Fővárosi Lapok 1888. augusztus (212-241. szám)
1888-08-01 / 212. szám
kor is lehetett látni a könyek nyomát, melyek njakán folytak végig. E látvány fájdalommal töltött el. Nem tudtam, miről beszéljek neki. Sok dologról beszéltünk, de arról egy szóval sem tettünk említést, mi köztünk történt. Csak egy-egy megszakadt sóhaj s szívelszorulás sejteté, miről kellene beszélnünk. Néma szomorúságban töltöttük a napot, melyen senki sem látott a köztereken s a gammok hasztalan keresték székeimet. Mintha gyermek vagy nő lettem volna, sírva töltöttem az időt. Azok közé tartozom, kik megkönnyebbülnek, ha kisírhatják magukat. Estefelé kopogtatást hallottunk. Mari ajtót nyitott s kovés inas lépett be. Levelet hozott. — Guerin Mari kisasszony — kérdé. — Én vagyok, — mondá Mari. A szolga átnyújtotta, Mari elvette. — Köszönöm, — mondá. Elsápadt, keze reszketett. Fölnyitá, átolvasás majd ismét végig futott rajta és halványsága nőttönnőtt. Én néma csendben szemléltem. Arca eléktelenült, ajkai elkékültek, inogni kezdett és én még korán ugrottam hozzá, hogy megelőzzem lezuhanását. Majd mintha villámszikra találta volna, felegyenesedett, kiragadta magát karjaimból s haraggal szakitá szét a levelet. — Soha, soha! — kiáltá, S dühhel szórta a földre a szétszakított darabokat. TO Az első pillanattól tudtam, hogy e levél, mely oly izgalomba ejtette Marit, csak de Villevieux Györgytől eredhetett. De mi rendkívülit írhatott ő abban ? Ezt nem tudtam s nem is gyanítottam. Azért gonddal gyűjtögettem s illesztgettem össze a levél maradványait s igy majdnem az egésznek tartalmát sikerült megtudnom. Hallja csak uram, mit merészelt írni? Még most is düh fog el, ha rágondolok. Oly elijesztő, hogy alig lehet hinni. Egy nemes származású, húsz éves fiatal ember mert így beszélni, kit a becsületre s a jó út követésére tanítottak szülei. Megvetéssel kell tekintenünk az életerős fa e vészthozó kihajtására, melyet haszontalanul, az emberiség kárára éltet a fa erőtől duzzadó nedve, a szülők állása, mely címen még azt kívánják tőlünk, hogy tisztelettel tekintsünk e százados törzs elcsenevészedett s elvadult gyümölcsére. A mi állapotunkban, kiket semmiknek tartanak, minden kész arra, hogy elbukjunk. A gazdagoknál minden kellék megvan arra, hogy mindvégig megőrizzék erkölcsi tisztaságukat. Az ő utjukat virág borítja, míg nekünk a sárban kell haladnunk. És azért nem természetes-e, ha mi mindig szennyesek vagyunk ? Nem irigylem a gazdagok drága ruháját és pénzét. Az irigység még nem tudott hozzám férni. De azt mondom, hogy ha a gazdag, ki születésétől fogva a szerencsés földi boldogság minden ajándékával el van halmozva, elég gyönge arra, hogy az iszapban fetrengjen, kétszer inkább büntetésre méltó, mint mi, kik a föld porában születünk, honnan oly ritkán lehet fölemelkedni. Könnyű a gazdagnak az erény, nehéz a szegénynek a becsület. Egy színdarabban hallottam egyszer egy örökké emlékezetes mondatot, mely szerint nehéz az üres zsáknak egyenesen állni. Tudom, hogy csak egésségemnek ártok, ha indulatoskodom. Vérem akaratlanul fölpezsdül, olyan mint a láva, ha ez emlékre gondolok, melyet most csak önért elevenítek föl ismét; olyan