Fővárosi Lapok, 1886. február (23. évfolyam, 32-59. szám)

1886-02-27 / 58. szám

Szombat, 1886. február 27. 58. szám. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek­ tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Fél­­re....................................8 frt Negyedévre..........................4 frt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK, SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Nyárutó. (Beszély.) irta Fanghné Gyújtó Izabella. (Folytatás.) — Ugyebár, nem hagysz el szorultságomban, angyalom? — kiáltott élénken Bettina. — Mentsen isten, nagy hálátlanság lenne tőlem. Hányszor nem segítettél te rajtam jó férjeddel együtt komolyabb bajokban — szólt egy sóhajjal Carlotta. — Holnap reggel, a­mint virrad. . . . — Mit ? holnap ? csak az kellene nekem — kiáltott közbe az ideges asszonyka , hiszen egész éjjel nem tudnám behunyni a szemeimet, ha magam­nál nem tudnálak. Rögtön, ebben a percben kell jön­nöd, ha csak egy kissé szeretsz. Hallgass reám­, anima mia, én így terveztem ki az egészet. Luigi most be­ment a városba a kocsival, hogy beszéljen a halászok­kal, vadkereskedővel, diszitővel, tűzjátékcsinálóval, szerződjék zenészekkel, felszolgáló pincérekkel sat­ sat. — darálta olasz élénkséggel, közben hangosan kapkodva lélekzet után. — Míg ezeket végzi, a kocsi visszajön utánunk. Te ez alatt pongyoládat utcai ruhá­val cseréled föl, összekeresteted a holnapi toilettedet — kettő kell, egy díszes ebédre s egy könnyebb estére. — De nini­ már itt a kocsi ?— tette hozzá — ott áll az ösvény alján, siessünk, carina. A te ügyes Cattinádra is szükségem van, őt is hozd magaddal, az öreg Pabló majd ügyel a házra. De siess, öltözz, ked­vesem, mert sok dolgunk lesz. Rendelkeznünk kell cukrásznál, hús- és gyümölcsárusnál, fűszeresnél, sütőnél, kerítenünk kell szakácsot, fodrásznőt, varró­nőt. A­míg te öltözöl, én majd szemlét tartok a ruha­tárad felett, mert azt akarom, hogy szép légy. Valami csinosat, mutatósat szeretnék rajtad látni. — Kissé nehéz lesz, tudod, hogy legtöbbet feke­tében járok. — Isten mentsen, hogy ezt most megengedjem. Úgyis kevesen leszünk nők, abban kell hát járnunk, hogy tarkítsuk a sok feketeséget, különben ki győzne világítással ? Nini! — kiáltott fel, egy csipkékkel, bársonynyal díszített tengerkék foulard-ruhát vonva elő a szekrényből — hiszen ez pompás lesz estére a tánchoz. — De Bettina!­e ruhát évek óta nem viseltem és én nem táncolok. — Ah persze, dehogy nem, most az egyszer meg kell lenni, én akarom. A­mi a ruhát illeti, hir­telen átalakíttatjuk. Ebédhez pedig jó lesz ez itt. Kissé sötét, kissé mamás, de hát majd feldíszítjük rózsákkal, a­mik felségesek nyílnak nálunk Voloscá­­ban. Csomagold csak össze, Cattina és menjünk. Szacsaliék villája egyike a legszebb kéjlakok­nak nemcsak Voloscában, de az egész vidéken. Mélyen a tengerbe nyúló földnyelven áll a renaissance stylü, csinos épület, szeszélyes tornyaival, erkélyeivel, festett ablakaival, márvány szobraival. Széles terrasz nyúlik be róla messze a tengerbe, a­mely — különösen dagály idején— gyönyörű hullámtörést mutat, amint a part kiálló szikláihoz csapódik. E helyről gyönyörű kilátás nyílik az egész öbölre, a távolt elzáró szigetekre, Fiuméra. A kert növényzete vetekedik a szomszédos Abbázia remek tenyészetével s mindehhez érdekes háttért képez a hegyoldalra épült helység, szikla­­kiszögellésekre, egymás hegyén, hátán emelkedő szőllőloggiás, piros fedelű fehér házacskáival, melyek ablakain fényes szemű barna olasz leánykák kandi­kálnak elő, kíváncsian lesve az alant történendőket. A belső berendezés egészen megfelel a külső szépségének. A művelt, vagyonos és gyermektelen házaspár mindent összehalmozott benne, a­mit szé­pet, ritkát, ízletest gyakori utazásai közben összeszed­hetett. A fényűzés mellett azonban a kényelemről sem feledkeztek meg a tulajdonosok; valódi angol comfort uralkodik mindenütt s a vendég nemcsak