Fővárosi Lapok 1881. március (48-73. szám)

1881-03-01 / 48. szám

Kedd, 1881. március 1. 48. szám. Tizennyolcadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, hatvani-utca 8. sz. IL emelet. Előfizetési díj: Félévre ..............................8 frt, N egyedévre ..,•••*■ Megjelenik az ünnep utáni napokat klvév®, mindennap* » FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok-tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Szeszélyek. (Elbeszélés.) Irta Fanghné Gyújtó Izabella. (Folytatás.) — Mit gondolsz, kedvesem! — mondogatá, ha Olga ilyesmit akart tenni — mire való lenne az én egyszerű helyzetemben az a sok drága portéka ? vagy azt hiszed, én is majd komornát fogok tartani, mint te a ki aztja sok finom csipkehodros fehérneműt rendben- tartsa, vagy pedig hímzett, úszályos pongyolákban fo­gok majd a konyhában, a tűzhely körűi forgolódni? Nem, édes Olgám, nincs nekem ilyesmire szükségem. Olga aztán úgy elgondolkozott Sarolta szavai felett. Lehetséges-e, hogy egy művelt lény komorna, vagy legalább szobalány nélkül élhessen s maga főzze meg ebédjét ? Ez megfoghatlannak látszott előtte s még sokkal megfoghatlanabbnak, hogy valaki öröm­mel nézhessen egy ilyen lét elébe. — Nagyon szeretheted jegyesedet, Saroltám — szólt egy ilyen alkalomkor barátnőjéhez — hogy érette ennyi áldozatra vagy kész. — Nagyon szeretem és becsülöm őt, de áldoza­tot épen nem hozok neki. Az, a mi reám vár, legke- vésbbé sem ijesztő reám nézve. — De hisz, a mint beszélted nekem, gyermek­korodban kényelem, bőség környezett. — Igaz, de később nélkülözéssel is kelle küzde­nem, a mitől, ha isten segít, a jövőben nem kell tar­tanom. Én azt hiszem, a gazdagság, bár hathatós tényezője, de nem egyedüli eszköze a megelégedésnek, s a házi boldogság legszilárdabb alapjáúl a kölcsönös egyetértés, egyező ízlés, szokások szolgálnak. És ebben a tekintetben én biztos vagyok a jövő felől. — De mond csak, kedves Olgám, halljuk a te véleményedet is! hisz te is menyasszony vagy s bizonynyal gondol­koztál már ezen dolgok felől. Szólj édesem, szereted-e jegyesedet s minő reményeket táplálsz jövődre nézve ? — Én, Sarolta ? — felelt zavartan Olga — én, igaz, el vagyok jegyezve, de még alig gondoltam a jövőre, oly távol van az még! — De szereted őt,jegyesedet, ugy-e bár? — Talán — úgybiszem — valóban nem is tu­dom. — Olga, te elrémítesz, lebetséges-e, hogy eny- nyire ue légy tisztában érzelmeiddel ? — És pedig így van, Sarolta ; ha őszinte aka­rok hozzád lenni, többet nem mondhatok. Mi olyan kevéssé ismerjük egymást! Mint gyermekek, igaz so­kat játsztunk együtt, azután ? — azután volt idő, mi­dőn Emil vidorsága mulattatott, volt olyan is, mikor túlságos élénksége untatott; de ennek talán bánatom volt oka. — Szeretett drága anyám óhajtotta e szövet­séget s ez határoz reám nézve. Aztán meg az a tudat is megnyugtat, hogy majdnem olyan gazdag lévén, mint én, nem haszonvágy vonzza őt felém. A jövő majd megmutatja a többit. — No lásd, édesem, a szegénységnek is van jó oldala — viszonzá Sarolta — legalább ilyen-féle ag­godalmak nem gyötörnek minket, szegény lányokat A mivel épen nem azt akarom mondani, mintha egy oly kedves, szép, annyi nemes tulajdonnal felruházott lény, mint te vagy, ne kelthetne valódi érzelmeket- Vétek is lenne az ellenkezőre gondolnod s én egész lelkemből hiszem, hogy te boldog leszesz. Olga nem felelt, egészen elfoglaltnak látszott egy reggeli fejkötőcskébez való szalag kiválasztásával s tán, hogy másfelé terelje a beszélgetést, Sarolta vé­leményét is kikérte hozzá. Ez egészen ő reá bízta a