Fővárosi Lapok 1882. július (148-173. szám)

1882-07-01 / 148. szám

Szombat, 1882. julius 1. 148. szám Tizenkilencedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, barátok­ tere 4. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Fi­ évre............................ 8 frt. te*gyedévre.......................4 frt. Megjelenik a* filmep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. H­ír­detések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok­ tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Előfizetési fölhívás „FŐVÁROSI LAPOK“ július—decemberi folyamára. Vadnai Károly mint szerkesztő s az »Athenaeum« társulat mint kiadó felhívják a »Fővárosi Lapok« olvasó közönségét a lejárt előfizetések megújítására. A magyar sajtó ez egyetlenegy szépirodalmi lapjának ezentúl is az lesz a törekvése, a­mi eddig volt, hogy jó írók közremű­ködésével választékos szépirodalmi olvasmányok, napi tárgyú és ismeretterjesztő tárcák, bő és változatos hírrova­tok által egyfelől kielégítse műveit közönségének igényeit, másfelől az ízlés és jó hang szolgálatában állva, méltóvá tegye magát folyvást ama nagy pártolásra, melyben immár tizenkilencedik éve részesül. Az »Athenaeum«, mely a csi­nos kiállításról és pontos szétküldésről gondoskodik, kéri az előfizetéseket e cím alatt beküldetni: »A Fővárosi La­pok kiadó hivatalába Budapest.« Előfizetési ár : évnegyed­re 4 ft, félévre 8 ft, egész évre 16 ft. A beküldés legcél­szerűbb módja a postautalvány. A miniszter szünideje. (Beszély.) irta Beniczkyné Bajza Lenke. Beálltak a szünidők s a miniszter pihenni akart. Ő nem rendelkezett birtokkal és kastélyokkal, szegény sorsú családból származott, lépcsőről lépcsőre küzdte fel magát a miniszteri székig, s ama percben, midőn a hosszú fáradozás és elme-erőltetés után félrevonulni és pihenni akart, végig futó elméjében, hova mehetne, a hol csendet, szép vidéket, üde levegőt és nyugalmas életet találna — sóhajtva győződött meg, hogy uj fá­radtságnak néz elébe, mig feltalálja a helyet, hol hat hetet tölteni és pihenni akar. Végre hosszú kutatás után a fenyvesek között talált egy helyet, hol csend volt, üde levegő; egy szép kis villát, közel egy ismeretes fürdőhelyhez, de mégis elég távol arra, hogy egyedül lehessen. Szép harmatos reggelen érkezett meg; fű, fa, vi­rág felüdülve az éjszakai szellőtől, zamatos illatot ter­jesztenek a kisded ház körül, a háttérben csörgedező patak zuhogott a kavicsok között s a házacska ablakai zöld ágakkal befonva, fenyő-illattal áraszták el a szobát. Nagyon boldog vol a miniszter, midőn megérke­zett . Öreg legénye, ki Pesten komornyik, de ez egy­szerű helyen csak inas címet viselt — kissé fintorgatta az orrát ez unalmas hely láttára, de a fiatal minisz­ter, kiben az állam dolgai még nem öltek meg minden költőiséget, áradozó kebellel, boldog kifejezésű arccal tekintett körül a vidéken: milyen boldog, milyen nyugodt lesz ő e helyen !. . . — Itt nem fogsz engem kegyelmes úrnak hívni — mondá, a ház előtt egy gyepágyra heveredve, cso­dálkozó inasának. — Nagyságos úr lesz a címem, mint a pesti henteseknek és uzsorásoknak, itt senki sem tudja ki vagyok, nem akarok udvarlóktól és kérőleve­lekkel elárasztatni; mástól rajtad kivűl senki sem tudhatja meg, ki vagyok, te nem árulsz el, vagy ellen­kező esetben elbocsátlak szolgálatomból; pihenni akarok és egyedül lenni. A szolga fejcsóválva hagyta el urát. — Mindig különös dolgokat szokott művelni, — gondolá — de ily mértékig még soha sem vitte. Midőn a házba lépett, hogy kipakoláshoz