ez emlék, mint egy seb, melyet önkényesen szakitok föl e percben. Az az előkelő fiatal ember küldött levelében, mely a regényirodalom szemenszedett mondataiból volt öszszeállítva, azt ajánlta a fiatal leánynak, ki egész lélekkel csüggött rajta, hogy ne ügyeljen a látszólagos akadályokra s könnyen tegye túl magát azokon, ha olyanok vannak. De azt hiszi ön, hogy házasságot ajánlott neki? Ez még helyén való volna. Egészen ellenkező terve volt neki. »A házasság, úgymond, a szerelem meggyilkolása. Mi szükségünk van nekünk erre, hogy egyesülhessünk ? Szeressük a nélkül egymást. Van-e költészet az olyan életben, mely a törvény szabályai szerint csöndes, egyhangú napok egymásutánjában áll? Mi a költészet? Az esetleg erdők mélyén tett séták, ledőlt fák mohos törzsén váltott csókok, mezőkön, a kék égbolt s az erdő zöld lombkoronája alatt hirtelenében kigondolt gyermekies versenyfutások.« S más számtalan üres badarság, melyek nem szolgálhatnak a megfontolt szenvedély mentségéül s végül a gyalázatos ember olyan szavakkal fejezi be levelét, melyek tőrdöfésként hatottak szivembe. »Mari szeretlek s sohasem fogok mást szeretni. Húsz talán választanak el egymástól. A szerelem ismét egyesít bennünket. Míg élek, szivem tied. Azért Mari légy a kedvesem.« Nem alávaló az ilyen ember ? Kétségkívül. És mégis, ha hasonló korú fiatal barátjának megmutatta levelét, biztos lehet őn, hogy az húsz éves fiatalságának erényességével gondolkozás nélkül válaszolta neki: — Ügyesen van összeállítva. György, te szerencsés fickó vagy. Azóta egyszer láttam de Villevieux Györgyöt. Magas, szőke ember, kék szemekkel s egészen olyan kinézéssel, milyen egy fiatal leányé. Tiszta tekintetéből senki sem tudná kiolvasni a fekete, mocskos lelket. S mégis vannak emberek, kik azzal mernek dicsekedni, hogy az arcról tudnak olvasni. Nevetséges állítás. Oh ezek az emlékek! Látja uram, mily izgatottságba hoztak ? Eelfogadtam, hogy szivem mélyén fogom őrizni, mert ha rájuk gondolok, kegyetlenül szenvedek s mégis azt tapasztalom, hogy oly szükségem van rájuk, mint az életet fentartó keserű orvosságra. Történetemnek nemsokára vége lesz. Sietek bevégezni. Figyeljen ! (Vége köv.) Hazai irodalom, művészet. »Hazánk.« Abafi Lajos újkori történelmi közlönyéből már a 11 -ik kötet első füzete jelent meg. A szabadságharcra négy közlése vonatkozik, u. m. »Waltherr Imre naplója.« »Egy honvéd élményei Eperjesen« Szalay Józseftől, »Arad várának kapitulációja 1849-ben« Abafi Lajostól. Mind a három közlemény a dicső harc gyászos végét világítja meg. Lehoczky Tivadar cikke »Zsidóügy 1848-ban,« Szemere Bertalan egy rendeletét tartalmazza a beregi zsidók viszonyainak szabályozása végett. Fölöttébb érdekesek »Az 1826. országgyűlés sérelmei,« melyeket Döbrentei Gábor fordításában közöl a szerkesztő. Torma Károly befejezi »Gróf Gyulai Ferenc tábornok emlékirata 1715—1787« közlését, jellemezve egyúttal a vitéz katonát és iratait. Váli Béla »A magyarországi szerb színészet századévé«-ről mond el egyetmást; Thallóczy Lajos egy 1805-iki királyi leiratot közöl uradalmi ügyben; Bátorfi Lajos pedig egy zalai tisztujitási pasquillt 1847-ből; Paszlavszky Sándor