Fővárosi Lapok 1888. október (271-301. szám)
1888-10-09 / 279. szám
Kedd, 1888. október 9. 279. szám. Huszonötödik évfolyam. Félévre ....... 8 frt ■egyedévre.............................4 frt Egyes szám 6 kr.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere I. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás „FŐVÁROSI LAPOK“ október—decemberi évnegyedére. A folyó év utolsó negyedével a »Fővárosi Lapok « századnegyedes folyama ér véget. Jeles írók folytonos munkássága s a művelt hazai közönség állandó meleg pártfogása tették lehetővé, hogy a magyar szépirodalom ez egyetlenegy napi közlönye ily hosszú múltra tekinthet vissza. Mindig a jó ízlés, a nemzeti műveltség, társadalmi haladás buzgó szolgálatában állt s fog állni ezentúl is. Arra törekszik, hogy a műveit házak szívesen látott irodalmi házi barátja maradjon. A szerkesztőség, élén Vadnai Károlylyal, naponkint változatos és bő olvasmányokkal szolgál s kéri az előfizetések mielőbbi megújítását s e szépirodalmi és társadalmi napilap szives terjesztését. A lap csinos kiállításáról és pontos szétküldéséről az »Athenaeum« gondoskodik. Előfizetési ár: évnegyedre 1 frt, félévre 8 frt, egész évre 16 frt. A postautalványok és pénzes levelek e címre küldendők: »A Fővárosi Lapok kiadó hivatalának, Budapest.« Királyok pártfogoltja. (Elbeszélés.) Irta Palotás Fausztin. (Folytatás.) Gerlai nem kétkedik a menyecske őszinteségében. Nincs oka hazugsággal félrevezetni. Egyszer hallgatott Beketye úrra s majd megadta az árát. — Hát a jegyzőre mi sors vár ? Legalább is kerékbe törik. — Ne féltse a kedvest. Ért ő a nyelvünkön. Gerlai elgondolkozott. Hirtelen oda fordult a menyecskéhez, fürkészve a szemébe nézett. — Még egy őszinte szót. A csárdában van Héder Jani is. Bóbitás Marcsa a homlokára rántotta le a fejkendője szélét. Piros arcának csak az alsó része látszott ki a kerek ernyő alól. — Igen is . . . ott van, de nem a tiszttartó úr ellenségeivel. — Kegyesen megbocsájtott volna ? Nem akar már szíjat hasítani a hátamból ? Ezzel fenyegetőzött. — Megpuhult a szentem, alázatossá gyúrta át a nyomorúság. Könnyelműen elhagyja a házát, földjét, abban a balga hitben, hogy a kincstári földeken egyszerre telkes gazdát csinálnak belőle. Ami kis pénze volt, elérte : cselédnek, mint volt hivatalbeli nem szegődhetett el, hát magamhoz fogadtam, mert becsületes, szép legény, aki megérdemli, hogy a módos Bóbitás Marcsa férje ura legyen. — Értelek húgom. Nem miattam remegsz te, hanem azt a dacos legényt félted. Ha csak a hajamszála meggörbül, a többivel ő is bajba kerülne. Légy nyugodt. Eddig sem jártam a házad környékét, ezután pedig messziről elkerülöm. Hazáig azt latolgatta : följelentse-e Báli Gyurkát a szolgabírónak ? Nevetséges ijedelem. Elővigyázatból óvatos lesz ezután. Többé nem indul el hazulról fegyver nélkül. Vacsora alatt derülten mesélte el a kalandját apróbb részleteivel együtt. Gerlainé átesve a pillanatnyi ijedtségen, amit a férjét környékező veszély támasztott benne, csipkedve tréfálózott. — Aki menyecskét kerülget, ilyenre legyen elkészülve. Azt hirdeti az írás, hogy az özvegyeket vigasztalni az irgalmasság lelki cselekedetei közé tartozik. Esztikének szintén volt megjegyezni valója. — A Jani bácsi az életem megmentője,a Marcsát választja élete párjául? Csak az a kár benne, hogy gyalog-vőlegény lesz. — Gyalog-vőlegény ? — Így csúfolják nálunk azt a legényt, aki nem képes tűzhelyet teremteni a feleségének , hanem az esküvő után őt viszik haza a lányos házhoz. Csöndesen, a fölindulás legcsekélyebb látszata nélkül mondta ezt. Akaratereje elfojtotta a szíve sajgását, megőrizte a hang tiszta ércét. Lelke összes ábrándáját ízekre tépte e váratlan hit és el sem érzékenyül e pótolhatlan veszteség