Fővárosi Lapok 1883. szeptember (204-229. szám)

1883-09-01 / 204. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 204. számához. Mme Smidtnek terjengő nagy virágai esőben, nap­fényben nagy ideig épen maradnak. Capitain Cristi nem viseli méltón nevét, e gyöngéd szép halvány ró­zsaszín virágnak inkább illenék valami zengzetes női név. A hófehér Unique finom átlátszó szirmú virágai pedig oly ártatlan s ájtatos szelíden állnak, mint első áldozásra menő fehér ruhás gyermek­leányok. Az új sötét, bíboros remontant-rózsák közül is sokan bemutatták szépségüket. A bársonyos gesztenye­­barna s pirossal vegyes gyönyörű Jean Liabaud kiváló szépség­ alakja kifogástalanul elegáns, illata finom, fűszeres. Charles Margottin szilánkos szirmaival óriási szekfűhöz hasonlít s a piros és lángszínnel vegyes ró­zsák színpompájukkal nem kímélik a szemet. Rosierisz Jakobs terjengő sötét lángpiros virágai érdekes szép­séggel birnak s ugyane szín világosabb árnyalata a Duc of Teck. Kár, hogy e rózsák — mintha — a divatos áramlatnak hódolva, színeikhez anilint használnának, — rövid nyílásuk után szirmaik szinehagyott vörös­lilává válnak. Ellenkezőleg a Princesse Portia még esőben sem veszti el szép vörösbarna színét. A Sou­venir du Span gyönyörű sötétpiros színe is állandóbb, s a Baronne Bonstetten lilabársony virága még elher­­vadtan is híven őrzi színeit. Lord Macaulay egy an­golhoz illő rendszeretettel, csinos egyenlő szirmokban s tartós színű barna-lila bársonyba és atlaszba öltöz­ködött, s alakra, tartásra mindenképpen kifogástalan. Igen szépek az Empereur du Mexique feketén árnyalt lila virágai, melyek mintha ama nagy férfi szomorú végét gyászolnák, bársonyos sötét szirmaikkal. A Prince Noir is egyike a legérdekesb rózsáknak, hara­gos piros szirmai még mintha kormosak is lennének. Ez a fekete herceg rangját méltán bírja a rózsák közt, mert ennél csak az Alsace-Lorrain sötétebb, de arról e tavaszon több folyóiratban és napilapban, hosszas ismertetés jelent meg és egyremásra teljesen fekete ró­zsának volt nevezve. Én alig vártam virulását s már lombját is megcsodáltam, mert levelei nem hasonlók más remontant rózsák lombjához s annyira bőrsze­­rűek s kemények, hogy én csaknem hajlandó lettem volna azt a mesét is elhinni róla, hogy bükkfába oltva lett ilyenné. De virulásában némileg csalódtam, mert sötétnek ugyan sötétebb minden más rózsánál, hanem az is mihamar színét veszté a nagy hőségben, s vilá­gosabb, csaknem lila lett. Különben R­­ynold Hole arra inti a rózsate­nyésztőket, hogy ítéleteiket ne hamarkodják el, mert két-három év is eltelik, míg egy rózsa honos lesz a talajban, és szépségét teljes pompájában kifejtheti. És Helenek ebben is, mint mindenben igazak szavai, mert a Mme Joseph Schwartz, melyet szintén any­­nyira magasztaltak e tavaszon a lapok, nálam csak is most, már harmadik évében, mutatta be magát teljes tökéletes szépségében, háromféle szint is hordozva szirmain, s színeinek szépségével és kifogástalan alak­jával minden dicséretet felülmúlt. Az Alsace-Lorraint egyszerre kaptam külföld­ről japán rózsáimmal. Ezeket pedig a párisi virágtár­latra hozták Japánból s csupán egy rózsatenyésztő­­nek sikerült meghonosítani e furcsa­ idegeneket. Azért a szó teljes értelmében csak előfizetés utján lehetett megszerezni, s még igy is sok bajjal s utánjárással ju­tottam hozzájuk. Végre is a birodalmi kancellárnak, Bismarcknak, közbenlépése folytán, sikerült bejön­niük. E j­apán rózsák egyike méh-rózsa, neve