Fővárosi Lapok 1887. augusztus (210-238. szám)
1887-08-02 / 211. szám
211. szám Huszonnegyedik évfolyam. Kedd, 1887. augusztus 2. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre........................................8 frt. Negyedévre.................................4 frt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintugy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Az aranyos ördög. (Elbeszélés ) Szanday Zénótól. (Folytatás.) Midőn az ifjú Ördög igy eleget téve polgári és jótékonycélú kötelességeinek, vidám kedélylyel ölelte át jó édes anyját, s örömtől piros arccal monda: — Mily jó az kedves anyácskám, ha az ember gazdag, mennyi kérelmezőn segithet. — Jaj édes gyermekem, csak hogy nem minden kéregető méltó ám a segélyre, megválasztva kell juttatni az adományt. — Katica is azt mondja mindig. — Melyik Katica ? — Gyönyörűné, hisz ismeri anyám, igazán ráillik a neve, mert gyönyörű teremtés; még senki sem volt irántam oly kényeztető kedvességgel mint ő. — Igaz, igaz, irántam is igen kegyes, — mondá az öreg asszonyság. — Hát azt tudja-e anyám, hogy én és Katica nagyon szeretjük egymást; tegnap azt mondta nekem: szeretnék a maga felesége lenni Lajoskám. Mit nevet anyám ? — Azt, hogy Katica feleséged szeretne lenni. — Mi van abba nevetséges ? hisz más férfiak is megházasodnak. — De meg ám. — Én is meg fogok házasodni. — Fiatal vagy még lelkem, hisz még nem vagy húsz éves. — Eh, ti mindig az évekkel vesződtök; a férfit semmibe sem veszitek, míg nem húsz éves, s a lányra szánakozva néztek, ha már elmúlt húsz éves. — Csak addig fékezd házasodási kedvedet, amíg Pestre felmegyünk, jól tudod, hogy szándékom ott veled megtelepedni. — Majd közlöm a dolgot Katicával. — Hát neki mindent kell tudni ? — Mindent anyám, mert tegnap megígértem neki, hogy nőül veszem. — Lehetetlen. — De úgy van. Ott ültünk tegnap este ketten az ő kertjében az orgonafa lugasban, körültünk csend és virágillat. Szokatlan érzés fogott el, úgy fájt a szivem s határtalan vágyat éreztem, a nélkül hogy e vágynak nevet tudtam volna adni. Lelkemben egy hang zsongott, mint a távoli harangszó, szüntelenül ismételve: szeretni, szeretni. Reád gondoltam, jó anyám, s éreztem, hogy téged változatlanul szeretlek. De te szívemnek csak egy részét foglalod el, míg azontúl sok, sok üres hely van benne, s egy névtelen fájdalom végig végig suhan rajta, mint lakatlan házon a légvonat. Amint Katica mellettem ült, s merengő arcomat látva egy gyöngéd mozdulattal vállamra hajtá szép fejét s édes remegő hangon beszélt nekem, sok olyat, amit én szivemben régen éreztem, de szavakkal kifejezni nem tudtam, — meghatva öleltem át. »Szeretlek« — suttogás, s én kacagtam örömömben, hogy valaki engemet szeret. Elárasztottam csókjaimmal. Mily kellemes érzés az ő szép arcát, vállát csókolni. »Ígérd meg, hogy nőül veszesz Lajos, mily boldogság volna mindig veled lenni« — suttogó. Igen, igen, nőül veszlek. Ígérem mindenre, ami előttem szent, feleltem szilárdul, és sokat beszéltünk még jövő életünkről: mennyit fogunk együtt csevegni, bohóskodni, minden időnket egymás körében tölteni, egymást ezer dédelgetéssel elhalmozni, ép úgy , mint a regényekben a szerelmesek szokták. — Oh azok a regények, oh azok a könyvek! Mindig mondtam gyermekem, ne olvass annyit, előbb utóbb kárát vallod. — Ne bántsd a könyveket jó anyám, azok voltak eddig legjobb barátaim, ők tanítottak meg szépen gondolkozni és gondolataimat helyes szavakban fejezni ki. Azért kedveltem meg Katicát is mindjárt amaz estély alkalmával, mert láttam, mily műveit, olvasott, s mennyivel okosabb, mint én. Mennyire szeretnék oly tökéletes lenni, mint ő, vagy ha már nem lehetek olyan, legalább egész életemet szeretném vele átcsevegni. — Édes gyermekem, a