Fővárosi Lapok, 1885. március (22. évfolyam, 50-74. szám)

1885-03-01 / 50. szám

­­ tüntetett képek vagy események egyes mozzanatai éb­resztenek, lírai kifejezésével gyakran szaggatja meg az elbeszélést. A személyek beszéltetése ritka s ha megszólalnak is, a cselekvény még ritkábban foly ép­pen az ő szavaikban és szavaik által odább. Ez egy­kor oly híres regék a szenvedély és képzelet hevének kevés nyomát mutatják; inkább a jóizű, nyugodt me­­sélgetés kedve s a gyöngéd megindultság merengő hajlama mutatkozik bennök. Igazában csak egy van közöttük, mely a titokszerűt szoros összeköttetésbe hozva a szereplő személyek lelkiállapotával, cselek­­vényét sietős hatásossággal pörgeti. A futó csillag­ról címü költemény ez, melyet Tompa, verseinek 1856. kiadásában, már ki is vett a népregék közül s az elbeszélések közé igtatott. Az ötvenes évek elejéről már van Tompának néhány balladaszerü költeménye: Az özvegy és fiai, A vitéz, A hű vitéz, melyek élénken tanúsítják mind hangja gazdagodását, mind epikai stíljének művészibb fejlődését. Az ismeretlenül egymás ellen küzdő testvérek, a ránehezedő gyanút vérével lemosó hős, a névtelen kérő, aki csak élete árán juthat dicső­séghez : drámai személyek. A költemények, melyek­nek hősei, belső és külső alkotásra nézve is mutatják, az erősebb koncepció alakító befolyását. Szerkezetben éreztetik a törekvést, hogy a cselekvény minél drá­maibban foglaltassák össze; előadásban, kifejezésben pedig éreztetik a részvétnek, az indulatnak mélyebb hullámzását, melyet tárgya a költő lelkében fölvett. Arany e közben megírta első balladai remekeit, már a legrégibben, az 1848-ból való Rákócziné­ban, mesteri példáját adván a hazafias és művészi elem benső összeolvasztásának. Hatása alatt Tompa is mind­jobban közeledik az ő balladájának művészi formájá­hoz. Egyéniségét nem tagadja meg : a nyájas vidámság és enyhe meghatottság hangján írja tovább is a ki­sebb verses elbeszéléseket és rajzokat, melyekben köl­tői lelkének kedves közlékenysége szabadabban és szeszélyesebben árad. De ezek mellett van néhány balladája, melyek tehetségét méltón tüntetik föl oly oldalról is, melyről ismertetői nem igen szokták mél­tányolni. Vonzalmát a sejtetés, a költői célzások és fél­szavak iránt, melyből hazafias allegóriánknak nem egy remeke fakadt, művészileg viszi át bennök az el­beszélő költészetre, az események részleteire, melyeket nem mond el széltében-hosszában (Miskolci biró, Két Ártandi). A titkos látások, a csodálatos, melyek népre­géiben oly nagy szerepet játszanak, biztos lélektani ala­pot nyerve, a balladai hatás fő elemei gyanánt jelennek meg (A futó csillagról, Özvegy és fiai, Kálmán és Prez­­lava). Nemzeti és erkölcsi lelkesedésének lángja, mely egész költészetében vezérlő fényűl ragyog, nyugtala­nabbul kezd lobogni, átható világosságot s mélyebb árnyakat vet. Lelkét erősebben leköti, mintegy magá­hoz bűvölt tárgya: nem emelkedik föléje, nem te­­kintget szét részletei után, hanem­­ erős látásként mondja el. Elbeszélése megelevenül (Árokházi Lőrinc, Arszlán pasa, a Pozsonyi harcjáték várvívása), képei­hez csak néhány lényeges vonást keres, s beszéltetése, népies fordulatai a jellemek kifejezéseivé lesznek, oly fokú tárgyiasságra emelkedni, oly mesterien össze­foglalni s oly biztosan, ingadozás nélkül haladni cél felé, mint Arany. Tompa természetesen nem képes; gyöngéd és nemes érzése nemcsak átrezgi, hanem egy kissé rezegteti