a székesfehérvári ifjak üdvözlő beszédét közli, melylyel gr. Széchenyi Istvánnak az arany tollat átnyújták. Id. Szinnyei József repertóriuma zárja be a füzetet. * Madách Imre arcképe. Scitovszky János nógrádmegyei alispán elnöklete alatt ülés volt Balassa-Gyarmaton, melyen elhatározta, hogy a megye székháza számára megfestetik Madách arcképét. Minthogy azonban a begyűlt összegből 2000 frtot akarnak alapítványi tőke gyanánt félre tenni, az arcképre mintegy ezer forint marad. Reményük, hogy Benczúr Gyula megfesti ily áron. Az arckép ünnepélyes leleplezésére Pajor István ír alkalmi ódát. * „Cimbalom-iskola.“ A pedál-cimbalom feltalálásával e speciális magyar hangszer mindig szélesebb körökben terjed. Állaga Géza volt az, aki rendszerbe foglalta a cimbalom tanulását és »Cimbalom-iskolá«-jával az úri családokba is bevitte a verős hangszert. Ott már meggyökerezett. Most egy más cimbalom-iskola megjelent, tanújául annak, hogy mily széles körre terjed a cimbalmozók száma és hogy szeretnék minél hamarább megtanulni a játszást. A füzet élén rövid magyarázat olvasható s a gyakorlatok csakhamar önálló darabokká szélesednek : 39 lapon leginkább magyar népdalok, de variációk, etude-ök is közöltétnek, fokozatos nehézséggel. A füzet Zipser és a König kiadásában jelent meg. Szerzője Késmárky Árpád zenetanár és karmester. A füzet ára 3 frt. bér észrevétlenül leheli be. Észre sem veszi, mikor belefut a mérgezett légkörbe, s habár észleli önmagán a kedvezőtlen hatást, kivergődni nem tud vagy nem is akar. És így hagyjuk veszni a múlt kedves, természetes, szép szokásait. Vége annak a kedves, egyszerű fürdői életnek, mikor még egy családot képezett az egész közönség. A kaszt-szellem, a káprázat, a feltűnési vágy, az ágaskodás hóbortja elnyomja az egyszerű hajlamokat. Mindenki buborékkal veszi magát körül. Ezúttal egy olyan társadalmi baj csúszik tolamra, mely maholnap kiöli — ha meg nem tette már is — azt a kedélyes, egyszerű életmódot, mely eddigelé különösen a mi erdélyi fürdőinket jellemezte. Valóságos ragálylyá fejlődött ki s bacillusait úgy becsempészi a családok körébe, hogy csak akkor veszik észre jelenlétét, (vagy tán észre sem veszik) midőn a vérmérgezés fekélyei már szemmel láthatók. Társadalmunk nevetséges dolgoknak hódol. A lábrakapott divatos fogalmakat mint a posványból fölszálló miazmákat észrevétlenül szívjuk magunkba s akaratunk ellenére is gyorsan tovább terjesztjük. Nevetséges is, szomorú is a dolog. Nevetséges, mert sok a komikum benne; szomorú, mert egyszerű, kedves, pátriárkális szokásainkat, fogalmainkat mintegy szemünk előtt pusztítja el. Sajnos, hogy mi ép oly könnyen hódolunk az újnak, mint amily könnyen feledjük a régit. A társadalmi korszellem bacillusainak is ki tudna ellent állani ? Senki. A hatalmas bércek, melyek kis hazánkat átölelik, mintegy védfalat képeztek a délről beáramló rongy-luxus ellen és sokáig erősen is tartottuk magunkat. Most már vége! A sziklafalak át vannak törve, a bércek idegen nézeteket visszhangoznak, a családi tűzhely veszti szentségét, a társadalmi élet meglazult, az ősi fogalmak nevetségessé válnak. A szép, kedves, boldog Erdély is benne úszik a