Fővárosi Lapok, 1885. május (22. évfolyam, 101-127. szám)
1885-05-01 / 101. szám
lekednek. A bérkocsisok hatósági rendelet szerint csak a rendes vitelbért követelhetik. * Porosz tudós Budapesten. Roerner Ferdinand boroszlói egyetemi tanár, az ottani ásvány- és paleontológiai múzeum igazgatója, fővárosunkba érkezett. Dr. Krenner József nemzeti múzeumi ásványtári őr meghívására jött ide, hogy a múzeum és egyetem ásványtárait tanulmányozza. Roemert különösen meglepte a múzeumi ásványtár gazdagsága. Ez várakozását annyira felülmúlta, hogy mint kijelenté, tervezettanulmányi idejét kénytelen lesz több nappal megtoldani. * A gyapjú-utcai színházban, hol Feleki Miklós társulata ma kezdi meg előadásait, eleinte a várszínház jobb repertoire-darabjai fognak színre kerülni. Az első hetekben az »Ezres bankó«, »Eleven ördög«, »Cigány«, »Javotte«, »Angol asszony leánya«, sőt, lesznek műsoron. Közben »Grapin özvegye« Flotow operette-je, a főbb szerepekben Cservári Ilon kisaszszonynyal és Zajonghy Elemérrel, az új tenoristával és »Girofle-Girofla« kerülnek színre először. Az eredeti újdonságok sorát Adorján Sándor és Porzsolt Kálmán »A bujtogató« című népszínműve és dr. Radó Antalnak »A más bűne« címü régibb népszínműve, dr. Steiger Lajos zenéjével, kezdik meg. Előadják továbbá Belotnak »Páris utcáin« című népdrámáját. A budai színkörben holnap kezdődnek az előadások, melyek hetenkint háromszor lesznek. »II. Rákóczi Ferenc fogsága« kerül színre a főbb szerepekben Abonyival és Hunyadi Margit asszonynyal. Vasárnapra »Mátyás diák« van kitűzve több uj tag felléptével. A legelső újdonság Óvári Lipótnak »A légionáriusok« című s az 1859-diki olasz-osztrák háborúban játszó katonai látványosssága lesz, melyet a »Földön, föld felett és viz alatt« címü eredeti látványos színmű fog követni. * Személyi hírek. Báró Kemény Gábor közlekedésügyi miniszter tegnap reggel Ájnácskőre utazott. — Pauler Tivadar igazságügyminiszter súlyos betegségében javulás még mindig nem állott be. — Pacor Albert altábornagy és erdélyi honvédkerületi parancsnok állapota, újabb tudósítás szerint, igen aggasztóra fordult, a beteg napok óta többnyire eszméletlenül fekszik s az orvosok csak műtét által vélik megmenthetni, ez pedig a beteg gyöngesége miatt veszélylyel jár. — Pallavicini Sándor őrgróf kétszáz ftőt küldött a szegedi színtársulat segélyezésére. — Forra Sándor, Románia budapesti főkonzulja, nem igen lévén kiváncsi az országos kiállításnak holnap a király által történendő megnyitására, éppen tegnapelőtt hosszabb szabadságidővel Bukarestbe utazott. — Lutter Nándor tankerületi főigazgató tegnapelőtt fejezte be a zerge-utcai főreáliskola vizsgálatát s a tapasztaltak fölött elismerését fejezte ki; tegnap a belvárosi főreáliskola vizsgálatát kezdte meg. — Dr. Eindrich Jenő földbirtokos tegnap vezette oltárhoz Demény Mariska kisasszonyt, özv. Deményné szül. Gerlóczy Ida asszony leányát. * Az eső — ez az, aminek most jobban örülne a világ, mint az orsz. kiállítás bármily fényes megnyitásának is. Tegnapelőtt délután, mikor egyszerre terhes fellegektől borult el az ég, mindenki föllélegzett, mert általános volt napok óta a panasz, hogy a vetésekben máris, nagy károkat tett a szárazság, a kaszálók pedig nagyon oda vannak. A föld sem szomjazta az esőt jobban, mint az emberek, kik a földből élnek. De csak éjfél után eredtek meg az egek csatornái a főváros fölött s noha nem valami sokáig esett, reggelre ettől is fölvirult a tenyészet s meghűvösödött a jég. Tegnap a képviselőház üvegtetőzetű termében dél felé elhomályosult a levegő s a pénzügyminiszter maga is derült arccal nézett föl, hogy tán megkönnyebbedik a gazdák lelke. De csak szemezett úgy egy óra felé, továbbá alkonyatkor állt be egy kis eső, éjjelre