Fővárosi Lapok 1878. június (126-148. szám)

1878-06-01 / 126. szám

nagy pincéjét is, melyet rózsás kedvben hagytak el. Különben — jegyzi meg Orlay — Petőfi nem volt oly borivó, mint bordalai mutatják; igen mértéklete­sen élt s midőn már maga tartott konyhát, akkor sem került asztalra bor, ha csak vendége nem volt. A másik évben Petőfi nem folytathatta iskolá­ját Pápán, mert keresete nem akadt, szegény szülei­nek nehéz keresményéből pedig átállt volna egy ga­rast is elfogadni. Földobta sapkáját s a merre a silmje esett, arra indult. Fehérvártt akadt meg a Szabó József szintársulatánál, hol karácsonyig Boros­tyán név alatt játszott kis szerepeket. De mostoha sorsa lehetett, mert kérésére pápai barátai segítek tíz forinttal. A társasággal aztán Kecskemétre ment, útközben meglátogatva Vörösmartyt, kinek mint Pö­­nögei kis Pál (mely egyik álneve volt) mutatá be magát; de fölfedte magát, midőn Vörösmarty dicsé­rettel szólt a Petőfi név alatt megjelent művekről. Bajza is szívesen fogadta. Ekkor már több költeménye jelent meg, de színésztársai (»asini ad lyram«,mint ő mondái) nem akarták elhinni, hogy azokat ő írta. Kecskeméten is nyomorban élt, csupán az ott tanuló Jókai és Ács Károly barátságában lelve vigaszt. Újévkor, mint szinlapkihordó, egy versét kinyomatva akará szétadogatni s mivel a cenzor szigorú volt, Ács Károly ajánlatára a »Disznótorban« című tréfás versét választá ki; de a censor (Sembera Calosantius piarista) dehogy engedte meg oly botrány kinyom­a­­tását, melyben az ég gömböcnek, az emberek pedig tölteléknek voltak nevezve. Ekkor csak leírva lehe­tett azt kihordania. Ács Károly néha ruhát is adott neki a színpadra. Előadás után egy ily nagy kabátot szépen összehajtott s a hóna alá csapta. »Hát mért nem öltöd fel, hiszen nagyon hideg van !« — mondá neki Ács. — »De már azt nem teszem, — felesé, — elég ha a színpadon nyövöm.« Márciusig (1843.) volt Kecskeméten s megunva a sanyargást, meddő törekvést és a színészeket, ment Pestre s onnan ron­gyosan Pápára, hol csodálkozó örömmel fogadták ba­rátai. Ekkor írta »Barátimhoz« című költeményét. Iskolába nem kívánt többé járni, Domanovszky Endre barátjánál lakott, májusban pedig Pozsonyba ment színésznek, de Fekete színigazgató nem vette be s »Országgyűlési tudósítások« másolásával ke­reste kenyerét. Panaszkodó levelet irt ekkor Baj­zának. Egyszer a gőzösből kiszálló Kubinyi Ferenc nógrádi követ utána kiáltott jurátusának: »Lisznyai!« Petőfi meghallván e nevet, oda lépett a költőhöz s bemutatta magát. Lisznyai exaltálva ölelte át s meg­ismerteté az írókkal, kik tárt karokkal fogadták. Ezt szerette ő, nem a feszes udvariasságot. Midőn Pompéry János udvariasan mondá neki: »Örülök hogy szerencsém van«, ő mogorván mondta: »Ne igen örüljön lesz annak, hogy ilyen szegény ördöghöz van szerencséje.« Az elegáns Kuthy szalonjában is csak a saját szegénységét érezte. Legjobban ragasz­kodott Vachott Sándorhoz, ki őt egész odaadással szerette, anyagi állapotán is igyekezett segíteni s a kitől eltűrte azt is, midőn a pesti utcán, kifent baj­szára és különös ruhájára azt mondá: »Minek betyár­­kodol ?« Nagy Ignác hívta aztán Petőfit Pestre, ígérve neki, hogy beszerzi a színházhoz s fordíttat vele regé­nyeket. Le is fordítá neki a »Külföldi regénytár«-ba »A koros hölgy«-et s »Robin Hood«-ot, ámde a nemzeti színpadon nem igen mert próbálkozni, ha­nem színészi ruhákat véve. Debrecenben a Komlóssy társulatához szegődött. De nem boldogult. Játszott Diószegen, Székelyhídon, s a társaság felbomlásakor betegen került vissza, ott tölteni azt a telet, melyet oly keservesen énekelt meg. Bajzához írt ekkori levele mutatja, hogy a nyomor megtörte büszke lelkét. Na­gyon »csekélynek« mondja magát e levélben s szem­telenségnek nevezi, hogy Nagy Ignáctól kénytelen volt pénzt kérni kölcsön. Ez