Fővárosi Lapok 1888. április (92-120. szám)

1888-04-08 / 98. szám

98. szám. Huszonötödik évfolyam. V­asárnap, 1888. ápril 8. Félévre...................................8 frt Negyedévre ......................4 frt Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek­ tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési díj: Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. A „Fővárosi Lapok“ előfizetési fölhívását ajánl­­­­uk a művelt olvasó közönség figyelmébe. A lap na­ponkint teljes ivén jelenik meg válogatott szépiro­dalmi művekkel, változatos tartalmú tárcákkal, bő és fris hírrovatokkal s hétfőn is ad számot. Az ízlés, műveltség, hazafiság közlönye, különös tekintettel a nőolvasókra. Dolgozó társainak széles köre jeles régi és fiatal írók nagy számát foglalja magában. Ki­adója: az Athenaeum-társulat. Előfizetési ár: év­negyedre 4 frt, fél évre 8, egész évre 16 frt. Posta­­utalványok vagy pénzes levelek e címre küldendők . A» Fővárosi Lapok kiadóhivatalának Budapest,« Szívbajok. I. Köd szürkül a tegnapi rózsa helyén. Kitűnnek a fecskék az alkonyi égen. Kihervad a szép nyár és meghalok én. Még észre se véve, hogy éltem. Felhő borul a te szemedre, leány, Szived égő napjára hideg tél, S elszállsz a madárral, uj hév nap után, Nem is emlékezve : szerettél! II. A­mikor tűz van a szívben, Könny is gyakran van a szemben. S­e könnyes szem el nem olthat Szívet, mely ég szerelemben. Szerelem mint villám gyújt föl, Érzelmek hajléka, téged, És esni is szépen elkezd, Mikor a ház már leégett. III. Áprilistól májusig Sem tartott szerelmed. Elhervadt, mint hóvirág, Gyöngyvirágok s ibolyák, Mikorra kikelnek. Szívemen most kopár ősz. Hagyjam a nyárt tűnni, Vagy siessek, mig élén Uj rózsa virít felém. Kebelemre tűzni ? Bartók Lajos: A sorrentoi félszigeten. ii. A Piano di Sorrenton vezet át utunk Castella­­mare felé. Kertfalak, villák és helységek között, majd ismét mély hegyszakadékok fölött haladunk át. E szakadékokat a babonás néphit hegyi manók lak­helyének tartja. A növényzet dús lombozatát kissé megritkította a tél, de azért az egész vidék egy nagy kert benyomását teszi reánk. A narancsfákat gyön­géden gondozzák télen át a hideg­s jégeső ellen. Ma­gas rudakra szalma­fedeleket tesznek minden fa fölé, hogy az élő gyümölcsöt megóvják az időjárás szeszé­lyeitől. Sajátságos látvány egy ilyen befedett na­rancsliget. Az út mentén majd minden hatodik-hetedik házon olvashatni egy »Banco del Lotto« felírású táb­lát. Érthetetlennek látszik, hogy mi szükség van ennyi lotto-gyű­jtőre. Pedig jól számítanak. Az olasz kor­mány ismeri a nápolyiak játékkedvét s nehogy a nép eltitkolt szerencsejátékokban pazarolja el pénzét, gond­ja van rá, hogy inkább az állam pénz­forrásait növel­jék. A lotto-gyűjtők el vannak látva álomfejtő és jel­magyarázó könyvekkel is, hogy a jelentkezőknek rög­tön felderítsék, mily számot jelent a tárgy, melyről álmodtak s mily számra tegyenek a lottóba. Míg Olaszország lakossága fejenként átlag három lírát játszik el minden évben a lottón, addig a nápoly­­vidéki lakosságból egyre-egyre 27 k­ra esik. Elég szép jövedelem az államnak, mikor magának Nápoly­n­­ak hatodfélszáz ezer lakosa van. Méta helységen túl az út a Punta di Scutolo hegyfok felé emelkedik közvetlenül a tengerpart fö­lött. Festői látvány innen a sorrentói partvidék. Méta kikötőjében nagy élénkség van. A partok men­tén közlekedő gőzhajó megérkezett s az apró csolna­­kok egész raja veszi körül. Az utasok csolnakokra szállanak s a gőzhajó folytatja menetét. Innen a magasból úgy tűnik fel az egész, mint valamely jól Pénzházasság. (Elbeszélés.) Írta Fanghné Gyűjtő Izabella. Kelletlenül, unalmat kifejező arccal ült Ladányi Zoltán díszesen berendezett