bővebb folytatást ígérve. A vidék számos helyéről, Arad, Temesvár, Szeged, Pécs, Nyitra s Pozsonyból örvendetes sürgönyök érkeztek a beállt esőről. Adjon az isten belőle mindenütt, mentül többet. Nagy baj lenne a további szárazság Budapesten is hol a »drágasági pótlékok« hivatalos lármája úgy is már rég megdrágítá az életet. A lakás, az étlap, a piac árai nagyot emelkedtek. De van elég üres lakás, melyeket drágaságuknál fogva nem bírtak kiadni. Sőt nyári lakások is állnak üresen, mert sok család nem fog nyaralni most a fővárosi zöldben, hanem olcsóbb fürdőkben. Átalában remélhető, hogy az árak csökkeni fognak, ha az illetők belátják, hogy ezzel elriasztják az idegeneknek jókora tömegét. * Főúri esküvő lesz ismét jövő hétfőn az egyetemi templomban. Gróf Bolza Géza huszárfőhadnagy e napon délelőtt féltizenegy órakor vezeti oltárhoz Bánhidy Mária bárókisasszonyt. Az esketési szertartást Haynald Lajos bibornok-érsek fogja végezni. Násznagyok lesznek a vőlegény részéről gróf Csáky Albin szepesi főispán és idősb gróf Bolza József, a menyasszony részéről báró Bánhidy Sándor és földeák Návay Lajos, nyoszolyóasszony báró Bánhidy Sándorné szül. Vay Klára bárónő. Nyoszolyóleányokul Nyéky Claudine és Ilona kisaszszonyok fognak szerepelni, vőfélyekül pedig gróf Bolza Pál, báró Bánhidy István s Návay Tamás és Lajos. * Az »Egyetemes Philologiai Közlöny«-ből már megjelent a májusi füzet. Mint rendesen, ez alkalommal is tartalmas dolgozatok vannak benne, úgy a hazai, mint a külföldi irodalom köréből. Nem kevesebb, mint nyolc önálló cikk. Petz Gedeon »Shakespeare és Ayrer«, a nagy britt s a kisebb német író két-két drámáját hasonlítja össze. Beliczay Jónás »Az ifjabb Pliniusra vonatkozó föliratok«-at ismerteti. Brassay Sámuel »Én is hozzá szólok« cím alatt polémiát folytat Király Pállal a »fordul elő« kifejezés jogosultsága iránt. Heinrich Gusztáv két cikket irt a füzetbe. Egyet »A merseburgi ráolvasások «-ról, másikat »A középkori hajnali dal«-ról. Barbarics L. Róbert »Újabb költői nyelvünk«-ről értekezik s végre Kiss Ignác »Kempis Tamás magyar forditásai«-nak bírálatát fejezi be. Versek fordításai, könyvbirálatok s egyleti ügyek zárják be a füzetet. * Rózsa-leány. A gróf Karácsonyi Guidó által alapított erénydij kiosztásának ünnepét május 10-én tartják meg. Ezúttal Solymár községben lesz az ünnepély, melyre, mint minden évben, a fővárosból is rándulnak ki vendégek. Az idei rózsaleány neve Érti Terézia. Az ezer frtnyi erénydíjból, az adó és ünnepi költség levonása után, 600 frt jut a rózsaleánynak. * A hazai köz- és magánkönyvtárak statisztikáját készíti el az országos statisztikai hivatal. Az adatgyűjtést már megindította s az iskolai, kaszinói, kölcsönkönyvtárak közül név szerint mutatja ki mindazokat, melyekben legalább 500 darab könyv vagy füzet van, a magánkönyvtárak közül pedig azokat, melyekben a kötetek száma ezernél több, vagy amelyek más tekintetben nevezetesek. A statisztikai hivatal ezernél több kérdőivet küldött szét a különböző hatóságokhoz és egyletekhez, de óhajtandó, hogy mindenki, ki könyvtárral rendelkezik, ha nem kapott kérdőivet, ezt kérjen az orsz. statisztikai hivataltól s az adatokat küldje be. E kimutatás érdekesen fogja megvilágítani közmivelődési állapotainkat is. Az adatgyűjtést május végén rekesztik be. * A Rudas-fürdőben ma nyílik meg a fürdőidény. A parkban cigányzene fog játszani mindennap. A fürdőt a télen kicsinosították s a csavargőzösökkel a közlekedés igen könnyű. A fürdő orvosa, dr. Lisznyay Elemér, a főváros társas köreiben előnyösen ismert fiatalember mától fogva a vendégeknek rendelkezésére áll. * A drágasági pótlék kedvezménye mindig nagyobb és nagyobb körre terjed ki. Lassanként általános lesz. Legújabban a