Fővárosi Lapok, 1886. június (23. évfolyam, 151-178. szám)

1886-06-01 / 151. szám

h­azánk gyermekeiből és nemzeti zászló alatt áll, melynek hivatalos nyelve a magyar s mely nemcsak a király, hanem az ország törvényei iránt is hűséget esküszik; e rokonszenvet fokozza az a harcképesség, melyet a honvédség a gyakorló téren mutat és két­ségkívül az ellenség előtt is be fog bizonyítani. Ki­fejezte a szóló rokonszenvét a közös hadsereg magyar része iránt is, mely kétségkívül szívesebben szolgálna nemzeti, mint fekete-sárga lobogó alatt, de a­mely a hadseregben uralkodó szellem dacára is meg fogja tudni óvni a haza, alkotmány és nemzetiség iránti ragaszkodását. Kifejezte a szóld kívánságát, hogy a honvédelmi miniszter felügyelete alatt álló in­tézetekben a katonai és lejális szellem mellett a hazafias érzelmeket is minél gondosabban ápol­­­­ják. A haza, szabadság, az ország intézményei, a nemzetiség iránti ragaszkodás nincsenek ellen­tétben a király iránti hűséggel, ha és a­m­ig a ki­rály alkotmányosan uralkodik s rossz szolgálatot tesz­nek azok, kik ama ragaszkodást a hadseregből kiir­tani s helyébe a fejdelem iránti vak engedelmességet tenni kívánják. (Helyeslés a baloldalon.) Csapás a fejdelemre és nemzetre, ha e két érzelem ellentétbe kerül, de nem lehetne valamely nemzetre nagyobb csapás, mint az, ha az alkotmány, nemzetiség, szabad­ság iránti ragaszkodást a fejdelem iránti vak engedel­messég váltaná fel; ez nem dicsőség, ez gyalázat lenne. (Helyeslés a baloldalon). A szónok a történe­lemre utalva, hangsúlyozta, hogy sem durva parancs­szó, sem a hóhér kötele nem bírta kiirtani a magyar nemzet haza- és szabadságszeretetét; ezt ne feledjék azok, kiknek a hadsereg szellemére és vezetésére be­folyásuk van. Nem az egy millió szurony a trón leg­biztosabb támasza, hanem a nemzet megelégedése. Ne feledjék a történet tanúságait és különösen Zrínyi Miklós mondását: »Ne bántsd a magyart!« (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) A bizottsági jelentést elfogadja. Madarász József hasonló szellemben szólalt fel, rokonszenvét fejezve ki a honvédség iránt, mely re­méli, az önálló magyar sereg alapja. Kijelenti, hogy Magyarország szabadságát semmi más feltételhez nem köti, mint Magyarország jólétéhez és dicsősége iránti hűséghez, melynek első ápolója természetszerű­leg kell hogy a király legyen. Rossz szolgálatot tesznek a fejdelemnek, a­kik a birodalmi egység agy­rémét táplálják. A magyar nemzet ki akart békülni a fejdelemmel, de alkotmánya tisztelete mellett s bárki, bármely állásban s bármely ürügy alatt támadja ezt meg, e nemzetet pártkülönbség nélkül egynek fogja találni. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Tisza Kálmán kormányelnök megjegyzi, hogy osztozik Irányi nézetében: rosz szolgálatot tesznek a trónnak, kik a hazaszeretetet és a király iránti hűsé­get egymással szembe állítják. (Helyeslés.) Ez csak kárt tehet a trónnak és hazának egyaránt. De ép ily rossz szolgálat az, ha a honvédség és hadsereg, vagy közös hadsereg egyes részei szembe állíttatnak. A­míg a közös hadsereg törvényes intézmény, nem helyes és Tehát a korcsmák mind zárva, az utcák feltű­nően néptelenek. Néha azonban felnyílik egy korcsma ajtaja és azon kitántorog egy férfi vagy női alak. Részeg. Ha közelében vagyunk a felnyílt ajtónak, belülről vad dőzsölés és tivornya hangjai ütik meg fülünket. Benn férfiak és nők vegyest, szemérmet sértő énekkel dicsérik az Úr napját. Ez London. Ez London , a salakja ; a­mi felszínen van , az London, a felszínre került salak. Minden úgy van, mint ahogy a Pall-Mall-Gazette megírta. Az egész város, az egész társadalom egy óriási hazugság. Főelv: titokban min­dent, nyíltan semmit. A kilódított alak egy-két tántor­gó lépést tesz és elbukik a földre. Ha beüti fejét a kö­vezeten, jó, ha nem üti