Fővárosi Lapok 1887. december (330-359. szám)

1887-12-03 / 332. szám

hamar elpárolog s megengedi, hogy fia mégis csak vegye el Katinkát, kit kedves, jó lánynak ismert meg. Nos hát jól tette, hogy a lányt nem büntette apjáért. De hát a bűnös apa van-e büntetve? Hogy neje és gyermekei nem tudják szeretni: fájhat-e egy ennyire érzéketlen szívnek ? S várjon lánya férjhez menetelé­ben láthat-e ez ember egyebet, mint egykori bűnének megenyhültét, afféle kiegyenlített számlát, s nem fog-e arra gondolni: úrrá tettem őket, mert hisz a lányom gazdag! Mit képvisel e bűnös apa az önfel­áldozó apa mellett ? Különböző a lelkük, történetök s egy a nemezisek lányaik szerelmének akadályában , midőn ez akadály elhárul, lányaikat egyformán boldo­goknak látják. Két darabot célszerűbb lett volna írni e két csa­lád történetéből, mint egyet. Gondolat, forma, cselek­mény jobban kikerekedhetik, ha egymás kifejtését nem akadályozzák, így mind a két történetet­ rövidít­­getni kellett, a­nélkül hogy a darab hosszadalmassága el lett volna kerülhető. Tagadhatatlanul vannak e műben érdekes hely­zetek, hangzatos, néhol hatásos jelenetek, de az egészből ne kívánjunk valamit következtetni, mert akkor nem boldogulunk. Van »eredeti alak« is: András, (Újházi,) ez a becsületes bankjegyhamisító, ki hogy szerencsétleneken segítsen, csal. Az is furcsa vonása, hogy az általa feltalált gépet, melylyel Nagy István meggazdagodik, viszont látva, úgy simogatja, mint huszár a lovát, de ha ennyire szereti, mért nem maradt mellette ? Az eredetiséget benne összeférhetlen vonások egymáshoz erőszakolása képezi. A gyámok húga, ez elkeseredett szív, a zordságnak olyan képe, hogy majdnem kivetkőzik az emberi­ből. Ezért volt kitéve Jászai Mari asszony ama kellemetlenségnek, hogy — midőn fagyos lélekkel tárja föl Elza előtt atyjának múltját — noha a lehető legjobban játszott, távoztakor egy megkisérlett tapsra az egész közönség haragosan pisszegett. S ez a pisszegés az emberi ér­zés és a jó ízlés nyilatkozata volt. Szép mondás van elég, de sokszor a mesterkélt­ M­ség keretében. Midőn az előjáték végén Nagy István a királytól kegyelmet kap, szívben lélekben megtört neje ez örömhírre meghal, s a melléje térdelő férj­e cikornyával fejezi ki magát: »A királyok királya pe­dig neked engedte el a büntetést.« Ily helyzetben a bensőség nem így papol. Ez a hatásvadászat pose­a és cifrája. És habár tapsol is az efféle frázisnak a karzat némely része, ilyenkor érzi csak az ízlés em­bere, hogy milyen szép is az egyszerű hang s milyen bántó a hamis pathosz. A bensőség hiányát nem pó­tolhatja semmi mesterkélés. Mikor a szív nem sugal igazat, hiába mozog a kézben az irodalmi gereblye, hogy mindenfelől össze­­gyűjthessen valamit. Az ilyen halom nem válhatik valódi hegygyé, mert minden létező hegyet — földön és irodalomban — mindig csak belső tüzes erő ho­zott létre. Magyar társadalmi vonás is vajmi kevés van e műben. Nem lehetetlen, hogy bukott alispánból laka­tos lesz, de kivételes s inkább fiktív jelenség a mi társadalmunkban. Afféle Andrások pedig semmiféle társadalomban nem léteznek. Hát még az aristokrá­­ciából vett alakok mennyire nem a mieink. Papir­­élet papír-emberei. Dicséretes volt a kortársak nemes igyekezete. Rendezésben, játékban érvényre emeltek, a mit és a mennyire csak lehetett. Az előjáték van legjobban megírva, s abban Helvey Laura asszony a megtört alispánná, Lendvayné asszony a nemeslelkü bankáré s Vizváriné asszony a hűséges cseléd alakjainak mint­egy versenyezve adtak szívet. Mind, a­kiket szerepük említésénél megneveztünk, tehetségük egész teljét vitték a versenybe. A