Fővárosi Lapok 1878. április (77-99. szám)

1878-04-03 / 77. szám

— a végpontok mélyebbre esnek, mint a kiindulási pontok az által, mert a hangfenéken rézsűt vé­gig vonuló úgy­nevezett húrtartó nyereg — főleg a középen — magasabb, mint a két összekötő pont. Ama phizikai törvény szerint, hogy minden nem egye­nes vonalban feszített ruganyos test, így az acélhúr is, egyenes vonalra törekszik magát kihúzni, a zon­gora nyolcvanöt billentyűjének megfelelő mintegy 240 feszített húrja is ily irányban működvén, oly te­temes — mintegy tiz-tizenkét mázsa — nyomással nehézkedik a nyeregre s ez­által a hangfenékre, hogy az sokáig e nyomásnak nem képes ellenállni s meg­gyöngítvén a hangfenéket, azt idővel vagy összevissza repeszti s ezáltal hamar lehangolttá teszi a zongorát, vagy pedig lesüppeszti s ez által a hanghullámzat egyenetlenségét idézi elő. Továbbá az eddigi húrozási rendszernek még az a hátránya is van, hogy az által, mert a húrok a nyeregre nehézkednek s vele kétszáz­­negyven ponton a kemény nyomással szorosan érint­keznek, az általuk előidézett hang hullámzatát nem foghatja föl szabadon a hangfenék , igy a hang gá­tolva van tömörség és ércességben kifejlődős s bizo­nyos fokig mindenkor a tompaság egy neme vegyül abba, mit a legkitűnőbb szerkezetű s felérkezett zon­goráknál is tapasztalhatni. Beregszászy reformja által ennek eleje van véve. Az általa már korábban alkalmazott s a bécsi világ­­kiállításon bemutatott s átalános elismeréssel talál­kozott szerkezettel, mely a hangfenéknek cello-alakot adott, e hátrányon már ugyan nagyban segítve lett, amennyiben a hangfenék a gyakorolt nyomás által legfeljebb vízszintes, de nem besüppenő alakot nyer, de e hátrány egészen ellensúlyozva van a legújabb húrozási rendszerrel, a­mi abból áll, hogy a húrok nem convex, hanem concave vonal alakjában húzódnak végig a hangfenéken s azt egy ingeniózus szerkezet nyomán fölfelé vonzák egész terjedelmén, amennyiben a húrok nem nehézkednek a nyeregre, hanem az arra alkalmazott rézfogantyúkon át vo­nóivá, a nyerget s az által a hangfenéket a kiegyene­­sedési törekvésnek törvénye szerint maguk felé, vagyis mindig magasabbra vonják s ez által még a vízszintes szerkezetű hangfenéket is idővel c e 11 o-a­l­a­k­ú­v­á változtatják, s e mellett megszüntetvén a tetemes nyomást a hangfenékre s a szoros fa érinti: V a nyereggel: szabad és érces, egyenletes hullám­­ati­t kölcsönöznek a hangnak. Azt hiszszük, a gyakorlat -íni fog A ■■■,-■ szászy ez elmés és a hangszépi találmányát, melyről minden ■ meg kell győződnie, ha e zong játszani hall. Méltó tehát, hog -ok, kik a­z­­igent " tökéletesítése iránt érdeklődn látogassák meg a"­ Beregszászy műtermét. A múlt napokban Liszt F­­enc­e elment peN­­Erkel Ferenc, Them Károly és ■u­blink jelenlétébe sokáig játszott ez ujszerkezetü . .. .­­ elismeréssel nyilatkozott azok In újítás életrevalósága felől. A fővárosi zeneközönség egy része pe­dig a Them­­ testvérek által ápril elsején tartott hangversenyben­ győződhetett meg e zongorák kitűnőségéről, melyek­kel Beregszászy bizonyára méltó elismerést­esületet fog kivívni a párisi világkiállítás juryje előtt is. F ö v íí r ü s i h i r e k. * A Thern-testvérek hangversenye. Pár éve, hogy a zongorajáték ez iker-virtuózait nem hallottuk, csak híreket hallottak — jónál jobb változatokban — közép Európa városaiból, a­hol nagy sikerrel hang­versenyeztek. Hazatérve, hétfőn este újra bemutat­ták bámulni való együttjátszásukat, melynek élveze­tére a redoute kisebb termébe nagyszámú és igen díszes közönség gyűlt össze. Már műsoruk is olyan volt, mely finom ízlésre és jó tapintatra mutat. Min­den darab érdekes s