Fővárosi Lapok 1882. december (276-301. szám)

1882-12-01 / 276. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 276. számához. pestre vetett. Marczinkay festő munkahiány miatt rajz- és francia nyelvtanító lesz. Simó kénytelen elhagyni Pestet, hogy Kolozsvárott rajztanító legyen. Szentgyörgyi külföldön virág- és gyümölcsfestőnek készült, itthon, ha megrendelő akad, arcképet fest. 1828-ban aztán hazajött Ferenczy is és Budán a vizi városban képfaragó műtermet állit — az elsőt újra, tán századok óta. Kazinczy boldog, hogy ekkor »a honnak ezt az örök díszét« megláthatta s erősen hiszi, hogy »ezen az uton is fényben fog ragyogni nemzetünk.« De a romantikus művész tehetsége kisebb volt, mint a hazafias lelkesedés várakozása. Mátyását itthon akarja csinálni mindenestül: magyar legyen köve, érce, öntése ! Akár Horvát István Rajzolatait, vagy az egyezményes philosophiát olvasnák. Egyetlen, közhelyre szánt műve azonban fönmaradt s az első szobormű, melyet a nemzet közadakozásból készül egyik kiváló szellemi harcosának emelni — a Kisfaludy Károlyé, aki vonásait megörökítni iparkodott, a romantikus művész emlékét a romantikus költő hírneve tartja fönn, így hajlott Kisfaludy működése, törekvése egyre inkább a közügyek felé. S mert aminek elméjét szenteli, teljes erejéből akarja szolgálni, az Aurórát Bajzának készül átadni — elég munkát ad majd neki a Jelenkor és Társalkodó szerkesztése. Az irodalmi új eszmék immár gyökeret vertek, további ápolásukat nyugodtan bizhatja egyik ifjú követőjére. De a társadalmi uj eszméknek még csak most kell széles alapot vetni s hatásuknak utat nyitani szerte az országban. Más célt szolgálna-e a más téren ? Éppen nem. Csakhogy e cél most általánosabb alakot nyert: a nemzet érdekeit, a nemzeti mivelődést segíti elő ezentúl is s ugyanazon eszközzel, mint eddigelé: tollával. Idáig zsebkönyvet szerkesztett, ezentúl lapot fog szerkeszteni. De magáról az irodalom műveléséről sem mond le. Sőt új lelkesedéssel tér vissza ifjúsága költői törekvéseihez. Nyelve s technikája, ízlése s tanultsága azóta erősbödtek és gyarapodtak. Shakspearet »olvasta, tanulta s napról-napra mind inkább, sőt végre szinte kirekesztőleg.« Úgy találja, hogy történeti drámáiban Shakspeare »dramatizált« epost akart adni s mint tiz év előtt Konstantinápoly védelmében, most újra hasonlót óhajt teremteni. A III. Endrétől Róbert Károlyig terjedő korszakot három szinműben készül földolgozni. »Reményiem — írja Gaalnak 1828-ban — azt fogja találni, hogy egészen más alkotások, mint előbbi darabjaim.« Kidolgozásuk azonban félbemaradt mostig, 1830-ig. Nem csak más céljai, hanem egyébb viszonyai miatt is. 1829-ben oda hagyta a dr. Löffler házát, kinek lányát, Ninát, még most is szereti, s a szintén nőtlen Forgóval együtt bérelt lakást a mai Mária Valéria és Kisbid utca sarkán, s »Vadászkürt« melletti ház első emeletén. Az együttlakás azonban nem tartott soká s 1830-ban Kisfaludy a váci utcába költözött, ugyanoda, hol huszonöt évvel később Vörösmarty meghalt. Három szobája volt itt s kettejökben csupa kép, melyeket a lefolyt években részint maga festett, részben úgy vett. Ide is magával hozta inasát, Bencze Jancsit, ki nyolc év óta szolgálja hűségesen. Jól érezte magát, dolgozott s nagy tervei lendületet adtak egész lényének. De nem volt már egészséges. Azelőtt gyakran szenvedett gyomorgörcsben, de a múló rohamok után helyre állott ismét régi épsége. Most azonban belső baj fogyasztja. »Majd mindig szobámba zár a köszvény, Írja — 1829 novemberben Toldynak — mely az alattam valókat (melyek tán néha többet is ugrottak, mint kellett volna,) nagy szerénységben tartja.