is vonásait. Ez érzés azonban olykor, a tiszta elbeszélés formáiban is, hatalmas lendületet vesz. Az András herceg sólymának befejezésén kívül csak legutolsó balladájának, Kálmán és Prezlavának, végsorai jussanak eszünkbe, a­mint a neki busult király hadba indul. E rövid két sort egyszerűségében is oly megrendítő és fölemelő páthosz sugallta, mi­nőre kevés példa van költészetünkben. András herceg sólymának tárgya: Nagy Lajos király testvérének meggyilkoltatása, ugyanaz, melyet Toldi szerelmének VIII. énekében a lantos harci dalul, de szintén balladai formában ad elő. Erzsébet királyné, a rosszat sejtő anya, a bal­jóslatú hírek következtében gályára száll s Nápolyba siet, hogy fiát a fenyegető veszély elől haza hívja Ma­gyarországra. De Johannának sikerül szinlett szerel­mével visszatartania férjét. Az anyja búsan távozik s a herceg egyedül marad ellenségei közt, kik életére törnek. Egyik cinkosuk maga az álnok királyné. Va­dászatra csalja Aversába férjét, hol megöletése el van határozva. Éjjel az ifjú fölriad álmából, de Johanna lecsöndesiti és elaltatja hízelgéseivel, hogy a gyilko­sok annál észrevétlenebből lopózhassanak be s végez­hessenek vele. Csakugyan meg is ölik s tetemét ruhátlanul kivetik az útra. E véres esemény, egyszerűen elmondva, mind­össze is egy ártatlan áldozaton elkövetett lázitó igaz­­talanság. A történet nem mondja, hogy Johanna meg­szenvedett volna érte; a pápa fölmentette a gyilkosság vádja alól s ő még három évtizeden át botránkoztatta népét léha uralmával és életével. A költő nem hami­síthatja meg a történetet. De a ballada még sincs híján bizonyos nemű igazságszolgáltatásnak : a költő s általa az emberi szív erkölcsi felháborodása. Ítéletet mond a vétkes királyné felett, még pedig kegyetlen ítéletet. Hízelgő, szeretetével kérkedő álnokságát mű­vészi ellentéttel állítja szembe az anyai szív kevés szavú félénk, de mély és igaz érzésével. Már ezáltal sötét árnyékba borítja Johannát. De nem ez a fő. A hercegnek volt egy sólyma, elhagyottságában egyet­lenegy híve a sok áruló közt. A sólyom az állatok ösztönével megérezte gazdája veszedelmét; a gyilkos­ság előtt zörgött ablakán, vijjogott, figyelmeztette, de hiába. Majd meg boldogtalan ura teteme fölött vir­rasztott, mig Johanna aludt; elhullott aztán gazdája után, mig a királyné késő vénségig élt. Ennek az állatnak hűségét állítja szembe a költő az asszony hűtlenségével, ragaszkodását annak durva közönyével, megható vesztét annak nyomorult életével. Ebben az iróniában kemény ítélet foglaltatik: Johanna alább­­való és állatibb az állatnál. A költemény versalakja: jambusi menetű, négy soros strófák. A három első sor négy-négy lábú, a közepén mindenütt pontosan megtartott sormetszettel, a negyedik egy lábbal rövidebb. Az utóbbi rímel a második sorral. Beöthy Zsolt.­ ­ Fővárosi K­­­­r­e­k. * A kormányelnök tíz éves belügyminisztersé­­gének jubileumát holnap ülik meg. A parlamenti mi­nisztériumok történetében oly ritka ünnepélyen szá­mos hatóság fog tisztelegni a kormányelnöknél. Hét­főn délelőtt tíz órakor a belügyminisztérium tisztikara nyitja meg az üdvözlők sorát. Beniczky Ferenc állam­titkár mond üdvözlő beszédet, átnyújtva a remek művű albumot, mely a tisztikarnak Tisza Kálmánhoz inté­zett feliratatát s az összes tagok aláírását tartalmazza. Délután a főispánok tisztelegnek a miniszterelnökségi palotában s szónokuk b. Majthényi László lesz, mig a csendőrség küldöttségét