Fővárosi Lapok 1878. május (100-125. szám)

1878-05-01 / 100. szám

A százkilenc angol sor-gyalog ezred, a rifles odár (vadászok) és a három testőr-gyalog ezred, a szonegy sor-lovas ezred, a két testőr-dragonyos ez- I és a három testőr-vértes ezred, úgy a királyi tíi­­■ség, az utászok és a kidászok, mind külön-külön 301’zanak. Az élelmes fickók tehát Croydonban a tzőrség számára soroztatják be magukat, de ah­o­­gy egy fontot eldorbézoltak a kapott felpénzből, er is megszöknek ezredüktől, hogy Winchesterben vadászok közé álljanak; csakhamar azonban a rifles adárnak is búcsút mondanak nagy titokban, hogy a futárvonat segítségével Skócia kegyei közt vala­­elyik highlander ezred mezítelen térdű hőseit sza­kítsák. És ez igy megy mindaddig, mig valahol turpisság ki nem sül rájuk, mert rendesen: »addig­­ a korsó a kútra, mig el nem törik«. A hadgyakorlati szabályok dacára, melyek ízben porosz mintára készültek, a gyalogság csapat­­ozdulatai sehogy sem elégítettek ki engem; a atárláncban határozottan ügyetlenül viselték maga­it a kirajzott századok; az egyesek nem fedték ma­ikat eléggé, úgyhogy e rendkívül fontos munkára ajd csak az orosz golyók fogják ez izmos, jól táplált okokat megtanítani. A gyorsmenet sok kívánnivalót így és igen elmarad ama gyönyörű gyorsmenet egött, melylyel az orosz lövész-dandárok Radeckij tábornagy segítségére siettek a Sibka-szorosban, így nyolc évvel ezelőtt szeptember 10-én éjjel a szá­nk Mouzonból Luckyn és Foury-Saint-Remyn át ranchevalig nyomultak. A lovasság gyönyörű, kivált lovaik szépek és­ek, melyeknek nagy része »charger«-ekből, sőt rész­en »hunter«-ekből áll. A gyakorlatok, sőt még az iskola-lovaglás­ is, azonban meglehetős gyönge lábon ilanak. Az angolok nagyra vannak tüzéreikkel és szer­­elett büszkék a »Regiment royal d’artillerie«-ra. Ez­­ is és a hatágyús ütegek acél­lövegei mindenesetre fényben lesznek az orosz ágyúk fölött. A lőfegyver, a Martiny-Henri rendszerű, hátul­­töltő puska jobb még az orosz Berdan-puskánál is, melylyel pedig csak az orosz testőrség, a gránátos hadosztályok és még néhány gyalogsági hadosztály an fölfegyverezve. A kitűnő jó puska dacára a céllö­­észetnél nem valami sok »egységet« láttam a kimu­­atási táblákon följegyezve. Különös látványt nyújtanak bizonyos irányban az angol tisztek. Az egyenruhán csak igen ritkán csillog kitüntetés, legfölebb »emlékérmek« fedik a­zéles melleket. Ezt megmagyarázza az, hogy angol tsztnek idegen érdemjelet elfogadni tilos. Az én sze­­■ény nézetem szerint ez a szabály föltétlenül helyes és követésre lenne méltó. Ha az angol tiszt mellén ér­­demkereszt tündöklik, úgy azt ő bizonyosan teljes mértékben megérdemli. Nálunk (a szárazföldön) már egészen bevett szokás egy keresztecske eredetét kilenc­izedrészben szerencsének és pártfogásnak és csak egytizedben érdemnek tudni be. A mi egyenruháink­­nak már csaknem kiegészítő részét képezi az érdemjel, míg az angoloknál ritka, kivételes eset az érdemke­resztes katonatiszti mell. Hiába­ ahány ház, annyi szokás! Nálunk, ha valaki vitézül viseli magát, azonnal földiszítik, pedig csak kötelességének tett eleget, míg Anglia nagy hadvezére a legmakacsabb, a legkétségbeesettebb küzdelemre is csak a következő szavak által buzdítá katonáit: »Anglia megvárja mindenkitől, hogy köte­lességét teljesítse.