Fővárosi Lapok 1887. július (179-209. szám)

1887-07-30 / 208. szám

szol?« »A férjemet.« A többit nem kell elmondani.­ Ennyi elég a hymenhit előzményéből. * A ferenciek új guardiánja, Bán Sándor­­ tizenkilenc éven át működött a Ferencvárosban, mint segédlelkész. Olyan buzgó pap és jó magyar hitszónok volt, hogy e városnegyed lakóit egész elszomorító tá­vozásának híre. El is határozták, hogy emlékalbumot adnak át neki, mire a polgárok körében egy hét alatt közel ezeren írták alá magukat. A Posner-féle inté­zetben készítették el az albumot, mely diagrinbe van kötve, felső lapján monogrammal, az alsón kehely­­díszszel. Az első lapon a Ferencváros aquarell képe látható. Tartalma hálanyilatkozat s aláírások. Köz­szemlére Kürschner soroksári­ utcai divatkereskedésé­nek kirakatába tették ki, elhatározva, hogy a guar­­dián húsz éves áldozátsága napján fogják neki át­nyújtani. * Egy régi cég ingása. Hetven éve áll fenn fővárosunkban a Halbauer testvérek gyarmatáru cége. Mindig szolid, jó hitelű kereskedés volt, de most megszorult s fizetésre képtelenné vált. Tartozása más­fél százezer forintra megy. A cég főnöke a hitelezők­től augusztus végéig fizetési halasztást kért s van re­mény, hogy a csődbe jutás kikerülhető lesz. * Születési bizonyítvány. Nem rég egy 42 éves hajadon, Prager Netti folyamodott, hogy szüle­tését vezessék be az anyakönyvbe. Későn jutott ugyan az eszébe, de most lett szüksége rá. A zsidóknál most is hanyagon viszik,de még hanyagabban vitték az előtt a születések anyakönyvezését, s gyakori az ily utólagos folyamodás. Ilyenkor a kerületi elöljáró beidézi a szülőket, más tanukat s ezek vallomása után a tanács tesz javaslatot, hogy a közoktatási minisztérium ki­adja-e vagy ne a születési bizonyítványt. Práger Net­­tinek azonban nem éltek már a szülei s csak két ta­nút állita elő s ezek vallomása alapján kapta meg a bizonyítványt. De előállt ifj. Práger Sámuel, kit Netti a testvérének állított, s a tanács előtt azt állitá, hogy neki nem testvére, sőt nem is rokona, hamis dolog az egész, azt célzó, hogy Netti valamely félmilliós örök­ségben részesülhessen. Ezért a születési bizonyítvány megsemmisítendő. A tanács fölterjeszti az ügyet a közoktatási minisztériumhoz. * A kórházi áldozat, Gerstner János fűszer­­kereskedő azért esett szörnyű halál martalékává, mert nem akart a Beer Géza »nyomtatás lova« lenni. Ennek a szerencsétlennek eszébe jutott, hogy otthon le van aratva a búzája, de nincs elcsépelve. Neki fo­gott tehát s a leszórt szalmát elkezdte nyomtatni. Hívta a társát is nyomtatás lónak háromszor is, de az szegény (hüdéses butaságnak indult fejével) csak aludt tovább. Beert ez dühbe hozta, megfojtotta s nyomtatta tovább a szalmát, összetaposva az áldozat testét is. Maga beszélte így dr. Moravcsik Ernőnek, midőn ez megkérdezte tőle: »Tudja-e, hogy embert ölt?« »Tu­dom hát, hisz akartam.« Mondják, hogy ez az ember ki fog gyógyulni s akkor tudja meg csak igazán, hogy mit tett. És attól újra megőrülhet. A szegény özve­gyet azzal vigasztalják, hogy az ő férje pár hét múlva úgy is meghalt volna. De nem igy! — gondol­hatja szomorún. Gerstner Jánosnak tizennégy éve van kis fűszerüzlete az Albrecht-út 25. sz. házában. Négy éve Promontoron is rendezett be egyet, de nem boldo­gult vele s május elején megszüntette, háromezer forint veszteséggel. Ezt vette nagyon a szivére, lévén neje (Krizmanics Izabella) s három gyermeke. Vagy tiz nappal ezelőtt szótlan lett, félt mindentől, majd azt kezdte hinni, hogy főnyereményt csinált. Egy izgal­mas rendi orvos azt tanácsolta a nejének, hogy tartsa szigorú őrizet alatt, vasárnap pedig, midőn a Dunának ment, de megfogták, ugyanez orvos a Rókus-kórházba szállítást javasolta. Szerdán reggel vitték be azon ürügy alatt, hogy nyári lakásba mennek. A kórházban helyszűke miatt együvé tették az egy nappal előbb hozott Beer Géza topolyai kereskedővel. Hogy napokig lettek volna együtt békében, az a kórházi ijedelem első mendemondái közé tartozik. Beer megölte lakó­társát a legelső éjjel. Aznap este Beer az ablakból le­hányta pokrócát, lepedőjét az udvarra s mikor az ápoló kérdezte tőle: mért tette ?, az volt a felelet: »Mert nekem úgy tetszett.