Fővárosi Lapok 1881. október (223-248. szám)
1881-10-04 / 225. szám
felségét szintén elkísérte, megígérte, hogy az udvar itmulatása alatt még újra élj Gödöllőre. Vasárnap érkezett meg gróf Larischné szül. Wallersee bárónő, a királyné unokahuga s ő felsége vendégei közt vannak az öreg gróf Larisch, továbbá gróf Gemmingen dragonyos ezredes, a király volt szárnysegéde s a bécsi központi equitáció parancsnoka. Kedvenc mulatsága a királynénak az a vadászati tréfa, hogy egy lovász, maga után erős szagú anyaggal megtöltött zsákot vonszolva, benyargalja a vidéket, aztán szabadon bocsátják a kopófalkát, mely a vadat sejtve a nyomon, nagy tűzzel száguldoz, szimatol és szörnyű erőlködéssel keresi a nem létező vadat, a vadásztársaság nagy mulatságára. A királyi park felső része el van zárva, az udvar részére, de az alsó park nyitva áll a közönségnek s őrzésére négy megyei hajdú van kirendelve. ** Mezővári levéltárában, a »Bereg« hire szerint, Kiss Mózses biró nevezetes magyar irodalomtörténeti kincsre talált. Ha nincs tévedés a dologban, a mi még bevárandó, akkor a lelet csakugyan igen nevezetes volna, mert oly eredeti, magyar nyelven irt oklevélről van szó, mely 1066-ból kelt, tehát az eddig ismert legrégibb magyar nyev emléknél, a »Halotti beszéd«-nél száz évvel előbb kelt. Az említett lap híre szerint az oklevél pár szó kivételével teljesen olvasható, a munkácsi szőlőhegy terméséről szóló kimutatást tartalmazó »Ambrus deák« írta alá. Fölküldik az akadémiának, hogy a szakértők vizsgálják meg; ezek nyilatkozatáig nem is volna tanácsos nagyon bízni e fölfedezésben. ** Hymen. B. Olasziban ma lesz a gróf Pálffy Dani Lipót teanói herceg esküvője Lónyay Olga kisaszonynyal, a nagy tiszteletben álló Lónyay Gábor kedves leányával. — Jászberényben báró Podmaniczky Elemér múlt szombaton vezette oltárhoz Tarnay Fanni kisaszszonyt, nászasszony Tarnay Károlyné úrhölgy volt, násznagyok báró Podmaniczky Géza és Biró Kálmán honvédhuszár százados, nyoszolyó leányok Prussovszky Mariska és Malár Olga kisasszonyok. — Nagy-Kanizsán Hirsch Mór kereskedő eljegyezte Dóczy Mária kisasszonyt, Dóczy Lajos külügyminisztériumi tanácsosnak, a »Csók« szerzőjének, testvérhugát. — Szathmármegye egyik fiatal birtokosa, Girsik Ferenc, jegyet váltott Sztán Gizela kisasszonynyal, Biharmegyében. — Pozsonyban Poffkéti Károly, reáliskolai tanár, eljegyezte Burián Anna kisasszonyt. — Nagy-Harsá ny ref. lelkésze, Szűcs József, e napokban vezette oltárhoz Nagy Róza kisasszonyt, a szalontai ref. lelkész művelt és kedves leányát.— Barsmegye volt főispánjának második leányát, Migazzi Irma grófnőt, eljegyezte gróf Erdödy Imre. — Aranyos-Maróthon Konkoly Thege Vilma kisasszonyt, az ottani törvényszéki elnök leányát, e napokban jegyezte el a fővárosi társaséletben tevékenységéről jól ismert Borszéki Soma pénzügyminiszteri titkár. — Miskolcon Pócs Endre királyi alügyész jegyet váltott Báthy Mariska kisasszonynyal. — A dán Kádár Kálmán szabadkai birtokos, tegnap tartotta esküvőjét Pekó Erzsébet kisasszonynyal. ** Vukovárról írják, hogy a Horváth Attila zongoravirtuóz hangversenye, az ottani nyári színházban, köztetszéssel találkozott. Emelte a hatást a világtalan ifjú iránti részvét is. Mind játéka, mind szerzeményei élénk, zajos tapsokat idéztek elő. Kapott koszorúkat és virágbokrétákat is. Meg kell említenünk, hogy Chopin egy etude-jét, keringőjét és polonaise-ét, Lisztnek »Tannhäuser« átiratát, az »Ernani«-ábrándot, saját szerzeményeiből pedig egy keringőt, novellette-et, a »Virágok táncá«-t és a »Vukovári emlék«-et játszotta. A közreműködőknek csak egy szám jutott a műsorban. Kohn Lajos adta elő hegedűn Berliot »ballet-jelenet«-ét Brandecker Emilia k. a. zongorakísérete