Fővárosi Lapok 1876. december (276-299. szám)

1876-12-03 / 278. szám

1305 * Melléklet a »Fővárosi Lapok« 278-dik számához. A Víziváros forradalmai. Önök bizonyára olvasták a napi­lapokat és sze­mükbe ötlött, hogy a Víziváros, Budapest főváros II-ik kerületének gyöngye, olykor háborog és kirúg abból a hámból, melyet stoikus nyugalommal évekig hord (szótlanul, néma megadással. Hja, egyszer vége szakad a legnagyobb türe­lemnek is! A Víziváros méltán híres birkatürelméről, mert még csak káromkodni is csak akkor tud, ha senki sem hallja , morog, morog, de mintha saját hangjától félne, elhallgat hamar és némán tűr. Csöndes jó pol­gárok és hivatalnokok városrésze ez. Az utóbbiak félelmetes nagy száma nyugtalanítja ugyan a jó pol­ l gárt, de csak ha valami választás rázza fel rendes nyugalmából. Ekkor is csak néhány ember lép ki a síkra, de ez aztán azt akarja megválasztani, a­kit akar, és ha a hivatalnok, a­ki községi adót nem fizet s mégis annyi szavazattal bir, mint ő, — ellene szavaz, na akkor vége a barátságnak s kész a forra­dalom ! Nem zavar ugyan ilyen forradalom sok vizet, de hogy létezik, mutatja azt az az elfojtott harag, melylyel egy-egy boros vagy sörös poharát az asztal­hoz vágja, ha hivatalnokot lát. A második vagy har­madik pohárnál azonban ismét megjön a békü­lékem­­­ség, s az utósó pohárnál polgár és hivatalnok ismét »brúder!« Hogy a hivatalnok türelmes nép, azt nem kell bizonyítanom. Örül szegény, hogy él, nemhogy zúgo­lódni merne. Mit is ér vele ? — Hiszen Kerkápoly ő excellenciája az elbocsátott hivatalnokokat sajnáló képviselő ama kérdésére: »Miből élnek meg majd sze­gények !« egyszerűen azt felelte: »Miből élnek meg a békákéba a tó kiszárad?« És mégis, noha polgár és hivatalnok egyaránt türelmes, — a viziváros olykor háborog és forradal­mat csap. Hogy háborgott példáid a viziváros, midőn apja, Új-Buda főváros a fiatal Pest fővárossal egybe­kelt boldogabb frigyre. S volt is oka rá, mert sze­rinte ő most már csak mostohagyermek lett. Nagyobb terheket visel, anélkül hogy ezért kárpótolva lenne. Most már nehezebb választó­polgárnak lenni, meg a lánchídon is még mindig krajcárt kell fizetnie, ha ügye akad a városnál. Azután vízvezetéke sincs, csa­tornázása sincs, parkjai sincsenek, kövezete pedig rész és igy tovább. Vége hossza nincs a panasznak! Mozgott is a polgárság, morgott is; azután be­szédeket tartott, sört ivott és haza ment — aludni. A forradalom megszűnt. Hát még 1875. junius 26-dika után, akkor volt csak forradalom! A viziváros büszkeségét, a főutcát elöntötte a zivatar árvize, annyira él, hogy a bolt­okban élő pol­gárokat is kiöntötte, mint valami ürgéket. Ez már csúnyaság! És ennek is mind Pest az oka. Mert nem ad a tanács pénzt a csatornázásra. Meg a kormánytól is figyelmetlenség, hogy erre nem ügyel. (Szerződést köthetne az égi hatalmakkal ha­sonló esélyek ellen!) — Áraim mind elromlottak, tönkre vagyok téve, — kesergett az iparos. — Házam jövedelme oda van, ezer forintba ke­rült a legszükségesebb javítás, — mordult fel a háziúr. Persze a hivatalnok, ha szerencsétlenségére földszint lakott, csak bútorai romlásán búsult; míg az, kinek semmi baja nem volt, ki legfelebb is csak egy gyönge kis náthát kapott, az úgy sóhajtott fel, mint Piros Pista az égéskor: »Nem adnám száz forin­tért, hogy semmim sincs!