« Az ápoló láthatta, hogy ingerült, s még sem tett arról kötelessége szerint je­lentést s ezért, bár régi szolga (Piros Mihály a neve) el is bocsátották. S elbocsátottak egy másik ápolót is. Egyébiránt az egész személyzet egy fő- és négy ápoló segédből áll annyi és ilyen betegekhez. Most már még három nő és négy férfi ápolót fogadtak s egy­ben­­lakó segédorvosi állomást is rendszeresitnek. Szóval, erélylyel intézkednek. Eszünkbe jut a régi jó emlék­író, Cserei Mihály, a­ki egy elkésett erélyes intézke­désről szólván, keserű humorral írja: »és becsukták vala az istálókat, minekutána a tatárok kilopták belő­lük mind a lovakat.« Az az igazi erélyes intézkedés, mely bajt előz meg. A szerencsétlen özvegynek szülei Zala-Egerszegen laknak, kik a szerencsétlenség hí­rére siettek föl szegény lányukat vigasztalni; eddig csak bátyja volt vele, ki mindjárt a sógra bajának ki­törésekor feljött hozzá. Gerstner János temetése ma d. u. ötkor lesz a Rókus-kórház halottas házából. Boncolása tegnap délelőtt ment végbe. A falhoz vá­gásnak nem találták jeleit, de kiderült, hogy heves küzdelem lehetett köztük; erre mutatnak az arcon, mellen, kézen, lábon levő nyomok s a szétszakgatott ruhák. Zajjal járhatott e küzdés s az ápolók még sem hallottak semmit. A belügyminisztériumhoz fölter­jesztett jelentésben Gerlóczy Károly alpolgármester a legfőbb bajnak azt mondja, hogy a Rókus-kórházat elárasztják vidéki betegekkel, kiket be kell fogadni, ha az igazgatóság hely hiányában visszautasított ily betegeket, akkor a rendőrség követelte a felvételt. A vidéki betegek miatt ki sem lehet számítani, mennyi helyiségre van szükség. Egy fővárosi intézet nem gondoskodhatván az ország összes őrültjeiről, a lipót­­mezei intézetben kellene berendezni megfigyelő osz­tályt. A vidéki kórházaknak is kellene felállítani meg­figyelő szobát s onnan csak azt küldeni föl, ki valóban tébolydába való. A kórházi vizsgálat már körülbelől be van fejezve. Beer, mikor a pokrócot, lepedőt le­hányta, harmadmagával volt egy szobában, s aztán zárták Gerstnerhez, mert e szoba ablaka sodrony há­lóval volt ellátva. Az átszállításkor nem volt ingerült, sőt a csillapító szer álmossá, kábulttá tette, úgyhogy támogatásra szorult. Szabályellenes azonban, hogy beteget egyik szobából a másikba tesznek az orvos értesítése nélkül. * Beer Gézáról, Topolyáról múlt kedden két odavaló ember hozta fel vasúton az elmebeteg fiatal kereskedőt, de nem vigyáztak rá, úgy hogy minden állomásnál kiszállt s más-más kocsiba ült, riogatva a vendégeket. Jó, hogy nem lepte meg a roham. Egy huszár önkénytest a kocsiban »akadémiai ur«-nak címezett s kérte pártfogását, hogy akadémiai tag le­hessen, mert ő jeles költő. Itt is ákombákomokat egy papirra s átnyujtá, mint költeményt. A huszár látta, hogy elmebeteg s rajta volt, hogy távozzék. A másik állomáson három hölgyhöz szállt be s ezeket elhal­mozta udvariassággal. Két ére csak Budapest körül ébredt föl mély álmából. Ugyan jól vigyáztak rá. Most már Beer Géza kényszerkabátban van s azt elég jól tűri. De folyvást jár a szobában s azt hiszi: gabonát nyomtat. Siet, hogy elvégezze az eső előtt s a szalmát nem engedi kivinni. Azt mondja, ha új társat adnának hozzá azt is megölné, ha nem nyomtatna vele, mert nagyon sietős a munkája. * A legszomorubb rovat, az öngyilkossá­goké, egyre telik. Ismét három név került bele, kettő mint halotté. Az első, a­kit talán még meg lehet menteni, egy elszánt szivü leány, a 19 éves Neumann Lina. Egy soroksári utcában lakó szabó