Fővárosi Lapok 1887. augusztus (210-238. szám)
1887-08-09 / 218. szám
Szerkesztői iroda, Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre.....................................8 frt. Negyedévre...............................4 frt. Megjelenik mindennap. Kedd, 1887. augusztus 9. 218. szám. Huszonnegyedik évfolyam. FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintugy mint Hirdetések & kiadóhivatalra (Budapest, ferenciek-ter \ Athenaeum-épiilet) küldendők. Kölcseyről. (Irodalomtörténeti tanulmány.) Írta Széchy Károly. (Folytatás.) Az udvari vagy kormánypárt legalább, ha igen sokszor nem tudja is, hogy mit akar és mit csinál, azt az egyet mindig tudja, hogy mit kell akarnia és hogyan kell csinálnia, ott ül előtte a személynek és rajta csünghet szemével, mint a hivő a kereszten, a szerint helyesel vagy zúg, amint annak arca derül vagy borul. Az engedelmesség vezeti és összetartja. Eljárása tehát külsőleg következetes , de következetessége csak is a magatartására szorítkozik, mert a kormánynak a hatalomért s a nemzetnek a jogaiért való örökös küzdelmeiben elvszerűség nem lehet, nem egyéb, mint a küzdés maga , mert a kormány érdekei szerint egyik kérdésben konzervatív, a másikban liberális állást foglal el, s amihez néhány nappal azelőtt még szívós csökönyösséggel ragaszkodott, utóbb a szükség nyomása következtében enged benne. Ahogy hátrál és fordul maga, a szerint mozdul épen pártja is. Vezérférfiai : a simulékony Csapó, a felekezeties Andrássy, a záporszavú Császár, s az eszélyes fiatal Zsedényi főleg azon igyekeznek, hogy elvi és eljárásbeli egyöntetűségüket lehetőleg megőrizzék. Az ellenzék még ennyi következetességet sem mutat, noha már az első napokban ajánlotta gróf Széchenyi a tervszerű, rendszeres dolgozást s Kölcsey a szervezkedést egyesület alakjában. De a párt a jó tanácsot nem követte és nem követi. Pedig nagy tehetségei vannak, nem egy ragyogó ékesszólással, s a lángész hatalmas erejével; sőt talán ép ezért. Itt van a koszorús Nagy Pál, a népszerű Balogh János, a higgadtan ítélő Pázmándy Dénes, az élő parlamenti ismerettár, Palóczy László, a szikrázó Beöthy Ödön, az álmodozó Bezerédy István. S itt az egyenes Dubraviczky Simon, a becsületes Deák Antal, a tüzes Borsiczky István, a heves Niczky János és még néhány kitűnőség. Valamennyi vezérférfi, de mégsem pártvezér, mert valamennyiből hiányzik egy vagy más vonás : vagy az előrelátás, vagy a leleményesség, vagy a szervező és összetartó képesség ; leginkább pedig a rendszeresség, az államférfiúi teljes hivatás és készülés. Ennek az országgyűlésnek a tagjai még a régi iskolából valók, követi pályájuk előtt katonáskodtak vagy a megyei közéletben szerepeltek, a politikára inkább érzékük és gyakorlatuk van, mint tanulmányuk. Még nem ismerik el, hogy a politikára államtudományi alaposság és állambölcseleti jártasság szükséges ; még azt hiszik, hogy elég oda a nemesi születés és követi utasítás, sőt a tudomány egyenesen gyanús előttük. Az elméleti képzettség helyett bizonyos gyakorlat, elveken alapuló meggyőződés helyett hazafias buzgóság, logika helyett a sallangos mondás divatozik náluk. Lángoló és harsogó beszédeket mondanak, hogy megtapsolja az országgyűlési ifjúság, vagy meghallja Bécs. Inkább a szónak, mint az alkotásnak emberei. Politikai hitvallásuk és vitatkozásuk két sarkköve : az állítás és tagadás. Amit a kormánypárt állít, az ellenzék tagadja: a dicsőséget a gáncsolásban s ellenküzdésben keresik, s mint Kölcsey panasza jellemzőleg mondja, titkot keresnek a betű rövidebb és hosszabb szárában is, s ha a sajtó a vesszőt nem jól nyomta ki, már a polgári alkotmány eldöntésétől remegnek. S e bizalmatlanságban és gyanakodásban oda jutnak, a hova az öreg Balogh jutott. Ha huszonkilenc napig vitatott valamit tűzzel és vassal s ha a személynök végre megadta magát s a harmincadik nap a tárgyat elfogadd , az öreg felpattant s tüstént az ellenkezőbe rohant által. Hiában, ami felülről jó, az jó nem lehet, íme, ilyen társaságba került Kölcsey. S amenynyire idegennek tetszik itt az ő szerény, egyszerű