Fővárosi Lapok 1889. február (32-58. szám)

1889-02-01 / 32. szám

hozzá­tette: »de azért nem lesz semmi baj ; én me­gint olyan erős leszek, mint ez előtt voltam.« A jövő azonban nem várta be ezt a jóslatot: a trónörökös látszólag telj­esen föl­gyógy­ult ugyan, de baja vissza-visszatért, lesoványodott s termete meg sem erősödött többé. Környezetében lévők mondják, hogy voltak órái, mikor a sötét halál-sejtelmektől sem volt ments. Ha a monarchia távolabbi jövőjéről beszéltek neki, nem egyszer mély sóhajjal azt mondta rá: »Meg­látják, én azt nem élem meg.« Érdekes az is, hogy mi­kor nagy ethnográfiai vállalatának egy szerkesztő­ségi tagja, Neumann-Spallart tanár meghalt, a szer­kesztőségi ülésen a trónörökös meleg nekrológot szentelt emlékének s aztán e sejtelemszerű szavakkal fordult szomszédjához: »Ugyan ki lesz az, kit legkö­zelebb e körből elveszítünk ?« Ki hitte volna akkor, hogy a legközelebbi halott maga a kérdező lesz! Mondják, hogy az utóbbi hetekben a trónörökös han­gulatában hirtelen s heves változások állottak be. Gyakran esett vidámságból egyszerre mélabús han­gulatba s megtörtént az is, hogy környezetének nem kis csodálkozására a halálról kezdett beszélni. Hét­főn már rosszul is érezte magát, de azért még elment vadászni. Kisebb, múló bajt sejtett maga is, nem tu­lajdonított fontosságot a dolognak. * A halál körülményei részletesen máig sem isme­retesek. Talán nem is lesznek soha teljesen felderít­­hetők, mert senki sem volt Rudolf trónörökös mellett a végzetes pillanatban. Az első hirek mind lövést emlegettek. Egyik hir azt tudta, hogy a trónörökös korán hajnalban ment ki vadászatra s reggel hat órakor a kiséret egyik tagja talált reá az erdőben; ekkor már halott volt. Ezt a hirt megcáfolják, úgy mint a másikat is, mely szerint véletlenül elsült fegy­ver ölte volna meg a királyfit s a golyó megsebzette a kiséret egyik tagját is. Egy harmadik hir arra emlékeztet, hogy már jó ideje vadorzók jártak ama tájon s Rudolf trónörökös maga emlegeté, hogy el­veszik a kedvét ettől a szép vadászterülettől; azt is hozzátette, hogy szeretne egyszer szemükbe nézni azoknak a gonoszoknak. Mindez csak a megdöbbenés első óráiban tá­madt kombináció. Terjedésüket előmozdította az, hogy a halotthoz senkit sem bocsátottak be, még a kerületi járásbírót és gróf Wilczeket sem s ez utóbbi Badenben felsóhajtott: »Valami titokzatos rejlik ez eseményben.« De hivatalosan meg van cáfolva, hogy a holttesten lősek volna s a gyászos esetet igy ad­ják elő. Rudolf trónörökös hétfőn délben utazott udvari kocsin Bécsből Breitenfurthba, ahol egy bécsből ide­­rendelt bérkocsi várta. A trónörökös az udvari ko­csit hazaküldte, maga pedig nem kocsin, hanem gya­log ment Meyerlingbe, míg a kocsi mellette haladt. Délután igen jó kedvű volt és vidáman mulatott va­dászvendégeivel, kik közt sógora Coburg Eülöp­ig, és a legközelebb titkos tanácsossá nevezett Hoyos gr. is volt. Kedden a vendégek vadászni mentek. Gyö­nyörű szarvast lőttek, a­mi nagy örömére volt a társaságnak. Visszatérőben a trónörökös főfájás miatt panaszkodott s rövid időre visszavonult termeibe. Ennek következtében maradt el a kedd délutáni csa­ládi ebédről is. Kedden este a trónörökös dolgozó­­szobájában dolgozott és több levelet írt. A vadász­­társasággal abban egyeztek meg, hogy szerdán reg­gel fél 8-kor indulnak vadászni. A trónörökös már 7 órakor felébredt és csöngetett régóta nála szolgáló komornikjának, Loschek Jánosnak, kinek megmondta, hogy fél nyolcra tegye be reggelijét. A komornik távozott, de midőn félóra múlva visszatért, a trónörö­köst