leánya. Nem érezte magát jól a szülői házban, mint maga vallja, családi viszonyok miatt megunta az életét. Tegnap aztán bérkocsiba ült, meghagyta a kocsisnak, hogy hajtson a Rókus-kórházba, útközben pedig tőrt döfött saját keblébe. S bár vastag sugárban folyt a vére, nem jajgatott. Csak a Rókus-kórház kapuja alatt vették észre a bajt. A kórházban húzták ki kebléből a tőrt. Azt hiszik, sebe nem halálos. Antony Jakab 60 éves házmester már elérte a célt, a­mit akart: meghalt. Házmester volt a diófa­ utcai 5. sz. házban. Régebben asztalosságot folytatott, megtakarított ezer forintot, felesége ezt kiadta kamatra, de a pénzt ügy­véd útján sem tudta behajtani. Ez annyira elkeseríte az öreget, hogy a tavaszszal fölakasztotta magát, de idején levágták. Azóta búskomor lett, tegnap éjjel kilopózott a szobából s ma reggel halva találták, fölakasztotta magát a kapura. S meghalt Klier Kon­­rád 26 éves kefekötő is, a­ki Budán kést döfött mel­lébe, elkeseredve azon, hogy egy cselédleány nem vi­szonozta szerelmét. A kórházban öt napig vívódott a halállal, ez idő alatt a leány, a­kit szeretett, meg akarta látogatni, de ő nem fogadta el, nem kívánta látni. * Rövid hírek. A Rókus kórházból a megfigyelő osztály egy részét, a női betegeket, a most történt szeren­csétlenség következtében áttették a régi dologházba, mely most fiók-kórház; ez áthelyezés következtében férfi-betegek számára elég a hely a Rókus-kórház megfigyelő osztályában. — A „Segítség“ albumra az északkeleti vasút hivatalnokai közt 1662 íráig történt eddig elé előfizetés. — „Központi kávéház“ lesz a címe ama fényes helyiségnek, mely a barátok terén, az Ullmann-házban most készül; ablakai három utcára néznek. — A borászati kormánybiztosság múlt hétfőn köl­tözött a kereskedelmi tárca uj palotájába. — A Szikszai vendéglőjében aug. 10-dikén tizenhét évvel ezelőtt megigért találkozása lesz azoknak, kik 18­7­0-ben a kalocsai főgimná­ziumot végezték. — A muzeum-köruton levő Oberrecht-féle fűszerkeresdésből az E. M. K. E. egy perselyét ellopták. — A budapesti törvényszék négy évi börtönre ítélte a 18 éves Tachauer Miksát, a ki mint a Dirnfeld bank­cég alkal­mazottja 4500 irtot sikkasztott és Romániába szökött, hol elfogták. * Időjelzés: A tegnap reggeli táviratok szerint: ha­zánkban északnyugaton derűs, délkeleten változó időt vár­hatni, helyenkint esővel, itt-ott zivatarral. Öt tanítónő oktatta őket. S a lánykák aránylag elég jól tanultak, csak 15 kapott »elégtelen« osztályzatot. Volt iskolai takarékpénztár is s ebben szinte meglepő eredményt értek el. 90 leányka 36 hét alatt 835 frt 82 krt takarított meg, a mi után 30 frt 79 kr kamat jár. Többen ki sem vették pénzöket, 514 frt 82 krt benn hagytak a jövő tanévre. A kézimunkában a lány­kák ügyeskedhettek, mert csak öten kaptak e tárgyból »elégtelen«-t, de hogy a növendékek mit és hány darab munkát készítettek, arról az értesítő nem vilá­gosít föl. A siketnémák váci orsz. intézete egyike az or­szág legnemesebb célú intézeteinek. Csak egy párja van, az is felekezeti: a budapesti izraelita siketnéma­­intézet, melynek értesítőjét már ismertettük. A váci intézet sokkal régibb, jobban megizmosodhatott s ehez képest áldásos működése is szélesebb körű lehet. Érdemes elolvasni ez intézet értesítőjében az első cikket, melyben Fekete Károly igazgató ismerteti a siketnémák tanításának módját. Nem csak hogy érde­kes és tanulságos cikk ez, hanem a­ki elolvassa, egyszersmind fogalmat szerez arról is: az önfeláldo­zás milyen nagy mértékére van szüksége annak, ki siketnémák oktatására szánja magát. S kívánatos volna, hogy ezt sokan tudják s érezzék. Akkor talán a társadalom is jobban támogatná az emberszeretet ez intézetét, s talán többen is rá áldoznának négyezer forintot, hogy biztosítsák vele egy-egy siketnéma gyermek fölnevelését. A­ki négyezer forintos alapít­ványt tesz, hat—nyolc