« Szekrényessy Kálmán. Fővárosi hírek. * Május elseje. A t. c. publikum százszor kü­lönb naptárszerkesztő, mint a csillagászok. Nem al­gebrával, trigonometriával számítja ki, mikor kez­dődik a tavasz, hanem a fakadó lomb, a zöldülő gyep, a meleg napsugár után. Május elseje neki az első igazi tavaszi nap. Ha az ég ma is oly fényes, a jég oly enyhe marad, mint midőn e sorokat a szeszélyes april utósó napján írjuk : nagy vigasság lesz mindenfelé a »zöld«-ben. Az lesz kivált az állatkertben hol az első majálist ma tartja a nőképző egyesület. Ez a mulat­ság reggeli hat órakor kezdődik s végződik (nem le­hetetlen !) holnap hajnalpirkadatkor. A kerítésen túl pedig bizonyára tarkán foly, pezseg, zajong a városli­get pázsitán az »élet«. Katonazene, (mely már kora reggel hatalmas ébresztőt szokott fújni,) cigányok, cseh bádogmuzsika, verkliszó, hárfapöngés, »künn a farkas, benn a bárány«-t játszó leányok kacagása, estefelé pedig jókedvű fiúk nótázása, összeszű­rődve, ha nem is épen melodikus, de inpozáns kantátekép üdvözlik a tavaszt. Nagy dologban lesz a »sergettyű­« (a »Ringelspiel« vidékről idecsöppent neve,) fognak röpülni a hinták, kerengeni az ördögmotólok. Pap­rika Jancsi egész nap nem szünteti be előadásait, épen mint az ó­görög athéni színházak, a népünnep­­téren pedig vándor batériákkal villanyoztatja magát agybafőbe a »P. T. Bupligum«, (igy van ki­írva,) erőpróbáló muszkafejű törzsökök lapos sipkáján ve­télkedve dagasztják fánkká a mészáros és sörfőző urak ökleiket, a céllövőben pedig a diákság pattog­tatja boldog önérzettel a kapszlit. S a­meddig ná­lunk a főváros május elsejét e hagyományos örömek közt tölti el, Páris büszkén örül a Trocadero világ­­tárlatának, melyről ma reggel tíz órakor fogja el­mondani a köztársaság elnöke .Megnyitottnak nyil­vánítom.« Kívánunk ehhez s a mi mulatságainkhoz is azt a mi fő,­­ szép időt. * A képviselőház tegnap tartotta a húsvéti szünidő után első ülését. A képviselők nem nagy számmal jelentek meg, a karzatok azonban tömve voltak, kivált a hölgyeké. Az elnök bemutatta az olasz képviselőház köszönő iratát a magyar ország­­gyűlés részvétnyilatkozatáért Viktor Emánuel halála fölött. Sennyei Pál báró a képviselőségről lemondását küldé be. Báró Simonyi sajnálatát fejezte ki e lemon­dás fölött s reményét, hogy Sennyei báró fölgyógyulása után ismét a ház tagja lesz. Ezután a kereskedelmi minisztérium költségvetését tárgyalták. Az igazság­ügyér két törvényt nyújtott be, egyet a rendőri bün­tető törvényről, a másikat a végrehajtási eljárásról. * Az akadémia összes­ ülése hétfőn az új ügy­rendi szabályokat vitatta. Ezeken kívűl alig volt Fraknói osztály­titkárnak egyéb jelentenivalója, mint hogy az idei Teleki-pályázaton legjobbnak talált tragédia, a »Tamara« szerzőjéül dr. Váradi Antal jelentkezett a főtitkári hivatalban; továbbá, hogy az archaeologiai bizottság elkészítette a címertervet, melyben a régi Pest, Pilis és Solt vármegye címerébe be van olvasztva a Kis-Kunságé is. E jelentések után vették elő az új ügyrendet, mely a réginél rövidebb, szabatosabb s különösen a bizottságok teendőinek és hatáskörének kiszabásában határozottabb. A tárgya­lás gyorsan, kevés észrevétellel folyt. Legtöbb meg­jegyzést Szász Károly tett, ki a Bésán-féle pályáza­ton az alapító­ levél értelmében az irodalomtörténetnek és széptannak is helyet s igy a feladatok kitűzésében az első osztálynak is szót kért. A határozat e kérdés­ben függőben maradt a jövő ülésig, mikor az alapító­­levelet be fogják mutatni. Arany Jánosnak pedig egy közhelyesléssel fogadott kegyeletes indítványa szerint a régibb díjak alapítói (Vitéz, Sámuel sat.) az újab­bak példájára meg fognak neveztetni az ügyrendben. Vész János a tagok értekezéseit föl akarta mentetni minden bírálat alól, a határozat azonban még az eddigi szabálynál szigorúbban ütött ki: ezután ugyanis az, eddig kritika-mentes székfoglalók is, mielőtt az »Értekezések« közé felvétetnének, bírálaton fognak keresztülmenni. A harmadik osztály kivonatára az előadásokra kiszabott időt az új szabályzat egy órá­ról félre szállította le, de Szász Károly indítványára mégis csak a réginél maradnak. Végre— hogy a leg­lényegesebb változást utójára hagyjuk — a