Fővárosi Lapok 1877. szeptember (199-223. szám)

1877-09-01 / 199. szám

zak (ornithon), de kiválólag a halastavak említésére és fentartására. A villák, mint említem, kevésben hasonlítot­tak egymáshoz s építésüknél a phantáziának mindig tág tere nyílt. Sajátszerűen berendezett, de nem ke­­vésbbé nagyszerű lehetett Hadrian császárnak Spar­­tian által ismertetett, Tibur melletti, nagykiterje­désű nyaralója, melynek ma még számos maradványa áll fen. Fensikon feküdt s mintegy hét római mértföldnyi kiterjedéssel birt. A villa főépülete mel­lett még számtalan kisebb létezett. A vendégek mu­­lattatására nem kevesebb, mint két nagy és egy ki­sebb színház szolgált. Egy ugyanott levő templomhoz sokan zarándokoltak, kiket külön épületben helyeztek el. A mai nap úgynevezett cento camarellek pedig a császári testőrség lakát képezték. A park más és más részei Görögország nevezetesebb vidékeit és he­lyeit utánozták, s a szerint neveztettek el. A canopusi Serapis templom mássá, egy kör alakú imola egyptusi szobrokkal, az illető völgynek Canopus nevet adta. Ott volt az athéni »Lyceum«, »Akadémia« »Poekile« »Prytaneum«, természetesen csak az analógiákban. Annyira ment a császár ez alakítási és utánzási kedve, hogy a tájék és a természeti szépségek átido­­mítása által egy »Tempé-t« (Görögország e szépsé­géről híres völgyet) hozatott létre; a »Hadest« (az alvilágot) pedig úgy látszik, még a most is létező földalatti termek labyrinthja képviselte. Az utazó ma is bámulva szemléli ott az elragadó vidéket s a ro­mokat, melyek még most sem szűntek meg nevezetes tárgyak lelhelyei lenni. A külvárosokban emelt villák a »villa sub ur­­bana« nevet viselték. Ilyen volt M. Arrius Diome­­desnek Pompeiben 1771—74-ben a sírok utcájában kiásott laka. Ez mint villa csak az egyszerűbbek kö­zött foglalhatott helyet, míg a római »Collis horto­­rum«-ot elfoglaló Pompejus, Lucullus, Sallustius s a Campus Esquilinus-on Maecenasnak kertjei és villái kiváló, minden pompával felruházott s fényekkel szemkápráztató példányai voltak a villa subur­­banának. A néhány villa közül, melyek maradványaik­ban még léteznek, nevezetesbek a már említett Had­­rian-féle, a Maecenase Tivoliban, és a Tiberius »Villa Jovis«­a Capri szigetén. Bizton állíthatjuk, hogy a mi nyaralóinkból ezernyolcszáz év múlva egy kő sem fog fenállani. Morlin Emil: Fővárosi hírek. * Szegény Halil bej és Sedid efendi, a buda­pesti török konzulok is elmondhatják: »Adtál urunk Alláh, magyar symphathiát, de nincs köszönet benne.« Mert üldözi őket a szó teljes értelmében ez a »rokon­­szen­v.« A konzulátus őszutcai hivatala folyton hem­zseg száz-meg százféle ügybajos embertől. Izraelita hordárok, narancsszín sipkában, harmincával jőnek, hogy ők ki akarnak menni a harctérre »kranfúter«­­nek (Krankenwärter), csak adjanak nekik pénzt ele­get, mert az nincs. A tolmácsnak és Sedid efendinek van dolga, megértetni velők, hogy van ott a ki ápol­jon, a mennyi kell, csak orvosokra van szükség. Hát aztán a­mikor betoppannak a különböző »­szky« végzésű »lengyel gróf«-ok, fölajánlani bajnoki erőiket »az északi kolosz ellen fenkölten küzdő török testvé­reknek«, kérve egyszersmind útiköltségül ezer frank­­nyi »csekélységet« meg szabadjegyet. Vagy ha mindez nem lehet, öt pengőt holnapig, becsületszóra. Majd halkan nyílik az ajtó, s belengedez rajta egy borzas szőke ifjú. A vers- és zeneköltő egyszersmind, s egy »Plevnamars«-ot szerzett, szöveggel, quartett számára. De zongorázni is lehet. Tessék ezt kormányköltségén kiadni a török sebesültek javára, s aztán bebizonyí­tandó, hogy minő gyönyörű kompozíciója, kiáll a bu­reau közepére és elzengi a »Plevnamars«-ot. Ké­sőbb bekopogtat egy hazafi és kijelenti, hogy ő tur­­kophil ember és magyar, de szükséget szenved láb­beliben ; szíveskedjék hát a