halva találta ágyában. Szívszélhüdés vetett gyors véget a nemes fejedelmi sarj, a fenséges trónörökös életének,Coburg bg. és Hoyos gr. kétségbeesése leírha­tatlan volt. Coburg hg. és Hoyos gr. épen az udvar­ban voltak, midőn a komornik kirohant a trónörökös hálószobájából és a borzasztó hirt meghozta. Az urak a trónörökös hálószobájába siettek és egy pillantás a mozdulatlanul fekvő trónörökösre mutatta, hogy itt hiábavaló minden emberi segítség,­­ a trónörökös nemes lelke megvált a földtől. Míg Coburg­hy, a nagy szerencsétlenség súlya alatt megtörve állt fen­séges sógorának halálos ágya mellett, Hoyos gróf Badenbe és onnan Bécsbe sietett, hogy a császári és királyi családnak megvigye a rémes hírt. * A trónörökös hűlt tetemeinek Bécsbe szállítása minden nagyobb pompa nélkül történt meg, tegnap éjfélkor. A halott egész napon át a meyerlingi vadász­­kastély hálószobájában feküdt, egyszerű tábori ágyon. Arcvonásai a halálban sem változtak. Egymásba kul­csolt kezei a selyem-pelyeke takarón nyugodtak, mely­­lyel a test le volt borítva. A szobába senkit sem bo­csátottak be; miután Wiederhofer udvari orvos kon­statálta a halált, a hálószobát becsukták s a kulcso­kat gróf Bombelles főudv­armester vette át, ki dél­után három órakor érkezett meg. Egy órával előbb már megérkezett a nehéz érckoporsó s vele egyidejű­leg Mayer udvari pap is, hogy a trónörökös halt te­temeit beszentelje. A halálesetről hivatalos iratot vettek föl, melyet gróf Bombelles főudvarmester, Kirschner, a kastély gondnoka, Mayer udvari lelkész, Claudy udvari tanácsos és a főudvarmesteri hivatal két tisztviselője irt alá. Aztán a koporsóba emelték a hűlt tetemet. Esti hét óra után a koporsót egyszerű kocsira emelték s a szomorú menet a mélyen levert kíséret­tel megindult a legközelebbi vasúti állomásra, Ba­denbe, hová esti kilenc órakor érkezett. Itt talpon volt az egész város. A vasúti pályaház körül s az oda vezető úton százával szorongott a megrendült nép, mely néma meghatottsággal nyitott utat a gyá­szos menetnek. Az érckoporsót hat ember emelte le a kocsiról s a készen álló külön­vonatnak egy feketé­vel bevont waggonjában helyezte el. Mayer udvari lelkész erre a waggonba lépett s rövid imát mondott, mialatt mindenki levett kalappal állott messzi kör­nyéken. Aztán ólom-pecséttel zárták le a halottas vaggon ajtaját. A külön­vonat éjféli 12 óra 20 perc­kor hagyta el a bádeni állomást s öt perccel egy óra előtt érkezett Bécsbe, a déli vasút pályahá­zába. Több ezernyi ember várta, a pályaház környé­két már jóval előbb ellepték. De magába a pálya­házba csak kevesen juthattak be, az ajtókat elzár­ták s csak hivatalos személyeket és előkelőségeket bocsátottak be. Ezek az udvari váróteremben, a csarnokban s a perronon foglaltak helyet, fedet­­len fővel. A koporsót, melyre bársony fekete ta­karó ,borult, hat udvari lakás emelte le a vagyon­­ból. Áthaladtak vele az udvari várótermen s hatlovas udvari kocsira tették, a­mely körül hat lovas testőr képezett díszőrséget. A koporsó után herceg Hohen­lohe, gróf Rosenberg, báró Giesl­e Mayer udvari pap haladtak. A trónörökös hadsegédei könyező szemek­kel kisérték a koporsót, melynek láttára sok száz szem megnedvesült. A koporsót aztán lassú menetben vitték a burgba. De nem a kápolnába, hanem a trónörökös hálószobájába, mely feketébe borult s mely az első ravatal helyéül kijelöltetett. Az utcákon nem volt katonaság s nem történt semmi gyászpompa kifejtése. Éjfél után két óra volt, mikor a menet a burgba ér­kezett, hol az őrség egész csöndben fegyverbe lépett s megadta a tisztelgést.