személyzetnek több mint két­harmada volt mozgósítva a színpadon. De jobb sze­rettük volna, ha az »Uj élet«-ről írva, kevesebb sze­mélyről s több újról és igazabb életről írhatnánk. Érdekes volt a közönség hangulata. Érdeklődve­­ jöttek el az uj darabra s megtelt az egész nézőtér, mely — mellesleg mondva — ezúttal kegyetlenül be volt fűtve. A hírrovatok előre említék, hogy az utolsó jelenet a képviselőház folyosóján játszik, s a scéna esetleg hasonlít egy a mostani politikai életben zajt ütő affairehez. Szerencsére a szerző belátta az utolsó órában, hogy ez új színhely erőszakolása nem valami jó ötlet, mert az országházi folyosón nők kétségbe­esett berohanása és szerelmi frigykötések érzelmes el­intézése nem fordulhatnak elő, s hogy ezek csak mes­terkélt képtelenségek színében tűnhetnének föl. Az utolsó jelenéseket tehát áthelyezték a családi lak­ter­mébe, a­hová jobban is illenek. Az első felvonás után volt taps, hívták a főbb személyeket, sőt a szerzőt is, kinek nevében a rendező mondott köszönetet. Még a második felvonás után is volt egy kis taps s a karzat néhány öblös hangja megemlékezett a szerzőről. E felvonásban fordult elő egy epizód, mely az egész est legkülönb mozzanata volt: tartalmas és kifejező. De ez nem a drámához tartozott, ezt a közönség nemes érzülete sugalta. Mi­dőn Pulszkyné Márkus Emilia asszony, (kinek ép e napokban szomorú órái lehettek,) elegáns lovagló ru­hájában megjelent, föl-fölzajló és sokáig tartó taps hangzott. A vigasztalás, a rokonszenv, a meleg rész­vét és bátorítás tüntető zaja volt ez, oly zaj, melyben úgy­szólván sok szív dobogott emberi nemességgel. A művésznő a megindulás könnyei­vel fejezte ki köszönetét, a háláját pedig azzal, hogy mindvégig csupa melegséggel és kellemmel ját­szott. A szerzőn azonban már ez sem sokat lendített. A harmadik felvonás után már a kezek nem mozdul­tak s a legharsányabb torkok is elnémultak. Vége szakadt minden reménykedésnek. A negyedik felvonás alatt pedig egy általános pisszegés mondta ki a ver­diktet. Kinek tetszenék az, midőn a mai társadalom egy szinműsrója a régi siralmas Birchpfeiffer Sarolta színpadi szoknyáját ölti fel. Bercsényi ez »Uj élet« után a színháznak, ma­gának és pá­patársainak egy uj darabbal tartozik, ha olyannal, mely ezt teljesen elfeledtesse. _ 2448 — JL % előadásokat, kielégítő eredménynyel. Bámulatos, hogy e kis városnak oly színpártoló - közönsége van, mely évenkint két ízben is képes egy-egy társulatot kellő anyagi viszonyok közt fentartani. A színtársulat onnan Gyergyó-Szt.-Miklósra ment. — Marosvá­­sárhelytt Polgár Károly színtársulata már az első előadások egyikére kitűzte »Francilion«-t, hogy publikumot fogjon. — Brassóban a Koós Ferenc tanfelügyelő által egybe hívott értekezlet kimondta, hogy az E. M. K. E. ottani választmányát felkérik szinü­gyi szakosztály és magyar műkedvelő-társulat alakítására. * A »Nemzetgazdasági Szemle«-ből még csak a tizenegyedik füzetet adták ki. Három nagyobb dol­gozat van benne: Halász Sándoré »A posta-takarék­pénztárakról,« fejlődésükről, felállításukról és mai állapotukról; dr. Jekelfalussy Józsefé »Fogházaink állapotá«-ról, nem rég megjelent statisztikai műve alapján Sasvári Ármin cikke következik utánuk, mely szerint »Az ipar Szerbiában« majdnem teljesen ide­gen kézben van. Kereskedelmi múzeumunk belgrádi fiókjától tehát sok hasznot vár hazai iparosainkra nézve.