Fővárosi Lapok 1883. február (27-49. szám)

1883-02-01 / 27. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 27. számához. Petőfi »Csillagnak születtél« kezdetű költemé­nyéről tudjuk, hogy éppen a nejéhez írta. Szépirodal­munkban igen érdekes jelenet, midőn két nagy szel­lem, Arany és Petőfi, ily módon összeölelkezik. Az éppen nem népies költeményt Arany azért választotta szövegül, hogy egy komoly tartalmú műdal írását is megkísértse. Tekintve jól átgondolt művészi fordula­tait, melyeket a dal homlokán cikornyásoknak írt, tekintve a dallamok élethű kifejezését, alaki kerek­­dedségét, el kell ismernünk, hogy az alkotó kezet nem véletlenség, hanem öntudat vezette egy oly — ha úgy tetszik — szerenád írására, melynek párja irodalmunkban nincs. A csöndes dalok egyikére: »Igyunk biz azt egy­­egy kicsit« legyen elég azt mondani, hogy e költe­mény annyira magában hordja dallamát, hogy ezt Aranynak éppen csak hangjegyekre kellett írni. Ezért még az is meg lehet elégedve e bordalocskával, ki a dallamköltést, elég egyoldalúan, csak a mondatok szavalatában keresi. Arany csendes borivója tán egy zugban, minden zaj nélkül, kedélyesen iszogatja a bort. Egyszerűnek látszik s éppen ebben van szépsége. A közepes nem akar, de nem is tud egyszerű lenni. A kálomista pap s Csokonai mulatságos histó­riája eszembe juttatja azt a rövid másodpercet, midőn Arany az első versszak végén levette kezét a gitárról, felém fordult, félhangosan szavalva a költemény ismét­lőjét: »Csokonai Vitéz Mihály.« S ezt arcának egy pillanatnyi derültsége követte. Mintha e pillanatban a régi Aranyt látam volna. Csokonai dallamai csaknem megszólalnak. A­ki ismeri Petőfi költeményét, ének nélkül is ráismerhet arra a mozzanatra, midőn Vitéz megáll barátja előtt e két szóval: »ihatnám pajtás«, »A hegedű száraz fája« népdal, formájával s mély érzésével, egészen különbözik az eddigiektől. Ze­neköltő kezében oly hálás e vázlat, mint jó mese a drámaírónak. Régi közmondás, hogy a magyar ember sírva szokott vigadni. E dalban megújul előttünk az a jelenet,midőn a pohara mellett könyökölő borozgatónak háta mögé áll a cigány prímás . . . közel, csaknem a füléhez tartja hegedűjét . . . nem mintha az illető na­gyot hallana, hanem, hogy a Corti-féle halló­ idegecs­­kék a vonó finom lehelletének egy mozzanatát se hagy­ják élvezetien elrepülni. Aztán addig húzza, mig a hallgató szeme nedvesedik, s a maga könye is kicsor­dul. Ezt látjuk megújulni a »Hegedű száraz fájá«-ban. Petőfi Tintás üveg­e, melynek hőse a vándor színész Megyeri, harmadik az elbeszélő nemben. E költeménynek 30 évig kellett várni, míg Arany 1874. dec. 12-én két társa mellé iktatta. Harminc év sok idő, de Arany kárpótolta e veszteséget. E dal is ma­gán hordja szerzője biztos kezét. Dallamossága s meg­lepően hatványozó záradéka biztosítja az előadó si­kerét. A »Kondorosi csárda« hangulat teljes gyönyörű szövege csábítólag hat a zenészre, hogy zeneképpé alakítsa. Én legalább így voltam vele, s ezennel élek a zeneképírók Apollótól erőszakkal kicsikart szabadal­mával. Előre bocsátom képem tartalmát, mert bizo­nyosan tudom, hogy különben a hallgató félreértene, sőt tán így is csak udvariasságból fogja hallani azt, mire legalább az író is megszokott esküdni, én azon­ban ettől tartózkodom. Senki se várja tőlem a gólyák és ménesek hangcsoportját, gólyák kelepelését, a déli­bábot, (erre fiatalabb és nagyobb tehetségek szület­tek,­ hanem a mennyire lehet, összehozom azokat a hangulatokat, melyeket Arany népdala tartalmaz. Egyik a puszta egyhangúságáé, másik a csárda benső­jében uralkodó. E kettő csak mellék­hangulatot ad, fő lévén a mesteri előadás tartalma, melyet Arany dalla­mában már megtalálunk, mint kézirata homlokán ma­ga jellemzi, egy szomorú hangulatban. Nem is lehet más, mint szomorú, mert minden