az összeállítás változatos. Együtt négy zeneművet játszottak: Saint-Saëns briliiáns változatait Beethoven egy themája fölött, melyben mindjárt prima intrada alkalmuk volt, előadá­suk többoldalúságát: erőt, kellemet, fényt és érzést, dallamosságot és színezést bemutatni; atyjuk: Them Károly (ez érdemgazdag jó öreg zenészünk) román­cát, melyet teljes melegében adtak elő; Chopin »Fantasie-impromptu«-jét, melyben e geniális költő minden alapvonása erős kinyomatot kap: a kellem csak úgy, mint a szenvedély, s a játsziság, mint a bo­rongó álmodozás; végül pedig Henselt (e nálunk rit­kán hallható igazi zongoraköltő) f-moll hangverse­nyét, melynek kivált »larghetto«-jával hatották meg a hallgatókat. A taps, kihívás egyre fokozódott s egy ízben újra le kellett ülniök és játszaniok. Játékuk teljes összhangzása ma már oly tökélyes, hogy abban mi sem idéz elő szikrányi hibát vagy hiányt sem, legfölebb ha phizikailag kifáradnak. Midőn évek előtt először mutatták be magukat, e teljesen összevágó előadásban volt a fegyelmezettségnek némi gépies­sége, mely úgy tűnt föl, mint az egyéniség elnyo­mása ; de azóta nagyot haladtak abban is, hogy ket­­tős játékukba életeleven színt tudnak önteni. Egyéb­­iránt megmutatták hétfőn, hogy külön is igazi em­berszámot tesznek a virtuóz világban, s Them Vil­mos a Scarlatti d-moll szonátáját (e formatiszta, szel­lemes zeneművet) s Raff a-moll gavottáját, Them La­­jos pedig Liszt 6-dik magyar rhapsodiáját,mely a »Cse­rebogár« búsérzelmű nótáját oly geniális dalkeretbe foglalta, nagy hatással,tapsok mellett játszották.Közre­­működött Maleckyné Ellinger Jozefa asszony, ki mint hangversenyénekesnő is — megérdemli a sok tapsot, kihívást, melyben részesült. Énekelte Liszt »Lore­­ley«-át, mely az ihlet igazi szerencsés terméke s az előadótól — a legtisztább intonáció és hanghordás mellett — a kifejezés és színezés nagyobbfokú képes­ségét igényli s nem kis diszére válik e fiatal dalmű­vésznőnek, hogy teljes sikerrel mutatta be; énekelte a Thomas »Mignon«­románcát meleg érzelemmel és a Mozart »Ibolyá«-ját igen kedvesen. Átalában élve­zetes hangverseny volt s a tapsból jutott (bár nem vette igénybe) az öreg Thernnek is, a­ki jeles zené­szekké képezte fiait a jó mester buzgalmával és a jó atya szeretetével. Volt e hangversenynek a művészi előadáson kivűl egy külön fontos oldala is. A Them testvérek mutatták be most, először, Beregszászy La­jos amaz új zongoráit, melyeket ő a párisi világtár­latra küld s melyeknek rendszere a húrok egészen újszerű, az eddigivel ellenkező fekvésén alapul: nem nyomják a hangfeneket, hanem a fölött lebegnek. A hang így szebb és hosszabban tartható s mindenki meggyőződhetett, hogy a találmány jelentékeny, hasznos. * A képviselőházban tegnap a jelen évi költ­ségvetés tárgyalását vették elő. A pénzügyminiszter és az előadó szóltak először röviden. Utánuk Helfy Ignác állt föl s »kemény« beszéd kíséretében kijelen­tette, hogy a jelen kormánynak, mely sem a bel-, sem a külügyek vezetésében nem felel meg a nemzet óhaj­tásainak, a költséget átalánosságban sem szavazza meg; határozati javaslatát a szélső párt sok tagja aláírta. Lukács Béla a független szabadelvű párt ál­láspontját a budgetkérdésben, átalánosságban elfo­gadta ezt, de az appropriáció alkalmával pártjával együtt nemmel fog szavazni. Zsedényi Ede elfogadta előterjesztését, de takarékosságot ajánlt­­ kormány ne minimumnak,­­ na’ mi ma- hu deret tételeit. Vé-I/O - v llii­­ gul vj­­án ,palazs szólt a szeisobali álláspont mellett. A nemzeti színházban hétfőn a Schiller I »i­­mány és szerelem« cin. tragédiáját először adták­­­ív fordítás magyaros, erőtelje és hű az