Fővárosi Lapok 1883. június (126-151. szám)
1883-06-01 / 126. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 126. számához, vagy cáfol, azt oklevelek és összehasonlítások alapján teszi. Ítéleteiben, felfogásának újsága és történelmi szokatlansága mellett is, óvatos, tapintatos. Nem keresi a szokatlant, a föltünőt. Alig van egy-két eset, midőn olyat állít, mit bizonyítani alig tudna. Ritkán tesz olyan összehasonlítást, ami rosszul van választva s ami ennélfogva félreértésre ad alkalmat. Egyike az ilyen hibás összevetéseknek az, amit Robespiere-ről és Dantonról mond. Dósát óriási tér választja el Dantontól és Robespiere-től. A Dósa-féle mozgalom elvei a Danton és Robespiere-ével épp úgy nem hasonlíthatók össze, mint a Danton esze nem valamelyik eszkimóéval, pedig a fejlődés törvénye szerint a kettő közt csak quantitatív különbség van, de épp e fejlődési processzus következtében előállott nagy változás teszi lehetetlenné az összevetést. A második pedig az, hol Kossuthot veti össze Dósával. Értjük, mit akart mondani az író, de azt nem értjük, hogy miképp állíthatja Kossuth bukásának okául azt, hogy reakciót támasztott a nagybirtok ellen, hiszen köztudomású dolog, hogy a Kossuth által sürgetett jogegyenlőség és a jobbágyok felszabadítása Kossuth bukása után is érvényben maradtak, valamint az is, hogy Kossuthnak és politikájának bukását közjogi és nemzetközi öszszeütközések idézték elő. Kossuth agrárpolitikája teljes diadalt aratott, de hiszen ez nem is a nagybirtok ellen, sőt épp annak érdekében is volt megindítva. De ez egy-két túlzó összehasonlítás a mű érdeméből és alaposságából keveset von le. Márki felfogása általán véve helyes és indokolt, sőt igénytelen véleményünk szerint, még bővebben és meggyőzőbben lehetett volna indokolni. Hogy ezt nem tette, annak tulajdonítjuk, hogy Márki egy életrajz szűk keretén belől igyekezett a magára vállalt feladatot megoldani s egy életrajzban végre is az általános viszonyok és eszmeáramlatok fejtegetésének csak annyiban van helye, mennyiben a hős képét teljesebben és határozottabban segít kidomborítani.Mindazáltal kár volt, Márkinak, ki a magyar történelmet oly részletesen és alaposan látszik ismerni, a paraszt-mozgalmak fejlődését genetice nem kutatni és nem elemezni. Ki kellett volna mutatnia, hogy a Dósa előtti parasztlázadásokkal minő szerves összefüggésben van és a fejlődés mily fokozatát mutatja az előzőkhöz képest ? Mert hiszen Dósa lázadása előtt alig egy pár évtizeddel volt Erdélyben egy parasztlázadás, melyben a Szent István törvényeire hivatkozó parasztok, mint szerződő fél lépnek föl a tényleges hatalommal szemben. Nem kellett volna Márkinak azt sem mellőzni, hogy mennyiben folyt be a parasztok vágyainak kifejlesztésére az oligarchia és a köznemesség közti küzdelem. Tekintetbe kellett volna továbbá vennie, hogy a köznemesség diadala az előző Hunyadi-korszakban bátorítólag hatott okvetetlenül a parasztságra is, mert hiszen a köznemesség nagy tömegét a parasztságtól vékony értelmi és birtokbeli határvonal választhatta el. E tekintetben következtetéseinek biztos alapul szolgálhatott volna Dósa egyénisége, nemesi volta, az őt támogató alpapság s a mozgalmához csatlakozott alsóbb nemesség. A parasztság szeme előtt emelkedett a nála alig gazdagabb és miveltebb köznemesség, a Hunyadiakban és a Hunyadiak által, az ország legjelentékenyebb tényezőjévé s váljon nem adott-e ez merészséget a parasztságnak, mely érezte magában az erőt, egy paraszt Hunyadi vezérlete alatt, hívják azt akár Dósának, akár másnak, oda emelkedni, hova a köznemesség, és megmérhetetlen erejét a fenyegető török ellen épp úgy érvényesíteni, mint amaz érvényesítette a