Fővárosi Lapok 1887. december (330-359. szám)
1887-12-03 / 332. szám
hamar elpárolog s megengedi, hogy fia mégis csak vegye el Katinkát, kit kedves, jó lánynak ismert meg. Nos hát jól tette, hogy a lányt nem büntette apjáért. De hát a bűnös apa van-e büntetve? Hogy neje és gyermekei nem tudják szeretni: fájhat-e egy ennyire érzéketlen szívnek ? S várjon lánya férjhez menetelében láthat-e ez ember egyebet, mint egykori bűnének megenyhültét, afféle kiegyenlített számlát, s nem fog-e arra gondolni: úrrá tettem őket, mert hisz a lányom gazdag! Mit képvisel e bűnös apa az önfeláldozó apa mellett ? Különböző a lelkük, történetök s egy a nemezisek lányaik szerelmének akadályában , midőn ez akadály elhárul, lányaikat egyformán boldogoknak látják. Két darabot célszerűbb lett volna írni e két család történetéből, mint egyet. Gondolat, forma, cselekmény jobban kikerekedhetik, ha egymás kifejtését nem akadályozzák, így mind a két történetet rövidítgetni kellett, anélkül hogy a darab hosszadalmassága el lett volna kerülhető. Tagadhatatlanul vannak e műben érdekes helyzetek, hangzatos, néhol hatásos jelenetek, de az egészből ne kívánjunk valamit következtetni, mert akkor nem boldogulunk. Van »eredeti alak« is: András, (Újházi,) ez a becsületes bankjegyhamisító, ki hogy szerencsétleneken segítsen, csal. Az is furcsa vonása, hogy az általa feltalált gépet, melylyel Nagy István meggazdagodik, viszont látva, úgy simogatja, mint huszár a lovát, de ha ennyire szereti, mért nem maradt mellette ? Az eredetiséget benne összeférhetlen vonások egymáshoz erőszakolása képezi. A gyámok húga, ez elkeseredett szív, a zordságnak olyan képe, hogy majdnem kivetkőzik az emberiből. Ezért volt kitéve Jászai Mari asszony ama kellemetlenségnek, hogy — midőn fagyos lélekkel tárja föl Elza előtt atyjának múltját — noha a lehető legjobban játszott, távoztakor egy megkisérlett tapsra az egész közönség haragosan pisszegett. S ez a pisszegés az emberi érzés és a jó ízlés nyilatkozata volt. Szép mondás van elég, de sokszor a mesterkélt Mség keretében. Midőn az előjáték végén Nagy István a királytól kegyelmet kap, szívben lélekben megtört neje ez örömhírre meghal, s a melléje térdelő férje cikornyával fejezi ki magát: »A királyok királya pedig neked engedte el a büntetést.« Ily helyzetben a bensőség nem így papol. Ez a hatásvadászat posea és cifrája. És habár tapsol is az efféle frázisnak a karzat némely része, ilyenkor érzi csak az ízlés embere, hogy milyen szép is az egyszerű hang s milyen bántó a hamis pathosz. A bensőség hiányát nem pótolhatja semmi mesterkélés. Mikor a szív nem sugal igazat, hiába mozog a kézben az irodalmi gereblye, hogy mindenfelől összegyűjthessen valamit. Az ilyen halom nem válhatik valódi hegygyé, mert minden létező hegyet — földön és irodalomban — mindig csak belső tüzes erő hozott létre. Magyar társadalmi vonás is vajmi kevés van e műben. Nem lehetetlen, hogy bukott alispánból lakatos lesz, de kivételes s inkább fiktív jelenség a mi társadalmunkban. Afféle Andrások pedig semmiféle társadalomban nem léteznek. Hát még az aristokráciából vett alakok mennyire nem a mieink. Papirélet papír-emberei. Dicséretes volt a kortársak nemes igyekezete. Rendezésben, játékban érvényre emeltek, a mit és a mennyire csak lehetett. Az előjáték van legjobban megírva, s abban Helvey Laura asszony a megtört alispánná, Lendvayné asszony a nemeslelkü bankáré s Vizváriné asszony a hűséges cseléd alakjainak mintegy versenyezve adtak szívet. Mind, akiket szerepük említésénél megneveztünk, tehetségük egész teljét vitték a