Taj- Kun, világos kék virággal, sajátos akácszerű, tizenegy levelű lombbal, s ámbra-illattal; a másik Regaliána, halvány piros virággal. De ezek oly különlegességek, melyeknek a mi ismert szép rózsáink felett csupán a rózsakedvelő ínyencek nyúj­thatnak előnyt. Előttem ezeknél becsesebb az a messze távolról jött rózsatő, melyet baráti kéz küldött és kísé­rőül angol költeményt, Tennyson Gawain-dalát adta hozzá: »Egy rózsám volt! nem több, egy rózsa éppen, De e rózsa csodaszép rózsa volt! Ez egy rózsa édessé tette létem, Örült e rózsának föld­s­égi bolt. Nem bántam a tövist — tövise volt. De ha e rózsát hervadáson érem, Mi lesz velem, ha ez a rózsa holt ? Egyetlen rózsám ! Nincs más rózsa nékem : Egyetlen rózsám — — — — — — Ha meghal — meghal az ki, híve volt!« A rózsa él s dúsan virul, azt hiszem azért, ne­hogy annak, ki őt egyetlen rózsájának mondta, bána­tot szerezzen s okat adjon arra, hogy az, ki híve volt, meghaljon. És újabb tea-rózsáim közt is annyi szép válfaj van, melyek a legk­övetelőbb igényeknek is megfelel­nek, így Docteur Berthet gyönyörű lankatag virágnak enyhe halványrózsaszín szirmai szinte átlátszó gyön­­gédek, s édes illata még fokozza értékét; ehhez csak­nem hasonló a Sokrates, csakhogy ennek még halvány sárgával is árnyaltak szirmai. La princesse Vera erő­sen tömör virága, mintha fehér viaszból lenne s csak szép húsos szirmainak hegye ég sajátos pírban. Mme Cornelissen különös szilánkos szirmú virágai terjengőn nyílnak s csodás fantasztikusan csaknem négyszögletűn alakul a teljesen kinyílt szép testszínű rózsa, míg illata olyan, mint finom gyümölcsé. Mme Fortis, a rózsaszínnek több árnyalatát bírja s fényes sötét lom­bozata és szép lankatag virágja a Rubenshez hasonlít. A Regulus egyike kedvenceimnek. E rózsának antik rózsaszín szirmai sajátos alakkal birnak, s dús virágai minden virágnál más árnyalatúak. Lilly Mestserszky szépsége nagyon gyöngéd. Rózsaszínnel vegyes szirmai csaknem átlátszók s árnyban is csak a reggeli órákban teljes szépsége. Illata a legfinomabb, legvalódibb rózsaillat. Mme Lille igen halvány, inkább fehér rózsaszín virágaival ideális látvány, míg a Souvenier de Leveson Glover, cseresnyepiros szirmait a természet, mintha sietve csomagolta volna be a bimbókba, oly gyűrötten bon­takoznak ki a szép piros szirmok és úgy is maradnak hervadásukig. Talán ekként jobban megőrizheti gyön­géd édes illatát. Du­petit Thuen tömör virágai, mintha vérrel mosdottak volna. Haragos zöld lombja mereven s ra­gyogón állja körül a virágokat s tövisei is pirosak, mintha győztesen tért volna meg valami véres csatá­ból. Princessin Mathilde pompás rózsaszín virága nagyon föltűnik a legszebb válfajok között is, illata finom s egész lényét nem könnyen feledi, a­ki egy­szer látta. A sárga tearózsák elegáns csoportjában a leg­kiválóbb a Réve d’or, választékos színű szép virágai­val, melyeknek nagyon kitárt kelyheiben mindig lát­ható a porszálakból alakult kis fészek, a­mi különben csak a nagyon elvirult rózsánál van így. Ezt ugyan hibáúl tekinti a roziszt, mig a perzsa költészet úgy dicsőíti, mint »a rózsa aranykoronáját«. Azért, ha e szép rózsából éjen át egy-egy elveszne, nem is lehet kérdezni: »E bájos rózsa vajh hová lett ? S ezernyi fényes levele ? Arany korona közepébe, Harmattal szinültig tele?« Mert kitalálhatjuk, hogy ilyenkor az elmúlt éjjelen: »A vilii nép rózsasziromból Szürcsölgeté a harmatot, S a vilii király homlokáról A rózsa-korona ragyog . . .