mellett. ** Kolozsvárit vasárnap volt a lóversenyek második napja. Az ezerkétszáz fiős erdélyi díjat báró Bánffy György »Saroltá«-ja nyerte, a háromezer frankos államdíjat báró Wesselényi Miklós »Finom Rózsi«-ja. A Kolozsvár városa által adott díjért tartott versenyben Nutflesz Károly »Rózá«-ja győzött, az akadályversenyben báró Wesselényi Miklós »Bálvány«-a, a vigaszversenyben pedig báró Wesselényi Béla »Giroflé«-ja. Baleset is történt, amennyiben a báró Wesselényi Béla »Melindája« futás közben elesett és csuklóját törte. A parasztversenyben Tímár János bérkocsis lett a nyertes. ** Gyászrovat. Erdődön a múlt héten hunyt el Kováts Lajos, szentléleki Kováts Károly uradalmi mérnök és neje. Staindl Laura bárónő 26 éves fiúk, ki jeles gordonkajátszó volt; szülein, rokonain kívül, jegyese: báró Staindl Zsófia k. a. mély bánattal gyászolja. — Ekelen Pázmány Zsigmond egykori megyei tisztviselő meghalt 82 éves korában. — Aradon szeptember 30-án hunyt elt Bohdanovits Albertné szül. Millits Szidónia asszony, negyvenkilenc éves korában. — Temesvártt e napokban meghalt a hetvenkét éves Lehner Antal néptanitó, ki ötvenkét évig működött a népoktatás terén. — Rozsnyón hosszas szenvedés után elhunyt özvegy Szerecsen Sámuelné szül, Valkó Zsuzsánna asszony, élete 69-dik évében. — Nagy-Kőrösön október hó elsején elhunyt Gubody Gedeonné szül. Haska Amália asszony, hosszas szenvedés után, vasárnap délután temették. — Kemenes-Hügyészen szeptember 27-én hunyt Gömbös János, Vasmegyének volt főjegyzője, majd hosszú időn át főszolgabirája, több megyének táblabirája, élete 98-dik évében, özvegyén szül. Radó Karolina asszonyon kivűl, kivel ötvennégy évig élt boldog házasságban, két leánya és több unokája gyászolja. — Letenyén a múlt hó 29-én meghalt Dömötör Lajos járás-orvos, öt árvát hagyván hátrál ** A pásztói csendélet. A zsidó hecc következtében a kormány vizsgálatot rendelt el s Heves megye Kám Gyula szolgabirát külte ki annak vezetésére. Ő azonnal meg is jelent Pásztón s hozzá fogott a kihallgatáshoz. Először is Platthy Adorjánt hallgatta ki, a ki elismerte, hogy az utcán cigányzene mellett többekkel együtt énekelte a hepp-heppet, melynek komikus dallama igen tetszett neki, de máskülönben nem bánta őket, ellenkezőleg őt bántalmazták s dobták sárral a zsidók. Tárgyalás alatt a városház előtt csoportok gyűltek össze, zeneszó mellett énekelve a hepp-heppet. Erre dr. Vaisz Sándor fővárosi ügyvéd, a pásztói zsidók képviselője felszólalt, kérve a szolgabirót, hogy vessen véget e botránynak. Az erélyes szolgabiró véget is vetett. Ugyancsak dr. Vaisz a közbeeső zsidó ünnepnap miatt a tárgyalás elhalasztását kérte. Ennélfogva Bock Imrét, Almássy Arnoldot, Kirják asztalost és a többi vádlottakat ma fogják kihallgatni. A heccből per lesz a budapesti fenyítőszék előtt. ** Temesvárit nagy érdeklődést kelt az a hír, hogy közelebb egy előkelő török érkezik oda, ki a közös hadügyminisztérium engedélyével ásatásokat rendez, hogy a Selim pasa által 1716-ban egy bivalybőrbe varrt, s a városban elrejtett nagy mennyiségű kincseket napvilágra hozza. A hatvanas években már volt is kincskeresés Temesvárit. Akkor Selim, az utolsó temesvári pasa dédunokája, a konstantinápolyi nagykövet ajánlatával jött oda, s Coronini táborszernagy engedelmével meg is kezdte az ásatásokat előbb a fegyvergyár előtti sétatéren,utóbb a sertésvásár-téren; de amikor a katonai parancsnokság látta, hogy sok földet feltúrnak, anélkül hogy eredmény lenne, megtiltotta a további ásatást. Most biztosabb nyomokra vél találni a kincsszomjas efendi, s mindenki kiváncsi, mi lesz az eredmény. ** Vidéki hírek* Debrecen harmadik kerületében, melynek képviseletéről a kormányelnök lemond, a kormánypártiak