versenybe. A személyzetnek több mint kétharmada volt mozgósítva a színpadon. De jobb szerettük volna, ha az »Uj élet«-ről írva, kevesebb személyről s több újról és igazabb életről írhatnánk. Érdekes volt a közönség hangulata. Érdeklődve jöttek el az uj darabra s megtelt az egész nézőtér, mely — mellesleg mondva — ezúttal kegyetlenül be volt fűtve. A hírrovatok előre említék, hogy az utolsó jelenet a képviselőház folyosóján játszik, s a scéna esetleg hasonlít egy a mostani politikai életben zajt ütő affairehez. Szerencsére a szerző belátta az utolsó órában, hogy ez új színhely erőszakolása nem valami jó ötlet, mert az országházi folyosón nők kétségbeesett berohanása és szerelmi frigykötések érzelmes elintézése nem fordulhatnak elő, s hogy ezek csak mesterkélt képtelenségek színében tűnhetnének föl. Az utolsó jelenéseket tehát áthelyezték a családi laktermébe, ahová jobban is illenek. Az első felvonás után volt taps, hívták a főbb személyeket, sőt a szerzőt is, kinek nevében a rendező mondott köszönetet. Még a második felvonás után is volt egy kis taps s a karzat néhány öblös hangja megemlékezett a szerzőről. E felvonásban fordult elő egy epizód, mely az egész est legkülönb mozzanata volt: tartalmas és kifejező. De ez nem a drámához tartozott, ezt a közönség nemes érzülete sugalta. Midőn Pulszkyné Márkus Emilia asszony, (kinek ép e napokban szomorú órái lehettek,) elegáns lovagló ruhájában megjelent, föl-fölzajló és sokáig tartó taps hangzott. A vigasztalás, a rokonszenv, a meleg részvét és bátorítás tüntető zaja volt ez, oly zaj, melyben úgyszólván sok szív dobogott emberi nemességgel. A művésznő a megindulás könnyeivel fejezte ki köszönetét, a háláját pedig azzal, hogy mindvégig csupa melegséggel és kellemmel játszott. A szerzőn azonban már ez sem sokat lendített. A harmadik felvonás után már a kezek nem mozdultak s a legharsányabb torkok is elnémultak. Vége szakadt minden reménykedésnek. A negyedik felvonás alatt pedig egy általános pisszegés mondta ki a verdiktet. Kinek tetszenék az, midőn a mai társadalom egy szinműsrója a régi siralmas Birchpfeiffer Sarolta színpadi szoknyáját ölti fel. Bercsényi ez »Uj élet« után a színháznak, magának és pápatársainak egy uj darabbal tartozik, ha olyannal, mely ezt teljesen elfeledtesse. _ 2448 — JL % előadásokat, kielégítő eredménynyel. Bámulatos, hogy e kis városnak oly színpártoló - közönsége van, mely évenkint két ízben is képes egy-egy társulatot kellő anyagi viszonyok közt fentartani. A színtársulat onnan Gyergyó-Szt.-Miklósra ment. — Marosvásárhelytt Polgár Károly színtársulata már az első előadások egyikére kitűzte »Francilion«-t, hogy publikumot fogjon. — Brassóban a Koós Ferenc tanfelügyelő által egybe hívott értekezlet kimondta, hogy az E. M. K. E. ottani választmányát felkérik szinügyi szakosztály és magyar műkedvelő-társulat alakítására. * A »Nemzetgazdasági Szemle«-ből még csak a tizenegyedik füzetet adták ki. Három nagyobb dolgozat van benne: Halász Sándoré »A posta-takarékpénztárakról,« fejlődésükről, felállításukról és mai állapotukról; dr. Jekelfalussy Józsefé »Fogházaink állapotá«-ról, nem rég megjelent statisztikai műve alapján Sasvári Ármin cikke következik utánuk, mely szerint »Az ipar Szerbiában« majdnem teljesen idegen kézben van. Kereskedelmi múzeumunk belgrádi fiókjától tehát sok hasznot vár hazai iparosainkra nézve.