Fővárosi Lapok 1886. július (182-210. szám)
1886-07-03 / 182. szám
A szemrehányás kitörései helyett, melyeket le- sütött fővel vártam, csak egy mély sóhajt hallottam s midőn fölemeltem a szememet, láttam, hogy a Sophie kisasszony arcvonásai már elvesztették szigorú kifejezésüket s az elérzékenyültség és mélabú tükröződött arról vissza. — Szegény József! — sóhajtott föl. — Ugye, szép volt ő ? A meggyőződés hangján kiáltottam föl: — Oh, nagyon szép! . . Csak látni kell az oly arcot, hogy rögtön megszeressük ! . . És mily megható volt a levele! És az a leány, a kinek ő azt a levelet írta, látta-e újra valaha ? — Soha! — És a leány ? . . Mi lett belőle ? . . Ismerte-e őt, Sophie kisasszony ? — Az a leány én voltam, — válaszolta az öreg hajadon, habozás nélkül. Csak a homloka pirult ki némileg. — Kegyed volt ? — kiáltottam föl s hangom úgy, mint álmélkodásom kifejezte, mennyire különösnek tartottam én azt, hogy ily tisztes, őszhajú, redős arcú kisasszony bő vonzalmat ébreszthetett oly fiatal emberben, aminőt az arckép ábrázolt. Sophie kisasszony észre vette az én gyöngédtelen álmélkodásomat, de korántsem látszott sértve érezni magát, mikor így folytatta : — Csodálkozol te ezen ? . . . A te korodban hajlandók az emberek abban a hitben élni, hogy az öregek mindig öregek voltak . . . Pedig hát volt idő, mikor az én hajam is barna szinben ragyogott s arcom is piros volt, mint a rózsa, húsz éves koromban ... Úgy van, én voltam az a leány, — folytatá egy sóhajjal — s igy elképzelheted, mennyire megdöbbentem én, mikor észrevettem, hogy valaki kutatott eme szekrénykében, hogy elvigyen belőle oly tárgyat, melyhez én rendkivül ragaszkodom s melytől semmi áron nem tudnék megválni. Megint zavarba jöttem s újra bocsánatért csengtem. — Ejh, megbocsátottam én már neked,— vágott beszédembe szeliden. — Annyira boldog vagyok, hogy végre beszélgethetek valakivel az én Józsefemről, ki iránta érdeklődik. Sophie kisasszony újra elpirult, mint egy fiatal leány s én őszinte részvétet éreztem iránta. — Lásd, — szólt, — én már oly régóta őrzöm ezeket a tárgyakat, anélkül hogy szólni mertem volna környezetemnek valamit! Ha veled beszélek ezekről, könnyebbültnek érzem a szívemet.. . Te már nem vagy többé gyermek, te már fölserdült fiú vagy s hiszem, becsületesen megőrzöd a titkot, melyet rád bizok, is reád száll még az idén is és idegen sátor alatt mégis rajtad zengi énekét, mint egykor a te fülemiléd. Örülj te is, ha minden vidám. Örömből az ifjúságnak annyi jut: miért ne adna belőle az aggnak is ? Ifj. Apáthy István. 1321 Leültetett maga mellé egy kis tábori székre. A szekrényne köztünk volt. Helyemből láthattam a kertnek nagy gránátfáját, melynek hosszú, sárga, fürtös virágai csaknem az ablakot érintették. Sophie kisasszony, folyvást kezében tartva kezemet, a fölindulástól kissé fojtott hangon kezdte meg történetének elbeszélését: — Atyámnak négy gyermeke volt; egy fia, ki a hadseregnél halt el. Lénette nővérem, ki Péchoin gyógyszerészhez ment nőül, egy másik nővérem, ki Angliába ment férjhez, és én, a legfiatalabb. Engem apáca-kolostorba adtak nevelésbe s el volt határozva, hogy apáca legyek. Midőn a forradalom kitört, a zárdákat bezárták, az apácákat feloldozták esküjök alól s én haza tértem , de megérkezésem nem nagy örömet okozott a családomnak. (Vége köv.) Hazai irodalom, művészet. * A »Magyar Salon« júliusi füzete élén Petőfi Sándor egy uj arcképe van, melyet Barabás Miklós veterán művészünk, Petőfi barátja és többszöri arcképfestője készített. Magáról a művészről Szana Tamás ad jellemrajzot s a szöveget több rajz diszíti. A szépirodalom köréből: Jókai Mór folytatja »A ki holta után áll boszut« című elbeszélését; P. Szathmáry Károly pedig »Rangon alul« címen társadalmi beszélyt közöl, míg Daudet »Tartarin«-jéből egy hosszabb részt kapunk illusztrációkkal. Költeményeket Reviczky Gyula, Ábrányi Emil és Bulla János írtak a füzetbe, Hermann Antal pedig három cigány népmesét közöl. Az ismeretterjesztő részt: »A hazai börtönügy«-ről s az orsz. fegyintézetekről; Justh Zsigmondnak »Paul Bourget«-ről; Concha Károlynak »A tébi honvéd-emlék «-ről; Kardos Albert »Kisfaludy Sándor szerelmé«-ről írt cikkek képviselik. Számos szöveg-illusztráció s külön képek Tolnai Ákos, Veres Erzsi, Pataki Lászlótól sat. diszitik a füzetet, melynek ára 80 kr. * Vasúti szakszótár jelent meg az Aigner Lajos kiadásában. Ifjú Görgey István, az osztrák-magyar államvasut pályaföntartási hivatalnoka, irta s a mű kiadása már régen foly, az előfizetőknek füzetenként küldték meg. Ezúttal azonban egy hatalmas (621 lapnyi) kötetben jelent meg az egész első német-magyar rész. Kéziratban készen van már a magyar-német rész is, mely mintegy harminchat évre fog terjedni s melyre a kiadó szintén előfizetést hirdet. A most megjelent kötet arról tesz tanúságot, hogy szerzője lelkiismeretes és hasznos munkát végezett, mikor lehetőleg összegyűjtött minden szót, mely a vasúti szolgálatban szükséges s igyekezett mindenütt megfelelő magyarsággal mondani meg az idegen, vagy nehézkes és részképzésü műszókat és gyakoribb kifejezéseket is. Mint előszavában mondja, nyelvtisztaságra törekedett s szótára fényesen igazolja, hogy nem nehéz helyes magyarságú vasúti műszókat találni. A kötet Hyeronimi Károly vasúti igazgatósági elnöknek van ajánlva s bolti ára hét forint, vasúti hivatalnokok azonban egy kötetbe összefoglalta, az egész sajtó rokonszenvesen fogadta Szinte féltettük, mikor a bohókás múzsát elhagyva, komoly verseket kezdett írni. De népdalai s még inkább bánatos csengésű zománcszerű életképei közkedveltségben részesültek. Hanem akár víg, akár komoly költeményt irt, mindenütt fel-felcsillant a kedély üdesége, az érzelmek és kifejezések természetes egyszerűsége. E tulajdonok birtokában meg-megpróbálkozott egy-egy gyermekverssel. Sikerei buzdították, kedélye, hajlamai vonva vonták az új irányba. S most itt áll előttünk, mint gyermekirodalmunk egyik hivatott művelője. Alig hagyta el a sajtót »Kis bokréta« című kötete, melyben hat kedves gyermekleme-t hat szép színes kép illusztrál, új könyve van előttünk, a»Gyermekversek.« Ötven kis vers van a kötetben. A költő leereszkedik, vagy tán felszáll a gyermekek aranyos világába, az ő szemekkel néz, szívekkel érez, nyelvökön szól. A tartalom vonzó és változatos. A »Kerin«féle dal«, »Mókustánc«, »A bujdosó síp«, »Kinn a bárány, benn a farkas«, »A vak halász«, »Nevetős játék«, »Utazás«, közönségesen ismert és kedvelt játékok verses kíséretéül, élénkítéséül való. Van benne néhány jól eltalált hangú naiv kis mese: »Huszka és Cicuska«, »Tarisznya, botocska«, »Tréfa« s egy »Csal mese« a magyar népmesékben gyakori u. n. képtelenségek mintájára. De »A farkas meg a sas«, melyben a sas repülni tanítja a farkast s alattomosan veszedelembe dönti; nem gyermeknek való tárgy, ha ugyan egyáltalában alkalmas tárgy költői feldolgozásra, bármily elterjedt is. Nincs benne kidomborodó költői igazság. »A tücsök és hangya« is (La Fontaine) benne van sok gyermekkönyvben, pedig a gyerek nem azt a tanulságot vonja le belőle, melyet a nevelő le-j vonatni akarna. Csak azt látja, hogy azt a kedves kis muzsikus tücsköt minő szívtelenséggel utasítja ki az október elsejéig hat forintos kedvezményes árban szerezhetik meg. * A belföldi hírlapok és folyóiratok tavalyi statisztikáját most tette közzé a közlekedésügyi minisztérium. Összesen 706 hírlap és folyóirat jelent meg, melyekből közel 50 millió példány küldetett szét a postán. Legnagyobb számot a szaklapok képviseltek, azaz 313-at (ebből 228 magyar). A helyi érdekek szolgálatában 219 lap volt (ebből 150 magyar). Nagyot csökken szám tekintetében a többi csoport. Politikai lap 82 (közte 42 magyar, 24 német), szépirodalmi 63 (magyar 52) és élclap 29 (magyarul 16) jelent meg. Számarány tekintetében tehát a magyarság örvendetes túlsúlyban van s a szaklapok nagy száma a szak híveit és terjedésének tanujeje. A mi a postán • , ’’dött példányok számát illeti, ott az arány is..,í h ,al. Legtöbb, közel 35 millió példány esik a politikai lapokra (ebből majd 19 millió magyar és közel 14 millió német lap). A szaklapok példányszáma 10 milliónál több (magyar 9 milliónál több). A helyi érdekűeké már alig 3 millió (másfél millió magyar és nyolcszázezer német), a szépirodalmiaké alig 214 millió (két milliónál több magyar), míg az élclapok a háromszázezret sem érik el (közel 225.000 magyar). A politikai és szaklapok dominálnak, annyira, hogy az összes többi lapok harmadannyi számot sem tesznek, mint azok. A megelőző évvel szemben a lapok száma tizenegygyel szaporodott s a példányszám nagyobbodása is 300.000-nél többre tehető. * »A pozsonyi Klarissza-apácák története«. Dr. Schönwitzky Bertalan tanár érdekes füzetet adott ki, mely külön lenyomat a pozsonyi kir. főgimnázium idei értesitőjéből. A gimnázium jelenlegi épülete egykor apáca-kolostor volt s a szerző gondosan összehordott minden adatot, mely az épület múltjára vonatkozik. A cikádori monostorban 1142-ben megtelepedett cisztercita-rend hazánkban gyorsan terjedvén, a franciaországi főkáptalan 1235-ben már egy pozsonyi női cisztercita-kolostort vett fel kebelébe. De 1271-ben a cseh Ottokár hadai feldúlván Pozsonyt, az apácák elmenekültek. Helyüket a Klarissza-apácák szigorú rende foglalta el, melyet III. Endre király és a pápa számos privilégiummal ruházott fel. A romba dőlt épületeket a pozsonyiak áldozatkészsége emelte fel. A rend és szabályainak ismertetése után a szerző ott veszi fel ismét az elbeszélés fonalát, hol az apácák növekedő népszerűségét fejtegeti. A pozsonyiak bőkezűen gondoskodtak a kolostorról alapítványokkal, míg a mohácsi vész után, a török dúlás alatt ismét néptelen lett a kolostor. Később a város az üres épületet kórházzá akarta átalakíttatni, de a magyarországi szétrebbentett Klarissza-rend visszaszállingózott, per utján visszanyerte a kolostort és Kalasnay Ilona fejedelemasszony alatt megkezdte ismét működését. Később a Margitszigetről menekülő Domokos-rendi apácák, kik magukkal hozták Margit szűz