Fővárosi Lapok, 1886. január (23. évfolyam, 1-31. szám)
1886-01-14 / 14. szám
14. szám. Csütörtök, 1886. január 14. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. X. emelet. Előfizetési dij: Félévre................. . 8 frt. Negyedévre ...... 4 frt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. A sályi statárium. (Hegyközi történet.) Írta Vereskövi. (Folytatás.) A falu közepén, a zsidóház előtt, ott állott két trsbitó s két repedt, régi huszártrombitából, — melyetdig ott hevert a faluháza padján, — fújták kegyetenül a marsot. Az egyiknek lájbija alól kilátszó papíros mutatta, hogy hirdetni fognak valamit. De ugyan mit akar most biró uram, hogy ilyen nagy zajjal gyűjti össze a népet ? Teremtő isten! mit fogunk hallani? Mikor aztán a kisbirók látták, hogy a nép olyan nagy számmal gyűlt össze, hogy alig fért az utcán, elhagyták a trombitálást. Az egyik kivévén lajbija alól a nagy pecsétes levelet, többszöri szokott köhécselés után felolvasá annak tartalmát, a következőképpen : »Közhírré tétetik. Nemzetes biró uramhoz tegnap este egy staféta érkezett. A felséges császár küldte. A staféáiak pintlijébe be volt varrva egy nagy pecsétes levél. Ezt a nagy pecsétes levelet a felséges császár irta egyenesen biró uramnak. Abban a levélben le v van irva, hogy a felséges császárnak elbeszélte az ő gubernátora, hogy Sály falujában még most is anynyira uralkodnak a gonosztevő emberek, hogy alig hozza el a jó isten az éjszakát, már a házak kiásatnak, pincék feltöretnek, ludak, récék és borok elvitetnek. Nagy haragra gerjedvén e miatt a felséges császár, tüstént levelet ir vala biró uramnak, melyben megparancsolja, hogy biró uram ez napságtól fogva Sály falujában a gonosz emberek elriasztására hirdesse ki a statuiumot és hatalmat ad biró uramnak a gonosztévősiványok elfogására és felakasztására. Vigyázzon tehát ez napságtól fogva minden ember, hogy gonoszabban ne találtassák. Mert ha gonoszságban találtak, irgalom nélkül felakasztatik.« Azzal trött .. megint rányomta a két kisbiró a trombitát s hujjákoló gyerekektől kisérve és olykor-olykor a levelet felolvasva, bejárták az egész falut széltében és hosszában. Az akasztófát pedig, hogy adandó alkalommal készen legyen, biró uram még azon este felállíttatta a falu alsó végén. Hóhérnak pedig — nagy hatalmánál fogva — kinevezte a latrosi cigány kovácsot, Rezes Gábort. Most már tessék lopni. Hát bizony tetszett. Biró uram este le sem érkezett még feküdni, mikor Süvegesné asszonyom, csak megkopogtatja az ablakot, és az azt kinyitó biró uramnak nagy settenkedve elbeszéli, hogy Nádlábu meg Szuszi éppen most másztak ki a Gyűszű zsidó kamarájából s a mint látta a holdvilágnál, volt náluk egy nyúzott juh meg egy tonna bor. Ott isszák Dufla Judinál. Bizonyosan Lakatos Jóska is ott van, mert éppen az anyjától hallotta tegnap, hogy megint bolondul. Biró uramnak sem kellett több. Hirtelen összegyüjté a hiteseket, kisbirókat s elindult madarakat fogni. Ahogy a csavaros felé visz az út, ott a pincesorok végén, ott volt egy elhagyatott pincelyuk. A pincelyuk elé volt állítva két ágas. Az ágas teteje meg volt hordva gyepszínnel, az oldala pedig venyigével, hogy a víz és a sár be ne csapjon rajta. Ebben a pincelyukban lakott Dufla Jutka. Dufla Jutkának pedig azért nevezték, mert fiatal korában, az ura valami turpisságért a kapával levágta a szájaszélét; ez aztán befért ugyan, de