Fővárosi Lapok 1878. szeptember (200-224. szám)

1878-09-27 / 222. szám

Péntek, 1878. szeptember 27. 222. szám. Tizenötödik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 43. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre........................... 8 frt. Negyedévre.......................4. „ Megjelenül* az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Előfizetési felhívásunkat az október-decemberi folyamra ajánljuk olvasóink figyelmébe. A lap ára évnegyedre 4 ft, félévre 8 ft, egész évre 16 ft. A pénzutalványok vagy pénzes levelek e cim alatt küldendők: a »Fővárosi Lapok kiadó-hivatalába Budapesten.« Bocskay halála. (Összeállítva egykorúak leveleiből.) irta Szilágyi Sándor. Ludit in humanis .. . Hány nagy terv, mely talán országok sorsának adott volna más irányt, nem esett áldozatul egy kis véletlennek, hány nagy eszmét, mely talán népek történetét változtatta volna meg, nem buktatott meg orgyilkos vasa vagy mérge! A hugenotta IV. Henrik úgy találta, hogy Páris fölér egy misével s az európai államok olyan koalícióját tervezte, melyben a Habsburg-háznak nem jutott korona. A kálvinista Bocskaynak épen ebben az időben, 1606 nyarán, azt tanácsláa lutheránus Illésházy: »ha fölségedet vinné az úristen a lengyel királyságra bátor fölséged, mint a francia király rá menne a misére a szegény Magyarországért!* Magyarország és Erdély fejedelme — mint ekkor cimezé magát Bocskay, — csakugyan meg akarta magának szerezni a lengyel koronát, s ez ország határán úgy voltak elhelyezve hadai, hogy alkalmas percben átléphették volna azt. Aztán Rudolphus beteges volt, mindennap várták halálát, Magyarországnak meg volt szabad királyválasztási joga, s a fejedelmi székből a királyi székbe csak egy lépés vezetett. Íme amit Henrik akart, s amire Bocskay törekedett, mindkettő annyira egy cél felé vezetett, hogy ha nem tudnánk, hogy az első terveinek Ravaillac gyilkos vasa, az utóbbiénak Kátay mérge szabott határt, bámulva kellene kérdenünk: hogyan nem jutott ez a két uralkodó arra az eszmére, megújítni a szövetséget, mely előbb már létezett II. Henrik és Izabella királyné közt, s melyet utóbb Thököly és XIV. Lajos megvalósítottak ? »Felix Austria« jelmondat akkor gúnynak tetszhetett. Soha nem volt borongósabb láthatára, jövője kétesebb. Ennek a Rudolphusnak makacssága és oktalansága családját az örvény széléig vezette. De a jelmondat mégis igazolta magát. Bocskay támadása Rudolf bekövetkezett bukása által a család javára fordult, s az a gratzi herceg, kinek Bocskay sógorává szeretett volna lenni, a különben háborgó trón birtokába jutott. Bocskay épen tizenkét év előtt fordult meg mint leánykérő Gratzban ugyanannál az udvarnál, hol a főherceg, az utóbbi II. Feredinánd, növekedett. Ugyanennek a Ferdinándnak nővérét Mária Krisztiernát kérte meg Báthory Zsigmond számára; meg is nyerte és mint fejedelmének meghatalmazottja, a gratzi székesegyházban megtarta vele a jelképes menyegzőt. A házasság nem volt boldog, elválással végződött. A fejedelemasszony becsülte Bocskayt, ki őszinte részvéttel kisérte sorsát, egyizben ki is békíté férjével s rokonszenvvel vált meg tőle, midőn végkép elhagyta szenvedései színhelyét. Midőn Bocskay Báthory Zsigmond utódjává választatott, s azonfölül fejedelemségéhez hozzá foglalta Magyarország nagy részét: azt hitte, hogy ha Páris fölér egy misével, az mit ő visszaad Rudolphusnak, az is megéri legalább