« Betegségét azonban, úgy látszik, kapkodva gyógyítgatták. »Kisfaludy négy héttől fogva igen rosszul van — írja 1829 december 10-én Bajza Toldynak. — Én félek, hogy többé ki sem fogják gyógyíthatni s ennek Forgó lesz az oka a maga homeopathiájával. A nyavalya már esztendeje hogy szabadon grasszál, a nélkül hogy valami orvosszerek használtattak volna gátlására. Három héttől fogva titkon Bugáttal gyógyittatja magát, de nem javul. Úgy látszik, hogy Bugát gyenge orvos, amit ma praescribál, holnap már nem hagyja bevenni Károlynak. A minap meg egy szörnyű hibát követtek el. Valami ópiumot, melyből csak pár cseppet kellett volna bevenni, egész üveggel megitattak vele egy nap alatt . Bugát csak akkor vette észre magát, mikor már a hiba megtörtént. Azóta Károly szemlátomást rosszabbul van. A napokban már nem bírt a maga erejével felkelni. Bugát iránt is elvesztette bizodalmát. Gr. Széchenyi szállást és költséget ajánlott neki, ha Bécsbe megy s magát ott gyógyittatja, de ő nem fogadja el.« Lelke ereje azonban nincs megtörve s ő hozzá fog a munkához. 1830 márciusban drámájának már két fölvonása készen van s maga olvassa föl Bajzának, ki örömmel írja a távollevő barátnak, hogy »az efféle magyar darabok közt ez lesz a legjobb.« »Mire visszatér,—írja Kisfaludy maga Toldynak,—új szomorújáték várja ítéletét. Én javulok, a tavasz jótevőleg batreám, a nyár még szebb reménynyel kecsegtet, mert úgy hiszem, magát is visszahozza.« A szomorújáték címe Csák Máté, melyből nem is készült el több a két fölvonásnál. A töredék tartalma nem igazolja címét. Két hőse lett volna-e a darabnak ? vagy ami valóbb színű, egy sem ? el nem dönthető; de bizonyos, hogy e töredék Kisfaludy szerkezetbeli erejének gyarapodásáról nem tanúskodik. Hanem igenis más mellett. Eddigi műveiben Kisfaludy a költők legkedveltebb tárgyával tud éppen legkevésbbé bánni: a szerelemmel. Nem érti fejlődését, nem tudja megszólaltatni szenvedélyét, sem boldogságát vagy bánatát. A Tatárokban Kobut egyszer látta csak Emelkát s megszereti (III. 1); Zelmira alig pillantja meg Eleket, övé szive (II. 2); Záchban Lanka látja Cselént s megszereti (II. 4); Ilka egy pillanat alatt szeret Borsba (I. 1) ; stb. S mint drámáiban, épp úgy bánik Kisfaludy a szerelemmel vígjátékaiban és novelláiban is. Nem mondjuk, hogy a szerelem így nem keletkezhetik ; de ha mint isten a világot, a költő is semmiből teremti a szerelmet és egyetlen szavával, nem mindenhatóságát emlegetjük, hanem gyöngeségét. S ami szintén jellemző: az így megteremtett szerelmet látjuk aztán működni, célt érni, vagy veszteni, de szavát nem halljuk. Kisfaludy legszebb szerelmi jelenete Kemény Simon búcsúja nejétől, de itt sincs szenvedély, bensőség, érzelmi odaadás, hanem inkább a halni készülő férj fájdalma, a fölriasztott hitves panasza. Tudjuk azonban, ez idézi még a magyar lyra is egyedül a népdalban szólaltatja meg tisztán a szerelmet — egyébütt még nem tudja a művészi kifejezés magaslatára emelni. De már Csák Máté-ban 1830-ban, igenis képes erre s a szerelmi jelenet Domos és Hedvig közt a magyar költészet fejlődésének egy uj mozzanatát jelöli.* »Igen javulok, — írja Kisfaludy Toldynak 1830 március 21-én — a tavasz igen jótevőleg hat reám, dolgozni is van kedvem és reményem is van éltemet ezentúl szebben és a köznek több sikerrel szentelhetni.