* A királyi pár reggel nyolc óra előtt jelent meg a gyászos helyen. Ő felségeik karonfogva léptek a halottas ágyhoz, látszólag erőt véve érzelmeiken. De a gyötrő fájdalom nyomai ott ültek arcaikon. Néma fájdalomba merülten térdeltek le az ágynál s imát rebegtek. Aztán távoztak. De a király ő felsége a délelőtt folyamán ismét fölkereste egyetlen fia hült tetemeit s ekkor már nem bírta elrejteni könyeit, melyek halk zokogás közt törtek elő. * A halottas ágy, melyen a trónörökös tegnap a burgban feküdt, ugyanaz az egyszerű tábori ágy, melyen rendesen aludni szokott. A rendes takaró fedte testét is, fölhúzva egész nyakig, úgy hogy csak feje látszott ki. Az ágy lábánál néhány koszorú fe­küdt. A nap folyamán egymást érték a halottas ágynál az uralkodó család tagjai, kik néma fájda­lommal tekinték meg a halott halavány arcát s csön­des imát mondtak előtte. Az első látogató a gyászba borult özvegy, Stefánia főhercegasszony volt. Alig hogy szürkülni kezdett a regg, megjelent udvarhöl­gyeivel a drága halott hült tetemeinél. Mélyen meg­indító jelenet volt. A főhercegasszony merev tekin­tettel, elfojtott lélegzettel s hangtalanul jelent meg férje ágyánál a szomorú viszontlátásra. De pár pil­lanat múlva utat tört magának a mérhetetlen fájda­lom s a főhercegasszony hangos zokogással, sűrű könyhullatás közt borult halott férjére. Udvarhöl­gyeinek nagy fáradságába került, míg rábeszélték, hogy távozzék a halottas ágytól.­­ A temetés részleteiről még semmi határozott intézkedés nem került nyilvánosságra. Azt sem lehet még biztosan tudni, hogy a temetés mikor lesz. Egyik hír szerint csütörtökön helyezik az elhunytat örök nyugalomra, a kapucinusok templomában levő sír­boltba. S e forrás szerint, a nagyközönség három napon át, vasárnap, hétfőn s kedden fogja megte­kinthetni a ravatalt, melyhez azután csak idegen küldöttségeknek lesz szabad járulnia. De egy má­sik verzió szerint, a temetés talán már hétfőn meglesz, vagy legfelebb kedden. S ezt a kombinációt merítik abból is, hogy az udvari színházak, hivata­los jelentés szerint, csak szerdáig zárják. A teme­tésen az összes udvarok képviselve lesznek. Személyes jelenlétüket állítólag már bejelentették: Vilmos né­met császár és a walesi herceg. A külföldi képvise­lőket a király helyett Károly Lajos főherceg fogja fogadni. Az udvari gyász három hónapig fog tartani. A trónörökös nevét viselő osztrák-magyar, továbbá porosz, és orosz ezredek küldöttségileg lesznek kép­viselve a temetésen.­­ * Az első koszorút Stefánia trónörökösné helyezte a koporsóra; a kis Ezzébet főhercegné kicsi fehér mohos rózsa koszorút tett atyja ravatalára. Miután az uralkodóház tagjai elhagyták a termet, melyben a trónörökös holtteste ki van terítve: megengedték az udvari hivatalnokoknak és szolgáknak, hogy a rava­talhoz járuljanak.* A trónörökös összes papírjainak rendezésével már két év előtt és csak nyolc nappal ezelőtt is megbízta Szögyény osztályfőnököt. Minthogy Szögyény gyer­mekei kanyaróban szenvednek, Szögyény négy hét óta nem közlekedett a trónörökössel. Röviddel ez­előtt azonban levelet kapott tőle, melyben sajnála­tát fejezte ki, hogy Szögyénynyel nem beszélhet és emlékezteti őt, hogy halála esetére nagyszámú leve­leinek rendezésével megbízta. A trónörökös végren­delete kizárólag magánügyekre vonatkozik. * Gizella főhercegasszony és férje Lipót bajor herceg Münchenből tegnap reggel hat órakor érkez­tek Bécsbe. A pályaházban a király ő felsége fogadta őket, kényezve csókolta meg zokogó leányát. Együtt vannak Bécsben az uralkodó családnak majdnem összes tagjai.