Fővárosi Lapok 1877. április (75-98. szám)

1877-04-01 / 75. szám

Melléklet a »Fővárosi Lapok« 75-dik számához. sem tudnak és a nyelvet tisztábban beszélik, mint ma­gok az angolok, mert ők az iskolában tanultak s az angolok közt uralkodó különféle tájkiejtéstől tökéle­tesen menttek ; de mégis furcsa velők beszélgetni a közönséges angol nyelvhez szokott embernek, mert az ő nyelvük félig-meddig klasszikus és elcifrázzák a kifejezéseket. A gyorsvonat este tíz órakor volt indulandó s én Amerikában megszokott pontossággal ott is vol­tam, de az indiai összes vasutakon az időt Madras szerint számítják, mely harminckét percet késik a calcuttai időszámításhoz képest. Várnom kellett fél órát s épen mikor már kezdtem türelmetlenkedni, megszólalt a vasúti harang s megint kibékültem a világgal. Itt bezzeg hiányzik az amerikai egyenlőség, hol az elnök épen olyan kocsiban utazik, mint a ka­nász. Itt négyféle hely van, első, második, interme­diate és harmadik hely. Európaiak a harmadik helyen nem utazhatnak, a szegényebb sorsúak az interme­diate helyet választják, hol — a társulat dicséretére legyen mondva — rendesen el vannak különítve az indusoktól s a vasúti személyzet kivétel nélkül a leg­nagyobb udvariassággal viseltetik irántuk s a lehető legnagyobb kényelmet biztosítják. A vonat Allabahadig a Ganges-part közelében halad, de a folyamot még sem láthatni sehol. A vidék nagyon egyhangú. Síkság és síkság. Az állomások mind jelentéktelenek, hol a gyorsvonat csak pár pillanatig áll meg. Ide még csengettyűt venni sem tartották ér­demesnek, hanem egyszerűen egy síndarabot felakasz­tottak egy kötélre s azt a kéttagú indóházi személy­zet egyike egy nagy vasdarabbal el kezdi verni, igy adván jelt az indulásra. Ilyen helyen persze kiszál­­lani nem lehet, de a szomjas emberekről a társulat gondoskodik s az utasokat két-három indul készen várja egy-egy rocska fris vizzel, kik a kocsi-ablakokon kinyújtott poharakat a legnagyobb serénységgel töl­tögetik meg, még pedig a társulat költségén. Az éhes emberekről is atyailag gondoskodnak. Olyan állomá­sokon, hol restaurantok vannak, rendesen fél óráig pihen a tűzevő vasló. Az utasok ezalatt kényelmesen jóllakhatnak és pedig elég jutányos áron. Első osz­tályban két-három rupee, másodikban másfél rupee az ebéd. Az italok már borsosabbak. Egy pohár pap­­ra morgó nyolc-tizenkét anna (50—75 kr), egy pohár sör vagy bor szintén annyi, de a borok fölmennek egész öt ripeeig. Allabahad egyike a legjelentékenyebb állomá­soknak, mert itt találkoznak a calcuttai, delhii és bombayi vonatok. Van is az óriás pályaudvarban lótás-futás és zűrzavar, kivált mikor a vonat, mint a a mienk is, két órát késik, a mi gyakran megesik. Növeli a bonyodalmat az is, hogy a vonatok éjjel ér­keznek s az álmukból felvert utasok azt sem tudják: fiúk-e vagy lányok ? Ezért százával szokták itt ta­lálni az útitáskákat és esernyőket. Az enyimet is ott találta meg valaki. Allabahadon túl már alig lehet európai embert látni. Onnan Jubbulporeig még India körülbelül az, a­mi régen volt, a falak házai egészen sárból építvék, még a tető is, és mind meszeletlen. Több helyen lát­tam a ház ajtaját helyettesítő nagy lyuk előtt parasz­tokat és asszonyokat a padkán tanyázni, kik valószí­nűleg politizáltak, mint a magyarok a malom alatt. Közel hozzájuk meztelen gyermekeik hengergőztek a porban, marháik, juhaik és kutyáik pedig falusias egyetértésben hevertek egy óriás fa árnyékában. A férfiak öltözete egy darab fehér pamutszövetből áll, melyet derekuk körül tekervén, valami térdig érő láb­­ravaló-félét csinálnak belőle; a fehér szín persze olyan tiszta, mint a­milyen az évenkint egyszer kimosott gyolcsé lehet. A nők is ép­­gy beleburkolóznak egy darab ilyen