konzul úr egy pár men­től erősebb talpú csizmát hozatni neki Konstantiná­polyból. (Notabene: ez hihetetlen, de tény.) Egy fo­tográfus pedig azt instálja, hogy küldessék meg szá­mára Stambulból valamennyi padisáh arcképét, Oz­mántól egész II. Abdul Hamidig. Majd ő lefotogra­­fálja mindnyáját. Illyenekkel telik el a nap. És még éjjeli nyugodalma sincs a derék bejnek s a jámbor efendinek. »Jóképű fiúk«, jogászok mennek éjfél után az őszutcán végig, harsogón danolva, a török sym­­pathiával és »jó kedvvel« csordultig telt szívvel. A konzulátus ablakait megzörgetik s a kapun becsön­getnek. Egy-két ablak elreped s a csöngetyű sodro­nya beleszakad a lelkes kezek érintésébe. Az egész ház fölriad. Kijő a kapus ijedten és álomtól boszús fővel! »Mi tetszik?« »Törököt akarunk látni, eleve­nek Ereszszenek be bennünket, meg akarjuk csókolni a Halil bej meg a Sedíd efendi száját. Pompás fiúk lehetnek azok! Elviszszük őket magunkkal a »Szaba­­di«-ba. Csók jasa!« * Hymen. Közlekedési miniszterünk, Péchy Tamás, közelebb családi örömünnepre utazott le Abaújba. Ugyanis leányát, Péchy Margit kis­asszonyt hétfőn vezette oltárhoz Bornemisza La­jos sáros­ megyei földbirtokos és miniszteri segédfo­galmazó. A díszes családi ünnepély a vőlegény és menyasszony számos rokonait gyűjti egybe Kázs­­márkra, a miniszter vendégszerető házához. Díszes fogatok hosszú sora kísérte az esküvő párt az ottani helvét hitvallású egyházba. Számos üdvözlő távirat is érkezett, ezek között a Tisza Kálmán kormányelnöké ki maga és a miniszterek nevében kívánt tartós boldogsá­got az ifjú párnak, mely a felköszöntésekkel fűszere­zett nászlakoma után néhányheti utazásra kül­földre indult. * A vakációnak vége. Az »egyetemi polgár« nem sajnálja: »abcúg neked, hála istennek, hogy túlestem rajtad. Unalmas voltál, meleg voltál. A fiúk mind elszállingóztak jobb vidékekre, s én itt maradtam egyedül, mint egy szárnyaszegett gólya. De majd most lesz élet! Korteskedünk torokreke­­désig, aztán, ha a választásokból kifogytunk, megint rákezdünk törökül demonstrálni; ordítunk nagyokat és szidjuk a kormányt, akár a bokrot. Csak az »öregemet« világosítaná föl a szentlélek s küldene egy kicsit több pénzmagot; mert ha még egyszer za­varba jövök, bizony isten főbelövöm magamat valami rozsdás mordálylyal.« A gy­mnázista vagy reáltanuló nem ilyen könnyen vál meg a szünidőtől. »Vége a szép, szabad napoknak, — sóhajt föl. — Következik a komor iskolaterem, a komor tanár, a trigonometria, Newton borzalmas tantétele, Horn­ér, a görög nyelv­tan minden kínszenvedésével. No de még csak egy év, csak tíz hónap, s érett vagyok, ha ugyan, — ko­molyodik el baljóslatú sejtelemben, — nem vetnek vissza félesztendőre.« A tanév eleje legnagyobb nyo­mokat hagy a könyvkereskedések kirakataiban s a lapok hirdetésoldalán. A kirakatok üvegtáblái virí­tanak az odaraggatott iskolakönyvjegyzékektől, s Ponson du Terrail vagy épen Paul de Rock könnyű regényei helyett Szepesi latin grammatikája és Roder Alajos »Középkatechizmus«-a a polcokon. Az újság­hirdetések meg nagyon elkomolyodtak. Csupa paeda­­gogia valamennyi. Nevelőintézetek annonceai, tanár­jelölt urak »kondíció« keresései, melyekben elmonda­­tik, hogy az illető a francia nyelv és zongorázás elemeiben is alapos oktatást képes adni, s az ajánla­tok A. B. 20. jegy alatt küldendők a főpostára. Majd a szellemi táplálék helyett testit is ajánlgatnak: »Két szolid fiatalember teljes ellátást és lakást nyer­het sat.