múlt korszakban ? Márki tudja, hogy a reformáció korszaka küszöbén állunk. A hasonló európai mozgalmak hatását is tekintetbe veszi, de nem keresi, hogy e mozgalom minő és hány elemét vette az európai nagy mozgalomból. Sőt némileg megfordítva jár, és mennyiben a későbbi német paraszt mozgalmakra döntő befolyást tulajdonít a Dósa-féle eszméknek és törekvéseknek. Elismerjük, hogy külföldön a Dósa-lázadás hite elterjedt és törekvései nem voltak ismeretlenek az ottani parasztok előtt, de Márki felfogásában nem osztozunk, mert úgy vagyunk meggyőződve, hogy e tekintetben is többet vettünk tőlök, mint ők mitőlünk. Ki kellett volna még Márkinak emelni a magyar parasztlázadások kiválóan agrárius jellemét is. És itt rá lehetett volna mutatni, hogy a Péró-féle lázadás után mint veszti el ez agrárius jellemét, s mint lesz Hora Kloska lázadása s a forradalom alatt nemzetiségi lázadássá, melyben már a magyar parasztság nem szerepel. Meglehet, hogy egy életrajz keretén belől nagyon is sokat kívánunk. De szerettük volna látni, hogy a fiatalabb történetírói nemzedék egyik szorgalmas és tehetséges tagja mint tud az eszmékkel, a történelem bölcseletének elveivel bánni. Márki sem nagy tájékozottságot, sem valami különös előszeretetet az eszmék és a történelem bölcselete iránt nem árul el, s a magyar történetírók legtöbbjének rész szokása szerint, szélesebb látkörre, világtörténelmi felfogásra sem igyekszik emelkedni. De annál derekasabb munkát végez ama szűkebb körben, melyet magának kijelölt. Dósáról és mozgalmáról a csekély számú pozitív adatokból élénk és világos képet rajzol. Előadása folyékony, stílusa tiszta, szabatos. Az események elbeszélésében sok ügyességet, rajzaiban határozott írói tehetséget árul el. Szóval, a fiatal történetírónak ez első nagyobb műve nem csak arról győz meg, hogy könyve az irodalomban valóságos nyereség, hanem arról is, hogy benne megvannak mindazok a tulajdonságok, melyek feljogosítanak, tőle a magasabb követelményeknek is megfelelő történelmi művek megírását várni. Dr. Jánosé Benedek. 1817 ..Gyermek- és ifjúkori emlékek.“ (»Souveniré d’enfance et de jeunesse.« Par Ernest Renan. Paris. C. Ldvy.«) (A. A.) Néhány nap előtt hagyta el a sajtót a »Histoire des origines du Christianisme« szerzőjének legújabb műve, amely arra van hivatva, hogy a francia irodalomban mint fontos eseményt jegyezzék föl. Renan »Emlékei« mély bepillantást engednek vennünk szerzőjük szellemi életébe és egyszersmint becses adatokat nyújtanak e kiváló férfi egykori életrajzírója számára. Nem alkotnak kerek egészet, mert csak egyes képekből állanak, amint éppen a szerző szellemi szemei előtt vonultak el, midőn visszapillantott életének múlt napjaira. »Midőn Gőthe megírta emlékiratait.«, igy kezdi Renan a könyv előszavát,» Valóság és Költészet« címmel látta el azokat, meg akarván mutatni, hogy az ember a saját élete történetét nem képes úgy megírni, mint a másét. Amit magunkról mondunk el, az csaknem kivétel nélkül költött és aki magáról azt hiszi, hogy életének egyes mozzanatai érdemesek a följegyzésre, az a köznapi emberi hiúságot szolgálja. Én nem határoztam el magamban, hogy azoknak, akik én rólam majdan írni fognak, tudósításokat adjak. Ami történelmi műnél dicséretre méltó, az a jelen műben hiba lenne, — de e kötetben minden szó igazságon alapszik, ha nem is olyan igazságon, mint a milyet egy »Biographie universelle«-től kívánunk — mert van sok apróság könyvemben, melyen még a legkomolyabb emberek is mosolyogni fognak! Ha lehetett volna, akkor sok helyen azt a megjegyzést kellene írnom »cum grano salis«, és ha ez a könyv azt a célt követte volna, hogy élettörténetet nyújtson, akkor minden előtt mentegetnem kellene a sok üresen maradt helyet. Azt az emberi lényt, mely a legnagyobb befolyással volt életemre, Henriette nővéremet, majdnem egészen mellőzöm könyvemben. 