Fővárosi Lapok 1881. január (1-24. szám)
1881-01-13 / 9. szám
Előfizetési felhívásunkat a »Fővárosi Lapok« tizennyolcadik évfolyamára ajánljuk az olvasó közönség figyelmébe. A lap ára évnegyedre 4 frt, félévre 8 frt, egész évre 16 frt. A postautalványok vagy pénzes levelek így címzendők: »A Fővárosi Lapok kiadóhivatalába, Budapest.« S o m s s i c h Pálnak. (Születése 70-dik évfordulójakor.) Nem szoktam én a köznapiság előtt Bókolni, bármely polcra ha felkap is ; Majmolva régi s uj poétát: Áradozó dythirambot írni. De egy dicső kor fényes borúja hű, Tar homlokon leng s hószinü fürtökön, Mint egy lenyugvó nap sugára Bearanyozza az Alpok élit: Borsitzky, Nagy Pál és a Dessewffiek, Két Somssich, egy szent Kölcsey, majd Deák, Meg Wesselényi, s mérkőzése Széchenyi és Kosuth óriásnak, Tűnnek rajongó lelkem elé. S ama Napok, miket lant, mert ez a nyelv szegény, Csak hallgatással ünnepelhet; S melyek után letiport jogunkat Első Te véded könyvvel! Azonba meg’ Megnyíl az ország háza, hol egy szabad, Egy szolgajármot nem tűrő nép köt frigyet a koronás királylyal. S Te elnököm vagy, mesterem egykoron ; Most vélem együtt néma tanúja már Uj fénynek, uj borúnak : ime, Nyújtom elédbe, fogadd, ez ágat. Zichy Antal. ------------------A megfagyott gyermek. (Életkép.) Balázsnétól. (Folytatás.) — Köszönöm, nem akarok kanári madár lenni szűk kalitban. Én a színpadon fogok diadalt aratni. Megmondta ezt Anikó néni! Ah a valcer! Isten önnel Gyula. Eljöjjön a színházba! Még hallotta Gyula utolsó szavát, mely ez volt: — Soha! Azután többé nem látta. Később hallotta, hogy megházasodott, gazdag nőt vett el, de ki vagyonát nem sokára el is pazarolta, szegények lettek és Gyula, az egykori szép tiszt, most ama kopasz, görnyedt, öreg hivatalnok a szürke házban! És Amália? Másnap a bál után, Anikó néni jött, kezében az újsággal, melyben neve már nyomtatva volt, mint bájos új csillagé a művészet egén. — Nos, mit mondtam mindig, Málika ? Szerencséd lesz, szerencséd, csak rám hallgass, és azt tegyétek, amit én mondok! Tudjátok, én praktikus vagyok. Hiszen magam is énekesnő voltam, mégpedig milyen! Ha Máliból nem lesz világhírű énekesnő, hát én se legyek becsületes asszony! Csak rám hallgassatok ! Szegény, mama kissé félénk hangon közbe szólt: — Bizony, kedves Anikóm, jó is lenne, ha Máli valami jó szerződést kapna. Tudod, kapitálisunk már nagyon apad és a penzió, mit öregem után húzok, nem nagy és halálom után meg is szűnik. Mi lesz akkor Máliból, ha a pénzt mind elköltjük; olaszországi tanulása borzasztó pénzbe került, itt a nagy városban nagy lakást béreltünk, hogy amint mondtad, imponáljunk. Ekkor egy futamot énekeltem, tudtam, hogy ez legyőzi a mama aggodalmait. — Hallod, hallod ? — mondá Anikó néni, — fejemet hagyom levágni, ha ma ezt utána énekeli valaki, és az az á, de mit mondok, az a C! Próbálják csak azok a nyomorúságos énekesnők ott a színháznál utána énekelni! Jer, kedvesem, nyugtassuk meg mamát a »Gnaden«-áriával Róbertból. Tudod, én a híres Lind Jennytől hallottam. Majd megmutatom az effektust, amivel a publikumot lefőzöd. Tudod, a végén vedd a magas desset. — Igen, de nem, Marrucatotól Milanóban máskép tanultam. Ő azt mondja, ne vegyem a magas desset, mert nem bírom, csúnyán hangzik és itteni mesterem is azt mondja, ne riszkírozzam— — Csak te rám hallgass, kedvesem, tedd azt, amit én mondok. Ők nem voltak énekesnők, mit tudnak azok effektusról beszélni. De az istenért, holnap a ruhákat már meg kell rendelni, ha már a jövő héten lesz a fellépés. Nos, ugye jó gondolat volt tőlem, hogy gróf P.