« A középiskolákban s az elemiekben már élénk világ van most is; az egyetemnek azonban, akár egy vén korhely jogásznak, szabad későn, nagyo­kat nyújtózva, kelni. A rendes előadások csak e hó második felében kezdődnek; az első két hét a beha­tásokkal telik el. Van dolog a »származási iv«-ekkel, az indexszel, a leckeszelvényekkel sat. A quaestura szedi a tanpénzt erősen, s a nemes fiatalság fizeti minden óráért a hagyományos egy forint öt krajcárt bús képpel; gondolják, lehetne azt bölcsebb dolgokra költeni. Szóval, itt a tanév eleje, a­mi, a mellett is, hogy harmincötfoknyi pogány meleg van, azt jelenti, hogy vége felé jár a nyár s halkan közéig az ősz. * A „Hugenották" csütörtöki előadása töredé­kes volt ugyan, de egyszersmind élvezetes. A ki ismeri e dalmű szövegét, (s ki nem ismerné ?) a második fel­vonás kihagyásával aránylag még a legkevesebbet vesztett, mert a főurak esküjén és a viharos záradé­kon kivűl drámailag értékes énekszám nem igen van benne s a királyné lyrikusan színezett parthieja csak egy Hamakers k. a. elegáns ábrázolásában nyerhet igazi érvényt. Mindamellett az öszhang s a dalmű drámai érdekének tekintetéből igen kívánatos, hogy dalművek ne kerüljenek színre oly tetemes csonkítá­sokkal, melyeknek a szöveg értelme is áldozatul esik. Egyébiránt őszintén bevallva, bajos minálunk e te­kintetben is olyféle igényeket formálni, mint az igazi nagy dalszínházakban, mert nem esik-e a szöveg drá­mai jelentősége áldozatul már azáltal is, hogy a ven­dégek olaszul, franciául énekelnek, a mieink nagy részétől pedig a­mit hallunk, rendesen »Lieder ohne Worte.« A csütörtöki közönség, mely a néző­tért a szorongásig megtöltő, élvezet tekintetében igen ki le­hetett elégítve. A »Hugenották« nálunk máskor is a jobb előadások közé tartozik, de ennyi fényes jelene­tet rég nem ért meg a nemzeti színpadon. Perotti, habár eleintén némi indispozíció volt hangján észre­vehető, jelenetről jelenetre nőtt a Raoul szerepében, a nagy románcba érzést, phantaziát öntött, a párbaj­jelenésben a crescendo nagy próbakövét kitünőleg állta ki s a végső kettősökben annyi hévvel és szen­vedéllyel énekelt, hogy a sok tapsot és kihívást ép úgy megérdemelte, mint Nagyné Benza Ida asszony, kinek Valentine-jét a Lucca asszonyé sem homályo­­síthatta el. Az érzés teljessége, a kifejezés ereje, a játék drámaisága által most is melegített, elragadt, néha gyújtott. Csak egyben lett szűkmarkúbb: arcjá­téka nem volt annyira r­észletezve festő, mint ezelőtt. Igen érdekes része volt az előadásnak az is, hogy Marcel szerepét, melyet három évtizeden át alkalma­sint minden előadásban Kőszeghy énekelt, most Ney próbálta meg ábrázolni, s bár hangja a register mé­lyebb fokain nem ér úgy le, mint az elődjéé, de egész­ben véve jeles sikert aratott fris, férfias hangjával és ízléses énekével; kapott is sok tapsot s fog kapni még többet, ha a mozgás nagyobb fesztelenségét elsajátítja. Helvey Laura kisasszonytól áldozat és nem debüt volt, hogy a királyné egy recitativ énekét elvállalva, segített az operán s nem volna helyénvaló ezért gáncsolni,kivált miután megjelenése és recitativája teljességgel nem volt hátrányára a jelenetnek. Odry, Malecky, a karok (zene, tánc, énekkar) mind hozzá­járultak az est sike­réhez, mely mindenesetre enyhítéséül szolgál annak a körülménynek, hogy egy felvonás kimaradt. Ez, mint mi is megjegyeztük, hiba, de korántsem »botrány,« »skandalum,« mintegy pár lap kürtöli »orbi et urbi,« nagyítva, túlozva a dolgot. Lehet, vidéken akadnak, a­kik szentül elhiszik, hogy a nemzeti színpadon csak­ugyan történt valami szégyenletes dolog, de a fővá­rosban hol elegen látták, hallották, a­mi történt s hol szemtanúi annyian voltak a sok tapsnak, kihí­vásnak, mindenki mosolyogni fog a lapok túlzásán s ez a mosoly bizonyára nem a színház, hanem az illető újságok rovására esik. A bécsi dalszínházban is (közelebb Patti és Nilsson ottlétekor) tartottak töre­dékes előadásokat, s a lapok megírták, hogy ez nem helyes, de senkinek sem jutott eszébe botrányról beszélni s úgy tűntetni fel a dolgot, mint valami szégyenfoltot. Szúnyogból elefántot csinálni