egy főhercegasszony kezét. Nem ő kereste a békét, hanem a király s méginkább Mátyás főherceg. Hatalmában volt feltételeket szabni, mert bírta tényleg az ország nagy részét, mert nem nyerhetett, csak adhatott. A békealkudozások vezetésével megbízott követe, Illésházy egyik feladata volt, puhatolódni, ha nem vyerhetné-e meg »az erdélyi dáma« kezét. A gratzi hercegné (t. i. az anyafőhercegné) Ferdinánddal és Mária Krisztiernával felment Bécsbe, hivatta és a kihallgatáson gyermekével együtt fogadta Illésházyt, s annyira kegyes volt, hogy Illésházy a legjobbat remélte. Megadni a tagadó választ azonnal, s mint utóbb tették a kassai biró leányához utasítani nem tartották tanácsosnak, mert azt hitték, hogy ennek reményében Bocskay enyhítendi feltételeit, s midőn Illésházy a biztató jelenségeket közölte vele, ez egész örömmel és tréfásan irá követőnek: »az erdélyi dámának örömest odaadjuk Fogarast, ha hamar idejl hozzánk, de ha sokáig késik, bizony mi is másnak adjuk Fogarast.« (1006. febr. 3.) Tudjuk, hogy az első bécsi tárgyalásokból olyan feltételekkel tért haza Illésházy, melyeket sem a fejedelem sem a kassai országgyűlés nem fogadtak el. Hat hétig tanácskoztak, vitatkoztak, sok jó időt haszontalanul elprédáltak s végre májusban ismét fölküldik Ilésházyt. A házasság kérdése nem volt elejtve s Bocskay komolyan csüngött azon. De alig ment fel Illésházy, midőn még abban a május hóban egyszerre a fejdelem oly súlyos beteggé lett, hogy felgyógyulását sem ő, sem mások nem várták, sőt Bécsbe s másfelé is holt hírét vitték. A dolog nemcsak otthon okozott átalános rémületet, hanem Bécsben is a Mátyás udvarában, a bizonytalan jövőtől való rettegés miatt megdöbbenést okozott. Senki sem tudta megmagyarázni, hogyan tört ki egyszerre oly gyorsan s oly acut jelleggel a kór, — de senki sem gyanakodott. Nevelte a zavart, hogy Bocskay betegségében a túlzó elemek kerekedtek felül, s Illésházy nyakára Bécsbe oly utasítást küldtek fel, mely az egész béke művét kockáztathatta volna. Azonban Bocskay erős természete győzött a kóron s máj. 24-én legalább annyira jobbra fordult, hogy remény lehetett életéhez. De gyógyulása felette lassan haladt s bár ismét átvette az államügyek vezetését, majd minden levelében panaszkodik. Illésházy egy ízben előhozta a házasság kérdését, s Bocskay egész keserű tréfával felelé neki: »jó néven vettük, hogy arra munkálkodik, de attól félünk édesapám uram (a kor szokása szerint igy hívta, hogy abban csak hiában munkálkodik, mert fölötte igen betegessé válánk, sőt ha hamar nem bánik kegyelmed a dologgal, attól félünk, hogy egy nap csak fiú nélkül marad kegyelmed.« Valamennyire jobban lett a nyár folytán, de teljesen nem gyógyult meg. Hanem a békemű szerencséjére legalább életben maradt. Illésházy mielőtt harmadizben Bécsbe ment volna, aug. hiában egy gyógyító asszonyt küldött hozzá, ki legalább enyhülést szerzett neki. »Úgy ismerjük, hogy még efféle orvosok közül ennél tudósabb hozzánk nem akadott, magunkat is igen biztat szemtől szemben, hogy minden kétség nélkül meggyógyít.