ereklyéit, beleolvadtak a rendbe, növelve annak tekintélyét. Sok viszontagság, hol örvendetes, hol sanyarú napok után 1782-ben, II. József rendeletére végül feloszlott a rend. Az épület egy ideig üresen állt s azután a Nagy-Szombatból áttett akadémia, később még a gimnázium is belé költöztek, a csúf felgazdagodott hangja. A Phaedrus-féle »Farkas és bárány« is (Ad rivum eundem stb.) kisértget itt-ott. Pedig annak a tanulságát lehetetlen, hogy gyermek megértse. De legtöbb a kedélyes mosolygó gyermek-genre, minek »Scinke-picinke«, »Az elveszett pápaszem«, »A kis növendék«, »A konyhás malac«, »Fecskefiók és Palika«, »A kis hajó«, »Gabi«, sat. Néhol a derű helyett szelid bánatos hangulat nyilvánul, mint »A pintyőke«, »Juliska Karácsonyfája«, »öreg koldusasszony« sat. cimüekben. Más helyütt egy-egy hangulatos képpel vagy tanulságosabb jelenettel találkozunk. Ilyenek: »Tél és tavasz«, »Madárszárnyak«, »Ősszel«, »A szorgalmas Tercsi«, »A kis penicilus«, sat. Mindezeket elönti a szeretet melege s itt is, ott is felragyog a gyermekek szeretete. Különösen pedig a gyermeki szeretetnek vannak szentelve: a Szülőház«, »Erdőben van egy fa«. A hazaszeretet hangjai is megcsendülnek nem egy versben, minek: »A kis Peti«, »Nagyapó keresztje«, »Halász, halász mit csinálsz ?« Épen így az egészen valami jóleső, igaz, ártatlan vallásos érzés vonul végig. Egy szép imádsággal kezdődik a kötet s egy szép imádsággal végződik. S közben kivált az »Isten«, »Mikor az ég megharsan«, »A pacsirta« címűek tanúskodnak a költő vallásos érzületéről. A könyv megérdemli, hogy minden családba utat találjon. Az iskolai záróvizsgálatok erre jó alkalmul kínálkoznak. A könyv ára remélhetőleg nem fog elrettentőleg hatni. A változatos, gazdag tartalom, a nyolc csinos kép s a valóban fényes kiállítás ezt az árt megérdemlik. Akármely könyvjegyzékbe tekintünk bele, meg fogunk győződni, hogy a jó és szép könyveket külföldön sem adogatják potom áron. Dr. Tersényi György. * Gyermekversek. (Irta Pósa Lajos. Bloch Gyula eredeti rajzaival, Szeged, 1886. Aradiazkötésben 2 frt.) Egy régi jó urambátyám a szünetekre hazakerült öcscsétől, a ki Budapesten már egyre-másra tiz hónapig hallgatta az egyetem orvosi tanfolyamát, azt kérdezte: »No öcsém, tudsz-e már legalább pólyás gyereket gyógyítani?« Mintha azt a kis porontyot, aki meg sem tudja mutatni, hol fáj, csak játék volna kikurálni. Nem is sok tudomány kell hozzá. Mi általában így vagyunk a gyermekirodalommal is. Ahhoz nem kell érteni. A kiadó szerez egy pár külföldi képet s fog hozzá valakit, aki a képek mellé bamba szöveget vakarint. Mintha nem ide kellene igazi költői lélek, éles megfigyelő tehetség, eleven képzelem, kedély, átlátszó, tiszta nyelv. De az is igaz, hogy kivált újabban e téren is örvendetes jelenségekkel találkozunk. Sőt első rendű íróink is szívesen betérnek a gyermekszobába, ahol kiárasztják szellemök fényét, melegét. Elég csak Gyulai Pálra, Győry Vilmosra, Greguss Ágostra, Szász Károlyra emlékeznünk. Pósa Lajos is azok közé tartozik, akik hivatással, tehetséggel s igazi szeretettel adják magukat a gyermekirodalomra. Nem a mindenünnen való kiszorítás vezette ide, hanem egyszerű naiv kedélye. Tizenöt éves költői pályáját mindjárt legelején sikerrel kezdette meg. Tréfás, humorisztikus dalokat, életképeket is írogatott az élclapokba. S mikor e vidámságokat