nagyon gyermekes dolog. * A király Bruckban. Múlt hó 26-án reggel érkezett meg Ő Felsége nagyszámú kíséretével, Alb­recht főherceggel s Edelsheim báróval a brucki tá­borba, hogy az ötödik tábor-idény véggyakorlatait megtekintse. Egyenest a tábori dísztérre vonúlt, hol elnyargalt a sorok előtt. Aztán misét hallgatott s az összes csapatok díszmenetben vonultak el előtte. Kö­vetkező két nap élénk részt vett a nagy manőveren, minden hadállást megvizsgált, mindenütt ott volt, sokszor beszélgetett tisztekkel; a legénységhez is volt egy-két szava — magyarul, többi közt, hogy az állás­változtatásoknál csak lassan lépjenek s a nagy meleg­ben ne használják a futó lépéseket. Végül a tábori parancsban legmagasabb megelégedését fejezte ki a tábornoki és tiszti karnak, s elismerését a gyakorla­tokban részt vett ezredeknek. A tisztek esténkint nagy számmal theára voltak hivatalosak az udvarhoz. Ő Felsége 28-án este visszatért Bécsbe. * Az elhunyt Unger Henrik, kit tegnapelőtt nagy diszszel s nagy tömeg jelenlétében temettek el, végrendeletet nem hagyott hátra. Vagyona nagy, de nem annyi, mint a hir­mondó.Nincs tizenhárom, »csak« hét háza; a bécsi pénzintézetben sem fekszik két mil­liója, hanem az itteni takarékpénztárakban van elhe­lyezve jelentékeny tőkéje. A hagyaték, mint mondják, kilencfelé oszlik. * Stefan Azlanian pasa, miután elegendő or­vost és gyógyszerészt szerződtetett, nejével együtt Bécsbe utazott. Onnan Párisba megy, fia látogatására. * Érdekes történeti művön dolgozik jelenleg dr. Kohn izraelita magyar hitszónok, t. i. »a magyar zsi­dók történelmén,« a legrégibb időktől kezdve. Érde­kes az a két század előtti könyvecske is, melyet a po­zsonyi vándorgyűlés alkalmával a prépostsági könyv­tárban találtak. Cime : Ereje és Haszna Szent Bene­dek pátriárka keresztinek«. írója: Frater Romanus Czencz, »sz. mártonyi professus.« Nyomatott Bécsben, 1668-ban. Szabó Károly jeles irodalomba várunk e könyvecskét, mely a Szent Benedek keresztjének cso­datevő erejét tárgyalja s annak rézmetszetű rajzát is adja, eddigelé »ismeretlen«-nek mondta. * Eötvös Józsefnek Ercsi községe emlékosz­lopot akar emelni, sírja mellett. Az ottani takarék­­pénztár már három év előtt adott erre száz forintot s a kegyeletes célra mindössze 218 frt van eddig együtt. A község ereje korlátolt lévén, e kegyeletes célra felhívást küldtek szét. Minden fillért köszönettel fogadnak. Az adományok Barnafy Balázs megyei fő­mérnöknek, Ercsibe küldendők. * Az elcsípett szalon-tolvaj. Tegnapelőtt dél­ben, N. A. tanár úr a zerge utcai lakásán ép ebédelt családja körében, midőn a szobalány jelenti, hogy egy elegáns öltözékű fiatal úr óhajtana vele bizonyos ügyben értekezni, s hogy e fiatal gavallért már be is vezette a dolgozószobába. A tanár úr, ki nagyon ud­varias, előzékeny ember, nem akarta a finom gaval­lért megvárakoztatni, fölkelt az asztaltól és sietett a vendég fogadására. A dolgozószobában azonban már egy lélek sem volt, a mellett hiányzott amaz ötven­­forintos bankó is, a­melyet a tanár úr az íróasztalon feledett. Nosza rajta, megkezdődött a haj­rá-vadászat. Az elegáns tolvaj még nem nyerhetett nagy egérutat. Utána az egész család apraja-nagyja. Az üldöző csa­lád nem azért lakik a zergeutcában, hogy gyors futá­sáról tanúságot ne tegyen. Sikerült is elcsípni a tova­­m­aló dandy-t, kit aztán pár fehérlófarkas rendőr kí­sért be a napkőről nagy előzékenységgel — a hűvösre, noha akkor még sehogy sem akarta ma­gát név szerint is bemutatni. * Rövid hírek. A közoktatási miniszter köszönetet szavazott báró Wodiáner Albert orsz. kép­viselőnek, ki az oravicabányai választókerület iskolái számára 3350 frtot adott. —­ Dr. Horváth Károly zalaegerszegi plébános cimz. apátságot kapott, Ma­jor János kőszegi plébános pedig címzetes prépost- 959

Next