gyönyörködhet, de jól is találhatja magát náluk. A két ügyes asszonynak s a tevékeny gazdának sikerült egy nap alatt a távollét által okozott minden rendetlenséget helyrehozni, s az ünnepélyre mindent kellőleg elrendezni, s most már nem volt egyéb hátra, mint elfogadni a várt vendégeket. A ház asszonyának egész kis gömbölyű alakja örömtől sugárzik, a­mint utolszor végignéz egy tükörben vörös latin aranycsipkével ékített uszályos lenteni a lakoma terjedelmét, vagy­is mint ma mon­danék, a menüt. És kiterjedt a szigor a temetkezési luxus megszorítására. Három ruhánál többet a halott sírjába, vagy máglyájára tenni nem volt szabad. —­­ De mindez nem használt semmit, sem Solon, sem Pythagoras nem tartóztathatták vissza honfitársaik luxuriozus áramlatát. Ők sem igen mentek többre, mint Szt. Gergely, vagy Esaiás próféta. Ha a köz- vagy nyilvános-luxusnak megszemé­lyesítője Perikies, a magán fényűzés legeredetibb képviselője Görögországban Alcibiades, ki tömérdek költekezést visz végbe, nem is marékkal, hanem két kézzel szórja a pénzt, hosszú bíbor palástba öltözik, a köztársaság nagyszámú arany és ezüst edényeit, melyek ünnepélyes alkalmakkor elől szoktak vitetni, a maga privát szolgálatára használja s a kocsi verse­nyeken, mint népének első gavallérja, olyan pompát fejt ki, mint sem előtte, sem utána senki. Költséges kedvtelései között volt az is, hogy a legdrágább ku­tyákat vásárolta; egy ilyent oly összegért vett meg, mely ma 6300 franknak felel meg. Különösségei kö­zül kiemelem azt, hogy keblén egy fürjét szokott hordani s egyszer, midőn a tömegnek a pénzt szórta s ezért annak tapsaiban gyönyörködött, a madár fel­használta a kedvező alkalmat, és szerencsésen elme­nekült börtönéből. Hát még Nagy Sándor, a hódító! Ez meg pláne az őrjöngésig vitte a képzelhető legnagyobb fokú luxust. Hivalkodásában annyira ment, hogy már nem is embernek, hanem istennek, hol ammeni Jupiter­nek, hol Dianának, hol Merkúrnak s végül hol Her­kulesnek öltözve ült az asztalhoz. — Ázsiai hadjá­ratai alatt annyira megkedvelte a keleti fényűzés­­ nagy arányait, hogy midőn Indiából visszatért és Sza­­tirával, meg Parysatiszszal való egybekelését ünne­pelte, oly fényes lakomát csapott, minőt alig látott­­ valaha, még oly hatalmas és még oly fényűző ázsiai­­ fejedelem. S ruháján, mesterileg fésült, virágokkal, drágakövek­kel ékített fején, ékszerektől ragyogó nyakán, karjain. — Jól vagyok így ? nincs semmi igazítani való rajtam, carina ? — kérdi a mellette álló Carlottától. — Elragadó vagy, colomba mia — felelt helyet­te férje, egy megnyerő külsejű, szőke, pofaszakállas, kissé kopasz úriember, kifogástalan salon öltözékben, gyöngyszínű keztyűjét gombolgatva. — De igazán, Carlotta mia ? nem veszek el egészen melletted ? Annyival kisebb vagyok, mint te . Azért mégis csak te vagy a díszes rózsa s én melletted csak a szerény ibolya — felelt nevetve, Salvieriné, a­ki szintén igen kellemes jelenség volt hímzésekkel ékitelt lila selyemruhájában, mellén ter­mészetes rózsafüzérrel. — Ugyan, cara mia, hogy mondhatsz ilyet — szerénykedett Bettina. — Vagy pedig — ha jobban tetszik — légy te a fényes nap, én a halvány hold — nevetett Car­lotta. — Ne gúnyolódj, anima mia — viszont, szin­tén nevetve és pompás legyezőjével gyengén ennek karját legyintve Szacsaliné. — De halld csak ? kocsizörej. . .jönnek! Luigi! siess, kérlek, a vendégek elé.