modern haladás hullámaiban. És ezt sehol sem láthatjuk jobban, mint fürdőinken. Maholnap parádét kerülő, egyszerű fürdő nem is lesz többé. Az a pár száz ember, mely egy-egy nyári központon összegyűl, nem üdülni — tisztelet a kivételeknek, hanem parádézni jön. A toilette-kérdés a fődolog, meg az ezzel járó ágaskodás és a kaszt-szellem. Tessék megnézni, a fürdő dandy-je zsebibe mélyesztett hüvelykujjaival, libegő járásával s korhelységtől vörös szemeivel hogyan szökés végig a sétányon s mily rekedtes hangon zengi el a »jó napot« előkelő ismerőseinek. Mert annak előkelőnek kell lenni, ki előtt a dandy megbillenti fejét. A »magá«-ra csak rangjabelit tart érdemesnek. A többi levegő, nem létezik számára. S ez aztán igy foly le s föl. A nagyobb birtokos lenézi a kisebbet, a hivatalnok a kereskedőt, ez az iparost. A kasztok megalakulnak, a szép egyetértés közé a bacillusok befészkelik magukat, a társaságon valami dermesztő hidegség fut végig s ezzel a fürdői egyszerű kedves időzésnek vége. Káprázat foglalja el a tért. Mi előnye van B. vagy N. asszonyságnak mások fölött ? Mi egyéb, mint a káprázat. Mi választja ki a többi közül, mi teszi érdemessé amagára ? A káprázat. A kasztok után útfélén megtartják jellegüket. A sima víz tükrén, a sétányon és bálteremben egyaránt uralkodó elem a káprázat. Vasárnap van, összegyűl a közeli vidék ifjúsága, mulatságot rendez s megrendül a hegedű. A kasztoknak megvan a saját szögletjük a teremben, külön kolónjuk a négyeseknek s az a szabadalmuk a dandyknek, hogy a hegedűt kiüthessék a prímás kezéből. Hej ha, akkor nézzük meg a dandy urakat, midőn comme il faut leányokkal táncolnak ott a zenekar előtt! Jancsi a szérűben megirigyelhetné azt a rikoltozást, melyet végbe visznek. Divat! A jogászbálokból szivárgott ki, hadd bámuljon a fürdő közönség is rajta! S a dandyt utánozza a maga körében a boltos legény, a boltost az iparos, s olyan duhajkodást visznek véghez, hogy csupa gyönyörűség. Ez a modern mulatság. A bacillusok a központból terjednek s az em- Harmatti Lujza. Virág völgy. (Julius 30.) Magyarország legszebb pontjára, a magas Tátrára gyönyörű kilátást nyújtó, fenyvesektől környezeti kies fekvésű völgyben, Poprádtól fél órányira van egy kicsiny, elrejtett zugocska, mely kisebb, sem hogy fürdő lehetne, de sokkal szebb, sokkal egésségesebb, sem hogy pusztán nyaralóhelynek volna mondható. Kitűnő levegője, védett fekvése, enyhe éghajlata elsőrendű klimatikus gyógyhelyivé emelik s a közvetlen mellette emelkedő magas, egészen fenyvessel borított »kilátó hegy« jó terepfürdővé predestinálja. Meg van itt minden, mit gondos orvos üdülő betegének s szerető anya kicsiny gyermekének kívánhat. Két csinos emeletes lakóházban jól berendezett szobák, a vendéglő nagy termében jól megtérített asztalok egészítik ki a természet bőkezűségét. Az élet is olcsó s igy bizony nem csoda, ha némelyek már a nyolcadik nyarat töltik itt. Töméntelen sok itt a gyerek, kik halaványan, unottan jönnek és piros pozsgásan, vndoran távoznak. Az élet is kellemes. Pompás tejet reggelizünk,a zamatos szamóca, málna, cseresnye most érik, míg ellenben a kajszinbaracknak még hire sincs. Az erdő .