Fővárosi Lapok 1882. augusztus (174-199. szám)
1882-08-01 / 174. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 174. száraához, a világot, mely körötte elterül. Csak a valódi világot látja, még pedig saját tapasztalatai szemüvegén keresztül. Kis világot alkotott magának, melyet szelleme a tapasztalat befolyása alatt mindig közel tartott a valóhoz. Más részről az aesthetikust sem tagadta meg, ki szabályozza a netán csapongó képzeletet s e két tulajdonság együttműködése alkotja költészetét. Érzései oly egyszerűek, mint a mieink s a mellett számtalan dolgot vesz ott észre, hol mi semmit sem sejtünk, azután megmagyarázza, testet ad ingadozó ábrándjainknak. Szeretnők, ha az olvasó is észrevenné, mi verseiben az elmélkedés eredménye s mi az ihletség terméke; szeretnők, ha meggyőződnék arról, hogy Greguss nem zárja el szemét a létező elől s nem keresi azt, ami nincs; művei nem egyebek egy kiváló szellem nyilatkozásainál, ki képzeletében nem alkot új világot, hanem a meglevőhöz ragaszkodik. Könnyű elképzelni, hogy ha ily ember jár a világban, az nem fogja szemét lezárni, hanem kinyitni. S minthogy tapasztalata, műveltsége nagy, figyelme mindig arra lesz fordítva, vájjon nincs-e meg a külvilágban mindaz, mivel a feje teli van. Pegazusát nem sarkantyúzza, hogy természetének meg nem felelő tereket kalandozzon be és éppen nem kíván minden áron hatni. A hová szükséges, gyalog megy s úgy énekli meg a tárgyakat, a milyenek, a nélkül hogy változtatna rajtuk vagy túlvilági világításban látná azokat, mint sok fiatalabb költőnk. Vele a szárnyas ló nem igyekszik elrepülni, mert megelégszik azzal, amit a lábai alatt elterülő földön lát. Kétségkívül van fátyol a tárgyak és a költők szemei között, mely fátyolon keresztül rajzolják a látott dolgokat. E rajzban nyilvánul az egyéniség az egész művészet világában. Greguss fátyla vékony és minden tárgyat kissé megfinomít. Könyve, mely harminchét év termékeiből van összeválogatva, három nagy csoportot foglal magában : lyrai költeményeket, epigrammákat és meséket; az első csoportban vannak a szorosabban vett lyrai, ódaszerű és alagyás versek. Két csoportja műfordításokat is tartalmaz, még pedig Martialis, Lessing és mások után negyvenkilenc epigramma, Geothe után öt s Beranger után két lyrai költemény van kötetében, meg egy ruthen dana. Vegyük e könyvet kezünkbe s lapozzunk benne. A lantos költemények közül: Utolsó kérelem, A testvérek, Vén ivó, Zavar, Nyári est, A tréfás leány, Az elhagyott leány, Őszi köszöntő, Meghalsz című dalok válnak ki. Az ódák csoportjából kiemelendők: Petőfi Sándorhoz, mely feleletül szolgálhat azoknak, kik nem akarják elfeledni a Petőfiről régen irt kemény sorokat. Egy nőhöz, kit ahhoz adtak, a kit nem szeretett s mégis híven teljesítette hitvesi s anyai kötelességeit, Deák Ferenchez, melyben három dicső vezérünk sorsa közt von párhuzamot s igy végzi: Sikerén, buktán a két nagy magyarnak Ujjongtak és búsultak a nagyok; Téged a kisdedek is elsiratnak, S dicsőséged még ezzel is nagyobb. Az elégiák közül:Egy lengyelhez, A honfi, Béranger temetése, Születésnapra, Szomorú hónap a legsikerültebbek, de mindegyiket felülmúlja a Kedves halott című, mely öcscse halála fölötti bánatának gyönyörű emléke. Az elmélkedő költemények köréből kiemeljük: A remetét, mely egy csalódott embert rajzol, ki a magányba vonul, hol az a gondolat gyötri, hogy tudományát nem közölte embertársaival s azért halált kér istenétől. A Fölébredvén című azt fejtegeti, hogy a való szebb az ábrándnál, sat. A Villankák fele úgynevezett görög s fele római epigramm. Egytől-egyig sikerültek. A gúnyos költemények jobbjai a Magamról, Az uj kor fiai, Kihez álljak ciműek. Még a leiró