1862 szeptember havában, Henriette halála után egy évvel, írtam barátaim számára egy kicsiny könyvet, melyben Henriette szellemének emléket emeltem. Csak száz példányt nyomattam. Nővérem oly nagy ellenszenvvel viseltetett minden zajos világi kitüntetés iránt, hogy sírjából megbotránkozva szólt volna hozzám, ha e kis iratot a nagyközönségnek adom át. Mikor jelen emlékemet megírtam, azzal a gondolattal is foglalkoztam, hogy a nevezett kis füzetet a könyvbe fölveszem. Később azonban profanációnak tekintettem ezt, tehát kimaradt belőle; nem szabad oly édes emléket, amely én előttem szent, a rosszakaratú kritika bonckése alá bocsátanom. Az »Ifjúkori emlékeim«-ben követett szakaszbeosztás tökéletesen megfelel az időrendnek, amelyben életem lefolyt. Bretagne, szűkebb, hazám köréből vett elbeszéléseken és rajzokon kívül vannak ezen emlékekben még leírások és képet a szemináriumból. A szakaszok, melyekben mint tanuló szerepelek, telvék sötéten lezajló harcok és küzdelmek leírásával, telvék száraz szkolasztikával és bölcsészeti elmélkedésekkel. Gyermekkori emlékeim azonban a megfelelő naivsággal, ártatlansággal és szeretettel vannak fűszerezve. Ez ellentétekben nincs semmi feltűnő — hiszen majdnem minden emberben megvan a kétféle lélek, vagy amint mondani szokták, az igazi természet mellett még egy második természet is. Mennél tovább halad a lelki fejlődés, annál inkább hajlik a szellem az ellentétek felé, az irracionális dolog felé; keresi a nőt, azt a lényt, mely öntudatlan lelkiismerete által ösztönözve hat sokszor áldásosan, sokszor a kárhozat erejével. A modern bölcselem tanai, melyeket az újkor Abélard óta Európában követ, legtöbbnyire a közöny karjaiba veti az embert. Az izgatott szellem az egyszerűség után vágyódik, mint a sivatagban a forróságtól ellankadó vándor eped egy csöpp víz után. Ha a megfontolás és az alapos következtetés a kétely legszélsőbb határai felé hajtott minket, akkor a női érzésben fekvő jó és szép iránti hajlamtól elragadtatjuk magunkat, s mi áldjuk a végzetet, amely a legnehezebb kérdés megfejtése felé közelebb hozott , s mi megelégszünk ezzel. Azért látom én most be életem őszén, hogy az igazi vallásosság csak a nőben talál időnkben még igazi képviseletet. A szép és erényes nők erkölcsi pusztaságunk bájoló délibábja, mely szívünket és lelkünket elragadja. A modern tudományosság fölénye abban áll, hogy minden egyes lépése előre, egyúttal egy lépés az abstrakció felé is. Megalkotjuk a vegytannak vegytanát, az algebra algebráját, kikutatjuk a természetet oly szenvedélyességgel, hogy azon az utón vagyunk, amely, természettől eltérő. És ez helyesen van így. Éppen ez a fáradhatatlan boncolás az, mi bennünket az igazi élet körébe vezet. Ne is csodálkozzunk azért, hogy a lázas hevet, mely csak a dialektikai harcok okozata, egy naiv lény csókja enyhíti, oly lényé, melyben a természet minden szépsége és gyöngédsége él és mosolygva int. A nő az, ki a végtelenség forrásával hoz bennünket ismét összeköttetésbe, azzal a forrással, melyben istennek lelke van. A gyermek együgyüsége, — oly gyermeké, mely nem bir öntudattal szépsége felől, de a mely az istent látja, mint a hogy látja az égen ragyogó napot, — az eszménynek nyilatkozó hatalma, éppen úgy, mint a világ öntudatlan negédessége bizonyítványa annak, hogy a természet ékíti magát, mintha kedvesét várná. Csak arról kellene írni, amit szeretünk. Azon események és dolgok számára, melyekkel életünk sétaútján találkozunk és amelyeket rosszaknak, rútaknak találtunk, csak egy büntetés legyen kiszabva: tudniillik felejtsük el, hallgassunk róluk.