Fővárosi Lapok 1885. október (234-264. szám)
1885-10-01 / 234. szám
nél. Erőteljes, szép férfi volt még mindig s csak korra nézve volt öreg. Gonddal ápolt haját fürtösen viselte, hasonlított az a Kiéber tábornok hagyományos bodros hajához, csakhogy az övé még alig szürkült. Valamenyi foga megvolt még, gyomra, étvágya olyan volt, hogy bármely fiatal ember megirigyelhette, míg erős, ruganyos termete megengedte neki, hogy egész napon át élvezhesse a hegyek közt a vadászat örömeit. Arca szivjóságot tükrözött vissza. Bajuszt és oldalszakált nem viselt, csupán az állán egy csomó szőrbokrétát, melyet ujjaival kedvtelve morzsolgatott a pihenés óráiban. Egyetlenegy leányával lakott ő Vignasse-on, kit Marie néni címen tanultam tisztelni, s ki megesküdött, hogy atyját soha sem hagyja el, és csakugyan mikor férjhez ment, módját ejtette annak, hogy férje végleg Vignasseban telepedjék le. Történetünk kezdetén Márie néni tizennyolc éves volt. Gyönyörű arcán a fiatalság rózsája virult, mit az erény és kellem még bájosabbá tett. Bátor volt, mint a hegyközi leányok, szelíd és ájtatos, mint, anyja volt, kit a vidéken csaknem szent gyanánt tiszteltek. Apa és leány szinte az imádásig szerették egymást. Napjaik csöndesen folytak; minden napnak megvolt a maga gondja és öröme. Azonban hála szerény vágyaiknak, az Arzén bácsi tűzhelyénél a nyugalom és elégültség ütött állandó tanyát. Az 1813-diki és 1814-diki csapásoknak Vignasse csak igen csekély visszahatását érezte. Abban az időben nagyon kevés oly család volt, a melyben az anyák könyeket ne hullattak volna karjaik közül kiragadott s messze, véres háborúban elhurcolt gyermekeikért. De Arzén bácsinak nem volt fia s jóllehet gyakran volt tanúja az anyák sajgó fájdalmának; jóllehet gyakran látott fiatal embereket, csaknem gyermekeket, odahagyni tűzhelyeiket, hogy pótolják a hadsereg amaz ismeretlen hőseinek sorait, kik csatában estek el; jóllehet látta a munkás kezek hiányában műveletlenül maradt szántóföldeket vagy le nem aratott termést, mindazáltal a hegyek közt, ama magányban, hol életét töltötte, a közönbösség egy nemét érezte ama bajokkal szemben, melyek hazáját meglátogatták. Különben nem is ismerte ő azokat egész nagyságokban. Abban az időben sem vasút, sem táviró készülék, sem népies hírlapok nem voltak. Vivaraisben,Cévennesben, Auvergneben s valamennyi hegyvidéken, hol nehéz volt a közlekedés vagy az országutak hiányzottak, a híreket csak hosszú időközönként kaphatták. A hivatalos értesítések csak részben voltak igazak, amennyiben csak azokról az eseményekről szóló kus föld művészi hagyományait: ezt a jelenséget talán önkényüleg, de a nagy művész egyéni genialitásán kívül egyszersmind ama kiválóan plasztikai érzéknek is merem tulajdonítani, melyet a dán nemzet szellemében észrevenni vélek. A folyton tiszta, fris, átlátszó jégben, mely a szemet élesíti, a sziget ország szakgatott, plasztikai alakjában (mint a görögöknél), a természetnek erdők, halmok, vizek közti csöndes változatosságában, a szigeteken való élés melankholikus elzárkózottságában, mind a természeti viszonyokban magukban mintegy megvan a hideg, egyszínű, de a formák szépsége által magasztos művészetnek, a szobrászatnak mintegy fizikai talaja. S csakugyan nem csak Thorwaldsen remekeiben, magában a népben is kinyomva szemlélhetni a plaszticitás érzékét. Míg a németeknél a lélek összeszedettsége a csöndes háziasságban nyer kifejezést, itt ezen összeszedettség magasb fokra emelkedik s bár a kedély némileg veszt melegségéből, másrészről