évenként maga jelölhet ki egy siketnémát ingyenes fölvételre s a kijelölés jogát rá­ruházhatja örököseire is. Eddigelé harminchat ma­­gán-alapitvány van. Számuk lassan emelkedik, az első k­ettőt még 1802-ben tették, tehát két évnél hosszabb időközre esik egy-egy új alapítvány. Pedig a jótékonyság adományai alig juthatnak érdemesebb helyre. Az intézetben az idén száz siketnémát (66 fiút s 34 leányt) tanítottak, 79-et ingyen, egyért a szülők megfizették az évi 200 frt díjat, húsznak szülei pe­dig jobbmódúak lévén, megfizethették a válogatottabb élelmezést is. A lányok tanultak kézimunkát is foko­zatosan egész a ruhaszabásig s gép­varrásig, 31 fiút pedig mesterségre is képeztek. Az intézet legfelsőbb (nyolcadik) osztályát az idén öten végezték. A legidő­sebb 18 éves, mert az intézetbe hét évesnél fiatalabb s tíz évesnél idősebb gyermeket nem vesznek föl. 1533 Iskolai értesítők. Az újvidéki állami polgári leányiskola, mely már tizenegy éves, megszilárdult minden tekintetben, de egy bajjal még küzd: nincs saját épülete, bérelt helyiségei pedig szűkek s célszerűtlenek. Az iskola népessége pedig növekvőben van, a most zárult tanév elején 118 lánykát írattak be s év végére 106 maradt. Vidék. ** Szeptember 23-a lika lesz az örömnap, me­lyen Kolozsvár a királyt nagy ünnepélyességgel fogadja. A Bánffy-házat fényesen szerelik föl. Ott fog lakni a király, ott adja az általános kihallgatást, ott fogadja az üdvözlő küldöttségeket. Szűkebb udvari ebédek számára a törvényszék tanácstermét r­endezik be, mely ugyan­ e ház udvari részében van. Egy nagyobb udvari ebéd valószínűleg a Jósika-házban, a kaszinó termében lesz, de ez még nem bizonyos. Az ünnepé­­lyessségek közt meg van állapítva a színházi díszelő­adás s a város átalános kivilágítása. ** A kassai színház régi, rozzant épület, melyre tűzbiztonság és kényelem szempontjából gyö­keres átalakítás férne. Ez azonban tizenötezer fo­rintba kerülne, s újra fölmerült a gondolat: nem lenne-e jobb új színházat építtetni, mint annyi pénzt e vén épület tatarozásába ölni. Hogy jobb volna, az természetesen nem kérdés, hanem az már fogas kér­dés, hogy a tizenötezer forintot jóval túlhaladó össze­get, melybe az új építés kerülne, elő tudják-e terem­teni ? Kassán egy nagyobb gőz- és kádfürdő építése is újólag szőnyegre került. Tehetős polgárok e végett társulatot akarnak alakítani s egy már évek óta ott lakó s a város szépülése iránt érdeklődő derék polgár, Girzsik József meg is adta a jó példát, aláírva e célra tízezer forintot. Ha folytatása kellően következik, meglesz a kassai fürdőház. ** Tátraházán dr. Krampliny István igen érde­kes estélyt rendezett, mely a poprádi leégetteknek több mint száz forintot jövedelmezett. A díszes közön­ség körében megjelent K. Sennyey Pál is családostul. A hangversenyben közreműködtek: Malomhegyi Ist­ván saját prologjával, dr. Horváth Ödön jogakadémiai igazgató, ki neje: Krayzell Aranka úrnő zongoraki­­sérete mellett a »Szép Ilonká«-t szavalta; Barabás Vilma k. a., ki népdalokat énekelt; Báthory Nándorné és Szelényi Róza úrnők, kik Beethoven »Egmont« nyitányát négy kézre zongorázták ; Schwetz Antalné úrnő, egy népdal zongoraváltozatait adva elő; Kéler Pálné úrnő, ki Malomhegyi »Tökölyné« című költe­ményét szavalta; Alexi Schwartz Anna és Szopkó Gizella k. a. zongorajátékkal; Kalmár Imre, ki »A vén cigány«-t éneklé. Volt közvacsora is s vidám tánc­­mulatság, negyven pár részvételével. ** Elmaradt jövedelem. A mindszenti kerü­letnek a múlt országgyűlésen kedves képviselője volt: Pallavicini Sándor őrgróf, ki nem igen járt az orszá­gos ülésekre, de nem is vett föl a maga részére egy fillérnyi napdíjat sem. Oda­adta nemesen mind a mindszenti, csányi és szegvári iskoláknak. Ez három év alatt hatezerhatszáz forintot tett. Az iskolák úgy megszokták e a rendesen befolyó jövedelmet, hogy

Next