Fővárosi Lapok 1883. november (256-280. szám)

1883-11-08 / 261. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 261. számához. magyar fejedelem első a fejedelmek közt, kit ha egy­szer megkínáltak, hogy fogadja el Európa összes sere­geinek fővezérségét a szent földre s ez azt visszauta­sította, megpróbálták másodszor, harmadszor is, hátha akkor szerencsésebbek lesznek. Bár sohase lettek volna! II. Endre nem állhatott ellent a kisértésnek, régi fogadalma is volt a szent földre menni, tehát lóra magyar, lóra székely! Igen, ha székelynek, szásznak kiváltsága nem volna, hogy még itt benn is harminc napig, kívül pedig egy tapodtat sem. Az ám, ha pecsé­tes irás döntené el az ország sorát! Csak hogy Lebel László uram, székelyek hadnagya, szerelmes volt az ángyálra, Henning Brüniszkárd szászok kapitánya feleségébe s azért kellett székelynek, szásznak egy­formán lóra ülni s magát operenciák tengerén, Syria sivatagán tizedeltetni, ínségnek, éhségnek áldozata lenni. Hosszú volna mind leírni, mi mindenen mentek át a jó vitézek; elég az ahhoz, hogy jó Brüniszkáid lovag is ott hullott el csakugyan egy szaracén dárdá­tól találva szent Thábor hegye ostrománál. Csakhogy azért Lebes László uram se sokkal jobban járt, mert azzal a csekély csapattal, a­mi hazavergődött a vissza­­útról is, két üres paripa közt a harmadikon csak Bá­lint gazda jött meg az özvegy kastélyba, melynek két asszonya már a szemét majd hogy ki nem nézte szerelmes férje után. Anna, az ifjabb lány, csak »vígan sírhatott már,« mert neki halottja van, de Mária sze­mébe csak nem szökött köny, mert akkor is azon gon­dolkozott, hogyan szabadítsa meg fogoly férjét. Ha pedig gondolkozik rajta, bizony meg is teszi, noha a jó öreg szolga, ki már ezt az utat megtette egyszer, nyilván megmondja, hogy minden poklokon keresztül kell törnie magát az asszonynak, ha a férjét meg akarja szabadítani. De bízva üt melléje az asszony: »Keresztül török valamennyin!« S ez az első kötet vége. Biz ez bevezetésnek kissé hosszú, különösen ha maga a tárgy sem több egy kötetnél, de ki fogja az arányosságokat keresni Jókainál? Nem is érünk rá. A lovagok útra kelnek s útra kelünk velők mi magunk is, utazunk a hosszú tengeren, a végtelen sivatagon, éhezünk, szomjazunk s kalandról kalandra szállunk velük együtt. S egy ilyen út, a magyar határszéltől a szentföldig, különö­sen ha kalandokkal egybekötött s poetikus szemünk itt-ott még e táj szépségeibe vagy borzalmaiba is el­merül, el is tart egy darabig, még ha kényelmes szo­bánk puha pamlagán teszszük is meg. S ennek az útnak igazi megtételére vállalkozik Lebel Mária. Választhat: rossz az egyik, rosszabb a másik. Könnyebb a rosszabb, csakhogy azon az úton ő el nem jut soha férjéig, keresztény lovagokon, »asz­­szonyvédő« daliákon keresztül. S azért választja in­kább azt az utat, mely hitetlen pogányok, vad ellenség között vezet keresztül, mert ez a rosszabb biztosabb. De még elejére sem ért jóformán s már elhal mellőle hű vezetője, az öreg Bálint. Ki fogja már most útját mutatni, ellenségtől oltalmazni? A hűséges asszonyok védője arról is gondoskodott. A »Hegyek ura« csak úgy tarthatja fenn biro­dalmát, ha szomszédjai háborúskodnak egymással. Malek Adel szultán pedig ingyen átengedte Paleszti­nát a keresztyénnek s mig ő él, addig nem lesz há­ború. Meg kell tehát halnia. Csakhogy a vak szultán ezt jól tudja s férfit nem ereszt közelébe. Tehát nővel kell őt megöletni. S ha Mária meglátja, micsoda fog­ságban sínylik az ő férje, nincs is tovább élete Malek Adelnek. S ő legkönnyebben is juthat hozzá, csoda­szere van, mely a vaknak visszaadja a látást. A Hegyek ura vezetőt rendel hát hozzá, ki elsegíti egész Bag­dadig. Malek Kamel, a bagdadi kalifa, Malek Adel fia s az ő gyermeke is vakságban