ínségben is volt egy jó barát: Pákh Albert, ki vigasztalta és segíté. Pákh nevelő volt s ép tanítványával foglalkozott, midőn Petőfi egyszer betoppant hozzá s triviális szavakkal üdvözlő. Pákh, hogy tekintélyét megóvja növendéke előtt, felindultan utasítá ki barátját. Ekkor írta Petőfi Pákhhoz, az »elpártolt baráthoz«, elkeseredett versét, de pár nap múlva szépen kibékültek. Petőfi aztán gyalog jött Pestre, azzal a kötet verssel, melyet Vö­­rösmarthy, Tóth Gáspár és mások pártolására a »Nemzeti kör« vett meg és adott ki. S attól fogva hires ember lett, lemondott a színészet ábrándjairól s kezdődött életének rövid fényszaka, a miről Orlay később fog beszélni. Várjuk, mert érdekesen beszél és sok jó adatot szolgáltat a nemzet legnagyobb lyri­­kusának életrajzához. Fővárosi hírek. * Margitszigeti hírek. József főherceget csa­ládostul e hónap tizedikére, nővérét:,,a belga király­nét tizenötödikére várják a szigeten. Ő felsége és kísé­rete számára tíz szoba van berendezve a nagyszállóban.­­ A gyógyidény megkezdődött s a legközelebb kia­dandó első vendégnévjegyzék mintegy száz szobában száznyolcvan vendéget mutat föl. A gyógyforrás reg­gelenkint már is elég élénk s körülbelől ötven-hatvan azok száma, kik a gyógyvízzel a szigeten fejt valódi kecsketejes és készített savót fogyasztják. * Ney-t, operánk e kitűnő hangú énekesét, az igazgatóság fizetésemeléssel öt évre szerződteté. He­lyesen tette. Ney tulajdonkép bass-bariton hanggal bír, s ha eddig főleg mélyhangú szerepekre alkal­mazták, annak oka az lehet, hogy e szerepkörre csak egy veterán énekesünk van jelenleg, a­kit olykor pó­tolni kell, mivel igen sok szerepe van. De ha a fiatal szép mélyhangú Grecky (lengyel énekes) teljesíti a hozzá kötött reményeket, Ney át fog mehetni arra a szakra, melyre hangjának igazi jellege utalja. * A nemzeti színházban csütörtökön »Az alvajáró«, Bellini bájos dalműve került színre, Hóman Erzsi k. a. első fölléptéül. A kisasszony (csinos arcú, szőke fiatal leány) a­mint az Amina kék öltözetében megjelent, elfogultnak látszott, de később nekiélénkült s erőteljes, máris eléggé iskolázott hangjával meglepte a közönséget. Persze még kezdő, de tehetséges kezdő. Hanganyaga egésséges, minden fokozatban csengő, bár még nem eléggé hajlékony. A skála magaslatán olykor szédülékenyen tétováz, az előadásból pedig hiányzik az élénkség bája, de az anyag megvan s csak buzgó tanulmány kell még hozzá egy darabig. Ügyes oktató sokat simíthat rajta s idővel leplezheti az ének még nagyon látszó tech­nikáját: az ajk hang szerint való idomulását, az izmok munkáját, a hangvételt könnyítő főmozdulato­kat sat. A mozgástanítónak is lesz még dolga: ele­veníteni a túl diskrét, halvány játékon. De a kisasszony már is sok reményre jogosít s a közönség nemcsak a megjelenésekor tapsolta buzdítólag, hanem az előadás folyamában is többször fejezte ki elismerését. Minden fölvonás után hízták, a második végén (a szép négye­sért) kétszer is. A többi szerepet a régiek énekelték: Em­­not Pauli, a grófot Odry, az özvegy molnárnét Saxlehner Emma assszony, annyi kedvvel, mely több közönséget érdemelt volna, mint a mennyi ily meleg estén betér a színházba. »A bolygó hollandi« tenger­­hullámoztató gépe még nem mormol a zártszékek alá eső régiókban, hogy a nézőtér füledt levegőjében verjen hullámokat. A meleg valóban tikkasztó. * Magyar huszár Jáva szigetén. Hegedűs Jenő egykori cs. kir. huszárfőhadnagy, (Hegedűs Pál legfőbb itélőszéki biró fia,) tíz év előtt hollandi szol­gálatba lépett s azóta folyvást a fűszer-szigetek egyi­kén Jávában lakik, harcolva a benszülöttek ellen s egyszersmind helyrajzi fölvételeket készítve Hollandia számára. Gróf Széchenyi Béla, ki őt kis expedíciójá­val nem rég meglátogatta, egy haza irt levelében írja, hogy ő hazánkfia ma is hibanélküli