« Amit óhajt az ember azt könnyen el is hiszi, de nála a remény mellett kételyek is maradtak fenn. Komolyabban kezdette halála eshetőségét számításba venni, gondolt arra is, hogy mi lesz művéből halála után. Alkotását erős alapra akarta építeni, s utódról is gondoskodott. Már ekkor tudta, hogy betegsége mérgezésből származott, s a gazok egész cimborasága vesztette el, kik legközvetlenebb környezetéhez tartoztak. Még a télen figyelmeztette Illésházy, hogy akárhogy s mint van szervezve cancelláriája, de Bécsben, Prágában minden tárgyalásait, alkudozásait azonnal tudják. Még jobban világosságra jött ez, a nyári tárgyalások alkalmával s nem lehetetlen, hogy ezek vezettek nyomra. »Kegyelmed emlékezhetik rá, — írja szept. 7-től Illésházynak, — mit értett ezelőtt Kátay Mihálynak sok különb-különbféle ártalmas practical felől, hogy a mi mostani nyavalyánknak nagyrészint, hogy fő autorának vagy köztársnak találtatott. Mi örömest, mint eddig tűrök, még tovább is várakozunk vala, de oly hallatlan iszonyú dolgainak mentünk annak után is végére, kit tudnak a körülöttünk levő tanácsurak, hogy tovább nem állhatták, sem szenvedheték annyi sok gonoszságát, hanem öcscsével s több ahhoz való, egyértelemben való cinkosaival megmotozták s most fogva vannak. Fogsága után is számtalan iszonyú dolog, a mennyi sok afféle ártalmas és praestigiumokat találtak.« Kátay még 1605-ben korlátnoka s egyik bensőbb embere volt, úgy látszik, Rudolf környezetében voltak a nyomorult embernek összeköttetései s talán erős gyanúokok miatt elvesztette ura bizalmát, mígnem a gyanú ellene fordúlván, elfogatott s törvényszék elé állíttatott cinkostársaival együtt. Vallomásai, mint Bocskay leveléből következtetni lehet, mert azok, fájdalom! elvesztek, napfényre hozták bűnét, — de az, hogy már tudták Bocskay betegségének okát, mit sem változtatott a dolgon. Ereje folytonosan hanyatlott, bár úgy látszott, hogy néha jobban van. okt. 23-án ismét érezte gyógyulását, »a béke is adódzik lábunkról« — hra Illésházynak, s tréfásan kérdé tőle »ki az leány sok pénzzel« kit neki szánt. (Vége köv.) Ifoszi hangok. Játszik bár a lombbal a sugár, Csak múlását teszi szebbé, Csak haldokló mosolygása már, — Egy sóhajtás, ás nincs többé ! Lomb és napfény végső csókja ez, Hű szerelmesek búcsúja, Őszi köd napsugárt elfedez, A levelet szél elfujja.S Mind elviszed virágomat, ősz ! Letartod szép ifjúságom, Hideg gúnynyal dalomba fütyölsz, S a vidám húrt nem találom! A reménység lombját elfujod, Fészkét fenkölt érzeteknek, Küzdelmek remélt koszorúját, És szivemből a szerelmet! Mind lehullt! csak puszta ágakul Bánatom sötétlik égre, A kegyetlen szél rázza vadul, Ezt is letördeli végre . . . A lehullott levelek alá Ássa meg forgószél sírom, S poraim ha elnyugasztalá, Felettök a vihar sírjon. Villám írja fölibém setét Éjben a búcsúztató szót: Kevesebbet senki nem remélt. Többet senki nem csalódott! Bartók Lajos: Fegyenc és kém. (Lengyel beszély.) irta Sziemienszki Lucián. (Folytatás.) — Barátom mindent elmondott Mierszki jegyeséről, ki gyámjának fia volt, — folytatá a fogoly. — Átláttam a cselszövényt, ki kellett menteni oly férfi kezei közül, ki előkelő modorával, kicsiny tehetségével és a hazaiság színével el tudta rejteni lelkének mocskát. Szerencsétlenségre e templomi találkozás után heves lázt kaptam, úgyhogy csak egy hét múlva jöttem megint eszmélethez. — Eddig elnyomott szerelmemnek végre merész és elhatározó lépéssel kellett utat törnie. Az utósó reménysugár kalandos gondolatot ébresztett bennem, és arra a meggyőződésre juttatott, hogy minden tettem sikerülni fog, habár oly gyöngének éreztem magamat, mint egy gyermek . . . ! Jövőmet ez ingó alapra építve, majdnem nem éreztem a lábam alatt talajt; előttem nem volt korlát; regény-