választást, magában pe­dig azt gondolta, hogy az ő gazdag barátnője némely tekintetben még is sokkal szegényebb nálánál. Azonban, ha nem lett volna annyira saját szív­ügyeivel elfoglalva, észrevehette volna, mint kiderül Olga arca, mennyire felélénkül álmatag kedélye, mi­dőn a városból visszatérő Ervin üdvözlésére siet, mily örömmel készül rendes sétájukra, melyben olykor a család többi tagja is részt vészén, de ők hárman, a többiektől különválva, messze elbarangolnak a begyek közé. Hallhatta volna, mily költői lelkesűltséggel festi Ervin az est szépségeit, láthatta volna, mily érdekkel lesi Olga minden szavát az ifjúnak, a ki sóvár tekin­tettel, melyben egy elfojtott érzelem titkos lángja vi­lágított, kisérte annak minden mozdulatát; áhítattal, leste szavainak minden egyes hangját. De Sarolta ez alatt a múlt édes emlékei, a jövő szép reményei fölött merengett s tudtán kívül legföl- lebb arra hatott jelenlétével, hogy az elfojtottláng elő ne törjön. Ha esős napok a házban maradásra kényszerí­tők a társaságot, zenével töltötte el az estéket. Sarolta igen jól zongorázott, Olga nagyon szépen játszott mélahangú harmoniumán, Ervin mesterien hegedült, így hármasában egész hangversenyeket hoztak össze s gyönyőrködteték hallgatóikat, de ókét az előadott da­rabok szépsége, az előadás teljes összhangja kötötte le, azt a titkos beszédet, mely a zene édes hangján sziv- től-szívbez szólva közöl hallgatásra kényszerített ér­zelmeket, nem hallották. így a nyár kellemesen folyt le. Sarolta boldog­ságát nagyban nevette, hogy lánysága utolsó napjaira ily kedves otthonra, szerető barátnőre talált; Zenteiék örültek, hogy Olga szórakozásra lelve, leküzdötte bá­natát ; Ervin és Olga ? az ébredésre nem gondolva, ön­maguk előtt sem vallva be érzelmeiket, éltek egy szép, meseszerű áloméletet. Breiberger Emil, a boldog vőlegény pedig ez­alatt külföldi tapasztalatainak öregbítésén fáradozott s arájához irt lelkes sorokban fejezte ki bámúlatát, Sweicz kényelmes »pension«-jainak nagyszerű beren­dezése, az azokban található fényes társaság, kellemes mulatságok fölött, magasztalta a közlekedési eszkö­zök tökéletességét, melyek által minden fáradság nél­kül juthatni a legmagasabb pontokra s közbe-közbe egy-egy pikáns adomával valamely spleenes angol fe­lől fűszerezte leírásait, el nem mulasztván mindazon­által a levél végén oda tenni, mennyire óhajtja mind e pompás dolgok végét, hogy bájos menyasszonyához visszatérve, lábaihoz tehesse lángoló szivének túláradó érzelmeit sat. Eljött a nyár vége s azzal Sarolta esküvőjének, napja. Vőlegénye mint nős ember akarta az uj iskolai évet megkezdeni. Zenteiné kikérte magának/hogy,'mint násznagy­asszony ő tarthassa meg a lakodalmat. A nyoszolyó- lány szerepét Olga vállalta magára s egész anyai gon­dossággal öltöztette, piperézte a boldog menyasszonyt, a ki templomba menés előtt elérzékenyűltten borúit barátnője nyakába, könyek között rebegve forró bá­lát annyi barátságért, jóságért, a mivel őt, az ismeret­lent, érdemetlent elbalmozá. Az esküvőt kedélyes családias ebéd követte. A Zentei hölgyek, nehogy rossz benyomást tegyen az uj párra, e napra levetették gyászöltönyeiket; Hedvig örült, hogy legalább egy napra megszellőztetbeté egy díszes lilaselyem ruháját s Ulga oly szépen nézett ki hófehér csipkeöltözékében, halvány pírban égő arcá­hoz olyan jól illettek a sötét fürtéi közé tűzött rózsák. A vőlegény egy csinos, művelt, kedélyes ifjú ember, az egész család rokonszenvét megnyerte. Vidor, bár nem zajos élénksége mindnyájukat felvillanyozta. Elmés pobárköszöntőkben