Török Ferenc ezredes vezeti. A megyei és városi törvényhatóságok részint fölirat, részint küldöttség által fejezik ki szerencsekivánatai­­kat s első­sorban a főváros hetven tagú küldöttsége fog megjelenni Ráth Károly főpolgármester vezetése mellett. A már említett megyéken és vársokon kívül újabban Baja és Makó városok határozták el, hogy üdvözlő és bizalmi feliratot intéznek a kormány­elnökhöz. * A műcsarnokban Matejko nagy történelmi festménye »A poroszok hódolata« már csak rövid ideig lesz látható. Hogy nálunk egyáltalán látható volt, azt csak Matejko hazánk iránt érzett meleg ro­­konszenvének köszönhetjük. E nagy érdekű festményt a jelen kiállítás után tudvalevőleg a krakói lengy­el múzeumban helyezik el. Midőn a király ő felsége 1882-ben Krakóban, a lengyel királyok régi székvá­rosában megjelent s ott nagy pompával fogadták, mintegy viszonzásul a nemzeti hódolat eme nyilatko­zatáért, beleegyezését adta ahhoz, hogy a »Wawel« a Krakó fölött kimagasló ősi királyi várpalota régi fé­nyében és eredeti rendeltetésére helyreállíttassék. Ma­tejko, ki a milyen nagy művész, épp oly nagy hazafi is, e fölötti lelkesült örömében a »Poroszok hódolata« című festményét, mely éppen akkor készült el s a Krakóban székelt lengyel uralkodók legfényesebb emlékeit idézi vissza, a restaurálandó vaweli királyi várnak ajándékozta. De azóta a nagyszerű terv meg­valósítása sok nehézségbe ütközik. A legfőbb akadály­­az, hogy a Wawel jelenleg kaszárnyának és kórháznak van berendezve. Mielőtt tehát az újjáépítés tényleg foganatosítható lenne, elkerülhetlen, hogy Krakó vá­rosa mintegy 3—4 millió költséggel egy új kaszár­nyát és közkórházat emeljen. Ez a körülmény a fel­­ségi nyilatkozat megvalósítását bizonytalan időre ha­lasztja el s ezért volt szükséges a festmény ideiglenes elhelyezése a krakói lengyel múzeumban. A képnek idehozatalakor hosszas tanácskozás folyt, miután so­kan oly nézetben voltak, hogy a festmény csak felségi kérvény, vagy a galíciai tartománygyű­lés engedélye mellett vihető el Budapestre. Végre döntött Matejkó­­nak ez iránt kifejezett kívánsága. * Az akadémiában holnap, hétfőn, délután öt órakor az első osztály tart ülést. Tárgyai: »A votja­­kokról«, Barna Ferdinandtól; »Boldogasszony, ősval­lásunk istenasszonya«, Kálmány Lajos vendégtől, fel­olvassa Szinnyei József. * Színházi játékrend. A nemzeti szín­házban: márc. 2-án »A hol mulatnak«, »A har­madik«, »Bálkirálynő«, 3-án »Könyves Kálmán«, 4-én »A kis szórakozott«, 5-én »Bíbor és gyász«, 6- án »Arany lakodalom«, »Eladó leány«, »Barátság­ból«, 7-én »Trónkereső«, 8-án »Buborékok«.­­ Az operaházban: március 3-án »Traviata«, 5-én Wiltné asszony utolsó­ előtti felléptéül »Bánk­ bán«, 7- én Wiltné asszony utolsó felléptéül és Perotti Gyula vendégjátékául »Hunyadi László«, 8-án Turolla Emma és Perotti vendégjátékául »Álarcos bál«. — A nép­színházban: március 2-án »Vadgalamb«, 3-án »Jeanne, Jeannette, Jeanneton«, 4-én »Nő-emancipá­ció«, Szigeti József énekes bohósága először, 5-én és 6-án ugyanez.