a csárdát kívül ke­rülő kocsmáros vállára nehezedik, ki már megszokta ugyan, hogy a szép asszony csak egyet írjon fel s ket­tőt törüljön, sőt humorosan mondja: »A felöl már alh­atik ken« ; de keserű e humor; mély fájdalom van benne. E szo­morú főhangulattal szemben nem nehéz zenével fes­teni a pusztai egyhangúságot. Több bajt okoz a csárda belső hangulata, mely éppen nem mondható szomorú­nak. Ezen úgy segítettem, hogy olykor meg lehessen különböztetni az egyhangúság halk moraja közt ama bőgő széltől el-elkapott hangját, melyet Arany a Laci­konyhájában fest: A bőgős, mint tapogatós halász, Az alsó hangok mélyén kaparász. Ez volna törekvésem a kép összeállításában. Előadásom záradékául tartottam fenn Petőfitől: »A toronyban delet harangoznak a dalt. E dal mély fájdalma ránk nézve annyival nagyobb, mert tudjuk, hogy Arany már régebben leszámolván az élettel, nyugodt megadással várta óhajtása megvalósulását, melyet éppen e dalban már két év előtt oly megha­tóan fejezett ki. Most nincs más teendőm, mint — úgy szólva — e bucsu-hangokat is tolmácsolni. Bartalus István: Fővárosi h­írek. * »Három beszéd a felsőházról« címmel Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter három je­les francia államférfiu beszédét adta ki, hetvenegy lap­ra terjedő füzetben. Keszler József tanár fordította le Thiers, Roger-Collard és Guizot nagy beszédeit, me­lyeket egykor a francia felsőház szervezetéről mond­tak s Trefort Ágoston, ki e nálunk még megoldásra váró kérdéssel ismételten foglalkozott, kiadván e be­szédeket, rövid bevezetést irt a füzethez. Ez előszóban Trefort Ágoston nem csak a felsőház szükségét hang­súlyozza, hanem azt is, hogy köztársaságban, hol az állam fejét is választják, a szenátus természetesen szintén választásra van fektetve, de örökösödő monar­chiában legjobban működik az arisztokratikus felső­ház, melyet, úgy­mond, különböző kombinációkban le­het szervezni, csak a választási rendszerrel nem kell összevegyíteni, mint nálunk néhányan tervezik. Az örökösödő, tehát arisztokratikus felsőház mellett har­colt ama három francia államférfiú is, kiknek beszé­deit e füzet tartalmazza, pedig e három férfiú nem arisz­tokrata családból eredt; plebejusok voltak, a középosz­tály gyermekei. Trefort Ágoston különösen Roger-Col­­lardra, az újabb nemzedék által már jóformán elfele tett jeles férfiúra, hívja fel a figyelmet. A csinos kiál­lítású füzet ára nyolcvan krajcár. * A képviselőház tegnapi ülése ismét szemé­lyes kérdésben való felszólalásokkal kezdődött. Hege­dűs Sándor utasította vissza gróf Apponyi Albert ama vádját, mintha az ellene rendezett »macskamuzsiká­ban« a szóló is részt vett volna. Kimutatta, hogy be­szédének ama része, melyet gróf Apponyi magára vo­natkoztatott, éppen ellenkezőleg a törvényjavaslatot elfogadókra vonatkozott; végül megjegyzé, hogy gróf Apponyi, ha azt hiszi, hogy ellene hajsza foly, fektes­se gyanúját alapos okokra, mert különben annak a gyanúnak teszi ki magát, hogy üldöztetési mániában szenved, a­mi igen veszedelmes baj. Erre gróf Appo­nyi Albert szólalt fel s a Hegedűs által előadott helyre­igazítást elfogadva, emlékeztető a házat, hogy ő nem ártatlanul vádolta Hegedűs Sándort a hajszában való részvétellel, mert éppen Hegedűs emlegette még a falansztert is. Ez után az uzsorajavaslat részle­tes tárgyalását folytatták. Az első pontnál még Szilágyi Dezső, mint indítványozó mondott zár­beszédet, melyet némi kíváncsisággal vártak, mert azt hitték, hogy Szilágyi is reflektálni fog a gróf Apponyi keddi beszédére; Szilágyi azonban szo­rosan a tárgynál maradt. Végre aztán következett a szavazás. Komjáthy indítványát a kamatmaximum iránt s ezzel a gróf Apponyiét is elvetették, úgyszin­tén a Szilágyi Dezsőét, hogy a szakaszt utasítsák visz­­sza a bizottsághoz ; a többi módositványok is mind