úgy, hogy most is úgy látszik mintha dupla szájaszéle volna. Dufla Jutka is visszaadta ezt az urának, mert egy este, mikor aludt, fejszével ketté hasította a fejét. Ült érte tizenkét esztendőt. Nem rég szabadult ki. Már vén, de azért kopogós menyecskének tartja magát most is. Mikor biró uram félretolta a lyuk szája elől a venyigét, mely az ajtót képviselte, nagy süstörgés ütté meg a fülét. Ott a tulajdonképeni lyuk szája előtti kocskon sütötte a juhot Dufla Judit. Belőlről pedig a lyukból hangzott ki a rekedt, ékes dalolás. — Mit főzöl Judi húgom ? de jó szaga van, — köszöntött be biró uram. — Egy kis gombát szedtem a Bikken édes biró uram, azt perzselem. — Az ám — mondá biró uram a lábashoz közelebb menve — még combja is van. Hát odabent kik danolnak ? — Valami szegény sonkolyos-tótok kértek szállást az éjszakára, talán azok énekelnek. — Már csak megnézem őket, mi járatban vannak ? — Be ne menjen, biró uram, édes biró uram. Tegnap is leszakadt a pince hátulján egy nagy csomó föld. Be ne menjen, mert rászakad, oszt én nem leszek az oka. Olyan füst fogadta biró uramat, mikor a lyukba leért, hogy kénytelen volt szó nélkül ott állani néhány percig, míg körülte a füst egy kissé megritkult. A pince közepén volt fölállítva a tonna. Fenekéből kitörtek egy darabot s ott meringették ki csuporral a bort. Ott volt Szuszi Pesta, Nádlábu, Dadogó Jancsi. Oldalt ült Lakatos Jóska, mellette törleszkedett Lapos Manci. Részeg volt mind s ordítottak, mint az oroszlán. Mikor biró uramat meglátták, hogy ugrott fel mindenik. — Isten hozta biró uramat, fordította a fekete képű Nádiába. Éppen érte akarunk küldeni. Tegnap este tett testamentumot a nagyapám s rám hagyta ezt a tonna bort. Jertek fiuk! itassuk meg biró uramat. Ekkor aztán ki fülére, ki karjára biró uramnak, úgy hogy alig telt bele egy perc, s biró uramnak se keze, se lába nem volt szabad s Szuszi éppen a száját akarta egy csupor borral teletölteni, mikor biró uram, érezvén szorongattatását, elkiáltotta magát: — Bírák urtamék, jöjjenek, ha jöhetnek. Ezek aztán berohantak. Nagy dulakodás támadt odalent a sötét lyukban. Dufla Judi odakint ráfordi Ulysses Miklós bolyongásai. (Mutatvány »jj János Odysszeajábúl«. *) V. ének. Hős Ulysses írös ott feküdt tehátlan Ituna vize part; kicsiny, ritka nádban. C sak közéje hitt, nem tudta az eszét, Meg sem is állta, mi most következek. Bolondok orszályos^ a hová jutott, Ks a legnagyobbabban uralkodott; hz vala királyuk, ekkoron éppen Hires Alkinoosz, (zadik e néven, Kit is a históriák,egyek róla vágynak, Bő magasztalással vnak vala nagynak, Mivelhogy elödit, (jg több mint száz van,) Messze fölülmúlta sí bölcs bolondságban. böváros középén ,Zve szuronynyal Kis épület állott; bei elzárva gonddal artatának, a kik tamegokosodtak És nem tehetenek add egy tapodtat, Ki sem is eresztek, vápáig csak újra Teljesen nem lőnek s je megbolondulva. Igy mégis a nép közt subádon futkosa : Alkinosz királynak udvs okosa. De Athén istennő, bár vala jó távol, MegláttaJlyssest menyeiországából. Le sietett nyomban nagy Bolondországba, Nagy Bolondországnak nay fővárosába . Ott a fővárosban, idején éléinek A királyi kastély közepébe épett. Folyosókat, lépcsőt kereszti, szökellé, Alit a királylánynak ágyfüggönye mellé, Kis bolond Nazika álmodozott abban Furcsa, okos dolgot épp e pillanatban. u__, j Meg csak nem rég forog kézen »Hári János Iliászba, jük