rendőrségi tisztviselők is megkapták, akiknek munkáját a kiállítás előreláthatólag nagyban fogja szaporítani. A belügyminiszter engedett Pest megye kívánságának is s a megyei összes tisztviselők a fizetés tiz százalékát kapják pótlékul. A kisebb államhivatalnokok küldöttsége Szilágyi Sándor vezetése alatt járt a miniszterelnöknél. Megköszönték a drágasági pótlékot s a lakbér országos szabályozását s fölemelését kérték. A kormányelnök megígérte, hogy a kérelmet lehetőleg már a jövő évi költségvetés összeállításánál figyelembe veszi. A küldöttség a pénzügyminiszterhez is elmegy, kikérni az ő támogatását is. * Közgyűlések. A magyar-francia biztosító társaság tegnap Bittó István elnöklete alatt tartotta évi közgyűlését. A felolvasott jelentés szerint a tavalyi tiszta nyereség 743,842 frt. volt s az 5°/0 kamaton fölül részvényenként 30 frank osztalékot fizetnek ki. A társulat igazgatósága a közgyűlés után 4000 frtot szavazott meg jótékony célokra, mégpedig ezer-ezer frtot bocsát a közoktatásügyi és kereskedelmi miniszterek rendelkezésére; ezer frtot ad a hírlapírók nyugdíjintézetének s ugyanannyit egyéb jótékony célokra. Megemlítjük, hogy a társulat életbiztosítási osztályánál ez évben 1525 kötvényt állítottak ki összesen 2,931,790 frt. biztosított összegről. A szatócs-ipar társulat közgyűlése elhatározta, hogy »közép- és kiskereskedők társulata« címet vesz föl. A társulatnak 15,730 frt, 29 kr. vagyona van, az özvegy-alap pedig 1100 frt. A gyűlés 30 frtot szavazott meg a hírlapírói nyugdíjintézet javára. * Rövid hírek. A király ő felsége a tótkereszturi ref. a szacsuri, kölesei és komlósai görög kath., továbbá a zemenyei róm. kath. egyházaknak százszáz, a homoki gör. kath. egyháznak kétszáz, végre a kisfaludi gör. kath. egyháznak százötven forintot adott iskolai s templomi építkezésekre. A miniszterelnök szerdán fogadta Körmöcbánya küldöttségét, mely megköszönte a kormánynak az 1879-iki talajsülyedés alkalmából tanúsított támogatását. — Az angol kisasszonyok lipót utcai templomában Császka György szepesi püspök nyolcvan gyermek közt osztá ki a bérmálás szentségét. — A közúti vaspálya zugligeti vonalára mától kezdve más vonalakról átszálló jegyeket is adnak ki, továbbá a színházi közönség kényelmére, esti tizenegy órakor a muzeum-körútról külön vonatot indítanak Ó-Budára. — A püspöki tanácskozásban, melyről már megemlékeztünk,huszonegy főpap vett részt s megállapiták a választ, melyet Trefort Ágost miniszternek az alsópapság érdekében kiadott körlevelére adni fognak. — 654 — * Időjelzés. A tegnap reggeli táviratok szerint: hazánkban napos, felhős-borússal váltakozó meleg időt várhatni esőkkel, itt-ott égi háborúval. Képviselőház. Tegnap a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalták és fogadták el. Hegedűs Sándor (előadó) alaposan indokolta, hogy a tíz évi fáradtságba és 20.673.000 frtba került kataszteri munkának csak akkor lehet hasznát venni, ha nyilvántartásáraszakértő közegeket alkalmaznak, különben veszendőbe megy a sok költség és munka. Az évi költség 340.000 frtba kerül, de e kiadást az adó, hitel és pénzügy nagy érdekei követelik. Horánszky Nándor, maga és pártja nevében, a jelenlegi pénzügyi helyzetből kiindulva, ellenzi a hivatalok ily nagy arányú szaporítását, holott a célt olcsóbban is el lehetne érni. Hasonló szempontból beszéltek a törvényjavaslat ellen Helfy Ignác, Haviár Dániel és Ernuszt Kelemen Mellette az előadón kívül hárman szólaltak fel. Először gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter, ki Horánszkynak többi közt azt felelte, hogy midőn az általános forgalom növekszik, ami pedig örvendetes jelenség, akkor az egyes hivatalágak személyzetét is természetesen szaporítani kell. Említi a miniszter az Erdélyben