dráma­írók réme, ifjú óriások vörös posztója, élclapok cél­táblája a Teleki-pályázat 110 §-a nincs többé! Azaz, hogy megvan, hanem az ártatlan Fáy András-díjra szól, míg hirhedett elődje, a pesti házak példájára, uj számot kapott s lett belőle, a régi szöveg teljes meg­hagyásával 89 §. * Az elhunyt La Presti Lajos báró egykor alsó Magyarország egyik legnagyobb földbirtokosa volt. Midőn atyja, Le Presti di Fontana d’Angioli báró 1846-ban meghalt, Lajos báró, mint majoresco, 22 éves korában hat jól beruházott uradalmat örö­költ : Temesben a mercyfalvit, zsadányit és skulyait, Aradban az illyóit, tokit és szelistyeit; ezenkívül sok készpénzt s a mercyfalvi kastélyban tömérdek arany és ezüst drágaságot. A báró, ki már a Terézianum­­ban ép oly eszes, mint különc növendék (enfant ter­rible) volt, független nagyúrrá tétele előtt kevéssé nősült meg, hitvesül véve gr. Esterházy Szerafinát, ki ma özvegyenként gyászolja. Említettük tegnap, hogy a szabadságharc elején saját költségén lovas csapatot alakított s ennek vezére lett. Világos után két évig Nápolyban élt családjával, nagyurilag. Visszatérve, uradalmait a háború és be­költés következtében meg­rongálva találta. Ekkor a hitbizomány egy formahi­báját felhasználva, eltökélte, hogy majorátusát mint szabad, korlátlan vagyont perli ki magának. Százti­­zennégy pere volt, melyeket fivére, Árpád, s nővérei, h. Uckermanné és gr. Erdődyné ellen folytatott. Végre megnyerte e perekét, de a melyekre aradi jó­szágai csaknem teljesen rámentek. E pörök folyása alatt csaknem középkorias testvérgyűlölet fejlett ki a két fivér közt. Nem találkoztak s ismerőseik nagyon óhajták, hogy ne is találkozzanak soha, mert az na­gyon végzetessé válhatik. Egyszer a véletlen összehozta őket a temesvári »Trombita« vendéglő szűk lépcső­jén. Egyik ment föl, másik ment le. Árpád, ki vas bot­tal járt, megállt egy lépcsőn s fölemelve botját, fagyo­san mondá: »Meghalsz«. Lajos báró hasonló fagyos nyugalommal állt meg, levette kalapját mondván: »Ölj meg«. A kisebb fivér e szóra leereszté kezét s szó nélkül távozott — többet nem találkoztak. Lajos báró aradi jószágait a pör, a temesieket a technika vitte el. Nagy költséggel adta magát műtani kísérle­tekre s kitalált egy hegyi vasutat, hogy illyói uradal­mában az erdőséget jól kiaknázhassa. A múlt évti­zedben nagy zajt ütött egy fővárosi kirándulás, mely­ben gr. Károlyi Ede és b. Lo Presti Lajos vezetése alatt min. hivatalnokok, mérnökök, technikusok és­­ hirlapírók vettek részt. Külön­vonaton mentek Mis­kolcra s onnan Diós-Győrbe, hogy megpróbálják az egyvágányú hegyi pályát. Le volt akkor írva minden abban e pálya, melyen kis kocsikban szédítő magas­ról gurultak le a vendégek. Geniális találmány volt, ő e naturalista műve, melynek technikai gyönge olda­­ai valának s ezért nem kaphatott teljes érvényre. Haszon helyett ez is csak nagy áldozatokba, újabb vagyonvesztésbe került. A báró hajótörötten költö­zött Pozsonyba s nem rég lányánál, Ilona bárónő­nél (gr. Zichynénél) húnyt el. Maradt egy másik lánya is. Egyetlenegy fia évek előtt elhúnyt. Lopresti báró meg volt áldva nagy vagyonnal, észszel, de hiányzott nála az, a­mi ez áldásokat kellőleg érvényesíthette volna —nem iskolázták jól az életre. Szép, férfias alak s különc természet volt. * Hymen. A budai főúti templom imakápolná­jában tegnap reggel hét órakor vezette oltárhoz Szalay Péter kereskedelmi minisztériumi titkár Flesch Ilka k. a.