Fővárosi Lapok 1884. június (129-152. szám)
1884-06-01 / 129. szám
* Egyházi zene. A szerviták templomában ma, pünkösd vasárnapján, Diabelli A-dúr ünnepi miséjét adják elő. Betétek lesznek a »Fremit maré« nagy kar, sopron és klarinét-soloval, és »Exaudi me« Beliczay Gyulától, énekli Dalnoki-Konti Fanni asszony. A mise magánrészeit Kovács Mimi asszony, Szedlacsek Blanka k. a. és Schmith Gusztáv éneklik. * A nemzeti színházban tegnap nagy közönség hallgatta »Ernani« előadását. Elvira szerepében Reich Irma k. a. lépett föl, teljesen igazolva a kedvező ■véleményt, melynek már első föllépése után kifejezést adtunk. Carmen nehéz szerepében, főkép a magyar szöveggel való küzdés miatt is, még voltak kevésbbé sikerült jelenetei, tegnap ellenben méltán kísérte a közönség folytonos tetszésnyilvánítása énekét és játékát egyaránt. Mindjárt az első felvonás nagy áriájában teljesen érvényre jutott tiszta, a felsőbb rétegekben is csengő, erős hangja, mely ép oly kifejező, mint jól iskolázott; játéka ízléses, átgondolt s a művésznő, hiszszük, rövid idő alatt nem csak egyik leghasznosabb tagja lesz operánknak, hanem kedveltje is a közönségnek. Tegnap Hajósnak is jó estéje volt Ernani szerepében s Key és Regnio, mint rendesen, jogos részt kaptak a közönség tapsaiból. * Színházi játékrend. A nemzeti színházban: június 2-án, »Cecil házassága« ; 3-án Reich Irma k. a. föllépteül »Ördög Robert« ; 4-én új betanulással először »Ferreol« ; 5-én »Mátyás király« először és »Satanella« ; 6-án »A bagdadi hercegnő« és »A fal tövében« ; 7-én Reich Irma k. a. utolsó föllépteül »Lohengrin« ; 8-án »Budapesten«; 9-én »Tündérujjak.« — A budai színkörben: 2-án »Az igmándi kispap« ; 3-án »A mai nők«, Moser vígjátéka, itt először. — A népszínházban: 2-án »Gasparone« ; 3-kán »A vörös sapka« ; 4-kén »Rip van Winkle« ; 5-én »Cigány Panna« ; 6-án három egyfelvonásos darab először; 7-én ugyanaz. (Pálmai Ilka asszony e héten már részt vesz a próbákban. A legközelebbi újdonság Serpetnek »A hercegnő« című operetteje lesz.) * Az ötvösmű-kiállítás az ünnepek alatt közeledik berekesztéséhez. Utolsó napja, mint írtuk, kedden lesz s e nap jövedelmét Trefort miniszter az országos kisdedóvó egyesület javára engedte át. Gróf Szapáry Gyuláné úrnő, mint az egyesület elnöke, körlevelet intézett a tagokhoz, működjenek oda ismeretségük körében, hogy a tárlatnak ez utolsó napon mentül több látogatója legyen. A felhívásnak kétségkívül lesz is sikere, annál inkább, mert még azok is, kik már ismételten látták a kiállítást, sietni fognak még egyszer és utoljára megtekinteni e ritka érdekű fényes gyűjteményt, melyhez hasonló nem egyhamar lesz ismét együtt. Ma és holnap az előre váltott mérsékelt áru jegyek még érvényesek ugyan, de újakat nem adnak ki, keddre pedig a régebben váltott jegyek nem érvényesek. A kiállítási nagy katalógus teljesen elkészült és tegnap adták sajtó alá. * Személyi hirek. A király ő felsége a legutóbbi ittléte alatt hozzá folyamodott szegények és szükölködők javára kétezer frtot ajándékozott. — Karsay Sándor dunántúli ev. szuperintendens, az egyház és a népnevelés terén kifejtett sok évi kiváló tevékenysége elismeréséül a királyi tanácsosi címet nyerte. — Gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter tegnap reggel Fegyvernekre utazott. — Ligeti Antal jeles festőművészünk visszaérkezett Esztergomból, hol pár napig a bibornok-hercegprimás vendége volt. — Kovács Mihály veterán festőművészünk legutóbb Samassa József egri érsek arcképét készité el. — Gróf Zichy Jenő belvárosi képviselőjelölt szerdán tartja programmbeszédét, a Hungária-fogadó udvarán. — Gróf Tisza Lajos Zágrábba utazott s az ünnepeket gróf Khuen-Héderváry bánnál tölti. — Schneider Frigyes adóhivatali főpénztárnoknak, nyugalmaztatása alkalmából, a király a