. A társulat jobb tagjai voltak: Gerőfi, Gerőfiné, Gabányi, Gabányiné-Lenkei Ella, Csatár, Csatárné-Pajor Emma, Balog (jóhangú népszínműénekes,) Gerőfi az »Ármány és szerelem «-ben Ferdinándot, Gabányi a »Törvény«-ben (mely nejének jutalomjátéka volt) oly érdemesen ábrázolták, hogy bármely színpadon megtapsolták volna. Az utósó előadás (szerdán) a M.-Szigeten építendő állandó színház javára meghozta az első kis összeget, melyhez hogy minél előbb s minél több jöjjön, mindenki kívánja. Az ócska színkör, melyben egy eső után, ladikban sem maradhat a néző, már csak feltüzelni való. — Az e hó 14-iki rónaszéki búcsúval bevégződtek a vigbúcsúk is, melyeken a táncosoké, a vigadóké s nem az imádkozóké a főszerep. Szlatinán, Bocskón oly szép közönség vett részt, mely akármely nagyobb bálba bevált volna. A bocskói táncvigalomban (a szóda-gyár nagy termében) a hölgyek közül jelen voltak: Schweiger Antónia és Mariska, Kesztner Mari, Soltész Mariska, Geiszt Irma, Jőry Mari, Bendelné, Bogdán Berta, Perlik Mari, Grosschmiedné, Krausz Regina, Tormanekné, Fiala Kamilla, Csaszkóczy Irén sat. Az ünnepélynek és táncnak egyaránt kedvezett a szép idő, mely megengedte, hogy távolabb vidékekről is többen érkezhessenek. Ez volt talán az utósó kifogástalan nap, mert úgy látszik, már beköszöntött véglegesen a komor ősz. A Pappenheimer -f