* A népszínház legközelebbi operette-újdonsága »A suhanc«lesz. Szövege Bayard »Párisi naplopó«-jából van véve, zenéjét Konti József írta. Címszerepét Blaha Lujza asszony tanulja kedvvel, a nagymamáét pedig F. Hegyi Aranka asszony. Ez eredeti újdonsággal egyidejűleg Jókai Mór darabja kerül színre. Jókai Mór már megbeszélte Pálmai Ilka asszonynyal a főszerepet, melyet neki irt. Ez a szerep olyan, hogy benne Pálmai Ilka asszonynak egy szava sincs, mindenesetre furcsa lesz ! Pálmai Ilka aszszony holnap Sopronba utazik, hol Somogyi igazgató társulatánál négyszer lép föl és pedig a »Nap és Hold«-ban, a »Nebántsvirág«-ban, a »Csókon szerzett vőlegény«-ben és Klárné Angyal Ilka »Ne vigy a kisértetbe« című darabjában. Hazatérte után az »Angol asszony leánya« operettet elevenítik föl a népszínházban, melyben ő Clairettet, F. Hegyi Aranka asszony Lange kisasszonyt, Dárdai Gyula pedig Ange Pitout énekli. A két rendőrtisztviselő Gyöngyi és Pusztai, a fodrász Vidor, a hadnagy Hunyadi lesz. Dárdai Gyula magyar származású tenorista, ki rövid külföldi szereplés után a gyapjú-utcai német színházhoz szerződött. Ott kedvelik s a népszínház igazgatósága a napokban hódította el, így hát a német színháznak mind a két magyar származású tenoristája a fővárosban marad. * Apróbb hírek: Sz. Prielle Kornélia asszony, ki Foltényiné asszony jubileumára ment Debrecenbe, még kétszer fog fellépni az ottani színpadon: a »Fourchambault családiban és a »Villemer marquis«-ban. — Lindau Pál oly sok dicséretet hallott »A siker« című vígjátéka budapesti előadásáról, hogy eljő megnézni; megszereztette magának G. Csillag Teréz asszony és Náday arcképét is. — »A magyar jobbágy viszonya a földesurhoz és államhoz 1514 — 1600«, ily cimü tanulmány jelent meg a magyar jobbágyság történetéből, irta dr. Kálmán Miksa; kapható 60 kvért Kilián Frigyes egyet, könyvárusnál. — A gy a pu-utcai német színházban Lewinsky József ma kezdi meg vendégszereplését. — »Szívfájdalmak« című beszély-és rajzkötetre hirdet előfizetést írtjával Szkurkay Ernő, a pénz nevére küldendő (Budapest, vegytani intézet) ; a tiszta jövedelem a kisszebeni kisdedóvó alaptőkéjére fordíttatik. Képviselőház. (December 2-diki ülés.) (M.) Két ülés is foly most egyszerre az országházban. A nagy teremben tegnap a dohányjövedéki javaslatot tárgyalták végig a nyilvánosság előtt meghányva-vetve annak egy-egy pontját. Fenn az emeleten pedig zárt ajtók mellett a Pulszky-ügyben kiküldött bizottság ülésezett, Berzeviczy Albert elnöklete alatt. A folyosót jobban látszik érdekelni ez utóbbi, mert arról beszélnek folyvást. De ezúttal nem a botrányon való ideges kapkodás tartja elevenségben a kedélyeket, hanem egy sok érdemű veteránunk jó hírének rehabilitálási vágya. Az öreg »csataló« maga is át-áttekint a múzeumból s nem olyan kedélyben van, mint a kinek lelkét nehéz kő nyomná. Szívesen körülfogják a folyosón cigarettező honatyák, s rövid időn úgy megéljenzik, mint akár Grévyt, ki veje miatt került a sauce-ba. úgy látszik, hogy Pulszky Ferenc ellen, ki száműzött korában annyit konspirált, egész mendemondázó konspirációt szőttek. Mivel a maga vagyonára nem birt jól vigyázni és saját becses műkincseitől meg kellett válnia, »hűtlen sáfár« hitébe szerették volna keverni. Pedig hát eléggé vezethetett az ő archeologikus vén szive azért is, midőn utolsó becses műdarabjait kellett a hitelezők torkába vetnie, (a gazda gondatlanságáért így szenvedt meg benne a műgyűjtő nemes szenvedélye ;) de azt, hogy közkincshez nyúlna, ugyan ki hihette volna, ha csak egy percig is ? Nem hitte maga Polonyi Géza sem, aki szőnyegre hozta. De hát mégis csak szőnyegre hozta. No hát ha egyszer szélűiben keringett a mendemonda s nyomtatott sorokban is kifejezést nyert, akkor egy egészen általánosságban mozgó