Ferenc-József-rend lovagkeresztjét adomáyozta, sok évi hű és buzgó szolgálatok elismeréséül. — Reich Irmák. a., operánk új tagja, már tizennégy dalművet tanult be magyar szöveggel. — Ujházy Ede az ünnepek alatt Szolnokra rándul vendégszereplésre. — Clah Gyula honvéd-őrnagy és a honvéd-főparancsnokság segédtisztje, több honvédtörzstiszttel együtt szintén részt vesz a vezérkar felvidéki tanulmányi útjában. — Molnár Vilmos, a kereskedelmi minisztérium irodatisztje, a király ő felségétől irodavezetői címet és jelleget kapott. * Az utolsó operai előadás a nemzeti színházban e hó 28-án lesz. A »Szevillai borbély« van ez estére kiszemelve, oly szereposztással, hogy a kisebb szerepeket is elsőrendű tagok játszák. A szünidő előtti utolsó drámai előadás junius 30-án lesz, aztán a színi iskola vizsgálatai következnek. A szünidő julius 3-tól hat hétig fog tartani s ez idő alatt megvizsgálják a színpadi zápor készüléket is. * A budai színkörben tegnap kezdte meg előadásait Csóka Sándor kassai színtársulata, a csinosan helyreállított s telt ház előtt. Bemutatóul Tóth Kálmánnak »A király házasodik« című vígjátékát és a »Szép Galatheá«-t választotta. A vígjáték nem volt szerencsés választás, mert nem szeretnék, ha a társulat képességét hasonlói előadások szerint kellene megítélnünk. A kiállítás, díszletek, jelmezek fényesek voltak, de a szereplők közül csak a Tolnai-pár, Kazaliczky és Mezei említhetők dicsérettel. A közönség rokonszenvesen fogadta az egész társulatot, a darab hazafias mondásaira óriás taps keletkezett s a főbb szereplőket többször hívták. A vígjáték után az igazgatót is hívták, de nem jelent meg. A »Szép Galathea« operette-ben a zenekar s a színfal mögötti kar fülsértőek voltak. A szerepek Németh János, a vidék kedvelt tenoristája (Pygmalion), Pajor Emilia (Galathea), Boross (Mydas) és Kövesi Róza (Ganymed) kezeiben voltak s énekük és játékuk szintén tetszettek. A társulatról még nem merünk végleges ítéletet mondani, nehogy a bemutatóról nyert benyomás után igazságtalanok legyünk iránta. Az előadás mérték felett hosszúra nyúlt s kifárasztotta a közönséget. * A pesti nemzeti dalkör holnapi hangversenyének műsora ez: »Magyar királyi induló«, Huber Károlytól; »Műdal«, Them Károlytól; »Király himnusz«, ifj. Szotyori Nagy Károlytól. Az utóbbi művet először Odry Lehel solo énekli, aztán a dalkör egy hangon a fődallamot és végre a teljes kar. A hangverseny délelőtt tizenegy órakor a redoutban lesz s tiszta jövedelme a hírlapírók nyugdíj-intézetének van szánva. * A világosi fegyverletétel ügyében, mint egy kőnyomatú lap írja, olyan mozgalom van készülőben, mely kétségkívül nagy érdeklődést fog kelteni. Egy ismert író és akadémikus az 1848-diki intéző férfiakat és honvédtiszteket az ünnepek alatt tartandó bizalmas értekezletre hívta össze, hogy kellően felvilágosítsák a világosi fegyverletétel szomorú eseményét. Az egykorú szereplők és szakférfiak véleményei alapján azt kívánják kimutatni, hogy Györgey világosi tette olyan kényszerűség következménye volt, mely stratégiai szempontból nagyon érthető, sőt menthető. * Nyári mulatságok. A nőipar egylet, építendő házának alaptőkéje javára e hó 11-én zártkörű táncvigalmat rendez a rákospalotai parkban; délután társasjátékok lesznek s éjfélkor és éjfél után 2 órakor különlóvonatú kocsik közlekednek vissza a fővárosba. — A budapesti társas kör június 11-én a városligeti Klemens-féle vendéglőben rendez táncmulatságot. — A józsefvárosi második számú tankerület szegény tanulóit segélyző egylet június 5-én a budai hegyekben, a »Fácán«-nál rendez táncvigalommal egybekötött mulatságot. A lóvonatú vasút kocsijai éjfél után is fognak közlekedni. * A csángó-magyar egyesület igazgatósága tegnap Somssich Pál elnöklete alatt ülést tartott. Az erdélyi ref. szuperintendenstől