alakja, magas, de gyönge testével, borongó tar homlokával, bajusz és szakáll nélkül, a pirospozsgás, bajszos és szakállas táblabírák között, ép annyira kiválik mély és rendszeres tudománya, magasztos hazafisága, mesteri ékesszólása, költői melegsége által. Hite már országos, de követtársainak többsége ép e miatt, mint Papp Endre mondja, kevés reménységet fűz műv sködéséhez. Azt hiszi róla, hogy legfeljebb javaslatokat és üzeneteket szerkeszteni lesz jó, hiszen úgy is a tollal foglalkozott eddig , s megválasztja jegyzőnek. Pedig, ha annyi benne az erő, mint a tudomány, anynyi a szervező tehetség, mint az éles és belátó ítélet, annyi az elsőség vágya, mint erkölcsi bátorsága, világ- és emberismerete, mint nemes tapintata, az ellenzék összes vezérférfiai között ő termett volna még leginkább a pártvezérsége, így nem termett, de nem is kíván annak látszani. A többiek sokszor akarnak és sokszor versengenek. S a személyes becsvágyak szereplése, a népszerűség hajhászása, s a szónoki kedv kicsapongása következtében gyakran úgy megárad a szó, hogy mind a kerületi, mind a vegyes üléseket elborítja. S Kölcsey e zajos és hazafias tüntetések közepette rendesen hideg és néma marad külsőleg, de lelke izzó. A tett és alkotás vágyától ég, de társai nem érnek reá a szótól a munkára. S Kölcsey kifakad ellenük; eszményisége és érzékenysége kitör kebeléből. »Mégis keserves dolog, fejtegeti Országgyűlési Naplójában, mikor nemcsak a testnek, de a szívnek is vannak szükségei! S csak még ezenfelül azon szükségek oly sokfélék ne volnának. A Brutusok, Deciusok egyetlen szivszükséget éreztek: imádni a hazát. Ez imádás hajthatatlan erővel kötteték egybe: ábrándozásnak s az ellágyulás édeskeserü óráinak helyet mesziről sem enged vala. De mi jelenkor emberei nyugtalan szenvedelemmel függünk a hazán.. . Jól tudom én, uraim, ti nem mindnyájan vagytok e szerencsétlenségben. Nem azért, mintha Brutusok és Deciusok volnátok, hanem azért, mivel vagy annyira meghizlaltak benneteket, hogy sziveitekhez a kövérség miatt semmi nem fér, vagy bizonyos versenyekre addig idomítottak, míg testben és lélekben elszáradtatok. Én, mint minden más versifikáló, mikor világról és emberekről szólok, legtöbbnyire csak magammal vesződöm. És valljátok meg: nem keserves érzet-e. Hazát és szabadságot életemnek mindennapjaiban forró szerelemmel kapcsoltam magamhoz, de e szerelem, mint szerelem a lányka iránt, ideális képekhez szövé magát, s valahányszor mindennapi, hideg valósággal találkozott, mindannyiszor sebes fájdalommal égetett. Mit gondoltok ? Annak, ki a hazaszeretet szép gondolatát Plutarch mellett álmodta, kinek élet és halál a hazáért varázsszinekben tűnt fel egykoron, ki a római tanácsot istenek gyűlésének képzelé, kit Rákos partjain a magyar hős gyülekezet emléke lyrai lángba kap vala, annak mit kellett szenvednie, mikor a kerületi A Svábhegyről. (Saison-tárca.) Nevezzétek akárminek, kereszteljétek el cifrábbnál cifrább nevekre, csak Svábhegy marad az, s még emberöltőkön keresztül meg fogja őrizni a maga svábhegységét; pedig folyamodtak mindenféle manőverhez, segítségül hívták a nagy férfiakat, s hogy a hegy svábsága ellen a legerősebb ellenmérget alkalmazzák, ráágyaztak a legnagyobb magyar nevével. Fiat Széchenyi-hegy! No hát non factum est. A lapok ma is a »Svábhegyen emelendő Széchenyi-emlékről« írnak. Azután itt-ott segítségül hivták, még pedig már jó régen, a szenteket: Orbánt, Mártont, sőt utoljára magát az istent is s elnevezték a legnagyobb hegycsoportot Istenhegynek. De mind a szentek és nagyok, sőt maga az isten név is beleolvadnak a »Svábhegy« univerzális nevébe,*) mint közös paradicsomba, melynek hét rétege van, mint a Mahomed paradicsomának, Kis-Svábhegy, Farkasvölgy, Orbánhegy, Mártonhegy, Istenhegy, Virányos és Széchenyi-hegy. Erre a hetedikre az őszszel fogják vezetni a fogaskerekű vasutat. Ezt ugyan eddig minden esztendőben elmondták, azért hát ne lepjen meg senkit, ha én is elmondom. Addig csak gyalog járunk fel erre a gyönyörű fensíkra, mely messze földre ritkítja párját. Itt-ott már utak nyomai