Fővárosi Lapok 1884. április (78-102. szám)
1884-04-08 / 84. szám
— S ön volt az, — folytatá Móric, — aki engem arra késztetett, hogy folyamodjam a miniszterhez Franciaországban tartózkodásom határidejének egy hónappal való meghosszabbításáért. — Bizonynyal. — Nos, én nem fogadtam szót önnek. — Ön? — Egyikünk sem. Ha mi egy hónappal tovább időzünk itthon, a megválás annál kínosabb. Ez mit sem érne. Mi mást gondoltunk ki, nevezetesen azt, hogy mi, négyen, soha sem hagyjuk el egymást. — Hát itt maradnak önök ? — Nem, én nem mondok le állásomról. .. Azonban, önöket magunkkal viszszük. — Oly messzire! — Én Európában maradok. Palermóba neveztek ki alkonzulnak. Mari is sietett tódítani: — Mind a négyen együtt utazunk el . . . Mit csinálnátok ti itt Franciaországban, míg mi a távolban élnénk, megválva tőletek ? Gondoljátok meg két évi távolrét mily hosszú idő, ha azt aggodalmak és könyek közt töltitek! — Igaz! — Nos, beleegyeztek ?.. Elsősorban öntől függ ez, kedves atyám. Anyámért jót állok. — Valóban? — Bizonynyal! .. Tévedtem talán ? — Oh nem, kedves gyermekem. — Így hát megegyeztünk ! Holnapután hozzá is fogunk az előkészületekhez. Tivadar belépett. Egészen fekete öltözetet viselt. Lovagló csizmáját cipő váltotta föl, de ezen is látható volt a roppant sarkantyú, nehogy tökéletesen szakítson szokásaival. HL — Jó napot, kedves rokonaim, jó napot, Móric!... Teringettél, uraim és hölgyeim! Hát még mindig a régi toiletteben vannak? .... Egyetlenegy csipke, egyetlenegy díszkabát! Hát nem lesz már semmi a házassági szerződés aláírásából? — Remélem, hogy lesz. — Tudják-e önök, hogy Brodin úr egy negyed óra múlva már megérkezik? Beértem őt, mellette robogtam el s hátam mögött hagytam rengeteg kocsijában. Ezeknek a jegyzőknek valóságos szörnykocsijuk van . . . Imbolyognak, döcögnek, nyikorognak az efféle alkalmatosságok. Egymástól öröklik a jegyzők az ily özönvíz korából származott bárkákat. Ha a Brodin úr kabrioletje elpusztul, valóságos típust vesz benne el. Bátran lehetne azt a történelmi emlékek közé sorozni. — Kocsirobogást hallok, — vágott közbe Móric. — Az még nem lehet a jegyzőnek a kocsija . . . Marie karon fogta anyját. — Jer gyorsan, mama. Nincs veszteni való időnk . . . Önöknek sincs, uraim. — Követünk, kedves gyermekem. Tivadar visszatartotta az éppen menni készülő grófot. — Mondja csak, bátyám . . . bocsánat, hogy önt ily fontos pillanatban tartóztatom; de úgy látszik, ön egészen megfeledkezett az én két milliómról. . . Tudja, az én két milliómról! — Oh nem, nagyon jól tudom ... Az a jegyzőm dolga . . . Legyen szives vele beszélni s fogadni őt helyettünk. — Fogadni ? Oh, szívesen! . .. Egy kétmilliós jegyzőt! IV. Tivadar egyedül maradt a szalonban s ábrándozva sétálgatott föl s alá. — Most, mikor már milliomos lettem, ime, még egy pillanatig sem tervezgettem... De hát mitevő legyek én voltaképpen azzal a pár milliócskával ?... Hátha a költségvetésemet csinálnám meg. . . Hiszen ez nem rossz gondolat Leült az asztal mellé, kivette zsebéből a jegyzékkönyvét, irónját és jegyezgetve motyogott: — Mondjuk, bevétel: száztízezer frank évi jövedelem ... Veszteség azurson, középszerű évben, ötvenezer frank ... De, elég-e ez ? Hüm, hüm! Jó lesz talán, ha ez utóbbi tételt hatvanezerre kerekítem ki. Kint egy szolga hangja volt hallható: — Legyen szives, uram, bemenni. Mindjárt értesítem a gróf urat. Chandolard Tivadar, folyvást az asztal mellett ülve, a nélkül hogy visszafordult volna, tovább jegyezgetett. " — Lépjen be, lépjen be érdemes barátom Brodin , hozta isten, fekete kabátjával, fehér nyakkendőjével és ama két milliócskával, melyet a számomra hozott... Megengedi ön, hogy egy összeadási műveletet bevégezzek ? — Bocsánat uram, de én nem vagyok Brodin, fehér nyakkendőm sincs s egyáltalában nem hoztam önnek két milliócskát, melyre várni látszik.. . Egyébiránt. — tévé utána az érkezett, — alázatos szolgája! Chandolard Tivadar zavartan üdvözlé a vendéget. — Alázatos szolgája, uram . . . Éppen a jegyzőt várjuk, ki Kernél kisasszony számára házassági szerződést csinál, s ilyenkor, tudhatja ön .. . — Tökéletesen. — Ön talán a lakodalomra jött ? — Nem én. Nem is tudtam, hogy lakodalom lesz. — Tehát, csak úgy ösztönszerűleg ? — Valóban, csak ösztönszerűleg. Nem mintha semmi összeköttetésem nem volna a gróffal... De hát, mi rég óta nem találkoztunk egymással........... Amerikából érkeztem, San Salvadorból, hol kereskedő vagyok. — Én pedig Chandolard Tivadar, tőkepénzes. — És milliomos, nemde ? — Valóban, az is . . . Erről majdnem megfeledkeztem . . . Hiszen e címem még egészen újkeletű! —Mem is tudtam, bármily különösnek tessék is ez ön előtt, hogy Kernel grófnak leánya van. — Bizonynyal. — Hám ! . . Mikor vele utólszor találkoztam, már két év óta volt házas, de még semmi kilátása sem volt ivadékra . . . — Bocsánat uram, ön téved. A gróf, házassága után alig egy évre már apai örömet élvezett . . . — Bocsánat, bocsánat! Ön az, a ki téved, mert én határozottan tudom.. . — Én is. — Lássuk csak; itt idő kérdése forog fenn. A gróf 18 . . ban házasodott s föltéve, hogy ... — Esh, hiszen ön az ő első házasságáról beszél! — Micsoda ? — Gontais Klárával való házasságáról. — Kétségkívül. (Folyt. köv.) A korinthusi kirándulás. (Udinetől Florencig.) A legvastagján utunknak túlvagyunk. Harmincegy órai gyorsvonati zakatolás után élvezzük a tavasz teljes pompáját, mely üde virányával Toskana kies rónáját és dombjait már feldíszítette. A nagy velencei és lombard síkságon az évszak előrehaladottsága a mienkéhez képest nem oly szembeszökő ; az olajfák ezüstös lombja mellett az eperfák milliárdjai még kopaszan merednek az égnek. De azért az olasz szorgalom és kitartás jelei nem kevésbbé mutatkoznak. Trevisótól Bolognáig öt teljes óra hoszszáig fut a gyorsvonat oly területen, melynek majd minden talapalatnyi földje öntözésre van berendezve. Csatorna csatorna mellett, árok árok hátán és mindez a legnagyobb szorgalommal fentartva, a nyári évszakra előkészítve. Aki e térségen ma végig utazik, aligha tudja, hogy öt-hatszáz évvel ezelőtt a virágzó mezők és szántóföldek helyén nagy pusztaság és végnélküli mocsár terült el. Valóban, a Pó völgyét képező és szegélyező síkság oly természetű, hogy egy részét a szárazság tenné tönkre sivár, kavicsos, vörös vasas talajánál fogva, más részét a folyók vették birodalmukba és állandó mocsárrá változtatták. A rómaiak idejében a mai gazdag piemonti, lombardiai és velencei síkság még kietlen pusztaságot képezett; igaz ugyan, hogy a római császárok már megkezdették a folyók szabályozását, de a valódi nagy művet csak a bizánci császárság rombadőltével a tizenharmadik században folytatták erélyesen és nagy részt be is fejezték. A Bizáncból a menekülő görög tudósok a keletről magukkal hozták az okszerű vízgazdálkodás alapelveit s gyakorlatát és ettől kezdve emelkedett e nagy síkság nem csak Olaszország, hanem egész Európa legszebb és leggazdagabb mezőgazdasági területévé. A rómaiak mint harcias, hódító nép, a mezőgazdasághoz nem igen értettek és igy történt, hogy nem voltak képesek saját területükön annyit termelni, amennyit elfogyasztottak; kezdetben Szicília, utóbb Egyptont képezte Itália éléskamráját. Ma Olaszország inkább mezőgazdasági, mint ipari állam és a jólétet, melyre kolvergozott, elsősorban az okszerű vízgazdálkodásnak köszönheti. Sok mindent tanultatnak velünk az iskolákban, a sok császár, király és hadvezér neve egész labirintté válik fejünkben, de hogy egész népeket, országokat és világrészeket mi tart fenn, vagy mi tett nagygyá, arról gyakran igen keveset vagy semmit sem hallottunk. Úgy hiszem,,nagyon kevés azoknak a száma, akik tudják, hogy Ázsia legnagyobb részében, ott hol országok, népek laktak és éltek, azok csak öntözés, csatornázás mellett keletkezhettek és boldogulhatnak mai napság is. A régi asszír, perzsa és arab birodalmakban minden talpalatnyi föld, melyen ember élt, csak az öntözés által vált mívelhetővé, termőképessé. Ahol az öntöző árok vagy barázda végződik, ott kezdődik a sivatag. India Khina lakott részére ugyanez áll. India azon részein, hol a folyók nyáron kiszáradnak, óriási víztartókat építettek, melyek a mívelt területnek közel tíz százalékát képezik, ezeket az esős évszakban töltik meg vízzel, melyeket mértföldnyi hosszú csatornákon vezetnek oda. De elég e tekintetben egy statisztikai adatra hivatkoznom, mely szerint az emberiség táplálékának legnagyobb részét a rizs képezi, utána jő a tengeri és csak harmadik helyen a búza. A rizs állandó vízzel való borítást, öntözést kíván, tengeri pedig csak a mi éghajlatunk alatt terem öntözés nélkül. Olaszországban és még délibb vidékeken már csak nedvesítés mellett díszlik. Látható ebből, hogy a vízgazdálkodásnak mily fontos szerepe jutott az emberiség történelmében. Mindenütt, hol az ókorban virágzó népeket, tudományt és művészetet bámulunk, annak alapját csak az okszerű, virágzó vízgazdálkodás képezhette. Perzsiának folyói alig vannak, a hegyekről a víz, a nedvesség egyenest a földbe szivárog le s hogy az éltető vizet megkaphassák, földalatti csatornákat voltak kénytelenek építeni, kivájni, melyekből egyes nyílásokon emelik ki a vizet, vizemelő paternoster-féle kerekekkel. Midőn a görögök a perzsák ellen hadakozva, területökre berontottak, a perzsák légióikat e földalatti csatornákon vezették a görög hadak háta mögé és ily módon tették őket tönkre. Olaszországot elnevezték és méltán, Európa kertjének, de a magas hegyek kivételével, üde zöld virány Olaszországban csak öntözés mellett lehetséges. Ugyanazok a nagy tudósok és művészek, kiknek nevét a mívelt világ mint félistenekét hordozza ajkain, mint Galilei, Leonardo da Vinci voltak egyszersmind az olasz hidraulikai tudományok megteremtői, kik a görög tudósok által a keletről hozott ismereteket a hazai földben meghonosították, alkalmazták. Ha Olaszország Európa kertje, akkor, azt tartják, Toszkána ismét Olaszország kertje. Valóban alig van megkapóbb látvány, mint Florenc vidéke, hol a természet a művészettel kezet fogva hatott közre, hogy az Arno völgyéből egy kis paradicsomot alkosson. Florenc művészete teljes ideális képe a gyönyörű természetnek, mely körülötte elterül. A játsziság, könnyedség és naivság bizonyos foka a természetben és művészetében egyaránt visszatükröződik. Nem csoda tehát, ha az a sok spleenes angol ide jön élvezetet keresni és hogy a világnak majd minden országából ide sereglenek a Krőzusok és villákat villákra építenek, miáltal a vidéket és várost még inkább emelik. Volt alkalmam Európa nagy részét beutazhatni, de oly szép, a természet és művészet párosította villacsoportot, milyent a Via dei Colli nyújt, eddig még sehol nem láttam. Láttam vadregényesebb, a természettől szebb fekvéssel megáldott nyaralókat, láttam fogalmaink szerint inkább villa nevű stílben emelt épületeket, de a művészetnek, a mesterségesnek és a természetnek ily szép harmóniáját nem találtam sehol. A Via dei Colli közte fekszik a mi sugárutunk végén épült és a zugligeti villák között. Az egész a toszkánai természetnek és művészetnek hű mintaképe. A Boboli-kert, a Cascinák magukban véve hasonlóan szépek, de nem eredetiek, a versaillesi park és a boulognei erdő messze túlszárnyalják. A fák nagyobb része már tavaszi pompájában díszlik, mint nálunk május elején, a bokrokban a madarak zenéje csattog a valódi, szerelmeseknek való tartózkodási hely. Mi csak keresztül futunk rajtuk, mert roppant sok a látni való, minden szép és érdekes volna, de nincs rá idő, és ha volna is, beható tanulmányokat tenni e téren nem a mi feladatunk. Oly terjedelmes mai napság már a művészet és tudomány minden ága, hogy csak a specialista karolhatja föl egy-egy részét Folytatás a mellékleten. 548