költemények sorába tartozó Szép éjszakát s az Újabb mesék és adomák csoportot emelve ki, befejezhetjük a lapozgatást s azzal a meggyőződéssel tehetjük félre a könyvet, hogy a melyből csak így futólag is ennyi sikerültet jegyezhetünk ki, az megérdemli, hogy többször is forgassuk és nyugodtan tanulmányozzuk, lapról-lapra. Megvalljuk, hogy mi valódi élvezettel olvastuk e »Versek«-et, melyek olyanok valának, amilyeneknek a megelőző művekből sejteni lehetett. Azt kérdhetnék, hogy mit gondolunk a könyvről egészében ? E könyv egy határozottt szellem nyilvánulása, oly ész terméke, mely soha sem kedvelte a közönségest, mindennapit. Örülünk, hogy Greguss a maga valójában mutatta be magát és verses könyve kiegészítése mind annak, amit irt, leleplezi egyéniségét, lehetővé teszi, hogy teljes egészében ismerjük meg őt. Azt mondjuk, amit Taine egy bírálatában: »Nem vágyunk a tökélyre, nem hiszünk általános eszményben. Nincs egyébb vágyunk, mint az életet tanulmányozni, kezünkben tartani élő műveket. Ezért telik örömünk az Írókban, kik öntudatlanul megajándékoznak bizalmukkal, meztelenségükben állnak elénk, vallomásaik egy-egy lapját átadják nekünk, így lassankint meg tudjuk alkotni egy húsból és vérből való fényképét, tudomásul veszszük minden állapotát, elemezzük harcolunk és oda jutunk, hogy minden mozzanat, szó értelmét megtudjuk. A kezünkben levő mű szerzője terjedelmes vallomást tesz, arculata most kifejezőbb és oly részletek, melyek eddig homályosak voltak, érthettőkké lesznek. Érdekkel olvastuk e könyvet, mert minden szó mögött ott láttuk beszélni és cselekedni az embert való alakjában; minden sora tanú volt, minden lap azt mondta nekünk, hogy a szerző olyan, a milyennek elképzeltük.« Vannak emberek, kik egész más művet vártak, a mint ezt ki is mondták. Nem fejezték ugyan ki, hogy milyent kívántak, de úgy látszik a költő megcsalta őket s ezért nem volt határa haragjuknak. Támadásuk nagy része azonban csak személyeskedésből állt, melyre nem érdemes felelni, s igen keveset foglalkozott a »Versek« értékével, általános kifogásukra pedig megelőző soraink válaszoljanak. Összefoglalva a mondottakat: Greguss egybegyűjtve »Versei«-t, megemlékezett múltjáról, szelleméről. Nem írhatott már verseket, különben meghazudtolta volna önmagát és oly művet adott volna, melynek mi sem magyarázhatta volna meg keletkezését. »Versei«-vel az ő megítéléséhez szükséges adalék birtokába juttatott. Ezt kívántuk csak bizonyítani. Liszka Béla: Fővárosi hírek. * Filloxera-prédikáció. Ó-Buda megadta magát sorsának. A filloxera-irtásra vonatkozó erélyes miniszteri rendeletnek a harmadik kerület elöljárósága legcélszerűbben akkér szerzett érvényt és tiszteletet, hogy vasárnap reggel a templomban a lelkész által szószékről mondatta el a leirat foglalatát, s a lelkész egyúttal ezen »alapigére« támaszkodva, oktató és csillapító beszédet intézett a közönséghez. E prédikáció után tíz órakor a szőlőbirtokosok nagy gyűlést tartottak az óbudai városházán, hol a rendeletet újra megmagyarázták s különösen hangsúlyozták azt a pontját, hogy a ki a hatósági közegeknek ellenáll, vagy őket veszélyesen fenyegeti, három évig terjedhető fogsággal bűnhődik. A szőlőbirtokosok belenyugodtak a helyzetbe, s megválasztották bizalmi férfiaikat, akik ellenőrző szereppel fognak működni felváltva az irtási munkáknál. A munkák ekkor tegnap reggel, miután a szentendrei, kalázi és békásmegyeri munkások százan megjelentek, a gyérítést megkezdték, anélkül hogy valaki őket abban gátolta volna. A helyszínen nagyobb számú gyalog és lovas rendőrség volt concentrálva, de kisebb őrség hátrahagyásával, ezek is eltávoztak.