« A Réve d’or színeibe öltözködött Mme Falcot is, s ennek bimbói festői szépek, mig a kifejlett virá­got finom illata teszi becsessé. Perle de Lyon sárgább és tömörebb, valóságos arany-rózsa, de csak színre, mert benne az élet szép­sége van meg s az illat bája. Az újdonatúj Etoile de Lyon, a »Journal des Roses« által annyira magasztalt szépség színei halvá­nyabbak ; szépen árnyalt kifogástalan virág ez s már arany­érmével is meghódítja a rózsakedvelőt, ki büsz­kén mondja róla: »Az első díjat nyerte a kiállí­táson«. William Allen Richardson sem utolsó az arany­gárdában, bizarrul kevert színeivel, mert a narancs­­sárgát és hófehért vegyíti szirmain s e két szint nem egybeo­lvadva, hanem élénken elválasztva egymástól, a­mi igen meglepő a sötét zöld lombozat között. A Beauty of Glenzenwood is igen érdekes vi­rág, mert aranysárga szirmain a legszebb pir mintegy rá van lehelve. Dús virágai teljesen elfedik lomb­jának apró leveleit, mintha a bibliai égő csipkebok­rot utánozná sajátos színeivel. Illata is a csipkerózsa gyöngéd illatához hasonló. Ennek ellentéte Kaiserin Augusta. Halvány elefántcsont-fehér, nagyon teljes virágai, szép rendben, sorban nyílnak a terjengő ágakon, mintegy koszorú­ként. De mintha sír­koszorúnak volna rendeltetve, oly szomorú hatásúak e halotthalvány virágok. Mile Lazarine de Poiseau gyönyörű virágai­nak alakja a szegfűhöz hasonló; csak kár, hogy szép aranysárga színét az erősebb napfény gyakorta telje­sen elveszi, s gyöngéd szirmait is hirtelen elszárítja. A Narciss középnagyságú virága halvány kén­sárga. Nem feltűnő rózsa ez, nem lepi meg s nem ál­lítja meg a mellette elhaladót, de finom illata kedve­sen üdvözöl s tiszta színei becsessé teszik. A Dahliensis is a szinárnyalatban virul, szép virágai dúsan lepik el az ágat s bokrétába kötve igen emelik egy »Jean Liabaud«, vagy egy »Prince Ca­mille, du Rohan« sötét bársonyos szépségét. A chromatella egy árnyalattal sötétebb. E szép rózsát sokan összetévesztik a Drap d’or-ral, azaz: Chloth of Gold-dsd; még a csekélyebb tudományú rózsakereskedővel is megtörténik, hogy vevőinek »chromatellá«-t ad el mint »drap d’or«-t.­­ Pedig egy ismerősöm szerint »égbekiáltó külömbség van közöttük.« A chromatella virágának szirmai, mintha át­látszó szövetből lennének; lombja sárgazöld, virágzása dús és folytonos, míg a cloth of gold-nak sokkal na­gyobb virága, mintha viaszból lenne s szirmai vasta­gok, tömörek s felettébb nagyok. Lombja haragos zöld fényes s a ragyogó levelek szokatlan nagyságúak. E rózsa nálam soha nem akart virítani, hanem egy ismerősömnek szép kertjében volt alkalmam az idén látni olyat, mely az én cloth of gold rózsafámról volt szemezve. Ott e fának négy terjengő ágán egy-egy csoda­szép nagy rózsa nyílt. Oly szépek voltak, hogy éppen nem csodáltam Raynolds Haiénak elragadtatását, midőn először látott egy ilyen rózsát nyílni és némi túlzással griff-tojás nagyságúnak mondta a cloth of gold bimbóját. Poétikusabban dicsőíti ezt a gyönyörű rózsát Eschenbach Mária e szép költeményben: 10 du des himmlischen Reiches Kind, Du Fremdling in nordischen Moose, Von Düften umhüllet lieblich und lind, Des Ostens holdeste Rose. Dir gab der leuchtende Sonnenschein, Der Farbe Schimmern und Prunken, Vom Urquell des Lichtes in dich hinein Die Strahlen hast du getrunken. Zunächst dem Kelch entfaltest du Die Blätter wie goldene Schwingen, In deines Herzens träumende Ruh’ Vermag kein Auge zu dringen. Die würzigen Lüfte nur flüstern ringsum, Das hier ein Geheimniss sich hehle, Doch hüllst du in Schatten das Heiligthum Der schüchternen Blumenseele. De én e­­rózsa miatt már átléptem kertem hatá­rát, hol eddig a szives olvasóval tartózkodtam, s igy most búcsút is vehetek mindazoktól, kik szives érdek­kel kisértek rózsáim közt. G. Büttner Julia: Fővárosi hírek. * »A növények élete.