« Sokáig tartott a zúgolódás, de lassan kiszárad­tak a boltok és lakások, sokan magasabb fekvésű la­kásba vonultak, s a baj megszűnt, a forradalom ki­forrt, vége lett. Veszedelmesebb az a forra­dalom, mely az idei tavaszi árviz idején tört ki, s istennek adhat hálát az a szerencsétlen »soroksári gát,« (meg az őrtálló ágyúk­nak és szuronyoknak,­ hogy a viziváros haragja el nem mosta. Bizony hálát adhat, mert ha a sok beszédből képződött szóár elérheti, akkor aligha marad a föld színén. Igaz, hogy eme veszedelmes forradalom ellen a fővárosi rendőrség is síkra szállt, midőn a víziváro­siakat a sorházból hazakergette, pedig én, ki­isme­rem őket, bizonyíthatom, hogy az összegyűltek csak egy kis sört akartak inni és a szóviszketegnek más oka nem volt, mint az ebédelőtti papramorgónak. — pro appetitorio! Pedig akkor már igazán megvolt az ok. Az utcák és házak egy hónapig állottak viz alatt, az üz­let és forgalom megakadt. Ilyenkor hogyne esnék jól egy kis búfelejtő! Az a küldöttség, mely akkor a miniszterhez ment, mily csendes, nyugodalmas volt; arra kérte csak a minisztert: engedné meg, hogy a Duna oda­folyjon, ahová akar, vagy akarhatna, ha gátja nem volna; mert hát azt csak nem kívánhatja a nagymél­tósága, hogy a vízivárosiak igyák meg a Duna fölös­leges vizét, mikor úgyis ők iszszák meg a kár levét! Ártatlan küldöttség volt, s még féltek tőle! Igaz, hogy morgott egy keveset, no de azt otthon tette, midőn a miniszterhez ért, morgása teljes hódo­latba ment át, sőt csupa tiszteletből majd elállt a hangja is. És mikor aztán a Duna visszaesett medrébe, a viziváros pedig lerázta magáról a vizet, akkor elfe­lejtette a szegény viziváros is szenvedéseit; akkor a csendes polgárok el-elkószáltak még néhány napig veszedelmet nézni, de csakhamar rendes kerékvá­gásba került az élet, s csak olykor-olykor a »pfiff« vagy »krigli« mellett hangzott még fel egy-egy sorok­sári gátromboló sóhajtás. Vége volt a veszedelmes for­radalomnak! Leg­veszedelmesebb volt azonban mostanában, nem régen. Abban különbözik az előzőktől, hogy egészen száraz volt, de azért sokan izzadtak bele! Furcsán kezdődött. Először néhányan sugdostak egymással, majd gyönge moraj hangzott, végre átokteljes zsivaj járta át a lé­get. Ki okozta e sok zajt, az egész forradalmat. Elég is két szó, hogy a legnyugalmasabb polgárt is kihozza sodrából. E két szó: »Népbank! defraudá­­ció!« Gyalázat, hogy a­mit a víz el nem vitt, a­mit évek óta türelemmel összekuporgatott a jó polgár, azt elvigye— az ördög! »Népbank, defraudáció.« A fél tőke elveszett! Kész napok következtek. Nem is köszöntek akkor jó reggellel, adjon is­tennel, hanem egyik a­ másiktól azt kérdezte csak: »mennyi hiányzik ?« És midőn már (hozzávetőleg) nyilvánosságra jutott a sikkasztás összege, akkor a szegény polgár-részvényes a fejét vakarta, savanyú képet vágott és káromkodott! Joga volt káromkodni, mert ha árvíz vagy más elemi csapás találja, utó­végre is bele kell nyugodni; de ha a tőkéjének keze­lésével megbízottak, e bizalommal visszaélve, a tőkét oly útra terelik, a­honnan nincs visszatérés, abban már bajos megnyugodni. Az ily forradalom tovább forrong és tart, mig a romokból kimentik a mi ki­menthető, vagy a­mig minden elvesz ; de emléke örök sajgásban hagyja a boszús keblet! És úgy is van. E forradalom ma is forrong. Meddig ? azt nem tudjuk. Itt lett volna jó a fővárosi rendőrségnek jóko­rán beleavatkozni! Persze, azt nem szagolhatta meg, hogy az a fogat, melyen a károsító járt, az a pénzin­tézet : »Geld auf Alles!, melyben a szegény hivatal­nok bőre lejárt; az a sörház, a melybe a gondtalan polgár be- és kijárt, mindabból a tőkéből keletkezett, melynek elveszése minden érdekelt keblet borzalmas haraggal járt keresztül. No de utóvégre is, én nem esem kétségbe a jó vízivárosiak sorsa felett. Ez a forradalom is megszűnik lassan-lassan; ez a mozga­lom is elcsendesül; és ha újabb forradalom keletkezik is még valaha, az is elcsendesül, mert a vízivárosi polgárság igazán át van hatva és tiszteletreméltó hűséggel követi ezt a régi regulát: »Ruhe ist die erste Bürgerpflicht!