­­ A fiumeiek voltak, négy-öt hölgy, kevéssel több férfi, annyit is alig lehetett összegyűjteni. De ezek tele örömmel jöttek. Hogyne örültek volna a kellemes mulatságnak, ebben az unalmas holt saisonban. Nemsokára megjöttek a magyarok is. Hosszú kocsisor hozta a díszesen öltözött művészeket, kik között nem egy délceg férfiút, nyalka ifjat fedeztek fel a tengerparti szépek szemei. A háziak mint ismerősöket üdvözölték és siet­tek őket a többi vendégekkel megismertetni. Salvieri­né mint második háziasszony járt, kelt, egyik cso­porttól a másikhoz, segítve barátnőjét a szívesen lá­tásban. Élénk pirral arcán, örömteli mosollyal ajkain könytől ragyogó tekintettel szorított kezet honfitár­saival, oly rég látott annyi magyart együtt, oly rég hallott ilyen tömeges magyar beszédet. Egészen fel Hogy az ünnep jelentősége­­minél nagyobb arányú legyen, azt akarta, hogy hadseregének 80 fő­tisztje ugyanakkor keljenek össze a persa főunak le­­­­ányaival. Csináltatott tehát egy fényes és nagy termet 100 ágy befogadására, melyek a nap jelentőségéhez képest gazdagon voltak diszitve és tömérdek pénzbe kerültek. Magának a király ágyának lábai aranyból készültek. Külön egy térés, kerített helyen, melynek körzete 80 stadium volt, szárazföldi és tengeri had­seregének tisztjeit, a városok követeit s az egyszerű utazókat vendégelte meg. Az ünnepély terme szem­kápráztató fénynyel volt berendezve. Arany, bibor, a legdrágább szőnyegek és kárpitok voltak itt felhal­mozva. A pavilion, melyben e terem volt, húsz sing magas, arany­nyal és ezüsttel borított s drágakövek­kel ékített oszlopokon nyugodott. A szőnyegek rakva voltak a legdrágább hímzésekkel s a kárpitok tele aggatva megszámlálhatlan mennyiségű ezüst és arany gyűrűkkel. Tartott pedig e világra szóló lakzi 5 nap és 5 éjjel; tánc, zene, dal, szavalat, szinelőadás, és féktelen orgiák egymást váltották fel. A koronák és drágaságok, miket ez alkalommal a városok és tarto­mányok követei hódolat és tisztelet jeléül Nagy Sán­dor lábai elé raktak, mai pénz szerint mintegy 90 milliónyi értékre becsültettek. Egy szóval, a­mit In­dia, Persia és Görögország, a kelet és nyugöt a luxus­ban legnagyobbat produkálhatott, az itt mind bemu­tatva volt És hogy az ó­korból még csak egy népet említ­sek, vagy talán a rómaiaknál pihen meg szemünk a nemes egyszerűségen ? Itt sem. Cato és a tribünök felveszik a harcot a luxus ellen. Egész sora jó létre a­­ fényűzés ellen irányzott törvényeknek, mint a lex­­ Appia, Orchia, Fannia, Voconia, melyek korlátozzák és adó alá vetik a legtöbb fényűzési cikket; megha- t tározzák, milyen mérvűek legyenek a lakomák; hogy­­ a nők egy bizonyos értéken túl drágább ruhát ne vi­ s­seljenek, hogy hordszéken ne vitessék magokat sat. A luxus és a ruházkodás történetéből. (Baudrillart, Buckle, Lecky és báró Radvánszky Béla nyomán.) — Két közlemény. — II. Vagy tán a klasszikus görögök mutattak jó pél­dát az egyszerűségben ? Szó sincs róla. Már a hőskor­ban találkozunk náluk a fényűzés feltűnő jeleivel. Ulysses például finom szövetű bíbor palástot hord, melyet kettős arany boglár tart össze. A paláston pompás hímzés, mely egy vadászebet ábrázol, a­mint első lábaival a földre tapos egy szarvas­borjút, mely minden erejéből menekülni igyekszik, míg a kutya feszülő izmokkal szegzi prédájára szemeit. — Min­denki megbámulta e tökéletes kivitelű munkát. A te­hetősebb nők éppen így űzték a luxust. A fejlettebb korban meg éppen átalánosabbá lesz a fényűzés. A művészet oly templomokat, szob­rokat, edényeket, épületeket hoz létre, melyek majd­nem megfizethetlenek, így Perikies korában egy Minerva-szoborért 40 talentumot, azaz közel 3 millió frank tiszteletdíjat kapott Phidias szobrász az athé­niektől. Igaz, hogy a nép a szobrot aranyból és elfánt­­csontból, s szemeit drágakövekből készítni kívánta. A Propylaeum pedig, melyet Mnesikles építész készített, 2012 talentumba, vagyis többe került, mint az athéni köztársaság egy egész évi bevétele. Itt is akadtak ugyan tekintélyes ellenségei a túlságokba menő fényűzésnek, mint Pythagoras és Solon, kik erősen küzdöttek ez ellen. A soloni törvé­nyekben példa ki volt mondva, hogy a női hozomány nem állhat többől legfölebb három rendbeli ruhánál és pár értéktelen edénynél. A Solon a nők számára felvigyázókat rendelt, kiknek azon felül még az a fel­adata is volt, hogy a lakomázási fényűzést korlátozzák Egyszerre 30 vendégnél többet meghívni nem volt szabad s a gazda köteles volt a hatóságnál előre beje­

Next