házasság nem csak csevegésből áll. — De nem ám, — szólalt meg a belépő Nagy Pálné asszonyom. Nagy sor a házasság, pedig de sokan csak úgy mennek bele, mint a tulok a járomba, aztán akkor szeretnék a nyakukat kihúzni belőle, a mikor már nem lehet. — A házasság a legnagyobb boldogság, két szerető lélek egygyéolvadása, a kik kezet kézben tartva, egy utón mennek együtt a sírig, — mondá lángold lelkesedéssel Lajos. — Meg akar a fiam házasodni, — szólt mosolyogva Ördögné asszony Nagy Pálnénak. Ez is nevetett a maga részéről, aztán jelentőségteljes pillantást vetve reá, suttogva mondá: — Itt az ideje. Miért nem mondja meg neki komámasszony a valóságot ? — Majd ha Pesten leszünk idegenek közt, mert tudja isten, itt mégis átallom a dolgot a sok ismerőstől. Hallotta már kedves komámasszony, hogy eladtam az üzletet ? — Hallottam. — Milyen boldog vagyok, hogy a gyermekem jövendője biztosítva van, most már isten jóvoltából megélhet vesződés nélkül is. — Bizony ritka szerencse érte kedves komámasszony, olyan, mintha mesét hallana az ember: megvesznek egy darab elhajítani való papirost, egy sorsjegyet, aztán milyen vagyont nyernek rajta. Mégis csak a szerencse gyermeke ez a mi Lajosunk, mindig mondtam, hogy különös sorsra született. — Csak a további élete is szerencsés fordulatot nyerne. — Ahol pénz van lelkem komámasszony, ott minden oly szép rendben forog, mint a hájjal kent kerék. — De nagy zökkenője van ám még az ő sorsának. — Egyengetni kell az útját. — Könnyű azt elgondolni, de ahányszor belekezdek, mindig a torkomon akad a szó. Az én saisonom. (Levelek Alsó-Eörsről). VII. Julius vége felé. Végig vadásztam néhány mérföldet a partokon, de ez csak olyan sétavadászat volt, inkább megfigyelésekre és kontemplációkra szánva, mintsem lövöldözésre. A partvonal minden szebb pontján leheveredtem s el-eltünődtem. Milyen hallgatag ez a vidék! Csak a szél suhogtatja az óriási nádast, csak egy-egy gém, küszvágó, vadgalamb hasítja át a levegőt. A vizen vitorlások röpködnek, a Stephanie-yacht-egylet hajói. Körülöttem festői partrészletek, vörösbe, szürkébe, sárgába játszó szintömeg, az elhagyatottság, a sivatag-szerűség koloritja, melyet az égő, perzselő nap szinte remegtet. Mérföldekre lehet e partokon haladni s az ember alig talál egyebet, mint a festőknek megbecsülhetetlen motívumokat, minden kultúra és civilizáció nélkül. Mindez kétségkívül szép a maga nemében. E lágy, olvadékony és harmonikus színek, a levegőnek e sajátságos, szelíd kékje, a viz ez örök változékonysága, a partok ez öblössége kiszögellései különböző magasságú nádassal, vagy szürkés és vörös kövecsesei szegélyezve, ez elszórt halásztanyák lengő hálóikkal, hangtalan kunyhóikkal és egy fából kivájt bödön-csónakjaikkal: mindez érdekes, de mivé vál- hatnának e partok, ha a szomszédos megyék, a fő- város, az ország igazán felkarolnák s kultiválnák. Paradicsommá lehetne alakítani! A »Nemzet« július 17-iki számában Beksics Gusztáv képviselő vezércikket írt a Balaton-mellék elhagyatottságáról s fölhasználta az alkalmat, hogy a magyar társadalom közönyösségét élesen megvilágítsa e pártok színeivel. És e vádban, e panaszban sok az igaz. Senki sem tagadhatja, hogy a Balaton-mellék hazánk egyik természeti szépségekben leggazdagabb vidéke s dacára annak, hogy a déli vaspályatársaság folyton vágja az eret a vizen és kegyetlen lecsapolásaival egyre apasztja (csak az idén is 12 ölnyi apadást lehet észlelni), még így megkisebbedve is szép e viz mindig s az ember nem győz rajta eléggé bámulni: mért ma ,radnak ily parlagon partjai ? Az egyes népszerűbbé vált fürdőhelyek minden bizonynyal emelkedni fognak lassanként. Balaton-Füred (ha állandó közönséget akar) nem maradhat mostani formájában, jelentékeny átalakulásokon