« A természettudományi társulat kiadásában, díszes kiállításban megjelent Emery ily című nagybecsű munkájának magyar fordí­tása. A fordítással Mendlik Alajos és Király Pál derék munkát végeztek, a miben Klein Gyula mint revizor osztozott velük. A munka francia elevenséggel, vonzó stílusban tárgyalja a növényvilág életviszonyait, jelenségeit s azok okainak kutatásában mindenütt élettani szempontokra helyezkedik. Tudományos iro­dalmunknak minden esetre díszére fog válni a kötet, mely ötven nagy nyomtatott íven, több mint négyszáz szép ábrával jelent meg. Különös dicséret illeti a for­dítókat azért, hogy nemcsak folyékony, magyaros nyelvezetre törekedtek, hanem kiváló gondot fordítot­tak a helyes műszavak alkalmazására is. Tudományos terminológiánk még korántsem küzdötte le a kezdet nehézségeit s épp a természettudományok körében uralkodik e tekintetben nagy zavar. Pedig épp a ter­mészettudományoknak kell, hogy valamely nemzet tagjai közt minél átalánosabban elterjedjenek, ha az a nemzet a művelt névre akar szert tenni. A műszó­tár ingadozásai, sőt nem ritkán a nyelv szelleme ellenére szerkesztett műszavak pedig éppen erős aka­dályai valamely tudomány népszerűvé válásának. Ezért üdvözöljük örömmel azt a kis műszótárt, mely a kötet végén van s melyben sok jó, magyaros mű­szót találtunk futólagos áttekintés után is. A munka nem kerül könyvpiacra, csak az aláírók kapják meg s azért nincs is ára szabva. Az aláírók ezidei könyvilletmé­nye azonban három oly jeles munkából áll, mely meg­érdemelné, hogy minél többen megszerezzék. A társ­­titkársága még mindig elfogad aláírásokat . Czegler »A fizika története életrajzokban« két kötetben, Euse­­rynek most említett jeles kötete és Darwinnak sajtó alatt levő »Az ember leszármazása« című munkáját társulati tagok öt, nem tagok pedig hét forintért sze­rezhetik meg. A díszes vászonkötésért pedig össze­sen egy forintot számítanak. * „ Varázslat“. Tegnap este a nemzeti színház­ban ily cimű »elöljáró« kis vígjátékot mutattak be, mely rövid félórát vett igénybe s ezúttal a »Vicomte Letoriéres«-t előzte meg. Franciául Jaques Normand irta s magyarra Adorján Sándor fordította, a dialog folyékony könnyűdségével. A női báj és elme hatal­mát mutatja egy kis családi képben. Egy fiatal me­nyecske varázsolja át férjét, egy már koros táborno­kot, ki makacsan ragaszkodik régi szokásaihoz, régi kabátjaihoz s régi elhanyagolt bajusz viseléséhez. A menyecskének rosszul esett egy hírlap ama kímélet­len megjegyzése, hogy egy »régiség«-et választott fér­jül s elhatározza, hogy megújítja. S bár nehezen megy, de azért a szerelem segítségével ráveszi férjét, hogy csinosabban öltözzék, a­mivel persze benső lényének makacssága is megváltozik. A kis vígjátékban van kellem és melegség s a két szerepet Molnárné asz­­szony és Bercsényi jellemzően játszották. Még egy öreg inas szerep van a darabban, a­kinek szintén di­vatosabb külsőt kell öltenie. Sántha játszotta, ki a jó együgyű szolgák bonhomiáját mindig jóizűn tudja ki­fejezni. Az igénytelen darabka után következett a pajzán »Vicomte«, melyben P-né Márkus Emilia asz­­szony rokonszenves, fris vidámsággal játszik s egy­

Next