« De a javulás nem tartott soká. A lappangó betegséghez, mely még évekig emészthette volna, váratlanul járult a komolyabb baj, mely a sokat hányatott és küzdött férfiút ágyába tömte. Tüdőbaj elől nincs menekülés. Föllépett egyszerre, hirtelen sorvasztó láz kíséretében. A költő dacos megadással fekszik kórágyán s mert ifjú barátjai csak nappal vannak körülötte, éjjel egyedül, gondozó szem nélkül vívódik láza zavaros álmaival. Egyszer fölugrik, lerohan a kúthoz, hogy égő fejét hűsítse, de alig fogja meg a szivattyú nyelét, a kőhöz vágódik hangos ütéssel. A földszint lakói összefutnak , fölviszik az eszméletlen költőt s Jancsi után szaladnak — a korcsmába. Julius közepén ismét lábbadoz s mihelyt állapota engedi, elmegy augusztusban Győrre, Trézsijéhez, hogy üdüljön. De mert az út megviselő, betegen fekszik ott is s minthogy nénje is rosszul van ,vissza Pestre viteté magát — írja Guzmics Kazinczynak — oly nyomoru állapotban, hogy félős, ne talán még az útban elhaljon.« A következő hónapban hazajön Toldy külföldi útjáról. »Midőn szeptember elején,— írja— visszajövök noha barátink a dolgok szomorú állapotáról előre értesítenének — hozzá beléptemkor borzanat fogott el. A magas, szertelen ereű, virító egészségű férfi össze volt roskadva, erőtlen vázzá összeúszva; szava hangtalan, tompa. Veszedelemben nem hive magát lenni, de aggodalmas türelmetlenséggel várta épülését. Azonban egy nap múlt a másik után, s a kórtünetek nem tágultak. Váltogatta orvosait, mert bizodalma irántok ingott, amit tegnap akart, az neki ma többé nem kelle; s igy a gyógymesterség se nem vigasztalhatta, sem távolabb időre nem tolhatá ki bizonyos vesztét. Mindazáltal közepette szenvedéseinek is gondja volt az Auróra, Jelenkor és Társalkodó ügyekre.« 1830 szeptember 11-dikén beérkezett a helytartótanács engedelme az újság kiadására s Kisfaludy szervezi a szerkesztőséget; a mi kézirat az Aurórára begyűl, átadja Bajzának. Az általa megalapított irány, azt tudja, terjedni és hóditni fog ezentúl is. Ágya körül ott látja az irodalom új vezéreit — Vörösmartyt, Bajzát, Toldyt. Hárman állanak majd öszsze, hogy ezt az egyet pótolják! a romantizmus irodalmi győzelmén nem kell immár aggódnia. Ellenben a politikai, a társadalmi romanticizmus újsága és a közállapotok jobban érdeklik mint valaha. »Az oppozitió és reform zászlóját tűzzük ki — mondá Kisfaludy Károly halálos ágyán az őt meglátogató Szalaynak — minden ifjú írónak velünk kell tartani.« Baja azonközben halad s a költő bús és csüggedt. Nem veszendő éltét sajnálá. »Barátjai, kik ágyától ritkán távozzanak el, egyébb panaszt ritkán hallának ajkairól, mint a mely füstbe osztandó szép feltételeit, be nem teljesedő plánumait s a várt dicső jövendő meg nem élhetését tárgyazá.« Ekkor veszi a hírt, hogy testvérnénje, Trézsi meghalt. A kiket szeretett mind, mind elfordultak tőle, itt hagyták magára. Az egyik negédes, a másik kacér volt; az egyik nem volt szerelmében hű, a másik nem volt odaadó, így maradt ő egyedül, ridegen. S most elhagyta Trézsije is, aki neki testvérnél több barátnéja volt. A halállal vívódó, mélyen megrendített költő könyek közt diktált Toldynak levelet, a melyben — mint ez írja — néhány előtte nagybecsű apróságon kivűl azon kendőt is kikéré magának szomorú emlékűl, melyet kedves testvére élete végén használt. Ezen időtől fogva szokatlan szomorúság hatalmazott el lelkén, ágyát többé el nem hagyta s velem gyakran beszélt a halálról, melyet sejteni kezde, melytől talán félt is, mert szófogadó lett mint egy gyermek, az orvosságokat a legpontosabban véve s az orvos rendeleteit a legszigorúbban követte. De későn.