fölött. Másnap reggel arra kérte Gerlait: engedné meg, hogy átkocsizhasson Levelényre. Megnézi az ismerősöket, a kis falut, meg a temetőt. Lázas, nyugtalan éjszakája volt; szakgatott álmában apját látta, amint süppedt sírjából kilépett és a fejfa hervadt koszorújára mutatott. Ujjal fogja ezt fölcserélni; ez a halott kívánsága. Mire a kocsis befogott, elkészült a koszorúval. A kert félig letarolt ékességeivel Esztike még délelőtt földiszithette az egyszerű sírdombot, de nemcsak virággal, imával is lerótta a gyermeki kegyelet örök adóját. — Nyugodjál békében édesapám, — rebegte áhítattal. — Boldogok lesznek még a te híveid, boldog lesz az is, akinek örökségül csak csüggedést hagytál! Ráparancsolt a kocsisra, hogy forduljon vissza a csárdához. Ott megtalálja a Héder Janit, és csak annyit mondjon neki, hogy a plébános úr hivatja valami fontos ügyben. Okvetlen jöjjön el, megszegheti a fogadását, nem lesz dolga az elöljárósággal, csak a lelki atyával. A kocsis nem mai gyerek, munkából kiöregedett béres, a ki legtöbb parancsot mormogva fogad. Ellenvetés nélkül engedelmeskedik. Csakhogy Esztikének volt egyéb kívánsága is. — A plébánián bevárom. Hozza oda a Héder Janit. Ha nem akar a jó szóra hallgatni, nyalábolja föl, vesse a saroglyába. Azután . . . értse meg ne . . . kár lenne a dolgot dobra ütni. . . Innét csak egy erős hajántásra fekszik a plébánia. Mégis egy óra telt el, amig Esztike oda juthatott. Útját állták a járókelők, nem menekülhetett tőlük, felelni kellett szapora kérdezősködéseikre. Mint telnek a napjai, mért jött vissza, tán megunta a cifra életet ? Hogy megváltozott, milyen szép egésséges! Lám, selyem ruhában járatják, a nagyságosasszonyok lányai sem beszélnek ékesebben. Esztike tudja, érzi, hogy nem az irigység hang - Az őszi műtárlat is. Szoborművek. — Külföldi képek. (m.) A plasztika rendesen igen alárendelt szerepet játszik a mi kiállításainkon. Szobrászaink most sem mívelik a kisebb genre-t, a lakószobákba, szalonba szánt figurák, domborművek csak nehezen jönnek divatba. Oka ennek egyrészt az, hogy a gipszművet alig becsüli a közönség, más értékesebb anyagra, márványra, bronzra, vagy csak horganyra is viszont a művész sajnálja a költséget. Rendesen oly előleg is ez, amelyet csak kivételesen kap vissza, ha t. i. vevője akad a művének. Sokszor meg kell elégednie, ha csupán a készpénzt kapja meg. Plasztikusaink azért elsősorban dekoratív alakokra, épületekre megrendelt közönséges munkákra pazarolják tehetségüket. Kivétel persze az olyan szerencsés művész, aki mellszobrokra kap megrendelést. S ha a sok közül egy-kettőt kiszemel a sors arra, hogy nagyobb emlékszobrot juttat neki, ismét nem a kiállítás számára dolgozik. Ekkor a műcsarnokban legtöbbször ifjúkori kísérletekkel, sokszor semmit mondó stúdiumokkal találkozunk. Szokatlanabb az oly tárlat, melyen a külföldi szobrászat is képviselve van. Oda künn, eleget mintáznak, vésnek, öntenek, csakhogy a jelentékenyebb művek egyúttal nehezek s a szállítás költsége nagy. Szóval egy plasztikai kiállítás rendezése sok akadályba ütközik. Meglepő azért, hogy most egész sor művel találkozunk. Legtöbbje persze portrait és tanulmány alak. Strobl Alajos, ki a mintázásban mindig a finomságra törekszik, néhány év alatt egész iskolát hozott életbe. A mintarajztanodában ő a Huszár Adolf utódja s ha a Deák-emlék alkotója, ki mindent a monumentális szobrász szemével nézett és annak mértékére mért, bizonyos tekintetben egy vaskos iránynak hódolt s a tanítványai által is e modornak hódoltatott, most a Stróbl befolyása ismét az ellenkező elvnek szerez híveket s most már a lágy mintázás, a tetszetőség, a gondos formák kezdenek divatba jönni. Csak aztán ez is szélsőségbe ne menjen. A művész ezúttal