Körösi Sándor jogtanárt léptetik föl, a függetlenpártiak pedig Mudrony Somát. — Nagyváradról írják, hogy E. Mikes Róza visszavette »Divatos házasság« című színdarabját az onnan már elutazott színtársulattól, mert az igazgató nem akarta a rendező jutalomjátékául adatni elő, holott az írónő csupán e célra engedte át; ugyanez írónő »Jelenetek az életből« című beszély füzére november első felében kerül ki sajtó alól. — A budapest-zimonyi vasút földmunkálatai a fővárostól Szabadkáig csaknem egészen elkészültek; Szabadka mellett már a síneket is rakják le. —Orosházán vasárnap nyílt meg a békés megyei gazdasági egylet által rendezett állattermény- és iparműkiállítás, a közönség élénk érdeklődése mellett. Nagyváradon dr. Stern honvéddandárorvos és több műbarát pártfogásába vette a fiatal Szűcs József tehetséges festőnövendéket s Budapesre küldi kiképeztetés végett. — Lugoson Szende Béla miniszter lemondása következtében új képviselőválasztás lesz; a kormánypártiak Patyánszky György alispánt és Tisza Lászlót emlegetik jelöltül, a mérsékelt ellenzékiek pedig Joannovics Györgyöt léptetik föl. — Pomázról Turay János kijelentetni kérte, hogy róla csak a rossz akarat hiresztelhetett sikkasztást, mivel közpénzeket nem is kezel. — Mohácson az indóházban egy napszámos Kelemen nevű, ép egy mozdony berobogásakor a sínek közé botlott s a gép mind a két lábát elszakította. — A temesvári színház építését, a minisztérium engedélyével a napokban már megkezdik. — Aradon tegnap kezdődött a színház téli saisonja; a »Bíbor és gyász« című eredeti szomorú játékot adták elő; legközelebbi újdonság ifjabb Dumas Sándor »Bagdadi hercegnő «-je lesz. — Szegeden Aradi Gerő színtársulata szombaton tartá első előadását az »Üdvöské«-vel; a közönség nagy részvételt tanúsít a színház iránt s a bérletek jól sikerültek. — Zágrábból írják, hogy a felirat kidolgozott szövegét elfogadta az illető bizottság; Fiuméről nincs benne szó. — Békés-Csabán gróf Apponyi Albert vasárnap beszédet tartott választóihoz s beadta lemondását, mert a jászberényi mandátumot fogadja el. — A jolsvai választó kerületben a szabadelvű párt jelöltje: Hámos László. — Pozsonyban történelmi nevezetességű házat bontanak most le; a Samarjay-féle épület ez, melyben valamikor a törvényszék háromszáz protestáns lelkészt és tanítót halálra és gályarabságra ítélt. — Balaton- Füreden a szeretetházban a télen át dr. Engel Gyula népies fölolvasásokat fog tartani. — Rozsnyó vidékén vaddisznók garázdálkodnak s nagy kárt okoznak a földeken. — Sopronból két hírt eresztettek világgá; az egyik azt mondá, hogy Horváth Kálmán ügyvéd 1333 sikkasztott, a másik, hogy Flandorffer és Frotter párbajt vívtak; ezekből semmi sem igaz, mert eroszakaratú pletykát a nemrég alakult »Soproni tréfálkozó egylet« terjesztő, derék egylet! — A legidősebb élő színész : Abday Sándor, ki 1817-ben Szegeden alakítá vándortársulatát, a jövő évben jubilaeumát üli s ez alkalommal utolsó körútját teszi meg a vidéken. — Kecskemétről írják, hogy Madarassy László királyi ügyész váltóit kifizetik rokonai. — A protestáns egyetemes zsinat alkalmából e hó végén Debrecenben a protestáns papság nagy értekezletet tart, melyen az egyházi domesztikára, a lelkészek állására, szólásszabadságára sat. vonatkozó fontos kérdéseket vitatják meg. — Kassán a tátrai tűzoltó-szövetség e hó 29-én tartja évi közgyűlését s egyúttal tűzoltószerekből tárlatot is rendez. Ausztriai hirek. *** A király ő felsége vasárnap reggel utazott el Bécsből a szíriai udvari vadászatokra. Vele mentek Albert szász király, Rudolf trónörökös, a toszkánai nagyherceg s Lipót és Károly Tivadar bajor királyi hercegek, valamint nagyszámú kiséret. A társaság Neubergben szállt ki s