« Novemberben feljön Kisfaludy Sándor és Farkas Gábor Pestre, a Hétválasztóba szállnak, Károly lakásával szemben. Látogatni jöttek tán a beteget ? Nem. Hanem azért jöttek, hátha örökölhetnek. Hallván, hogy sok az adósság, csakhamar itt hagyják a haldoklót és sietnek haza. A nemeslelkű Károly azonban fölhasználja bátyja jelenlétét, hogy egy nyomasztó gondtól szabaduljon. Jancsi szolgájának ezer forintja van nála letéve; ő a szegény embert halála által nem károsíthatja; ráveszi Sándort, hogy ez összegről maga adjon kötelezvényt. Más látogatók is akadtak. Egy délután halkan nyílik az ajtó; s megjelenik egy fiatal nő, vörösre sírt szemekkel és sápadt arccal; a költő örömijedve ugrik föl ágyában s kiterjeszti két kezét, hogy Löffler Ninát üdvözölje. De a mogorva Forgó gyorsan bekapja a betegnek szóra nyíló ajakát s türelmetlenül int a zokogó hölgynek, hogy távozzék. S midőn az ajtó újra becsukódott, nem úgy érezte-e Kisfaludy, mintha látogatójával reménye is elhagyta volna ? Az utolsó hét. Láttál már, hallgatom, egy kedves atyád fiát tüdősorvadásban meghalni ? Nem azt a nyugodt halált értem, mely némelykor e betegek utolsó szerencséje : fáradtak és a holnapi nap reményével elalusznak örökre. Hanem azt a másikat értem, azt a kínost és szörnyűt, melyet aki látott, el nem felejt soha, soha. — Valami fojtogatja a beteget, hirtelen fölugrik, tépi mellét, aztán hátra feszíti két kezét, erősen, szeméből a rettegés szól, szája tátva: levegőt! levegőt ! A csupasz falba kapaszkodik, révedező tekintete szemrehányólag néz rád: mért nem segíted fuldoklásában ? Azt a sziklát hengerítsd el melléről! Orrlyukai tágulnak, rezgenek: levegőt! levegőt! — Nyolc álló napig ismétlődnek e rohamok. A betegnek fogy ereje, mindene , csak eszmélete nem. Ott fekszik becsukódott szemekkel kórágyán; barátai búsan állják körül és suttogva beszélnek; a beteg nem hallja. Pár nap múlva jön majd a hír, hogy a Pozsonyban megalakult akadémia első rendes tagjául választó, évi fizetéssel; a beteg ezt már nem fogja tudni; képei, melyeket oly nagy gonddal gyűjtött és oly drága áron szerzett; nagyobbrészt darabonként egy forintjával adatnak majd el; Bencze Jancsi, a hű szolga, nagy fáradsággal szerzett réztábláinak nagy részét ellopja s mindaz, a mi a beteg szobájában van s ő sok évi használata által mintegy megszentesitett, el fog árvereztetni: ki ad többet értte . Mert a tisztességes és tisztességtelen hitelezők kérik pénzüket. A haldokló költő vájjon gondol e minderre ? November 18-kán ezt írja Bártfai Helmeczynek: »Mult éjjel oly rosszul lett, hogy Sebedélért kellett futni, és Schedel azt mondja, de Stáhly is, hogy tán 24 óra sem telik bele é s túl eshetik. Épen midőn ezeket mondogató jósod (Vörösmarty), fiaker áll meg ablakom alatt s Károly legénye, Jancsi egy asztalkendővel s holmi findisákkal jőve le. Barátom, elijedek. De az inas valamennyire megnyugtatott, mondván, hogy ura küldi, feleségemet kérve, adna neki befőzött gyümölcsöt. Kérdeztem Jancsit, hogy van ura? Csak úgy mint egész nap. Forgó úr és Vennes fiskális van most nála. Kisfaludy Sándor elment. NB. tegnap délben. Ezt meg nem foghatom. Most délelőtt 11 után befordulok hozzá. Oda szándékozik feleségem is«. November 21-én, délután harmadfél órakor^ Kisfaludy kiszenvedett. Csak negyvenkét éves lett. »Árvaságra jutottunk! — írja Toldy Kazinczynak. — pásztor nélkül való nyáj lettünk! Oda van tanítónk, vezérünk s a legjobb, leghívebb barát! És a literatura!« Kazinczy pedig a hír megrendítő hatása alatt békejobbot nyújt régi ellenfelének, Kisfaludy Sándornak. Föltette az elhalt költő után, — írja neki, — a gyászfátyolt; a nemzet örök fényt vesztett el benne. November 23-án délután 3 órakor volt a temetés. Az esős idő nem tartóztatta az óriási tömeget a részvételtől. A veszteségetérezni látszott egész Pest! — írja Toldy — Ily népies temetést, ily gyászt városunk még nem látott. Minden ember arcáról e kérdést lehetett leolvasni: Hol találunk pótolékot ?« Bánóczi József. 1721 Koronaőr választása. (d) A képviselőház terme tegnap szokatlanúl fényes és érdekes látványt nyújtott. A főrendek és képviselők elegyesülésre gyűltek össze, hogy a magyar királyi főudvarmesterré kinevezett gróf Festetich György helyett koronaőrt válaszszanak.