most folyó tömeges birtokrendezéseket is, melyek Kolozsvárit külön kataszteri igazgatóság felállítását követelik. Stoll Károly, a jobboldal egyik veteránja, elmondá, hogy ő tíz évvel ezelőtt ellenzi a nagyköltségű katasztert, de midőn a drága munka meg van, akkor azon kell lennünk, hogy haszna ne enyésszen el, mint elenyészett — helyes nyilvántartás hiányában — a régibb kataszteri munkáké. Hegedűs József (nagykárolyi képviselő, tisztes öreg alak, ki mindig magyarban jár,) a képviselőházban most szólalt föl először, nagy nyugodtsággal mondva el nézeteit az ajánlott nyilvántartás szükségéről. Ha — úgymond — vonakodnék a ház e célra megadni a költséget, úgy járna, mint a régi világ egy erdélyi mágnása, ki elszánta magát, hogy megnézi Bécset, de kétheti itt után a Bécs alatti Fischamentbe jutva, ozt gondolta, hogy a költség mégis sok s visszatért falujába, anélkül hogy célját elérte volna. A jobboldalon helyeselték a két öreg szónok beszédét. Hegedűs Sándor tüzetesen cáfolta párbeszédében a javaslat ellen tett kifogásokat. A többség megszavazta a törvényjavaslatot. A részletes tárgyalás röviden folyt le. Csak az első szakasznál szólalt fel Helfy Ignác, többi közt védve magát az ellen, mintha ő Erdély külön birtokviszonyait nem venné figyelembe. Gr. Szapáry pénzügyminiszter mondta még el észrevételeit, s aztán úgy az első, mint a többi szakaszt változtatás nélkül elfogadta a többség. A legközelebbi ülés kedden lesz. Akkor a határőrvidéki házközösség megszüntetése végett beadott törvényjavaslatot tárgyalják. Szerdán a Ludoviceum kiépítéséről és a honvédorvosokról szólót. Csütörtökön pedig a vízjogi javaslatot, mely fölött hosszabb vitát várhatunk. 0 Kiállítás: Herceg Coburg Fülöp tegnap, Matlekovits államtitkár kiséretében körutat tett a kiállítás területén. A körút a kiállítás csak egy részére terjedt ki, mégis három órát vett igenbe. A herceg hosszabban időzött saját uradalmának érdekes kiállításánál, mely az erdészeti pavilion erkélyzetén van és a pohorellai hercegi hámorok kiállításánál a bányászati csarnokban. Ismételten kifejezést adott a kiállítás gazdagsága és szépsége feletti örömének. Gróf Széchenyi kereskedelmi miniszter kiséretében szintén tegnap Hohenlohe herceg is meglátogatta a kiállítást, de a másfél óráig tartott szemle alatt annak csak kis részét tekinthette meg. Munkácsy képei szerdán este érkeztek meg és tegnap installáltattak a műcsarnokban. Ugyanott állították fel tegnap délután az elhunyt Coburg Ágost kiváló szép mii márványszobrát. Ez volt az utolsó jelentékenyebb súlyú tárgy, mely a kiállítás területére kocsin bevihető volt. A vendég-kitűnőségek javában gyülekeznek a fővárosba . Dr. Lucius porosz miniszter tegnap este érkezett meg s az »Európá«-ba szállt. Ugyanakkor jött meg dr. Sonnemann, a »Frankfurter Zeitung« főszerkesztője is. A megnyitásnál többi közt még : gróf Foucher de Careil francia, Paget Ágost angol, herceg Beuss német, gróf Robillant olasz, gróf Lobanoff-Rostovski orosz és Bogicsevics Milán szerb követek lesznek jelen. Nagyobbára a mai regg folyamán érkeznek meg. A kiállítók, kiknek joguk van az ünnepélyes megnyitás alatt az iparcsarnokban lenni, a technikai irodához fordulhatnak a jegyekért. Ugyanott kaphatják meg jegyeiket a csoportbiztosok is. Az eső, melyet a gazdák óhajtva várnak, ha beköszönt is, nem fogja megakadályozni a kiállítás megnyitási ünnepét. Az eshetőség ellen előre is védekeztek. Az iparcsarnok nyugati bejárata előtt óriás sátrat állítottak föl. A lakásiroda már megkezdte működését. A központi pályaház érkező oldalán fiókirodát nyitott s az idegenek ott mindjárt utasítást s felvilágosítást kaphatnak. Az osztrák kormányt a megnyitáson gróf Falkenhayn földmivelési miniszter fogja képviselni.