« Majdnem az egész előszót ide igtattam, mint az írónak és művének jellemét és jellegét. Ami a következő fejezetekre oszlik: »Le broyeur de lin.« »Priere sur Acropole. Saint Renan. Mon oncle Pierre. Le bontomme Systeme et la petite Noémi.« »Le petit seminaire Saint-Nicolas de Chardonnet.« »Le seminaire d’Issy.« »Le seminaire Saint-Sulpice.« »Premiers pas hors de Saint- Sulpice.« A hatodik szakasz után néhány filozófiai levéllel találkozunk, amelyeket Renan 1845 és 1846-ban intézett Cognat abbéhoz. Megjegyzem még, hogy a rövid előszó közlése teljesen megfelel egy ismertetésnek, s igy azt a könnyű munkát végeztem, hogy Renan saját szavaival ismertettem legújabb művét a »gyermekkori és ifjúkori emlékeit.« Fővárosi hírek. * Az akadémia megbízottai, Fraknói Vilmos főtitkár és Deák Farkas tegnap kötötték meg az Athenaeum-társasággal a szerződést gróf Széchenyi István hátrahagyott iratainak kiadása iránt. Ez iratok közt lesznek a nagy érdekű naplójegyzeteken kívül, melyeket Zichy Antal dolgozott fel. Széchenyinek beszédei és cikkei, melyek eddig még nem voltak öszszegyüjtve. A kiadvány egyelőre száz évre terjed s az első kötet alkalmasint még ez évben napvilágot lát. * A margitszigeti nagy tavaszi ünnepély mára van kitűzve. A nőképző-egylet tevékenyen működő rendező bizottságát tegnap ugyan elszomoritható a borúra, esőre vált idő, de a szürke ég és permetező eső mellett is örömest reméltük, hogy mára verőfény köszönt be, hogy az annyi gonddal, fáradsággal előkészített mulatságot ne kelljen elhalasztani. Elvezet sok és sokféle lesz s a fél város készül a jótékony célú tavaszi ünnepre. A véglegesen megállapított sorrend a következő. Katonai kettős zenekar előadása. Csillagvizsgálás a vízesés plateauján és pedig délután 1/23 órától 6-ig a nap és foltjai, 9 órától a Jupiter, a Lant gyűrűköde, Ikrek, Perseus, csillaghalmaz, tejút egyes részleteinek nézése szakértő tanár magyarázatai mellett. Indul buzogány-verseny a főhercegi kastély előtti téren 6 órakor. Az »Acélhang« férfi-dalegylet az alsó vendéglő előtti téren 7 órakor telefon-összeköttetéssel a következő darabokat adja elő: »A völgyi rózsa« Hermestől, »A Balaton taván« keringő ifj. Fahrbach Fülöptől katonazene kísérettel, »Mariskám« és »Az én rózsám takaros« magyar népdalok. Halászlé kiosztása, halászleányok jelmezébe öltöztetett hölgyek közreműködésével, az e célra felállított halászsátorban Balogh zenéje mellett, szabott árral. A budapesti csolnakázó egyesület versenye a »Hölgyek díjá«-ért az »Egyetértés« és »Balaton« nevű négyevezős hajóval 8 órakor. Indulás az újpesti kikötőtől, cél a Margitszigeti kikötő. Az indulást taracklövés jelzi. Ködfátyolképek a felső vendéglőben, igen érdekes külön programmal. Útvesztő a főhercegi kastély előtt. Este 9 órakor az általános kivilágítás kezdete, a sziget felső és alsó végén nagy villamos világítás. Katonai zenekar felvonulása a sziget felső részére s vízművek megindítása. 10 órakor kezdődik a bál az alsó vendéglő termében cigányzene és szabad bemenet mellett. A főhercegi kastélyban a telefon állandóan működik. Végül velencei éj. * Személyi hírek. Simor János hercegprímás szerdán, esztergomi házi kápolnájában, személyesen áldotta meg Bogisich Mihály budavári plébánost, mint új prépostot, s Molnár János komáromi plébánost, mint uj apátot; jelen voltak az ünnepélyen Bogisich Lajos pestvidéki törvényszéki elnök és neje is, kiknek az ország főpásztora, a szertartás után, személyesen mutatta meg uj palotája berendezését és műkincseit. — Rónay Jácint püspököt a király ő felsége, saját kérelmére fölmentvén a Mária Vale-