­­ A várszínházban: március 2-án először »Darwinisták«, 3-án »A cigány«, 4-én »Aszalai uram leányai«, 5-én »Eleven ördög«, 6-án először »Próba-nyil«, 7-én »Angot asszony leánya«, 8- án ugyanez. * Éber Nándor képviselő, kinek élete pénteken este oly szerencsétlen véget ért, budai születésű volt és hatvan évet élt. Családneve eredetileg Eberl. Atyja az udvari kamaránál számtanácsos volt s Éber Nándor, mint említettük, fiatal korában a diplomáciai pályára készült s már szolgált is a konstantinápolyi követségnél, mikor az 1848-diki márciusi események hírére haza sietett s a nemzeti kormánynak ajánlotta föl szolgálatát; eleinte a hon­védelmi bizottságnál alkalmazták, később elnöki tit­kár lett Batthyány Kázmér külügyminiszter mellett s a világosi fegyverletétel után ő is Törökországba menekült, s onnan 1851-ben Angliába. Itt politikai és diplomáciai ismeretei által rövid idő alatt figyelmet keltett a hírlapirodalom terén s a »Times«, e hatal­mas világlap, dolgozótársai sorába fogadta. Ez állás nemcsak anyagi jólétet, hanem befolyást és tekintélyt is biztosított számára. A krími háborúban nemcsak mint harctéri tudósító, hanem mint harcos is vett részt, egy ideig táborkari főnöke is volt egyik török hadcsapatnak, az olasz szabadságharcok alatt is min­dig a küzdelem színhelyén járt, tagja volt a magyar emigránsok által alakított bizottságnak s kísérője volt Garibaldinak és Türrnek a szicíliai expedícióban. Hazatérése után is megtartotta összeköttetését a »Times«-szal, mely függetlenséget, befolyást szerzett számára itthon is; ő volt az angolokra nézve oly fon­tos Keletről a »Times« főtudósítója, kihez a többi levelezők táviratai, levelei érkeztek, melyeket Éber aztán feldolgozott. Irt magyar lapokba is és két ön­álló füzetet is adott ki a honvédségről. Mint a Deák­párt tagja több országgyűlésen Szék városa képvise­lője volt, az utóbbi két választásnál pedig a szász­* 329 A kritikus albumából.­ ­Jótett. Jótékonyság. Hála.) Jótett sohasem szorul indokolásra. * Jótékony emberek még vannak, — mondta nem­­rég egy embergyűlölő, — a jó emberek maholnap ki­halnak. * Apró szívességekkel barátokat szerez, jótétemé­nyekkel ellenségekre tesz szert az ember. * Semmi sem idegeníti el egymástól oly könnyen az embereket, mint egy jó tett, a­melyet egyik a má­siktól elfogad. * Az igazán jó ember még akkor is lelki­ furda­­lást érez, mik­­ a legjobb cselekedetét hajtja végre. Hátha nem csinálta elég jól ? * A jótékonyság a legszebb fényűzés. * Okos ember két dologra nem fog soha számí­tani : hálára és főnyereményre. * Apró szívességekért azért hálásabbak az embe­rek, mint a nagy jótéteményekért, mert amazokat megtéríthetik, míg ezeket rendesen kénytelenek viszon­zás nélkül hagyni. * Hálát inkább várhatunk azoktól, a­kik jót tet­tek velünk, mint azoktól, a­kikkel mi tettünk jót. (­Érzelmek.) Semmi sem olyan visszahozhatlan, mint az érzel­mek, a­melyeket könnyelműn pazaroltunk el. A ha­szontalanul elfecsérelt időt ki lehet pótolni, az abla­kon kidobott pénz veszteségét helyre lehet állítani, de az érzelmek, melyeket méltatlanokra pazaroltunk, soha vissza nem térnek. Azokkal örökre szegényebbek lettünk. {Bátorság?) Az igazán becsületes ember nem lehet gyáva. * A félelem magában még nem becsmérelhető tulajdonság, s döntő mindig csak az, hogy kitől s mitől fél az ember. »Hunyadtól félni még nem gyá­vaság.« — mondja a költő. * Lovaggá lehet valakit avatni, de nem vitézzé. * A bátor gazembereknek sokszor jobb dolguk van, mint a gyáva becsületeseknek. * Ne azzal bizonyítsuk a bátorságunkat, hogy az emberek félnek tőlünk, de azzal, hogy nem félünk tőlük. * A bátorság egyike ama tulajdonságoknak, me­lyek nem illenek mindenkihez * Az erőszakosság többször jele az erő és bátor­ság hiányának, mint az erőnek és a bátorságnak. A leggyöngébb emberek a legerőszakosabbak.

Next