fogjon, folytonosan mormogott magában, szidva az unalmas helyet s a vén háztulajdonosnét, ki minden másodperc­ben betekintett az ajtón s minden áron beszédbe akart ereszkedni vele. Ezalatt Hárskuty Gyula hanyatt fekve a gyep­ágyon, fejét karjaira nyugtatta és vizsgálta az égen se­besen úszó felhőket, szívta az üde fenyő-illatot s keblét tágulni érzé azon tudatra, hogy szabad, független és csendben pihenheti ki politikai fáradozásait. Mintegy félóráig élvezé ekként a nyugalmat, midőn a villát környező fák között ruha suhogást hal­lott , — feltekintett s magas, fehérbe öltözött alakot látott maga előtt, leomló hosszú szőke hajjal, nagy legyezővel kezében, ki rémült tekintettel függeszte reá szemeit. Hárskuty ösztönszerű udvariassággal emelke­dett fel s hatta meg magát, mi­alatt a nő majdnem sértően vizsgálá őt pár percig, aztán hirtelen megfor­dult és tova sietett, mig a miniszter csodálkozva, bo­­szankodva nézett utána, aztán vállvonitva veté visz­­sza magát elhagyott helyére. Hogy ki lehet e hölgy, arról fogalma sem volt, hogy érdekes arca van, azt látta, s rémülve tapasztalá, hogy gondolatai folyvást körülre forognak, ahogy pár perc előtti boldogító nyugalma és gondtalansága teljesen elveszett. — Ez szép dolog lesz — gondolá boszankodva — ha azért jöttem volna e helyre, hogy női ismeretsége­ket kössek, — de újra csak találgatta ki lehet — mit csinálhat e magányos elhagyatott helyen, s hosszú gondolkodás után arra a meggyőződésre jutott, hogy a­ki ily módon viseli magát, az nem lehet más, mint elmebeteg, s bizonyosan itt tartják őt elrejtve, elzárva a világtól. Midőn így elmélkedett magában, a háztulajdo­­nosné lépett hozzá. — Mit kivan nagyságod ebédre ? •— kérdé tőle. —Jó, hogy jön Kovácsné asszony,—mondá élén­ken az ifjú — éppen most sietett itt keresztül egy fe­hérbe öltözött hölgy, hosszú szőke hajjal — ki ő, és miért lakik ez elhagyott helyen ? . . — Ah igen, Várday Béláné asszonyság — ő nem fogja nagyságodat zavarni: ő fut az emberektől; ha valakit lát, azonnal eltűnik a fák között, azért lakik az erdőben télen és nyáron, mert embergyűlölő. — Embergyűlölő ? — kérdé csodálkozva az ifjú : — talán bolond ? — Elméjének semmi baja sincs, okosan és sze­líden beszél; velem néha megáll és szóba ereszkedik, de ha idegent lát, fut mintha űzné valaki. — És mióta lakik e helyen ? — Mintegy öt év előtt jött ide egy vén nőcse­léd kíséretében, s itt fogadott egy süket­ néma minde­nest, ki a ház körül dolgozik, fát vág, tüzet rak, a kertben kapál s olykor nagyon ritkán — a postára megy----­— készítsen ebédre, a mit akar, — mondá Hárskuty, félbe szakítva a tárgyat s lehunyta szemeit, midőn észre vette, hogy a nő még beszélni akar. Kovácsné sértődve távozott e hirtelen félbe­sza­kításra, a miniszter pedig lehunyt szemmel fűző esz­méit tovább. Már kedve lett volna elhagyni e helyet,­­ ha oly közel lakik e nőhöz, majdnem lehetetlen, hogy meg ne ismerkedjék vele, pedig női társaságtól már éppen nagyon borzadt, elég volt neki abból a fővárosi szépek között.... Kedvetlenül ebédelt a repkénynyel befutott lu­gasban, s a gyönyörű estalkonyt sem élvezé ; azon tudat, hogy közelében egy hölgy van, kivel majd meg kell ismerkednie mindentől elvette kedvét, s nem tudta élvezni a csendet és nyugalmat, mely után any­­nyira vágyódott. II. A szép alkony után, midőn beállt az est, könnyű szél emelkedett, mi csendes esőt hozott magával s mi­dőn a hajnal csillaga feltűnt az égen, a természet gyöngyöktől látszott ragyogni, fű, fa, virág harmatcsöp­­pekben úszott. — Az