* Özvegy Vetter Antalné úrnő, elhunyt férje kívánságának megfelelően, két emléktárgyat küldött át a múzeumnak: egy értékes ezüst billikomot és a díszpolgári oklevelet, melyet Vetter tábornok Pozsony városától kapott. Az özvegy nyilvános köszönetet is mond a részvét ama számos nyilatkozataiért, melyekkel a gyászeset alkalmából barátok és ismerősök enyhíteni igyekeztek fájdalmát. A részvét melegen nyilatkozott a tegnap délelőtt tartott gyászmisénél is. A ferenciek temploma egészen megtelt válogatott közönséggel s ott voltak többek közt Gelich Rikhárd tábornok, Tisza László, Gervay Mihály miniszteri tanácsos, Krivácsy József, Mikár Zsigmond, Óváry Lipót s még többen, úgyszintén számos hölgy gyászruhában. A díszes ravatalt a koporsóra küldött koszorúk szalagjai éktték, mig körül számos viaszgyertya égett. A szertartást Novákovics János szemináriumi nyugalmazott aligazgató nagy egyházi segédlettel végezte s midőn fölhangzott a »Libera,« sokak szemében rezgett a fájdalom könye. Vetter Antal sírját az elhunythoz méltó emlékkővel akarják megjelölni bajtársai. A felhívás, melyet Ivánka Imre, Tisza László, gróf Károlyi Sándor, Vendrei (Assermann) Ferenc honvédezredes, Lévay Henrik, Jekelfalussy Lajos és Kovách László írtak alá, már megjelent s elsősorban az 1849-iki honvédeket kéri adakozásra, de bizonynyal a nagyközönség is sietni fog adományaival hozzájárulni a kegyeletes célhoz. Az adományok Kerekes Józsefhez intézendők Budapestre, az északkeleti vaspálya palotájába. Megemlítjük egyúttal, hogy téves az az elterjedt hír, mintha Vetter Antal szegénységgel küzdött volna. Ő felsége kegyelmi ténye következtében 1848 előtt a közös hadseregben viselt alezredesi rangjával járó fizetését kapta nyugdíjképen, továbbá már az Andrássy-minisztérium óta a rendelkezési alapból az 1848-diki összes még élő tábornokok szép évi öszszeget kapnak s így Yettel is, habár nem bőségben, de gond nélkül élhette utolsó éveit. * A daláregyesület elnöksége felhívást intézett a tagegyletekhez, melyek a dalversenyben szabadon választott műdarabbal is részt akarnak venni, küldjék be mielőbb a titkári hivatalhoz a választott mű címét s a költemény szövegét, valamint a szerző nevét. Intézkedett az elnökség az iránt is, hogy az ünnepélyre utazó tagok a vasutakon mérsékelt árú jegyet kapjanak, az egyesületi meghívó előmutatása mellett; körülbelül nyolcszáz kedvezményjegyre lesz szükség. Elhatározták azt is, hogy az ünnepély tartama alatt mind a hat napon díszes kiállítású hivatalos emléklapot fognak kiadni. * Hírek művészekről. Kiss György jeles szobrász számára Alker Gusztáv tanácsnok a Károlyiutcában levő iskola egy termét engedte át ideiglenesen, hol a művész a redoute épületére szánt szobrok közül a »Csárdás «-t mintázza. A fővárosi tanács megbízásából pedig Szentkirályi Mór mellszobrát készíti, mely az új városház termét fogja ékíteni. — B a d i t z 011 ó a képzőművészeti társulat által hirdetett Munkácsy-dijra »Bucsúzás« című nagy genreképet fest Münchenben. Az érdekes kompozíció besorozott parasztlegényt tüntet föl, a mint siró szeretőjét vigasztalgatja s isten-hozzádot mond neki. — Tahi Antal vízivárosi műtermében több érdekes festményen dolgozik, melyeket a műcsarnok őszi kiállítására küld. A »Lebujbán« című erős realizmussal, de életteljesen festett jelenetet tüntet föl, amint proletárok és katonák együtt mulatnak. A »Pihenő« című kép híd körül nyugvó baka-csoportot ábrázol jó rajzban s helyes elrendezésben ; egy tájképe pedig »Újpesti részlet« címmel szalma-rakodást tüntet föl. * A „Nemzet“ kormánypárti új nagy lap, mely a »Hon« és »Ellenőr« fúziójából keletkezik, hír szerint már szeptember első napján indul meg. Lap vezér Jókai Mór lesz, főszerkesztő Láng Lajos képviselő, főmunkatárs