folyékonyság­gal beszél magyarul, noha tíz év alatt sem anyanyel­vünkön beszélni nem hallott, sem honfitársat nem látott. Szokoly Viktor fölkérésére munkálatokat fog küldeni földrajzi társulatunk közlönyébe. * Csónak-ünnepély. A »budapesti csónakázó egyesülete szerdán ünnepélyt tartott a Dunán. Csó­nakot kereszteltek és versenyt rendeztek s mivel ily kettős ünnepély (regatta és keresztelő) évek óta nem volt, az egylet méltán remélhette, hogy az ünnepély­nek nagy közönsége lesz. S lett is volna, ha az idő ellene nem esküszik. Erős, hideg szél süvített észak­keletről, úgy felborzolva a Duna szőkeségét, hogy sokan azt hitték, lehetetlen lesz a versenyt megtar­tani. A »Karl Ludvig« gőzhajó, mely délután négy órakor indult a plébánia­térről, nem is valami nagy­számú közönséget szállított a Margitsziget alsó csúcsá­hoz. A keresztanya, Jankovich Miklósné szül. Mátray Aranka urhölgy és a közönség egy része kiszállt a hajóból arra a kis tutajra, mely közvetlenül a kikötő hídja mellett van és a csónakászok rendes kikötő helye. Ott Ráth Lajos egyleti alelnök következőleg szólt: »Hölgyeim és uraim! A sportok egyik legszeb­­bike a csónakázás. E célból alakultak nálunk a hat­vanas években az első egyesületek, rendezve hatalmas folyamunkon , a Dunán regattákat. Az első tűz azon­ban, fájdalom, csak szalmatűz volt, mely fellobogott, aztán elaludt. Mi azért alakítottuk egyesületünket, hogy a csónakázás sportjának lendületet adjunk s azért rendeztük a mai ünnepélyt, felkérve Jankovich Miklósné ő nagyságát, hogy az itt előttünk levő csó­nakot keresztelje Aranka névre.« Erre Jankovichné urhölgy egy pezsgővel teli palackot vett a kezébe s azt e szavakkal: »Én e csónakot ezennel Aranka névre keresztelem,« a csónak orrához ütve széttörni igyekezett; de nem igen boldogúlt a kemény üveggel, mígnem egy csónakász vette át, hogy elbánjon vele. A keresztanya a megkeresztelt hajó kormányosának két kis zászlót nyújtott át, ki az egyiket a csónak orrába, a másikat pedig a kormányhoz fűzte. Az utóbbi zászlócska igen szép, vörös, fehér és kék alapra (az egylet színei) a Jankovitsné családi címere s ez alá két evező van selyemmel és aranynyal hímezve. A verseny a sziget hosszában, a Duna császárfürdői részén ment végbe. Versenybírák voltak: Medgyaszay István, Thaisz Elek és Sárkány Ferenc. Az első ver­senyre »Aranka« és »Pogány« voltak nevezve. Amabban Cherolly János kormányozott s Lipthay Béla, Pethő Gyula, Ráth Lajos és Csernovits Diodor eveztek. Emebben Katinszky József kormányozott, Láng Sándor, Kováts Gyula, Kállay Zoltán és Ma­gyar László eveztek. »Aranka« vezetett, »Pogány« a forduló megkerülése után mintegy három csónak hoszszal maradt el, alig kerülte meg azonban a for­dulót, a csapkodó hullámok közt egyszerre felborult és­­ senki sem ijedt meg, mert a csónak olyan közel (alig két ölnyire) volt a parthoz, hogy szerencsétlen­ségtől nem lehetett tartani. Négyen csakhamar szá­razra úsztak, egy azonban »nem hagyta el a hajót­« lovaglóformán ráült s megvárta, míg egy közelgő ladik fölvette és kivontatta a pórul járt »Pogány«-t. A második verseny az »Egyetértés« és »Janka« közt volt. Az előbbi győzött. Kormányozta Cherolly, evez­tek: Dobóczky László, Kállay Lipót, Vallaszky Gusztáv és Draskóczy László. A harmadik »single sculling« versenyben Katinszky a »Szikrá«-ban, Ridley József pedig a »Szellő«-ben mérkőztek meg. Mind a kettő nagyon jól indult, a pálya felén a »Szikra« elő­nyomult és körülbelől tizenöt csónak­hoszszal győzte le vetélytársát. »Aranka« tizenhárom, az »Egyetértés« tizenöt és a »Szikra« tizenkettedfél perc alatt futot­ták meg a versenytért, mely ezer yard volt fölfelé és nyolcszáz lefelé. A »halász-verseny« — jelentkezők hiányában — elmaradt. Vége lévén a regattának, a közönség, a hősökkel, győzőkkel és legyőzöttekkel együtt