ezeneket,hogy a travesztiák kedvelői körében figyelem ébredjen a világba kerülő uj mű iránt. Szerk. Kék szemű Athéné vegyült álma közzé, S ilyetén szavakkal céljára ösztönzé : Szép Nózika írd föl, hogy tán ne feledd el, Mind, miket most szólok, hajnal után, reggel. (Mert hogy álmodol még mást is ezen kivül.) És megcselekedjed reggel után szirbül. Tudod-e, hogy holnap udvari ebéd lesz, Hét országra szóló és te mehetsz férjhez ; Mivelhogy messzérül holnapon érkeznek A temérdek vendég, sok királyfi, herceg ? Amint telegráfon előre jelezték, Mostanig az utat már is megfelezték! A királyi konyha két hete már készült, Kész a sok pástétom, palacsinta és sült, Arany, ezüst tálak, kés villa és kanál Megsikálva szépen, és garmadában áll. Só, paprikatartó, sőt a cukorliszt is, Mit rejt célszerűen szitaszájú pixis, Udvari ebédre várakoznak készen, S udvari ebédnél mégis hiba lészen. Nézika királylány, gondoltál-e arra, Hogy szalvéta is kell terített asztalra ? Pedig száz tucat van, vagy legalább hatvan, De megannyi gyűrött, piszkos és mosatlan ! Még akkor időből, mikor ő felsége Édesapád urad, lévén sok költsége, Főváros zsiványit jól megvendégelő, És orrukat azok törlék, fújták belé! De ne késsél, mondom egy percig sereggel, Menni a patakhoz, mosónő sereggel, És a szalvétákat szép tisztára mosni, Lúggal és szappannal, tán ki lehet hozni! Szólt és hallomását kis darab papírra Nózika királylány plajbászszal fölirta. Más izékre aztán tüzes álma tévedt, Hova vonzá bakfis sejtelme szivének. De a hajnalisten, víg kakasszót hallván, Früstökölni készült az egeknek alján; Nagy tarisznyájából, mit cipel napon át, Sót, paprikát von ki s kenyeret, szalonnát ; S a mint falatoznék bicskája hegyéről Csipetnyi paprikát kiejtett kezéből; De még e csipetnyi is untig elég volt, Hogy tűzbe boruljon attól fele égbolt. Kis bolond Nózika nem maradott ágyán, Bár alhatott volna délig, mint királylány , De fölkele rögtön és arca jön piros, Éjjeli szekrényén ott volt a papiros ! Rajta fontos álom, betűről betűre, Nosza, ment is rögtön anyjához örülve. Fölséges királyné, lelkem édesanyám, Nézzed csak ez álmot, mely igaz is talán, Bár Athén istennő jelenté, diktálta, Kinek okosságban nincs sehol se párja ! És a királyasszony olvasá a pár sort, És a szalvétákra de minden szó pászolt! Összecsapta kezét és alig hihette, Nózikához aztán szólt vala sietve : Hamar édes lányom, még e percben nyomban, Ott a sok szalvéta az almákomban. Udvari mosónőt végy százat magadhoz ; S a Dunához inkább, mintsem a patakhoz. Ily bolond egy álom ! S még jókor enyésző, Egy két óra múlva lehetett van késő ! Nózika királylány által látta gyorsan. Nincs idő veszejtni, mert az órán nyolc van. Almárjom fiókját ki se rámoltatta, Szalvétástul együtt kocsira rakatta . Száz mosóné és ő tetejére bújtak, S két óra se telt el, már is elindultak. A király pediglen megtudva a dolgot, Hadvezérét hízta, ki oda sompolygott. És parancsolá, hogy ezred katonája, Járjon a szekérnek messziről nyomába, Nehogy utonállók, rablók és haramiák, Szalvétákkal együtt még tán elragadják. A milyen bolondok, hát kitelik tűlük: Tenni szalvétákért kockára a bőrük. Nózika királylány sietett rendkívül. Óra múlva állott a városon kívül. 5? tréfás travesztiája, s ime ugyanattól a fiatal ,L'Z. aZ, ^Odysszea« * Vidám fonák«-ja is pár hét múlva .... 1 erű a sajtó alól. E műből mutatvány gyanánt közöl