láthatók, melyek mellett valamikor pompás villasor fog emelkedni. Amint a Cathry-villa felé vezető árnyas után egy-egy tisztásra érünk, a mérhetetlen síkság panorámája terül elénk, mint egy aranynyal és smaragddal tarkázott óriási szőnyeg, melynek erdei, falvai, vetései, hosszú fasorai a kékes végtelenbe vesznek, míg alant a Duna méltóságteljes, kanyargó futása választja el a jobbpart emelkedő hegyeit a csepeli falvaktól, melyek tornyai idilli szépségben emelkednek a jezsuiták »Káposztás kertjének« virányain, csakhogy az adoma szerint egy tintafoltba fulladt a reménységük s a Krisztus keresztjének végbetűi, a J. N. R. I., melyet folyamodásukra végzésül kaptak — határozottan megmagyarázta nekik, hogy az a sziget sohasem lesz az övék. Gyönyörű vadregényes hely a Farkasvölgy is, mely sokkal ismeretlenebb a fővárosi közönség nagyobb része előtt, mint a »Bűvös-vadász« Wolfsschlacht«-ja. Csak akkor hallanak róla valamit, ha egy-egy nyaraló ég le benne. Mély hegyszakadék húzódik a Mártonhegyről befelé a budakeszi határnak, mélyén hófehér kőtörések s keskeny, rejtett erdei mély utak vezetnek egy kis tornyos kápolnácska felé, melynek fehér falai élesen ütnek el az erdőlombok zöldjétől. Járatlan, rögös, nehéz menetelő utak riogatják el azt a pár kirándulót, akik néhanapján felkeresik. Fölérve a hegyhátra, egymástól bizonyos távolságban felállított kőoszlopok jelölik a főváros és Budakesz határát. Ezen a határvonalon hosszú dűlőút vezet, közvetlen mellette erdőség nyúlik el, mely árnyat vet a szép útra, s a legkellemesebb sétáló helyek egyikévé teszi. Ez az út a Normafához vezet. Alig jár rajta valaki, legfeljebb a szomszédos földek gazdái aratáskor vagy kukorica kapáláskor, estefelé pedig a városból üres puttonyokkal hazatérő falusiak sietnek rajta a közeli falukba. Jörünk hát mi is a jártabb vidékekre, a hol tömegesen járnak a nyaralók lakói. Ott a vén Norma-fa, tüske-védett törzsével s cinklapú oldalával, mely hirdeti, hogy: »Hic mortus vivunt et muti loquuntur.« A mi valószínűleg azért van latinul írva, mert tudvalevő dolog, hogy Norma kisasszonynak valamikor egy Severus nevű latin úrral volt valami viszonya. Azonkívül meg ha Normát az operában idegen nyelven éneklik, mért ne viselhetne az ő fája is idegen fölírást ? A Normafaut már teljesen kész,és legszebbek rajta a Mérő-villa kettős loggiájával,, egész kastély, a Lujza-lak, a Kriegner és Rosenthalvilla, mely utóbbi alatt Ujlaky kétemeletes nyaralója emelkedik. Ezek szomszédja Sonnenfeld írótársunk nyaralója s ennek átellenese, a festői balustradeokkal ékített Kauser-nyaraló. Ezek már a Mátyás-király utat szegélyezik, s elébük nagyobb disz kedvéért egy fabódét emeltek, mely sem több, sem kevesebb, mint a camera obscura. Minő rég táplált óhaja lehetett a szomszédoknak ez a camera obscura! Aztán milyen nagy szükség van rá a Svábhegyen ! A mellett szép is és bizonyosan brilliánsul jövedelmez. A Mátyás-út folytatása, a Hollós-út sem zsákutca többé. Kanyargó lejtésben ereszkedik le a zugligetbe, melynek rózsái az idén szebbek voltak, mint valaha. De térjünk vissza a Svábhegyre, még pedig a Béla király utján, mely a »Fácán«-tól visz fölfelé, illetve folytatása a »Fácán«-tól vezető széles kocsiútnak. A Béla király útja mellett a Breniger-villa ez év egyik legszebb újdonsága. Tágas, kényelmesen berendezett kastély, több nagy lakással, a »Virányos« határán, hol most több telket kerítettek be építkezés céljából. Feljebb dr. Feleki épit csinos nyaralót a Béla király út szőllős oldalán, mely előbb-utóbb villatelkekre fog osztatni. A tulajdonosok, nagyobbára budakeszi svábok, máris »négyszögölével« árulják szőlleiket s hogy jó borsos az ára, talán mondanom sem kell. A régi nyaralók közül Tündi kertje ma is a legszebb, melynek méltó párja a Bergh Károlyé a Máthé-villa alatt. Ez az aránylag nem nagy telek oly ízléssel s annyi gonddal van kertté varázsolva, tiszta, kavicsos ujjai, buja zöld pázsit közt oly festőileg *) Hiába, a minek történeti gyökere van, nehéz kitépni. A budai 1686-diki ostrom alatt ott álltak a svábok. Innen a név.