azonban ama nyugodt éberségre magasodik, mely a kissé hideg, de méltóságos eleganciának az emberi érzület eme legplasztikusabb alakzatának természeti alapja. S valóban a dán nép egy elegáns, nemes germán törzs. A nők sötét, többnyire fénytelen fekete ruhában, melynek azonban szabása oly előkelő, milyet Németországban nem igen láttam, plasztikus termetekkel s bár némileg hideg, de rendkívül eszes finom élű arcaikkal élő folytatását képezik a Thorwaldsenmúzeum szobrainak. S ugyanez a nyugodt elegancia benyomása kísér itt bennünket mindenfelé. Az épületek méltóságos stíljét szemlélve, ugyanezt vesszük észre, valamint a nép mulatozási módjában. Ez utóbbira a Tivoli nevű páratlan szépségű mulató kertben volt alkalmam, hol egy estét töltöttem. Ugyanazok itt is a nép mulatságának eszközei, mint nálunk: kutyaszínház, barlequinek, ringelspiel, kivilágítás, tűzijáték és zeneszó melletti sörözés. De mily ízléssel, eleganciával történik itt mindez. A betanított kutyák és bohócok nem összetákolt bódéban űzik ízetlenségüket, mint nálunk és egyebütt, hanem kényelmesen berendezett szép színpadon, nagy ügyességgel, mondhatni kellemmel, minden póriasság nélkül mozognak s követelő szemeknek is szórakozásul szolgálhatnak. A ringelspiel sem nyomorult falovakon forgat, mint nálunk. Ez is finomabban történik itten. Gőz által hajtott gépezet kapcsolja össze és hajtja a vitorlás érchajókat, melyeknek tengerszem hullámzása képezi a mulatságot. A »Café chantant«-ban sem rekedt, hanem csengő hangú nők énekelnek. Vannak azonkívül emelvénynyel körülvett nyílt helyiségek, melyekben, a nép táncol. Itt azt csodáltam, mily gondosan kitérnek a párok egymásnak. A zenekarok (különösen a vonósok) épp oly figyelemmel játszanak, mintha hangversenyben s nem egy söröző publikumnak húznák, s ami a legjobban tetszett : a vonósok karmestere egy különben is plasztikus alak, gráciával rajzolta le a levegőben az egész zenedarabot dirigáló pálcájával. S végre mindezen, alapjukban népies, de az előadás és berendezés által előkelővé finomított mulatságok olyan parkban folynak le, mely valóban tündéries fénynyel, ezer meg ezer színes üveggel volt megvilágítva, a gyönyörű virágszőnyegek fölülről rájuk bocsátott fényben úsztak, vagy pedig virágoktól ragyogtak, melyeknek szirmait gázlángok képezték. De nem folytatom tovább a részletek leírását. Nagyszerű benyomást tett rám az egész s egyszersmind eddigi tapasztalataimban páratlant, mert itt láttam a népies elemet először elegáns formában mozogni. A dánok fővárosát méltán hívják »észak Velencéjé«-nek. A Tivoli-kertben tegnap este valóban egy velencei tündéréjet élveztem, csak a hűvös jégen átszűrődő holdvilág s a nép nyugodt viselete juttatták eszembe, hogy nem Olasz, hanem Dánországban vagyok. Megemlítem még, hogy láttam az orosz cárt és cárnét is s az egész dán udvart a királylyal együtt. Az orosz cárt kocsijában, mely közvetlen mellettem áll Bartók Géza. *) *) E levél fiatal írója sok elemi és gyakorlati készültséggel indul a közpályának. Vagyonos létére községi jegyző mellett kezdte meg a közigazgatási ügyek tanulását, majd szolgabiró s Pesthjegye tiszt. jegyzője lett. Most a diplomáciánál fog alkalmazást lelni, előbb azonban beutazta déli és közép Európát, mig jelenleg annak északi részében időz. Szeri..