szövetbe, csakhogy ők sötét színeket hasz­nálnak. Decemberben és januárban az éjek hűvösek lévén, ilyenkor egy hosszabb darab szövetbe tetőtől térdig úgy bebújnak, hogy az egész emberből a fél szeménél és lábszárainál egyéb nem látható. Itt utaz­ván, eszembe jutott, hogy Ádám apánk valahol e tájon lakhatott, mert az egész völgy oly áldott, viruló para­dicsomi nyugalomban és megelégedésben tűnik elő, hogy az első pár aligha találhatott volna ennél jobb helyet; de ha az a megtiltott almafa is olyan gyü­mölcsöt termett, mint a­milyet én itt próbáltam enni, akkor legkevésbbé sem csodálkozom, hogy a torzsája az öreg torkán akadt, mert a bizony olyan taplós, hogy ember legyen, a­ki le bírja nyelni. A völgy két oldalán középmagasságú hegyek nyúlnak végig, me­lyeknek csúcsai olyanok, mint valami vízpart; minde­­nik ugyanazon magasságban vízmosottnak látszik. Mintha valami összeköttetésben állottak volna a bib­liai özönvízzel! Jubbulporenál ismét kocsit váltottunk. Itt már a vidék változik, hegyek, erdőség, gyérebb szántóföld, vadon és nagyobb hőség, a lapályos helyeken a vasút mellé kétfelől kaktuszok vannak ültetve, melyekből kevés idő alatt oly hatalmas eleven sövény képződik, melyen áthatolni még a tigriseknek sincs sok kedvük. Bezzeg itt nem szükség oly gondosan ápolni a kak­tuszt, mint nálunk. Az itt úton-útfélen úgy terem, mint otthon a tövis­bokor. Egy falu mellett elhalad­ván, cifra karavánt láttam. Négy elefánt fel volt öltöztetve tarka szőnyegekbe; a legnagyobbnak hátán volt egy vörös karos szék, mellettük valami száz egyén heverészett sátorok alatt, s az elefántok lábai­nál a fűben, mint értesültem, egy féligmeddig függet­len indus törzs királynője volt kíséretével, ki az új év napján Delhiben tartott nagy ünnepélyre utazott, eddig elefánton, innen odáig pedig vasúton, termé­szetesen az angolok költségén, mivel őneki magának aligha volt tizenkét annája. Ilyen­féle királyi ingyen­élők sokan voltak akkor Delhiben, hűségüket az ott akkor ünnepélyesen kikiáltott India császárnője (Viktória angol királynő) iránt bebizonyítandók. Ezt a falut elhagyva, vonatunk négy és fél óra hosszáig futott szakadatlanul, kopár, hegyes vidéken, hol az erdőség is apró görbe gályákból s bokrokból állott, úgy mondják, hogy ezen a vidéken számtalan raga­dozó állat tanyázik. Bombay­ból az oroszlán vadá­szok ide járnak ki mulatozni. Én is lestem, vártam, ha egy tigrist vagy oroszlánt szülőföldjén tökéletes szabadságában megpillanthatnék, de nekem az ilyesmihez nincs szerencsém. Jártam emberevő vademberek, krokodilusok, buffálók, oroszlánok, tigri­sek és elefántok közelében, de vad szabadságában sem egyik fajból sem a másikból sohasem láthattam egyetlenegyet sem. Harmadik nap szép magas hegyek közt közel­­gettünk Bombay felé. Kalian állomást elérve, útköz­ben szerzett ama jó barátaink, kik Madras felé men­tek, itt kocsit váltva, tőlünk búcsút vettek, többnyire örökre. Ez az állomás, mint már az előbbiek is, zsú­folásig tele volt rizses zsákokkal megrakott kocsikkal, melyeket a legnagyobb erőfeszítés dacára sem bírtak elég gyorsan szállítani a »Madras presidency« éhség­gel küzdő lakosai számára. India is ama szerencsétlen országok közé tartozik, melyekben a természet leg­­pazarabb áldásai dacára, ha egyszer a nagy szárazság miatt termés nem volt, a lakosok azonnal kénytele­nek éhhalállal küzdeni. Ezt is az ipar és kereskede­lem kicsinysége okozza. Délután két órakor, háromórai késedelemmel, megérkeztünk Bombayba, az ezernégyszázötven mért­­földnyi utat hatvannégy óra alatt tevén meg. Az indiai vasutakon van ugyan kényelem, habár nem is olyan, mint Amerikában, de az utak nem lévén elég jó karban tartva, oly iszonyú a döcögés, ,hogy három­napi út az embert csaknem