egy ■»Tanulmányfő«-je által van képviselve, melyen a felfogás distinguált, a technikai kivitel mezőcsin. Zala György is kedvelt mester. Tanítványai közül ifj Vastagh György már ismételve derekas tehetségnek adta jelét. Mostani két műve közül egy »Férfimellszobor« (Fenyvesi Ferenc képviselő hasonmása) a sikerültebb. A fiatal szobrász az arc és fej minden vonását, részletét szépítés nélkül adja vissza. Új nevek a katalógusban Szárnovszky Ferenc és Senyei Károly. Amaz egy »Gyermek-alak«-kal kelt figyelmet. Az arc ügyes mintázást mutat s a felfogásban is némi közvetlenség van. A másik ifjú művész Münchenben lakik, s a szalon-genre-ra mutat hivatást. Kiállított művei közt van három portrait; ezeken a jellemzésre való törekvés dicséretes, a többi három életképies alak. A » Virágárusnő« elüt az efféle sablonszerű figuráktól, úgyszintén a »Szüretelő gyermek« című. S valamennyi közt legjobb az »Alvófaun«, mely távolról sem valami régi mű utánzata, bár jó minták hatása alatt készült kísérlet, melyet azonban a szobrász sajátos vonásokkal tudott felruházni. Mind e művek hatását sem a márvány csillámló fehérsége, mely a vonásokat szelidíti, az idomoknak a természetes lágyságot, életteljességet kölcsönzi, sem pedig a jellemzetességet fokozó bronz nem emeli. Szegényes gipsz figurák ezek. Már a külföldi szobrok az anyag nemessége által is kiválnak. Pedig messze földről küldték azokat s a kiállítás jövedelmének egy részét ezek ide és visszaszállítására nyeri el. Egynek kivételével mind belga művészek alkotásai. A kivétel egy velencei plasztikusnak Loranzo Giuseppe grófnak egy gipsz-alakja, mely elég jellemzetes » Tanulmány fő«. A brüsszeliek közt mindenekelőtt Vincette Tamás egy rendkívül érdekes felfogású »Catilina«-ja tűnik szembe. Az izgága rómait, kinek eleme az összeesküvés, éltető levegője a zava-írásban való halászás s kinek vakmerőség és kérlelhetlenség volt a jelszava: ilyennek képzeljük, ilyennek látjuk ama naptól fogva, a mikor először olvastuk Cicero dörgedelmét: »Quosque tandem abutere Catilina patientia nostra ?« (Meddig fogsz még visszaélni türelmünkkel Catalina ?) E vaskos homlok, e kissé ferdére álló csupasz száj, e csontos arc, ez elszánt tekintet s a kétségtelen római, de azért nem szabályos orr — mind e részletek a legigazabb jellemvonások összesége. Ennyi művészi erélyt még csak Mignon egy» Olasz pornó«-jében találunk. A szobrász nem habozott, nem simított, hanem a közvetlenség egész nyerseségével mintázta e hálás fejet, amilyenekhez csak az Abruzzok vidékén találhatott modell. A tárlat legnagyobb plasztikai műve »A belga király lovasszobra« szintén Mignontól való. Paripa és lovas egyaránt gondos mintázást mutatnak s mint egy monumentális alkotás miniature-je (az alakok negyed életnagyságnak) jó példa gyanánt szolgálhat szobrászainknak. Feltűnő, hogy a mű, noha bronzból való csupán ezernyolcszáz frankra van becsülve! Lague Jules szeretetreméltón mutatja be a »Mámor«-t egy bronzalakban, Devigne Pál márványból véste ki »Psyche« mellszobrát. Dubois Pál három műve közül a »Flóra« című különösen vonzó és Dillens Juliaan egy »Síremlékre szánt alak «-ot küldött, mely már a belga állam tulajdona, ami értékét legjobban mutatja. A külföldi képek közül csak a főbbeket s tanulságosabbakat mutatjuk be. Abry Léo két egészen különböző képet küldött, mintha nem is ugyanaz a kéz, ugyanazzal az ecsettel alkotta volna. Az egyik katonai génre, amilyeneket már ismételve láttunk tőle s amely kabinetképekben e belga művész szinte utolérhetetlen. Cime e kis festménynek, »Hazulról« s hat gyalogos katonát tüntet fel, kik neki esnek egy gyümölcsös kosárnak,amelyet egyik társuk az imént kapott. Igazi vidámság nyilvánul ez örvendező társaság minden tagján. A fa-