eredetihez s­­ a hallástók szinte megütköztek az első felvonás alatt, s egy ma­­nyelvizlésü­nkkel s főleg a grammatika szó­­i­val szörnyen éli­­nkező szót mondtak. Ez­­ aligha a fordító hibája­­Szeleburdi« át­­j úttal». A ily gyanú nem nem érheti,­ hanem alkalma­­i ■ int a régi szereplőké, kiknek emlékében nagyon is i­­t maradhatott még egy-egy mondat az előbbi szö­­v­egből. De azért tapsolták a jó öreg Millert (Szigeti­­ Józsefet,) kivált a harmadik felvonás elején oly szív­­­­ből és viharosan, mint rég h­alottuk a nemzeti szin­­i házban. Midőn a szerény re ész alázatosságával, de az apa büszkeségével, becsületérzetével állt az elnök előtt, nem maradt a nézőtéren egy kéz sem mozdu­latlan. Az elnököt Feleki játszotta, de alakításában kevés volt abból a sötét színből, melylyel Schiller e démoni alakot festette. A Bercsényi Wurmja jobban megközelíté az igazit, egy-két jelenete azonban szin­­­­tén erőtlen volt. A Ferdinánd szerepét Nagy Imre , ábrázolta; hévteljesen, nemesen szavalt s a path­éti­­i­kus helyek jobban sikerültek neki, mint a mérgezés: a jelenet, melyben csaknem affektált beszédet hallót­■ tunk tőle, kétségbeesett fagyosság helyett. Miller Luj­■ zát Márkus Emilia k. a. játszotta, s legjobban elta­­­lálta azt a hangot, mely a levélírás jelenését oly meg­­­hatóvá teszi. Érzelem, bensőség sok volt játékában - de a szenvedély festésére még nincs elég phizika­­ ereje. Külsőleg igen vonzó, szőkefürtös, perfekt né­­­met leány volt s ha hangban, biztosságban megerő­­­södik, bizonyára igen kitűnő Luiza lesz belőle. Tap­­­sot most is bőven kapott. Lady Milford személyesí­te­tője K-né Jászay Mari asszony volt; a szenvedélyes­­ nemes szívű brit hölgy alakja sokkal inkább kidom­­­­borodott játékában, mint két év előtt, mikor e szere­­­pet utóször láttuk tőle. A Vízvári Kalb udvarnagyái­g még inkább meglátszik az a haladás, melyet e­lérés a művész az »Ármány és szerelem« utósó előadása óta­­ jóizlés és mérséklet útján tett. A rendezés kiválóan gar ,­­dós volt s Paulay Ede valóban teljes méltánylást érde­­­­mel e tragédia szintehozásáért. Az est folytában a hal­á­zat egy kis irodalomtörténeti tévedésbe esett: néhán­y jó harsány hang felvonásközökben a szerzőt hívta, a földszinti közönség nagy derültségére.­­ * Hymen. Gonda Béla műegyetemi magát­­, tanár szombaton délután tartotta esküvőjét Nag­y­ Irma kisasszonynyal, néhai Nagy László pestmegy«­e tanfelügyelő bájos és szellemes leányával, kit a­ »Főv. Lapok« olvasói is ösmernek, mert egy csinosan f­­eszesen irt tárcát olvashattak tőle »Dobsina és kői­­­­nyékeiről, a jó könyvek olvasásáról s »a társas éle­től.« Az esküvő csöndben, a háznál ment végbe.. Szőcs Sándor ref. lelkész, a kit nem rég a dévai egy­házközség választott meg hitszónokának,) végezte az esketőt, kitűnő alkalmi beszédet tartva. Tanúk voltak: Gönczy Pál min. tanácsos s Magyar László, az első hazai takarékpénztár titkára; nyoszolyalányok: Nagy Vilma, (a menyasszony nővére,) Tavaszi Margit és Czorda Etelka k. a. A fiatal vőlegény, ki szintén több cikket irt már lapunk tárcájába is s a gazdasági mér­nöki szaktudományt, a földöntözési ismereteket elis­­merésre méltólag képviseli a tanszéken és saját folyó­iratában, szombaton délelőtt, (tehát esküvője előtt néhány órával,) tartotta a műegyetemen magántanári nyilvános próbaelőadását, nagyszámú közönség, a rector és számos tanár jelenlétében, a jól sikerült előadás végével éljeneket kapva. Délelőtt Minerva, délután Hymen. Fontos két mozzanat egy nap. Mind a két pályán sok szerencsét kívánunk a tehetséges, buzgó, törekvő fiatal tanárnak, ki meglehetősen új s nagyjelentőségű téren mozog nálunk, s zavaratlan