be, úgy is jó. A rendőr fel nem szedi. Ahol és ahogy lebukik, úgy ott is marad, míg ki nem aludta mámorát. Tömérdek embert kel­lene különben fölszedni az utca-kövezetről. Ezzel a Londonnal szemben mennyire erkölcsösebbnek tűnik fel előttem az a Páris, mely a »Le fiacre 117«-tel tesz sétakocsizást. London határozottan a világ leg­­romlottabb városa. Jó hírnevét annak köszönheti, hogy kitűnően meg tudja óvni a külszint, melyen át csak ritka idegen hatol a dolgok mélyébe. "Eme »londoni köd«-ön kívül van még valami a levegőben, az ismert ir kérdés. Tanulhatnak belőle a mi nemzetiségeink, és azután, ha tudják, szidják to­vább is a »barbár« magyart. A­mit más helyen és talán itt is már százszor elmondtam: mennél több »nyugati«, »európai civilizált« országot járok be, an­nál inkább méltánylom hazám intézményeit, né­pem szokásait, erkölcsét, gondolkozásmódját. A kül­földön — németek, belgák, hollandok, franciák, ango­lok és olaszok közt, — lettem csak igazi magyar chauvinistává. Csak gúnyoljanak bennünket, a berlini és bécsi birodalmi gyűléseken már nyíltan bevallották, hogy irigyelnek. S maradjunk is mi csak »barbár ázsiai« nép. Ha mondom: »maradjunk«, értem, hogy a megkezdett után maradjunk , lelkesülve szabad esz­mékért, alkotmányunkért, a haladás és egyenlő­ségért, nem alkotmányos dolog különböző részeit mint ellen­tétes elemeket állítani oda. Annál inkább megnyu­godhatnak pedig, mert bármely nyilatkozatok történ­jenek egyesek részéről, nem szabad és nincs ok két­kedni, a­mit 1867 óta minden nap bizonyít, hogy a magyar alkotmánynak csakugyan legelső őre a koro­nás király. (Élénk éljenzés és helyeslés jobbról.) Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter fel­szólal Irányi ama kifejezése ellen, hogy a fejdelem iránti feltétlen engedelmesség gyalázat. (Felkiáltások balról: Nem azt mondta!) Ha rosszul értette, csak azt hangsúlyozza, hogy minden katonai testületnek első és fő feltétele az engedelmesség ; ő felsége a hon­védségnek és közös hadseregnek egyaránt legfőbb hadura, a közös hadseregtől és a honvédségtől a poli­tizálást feltétlenül távol kell tartani, tehát a seregnek nincs főbb kötelessége, mint a legfőbb hadúr iránti feltétlen engedelmesség. (Helyeslés.) Miután Irányi Dániel szavai helyreigazítása végett röviden fölszólalt, a ház tudomásul vette a je­lentést, úgyszintén a tisztképző intézetek magyar ala­pítványi helyeinek betöltéséről s a negyedik korosz­tály behívásáról szóló jelentéseket. Aztán kérvénye­ket tárgyaltak, majd Láng Lajos előadó benyújta a közgazdasági bizottság jelentését a vámtarifáról s a tengeri és köles vámmentes behozataláról. A jövő napi­rendet, rövid vita után, akkor állapították meg, hogy kedden tárgyalják a tisztviselők elleni fegyelmi eljárásról szóló törvényjavaslaton a­­ főrendek által tett módosításokat, továbbá a némely választó­kerü­letekről szóló javaslatot, szerdán a telekkönyvi ren­dezésről szóló javaslatot s jövő hétfőn a vámtarifát. Ezután az interpellác­iók következtek. Csanády Sándor azt kérdezte Tisza Kálmán miniszterelnöktől, szándékozik-e a gyűlölt Hentzi­­szobor eltávolítása iránt intézkedni ? Indokoló be­szédével ismételten nagy derültséget keltett, szólván Tisza Kálmán miniszterelnök úr osztrák­ mámoros ál­mairól, osztrák érzelmeiről stb. Tisza Kálmán kormányelnök azonnal felelt, még pedig azzal, hogy idézte, a mit 1882-ben ugyanez, ügyről mondott. Megtörtént a kiegyezés, — mondá akkor, — senkinek sem jutott eszébe feltétlenül tűrni, hogy a másik rész embereit megillető emlékek meg­­semmisittessenek, mi is megköveteltük,de nem is kel­lett követelni, nem gátolt senki, hogy a nemzet ré­szén harcoltaknak emléket állítsunk. Midőn egy olyan háború lezajlott s a béke helyreállt, a béke tartóssága érdekében mindkét fél megvárhatja egymástól, hogy amaz idők emlékeit