* 1521 tak azok, a melyek kevésbbé voltak nyugtalanítók. A nagy városokból érkezett levelek is nagyon felületesek voltak. Azt tudták, hogy naponkint csatáznak, majd északon, majd délen, hogy egész Európa a franciák ellen szövetkezik; azonban a kimerült nemzet kiáltásainak csak gyönge viszhangja hatott el Vignasseig és csak hónapok múlva értesülhettek az emberek egy-egy szörnyű esemény felől a bénán falusokba visszatért katonáktól, kik egyik-másik csatában megsebesültek. így álltak a dolgok, midőn Vignasse ama kaland szinhelye lett, mely elbeszélésünk tárgyát képezi. (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * Színházi ünnepély. A nemzeti színház színpadán ma délben ünnepély lesz: szeretet és tisztelet ünnepe. Báró Podmaniczky Frigyesnek, intendánsi működésének tíz éves fordulója alkalmából, díszalbumot — az intézet tagjainak arcképeivel — fognak átnyújtani, beszéd kíséretében. Este 9 órakor pedig — tiszteletére — a Hungária dísztermében társas vacsora lesz, melyben a két színház tagjain kívül mások is számosan vesznek részt: képviselők, írók, más kitűnőségek és műbarátok. * A temesvári színház megnyitása, mely szombaton fog végbe menni nagy ünnepélyességgel, a magyar színészet újabb hódítását jelenti. A fővárosból is érkeznek vendégek a megnyitó előadásra. Többek közt b. Podmaniczky Frigyes intendáns, Ribáry József miniszteri tanácsos, mint a magyar színész-egyesület elnöke, Jókai Mór, ki a prológot irta, Török János főkapitány, a város volt polgármestere. Temesvártt eddig a magyar színészet csak a nyári idény alatt fordult meg vendégkép a város falai közt. A magyar színészet ottani állandósítása az egész vidék megmagyarosodásának egyik leghathatósabb tényezőjét képezheti. Temesvár város hazafias közönsége, mely előbb iskoláit magyarosította meg, most pedig színházát szenteli a nemzeti ügynek, továbbá »a magyar színpártoló társaság« és egy »magyar nyelvterjesztő egylet« működését sikerhez segíti , a haza meleg elismerésére méltóvá tette magát. Gerőfi Andor színtársulatára e fontos pozíció meghódításában nagy feladat és felelősség vár. Hiszszük, hogy kötelességének eleget fog tenni s ki tudja elégíteni a temesvári közönség műigényeit. * Ligeti Antal veterán festőművészünk a napokban visszatért erdélyi tanulmányútából, hol mintegy hat hetet töltött. A művész a délre eső vidéket utazta be, sőt Oláhországba, Sinaiába is átrándult. A kedvezőtlen időjárás néha napokig a szobához láncolta a művészt, mindazáltal több szép hegyi tájkép vázlatát vette föl, melyek közül az egyik legérdekesebbet, a tordai hasadék kidolgozását már meg is kezdte. Ezt a műcsarnok őszi tárlatán fogja kiállítani. Ezen kívül a művész egy derült balatoni tájképet fest, melyet megrendelője meglepetésre szánt. * Festmények a kiállításról. A fővárosi képzőművészeti bizottság, mely közelebb a főváros nevezetesebb pontjainak lefestésére hirdetett hazai festőink közt sikeres pályázatot, az orsz. kiállítás, — mint a nemzet és a főváros életében kiváló fontosságú esemény, — egyes részleteit hasonlókép megörökíteni óhajta. Megbízta tehát Nadler Róbert fiatal festőt, hogy a kiállítás nevezetesebb és szebb pontjairól hatnyolc olajvázlatot készítsen. A festő a megbízáson felül, tizennégy vázlatot nyújtott be a bizottsághoz s a kiállításnak aquarell távlati képét is elkészítette. A bizottság a vázlatok nagyobb részét kivitelre érdemesnek találta s egyhangúlag elhatározta, hogy az iparcsarnok vázlatát nagy méretben 1200 írtért készítteti el a festővel. Ezen kivül nyolc kisebb vázlatnak a bemutatott nagyságban való elkészítésével is megbízta s ezért szintén 1200 irtot szavazott meg számára. A kisebb festmények: a király-pavilion, a főváros pavilionja, a horváth