tönkreteszi. Én is, keser­vesen elfáradva s az izzasztó hőség és fálasztó por közreműködése következtében betapasztott arccal lép­tem Bombay földjére, hol abban a pillanatban leg­hőbb óhajtásom volt az álom, melyben elfeledjük ez ügyes-bajos, gondteljes életet. Czirják Károly: Fővárosi hírek. * Boldog ünnepeket! A mai szép napon eset­leges találkozása van a vallás áhítatának és a nép­szokás pajzánságának. Hangzik az ünnepi halleluja a Megváltó dicsőítésére, a ki feltámadt, s egyszersmind a vig kacagás az emberek kinevetésére, kikkel a ha­gyományos tréfa »első április«-t járat. Mert össze­esett a kettő: a piros tojások ünnepe s a »bolonddá­­tétel« furfangos napja. És összeesett — szintén nap­tári ritkaságképen — mind a Krisztus, mind a Mózes híveinek húsvéti ünnepe is. Hozzájárul az is, hogy rendesen húsvétkor van nálunk a tavaszelő megnyi­tási ünnepe. Ma is, ha az idő kedvez, válogathatunk a kirándulásokban. Indul az első vasúti kocsi a zug­ligetbe s az első gőzhajó a Margit-szigetre. Virágokat árulnak mindenfelé az utcákon s piros tojásokat a cukrászboltokban. Holnap az öntözködés napja, mely a fővárosban ma már csak a kis fiúk szokása; a na­gyok holnap délután a régi népünnepet tartják, me­lyet pár éve még »gellérthegyi«-nek neveztünk, mert ezen a napon századok óta mindig a vén Gellérthegy kopasz oldala és teteje virítottak ki az emberek soka­ságától és jókedvétől, mígnem a haladó civilizáció (vagyis a vén hegy beültetése) a mulató népet szám­űzte onnan, le az aljba, a tabáni piacra, a­hol aztán e régi népszokás is egészen ellapult s közönséges al­kalmi vásárrá lett. De a hagyomány fentartja ott is, s ha jó az idő, sokan csoportosulnak a sátrak köré. Kívánjuk, hogy a templomok látogatásának, a piros­tojás ünnepének, a kirándulásoknak és népmulatság­nak aranyos verőfény kedvezzen s az idő ne éreztesse, hogy husvét napja ez idén a legszeszélyesebb hírben álló hónap — április elsejére esett! * A föltámadás ünnepe tegnap délután tava­­szias verőfény, de hüvös időjárás mellett ment végbe, a lakosság nagy részvételével. A körmenet egyházi lobogókkal, nagy zenével, mindenütt igen népes volt, legnépesebb (szokás szerint) a plébánia­templomnál, a városháztéren. * A budavári helyőrségi templomban holnap délelőtt — az istentisztelet alatt — könyöradomá­­nyokat fognak gyűjteni a Mária­ Erzsébet-egylet tagjai, házi szegényeik számára. * A K­isfaludy-Társaság felhívása, a megin­duló könyvkiadásra, lapunk mai számához van mel­lékelve. A felhívás maga szól magáért s bizonyára részvéttel fogadják lapunk olvasói is, mint kik a szép­­irodalom nemesi termékeiben örömüket találják. * A nemzeti színház igazgatósága a tavaszi idényt a színházlátogató közönség számára minél ér­dekesebbé óhajtván tenni, több művésznővel és mű­vészszel kötött vendégszereplési szerződést. Trebelli Zélia asszonynyal,a legkitűnőbb alt-énekesnővel Alboni óta, ki ápril 5-én a »Szevillai borbélyában 7-dikén pe­dig a »Troubadour«-ban fog fellépni, esetleg még a »Prófétá«-ban is, mint Fides. Gerster Etelka k. a., jeles lyrai énekesnő, ápril 14-től kezdve hatszor fog énekelni és pedig a »Lucia,« »Alvajáró,« »Hamlet,« »Tévedt nő« és »Faust« operákban. Masini, a Verdi tenoristája, kinek számára irta ő az »Ayda« és a »Requiem« tenorszerepeit s kit a pári­­siak méltán Mariohoz hasonlítanak, ápril 26 di­­kán »Aydá«-ban 28-dikán »Tévedt nő«-ben s esetleg még »Faust«-ban fog vendégszerepelni. Lucca Paulina asszonya május első felében »Aydá«-t, a »Hugenották«-ban Valentinét s az »Afrikai nő«-ben Lelikát énekli. — Do­nádi a Biankák, a., közönségünk kedvence, május 15-től kezdve tizenkétszer fog föllépni; vele kerül színre először Massé »Pál és Virginia« című, Párisban rop­pant hatást keltett