megőrizhesse. Midőn azokat, kik 1849-ben táborunkban küzdöttek, látjuk most a hon­védségnél, hadseregnél, midőn szobrokat emeltünk honvédeink emlékére, akkor azt az egy szobrot ott a várban meg nem tűrni az igazságérzet és méltányos­ság hiányára mutatna. Az a szobor a magyar fegyve­reknek nem gyalázatát jelenti, hanem jelenti azt, hogy a szabadságért küzdő nemzet a várat bevette, bár ha­lálig védték. Az ellenséges hadjáratok emlékeit civi­lizált országokban nem pusztítják el. Az a szobor a budai várban azt jelenti, hogy mikor nemzet­i fej­delem szemben állanak, lehetnek hősök, lehet dicsőség itt is, ott is, de mindkét félnek kára lesz belőle, óva­kodni kell ilyesmi fölidézésétől. Ez volt a szóló né­zete akkor, ez ma is és azért semmi intézkedést sem ígérhet. Végül hozzátéve, hogy a nemzet és hadsereg közti jó viszony érdekében kezet fogva kell vissza­utasítani minden olyan törekvést, mely e viszony megzavarására a hadsereg egyesei részéről történik, de viszont nem szabad ez oldalról sem felszakítani a múltak sebeit. Csanády Sándor nem volt megelégedve a vá­laszszá, de a többség — a szabadelvű párt és mérsé­kelt ellenzék, — tudomásul vette. Gróf Apponyi Albert intézett ezután a minisz­terelnökhöz interpellációt, nagy figyelemmel hallga­tott hosszabb beszéd után. A hadseregre vonatkozó kérdések, úgy­mond, legújabban oly színezésben, oly irányban és módon kerültek előtérbe, mely sem az országnak, sem a monarchiának, legkevésbbé pedig a hadseregnek előnyére nem szolgál. A szóló nem akar a tüntetésre ingerlő circulus vitiosusban mozogni, hanem a magyar közjog szempontjából azokat meg­világítva, a kibontakozást előmozdítani. A legutóbbi idők tüneteiből az a fő mozzanat domborodik ki, hogy a monarchiában jelentékeny állást elfog­laló és nagy befolyással bíró egyének a közös hadsereg közjogi állásáról és kívánatos szelleméről tüntetőleg oly nyilatkozatokat tettek, melyek me­rev ellentétben állanak Magyarország közjogával és a monarchia dualisztikus szervezeté­vel,a közös hadsereget kizárólag császári osztrák hadseregnek nevezték vagy oly célzattal, mintha Magyarországnak ahhoz joga nem volna, vagy hogy a császári címben henfoglaltnak nyilvánítsák a magyar király fejdelmi jogait; hirdet­ték, hogy a hadsereg szellemében csak a császár és birodalom iránti hűségnek szabad uralkodni. A biro­dalmi eszme közjogunkban ismeretlen; ama nyilat­kozatok a magyar királyt és királyságot ignorálják s a birodalomhoz való hűséget olyasminek tüntetik fel, mit a dualizmus szellemének érintésétől meg kell óvni. Ily felfogás ellen a magyar országgyűlésen tilta­kozó szót kell emelni. Gróf Apponyi ezután a hadsereg szellemének elemeit fejtegetve, hangsúlyozá, hogy e szellem mélyebb alapja csak a trónhoz és hazához való ragaszkodás lehet s veszedelmes lejtőn állunk, ha a hadsereg szellemének oly meghatározását halljuk, mely szerint a hadsereg szelleme Magyarország szel­lemével merőben ellentétben áll. Hamisan értelmezik a császárhoz való hűséget, h­a elválasztják a magyar király iránti lojalitástól. A magyar nemzet évszáza­dos hagyományaival és érzelmeivel ellenkezik, ha a hadsereg számára fiktív hazát konstruálunk: a biro­dalmat, melyet sem a közjog, sem a magyar ember tudata nem ismer. Ez országban soha senki sem fog mást, mint magyar hazafiságot megteremteni.Már eddig merültek föl tünetek, melyek mutatták, hogy a dualiz­mus szelleme nem hatotta még át véderőnket, de mi­dőn nagy befolyású egyének tüntetőleg nyilatkoznak úgy, orvosolni kell a bajt, mert veszély eredhet ily álla­potok elfajulásából, nem engedhető meg, hogy a véd­erő, akár mérvadó köreinek felfogásában, akár szel­lemében, az állam többi intézményeivel ellentétbe hozassék. Egy nemzet sem engedheti, hogy ifjúsága, midőn a véderő kötelékében legsúlyosabb polgári kötelességét