műtermében s bámult fénytelen tekintettel az előtte álló képre. —* Vége! — gondolta magában — nem tudok már semmit teremteni, kifogyott belőlem minden mű­vészi ér, kontár munka csak, a­mit létrehozok. Azaz, hogy nem is úgy. Mert dolgozva jól meg volna ez a kép, a technikája ellen senkinek se lehet kifogása, de hát... nincs szárnya, nem repül. .. hiányzik be­lőle az a valami, a­mi egy művet magasabb színvo­nalra emel; a tömeg gyönyörködhetik benne, de a magasabb műizléssel biró. .. — De hát tudjon az ember teremteni, legyen ereje a költői magaslatban röpködni eszmék, esemé­nyek után, mikor a próza minduntalan a földre rántja? — folytatá felugorva helyéről és ideges se­bességgel járkálni kezdve — mikor az anyagi gon­dok lenyűgözik a lelket, elölik a gondolatot, mikor zsidó uzsorás, bútorszállitó, szabó, cipész, háziúr szövetkeznek, hogy az emberből kiöljék a szellemet s közönséges mázolóvá alacsonyitsák ? Vagy nem-e művészi sugallatnak engedtem, mikor ezt a műter­met berendeztem ? nem-e valódi műtárgy minden egyes darab benne ? Ezek a persa szőnyegek, velen­cei mozaik bútorok, régi majolikák, fegyverek, szek­rények, foliansok, tükrök, ritka növények alkothatná­nak e szebb egészet, mint a­hogy én elrendeztem ? S íme, ennek a költői alkotásnak de keservesen adom most az árát! Azaz, hogy bár csak adhatnám, de épen az a baj, hogy nem tehetem s ezért zaklatnak, kínoznak. Azt hittem, hogy ha egyszer lesz fényes, stylszerű műtermem, csupa remekműveket fogok fes­teni benne, de hát fessen az ember valami szépet, ha egyik hitelező a másiknak adja az ajtót s a fülében folyton számok csengenek, számok, melyeknek össze­adása adósságaink összegét adja ki ? — Hejh! ha az embernek pénze volna! — fo­berendezett bábszínház apró mozgó alakjai. A Scu­tolo hegyfoknál fordul az Oít és Sorrento most már végkép el van fedve tekintetünk elől. E helyett a Vezúvot látjuk állandóan szemben velünk. A belőle emelkedő füst­felhőt rózsaszínűre festik a reggeli nap sugarai. Rendkívül élénk forgalom van a helységek közt ezen az utón s a népület minden alakjával találko­zunk rajta. Munkások haladnak csoportokban; a lelkész jól fel­gyűr­közve, esernyőjével hóna alatt siet a nem messze fekvő templomba; egy termetes festő szamár­háton indul napi kirándulására, nem sokat törődve a szemközt jövők mosolyával. Nyílsebesen vágtatnak el mellettünk apró lovaktól vont kis kocsik, míg a két nagy kerékkel ellátott hosszú terhes kocsikat nehe­zen vonja egymás mellé fogott három ló, melyek kö­zül a középső hátát egész toronyszerű sárgaréz alkotmány díszíti csengőkkel. Pajkos iskolás gyer­mekek igyekeznek a múzsák hajlékába és megbámul­nak egy megvasalt kezű foglyot, kit két carabinieri kisér biztos szállásra. Jobbról a sziklás hegység itt-ott mély szaka­­dékaival s a magasban épült községekkel, balra pe­dig a kék tenger kisérnek állhatatosan egész Cas­­tellamareig. Nem érdemetlenül jelölik meg ezt az utat két csillaggal az utazó könyvek; ennél szebbet és változatosabbat más ország nem mutathat fel, ezen a vidéken is csak egy van, mely vetekedik vele, sőt felül is múlja: Amalfi környéke. Elhagytuk Vico Equense városkát és két órai kocsizás után beértünk Castellamarebe, a Pompejivel egy időben eltemetett Stabiae helyén épült városba. Itt lelte halálát akkor az idősb Plinius, a misenumi hajóhad fővezére, kit a Vezúv kitörésekor a hamu és gőz megfojtottak. Habár minket ily nagy veszede­lem nem fenyegetett, szagló érzékeinket ugyancsak próbára tette a castellamarei utcák bűze ; ebben és a piszokban méltó vetélytársa Nápoly régi városrészé­nek. Irigyeltem ugyan tőlük a Largo Principe Um­bart fel végig dűlve egy tigris bőrrel leterített, kele­ties divánon. — De más lenne