megbuktak s a ház 121 szóval 86 ellen a bizottság szövegezését fogadta el. A többi szakaszok tárgyalása azután gyorsan folyt; egyes módositványokat elfogad­ták, másokat a bizottsághoz utasították s a tárgya­lásban egészen a 21-dik szakaszig haladtak. Végül Vidovich György interpellálta a pénzügyminisztert az iránt, hogy a pénzügyi közegek szabálytalanul járnak el az illeték-egyenérték kiszámításánál ott, hol a ki­rályi kisebb haszonvételek meg vannak váltva. Az in­terpellációt kiadták a miniszternek. * „A megyei szerkezetről" című cikksorozat indult meg tegnap a­­Pesti Naplódban, Kossuth La­jos iratainak negyedik kötetéből. A rövid előszóban azt írja a nagynevű szerző, hogy a hivatalos levelek, melyekkel élete 80-dik éve betöltése alkalmából me­gyei és városi törvényhatóságok kegyes megemléke­zéssel és jókivánataik kijelentésével tisztelték meg ősz fejét, visszavezérelték emlékezetét a rég­múlt időkre, midőn a megyék termei az ősöktől öröklött tevékeny hazafiság küzdterei voltak. E visszaemléke­zés vezette az elmélkedések írására. * A budapesti élet drágaságáról tartott teg­nap Neményi Ambrus felolvasást a gazdakörben. A főváros minden lakosát közvetlenül érintő kérdés ez, oly kérdés, melytől fővárosunk további emelkedése függ s melyet egyszer végre már komolyabb figyelemre kellene méltatniok mindazoknak, kik e téren cselek­vésre vannak hivatva. A felolvasó az élelmi­szerek drágaságával és rosszaságával összefüggésbe hozta fővárosunk életének egész fejlődését, ennek tulajdo­nítja a szomorú egésségügyi viszonyokat és azt is, hogy Budapest nagy iparos várossá nem fejlődhetik, mert a jobb munkások elköltöznek Bécsbe, hol arány­lag olcsóbb az élet. Budapest a hamisított élelmi cik­kek legfőbb importhelye. Fővárosunk élelmezése egé­szen a véletlenre van bízva, a közel fekvő falvakra s a magyar gazdák is hibásak, hogy nem foglalkoznak a főváros élelmezésével. Neményi élénken festi azt a szinte komikus helyzetet, hogy Budapestre a vajat Stájerországból hozzák, a tojást Csehországból, ecetbe savanyított zöldséget Londonból, a gyümölcsöt Fran­ciaországból. És a fővárosi szakértők az enqueten azt mondták, hogy élelmi cikkeket csak Fóthról, Palotáról, Budakeszről s a többi közelfekvő helységből és legfeljebb Tolnából, Baranyából hoznak; pedig van az országnak akárhány megyéje, a­honnan kevesebb élelmi­szert hoz­nak Budapestre, mint Spanyolországból. A bajok a az eddigi intézkedések primitív volta s a közlekedési társu­latok valamint a gazdaközönség csekély érdeklődése és vállalkozási kedve. Szükséges az árucsarnokok felállí­tása és az, hogy a közlekedési vállalatok fölkarolják az ügyet; az államnak is segíteni kellene a baj orvoslá­sában, mert éppen a meghatározott fizetésű hivatalno­kok érzik legsúlyosabban a folyton növekedő drágasá­got. Kellő intézkedések után a vidéki gazda is be fogja látni az e téren kínálkozó nagy és állandó hasz­not. Az élelmi­szerek drágasága európai tünemény ugyan, csak hogy más nagyvárosokban karöltve jár a haladás egyéb tényezőivel, míg nálunk nem természe­tes haladást, hanem hátramaradást jelent. A felolvasó végül indítványozta, hogy a kör bizottságot küldjön ki, mely a fővárosi élelmezési bizottsággal összeköt­tetésbe lépve járjon el ez ügyben és törvényjavaslatot is készítsen az élelmi­szerek hamisítása ellen. A hall­gatóság élénk tetszéssel kisérte az érdekes előadását. * Az ó­budai amphitheatrum közelében Tor­ma Károly tanár újabb ásatásokat kezd. Célja meg­tudni, vájjon a fürdő s a színkör romjai a castrumon belől vagy kivűl esik s hogy maga a castrum meddig ter­jed ? Ha ez alkalommal új leletre bukkan, akkor az ásatásokat folytatni fogja. A műemlékek országos bi­zottsága a próba­ásatások eszközölhetése céljából öt­száz forintot kért a közoktatásügyi minisztertől. Ez összeg