nyilvánítá a Zentei család iránt érzett báláját, menyasszonya iránt tanúsított barátsága, szivességeért. A pap az uj párért, a szép koszorúslányért ürített poharat, mig a házi orvos, egy kedélyes öreg úr, ki mint tanú szerepelt az eskü­vőnél, leendő ifjú pályatársára: Ervinre köszöntött. Az ifjú lelkesülten állott elébe s egy oly ra­gyogó szónoklattal viszonzá a felhívást, mely nem csak meglepte, de elragadta összes hallgatóságát Mindenki az elismerés élénk kifejezésével nyújtá feléje poharát, legédesebb jutalma azonban az a ragyogó tekintet volt, mely azokból a nagy, méla barna sze­mekből sugárzott feléje. A nap már a begyek mögé vonóit, midőn a ke­délyes lakomának vége lett. Az uj párnak az esteli vonattal indúlni, s búcsúzni kellett. (Folyt, köv.) Grlen lord fogadása. Ouida elbeszélése. (Vége.) V. A verseny napja megérkezett és Grey Royal győzött! Leverte Coronationt, mely az előbbi évben elnyerte a két ezer fontot, és Beau Sire, mely a Derby versenyen másodiknak érkezett célhoz, felbillentvén minden féle számítás, elnyervén a veres szalagot Ca- pel Caradoc elől, meghazudtolván egyszersmind ama hamis és ellenséges híreket s bebizonyítván, hogy mily érdemes a kis szürke a lovak közt. Grey Royal nyert s vele nyert St. Albans is. Senki sem látta soha Cirilt oly izgatottnak, mint a verseny napján. Ő, aki a nyerést vagy vesztést olyan" higgadtan fogadta, pfilozófi nyugalommal tűrte a rósz birt s vette a jót, most teljesen megváltozott. Ezek az erényei mind cserbenhagyták. Olyan halavány volt, mint a fal, egy percig nem maradt veszteg, tekintete aggódva kalandozott körül, és midőn az utolsó angol mértföldnél Coronation és Grey Royal mindig egymás mellett rohant, lehetett hallani Ciril szive dobbanását, sóhajtását s nyögését. Isten a megmondhatója, mennyi kincse s mi mindene forgott a kockán e napon! Grey Royal nyert és a marquis kénytelen volt bevallani, hogy nem volt igaza, mikor a kis szürke megvétele ellen panaszkodott. Fia hasonlított olyan emberhez, kinek szerencséje volt megszabadúlni a guilotin alól. »A sötét barna Caradoc vesztett legtöbbet s van leverve legjobban!« — mondá a gyepen a mar­quis. St. Albans örvendett ennek leginkább, mert ez ellen voltak legerősebb tétéi. St. Albans, holnap Stan és Garter-nél velünk kell ebédelned, mondá Brabanzon, mikor a társaság hazafelé tartott. Kell! semmi föltételes választ el nem fogadok. Nos, jösz Cziril ? Fél nyolckor, jól lesz! — Nagyon jól! Brabanzon Whitehoz bivta meg a társaságot másnapra. A marquis is jó humorral köszönt s kérdezte: mitevő lesz ? Holnap Avarinához készültek, de a látogatás ez alkalommal is elmaradt. A Brabanzon által rendezett ebéd a legpompá- sabbak közé tartozott. A legvígabb, a legfesztelenebb urak voltak együtt, kik akkor beszéltek, mikor ked- yök telt, akkor nevettek, mikor jól esett, rágyújtottak, ha inyökre volt s úgy dtilöngöztek ide-oda, hol’kényel- mesebbnek tartották. A kávéjokat is a legnagyobb ké­nyelemben itták. — Mondom, szólt Brabanzon egyszerre, emlék­szel arra a kis lányra, kit akkor láttam a Telfer csó- nak-pártbija alkalmával ? Hogyne emlékeznél ? Még mondtam, milyen kincsre akadtam. El is küldtem Evanst, hogy tudakozódjék utána, de ő, az ostoba^ csakis annyit tudott meg, hogy a ház Brooke-Lodge- báz s itt lakik, mintha én az épület nevére lettem volna kiváncsi. Föl kell kutatnom, ha a föld alól is. Olyan kedves teremtés volt! Ama kertben láttam vi­szont ; de beszélni akarok vele és fogadom, hogy úgy eltüntetem előletek, mintha ragadozó farkasok vol­nátok !

Next

/
Thumbnails
Contents