Fővárosi Lapok 1878. november (252-276. szám)
1878-11-08 / 257. szám
Péntek, 1878. november 8. 257. szám. Tizenötödik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 43. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre.........................*8 írt. Negyedévre....................4 . Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK | SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Nem a nőt szánjuk... Nem a nőt szánjuk, a ki szerelemmel Kicsalva szívünk, elhagy hűtlenül, De szívünket, mely vész a hűtelennel, S a megtérővel vissza nem kerül! Hajónknak horgonyát, hitünket metszi, Iránytűjét töri el a csalárd, S új szíven fél kikötni rászedett szív, Csak bujdossa magán a tengerárt. Nem az az átka a hű szeretőnek, Hogy elveszíti örömét, a lányt, S ha ezzel ön szivmelege se jő meg: Elszállt bálvány! nem érted száll a láng! Nagy veszteségi közt bájad utolsó, Örökre hozzád, nem érted eped, Kiről hívé, hű lessz mint a koporsó; De szívéért, mit beléd temetett. Ne hidd, tovább fuvallott könnyű szellő, Hogy téged száll beérni sóhajunk ; Virágunk lelkéért, melyet szökellő Lábon elorzál, ezért gyászolunk ! Nem magadért esd a panasz te hozzád, Nem a kéjért, mit lenge csókod ád: Szerelmünket várjuk, hogy visszahoznád, Szivünknek lelkét, lelkünk illatát! Oh gyönge viz, hahogy rád támaszkodnak, Erős elem, ha elmerítni kell! Hajótört többé nem siet habodnak Lágy vánkosára, csalfa nőkebel! Csak mint búvár merül vonásaidba, Sesügg hasztalan, örvény szemeiden, Mint temetőn, hogy szívét kérje vissza, Mely nyugszik hűtlen sírjában híven! Bartók Lajos: A gyűrű. (Történelmi és régészeti csevegés.) irta Deák Farkas. (Vége.) Ha valaki már ennyit foglalkozott a gyűrűkkel, alig állhat ellent, hogy valami rendszeres osztályozást is ne készítsen s ne igyekezzék bizonyos meghatározott formulákat használni, sajátságos műszótárt alkotni, szóval a gyűrűtant megalapítani. El lehetne mondani, hogy a gyűrű anyagára nézve arany, ezüst, ólom, réz, ón, vas, csont, kő, cserép, s mi tisztán hazai jellegű : hajból és lőszőrből is készül. Ez utóbbiból sem az angol, sem a francia, sem az olasz gyűrűk közt semmit sem olvastam, pedig az erdélyi iskolákban divatban volt a gyűrűfonás női hajszálakból, t. i. összefogták a hajszálakat cérnavagy vékony spárga-vastagságra egy-egy színes üvegkása gyöngyszemet (vagy acél, vagy bronz gyöngyöt) alkalmaztak, az igy készített 40—50 centiméter hajzsinórt a két végén összekötözték s ez volt a legnagyobb mesterség úgy összekötni, hogy egykönnyen észre se lehessen venni a bogot; ekkor a zsinórt ujjára tekerte a boldog, kiért e fáradságos, de ékes munka elkészült. Mások fekete, fehér és sárgára, kékre, sőt pirosra is festett lószőr-szálakból egy emberi ujjhoz hasonló kis fán szőttek igen csinos gyűrűket. Ez kétféle volt, kerek zsinórszerű s ekkor gyöngyszemekből gyűrűfej készült vagy lapos, s ekkor a színes lószőrből évszámot vagy betűket szőttek a gyűrűbe, rendesen valami leánynevet vagy e szókat: emlékűr, szeretlek, nefelejts, szerelem, barátság sat., s a nagyobb kologgistáknak ez volt jó ízlésre mutató s igen is ártatlan mulatsága. Ha azonban igen nagy szenvedélylyé vált, volt baj néha a tanító urakkal is. Elő lehetne számlálni, hogy korára nézve is a gyűrű történet előtt való időből származott, barbárkori, aztán egyiptomi, zsidó, görög, persa, római, aztán ó-keresztyénkori, bizanti, román, renaissance és újkori sat. Fajára nézve hivatalos gyűrű, pecsétgyűrű, rangjelző, talizmángyűrű, orvosi