Hegedűs Sándor képviselő. A »Hon« és »Ellenőr« többi dolgozótársai is nagy részt átlépnek az új lap szerkesztőségébe. * Személyi hírek: Gróf Károlyi István, bár lábtörése miatt még föl nem kelhet az ágyból, szenvedő állapotában is tevékenységet fejt ki a Petőfiszobor érdekében s számos kiválóbb egyéniséghez intézett leveleire már szép összeg gyűlt össze a szobor költségeinek még fedezetlen része javára. — Hubay Jenő jeles hegedűművészünk, a brüsszeli zeneakadémia első hegedűtanára, értesité a budapesti nemzeti zenedét, hogy ez intézet végzett hallgatói közül évenként kettőt hajlandó díjtalan kiképeztetésben részesíteni s jövőjükről is gondoskodik. — Blaha Lujza asszony augusztus 16-án lép föl újra a népszínházban, a »Vörös sapká«-ban. — Kozma Sándor királyi főügyész vasárnap Nyíregyházára utazott. — Bocsor István pápai ref. jogtanár félszázados sikeres működése elismeréséül a királyi tanácsosi címet nyerte, Schöpf Károly locsmándi ev. néptanító pedig szintén félszázados működéséért a koronás ezüst érdemkeresztet. — Gróf Széchenyi Imre berlini nagykövet legközelebb rövid időre haza jős horpácsi birtokán tölti szabadságidejét. — Egger Dávid budapesti aranyműves, a művészeti ipar terén szerzett érdemei elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet kapta. — Siposs Antal zongoraművészünk vasárnap hangverseny-körútra indult és Sátoralja-Ujhelyen, Szatmárit, Marmaros-Szigeten, sat. fog játszani. — Toldy József, Budapest fővárosa főügyésze, e napokban öt heti szabadságidőre távozik.— Hajós Zsigmond, a nemzeti színház volt tenoristája, olaszországi vendégszerepléséről hazaérkezett s holnap szülővárosában, Cegléden énekelni fog a zászlószentelési ünnepély alkalmából tartandó hangversenyben. — Dr. Arkövy József, egyetemi magántanár és jeles fogorvos, nehány hétre fővárosunkból elutazott, üdülés végett. — Manheit Jakab énekes hazánkfia, az olmützi színház baritonistája, e hó második felében kétszer lép föl a nemzeti színházban, az »Afrikai nő«-ben és »Álarcos bálban.« — Dr. Braun Sándor hatvani orvos és tartalékos honvédfőorvos, jegyet váltott Schlesinger Viktória kisasszonynyal, néhai dr. Schlesinger Ede budai orvos kedves leányával. * Esküvők. Dr. Szeniczei Ákos közoktatásügyi minisztériumi fogalmazó szombaton délután vezette oltárhoz a budai kapucinusok templomában Lejthényi Mariska kisasszonyt, Lejthényi Ferenc kedves leányát. Násznagyok Szeniczey Ödön képviselő és Lejthényi György voltak, nyoszolyóleányok a Balassa nővérek. Esküvő után a díszes násznép a Frohner-vendéglőbe gyűlt kedélyes lakomára, melynél egymást érték a vidám felköszöntések. Kisvárdai Szokoly Béla, a magyar francia biztosító társulat főhivatalnoka, vasárnap délelőtt tartotta esküvőjét Hokes Vilma úrnővel. A kamvintéri református templomban végbement esketési szertartásnál egyik tanú a vőlegény bátyja, Szokoly Viktor ismert írónk volt, s tekintve hogy ennek neje, (kinek nemes hagyatékáról éppen egyik utóbbi számunkban emlékeztünk meg) csak nem rég halálozott el, az esküvőt minden ünnepélyesség nélkül a legszűkebb családi körben tartották meg. — Orbók Gyula verbóczi állami iskolai tanító, csütörtökön tartja esküvőjét Bognár Margit úrhölgygyel, állami iskolai tanítónővel, az unitáriusok budapesti imatermében. * A milliomos vége. Az ötödik kerületi elöljáróságnál a napokban egy rongyos, elhanyagolt külsejű öregember jelent meg és előadta, hogy egyik külföldön tartózkodó rokona pénzt küldött neki, melyet azonban igazolása nélkül a postánál kiadni nem akarnak, minélfogva igazolási jegyet kér. Ez az ember kinek testét csupa rongy és piszok födte, nem más, mint Dreisziger József, ki húsz évvel ezelőtt a főváros leg* 1089