-hez folyamodtunk, ki atyád jó akarója volt, Ő csak egy levélkében ajánlott az intendánsnak és azonnal megnyíltak a színház kapui előttünk! Mások hónapokig szaladgálhatnak, amig a fellépéshez juthatnak és te már holnap zongorapróbára megy és a jövő héten fel is lépsz mint hercegnő a Robertben! Nagy uszály a fődolog, tudod, mikor ki fogsz lépni a piros sleppben! Festeni majd én foglak, én értek ám hozzá, az én kezem alatt a rút is szép lesz, ahogy én a pirosítót alkalmazom, hát még te! A nagy gázsi bizonyos, ne féljetek! Szegény jó anyám, mily sugárzó tekintetet vetett rám. — Igazán, hercegi alak vagy, kedves Amáliám ! Szegény mama, ő szeretetében nem vette észre, h°gy piciny voltam, épen nem hercegies. Emlékezem aztán, mikor először a zongorapróbára mentünk. Istenem, mily boldog voltam! Közel álmaim teljesedéséhez, az imádott színpadra fogok lépni! Igen, mikor kiszálltunk a kocsiból, már a kapunál sokan álltak és tiszteletteljesen köszöntek. Az udvar is,amelyen keresztül kellett haladni, hogy a próbaterembe jussunk — tele volt művészekkel, kik kíváncsian vizsgáltak. A nők ruhámat mérték végig, férfiak arcomat kritizálták. Legalább a hallott szavakból: »nem csúnya,« »csinos,« »barátom, szép« — ezt kellett gyanítanom. Szívem dobogott, mikor a terembe léptem és attól féltem, nem leszek képes énekelni. De néni a karmesternek mindjárt mondta, legyen elnéző, zavarban vagyok, csak félhanggal fogok énekelni, majd a zenepróbán bemutatom magamat. Aztán jött a zenepróba. Oh, istenem, mily különös érzés fogott el, midőn a félhomályú színpadra léptem! Már a levegő mily különös ott, a légszesz, a díszítmények festékének összevegyült szaga, a homályban mozgó, járó alakok, a zenekarból felhangzó zűrzavaros hangok mikor épen hangolnak! Lassan-lassan hozzászokik a szem a félhomályhoz és az ember a sötétből lát kibontakozni egy-egy mosolygó rózsabokrot, felfordított házat, mely egy lugashoz van támasztva, ahol két kardalnoknő üldögél s az egyik azt mondja, kötőtűjét, melyet leejtett, felvéve: »Na, hiszen itt maradunk megint két óráig, a karmester rosszkedvű, láttam az udvaron, ma megint mindent kétszer fog próbálni, majd szekirozza ismét a második sopránt.« Tovább pillantva, egy pompás királyi trónt, dúsan aranyozva, oh, ebbe bizonyosan én fogok ülni, mint hercegnő. Jobban is fogok beleilleni, mint az a lámpagyújtogató, ki újságot olvasva most kényelmesen benne kevélykedik. Kissé korán jöttünk, még nem kezdik a próbát. Amíg várunk, sok mindent hallunk beszélni. Nénivel egy coulissa mögé vonultunk és néztük és hallgattuk a kardalnokok csevegését. Istenem, milyen boldog nép milyen vidámak. Hogy ingerkedtek egymással. Az egyik épen utánozta a tegnapi Lear király személyesítőjét, az embernek csakugyan kacagni kellett, amint e szót a L-í-í-í-r!, háromszor egymásután szavalta. A brávózásra, mit társaitól kapott, egy eddig észre nem vett halvány női alak emelkedett fel ülőhelyéről, tele ragyogó fekete gyöngyökkel és méltósággal haladván a csoporton keresztül, megvető pillantást vetett az utánzóra: »Szégyelje magát, Rudolf, az isteni Shakspearet így kigúnyolni, ön nem érti a művészetet!