sínylik. Mária meg­gyógyítja s a kalifa fölajánlja neki, legyen a hűtlen feleség helyett édes felesége neki s a hűtlen anya he­lyett édes anyja a gyermeknek. A gyermek anyjának ismeri, édesgeti, csókolgatja a kisértés nagy, de Má­ria nem ezért jött. Pedig megtudja, hogy a ki a kalifa feleségét megszöktette, — Lebes László, az ő ura, s azért kell most ennek a Malek Adel legmélyebb bör­tönében sínyleni. De mindegy, a szerető szív sokat megbocsát. Megy Malek Adelhez s kinyeri férje sza­badságát azon az áron, hogy visszaadja a szultán szemevilágát. S ezzel, öntudatlanul, teljesítette a »He­gyek ura« szándékát is, mert a­mint az ősz szultán megtudta, a­mit eddig titkoltak előtte, hogy újra foly a háború, szörnyet halt. S hazahozza az ő szerelmes férjét. Nehéz fárad­ságának tán jutalma lesz a férj szerelme. Csakhogy ennek arcáról nem távozik a bánat, s a szeme vágyat fejez ki, — az ott maradt szultána után talán ? Inkább még egyszer útnak indul s elhozza azt is. No hát még azt is meg kellett tudnia, hogy a húga, Anna az, a ki után a férje szerelembe esett. Most már nincs mit ke­resnie ezen a világon. Titkon kolostorba vonul s viasz­ból utánzott tetemét nagy pompával helyezik a csalá­di sírboltba. Egymáséi lesznek végre Anna meg László,­­de Annának, valahányszor Lebel László csókja érinti az ajkát, a halott csókjának visszasajgó emléke mindany­nyiszor a szivéig lövelt, jeget támasztva ott, a­hol lángnak kellene gyulladni.« Ez a mese vázlata, melyet Jókai »történeti re­génynek« nevezett. Történeti regényre gondolva, Scott Walter, Jósika, Kemény Zsigmond jutnak eszünkbe, meg az, a­mit Greguss Ágost verstanából a történeti regényről tanultunk. S az, a­ki Jókai e művét ily szempontból akarja bírálni, bizonyára arra az ered­ményre jut el, hogy ez nagyon rossz s különösen tör­ténetinek még sokkal rosszabb regény. Csakhogy mint föntebb kifejtők, a Jókai műveit valami saját szem­pontból kell megítélnünk — szép mesék, képzelt re­gék azok. Tegyük annak, a mi: bájos regének, melyet naivság és humor szültek. Ne keressük, hogy igaz-e a háttér, melyet Jókai e regénynek adott; igaz-e az esemény, melyet elbeszél, csakugyan olyan utakon és országokon juthatni-e el Palesztinába; sőt még ezt se nézzük, hogy van-e asz­­szonyi szív, mely ennyit meg tud bocsátani ? Nincs. De költő sincs, ki fantasztikus történeteket ily szingazda­­gon tud elbeszélni. Az olvasó mintegy gyermekké válik s gyönyörködik e Mese­ország históriáiban. Semmi igaz sincs benne, — mondja a kritikus, s igaza van. Minden szép benne, — mondja az olvasó s szin­tén igaza van. Szántó Kálmán: Fővárosi hírek. * Jókainé asszony színpadi jubileuma, »Corio­­lán« szinrehozatalával, e hó végén lesz. Az írók és művészek társasága ez alkalommal szintén ünnepélyt rendez a nagyérdemű művésznő tiszteletére. A választ­mány ez ügyben tegnap délután ülést tartott. * „Cecil házasságáéból, Csiky Gergely leg­újabb drámájából, már folynak a próbák a nemzeti szín­háznál. Első előadása alkalmasint e hó második felé­ben lesz. Mivel e drámában a szomorú bonyodalmat, összeütközéseket az szüli, hogy egy gazdaggá vált ke­reskedő mindenkép előkelő­ket kíván szerezni és meg is szerzi lányának sok bajára: lesznek sokan, kik azt fogják hinni, hogy a szerző egy közelebb egész izgal­mat szült esetből merité tárgyát, holott a művet még a tavasz elején írta. * Halálozások. Részvéttel értesülünk, hogy a szabadságharc egyik derék bajnoka s a mostani hon­védségnek is több éven át törzstisztje, Marschalkó Tamás nyugalmazott honvédezredes tegnap hosszú szenvedés után meghalt. A forradalom előtt a magyar királyi testőrség tagja volt, aztán végig harcolta a szabadságharcot, az absolutizmus napjaiban pedig ügyvédi téren működött, mígnem a honvédség újra szerveztetvén, ismét