kiszállt a szigetre meginni az áldomást s a Rácz Pali nótáira táncolni egyet-kettőt, vagy ha a fiatalság kedve tartja, akár tizenkettőt is. Pompás mulatság kerekedett. Szép lányok és asszonyok ültek körbe, köztük Sebestyén Gézáné, Dalmady Győzőné, Danielik Hana, Dobóczky Malvin, Degré Erzsike és Katica, Förster Gizela és Irma, Jankovich Katica és Ilka, a két Troli k. a., Füzesséry Ilona, Thaly nővérek, Tassy Mariska, Draskóczy Lenke, Csengery nővérek, Lee Gizela, Storch Ilka, Máy Árpádné és nővére sat. A hölgyek nagy része egyszerű, nyári mulatsághoz illő mosó­ruhában jelent meg, néhányan azonban nagy toiletteken. Ha e nagy toileite-et a zöldben angol nők látták volna, bizonyára mosolyognak és fejet csóválnak. A mulatság reggel négy óráig tartott. * Izsó Miklósnak, e geniális szobrásznak, máig sincs síremléke. Csak özvegye ápol sírján virá­gokat. Mint a »Pesti Napló« ban megjegyzi valaki: egy öt hatszáz forintba kerülő síremléket csakugyan állíthatnának hamvai fölé művésztársai és műbarátok, hogy Izsó halálának jövő évi fordulóján (május 28.) a sir ne legyen többé jeltelen. Állíthatna különben a képzőművészeti társulat is, melyről sokszor olvas­suk mostanában, hogy virágzik. E társulat közelebb élő műbarátok arcképeit leplezte le ünnepélye­sen s a kegyeletnek szép kiterjesztése volna, ha az elhúnyt művészekről is megemlékeznék. * Az „Athenaeum“ tagjai, szerkesztők, fel­ügyelő-bizottsági tagok, igazgató, lapok munkatársai minden nyáron egy víg napot szoktak tölteni a tár­saság elnökénél, Cséry Lajos házánál, a szent-lőrinci pusztán, hol neki pompás gazdasága, szép úri laka s országos hírű mintatehenészete van. Tehát, mint Porzó évek előtt mondta: az »Athenaeum kirándu­lása a teheneumba.« Áldozó csütörtökön volt a víg nap, midőn a nagyszámú társaság kedélyesen élvezte a házi ur és asszony vendégszeretetét, megnézve a gazdaságot, játszva kuglit és whistet, s a lucullusi ebéd alatt toasztokban éltetve a szives családot s a jelenvolt gr. Lónyai Menyhértet, ki a szentlőrinci nyaraló­élet kezdeményezője és alapítója volt. A toasztozás terén Királyi Pál vívta ki itt is a pálmát. A vendégek reggel nyitott kocsikon rándultak ki s este a vasúti vonattal tértek haza. * A városligeti melegforrás kútfejének ele­jét bejáró­ korlátokkal látták el a rend föntartására, világfürdők módjára »gänsemarsch«-ba kényszerít­vén a nagy hőfokú vizet ivó közönséget. Kívánatos volna, hogy az ivodában üvegcsöveket is szerezzenek be, mert a forrás rendkívüli hőfoka különben Máté fogorvos malmára fogja hajtani a nagyjövőjű gyógy­forrás vizét. * A mintarajztanoda kitűnő fametszési osz­tálya, melyben Morelli Gusztáv tanárkodik, Bécsben is méltó elismerés tárgya. A »Deutsche Zeitung« a bécsi új műipariskoláról írva fölsóhajt, hogy Ausztria nagyon hátra van a xylographia művészetében s »még« Magyarország is túlszárnyalja. Ezután dicséri jeles fametsző iskolánkat, mely valóban európai szín­vonalon áll; Morelli a világtárlatra is küldött szép munkákat belőle. * A mérnök- és építészegylet csütörtök­ dél­­előtt tartó évi közgyűlését a Kisfaludy-teremben, Hollán Ernő tábornok elnöklete alatt. Ambrozovits Béla titkár évi jelentése szerint, az egyesületnek je­lenleg 120 alapító és 1020 rendes tagja van; a va­­gyonállás 51,757 frt. Az elnök sajnálkozással tudatta, hogy a titkár és könyvtárnok lemondtak állásaikról. A közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetet szavazott a tit­kárnak sokévi buzgó működéséért; helyére Schwar­­tzel Sándor műegyetemi tanárt választották meg, könyvtárnokká pedig Seefehlner Gyulát. Haasz Jó­zsef, újvidéki kir. mérnök indítványt terjesztett elő, mely szerint a vidéken lappangó »zugiizsellérek« kontárkodásait végre törvény akadályozza meg, s ez értelemben feliratot indítványozott szerkeszteni. Egy­♦ 619

Next