erejű, szerelemkötő, márkagyűrű, babonás gyűrű, ékszer sat. Készítésére nézve sima, karika, metszett, vésett, fejes, köves, zománcos s hát még műbecsére nézve és műtörténetileg vagy születése helyére nézve mennyi mindent lehetne elbeszélni, s mindezt szépen szaka-szokra, fejezetekre suram bocsáss meg: § ra is osztani, s hogy a tan kellékeinek megfelelő művet alkossunk ; de én a gyűrűhöz a tanszerűségnél alkalmasabbnak találtam a csevegést s még csak néhány szót mondok a magyar gyűrűről, melynek egyik legsajátságosabb járuléka a gyűrűs zsidó. Tudja minden falusi legény, s illetőleg leány, hogy a gyűrűs zsidó az utósó fillért is ki tudja varázsolni a tüszőből vagy szűr ujjából, ha Rózsinak vagy Orzsinek megtetszett a réz, vagy sokszor az ezüst karika is ép úgy a ládafiókból, vagy kendő szögletéből, ha Bandinak vagy Pistának ajándékokat kell adni. Néha azonban nem is kell pénz, van annyi esze a zsidónak, hogy megelégszik kukoricával, rozzsal, búzával s akárhányszor megesik, hogy egy pár forint értékű réz és ezüst karikával tizehuszannyi értékű gabonát gyűjt, mert hiába a gyűrűnek meg kell lennie, s ezeken néha ép úgy lóg a szerelemkötő pici lakat, pici kulcs, mint ezelőtt három-négyszáz évvel a gróf- és hercegkisasszonyok rubintos, gyémántos gyűrűin, melyekkel amazok is magokhoz akarták lakatolni könnyű elméjű s változó ízlésű kedveseiket, mikor még a gyűrűket bűvös hatalommal felruházottaknak tartották. De a gyűrűs zsidóknak más faja is van, t. i. olyan, ki a gyűrűt nem adja, hanem veszi. És ez sokkal magasabb rangú és magasabb társadalmi körökbe hatol. Az ilyenfajta megtölti ládáját néhány vég divatos csipkével, selyemmel, bársonynyal, helvéciai arany ezüst órákkal, fényes láncokkal, ragyogó mell- s tűkkel, ragyogó modern gyűrűkkel és karperecekkel, szent és nem szent kis képekkel, gyöngyökkel s más csecsebecsékkel sat., aztán megkeresi a vármegyében, Erdélyországban, a szász földön, a szász és felsőmagyarországi városokban az ősi névvel biró egykor hatalmas családok ivadékait, a városi patríciusok, konzervatív szellemű vagyonos polgárok utódait, kik többet adtak az értékre és ízlésre, mint a csillogást kedvelő újabb nemzedékek, s feltárva előttük a modern ékszerészet fényes gyártmányait, ezek sem kérnek áruikért készpénzt, hanem régi kopott gyűrűket, boglárokat, vásfákat, ruhadarabokat, miket az ősök viseltek, s a mik a háznál csaknem lomoknak tekintetnek, fénye-hagyott serlegeket, poharakat sat., a jámbor unoka aztán sietve igyekszik szabadulni a nemigen mutatós régiségektől s a gyűrűs zsidó mosolyogva nyújtja át az óhajtott fényes tárgyakat. így olvassuk aztán Jankovicsnak a gyűrűkről írt jegyzeteiben, hogy Totes Isák e század elején az ország legfőbb családjainak egyes gondatlan tagjaitól vásárolta össsze, valószínűleg potom áron, a legremekebb alkotású gyűrűket, melyeket aztán mesés áron adott ki Jakovicsnak, és minden bizonynyal külföldi műértőknek is; még szerencse, hogy ezúttal a Jankovics gyűjteménye a nemzeti múzeum birtokába került. Ilyen magasabb fajta gyűrűs zsidó volt később a negyvenes években József zsidó, kire vidéki olvasóink közül még sokan emlékezhetnek. És aki elindul, hogy keressen, most is — és mindig fog találni ily értékes gyűrűket a régi családok utódainál, mert a gyűrűt a magyarok minden időben nagyon szerették. Báró Radvánszky Bélának »A magyar családélet és háztartás a tizenhatodik és a tizenhetedik században« című munkája már kinyomatott második