akkor minden! Az ember mehetne, szórakozhatna, felkereshetné a szép helyeket, érdekes typusokat, tanulmányozhatná a nagymestereket s nem lenne kénytelen efféle nyomo­rult mindennapi kicsinységek fölött tűnődni. Hjah! ha az embernek pénze volna! Akkor annak a képnek is szárnya lenne. — S szemeit ismét az épen bevég­­zett, de igényeit ki nem elégítő képre szegezte. — Utálatos! nem akarom látni! — kiáltott fel egy kis idő múlva s behunyta szemeit, hogy ne kelljen azt többé látnia. S a behunyt szemek mögött feltűnt lelkében amaz idők emléke mikor még ifjú kezdő volt; művei nem állottak a bevégzettségnek azon a színvonalán, mint mai alkotásai, de megvolt bennük az, a­miből a hozzáértők tehetséget olvasnak, fényes jövőt jósolnak: gyémánt, bár csiszolatlan, míg a mostani pompásan csiszolt üvegdarab. — Hejh! ha az embernek pénze volna! — Pedig hát akkor sem volt pénze. Dehogy volt. Ha volt is, pár víg cimborák közt töltött óra elvitte s nélkülözött, szükséget látott nem egyszer. De hát akkor meg volt az ifjúság, a velejáró ábrán­dok és könnyű lelkesedés. Az pedig elmúlt, el, vissza­­hozhatatlanul, azt nem pótolhatja semmi, semmi sem. — Mégis­­ hátha ? mirevaló lenne az a minde­neket pótló arkanum, a pénz? Nem-e arra, hogy rajta mindazt megvásároljuk, a mi testünknek gyö­nyört, lelkünknek magasabb élvezetet szerez? Az ifjúság álmait a férfikorban pótolni csakis a pénz van hivatva. — De hát honnan vegye elő az ember azt az átkozott pénzt, mikor olyan bajos hozzá­jutni ? — Gazdag házasság által, mint annyi más felelt önmagának, aztán felkelt, egy tükör elé állt, megigazgatá öltözékét, kezével végig húzott a haján, szakállán s ösztönszerű­leg merült el a saját maga szemlélésébe. Meg kellett adni, Ladányi Zoltán nagyon csinos ifjú ember volt. Termete kifogástalan, arco­berto tér déli növényzetét és szép pálmáit, de egyéb az időzésre nem is csábított. Nyáron a nápolyiak örömest tartózkodnak Castellamareben s használják tengeri fürdőjét, vala­mint kénes gyógyvizeit, azonban télen át idegenek állandó vendégekül nem keresik fel s mig a nyári hőségben árnyas hegyi sétahelyei kellemes menhe­­lyül szolgálhatnak, a téli hónapokban ezt az előnyt nem becsülik meg. Castellamareból már vasúton utazhatni tovább. Szerencse, hogy eddig még Sorrentoig nem építették ki. A menet ideje fél órába sem telnék vasúton, de teljesen elveszítené az érdekességet,melylyel most bír. A gőzmozdony füttye el fogja űzni a sorrentói ligetekből a költőiséget, Tasso szellemét. Már­is túl­ságosan érezhető Nápoly közelségének hatása. Az ilyen nagy város anyagilag és erkölcsileg leköti a környéket. A sorrentoi halászok Nápoly számára fogják a halat, gyümölcseiket oda szállítják, a nápo­lyiak számára dolgoznak, szóval a nagy és erkölcsi szempontból nem az első helyen álló város befolyása alatt vannak. A sorrentoi félsziget déli oldala a salernoi öböl felől sokban különbözik az előbbitől. Csöndesebb s a vidék is egészen más jellegű. A meredek hegyfalak közvetlenül a tengerből emelkednek ki, lapályos, tá­gas térségre, mint a Piano di Sorrento, itt nem ta­lálhatni. Jellemzőbb, keményebb körvonalak ötlenek szemünkbe, nem tűnik fel annyira az a lágy őszhang, mely amott mindenben a fő tulajdonság. Az amalfii partvidékben, hogy úgy mondjam van valami dacos, erélyes kifejezés. Amalfi nem fekszik oly közel Nápolyhoz, mint Sorrento, mely az öböl túlsó oldalán a Nápolyban időzőket mindig hívogatja és csalogatja kirándulásra. Ezért Amalfiban korántsem fordul meg annyi ide­gen. Oda rendesen az jut el, a ki idővel rendelkezik s a kinek fő célja, hogy teljes mértékben kiélvezze e vi­dék szépségeit. A mellett megemlíthetem, hogyha nem is épen a part mentén Amalfiig vonuló országút.

Next