kapott felvilágosítások alapján Tamó Gyula pitesti és Láng Károly plojesti misszionáriusoknak 3—300 frt segélyt szavaztak meg; egyúttal megkérik az erdélyi szuperintendensséget a misszióra vonatkozó adatok megküldésére, hogy a további segély mérve iránt határozhassanak. Az egyesület jelenleg 19,708 frt tőkével rendelkezik. Szupa György pénztárnok kéri azokat, kiknél a csángók javára gyűjtött pénzek vannak, küldjék be mielőbb. * A terézvárosi Festetich-párt tegnap este nagygyűlést tartott, Bobula János elnök beszélt először, polemizálva a Busbach-párt gyűlésén mondottak ellen, mintha gróf Festetichet a szabadelvű párt központi bizottsága mintegy megtagadta volna. Aztán meghívták a jelöltet, gróf Festetich Pált, kit belépésekor nagy éljenzés fogadott. Gróf Festetich aztán elmondta programmbeszédét, melyben a szabadelvű párt elveit hangoztatta, határozottan nyilatkozva az anyagi és szellemi haladás mellett s elitélve az antiszemitizmust. A jelöltnek Bobula elnök mondott köszönetet, aztán fellobogózott kocsikkal kísérték haza. A szerzői jogról szóló törvény ügyében egybehívott értekezlet Pauler miniszterelnöklete alatt folytatta tanácskozásait. Az eskü által való bizonyításra nézve abban történt megállapodás, hogy polgári jellegű kérdés elbírálásánál az eskü nem szorítandó meg, sőt a gazdagodás tényére becslő eskü az alperesnek is megítélhető , de amennyiben utánnyomás büntetése kéretik, az ítélet magára a büntetésre nézve eskütől feltételezetten meg nem hozható. Kimondta az értekezlet, hogy az elkobzást csak végítélettel lehet kimondani, a zárlat pedig a polgári törvénykezési rendtartástól eltérőleg szabályoztatik. Még több részlet megvitatása után a rendelet tárgyalását befejezték. Még tárgyalni fogják azt a rendeletet, mely a fiumei törvényszék területén követendő eljárást szabályozza. * A pesti jótékony nőegylet választmánya június és július hónapokra 1196 frtot utalványozott érdemes házi szegények javára. Ebből 193 szegény rendes havi segélyt kap, 73 pedig rendkívüli segélykép 284 frtot. Az egylet pénztárába legutóbb befolyt a dr. Schullek Vilmos orvos által néhai Liedermann Lujza asszony emlékére tett 300 frtos ajándék. A választmány köszönetét nyilvánítja értté. * Az osztrák-magyar államvasuttársaság tegnap tartotta legelőször közgyűlését Budapesten. Báró Wodianer Mór elnökölte a magyar kormányt Záhorszky Kálmán, az osztrákot Langenkron Emil miniszteri tanácsosok képviselték, a jegyzőkönyvet Görgey István közjegyző vezette. A társaság dualisztikus szervezetének megfelelően az elnök magyarul és németül tette előterjesztéseit. Az évi jelentésből megemlítjük, hogy a tiszta jövedelem tavaly 3.135.347 frt volt és minden részvényre 32 frank osztalék jut. * A szegény gyermekkórház-egylet június 15-én saját új épületében tartja évi közgyűlését. A rendes évi jelentéseken kívül napirenden lesz a választmány jelentése az építési és felszerelési költségek fedezésére szükséges kölcsön iránt. Elnök, két alelnök, ügyész és választmányi tagok választása is lesz e gyűlés feladata. * Az Eötvös-alap gyűjtő bizottsága tegnap délután ítélte oda az ösztöndíjakat és segélyeket. A 200 frtos ösztöndíjt Tóth István orvosnövendék kapta. Hat egyetemi hallgató kapott 100—100 frtot, nyolc középiskolai tanuló száz-száz frtot, tizenhat pedig egyenkint ötven forintot. Ezeken kívül több árva és özvegy kapott segélyt. Frey József évi tíz frtot ajánlott fel szegény özvegyek és árvák tagsági díjai fejében, mit a bizottság köszönettel fogadott. * A hazai ipar egyik derék telepéről van ismét alkalmunk megemlékezni, a Haris, Zeilinger és társa üzletéről. Még nem igen rég általános volt a panasz, hogy sok pénz vándorol külföldre, mikor itthon hasznosan foglalkoztathatna munkás kezeket. Módosabb családok külföldre mentek menyasszonyi