« »Ne haragudék, bájos Ophelia,egy újabb megvető pillantás a hölgy részéről, esküszöm, e festett vászon keresztre, melylyel Alice fogja karját a harmadik felvonásban bepiszkolni, midőn Betram elől menekszik, hogy soha többé nem utánozom kedvelt művészét, a nagy Lear ábrázolóját. Szolgálhatok egy kis sós kiflivel ? A próba soká fog tartani, új csillag fog ragyogni.« »Vagy leesni« — mondá egy másik hang.— »Lesz hecc!« — Ismét egymást. »Azt hallom, semmit sem ér, hanem szép leány. Láttátok, milyen szép haja van ?« — »Igen, ha falsdh nem volna.« E szavakat egy újonnan érkezett hölgy mondta, kinek tiszteletteljesen helyet csináltak, hogy keresztülhaladhasson a színpad elejére. De ő a csoport között megállott és beszélni kezdett velük, az iménti szavakat ejtvén ki. Szerettem volna előlépni és megmutatni hajamat, hogy épen nem »falsch«, hanem igazi természetes, s már majdnem sírni kezdtem azok felett, miket hallanom kellett, de nem mertem mozdulni, nehogy meglássanak. Hát még mikor azt mondá a hölgy: »Igazán vakmerőség az én legjobb szerepemben fellépni, nicht war ? Épen nincs a kellő magassága hozzá, a gud morgen!zse szüi fásé! Mert nem applaudirozott tegnap maga nekem, csúnya ember, a nagy áriám után, pedig ugye Kőrösi úr: hamer gsungen wi gott! . Erre Rudolf kardalnok ur — ki Leart utánozta— halk hangon azt súgta társának: »Szegény Lotti nagysám, épen tegnap borzasztó rossz volt és hogy affektál a német beszédével, pedig egy szót sem tud becsületesen kiejteni.« — Kriszti Kott! — hallám újra az iménti primadonnát, kezét nyújtva egy elegáns, egyszerűen öltözött nőnek. A primadonna uszályos ruhában volt, tele ékszerekkel. — Eljösz holnap a színházba, ugyebár! Kérlek, melyik helyre akarsz a páholyban ülni. Tudnom kell, mert virágbokrétámat hajamban a szerint kell rendeznem, hogy a közönség felé lássék. Tudod, holnap a szerepemben lép fel valami kezdő. El kell jönnöm, nehogy azt higyjék, félek tőle! Istenem, ha akkor már tudtam volna, hogy valóban nem is lesz oka félni tőlem, talán nem lépek fel és talán minden máskép lehetett volna! Az ügyelő csengetyűje megszólalt, jele, hogy kezdődik a próba. Ki kellett lépnem rejtekünkből, a rendező már úgyis keresett. Amint megpillantott, karját nyújta és előre vezetett a sugólyukig és bemutatott a zenekarnak. Én remegtem, mint a nyárfalevél ! A színpadot körülállták. Legelői székeken az énekesek, énekesnők, kik engem jöttek hallgatni; legislegelől az ékszeres primadonna borgnettezett és sugdosott a szomszédja fülébe. Szerettem volna hazafutni és elbújni valahová! Éreztem egy pillanatra, hogy ez nem nekem való hely, de bátorságom újra visszatért, amint a zenét hallottam. Énekeltem. Hangom remegett, pár hibát is csináltam, újra kellett próbálnom, eszembe jutottak a festett lugasban kötő kardalnoknő szavai: »na, ma két óráig fogunk próbálni, amikor jutunk haza.« Próba után nem igen voltam megelégedve. A karmester azt mondta, hogy szép hangom van, de nagyon félek és ez oka, hogy tremolázik. Néni biztosította, hogy az előadás estéjén máskép lesz, majd bátorságot önt ő én belém! (Vége következik.) . •,-, - :•••, 1 ’ 'N*' •' V v * 1^V' ' ;-?rí, A- ~ S*'r ~1 Csütörtök, 1881. január 13. 9. szám. Tizennyolcadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, hatvani utca 8. sz. II. emelet. Előfizetési díj: Félévre ...................... »8 frt. Negyedévre ..»••• *• n Megjelenils az ünnep utáni napokat kivéve mindennap* FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők.