Fővárosi Lapok 1886. július (182-210. szám)

1886-07-03 / 182. szám

A szemrehányás kitörései helyett, melyeket le-­­ sütött fővel vártam, csak egy mély sóhajt hallottam s midőn fölemeltem a szememet, láttam, hogy a Sophie kisasszony arcvonásai már elvesztették szigorú kife­jezésüket s az elérzékenyültség és mélabú tükröződött arról vissza. — Szegény József! — sóhajtott föl. — Ugy­e, szép volt ő ? A meggyőződés hangján kiáltottam föl: — Oh, nagyon szép! . . Csak látni kell az oly arcot, hogy rögtön megszeressük ! . . És mily meg­ható volt a levele! És az a leány, a kinek ő azt a le­velet írta, látta-e újra valaha ? — Soha! — És a leány ? . . Mi lett belőle ? . . Ismerte-e őt, Sophie kisasszony ? — Az a leány én voltam, — válaszolta az öreg hajadon, habozás nélkül. Csak a homloka pirult ki némileg. — Kegyed volt ? — kiáltottam föl s hangom úgy, mint álmélkodásom kifejezte, mennyire különös­nek tartottam én azt, hogy ily tisztes, őszhajú, redős arcú kisasszony bő vonzalmat ébreszthetett oly fiatal emberben, a­minőt az arckép ábrázolt. Sophie kisasszony észre vette az én gyöngédte­­len álmélkodásomat, de korántsem látszott sértve érezni magát, mikor így folytatta : — Csodálkozol te ezen ? . . . A te korodban hajlandók az emberek abban a hitben élni, hogy az öregek mindig öregek voltak . . . Pedig hát volt idő, mikor az én hajam is barna szinben ragyogott s ar­com is piros volt, mint a rózsa, húsz éves korom­ban ... Úgy van, én voltam az a leány, — folytatá egy sóhajjal — s igy elképzelheted, mennyire meg­döbbentem én, mikor észrevettem, hogy valaki kuta­tott eme szekrénykében, hogy elvigyen belőle oly tárgyat, melyhez én rendkivül ragaszkodom s mely­től semmi áron nem tudnék megválni. Megint zavarba jöttem s újra bocsánatért csengtem. — Ejh, megbocsátottam én már neked,— vágott beszédembe szeliden. — Annyira boldog vagyok, hogy végre beszélgethetek valakivel az én Józsefem­ről, ki iránta érdeklődik. Sophie kisasszony újra elpirult, mint egy fiatal leány s én őszinte részvétet éreztem iránta. — Lásd, —­ szólt, — én már oly régóta őrzöm ezeket a tárgyakat, a­nélkül hogy szólni mertem volna környezetemnek valamit! Ha veled beszélek ezekről, könnyebbültnek érzem a szívemet.. . Te már nem vagy többé gyermek, te már fölserdült fiú vagy s hiszem, becsületesen megőrzöd a titkot, melyet rád bizok, is reád száll még az idén is és idegen sátor alatt mégis rajtad zengi énekét, mint egykor a te fülemiléd. Örülj te is, ha minden vidám. Örömből az ifjúságnak annyi jut: miért ne adna belőle az aggnak is ? Ifj. Apáthy István. 1321 Leültetett maga mellé egy kis tábori székre. A szekrényne köztünk volt. Helyemből lát­hattam a kertnek nagy gránátfáját, melynek hosszú, sárga, fürtös virágai csaknem az ablakot érintették. Sophie kisasszony, folyvást kezében tartva ke­zemet, a fölindulástól kissé fojtott hangon kezdte­­ meg történetének elbeszélését: — Atyámnak négy gyermeke volt; egy fia, ki a hadseregnél halt el. Lénette nővérem, ki Péchoin gyógyszerészhez ment nőül, egy másik nővérem, ki Angliába ment férjhez, és én, a legfiatalabb. Engem apáca-kolostorba adtak nevelésbe s el volt határozva, hogy apáca legyek. Midőn a forradalom kitört, a zárdákat bezárták, az apácákat feloldozták esküjök alól s én haza tértem , de megérkezésem nem nagy örömet okozott a családomnak. (Vége köv.) Hazai irodalom, művészet. * A »Magyar Salon« júliusi füzete élén Petőfi Sándor egy uj arcképe van, melyet Barabás Miklós veterán művészünk, Petőfi barátja és többszöri arc­képfestője készített. Magáról a művészről Szana Ta­más ad jellemrajzot s a szöveget több rajz diszíti. A szépirodalom köréből: Jókai Mór folytatja »A ki holta után áll boszut« című elbeszélését; P. Szath­­máry Károly pedig »Rangon alul« címen társadalmi beszélyt közöl, míg Daudet »Tartarin«-jéből egy hosszabb részt kapunk illusztrációkkal. Költeménye­ket Reviczky Gyula, Ábrányi Emil és Bulla János írtak a füzetbe, Hermann Antal pedig három cigány népmesét közöl. Az ismeretterjesztő részt: »A hazai börtönügy«-ről s az orsz. fegyintézetekről; Justh Zsigmondnak »Paul Bourget«-ről; Concha Károly­­nak »A téb­i honvéd-emlék «-ről; Kardos Albert »Kisfaludy Sándor szerelmé«-ről írt cikkek képvise­lik. Számos szöveg-illusztráció s külön képek Tolnai Ákos, Veres Erzsi, Pataki Lászlótól sat. diszitik a fü­zetet, melynek ára 80 kr. * Vasúti szakszótár jelent meg az Aigner Lajos kiadásában. Ifjú Görgey István, az osztrák-magyar államvasut pályaföntartási hivatal­noka, irta s a mű kiadása már régen foly, az előfize­tőknek füzetenként küldték meg. Ezúttal azonban egy hatalmas (621 lapnyi) kötetben jelent meg az egész első n­é­m­e­t-m­agyar rész. Kéziratban ké­szen van már a magyar-német rész is, mely mintegy harminchat évre fog terjedni s melyre a kiadó szin­tén előfizetést hirdet. A most megjelent kötet arról tesz tanúságot, hogy szerzője lelkiismeretes és hasz­nos munkát végezett, mikor lehetőleg összegyűjtött minden szót, mely a vasúti szolgálatban szükséges s igyekezett mindenütt megfelelő magyarsággal mon­dani meg az idegen, vagy nehézkes és részképzésü műszókat és gyakoribb kifejezéseket is. Mint elősza­vában mondja, nyelvtisztaságra törekedett s szótára fényesen igazolja, hogy nem nehéz helyes magyar­­ságú vasúti műszókat találni. A kötet Hyeronimi Károly vasúti igazgatósági elnöknek van ajánlva s bolti ára hét forint, vasúti hivatalnokok azonban egy kötetbe összefoglalta, az egész sajtó rokonszenve­sen fogadta Szinte féltettük, mikor a bohókás múzsát elhagyva, komoly verseket kezdett írni. De népdalai s még inkább bánatos csengésű zománcszerű életképei közkedveltségben részesültek. Hanem akár víg, akár komoly költeményt irt, mindenütt fel-felcsillant a ke­dély üdesége, az érzelmek és kifejezések természetes egyszerűsége. E tulajdonok birtokában meg-megpró­­bálkozott egy-egy gyermekverssel. Sikerei buzdítot­ták, kedélye, hajlamai vonva vonták az új irányba. S most itt áll előttünk, mint gyermekirodalmunk egyik hivatott művelője. Alig hagyta el a sajtót »Kis bokréta« című kötete, melyben hat kedves gyermek­­lem­e-t hat szép színes kép illusztrál, új könyve van előttünk, a­­»Gyermekversek.« Ötven kis vers van a kötetben. A költő leeresz­kedik, vagy tán felszáll a gyermekek aranyos vilá­gába, az ő szemekkel néz, szívekkel érez, nyelvökön szól. A tartalom vonzó és változatos. A »Kerin«féle dal«, »Mókustánc«, »A bujdosó síp«, »Kinn a bárány, benn a farkas«, »A vak halász«, »Nevetős játék«, »Utazás«, közönségesen ismert és kedvelt játékok verses kíséretéül, élénkítéséül való. Van benne né­hány jól eltalált hangú naiv kis mese: »Huszka és Cicuska«, »Tarisznya, botocska«, »Tréfa« s egy »Csal­ mese« a magyar népmesékben gyakori u. n. képtelenségek mintájára. De »A farkas meg a sas«, melyben a sas repülni tanítja a farkast s alattomosan veszedelembe dönti; nem gyermeknek való tárgy, ha ugyan egyáltalában alkalmas tárgy költői feldolgo­zásra, bármily elterjedt is. Nincs benne kidomborodó költői igazság. »A tücsök és hangya« is (La Fontaine)­­ benne van sok gyermekkönyvben, pedig a gyerek nem­­ azt a tanulságot vonja le belőle, melyet a nevelő le-­j vonatni akarna. Csak azt látja, hogy azt a kedves kis muzsikus tücsköt minő szívtelenséggel utasítja ki az október elsejéig hat forintos kedvezményes árban szerezhetik meg. * A belföldi hírlapok és folyóiratok tavalyi statisztikáját most tette közzé a közlekedésügyi mi­nisztérium. Összesen 706 hírlap és folyóirat jelent meg, melyekből közel 50 millió példány küldetett­­ szét a postán. Legnagyobb számot a szaklapok kép­viseltek, azaz 313-at (ebből 228 magyar). A helyi érdekek szolgálatában 219 lap volt (ebből 150 ma­gyar). Nagyot csökken szám tekintetében a többi csoport. Politikai lap 82 (közte 42 magyar, 24 né­met), szépirodalmi 63 (magyar 52) és élclap 29 (ma­gyarul 16) jelent meg. Szám­arány tekintetében tehát a magyarság örvendetes túlsúlyban van s a szak­lapok nagy száma a szak híveit és terjedésének tanu­­jeje. A mi a postán • , ’’dött példányok számát illeti, ott az arány i­s..,í h ,al. Legtöbb, közel 35 millió példány esik a politikai lapokra (ebből majd 19 millió magyar és közel 14 millió német lap). A szaklapok példány­száma 10 milliónál több (magyar 9 milliónál több). A helyi érdekűeké már alig 3 millió (másfél millió magyar és nyolcszázezer német), a szépirodalmiaké alig 21­4 millió (két milliónál több magyar), míg az élclapok a háromszázezret sem érik el (közel 225.000 magyar). A politikai és szak­lapok dominálnak, annyira, hogy az összes többi lapok harmadannyi számot sem tesznek, mint azok. A megelőző évvel szemben a lapok száma tizenegy­gyel szaporodott s a példány­szám nagyobbodása is 300.000-nél többre tehető. * »A pozsonyi Klarissza-apácák története«. Dr. Schönwitzky Bertalan tanár érdekes füzetet adott ki, mely külön lenyomat a pozsonyi kir. főgimnázium idei értesitőjéből. A gimnázium jelenlegi épülete egykor apáca-kolostor volt s a szerző gondosan össze­hordott minden adatot, mely az épület múltjára vonatkozik. A cikádori monostorban 1142-ben meg­telepedett cisztercita-rend hazánkban gyorsan ter­jedvén, a franciaországi főkáptalan 1235-ben már egy pozsonyi női cisztercita-kolostort vett fel kebelébe. De 1271-ben a cseh Ottokár hadai feldúl­ván Pozsonyt, az apácák elmenekültek. Helyüket a Klarissza-apácák szigorú rende foglalta el, melyet III. Endre király és a pápa számos privilégiummal ru­házott fel. A romba dőlt épületeket a pozsonyiak áldozatkészsége emelte fel. A rend és szabályainak ismertetése után a szerző ott veszi fel ismét az el­beszélés fonalát, hol az apácák növekedő népszerű­ségét­ fejtegeti. A pozsonyiak bőkezűen gondoskodtak a kolostorról alapítványokkal, míg a mohácsi vész után, a török dúlás alatt ismét néptelen lett a ko­lostor. Később a város az üres épületet kórházzá akarta átalakíttatni, de a magyarországi szétrebben­­tett Klarissza-rend visszaszállingózott, per utján visszanyerte a kolostort és Kalasnay Ilona fejedelem­asszony alatt megkezdte ismét működését. Később a Margitszigetről menekülő Domokos-rendi apácák, kik magukkal hozták Margit szűz ereklyéit, bele­olvad­tak a rendbe, növelve annak tekintélyét. Sok viszon­tagság, hol örvendetes, hol sanyarú napok után 1782-ben, II. József rendeletére végül feloszlott a rend. Az épület egy ideig üresen állt s azután a Nagy-Szombatból áttett akadémia, később még a gimnázium is belé költöztek, a csúf felgazdagodott hangja. A Phaedrus-féle »Farkas és bárány« is (Ad rivum eundem stb.) kisért­­get itt-ott. Pedig annak a tanulságát lehetetlen, hogy gyermek megértse. De legtöbb a kedélyes mosolygó gyermek-genre, minek »Scinke-picinke«, »Az elveszett pápaszem«, »A kis növendék«, »A konyhás malac«, »Fecskefiók és Palika«, »A kis hajó«, »Gabi«, sat. Néhol a derű helyett szelid bánatos hangulat nyilvánul, mint »A pintyőke«, »Juliska Karácsonyfája«, »öreg koldusasszony« sat. cimüekben. Más helyütt egy-egy hangulatos képpel vagy tanulságosabb jelenettel ta­lálkozunk. Ilyenek: »Tél és tavasz«, »Madárszár­nyak«, »Ősszel«, »A szorgalmas Tercsi«, »A kis penicilus«, sat. Mindezeket elönti a szeretet melege s itt is, ott is felragyog a gyermekek szeretete. Különösen pedig a gyermeki szeretetnek vannak szentelve: a Szülő­ház«, »Erdőben van egy fa«. A hazaszeretet hangjai is megcsendülnek nem egy versben, minek: »A kis Peti«, »Nagyapó keresztje«, »Halász, halász mit csi­nálsz ?« Épen így az egészen valami jóleső, igaz, ár­tatlan vallásos érzés vonul végig. Egy szép imádság­gal kezdődik a kötet s egy szép imádsággal végződik. S közben kivált az »Isten«, »Mikor az ég meghar­san«, »A pacsirta« címűek tanúskodnak a költő val­lásos érzületéről. A könyv megérdemli, hogy minden családba utat találjon. Az iskolai záróvizsgál­atok erre jó alkal­­mul kínálkoznak. A könyv ára remélhetőleg nem fog elrettentőleg hatni. A változatos, gazdag tartalom, a­­ nyolc csinos kép s a valóban fényes kiállítás ezt az­­ árt megérdemlik. Akármely könyvjegyzékbe tekin­­­­tünk bele, meg fogunk győződni, hogy a jó és szép könyveket külföldön sem adogatják potom áron. Dr. Tersényi György. * Gyermekversek. (Irta Pósa Lajos. Bloch Gyula eredeti rajzaival, Szeged, 1886. Ara­diazkötésben 2 frt.) Egy régi jó urambátyám a szünetekre hazake­rült öcscsétől, a ki Budapesten már egyre-másra tiz hónapig hallgatta az egyetem orvosi tanfolyamát, azt kérdezte: »No öcsém, tudsz-e már legalább pólyás gyereket gyógyítani?« Mintha azt a kis porontyot, a­ki meg sem tudja mutatni, hol fáj, csak játék volna kikurálni. Nem is sok tudomány kell hozzá. Mi álta­lában így vagyunk a gyermekirodalommal is. Ahhoz nem kell érteni. A kiadó szerez egy pár külföldi ké­pet s fog hozzá valakit, a­ki a képek mellé bamba szöveget vakarint. Mintha nem ide kellene igazi költői lélek, éles megfigyelő tehetség, eleven képzelem, ke­dély, átlátszó, tiszta nyelv. De az is igaz, hogy kivált újabban e téren is örvendetes jelenségekkel találkozunk. Sőt első rendű íróink is szívesen betérnek a gyermekszobába, a­hol kiárasztják szellemök fényét, melegét. Elég csak Gyulai Pálra, Győry Vilmosra, Greguss Ágostra, Szász Károlyra emlékeznünk. Pósa Lajos is azok közé tartozik, a­kik hivatás­sal, tehetséggel s igazi szeretettel adják magukat a gyermekirodalomra. Nem a mindenünnen való kiszorí­tás vezette ide, hanem egyszerű naiv kedélye. Tizenöt éves költői pályáját mindjárt legelején sikerrel kez­dette meg. Tréfás, humorisztikus dalokat, életképeket is írogatott az élclapokba. S mikor e vidámságokat

Next