kelengyék vásárlására is, ami most már nem olyan általános, mert itthon is készülnek ízléses cikkek. Sok munkást foglalkoztat az említett cég is, melynek fehérnemű cikkei meghódították a magyar előkelő vásárló közönséget. Legutóbb Balogh Irén, Bezerédj Irma úrnak gazdag kelengyéi voltak ott láthatók, most ismét készülőben van a Förster Irén k. a., Hegedűs Károly volt képviselő arájának kelengyéje, továbbá Verseghy Margité Esztergomba, Jármay Iréné Nyíregyházára, Palitz Mariskáé Gesztesre, Francsics Ilonáé Dombóvárra, Szakáll Piroskáé P. Kereszturra, Balogh Piroskáé Nagy-Kátára, báró Prónay Dezsőné úrnő gyermekkelengyéje, sat. Sok törvényparagrafusnál jobban biztosítja a hazai ipar föllendülését, ha a magyar közönség megszokja itthon szerezni be a szükséges cikkeket . Haris és társainak a »Kék csillaghoz« címzett régi jóhírű cége ennek előmozdítása és sok munkás kéz foglalkoztatása miatt méltó elismerést érdemel. * A nyomor. A Wesselényi utcában levő Almássy-féle telkek mellett közelebb az éjjeli őrjárat fájdalmas sóhajtozást és gyermeksírást hallott. Hosszabb keresés után a rendőrök nagy kőrakások közt korhadt szalmán fekve egy asszonyt és öt gyermeket pillantottak meg; a gyermekek közül a legnagyobbik vagy hat éves, a legkisebb most született csecsemő. A rendőrök kórházba szállították a rongyokba burkolt, kiéhezett, beteg családot s itt a nő előadta, hogy neve Lauschmann Mária, félév óta özvegy s ínségében minden holmiját eladta, hogy gyermekeinek kenyeret vegyen. Május elején, mivel bért fizetni nem tudott, kiűzték addigi lakásából s ő ama kőrakások közé menekült. A boldogtalan nő és csecsemője a kórházban vannak, a többi gyermekről a kerületi elöljáróság gondoskodik. * Rövid hírek. A nőképző-egylet nevében Veres Pálné szül. Beniczky Hermin elnök és özv. Teleki Sándorné alelnök köszönetet nyilvánítanak mindazoknak, kik az egylet margitszigeti ünnepélyének sikerét közreműködés és támogatás által előmozdították. A balatoni kirándulók tegnap délután keltek útra a déli vasút pályaházából; nagyszámú társaság gyűlt öszsze s vidáman indult a remélhetőleg kellemes kirándulásra. A pénzügyminiszter Reiszenberger Gusztáv, Cottely Ernő, Federer Ferenc és Kovács Gusztáv pénzügyi fogalmazókat másodosztályú pénzügyi titkárokká nevezte ki. — Az egyetem jogi kara tegnap jövő évi dékánná Láng Lajost, rektorválasztókká pedig Kautz Gyula, Lechner Ágost, Plosz Sándor rendes tanárokat és Csarada magántanárt választotta. — A festészeti pályázat ellen, melyet a főváros hirdetett, művészi körökben az a kifogás, hogy határozatlan, nincs kimondva, építészeti, vagy tájképek legyenek-e és a félévi határidő is rövid most, mikor a legtöbb művész az országos kiállításra szánt képeken dolgozik.— Az öreg Táncsics Mihály állapota folyton válságos; tegnap pár óráig aludt ugyan és enni kért, de orvosi rendelet szerint tejnél egyebet nem kaphat; környezete nagy gonddal ápolja. — A „Tolonc“ népszínművet a nyáron lefordítják román nyelvre és Solymosi Elek, a népszínház komikusa, a nyáron Bukarestben szándékozik e darabban vendégszerepelni. — A kerékpár-egyesület részéről két tag, a vasparipa-egylet részéről pedig egy tag Grácba utazik, hogy ott részt vegyen a holnapi velocipéd-versenyben. — Az angol kisasszonyok templomában a tegnapelőtti utolsó májusi ájtatosságon Komáromi Mariska k. a. Weiss »Ave Máriá«-ját énekelte. — A városligetben tegnap járt a bizottság az országos kiállításhoz vezetendő vasút vonalának megállapítása végett; az eredetileg tervezett vonalat a város képviselői nem fogadták el, mert sok fát kellett volna kivágni, de aztán találtak oly vonalat, hol e baj kikerülhető. A bölcsészethallgatók segélyegylete tegnapi zárülésén megalakította a szünidei bizottságot, Kardos Albert elnöklete mellett: dr. Lengyel Béla 846