kell keresztül mennie, már csak azért is, mert innen-onnan Siófok (ez a kis magyar Ostende) számbavehető versenytársává izmosulhat. Almádi (hol az idén rendkívüli nagy s pezsgő, élénk közönség van) Kenese (hol 40 fürdöződés 150 idegen van jelenleg) Badacsony, Keszthely, Hévíz és a somogyi partok számos pontja meglehetősen elosztja a közönséget, de mindez még korántsem szolgáltatja azt a kontingenst, melyet e vidék megérdemelne. A legszebb helyek egész tömege várja itt az üdülni akaró, gyönyörködni tudó s alkotni képes embert. Gaz, szerb tövis, bogáncs, gilitüske veri fel a legfestőibb pontokat, ahol a vízhez egészen közel megannyi nyaralót óhajtana az ember látni, vidám családokat, sürgést-forgást, egésséges arcokat, üdülő, izmosodó gyermekek raját. Az angolnak nincs messze a gmundeni tó, nekünk azonban a szomszédos megyékből is messze van a Balaton, a külföld távolságával azonban nem törődünk s a wörthi-tóval akárhány olyan magyar embert elbolondítanak, aki a Balatont sohasem látta. Ilyen gondolatokkal vesződve kóboroltam e partokon s alig volt annyi időm, hogy egypár vadgalambot lelőjjek. Visszafelé megpihentem a lovasi halászok tanyáján s elbeszélgettem a gazdával, a ki nem győzött káromkodni a hal szűke és a filoxéra bősége miatt, de annak mégis örült, hogy most már — minden pusztulóban lévén — legalább nincs a vidéknek baja a »bogár birók«-kal (filoxéra-biztosokkal). Igen a filoxéra, a szőlő-birtokosok réme, a bortermő vidékek átka itt van már mindenütt s az egész hegyvonal arculata kezd miatta átalakulni. A máskor haragos-zöld szőlő sárgállik s az ezelőtt élesre nyúlt tőkék arasznyivá törpülnek. Ahol egy-két év előtt a legzamatosabb s leggazdagabb gerezdek ragyogtak a napfényben, most árpa, rozs, vagy buza-kévék állantnak. Nagy darab földek vannak kiirtva s e messze terjedő, kitűnő fekvésű hegyvonalon néhány év múlva, már nem fognak szüretelni. Kenese körül három év alatt pusztította el e földalatti ellenség az összes szőlőket ; itt sem fog lassabban gazdálkodni. És akkor, — ha majd minden kopár lesz s csak emlék, mese a vig szüretelt, — e hegyvonal arculatával át fog alakulni az itt lakó nép fizionómiája, életrendje, szokásai, erkölcse is. De minden csapásnak van valami jó oldala s a rengeteg kár dacára a filoxérának meg lesz, a maga haszna itt is. Majd akkor nem járnak e parasztmenyecskék selyem viganóban, magas sarkú topánban; a lányaikat férjhez adó apák nem tartanak három napos lakodalmi lakzit, melyre 200— 300 vendég hivatalos; a házaspárok lemondanak a «kétgyermeküség» áldatlan elvéről s e most még vagyonos, de meglehetősen munkátlan nép meg fogja ragadni az eke szarvát, az irtófejszét s dolgozik majd a létért isten igazában. Az anyagi kárral szemben én majdnem biztosan számítok legalább is annyi erkölcsi haszonra, mert puszta heveréssel ugyan nem fogják itt kiheverni ezt az óriási csapást, melyet egyelőre még ki sem lehet számítani, s teljes következményeit annál kevésbbé megmérni. Az alsó-eörsi partvidék különben minden filokszéra dacára is elég élénk az idén, sőt alig láttam még ennyire élénknek mint jelenleg. Maga a közeli Veszprém Almádihoz gravitál s néhány év alatt a nyári lakók egész serege épült fel ott, pedig akár a partok fekvését, akár a fürdőt tekintsük. Almádi semmi esetre sem érdemli meg azt a pártolást és azokat a magasztalásokat, melyekkel az én jó földjeim elhalmozzák. A Balaton-melléken általában megbecsülhetetlen elem a szél. Alig van nap, hogy ne fújjon, vagy ne dühöngjön. S ez ennek a vidéknek a legyezője, hűse, árnya. A katlanszerű partképződések pedig felfogják vagy elnyelik a szelet, ahogy ez pl. Almádiban vagy Füreden történik. Főkép innen a panasz, hogy a Balaton vidéke tűrhetetlenül meleg. De nem