* A magyar főváros gyásza külsőleg is minden­felé szembe ötlik. A főrendi- és képviselőházon, a két városházán, a minisztériumokon, tudomány és mű­egyetemen, múzeumon, akadémián, a vármegyeházán, kúrián, bírósági épületeken, a fővárosi és állami is­kolákon, a színházakon, a vasúti pálya­házakon, tem­plomokon s egyáltalán valamennyi középületen gyász­lobogó leng. A szabadelvű kör épülete, az első eme­leten köröskörül fekete drapériával van bevonva. A lánchíd kőoroszlánjairól gyászlobogók csüngnek alá. Kitűzték a fekete lobogót a Coburg hercegi palotán is. Ezenkívül magánosok közül is többen gyászzászlót tűztek ki. Nincs utca, melyben a gyász e jelével ne le­hetne találkozni. A váci­ utcában,a koronaherceg-utcá­­ban, a Dorottya-utcában majd minden házról gyászlo­bogók csüngenek, egészen besötétítik az utcát. A boltok bejárata fölött fekete zászlócskák vannak kitéve. A kirakatokból eltávolítottak minden olyan feltűnő tárgyat, mely a gyász külső kifejezésének összhangját zavarhatná. E helyett a könyv- és képkirakatokban Rudolf trónörökös arcképe látható, gyászfátyollal bevonva. Alatta feküsznek az­­Osztrák-Magyar mon­archia kötetei. A ruhakereskedések kirakataiból a báli-öltönyöket eltávolították és gyászkelméket terí­tettek ki. A pipereboltok kirakatai teljesen üresek. Némely divatáru kereskedés kirakatában fekete drapériájú fehér kereszt látható. A virágkereskedők pálmákat, koszorúkat és halotti szalagokat raktak kirakataikba. A fővárosi konzulátusok épületein az illető nemzeti lobogó van kitűzve, de gyászfátyollal bevonva. A török konzul lakásán kitűzött vörös tö­rök zászló felét fekete posztó takarja.­­ A főváros törvényhatósági bizottsága tegnap rendkívüli ülésre gyűlt össze. A tagok mindnyájan fekete öltözetben jelentek meg s állva hallgatták vé­gig az elnöklő Ráth Károly főpolgármester szomorú jelentését. Az elnök mélyen meghatva adta hírül a nagy csapást, mely a királyi családot és a monar­chia népeit Rudolf trónörökös elhunytéval érte. Ki­emelte, hogy a főváros mindenkor hű ragaszkodást táplál a király és családja iránt, örömben és balsors­ban egyenlő kegyelettel viseltetik a koronás király iránt s ez érzelmének sugallatát követi, midőn ez iszonyú csapás alkalmából legmélyebb fájdalmának kifejezést ad. Indítványozza tehát, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvben s a királyi párhoz és Stefánia főher­cegasszonyhoz intézendő feliratban fejezze ki fájdal­mát és részvétét, a temetési gyászünnepélynél kül­döttséggel képviseltesse magát s a részvétfelirat át­­nyujtásával egy a főpolgármester által vezetendő kül­döttséget bízzon meg. A közgyűlés ez indítványokat egyhangúlag el­fogadta. A temetésre utazó küldöttség tagjai lesznek Ráth Károly főpolgármester vezetése mellett:Ka­rn­ermay­er Károly polgármester és Gerlóczy Károly alpolgármester; továbbá: Bogisich Lajos, Országh Sándor, Mérő János, Tarcsay János, Forgó István, Schweiger Márton és Radócza János bizottsági tagok. * Budapest fővárosa tanácsa tegnapi rendes ülé­sén Kamermayer Károly polgármester a fájdalomtól rezgő hangon jelentette be Rudolf trónörökös halá­lát. A csapás nemcsak őfelségeiket sújtja, úgymond, hanem mélyen éri Magyarországot is. Indítványozta, hogy a tanács fájdalmát a jegyzőkönyvben örökítse meg s gyászának kifejezéséül ülését zárja be. Az in­dítványt egyhangúlag elfogadták. A gyászistentiszte­­teleten való részvétel iránt még nem intézkedtek, mert ez iránt a részletek még nem ismeretesek. Alker Gusztáv tanácsos elrendelte, hogy valamennyi fővá­rosi iskolában a tanítás a gyász jeléül a temetésig szüneteljen.* M 232

Next