katonai pályára lépett s nem rég ezredesi ranggal vonult nyugalomba. Ritka humora által kedvelt tagja volt minden társas körnek. Öt fián kívül nagyszámú rokonság gyászolja, közte testvére, Marschalkó Leó királyi táblai tanácselnök. Súlyos betegségében gyógyulást keresni jött Budapestre, de halálát találta itt. Hűlt tetemeit beszentelés után Nagyváradra szállítják s néhány évvel ezelőtt elhunyt neje mellé helyezik örök nyugalomra. Béke hamvaira! — Új-Pesten tegnap temették el csikszentkirályi Csiszér Jenő honvédhadnagyot, Csiszérné Ugró­­czy Ida, a »Magyar Háziasszony« szerkesztőjének fiát. Huszonhat éves volt. Kora elhunytét hosszas be­tegség előzte meg. * A történelmi társulat e havi választmányi ülését ma d. u. 5 órakor tartja az akadémia Kisfaludy­­termében. Tárgyai: »Töredékek egy sajtó alatt lévő munkából: Brandenburgi Katalin vezeklése; Zólyomi Dávid nótapere« Szilágyi Sándortól és folyó ügyek. * A népszínházi bizottság a színház bérbe­adása ügyében tegnap délután Kamermayer Károly polgármester elnöklete alatt ülést tartott. Az ülés elején szóba került a népszínház jelenlegi vezetése és Steiger Gyula indítványára a bizottság kimondta, hogy a népszínház művezetésében, műsorában és tag­jai sorában érezhető hiányok megszüntetésére sürgő­sen utasítja Evva Lajost, különben ellene a szerződés szakaszait szigorúan fogja alkalmazni. A bérletért eddig három ajánlat érkezett: Evva Lajosé, a jelen­legi bérlőé, Blaha Lujza asszonyé és a Feleky-páré; az utóbbi tegnap érkezett. Legelőször az a kérdés merült fel, hogy már ez alkalommal kell-e határozni a bérbeadás felett. Steiger Gyula a kérdés megfonto­lását ajánlotta. A bérbeadás módja ugyanis lehet kü­lönböző, vagy meghosszabbítják a mostani bérlővel a szerződést, mibe ő, bár ismeri Évva Lajos tehetségét, nem egyezhetnék bele, mert nincs kizárva, hogy Évvá­­nál jobb bérlő ne találkoznék. A nyílt pályázat nem nyújt kellő biztosítékot arra nézve, hogy a színház művészi céljaitól eltérítve tisztán üzleti vállalattá ne váljék. Ennélfogva legkielégítőbbnek tartaná a kér­dést a jelentkezők zárt ajánlatainak tárgyalásával el­intézni. Ez indítvány hosszabb vitát keltett. A bérlet egyszerű meghosszabbítása mellett senki sem nyilat­kozott s végre elfogadták a Steiger Gyula indítványát. Ennek értelmében a végrehajtó bizottság a jelenlegi bérlővel s mindazokkal a vállalkozókkal, kik december elsejéig jelentkeznek, érintkezésbe lép s velük a bérlet feltételei iránt értekezve, felhívja őket ajánlataik be­adására a bizottság elnökéhez ez évi december 3-ig. Eljárásukról a bizottságnak jelentést tesznek. * Személyi hírek: József főherceg és Klotild főhercegnő megígérték a bíbornok-primásnak, hogy húsvétkor ismét meglátogatják Esztergomot; mostani elutazások alkalmával kétszáz forintot hagy­tak hátra a város szegényei részére.­­ Szász Ká­roly min. tanácsos tegnap Trefort miniszter meg­­bízásából Bécsbe utazott, hogy az ottani egyetem bel­­igazgatásával és a szeminárium oktatásával megis­merkedjék s egyszersmind a Theresianumot is meg­tekintse. — Heime Alfréd, a »Temps« egyik szerkesztője, egy hetet Belgrádban fog­­tölteni s aztán ismét visszatér Budapestre. — Herman Ottó ada­tokat gyűjt most a halakról és halászatról írandó mű­véhez, melyet a természettudományi társulat megbízá­sából készít; közelebb a tiszamenti városokat látogat­ta meg s aztán Szegedről Orsovára utazott. * Az orosz művészeket: Davidoff gordonka­virtuózt és Safonoff zongoraművészt a »Harmonia« igazgatósága várta a pályaházban. Kettejük érdekes hangversenye holnap lesz a redouteban. A zene­­saisonban alkalmasint hallani fogjuk a »florenci négyes«-t is, mely egyszer már feloszlott, de újra meg­alakult s külföldi körutat fog tenni. Itézkedés történt, hogy fővárosunkat is meglátogassa.