boldogságot a fiatal, kedves nőnek, kinek tollával ezentúl is fog még találkozni a »Főv. Lapok« olvasó­­közönsége. * A „ország atillája“. Van ilyen is, mégpedig a gr. Andrássy kormányelnöksége óta. Nem egészen Herkules-csizma, de egy kicsit mégis hasonlít rá, mennyiben — ha nem is minden ember lábára, — de a képviselőház minden jegyzőjének termetére pasz­­szolnia kell. Legalább kellene! Ott függ a képviselő­­házi épület egyik szobájában s rendeltetése az, hogy midőn a ház jegyzői egy-egy elfogadott törvényjavas­latot visznek át a főrendi házba, magukra öltsék s ol­dalukon karddal, kellő parádéban jelenhessenek meg a méltóságos és nagyméltóságú főrendek előtt. Az atilla eddigelé jól meg is tette a közös szolgálatot, de vagy mert a ház egyik érdemes jegyzőjét nagyon »felfújta a bánat,« vagy pedig az atilla cérnaszálai ereszkedtek meg egy kicsit az idők folyamában, megesett nem­rég, hogy midőn Beöthy Aldzsi pompázott benne, egy kicsit jó nagyon kirepedt a hátsó varrása. Úgy került aztán vissza a szögre, a­nélkül hogy sérült voltáról valakinek tudomása lett volna. Történt azonban, hogy hétfőn Molnár Aladárnak kellett benne pom­pázni a nyolcvanmilliós javaslattal s akkor vették észre, hogy baj esett az ősi viseletben, s nagy hirtelen kellett összeölteni, hogy furcsára ne váljék a hagyo­mányos parádé. Az est­i fiimjogá­sz hogy — lévén a Csanádi Sán -,r­­átkos közösügyes karinány * Aprít elseje. Az akadémia képteredében, hol a tudósok ülés előtt gyűlnek össze, hétfőn Pulszky itt fűt fát. Tornicsz Btostín­ örömest vett mindenki s nyájasan köszönte meg a szivességet. A­mint azonban a szépalakú cukorkákat ketté harapták, az arcok elein­attól a különös édességtől, melynek kebelébe csípős­­ paprika és kesernyés só volt rejtve következett az­­ é­v e. Kapható Kuglernél, de csak a mai napon, a bo­londdá tétel hagyományos napján.« — Egy kőnyomatú lap is áprilist járatott több hiszékeny ujdonságíróval. Azt újságolta, hogy Kaposvárit Soldosné asszonyról egy öreg ur, ki őt gyermekkorában ismerte, kideríté, hogy keresztneve nem Luiza, hanem Ludovika. Akadt több lap, mely ezt szépen utána nyomatáapril elsején, nem jutván eszékbe, hogy az a két név tulajdonkép egy név. — A nemzeti színház tűzőreit pedig valaki egy hordár által azzal riasztá föl, hogy tűz van az új világutcában. Persze volt is, de a­­ konyhákon. A kirukkolt tüzérség e­rosz tréfa miatt boszankodva indult haza. * Az írók és művészek társaságának közgyű­lése elnöknek — az elhunyt Szigligeti helyére — Éjszaky Károlyt választá meg, pénztárnoknak pedig (Benedtek József távoztával) Együd Istvánt. E kör őszszel visszahurcolkodik régi kisebb helyiségébe, az új világutcai első számú házba, hol kevesebb a lakbér. A múlt évi kiadás 7814 ft volt, a jövő évi már csak 5790 ft lesz. Bevételüi 6820 ft van előirányozva. A tagdíj hátralékok összege 2150 ftra megy, habár vagy húsz rész fizetőt kitöröltek a tagok sorából. * A corso elején, a Stein-ház előtt, már föl­­építék a magas fabódét, melyben az Eötvös szobrát fel fogják állítani. A szobor öntésével azonban (bár mert csakugyan hiba esett a mintában) csak a jövő év júniusában készülhetnek el. E szerint a fabódé na­gyon is korán került oda. * „Amerikai nagybátya“, még pedig igazi időt most a fővárosban. Neve Reiffer István s buda születés. Ötvenegy év előtt vándorolt ki Nyugat Indiába, hol Demarara szigetén angol szolgálatban , magas hivatalt visel. Ki is tüntették a »britist , guiana«-i nagy éremmel. Demarara sziget nem mész ,­sze van onnan, a hol a bors terem, t. i. Cayennetől ■ Reiffer ur, ki félszázadra nem látta régi hazáját. hu Id. Ábrányi Kornél: Vívrr hanga 377

Next