* A népszínház legközelebbi operette-újdonsága »A suhanc«lesz. Szövege Bayard »Párisi nap­­lopó«-jából van véve, zenéjét Konti József írta. Címszerepét Blaha Lujza asszony tanulja kedvvel, a nagymamáét pedig F. Hegyi Aranka asszony. Ez ere­deti újdonsággal egyidejűleg Jókai Mór darabja kerül színre. Jókai Mór már megbeszélte Pálmai Ilka asszonynyal a főszerepet, melyet neki irt. Ez a szerep olyan, hogy benne Pálmai Ilka asszonynak egy szava sincs, mindenesetre furcsa lesz ! Pálmai Ilka asz­­szony holnap Sopronba utazik, hol Somogyi igazgató társulatánál négyszer lép föl és pedig a »Nap és Hold«-ban, a »Nebántsvirág«-ban, a »Csókon szerzett vőlegény«-ben és Klárné Angyal Ilka »Ne vigy a ki­­sértetbe« című darabjában. Hazatérte után az »A­n­­gol asszony leánya« operettet elevenítik föl a népszínházban, melyben ő Clairettet, F. Hegyi Aranka asszony Lange kisasszonyt, Dárdai Gyula pedig Ange Pitout énekli. A két rendőrtisztviselő Gyöngyi és Pusztai, a fodrász Vidor, a hadnagy Hunyadi lesz. Dárdai Gyula magyar származású tenorista, ki rövid külföldi szereplés után a gyapjú-utcai német színházhoz szerződött. Ott kedvelik s a népszínház igazgatósága a napokban hódította el, így hát a né­met színháznak mind a két magyar származású teno­ristája a fővárosban marad. * Apróbb hírek: Sz. Prielle Kornélia asszony, ki Foltényiné asszony jubileumára ment Debrecenbe, még kétszer fog fellépni az ottani szín­padon: a »Fourchambault családiban és a »Ville­­mer marquis«-ban. — Lindau Pál oly sok dicsé­retet hallott »A siker« című vígjátéka budapesti elő­adásáról, hogy eljő megnézni; megszereztette magá­nak G. Csillag Teréz asszony és Náday arcképét is. — »A magyar jobbágy viszonya a földesurhoz és államhoz 1514 — 1600«, ily cimü tanulmány jelent meg a magyar jobbágyság történetéből, irta dr. Kál­mán Miksa; kapható 60 kvért Kilián Frigyes egyet, könyvárusnál. — A g­y a p­­­u-u­tcai német szín­házban Lewinsky József ma kezdi meg vendégsze­replését. — »Szívfájdalmak« című beszély-és rajzkötetre hirdet előfizetést­­ írtjával Szkurkay Ernő, a pénz nevére küldendő (Budapest, vegytani in­tézet) ; a tiszta jövedelem a kisszebeni kisdedóvó alap­tőkéjére fordíttatik. Képviselőház. (December 2-diki ülés.) (M.) Két ülés is foly most egyszerre az ország­házban. A nagy teremben tegnap a dohányjövedéki javaslatot tárgyalták végig a nyilvánosság előtt meg­hányva-vetve annak egy-egy pontját. Fenn az emele­ten pedig zárt ajtók mellett a Pulszky-ügyben ki­küldött bizottság ülésezett, Berzeviczy Albert elnök­lete alatt. A folyosót jobban látszik érdekelni ez utóbbi, mert arról beszélnek folyvást. De ezúttal nem a bot­rányon való ideges kapkodás tartja elevenségben a ke­délyeket, hanem egy sok érdemű veteránunk jó hírének rehabilitálási vágya. Az öreg »csataló« maga is át-áttekint a mú­zeumból s nem olyan kedélyben van, mint a kinek lelkét nehéz kő nyomná. Szívesen körülfogják a fo­lyosón cigarettező honatyák, s rövid időn úgy meg­éljenzik, mint akár Grévyt, ki veje miatt került a sauce-ba. úgy látszik, hogy Pulszky Ferenc ellen, ki szám­űzött korában annyit konspirált, egész mendemondázó konspirációt szőttek. Mivel a maga vagyonára nem birt jól vigyázni és saját becses műkincseitől meg kellett válnia, »hűtlen sáfár« hitébe szerették volna keverni. Pedig hát eléggé vezethetett az ő archeolo­­gikus vén szive azért is, midőn utolsó becses mű­­darabjait kellett a hitelezők torkába vetnie, (a gazda gondatlanságáért így szenvedt meg benne a műgyűjtő nemes szenvedélye ;) de azt, hogy közkincshez nyúlna, ugyan ki hihette volna, ha csak egy percig is ? Nem hitte maga Polonyi Géza sem, a­ki szőnyegre hozta. De hát mégis csak szőnyegre hozta. No hát ha egy­szer szélűiben keringett a mendemonda s nyomtatott sorokban is kifejezést nyert, akkor egy egészen álta­lánosságban mozgó interpelláció