interpelláció nem is ártott volna semmit. Itt a házban legnagyobb a nyilvánosság s itt lehet a rágalom hydráját legalaposabban megfojtani, valamint a sánta erkölcsöt is itt lehet leghamarább utolérni. De részletezni vádakat, biztos tudomás nélkül, mendemondák nyomán, ettől mégis csak meg kellett volna kímélni a magyar politika és irodalom e régi tevékeny szolgáját, ki oly hosszú, érdemes múltat bizonyára nem dob a sárba hozzá méltatlan tettekkel. Hisz tudja mindenki, hogy az egész világ valamennyi műkincsét szeretné ő a mi régiségtárunkba bekeblezni, nem hogy abból egy drága követ is elidegenítni engedne. De hiába! Az a világ, mely a hivatalos lapban gyakran olvassa valakiről, hogy árverelik : hamar elhiszi a rosszat róla. Ilyenkor támad néha kicsi szikrából is nagy tűzi veszedelem. A két Pulszky (pere et ills) nem tartva rendben saját anyagi ügyeiket, rossz nyelvekre kerültek, hogy »tán« a rájuk bízott közügyre sincs elég gondjuk. Hogy az ilyen »tán« mint szokott hízni, torzulni napról-napra, az is tudvalevő dolog. Tanulság, hogy exponált állásokban levő férfiak vigyázzanak a maguk vagyonára, mert különben előbb utóbb lesznek, kik még olyat is föltesznek róluk, amire teljességgel nem képesek. A bizottság kihallgatásainak eredménye időnkint le-leszivárog a folyosóra. Örömmel hallja mindenki, hogy a vád óráról órára alább sülyed a mendemonda híg talajában. Az öreg Pulszky minden géné nélkül foghat már megint adomáihoz. Jó hire, melyért kár is lenne, nem csorbul. Mi eleitől fogva nem is féltettük s a mi lapunk hasábjaiba a magánbecsületén rágódó fillokszérákból nem vehette be magát egy árva példány sem. Pulszky Károly igazgatóra sem fog terhelőleg kiderülni olyasvalami, amit tett volna; legfelebb olyan, amit nem tett. Ezt a bizottságban úgy fejezik ki, hogy »az orsz. képtárban lehetne nagyobb rend is, az igaz.« De hát ez nem a becsület, hanem a kötelesség kérdése. Fölmerülhet azonban belőle a követelés, hogy aki nagy kötelességekkel járó állást foglal el, az feleljen is meg buzgón, folytonosan s a legpontosabban e kötelességeknek. Mert a mulasztás, mint a pocsolya, miazmákat szül, amitől pedig óvakodni kell. Ezek forogtak tegnap is napirenden a folyósón. Ott forgott még Enyedi Lukács is, a karcagi jelölt, kinek két ellenfele is akadt: Herczeg Mihály tanár a kormánypárt s Fényfy Kálmán az antiszemiták részéről. Három jelölt is sok, de hát még mennyit emlegetnek a dunaszerdahelyi kerületben, mert már biztosnak tartják, hogy Szabó Lajos a mostani purgatóriumból nem juthat be az igazolás paradicsomába. Ott lesz csak nagy hajsza ! Sághy Gyula nem enged történelmi jussából s okvetlenül föllép, minek biztos jeléül már tegnap is ott izgott-mozgott a folyosón. Olay Szilárd szintén lesben áll: van-e kilátás ? Prileszky Tádét is pályáztatja a hír. Gróf Keglevich István is gondolkozik. Szóval, jó dolguk lesz a dunaszerdahelyieknek, kik tudnak élni az alkalommal. De hát odabenn mi történik ? Tolnay Lajos, a vasutak egykori kirneves igazgatója, tartja első szónoki debütjét, ami voltakép nem egyéb, mint hogy közlekedési előadói minőségében bemutat egy csomó jelentést helyi érdekű vasutak engedélyezéséről s a határőrvidéki vasúti törvény módosításáról. Ez utóbbit mint sürgőst fogják majd legelőször tárgyalni. Következik a horvátországi pénzügyi egyezmény egy évi meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Hegedűs Sándor mint előadó ajánlja elfogadásra, mivel új egyezményt kötni a réginek lejártáig nem lehet. A Ház elfogadta a meghosszabbítást szó nélkül. Valamint a Tisza Kálmán indítványát is.