­­ A földtani társaság tegnap délután dr. Szabó József elnöklete alatt ülést tartott. Az ülés elején az elnök Reitz Frigyes beltag és Heer Oswald kültag elhunytáról emlékezett meg s indítványára a társaság jegyzőkönyvileg fejezte ki fájdalmát a vesz­teség felett. Szintén Szabó József tartotta az első elő­adást Selmec környékének újabb térképeiről, melye­ket Péch Antal miniszteri tanácsos készíttetett, abból a célból, hogy a részletes geológiai felvételek alap­jául szolgáljanak. Utána dr. Ilosvay Lajos ismertette Toborfi Béla dolgozatát a ploszkói, beregmegyei Ru­­dolf-forrás vegyi elemzésének eredményéről. A forrás vize a szolyvai és luhii vizekhez hasonló tulajdonságú. Végül Szontagh Tamás egyetemi tanársegéd terjesz­tette elő Zólyom­ megye alsó részének kőzeteit illető tanulmányát. * A »Tigris és hiéna« itteni szinrevitele ellen, (mivel egy kolozsvári lap nagyon ajánlgatta,) Beöthy Zsolt is felszólalt a »Pesti Napló«-ban, elmondva az igazat, többi közt, hogy »a költőjére oly méltán büszke nemzet hódolt Petőfi lángszellemének, csodálja dalait s elfeledte drámáját s ez a feledség is tisztelet.« A fel­szólaló reméli, hogy a nemzeti színház igazgatósága tartózkodni fog a kolozsvári példa követésétől, mert »Petőfi csak diadalkocsin jelenhetik meg előttünk; a színpadra pedig úgy vonszolták fel, a mi tiszteletlen­ség iránta, megsértése kegyeletünknek és ízlésünknek.« A jó remény kifejezésére körülbelől azt mondhatja Paulay Ede, a­mit nem rég Galifet francia tábornok mondott. Rochefort őt is, mint annyi mást, sárral do­bálta meg. A tábornok egy pár híve sietett levelet írni, hogy valamikép szívére ne vegye e sértéseket, mire a tábornok katonásan csak annyit válaszolt: »Kérlek, ne tartsatok engemet olyan szamárnak.« * Tas Gereben, e magvas tollú népirónk emlé­kezetét kegyeletesen föleleveníté egy róla nem rég megjelent életrajz. E napokban haláláról és temeté­séről jelentek meg adatok. Most Nagyváradról dr. Hoványi Ferenc, ki jelen volt a temetésén, igazit helyre nehány hibás közlést. Elmondja, hogy 1868 január 26-dikán a bécsi udv. gyógyszertárban halt meg. (Az utcán a túl vérmes férfi hirtelen rosszúl érezvén magát, csillapító szerért ment be oda.) Te­metését a »Concordia« írói egylet rendezte díszesen. Kiterítve a közkórház első emeleti kápolnájában volt. Megjelentek a »Concordia« küldöttei, több delegátus, köztük Pulszky Ferenc, az egyetemi magyar társas kör ifjai. Férfikar énekelt gyászkart a koporsónál, melyet aztán több kocsi kisért ki a währingi te­metőbe, hol a külön sírt magyarok állották körül. Külön sírja lévén, a temetői felügyelőség arról biztos útmutatást adhat, ha a kegyelet emlékkel akarja meg­jelölni, vagy tán a lenn nyugvó hamvakat magyar földre szállítani. Utódai nem lévén már, ezt csak iro­dalombarátok tehetik, ha valaki a kegyeleti ügy élére áll. Sokan vannak még, kik kedvvel olvasták a Vas Gereben csinos magyarsággal irt korrajzait, népbe­­szélyeit s víg adomáit s e sok közül lehetne áldozat­kész ügybarátokat találni a kegyeletes szándék esz­közlésére. * Az egyetemi olvasókörben vasárnap d. e. fél tizenegykor kezdik meg a »szépirodalmi ma­tin­é«-k sorozatát. Fognak szavalni két szép költe­ményt : Arany Jánostól »A walesi bárdok«-at Filó Tihamér s Petőfitől az »Álmodtam szépet, gyönyö­rűt« című költeményt Nagy Mihály. A többi négy szám egyetemi polgárok dolgozatai lesznek versben és prózában. Nem ártana az ily matinéek műsorát né­mileg komolyabbá tenni aesthetikai, bírálati s egyéb széptudományi dolgozatok által, melyek egyfelől dere­­kasabb bizonyságot tehetnének a közreműködő ifjak irodalmi képzettségéről, másfelől a hallgató közön­ségre nézve is tanulmányosabbak lennének. Hogy je­les költőkből szavalnak, az igen helyes, de ily módon

Next