kiutalványoztatása után rögtön megkezdik a munkát. Közelebb hozzáfognak az amphitheatrum körül emelendő széles körgát elkészítéséhez is. Ez a gát ama helyeken, a­hol az amphitheatrum kapui vannak, meg lesz szakítva és áthidalva, hogy a láto­gató közönség ne legyen kénytelen a gátról le és fel­járni. A körgátat befogják fásítani. * Jótékonycélú hangverseny. Tegnap este Frankhauser Károly, a nemzeti színház zenekarának tagja, hangversenyt rendezett a »Harmonia« termében Arany János szobra javára. A hangverseny rendezője Rubinstein egyik szonátáját, Beethoven d-dúrban írt versenyműve első részét és Saint-Saens rondo capric­­ciosoját játszotta, a hallgatóságot arról győzve meg, hogy szép kantilena, könnyed arpeggio és éles staccato hegedű­játéka technikai részének jó tulajdonságai, és hogy felfogása nemes és ízléses, előadása diszkrét. A hangversenyben közreműködött Bartolucci Viktória k. a., ki Kintnertől két hangulatteljes dalt és Thomas »Mignon«-ja ismeretes románcát énekelte nagy ha­tással ; Gosztonyi Béla és Rausch Károly pedig Liszt­től a »Mazeppá«-t és egy rapszódiát adtak elő két zongorán közelismerés mellett. Közönség nagy szám­mal jelent meg, Haynald bíbornok és Liszt Ferenc is ott volt. A jelenlevők nem fukarkodtak elismerésük­kel a hangverseny rendezője, az eredeti dalok szerzője és a többi közreműködő iránt, mint hallottuk a jóté­kony célra nézve is eredményes volt a hangverseny. * A szabadság-szobor nagybizottsága tegnap ülést tartott, melyen mind a pénzügyi, mind a művé­szeti albizottságok előterjesztették munkálataikat. A gyűjtés szervezésére vonatkozó javaslatot helyeselték, de a kibocsájtandó felhívás szövegét nem találták jó­nak s albizottságot választottak újabb szövegezés vé­gett. Ezután megválasztották a budapesti kerületi gyűjtőbizottságok elnökeit; ezek: az első kerületben Országh Sándor, a másodikban Ivánka Imre, a har­madikban Végh János, a negyedikben Királyi Pál, az ötödikben Gelléri Szabó János, a hatodikban Török József, a hetedikben Morzsányi Károly, a nyolcadik­ban Molnár Endre, a kilencedikben Prückler László, a tizedikben Henszler Ignác. A szobor helyére nézve nem fogadták el feltétlenül a Gizela-tért, mert a mű­vésznek szabadság engedtetvén oszlop, vagy szobor tervezése közt, szükségesnek találták, hogy a hely te­kintetében se legyen egészen megkötve s ezért a Deák-, Gizela- és oktogon terek közt engednek választást. * Személyi hírek. A király ő felsége, maga és a királyné nevében, két-kétszáz forintot adott a bölcsőde- és nőképző-egyleteknek, százat pedig a műegyetemi segélyegyletnek, a közelebb tartott bálok alkalmából. — Peitler Antal váci püspök, ki betegeskedés miatt éveken át nem hagyhatta el szék­helyét, Budapestre bejött s az »István főherceg« ho­telbe szállt. — Tisza Kálmán kormányelnök és gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter szombaton Bécsbe utaznak, az osztrák miniszterekkel tartandó közös értekezletre. — Halmi Ferencnek sürgő­sen van szüksége pihenésre, úgy­hogy, a­mint halljuk, hétfőn lépett föl ezúttal utoljára, hogy már a tegnapi napon Olaszországba utazhassák. — S­­­e­­­c­s buda­pesti szerb főkonzul ma Bécsbe utazik, hogy a király­nak átnyújtsa megbízó levelét. — Ujházy Ferenc képiró »Besnyő vidéke« című nagyobb festvényt feje­zett be, melyet Nicolich Sándor tanár rendelt meg nála. — Somssich Pál, kit a kaszinói Széchenyi­­lakoma szónokául kértek fel, gyöngélkedő állapota miatt e kitüntetést nem fogadta el s valószínű, hogy a kaszinó igazgatója, gróf Károlyi István fog alkalmi beszédet mondani. — Vastagh György a Ko­lozsvárit nem rég elhúnyt gróf Teleki arcképét festi a család számára. * A nőipar-egylet javára szombaton adják elő a népszínházban a »Furcsa háború« című operettet, Strauss János személyes vezetése mellett. Ez ama *­ ­ *175 ~

Next