« Maurer Vilmos: Fővárosi hírek. * Király Ő Felsége tegnap délután Budára jött nehány órára, fogadni Depretis és Lasser bécsi mi­nisztereket, kik a legmagasb meghívásra péntek­ este érkeztek fővárosunkba s a Frohner-fogadóba szálltak. Hire jár, hogy a bécsi miniszterek lemondása forog szőnyegen. B. Hoffmann közös pénzügyminiszter is Budára hivatott s megérkezését tegnap estére várták. Ő Felsége kedden ismét Budán lesz s d. e. kilenc órakor a várlak f­án átalános kihallgatást fog adni. * Színházi játék rend. A nemzeti szín­házban holnap, 4 kén, Vörösmarty emlékére az »Áldozat,« 5-én »Bánk bán« dalmű, 6 án az »Ibolya­faló,« 7-kén »Carmen« 8 kán »Phaedra,« 9-kén »Lohengrin« Nagyné Benza Ida asszonynyal, 10-én »Rablógyilkos,« »Felhíváskeringőre,« »Cox és Box,« 11-kén »Antigone.« (Sardou »Samu bácsijának első előadása 13-dikára van kitűzve.) — A budai szin­­házban: 7-kén »Lecouvreure Adrienne,« 9-kén a »Jóslat,« 10-kén »Carmen.« * A képviselőhöz tegnapi ülésén befejezték az igazságügyi költségvetést s megkezdték a közoktatási budget tárgyalását. Trefort miniszteren kívül szólt Irányi, ki a vallás­szabadság és polgári házasságról szóló törvény benyújtását sürgette; Schwartz Gyula, ki a fővárosi pazar iskolai építkezéseket rótta meg, melyeket sokkal olcsóbban lehetne eszközölni; és Rónay István, ki a népnevelési ügyekre nézve több gyakorlati észrevételt tett s jól sikerült szűzbeszéde után a ház éljeneiben részesült.­­ Ezután Chorin Ferenc a bankügyben nyújtott be interpellációt, melynek lényege ez: mily eljárást szándékozik a kormány az osztrák minisztériummal, a két kormány között létesült megállapodásokkal elen­­kező magatartá­sval szemben követni s haj­landó-e az osztrák kormánynyal további alkudozá­sokba bocsátkozni, avagy el van tökélve a vám és bankkérdésben törvények által biztosított önren­delkezési jogunkkal élni ? Tisza Kálmán ismételve kijelente, hogy a régi alapfeltételektől el nem áll s ha alkudozik, csak ily értelemben fog alkudozni; az érintkezést nem kerüli, hogy alkalma legyen azt, a­mit a hazára nézve jónak lát, érvényesíteni. Chorin a miniszterelnök válaszában nem talált elég felvilágo­sítást a jövőre nézve s a választ nem vette tudo­másul; a többség azonban, a független szabadelvű párt s a szélső­baloldal kivételével, tudomásul vette azt. Vé­gül a kérvényeket tárgyalták, melyeknél először is az egyetemi ifjúság kérelme került szőnyegre a fáklyás zene betiltása tárgyában. Mocsáry Lajos a betiltás­ban a polgári szabadság megsértését látta s a minisz­tert megrovó határozati javaslatot nyújtott be; az idő három óra felé járván, e kérdést nem fejezték be, hanem tárgyalását a jövő szombati kérvénynapra halasztották. * Az akadémiában holnap, hétfőn, a harmadik osztály tart ülést, melynek tárgyai a következők: Frivaldszky János: »Adatok Temes- és Krassóme­­gyék faunájához« ; Thanhoffer Lajos mint vendég : »A módosított Marey-féle érlökésjelző s azzal tett kü­lönféle kísérletek«; Krenner József »Magyarhoni Anglesitek,« (székfoglaló); Bernáth József részéről: »A budai Kinizsi-forrásvíznek vegyelemzése,« beter­jeszti Nendtvich Károly. Schenzl Guidó bemutatja az erdélyi magnetikai észleletek végleges eredményét és a metereológia »Évkönyvek« harmadik és negye­dik kötetét. * A svéd nők hangversenye a redoute kis­termében holnap este fél nyolckor lesz a következő műsorozattal: Servais gordonka hangversenye, előadja Melzer József; »Jag hillsar Dig« (üdvözöllek) Hü­r­­teltől és Tündérlak Reinecketől; Liszt Schubert »Auf dem Wasser zu singen,« zongorán előadja Raab Toni asszony; magyar népdalok; Rubinstein Adagio A-moll hangversenyéből, gordonkán Melzer József; Kulilau »májusi dal«-a és Silcher »nép­­dal«-a; Liszt »Mephisto-keringő«-je, zongorán elő­adja Raab Toni asszony; Frey »éji dal«-a és végül a »Bröllopsmarsch.