éjjel jó esőnk volt, — mondá Kovácsné midőn Hárskuty­a verandára lépett, — mindjárt erre fog fehér szamarán elléptetni Várdayné asszonyság, ő az ily napot rendesen valamely hegy tetején tölti. — Miért éppen az ily eső utáni napot, ilyenkor csúszósak a hegyre vezető utak ? — Ő azzal nem törődik; a minap azt mondá, midőn erre keresztül ment az udvaron , imádkozzék Kovácsné, hogy ne lásson többé visszatérni. — De ismét csak visszatért, — mondá gúnyo­san az ifjú. Az öreg nő csodálkozva nézett reá, s hall­gatott. E percben ágrecsegés hallatszott az erdei útról a fenyők közül, s az ifjú önkénytelen érdekkel tekintett a fák közé, honnét előtűnt a fehér szamár, fekete ru­hás tulajdonosnőjével, ki halvány arcát Kovácsné felé fordítá, de mélytüzű sötét pillantása az ifjúra esett, ki meglepetve szemlélte a valóban szép, érdekes arcot és déli termetet. Mindez csak egy percig tartott, a fehér szamár áthaladt az udvaron s eltűnt a sűrű­ségben. — Nem mondtam ? — kérdé diadalmasan Ko­vácsné — előre tudtam, hogy erre megy s csak késő este tér vissza. — És miért megy éppen erre ? — kérdé heves fölindultsággal Hárskuty, ki boszankodva vette észre, hogy önkénytelen érdekeltséget érez e nő iránt. — Mert másfelé nincs­­kocsiút, s a sűrűségben a szamár nem mehet. — Hozza el, kérem, a reggelimet — mondá tü­relmetlenül az ifjú s egy székre veté magát. Ezek az asszonyok, — gondolá boszankodva, — mihelyt férfit látnak, azonnal arra vezet az utjok, de velem nem fog megismerkedni. .. Elkölté reggelijét s botot vett kezébe és sétálni indult az erdőbe. Gondolkodva haladt a keskeny után a fenyők között, mik illatoztak a reggeli levegőben s a sűrűség nyílásain áttört napsugár tündökölve szökdelt ide s tova a harmattól csillogó levelek között; minden üde, illatozó és ragyogó volt az éjszakai meleg eső után. (Folyt, köv.) * Az ablaknál. (Olasz elbeszélés.) Írta Enrico Castelnuovo. Másutt oda állnak az ablakhoz, hogy a járó­ke­lők fölött szemlét tartsanak. Velencében, több város­részben, főleg azért teszik, hogy csevegjenek. S a­ki e csodálatos várost ismeri, legkevésbbé sem fogja ez ámu­latba ejteni. A mi utcácskáink részben oly szűkek, hogy csak ki kell könyökölnünk az ablakunk előtt levő kis erkélyre, s az épp velünk szemben lakónak a szobáját a legkényelmesebben megtekinthetjük; az ablakok innen és túlnan, úgy­szólván, egymásba nyíl­nak, s mint »kölcsönös támogatásra alakult társaság« látszanak egymással egybeköttetésbe lenni; nézz te ide, én majd amoda tekintek át! E szűk utcákban té­len az asszonyok az üvegtáblák mögül köszöntik egy­mást, kezükkel integetve; az enyhe évszakban, mihelyt lehet, az ablakpárkányra könyökölnek, s ama párbe­szédbe merülnek, melynek sem eleje, sem vége, s me­lyet a mi Goldonunk »természet után« ecsetelt. Cse­vegnek ott mindenről: az időről, háztartásról, egyházi ügyekről, a szomszédasszony társasköreiről egész rész­letességben, a gyermekek szeszélyeiről, a lottó-számok­ról, a kalapról, melyet ez s ez asszonyság vasárnap a mise alkalmával viselt; továbbá a baromfiak megdrá­gulásáról s a kis csatornák kellemetlen szagáról. S mind­emez ártatlan csevegés közben keletkezik aztán egész halkan a pletykaság és rágalom,­­ ezernyi színmű­anyag, melyre csak a vígjátékírók leselkednek. Olykor a két ablak közt, ha az egyik oldalon valamely férfi áll, szerelmi viszony is kezdődik, mely vagy há­zasságban ér véget, vagy pedig egy szép nap, szappan buborék módjára a semmiségben pattan szét. Ám ez utóbbi esetben jaj mind a két ablaknak ! Ezek egy-

Next