pavilion, az előtte elvonuló utcával; a mezőgazdasági csarnok ; a Littke pavilion, igen szép tájképi háttérrel; a keleti pavilion, az erdészeti csarnok s végül a művészeti csarnok, melynek felvételével külön megbízták Nádiért. * Az aradi Kölcsey-egyesület a napokban tarta rendkívüli közgyűlését. A közgyűlésen Dömötör László titkár elnökölt. Elsősorban három új választmányi tagra szavaztak. Majd dr. Ballági Mórt, Tóth Lőrincet és Zala György szobrászt dísztagokul választották, a Fábián-ünnepélyen való meleg buzgalmukért. Dr. Barabás Béla indítványát, hogy az egylet 100 írttal az erdélyi kulturegylet alapítói közé lépjen, később fogják tárgyalni. * Vidéki színpad. Aradra már megérkezett Krecsányi Ignác színtársulata s pár nap óta színpadi próbákat tart a megnyitó előadás darabjaiból. — Debrecenben Aradi Gerő jól szervezett társulata a közönség és sajtó közmegelégedésére mutatta be magát. A drámai személyzetből leginkább Nagy Ibolyka k. a., Follinusné asszony, Zilahi, Somogyi és Bokodi tetszettek; az operett- és népszínműi személyzetből pedig: Váradi, Bácskay Julcsa asszony, Spányi Lenke kisasszony és Boross tetszettek. — Szatmár város közgyűlése elfogadta az uj szinházépítési szerződés tervezetét, az építő bizottság javaslata alapján s további intézkedés végett kiadta a tanácsnak. — Déván, hol pár hét óta változó szerencsével működik Polgár K. színtársulata, közelebb Rónaszékiné asszony, a kolozsvári színház tagja vendégszerepelt. Jutalomjátéka a »Vadgalamb«-ban volt, mely alkalommal a közönségtől két szép bokrétát és egy babérkoszorút kapott. — Pancsován színpártoló-egylet alakítását tervezik. E hó közepén Pesti- Ihász Lajos társulata kezdi meg ott előadásait. * Ének-oktatás. Schlemmer- Ambros Irén asszony jóhírű énekesnő és sógora Aueri- Manzocchi ismert tanár fővárosunkban telepedtek le, hol okt. 1-étől kezdve ének-oktatást adnak kezdőknek és haladottabbaknak. Tanítani fognak opera-, hangverseny- és egyházi éneket. Az oktatás magánleckékre és folyamokra oszlik. Egy magánlecke díja harmadfélért, egy folyamé pedig hetenkint lett meg, néhány percig figyelmesen szemügyre vehettem. Minden filozofikus egykedvűség dacára, melylyel rang, gazdagság és dicsőség iránt viseltethetünk, megvallom, mély benyomással volt rám annak tudata, hogy a keresztyén föld leghatalmasabb, mert legkorlátlanabb akaratú emberét látom magam előtt. Nekünk magyaroknak, idegen és visszatetsző az ily földi mindenhatóság, és mégis az isteni gondviselés titkos működéseként kell tekinteni, hogy minden időben voltak ilyenek, mert a népeket nemcsak a szabadság ragyogó levegője, hanem a fegyelmező szigorú rend s az alázatosság érzete is nevelik, s azért én természetes jelenségnek látom, hogy abszolutizmus és népszabadság a világ történelme folyamán megújulva váltakoznak. Különben a cár erőteljes alakjával s abban a percben, melyben láttam, kedélyes viseletével nem rossz benyomást tesz ránk ; azt hiszem, hogy magánkörben rokonszenves lehet. A carevnát tegnap láttam a cárral és gyermekeivel egy kocsiban az orthodox istentisztelet után. Őt, arcvonásaiból és viseletéből, naiv és családias lelkületű nőnek képzelem. A görög templom, melyből kijöttek, aranyos, ragyogó kupoláival és rémes harangozásával egy darab fantasztikus keretet képez Kopenhága hideg légkörében. Az eddig itt töltött két nap alatt (a mait nem számítom, mert ez keverésben telik el) rám nézve sok érdekes benyomással gazdagodtam. Pedig nézni való van még hátra elég — egy hét kell rá legalább is.