« Raab Toni asszony és Melzer Jó­zsef szívességből működnek közre. Helyárak: körszék 3 frt, számozott szék 2 frt, bemenet 1 fr­t. Belépti jegyek kaphatók Rózsavölgyi és társánál (Kristóf-tér 4. sz.) s este a pénztárnál. * Jótékony adományok. Özvegy H. F-né asz­­szony harminc forintot küldött szerkesztőségünkbe, hogy egyenlő részletekben adjuk át a bölcsőde, kis­dedóvodák és gyermek-menhely egyleteinek, a­mit sietünk is a legrövidebb idő alatt teljesíteni. * A természettudományi társulat pénteki es­télyén Lengyel Béla tanár folytatta előadását a szén­ről és vegyületeiről. A vegytani intézet nagy hallgató terme a rút, zimankós idő dacára is csaknem egészen megtelt díszes közönséggel, melynek túlnyomó része most is, mint mindig, hölgyekből állt, kik érdekkel hallgatták a fölolvasást s nézték a kisérleteket. Két­ségkívül örvendetes és dicséretes jele a természettu­dományok iránt való érdeklődésnek. Lapunk egy ba­rátja a természettudományi társulat ez estélyeire vonatkozólag a következő sorokat küldte be hozzánk. »Engedjék meg önök, hogy a fővárosi művelt közön­ség számára tartott természettudományi felolvasások­ról néhány gondolatomat mondjam el lapjokban. Min­­denelőtt megjegyzem, hogy nem a népszerű előadá­sokról akarok­­szólni. Megtették már azt előttem nagyon sokan. Én csak a művelt közönség igényeihez mért természettudományi előadásokra óhajtok néhány észrevételt tenni, mert azt hiszem, szükség van rá. Főhibája, csaknem valamennyi efféle praelectiónak az a fogalomzavar, mely nem tudja a népszerűt a műveit közönségnek valótól megkülönböztetni. Praelegálnak a fővárosi publikumnak olyan elemi, minden kalendá­riumban százszor elmondott dolgokat, amikre még a géresi jó emberek is azt mondanák: »Ne fáraszsza magát az úr, hallottuk mi már azt elégszer.« Ilyesmi volt az, midőn egy igen tisztelt fölolvasónk a híres gyémántok utánzatait produkálva, egész komolysággal mondá: »A nemzeti múzeum ásvány osztály­i őre szives volt velem e gyémántokról igen érdekes adatokat köz­leni. Például ez itt az Orlow, mely Orlowé volt s nyom 1940 karátot.« S ismétlem, ez »érdekes adatot,« (mely elemi iskolai olvasókönyvekben, naptárakban, isme­rettárakban számtalanszor meg volt már említve) a tudás komoly büszkeségével, mintegy »ex cathedra apostolica« mondja el. Továbbá van bizonyos modor, mely sok előadást (habár önmagában becsest, sőt érdekest) a hallgató előtt visszataszítóvá tesz. Az a modor ez, midőn a felolvasó érezteti a közönséggel, hogy G­ime leszállt a tudomány szédítő magas pie­­desztáljáról, s kegyesen leereszkedett a publikumhoz. Ilyesmiket mond: »Tudom, hogy ezt önök nem fogják megérteni,« vagy »jóllehet ezt önök legfölebb hinni, de tudni nem fogják« sat. Ezek a finomabb érzésű közönségre bántak. Az előadónak nem szabad leeresz­kedését éreztetni a közönséggel. Viszont hiba a nem szaktudó hallgatóktól azt kívánni, hogy a fölolvasó­hoz fölemelkedjenek. Legjobb az »arany középszer« : egy kicsit (észrevétlenül) magának is leereszkedni s egy kissé magához emelni a hallgatókat, így egyénül ki legszebben, leghasznosabban a tudós s a (talán nem egészen) laikus közönség közt levő távolság.

Next