nem is ártott volna semmit. Itt a házban legnagyobb a nyilvánosság s itt lehet a rágalom hydráját legalaposabban megfojtani, valamint a sánta erkölcsöt is itt lehet leghamarább utolérni. De részletezni vádakat, biztos tudomás nélkül, mendemondák nyomán, ettől mégis csak meg kellett volna kímélni a magyar politika és irodalom e régi tevékeny szolgáját, ki oly hosszú, érdemes múltat bi­zonyára nem dob a sárba hozzá méltatlan tettekkel. Hisz tudja mindenki, hogy az egész világ valamennyi műkincsét szeretné ő a mi régiségtárunkba bekeblezni, nem hogy abból egy drága követ is elidegenítni en­gedne. De hiába! Az a világ, mely a hivatalos lapban gyakran olvassa valakiről, hogy árverelik : hamar el­hiszi a rosszat róla. Ilyenkor támad néha kicsi szikrá­ból is nagy tűzi veszedelem. A két Pulszky (pere et ills) nem tartva rendben saját anyagi ügyeiket, rossz nyelvekre kerültek, hogy »tán« a rájuk bízott köz­ügyre sincs elég gondjuk. Hogy az ilyen »tán« mint szokott hízni, torzulni napról-napra, az is tudvalevő dolog. Tanulság, hogy exponált állásokban levő fér­fiak vigyázzanak a maguk vagyonára, mert különben előbb utóbb lesznek, kik még olyat is föltesznek ró­luk, a­mire teljességgel nem képesek. A bizottság kihallgatásainak eredménye időn­­kint le-leszivárog a folyosóra. Örömmel hallja min­denki, hogy a vád óráról órára alább sülyed a mende­monda híg talajában. Az öreg Pulszky minden géné nélkül foghat már megint adomáihoz. Jó hire, melyért kár is lenne, nem csorbul. Mi eleitől fogva nem is féltettük s a mi lapunk hasábjaiba a magánbecsületén rágódó fillokszérákból nem vehette be magát egy árva példány sem. Pulszky Károly igazgatóra sem fog terhelőleg kiderülni olyas­valami, a­mit tett volna; legfelebb olyan, a­mit nem tett. Ezt a bizottságban úgy fejezik ki, hogy »az orsz. képtárban lehetne nagyobb rend is, az igaz.« De hát ez nem a becsület, hanem a köteles­ség kérdése. Fölmerülhet azonban belőle a követelés, hogy a­ki nagy kötelességekkel járó állást foglal el, az feleljen is meg buzgón, folytonosan s a legponto­sabban e kötelességeknek. Mert a mulasztás, mint a pocsolya, miazmákat szül, a­mitől pedig óva­kodni kell. Ezek forogtak tegnap is napi­renden a folyósón. Ott forgott még Enyedi Lukács is, a karcagi jelölt, kinek két ellenfele is akadt: Herczeg Mihály tanár a kormánypárt s Fényfy Kálmán az antiszemiták részé­ről. Három jelölt is sok, de hát még mennyit emle­getnek a dunaszerdahelyi kerületben, mert már biztos­nak tartják, hogy Szabó Lajos a mostani purgató­­riumból nem juthat be az igazolás paradicsomába. Ott lesz csak nagy hajsza ! Sághy Gyula nem enged történelmi jussából s okvetlenül föllép, minek biztos jeléül már tegnap is ott izgott-mozgott a folyosón. Olay Szilárd szintén lesben áll: van-e kilátás ? Pri­­leszky Tádét is pályáztatja a hír. Gróf Keglevich István is gondolkozik. Szóval, jó dolguk lesz a duna­­szerdahelyieknek, kik tudnak élni az alkalommal. De hát odabenn mi történik ? Tolnay Lajos, a vasutak egykori kirneves igaz­gatója, tartja első szónoki debütjét, a­mi voltakép nem egyéb, mint hogy közlekedési előadói minőségé­ben bemutat egy csomó jelentést helyi érdekű vasutak engedélyezéséről s a határőrvidéki vasúti törvény mó­dosításáról. Ez utóbbit mint sürgőst fogják majd leg­először tárgyalni. Következik a horvátországi pénzügyi egyezmény egy évi meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Hegedűs Sándor mint előadó ajánlja elfo­gadásra, mivel új egyezményt kötni a réginek lejár­táig nem lehet. A Ház elfogadta a meghosszabbítást szó nélkül. Valamint a Tisza Kálmán indítványát is.

Next