-t. A szertartást Peitler Antal váci püspök végezte. Tanúk voltak: a vőlegény részéről Szlávy József, a menyasszonyéról dr. Flesch Lajos bécsi ügyvéd. A fiatal pár esküvő után Olaszországba utazott. * A budai egyházi zeneegylet tegnapelőtti választmányi ülésén báró Augusz Antal elnök ékes szavakban köszönte meg a tagoknak ama műélvezetet, melyet Beethoven »Krisztus az olajfák hegyén« orató­riuma nagypénteki előadása által szereztek a közön­ségnek. Jegyzőkönyvileg szavaztak elismerést Szaut­­ner Zsigmond zeneigazgatónak, a közreműködőknek: Bogisich Mihály káplánnak, Kajdacsy Matild kis­asszonynak sat. Az őszi hónapokban ismételni fogják a magasztos zeneművet. Legközelebb pedig Bruckner nagyhírű miséjét adja elő az egyesület. * A népszínházban Soldosné asszony ma utó­­szor lép föl vidéki vendégszereplése előtt az »Egy nő, ki az ablakon kiugrik« című énekes vígjátékban. Pén­tektől »Columbus« fogja néhány hétig csekély kivé­tellel minden este fölfedezni Amerikát a népszínház színpadán. Holnap e látványosság főpróbája miatt nem lesz előadás. A címszerepet Együd István fogja játszani s ezúttal lép föl először Jány Gyula is, az újon szerződött tag. * A kalábriász javára. A lényeg prózájára lefordítva, igy hangzanék lapjaink ama hire, hogy Odry Leheledó elején az »írók és művészek társasága javára« jótékonycélú hangversenyt készül rendezni, melyben ő énekelni fog, Márkus Emilia k­­a­­szával, Váradi Antal felolvas, Tomka pedig zongoráz. Legyen szabad azonban kétkednünk e hit hitelességén. Azt hiszszük, a cél csonkán van közölve s valószínűleg igy egészítendő ki: »az irók és művészek társasága elhunyt elnökének, Szig­ligeti síremléke javára.« Kétkedésünk indokai a következők: a világon mindenütt csak emberbaráti és kegyeleti célokra szoktak jótékony hangversenyeket rendezni s nem terjesztik ki e felebaráti szeretet e köpenyét oly társalgó, mulató, kártyázó egyletekre is, melyek sok tagból állván, ha egy kis anyagi baj for­dul elő, »viribus unitis« segíthetnek magukon, ha pedig nem képesek, vagy nem akarnak segíteni, akkor nem is méltó többé együtt maradniok; jobb ha fel­oszolnak. A nemzeti kaszinó, a nemzeti kör, az irók »akadémia kör«-e, de még a »terézvárosi klub« is, (mely pedig kedvezőtlen anyagi helyzet miatt a fel­oszlás küszöbén áll,) kikérnék maguknak bármily jó­indulatú művész részéről azt, hogy az ő javukra kon­certezzen. Fölteszszük, hogy hasonló önérzet dagasztja a nemzeti színház bérházában levő »kör« tagjainak kebelét is s nem kívánnak oly cég alatt jutni egy kis jövedelemhez, melyhez csak a szerencsétleneknek, emberbaráti céloknak és kegyeleti törekvéseknek van kiváltságok. Íme az ok, mely miatt azt hiszszük, hogy a cél hibásan lehet a szárnyra kelt hirekben megem­lítve. Ha pedig nincs hibásan, akkor végre is az ön­érzetes írók és művészek nevében ideje lesz felszólalni az említett »kör« gondolkozása ellen, elmondva, hogy midőn engedi cégjét nyilvánosan egy kalap alá helyez­tetni a tűz- vagy vízkárvallott szerencsétlenekkel, (kik nagyon méltók a mindenkép való segélyezésre,) akkor szakít a társadalmi jó szokással s gúnynak és lenézés­nek teszi ki a »írók és művészek« nevét, még pedig jogtalanul, mert abban a körben több hiányzik az »írókból és művészek «-ből, mint a mennyi benn van, ellenben tagjai közt már-már csaknem többséget ké­peznek azok, kik se nem írók, se nem művészek. * Gyászlapot kaptunk, mely Kugler An­tal­n­é született Leimberger Borbála asszony elhuny­­tát jelenti. Hetvenöt évet élt s tavaly ünneplé férjével aranylakodalmát. Nyolc gyermek (köztük Kugler Henrik udvari cukrász) és nyolc unoka gyászolja a tisztes matrónát. Ma d. u. öt órakor temetik a Gi­­zela térről. * Ünnepély. Viszkidenszky János, a Dunahi­­dak és révátkelés kezelésének hivatali főnöke, szom­baton érte meg hatvanadik születése napját. A ve­zetése alatt lévő tisztviselők ez alkalommal szép ezüst serleget nyújtottak át neki Stratzinger fogalmazó beszéde mellett. Megköszönve fogadta el, ama meg­jegyzéssel, hogy családja nem lévén, a múzeumnak fogja hagyni. A derék férfiú 1849-ben a komáromi

Next