kötetében 180 hozomány-jegyzék és leltár van közölve s azokban valamint a »Régi nyelvemlékek« második kötetében, a századokban és a történelmi tár régibb és újabb folyamában összesen mintegy hatezer gyűrű van felemlítve, és mily kis része ez a tizenhatodik és tizenhetedik században közkézen foroghatott magyarországi gyűrűknek! Megjegyzendő, hogy e gyűrűk leírásában (mert nagyrészük részletesen van körülírva) habár említtetik, hogy Hunyadi Jánosé volt, Mátyás királyé volt, Mária királynéjé volt, hogy Bocskai fejedelem gyűrűje, hogy ilyen-olyan színű zománcos, hogy miféle kő vagy címer van fejében sat., de magyar-feliratos, magyar-jelmondatos gyűrű sehol sem említtetik. Csak is egyet találtam a Múzeum gyűjteményében, mely a Jankovics lajstromozása szerint 204. sz. a. található, ő is megjegyzi erről: mily csoda, felirata magyar (quod mirum inscriptione hungarica!) A gyűrű fejére egy keresztben álló ásó-kapa van alkalmazva s a körirat ez: »Tőled választhatnak.« És fájdalom, e gyűrű sem eredeti, hanem Jankovics bizonyítása szerint utánozása egy tizenhatodik századi gyűrűnek, mely 1830 körül özv. Boronkay Pálné birtokában volt. Pecsétgyűrűk lenyomatain láttam neveket magyarosan írva ,például »Wesselényi Anna« a tizenhetedik század elején használt gyűrű pecsétein, a gróf Csákyak kassai levéltárában, »Bakics Margitba 1699 ben használt gyűrű pecsétjén, kir. kam. levéltár N. R. A. 43 in 19. »Forgács Ilona« 1584-ben a b. Révai Simon kisselmeci levéltárában sat. Korunkban is forradalom után lehetett »Kossuth« »március 15«, »szabadság« szavakkal jegyzett gyűrűket látni de jelmondatos gyűrűket nem. Azonban ezúttal elég is lesz a csevegés a gyűrűről. Máskor még elmondom, a mit ezután találok s végül közlöm az ifjú lányok és legények előtt ismerős gyűrűsdi játék kis versét: Csöng csöng gyűrű, Galand gyűrű, Nálad, nálad Arany gyűrű! Kérd ki, kérd ki kis fiától, Ellenkező szomszédjától. Itt csörög, itt pattog, Ettől kérem, ez adja ki, Ez a kis lány, Kis királyné, Add hamar az Arany gyűrűt! A keresztyén szít. (Francia beszély.) Írta Hambourg. Dolgozott, éjet-napot egygyé tett a jó képbe. A lakásának ajtaja fölött függő táblán festék-bögrék, finom műeszközök, folyékony mézga, ecsetek, sikárkő szolgáltak cégül. Ma a ragyogó nap fényes sugarai tiszta, ezüstös világosságot árasztottak a műteremben, míg künn enyhe tavaszi szellő enyelgett az üde, élénk színű virágokkal. Ama ritka napok egyike viradt a halandókra, midőn a fény, a világosság, a frisségben úszó illatár a jó isten külön kiváló áldásaként hat az emberi szív legmélyebb rejtekébe, és magával ragadja a hálás lelket. Mily leirhatlan gyönyör ily napot élvezhetni ! S mért ? Mert a madárkák oly édesen csevegnek a zöld fák virágzó ágain, mert a virágok fényes koronái, oly leirhatlan bájjal lengnek az enyelgő szélben, mert az éledező természet jobb, szebb létre ébreszti híveit. A művész egy teleirt pergamenlap fölé hajolva, a szent evangéliumból vett szöveggel öszhangzó jelképekkel díszíti a széleket. Hirtelen egy édesen, csengő hívű gyermekhang a munka abbahagyására készüi. Gyorsan lép a nyílt ablakhoz és boldogan mosolygva szemléli a nyiladozó virágok közt gyönyörködő, alig tizenkét éves, egyetlen leánykáját, kiben öszpontosul egész boldogsága, minden öröme. Amaury, — ez volt a képiró neve — nem született jelenlegi lakhelyén. Évekkel ezelőtt, egy szép *) Mert legtöbben még a nők is latinosan vésették neveiket a gyűrű-pecsétre t. i. a keresztnevet elől.