az itt elköltött ebéd után kocsin folytatta útját Mürzstegbe, hol mindjárt délután cserkésztek szarvasokra. Az időjárás igen kedvezőtlenre fordult; éles északkeleti szél süvölt, a magaslatokat sűrű köd borítja s érzékeny hideg is uralkodik; szombaton este a hévmérő mindössze nyolc fokot mutatott, Celsius szerint. Mürzsteg környékén a vadászat egy hétig fog tartani. *** Az osztrák nonegylet elhunyt elnökének, herceg Coburg Ágostnak, emlékére kiállítást rendezett a herceg tulajdonát képezett festményekből. Az özvegy hercegné készséggel átengedte e célra a képgyűjteményt, mely most először kerül nyilvánosság elé s tanúskodik a néhai herceg finom műérzékéről és arról, mily nagy összegeket áldozott képzőművészeti célokra. A kiállított festmények értéke roppant összeget képvisel. A műegylet csarnoka számára az özvegy hercegné elkészítteti a herceg mellszobrát. *** A bécs-amerikai csónakverseny ügye még mindig zavarja az osztrák főváros sportköreinek nyugalmát. A bécsieket tudvalevőleg azzal gyanúsították, hogy az amerikai versenyzők egyikét megvesztegették, s ez betegséget színlelve, a bécsieknek lehetővé tette a diadalt. A bécsi csónakegylet megígérte, hogy szigorú vizsgálatot rendez ez ügyben, de a vizsgálat eredményéről semmi sem jutott nyilvánosságra, ellenben egy new-yorki lap most ismétli a vádat, elmondva, hogy Allen, a versenyzők egyike, maga beszélte, hogy Shinkel, a megvesztegetett evezős, a verseny előtt pénzhiányról panaszkodott, a verseny után pedig szórta a pénzt. Azt is tudni vélik, hogy Shinkel másfélezer irtót kapott, mégpedig az egyik bécsi csónakegylet elnökétől, ki a politika terén is szerepel. A bécsiek persze roppantul boszankodnak és újra sürgetik a vizsgálatot, mely az amerikaiak gyanúsítgatásaival szemben valóban szükséges is a bécsi sportvilág becsülete érdekében. *** Ausztriai hírek. A Ring-színház megnyitása szombaton igen nagy közönség jelenlétében ment végbe, mely bámulta az újjáalakított színház fényét, a kiállítás, rendezés kitűnőségét, de az előadott darabot, a »Hamelni patkányfogót« kissé unalmasnak találta; az előadásra egy széket húsz fijával, páholyt hatvan fijával vettek az agroteuröktől. — Friedrich Maternaasszony jövő év ápril havában Amerikába megy, hol szerződése szerint tizenhat hangversenyben énekel; tiszteletdíja 20,000 forint arányban s az impresario a művésznőnek, valamint a két kisérő személynek is, úti- és élelmi költségét szintén födezi. — Bécsben elhúnyt nagykállói Kállay Péter kamarás özvegye, született Kraylmayer Karolina asszony, élte 64-ik évében. — A „Contes d’ Hoffmann“ operette-et, Uffenbach hátrahagyott művét, közelebb előadják a Ringthaeterben. — Krakkó városa 400,000 forintnyi költséggel uj színházat építtet. — A király udvari cipésze Thomser Ferenc, meghalt Bécsben nyolcvankét éves korában, mint tizennyolc éves legény jött Bécsbe s ott Ferdinánd király pártfogása által annyira meggazdagodott, hogy most két milliót hagyott örököseinek. — A szinlapokat meg akarják változtatni Bécsben; a nagy falragaszok helyett oly kis szinlapokat adnak ki, mint a burgszínház; minden intézet ezzel évenkint két-kétezer forintot takarít meg. Külföld. *** Királyunk és a cár találkozásának hírével a külföldi sajtó még komikusabb tapogatózást visz végbe, mint nem rég a danzigi találkozás hírével. Bizonyosat senki sem tud, de minden nap közölnek itt meg új kombinációt s egyik szerint a találkozás még e hóban megtörténik, más hír szerint majd csak tavaszkor sat. Fontosabb, amit Szentpétervárról jelentenek, hogy ott tudniillik, nem igen hisznek a találkozásban, mert az irányadó körökben igen ellenséges a hangulat Ausztria-Magyarország iránt, e hangulatot pedig Ignatieff folyton éleszti.