dalműve, s így nemzeti színházunk e dalmű előadatásával a szárazföld többi színházát meg fogja előzni; ugyancsak Donadio kisasszony egy másik új szerepében, a »Varázsfuvola« »Éj k­irály­­­nőjé«-ben is be fogja mutatni magát. Ernst Hen­rikkel, a berlini operaház tenoristájával is megkötte­tett az egyezség, azonban berlini kötelezettsége miatt vendégszereplésének idejét még nem lehetett megha­tározni ; csak abban történt megállapodás, hogy Lo­­hengrint, Rasult (»Hugenották«) és Faustot fogja énekelni. Gerster E. k. a. és Ernst H., e két kiváló magyar művészi erő vendégszereplésének különös érdeket kölcsönöz ama körülmény, hogy szerződtetési célból történik. * Királyasszonyunk gödöllői időzését egy bécsi lap Ignatieff egy udvariatlanságával kapcsolja össze. Azt beszéli, hogy a muszka tábornok egy ízben bá­torságot vett volna magának többek előtt hangsú­lyozva emlegetni királynénk gyakori tartózkodását Gödöllőn, a magyarok közt. Mikor aztán Ignatieff úr megint Bécs felé jött, a királyasszonynak kedve támadt Gödöllőre utazni. Lehet, hogy az egész csak költemény, de Ignatiefftől kitelhetik efféle effron­­terre. Mondják, hogy otthon nincsenek is megelégedve azzal a viselettel, melyet körútja közben itt-ott, tanú­sított. Fecsegett sokat, s tán nem is alaptalan a hír, hogy Gerzsakoff azért sürgönyözte haza Berlinből, nehogy ott is valami ügyetlenséget kövessen el. * A Margit-szigetre mától fogva rendesen fog­nak járni a gőzösök. A fürdőket azonban csak e hó 15-dikén adják át a közönség használatára, a vendég­lőkben pedig május elsején kezdődik az idény. A szi­get igazgatósága a lakások és fürdők árát jelentéke­nyen leszállíta. * S­omáromy Mari k. a. jelenleg fővárosunk­ban időz, hogy a nemzeti színpadon ismét bemutat­hassa tehetségét egy pár drámai szerepben. — Ko­lozsvárit átalában sajnálják eltávozását, s ha a műve­zetés nem kínálta meg új szerződéssel, az bizonyára nem a drámai ügy érdekében történt. Egy urhölgy névtelenül írt szép levelében finommivű broche-ot küldött neki elismerése jeléül. A fiatal színésznő es­küvője Hetényi Bélával a jövő hóban lesz főváro­sunkban. * Kitüntetés. Nagy­csütörtökön múlt negyven éve, hogy Tarone Ferdinánd, a mértékhitelesítő hiva­tal igazgatója, a főváros szolgálatában állt. A mint bevégző joghallgatói tanulmányát, mindjárt hivatal­nok lett, 1848-től 1851-ig belvárosi alkapitány, ké­sőbb vásárbiró, huszonhárom év óta pedig a mérték­­hitelesítő hivatal főnöke. Jogigénye volna már teljes nyugdíjra, de mivel egésséges, nem kíván pihenni. Érdemei elismeréséül és emlékül a vele szolgáló hiva­talnokok ezüst serleget nyújtottak át neki nagy­csü­törtökön. * Szalon. A gróf Andrássy Manóné névnapi estélyéről röviden már tettünk említést. Most részle­teket is közölhetünk róla. A terem egyik fele rögtön­zött színpaddá volt átalakítva, melynek díszítése, va­lamint a mutatványok s az azokkal járó dekorációk Lehmann ügyességére vallottak Először »élő virá­gokat« mutattak be kedvesnél kedvesebb gyermekek pompásan díszített kertben. A gr. Károlyi Viktorné leányai közül egyik a nefelejtset, másik a barackvirá­got harmadik a tövist képviselte. Ez utóbbi mellett állt a házi úr kis­fia igazi szamárjelmezben, fején olyan ábrázat, minővel egykor az ármányos Puck díszítette fel Zubolyt. A kis tövisvirág azonban nem volt, olyan kegyes, mint Puck s tövisével ugyancsak megszurkálta a kis szomszéd maszkját, mintegy inter­pretálva azt az angol közmondást, hogy szamárnak lenni bűn. A három virágot bokrétává egészítették ki gr. Teleki Sándorné két kis leánya, egyik mint pri­mula, másik mint hóvirág. A második tabl­an egy csoport marguerittet mutatott. A királynő benne gróf Pálffy Anna volt, (gr. Pálffy Pálné leánya,) s körü­l 365

Next