teljesiti, tőle elidegenittessék s oly szellembe vitessék be, mely a hazához való ra­gaszkodást másodsorba helyezi. Ez állapot legve­szélyesebb volna magára a hadseregre, mert abban a pillanatban, melyben a közös hadse­reg szelleme és Magyarország hagyományos szel­leme közti ellentét kiegyenlíthetetlenné fajul (Már az­ balról. Zaj.) a közös hadsereg mint intéz­mény fölött ki volna mondva a végítélet. (Legyen úgy!) A szóló nem kérdi, mint vélekedik ez ügyről a mi­niszterelnök, tudja, hogy a véleményük egyforma, de a kormány elnöknek állása, nagy pártja és e kérdésben még politikai ellenfelei támogatása által is hatalmá­ban van a baj orvoslása, kérdi tehát, mit szándékozik a kormányelnök tenni, hogy a közös hadsereg közjogi helyzete minden félremagyarázástól megóvassék, és minden oly törekvés vagy állapot meggátoltassák, mely alaptörvényeinkkel, Magyarország állami önál­lóságával és a monarchia dualisztikus szervezetével ellentétben álló szellem terjesztését célozza? A baloldal folyton élénk helyesléssel kisérte gróf Apponyi beszédét. Tisza Kálmán kormányelnök azonnal és rövi­den felelt, kijelentve, hogy nem kíván a fölmerült nyilatkozatok taglalásába, válaszok adásába bocsát­kozni. Egyetért gr. Apponyi beszéde legnagyobb ré­szével, de nem ért egyet a veszély nagyságát illetőleg. Halottunk egészen másféle nyilatkozatok 1867. óta, kellemetlenül érintettek, de nagy veszélyt a nemzet nem látott és igaza volt, azok a nyilatkozatokat elhang­zottak. A szóló törekvése mindig az volt, hogy a kö­zös hadsereg és a nemzet közti jó viszony erősödjék. Ennek föltétele, hogy egyrészt a hadsereg ne mon­dassák idegennek, másrészt hogy a hadsereg intéző körei ismerjék el tényekben, hogy a sereg a dualiszti­kus monarchia hadserege. Valamint itt a házban bár­mily jeles férfiak által tett nyilatkozatért nem lehet a nemzetet felelőssé tenni, úgy a hadsereg igazi inté­zését kezében nem tartó, bármily magas állású fér­fiak szavait sem lehet úgy venni, mint az intéző körök nyilatkozatát, melylyel a hadsereg szelle­mének megrontása céloztatik. Idézte a kormányelnök az 1881 -diki válaszfeliratot,mely a Lendl-ü­gyben a ki­rály alkotmányos érzületében bízott meg. Föltenni sem szabad, hogy a ki a hadseregnek és a monarchiá­nak feje, az máskép gondolkozzék, mint a­hogy koro­názásakor magát kötelezte; veszélyről beszélni tehát legalább is idő előtti. A szóló ezentúl is azt fogja tenni, a­mit eddig: nem hallgatja el rosszulását, ha a hadsereg tagjai hibát követnek el, de nem rójja fel a hadseregnek, másrészt védi az intézményt, mig törvé­nyes, azok ellen, kik idegennek proklamálják és el­lene gyülölséget szítanak. Ez eljárás fogja követni, mig a korona és a törvényhozás többsége támogatja ; az egyiknek támogatásáról ebben nem kételkedik. A többség élénken helyeselte a kormányelnök szavait, de gróf Apponyi Albert nem volt a válaszszal megelégedve s kijelenté, hogy kellemetlenül csaló­dott, mert a miniszterelnök alárendelt egyének nyi­latkozatairól beszélt, más térre vitte a kérdést és sza­vaiból az derül ki, hogy nem fog tenni semmit. Gróf Apponyi aztán ismét hosszabban fejtegeté a veszélyt s egyebek közt emlité, hogy a magyar ezredek tiszti­karában a magyar társalgást megróvták. (Báró Fe­jérváry miniszter közbe­szól: Nem úgy van!) Végül kijelenté gróf Apponyi, hogy a miniszterelnök vála­szát nem veszi tudomásul. Tisza Kálmán kormányelnök röviden megjegyzi, hogy nem alantas közegekről, hanem »bármily magas állású« egyénekről szólt. Továbbá tagadta, mintha ez irányban kötelességét nem tette volna meg és nem akarná megtenni ezentúl. Az egyes lépésekről pro­­grammot nem adhat, de az irányról nyilatkozott, ezzel tartozik a háznak, többel nem. A többség tudomásul vette a miniszterelnök válaszát. Ma az ülés d. e. 11 órakor kezdődik.­ ­ Soós Antal, 1102

Next